A probléma

Annyira egymásnak valók voltak, hogy azon mindenki csodálkozott, ők is.

Még a gimnáziumban ismerkedtek meg, és tizenhat éves korukban sikeresen elvették egymás szüzességét. Már első alkalomra nagyon jó volt nekik, és aztán mindig. Végig próbálták az indiai és kínai és európai és egyéb pozíciókat, és mindegyik jó volt. Harmadik gimnáziumban ebből némi nehézségek is adódtak, majdnem megbuktak minden tárgyból, de aztán megtanulták beosztani az idejüket és valahogy leérettségiztek.

Nem csodálkozott senki, hogy huszonvalahány éves korukban házasságot kötöttek, még ők se csodálkoztak rajta. Dolgoztak, kicsi lakásra gyűjtöttek, és szerették egymást. Lett is két gyerekük, a lakás kicsi volt, gyűjtöttek nagyobbra, dolgoztak, szerették egymást.

Egyik nap a fiú, most már két gyermekes családapa, egy szemölcsöt vett észre a nemi szerve tövénél. Nem szerette a szemölcsöket, egyik nagybátyját egy elrákosodott szemölcs vitte a sírba. Kérdezte a feleségét, mitévő legyen. A felesége megszemlélte a szemölcsöt, de az kicsi volt, úgyhogy egy kiadós szeretkezéssel megfeledkeztek a dologról.

Csakhogy a szemölcs nőtt, nődögélt, a hintőporozás nem segített, úgyhogy mégiscsak elment egy orvoshoz. Az orvos kenőcsöt írt fel. Kente, kente, de a szemölcs tovább nőtt. Megint elment az orvoshoz, az hümmögött, megint kenőcsöt írt fel, most egy nyugatit, drágát. Kente, kente, de a szemölcs egyre gyorsabban nőtt. Elment egy sebészhez, vágná ki, de a sebész húzódozott, nem szívesen vágnak ki ilyen szemölcsöt, valóban elrákosodhat.

Meg is békéltek volna valahogy a szemölccsel, de az történt, hogy újabban nem volt nekik olyan jó. Mintha a fiú lötyögött volna kissé a lányban. Ezt nem nagyon értették, sose történt velük ilyen. Elég az hozzá, a fiú farka összement, olyan iramban, ahogy a szemölcs nőtt.

Fura szemölcs volt, a lány vette észre, vagyis a kétgyermekes családanya, hogy jé, pont olyan, mint egy fütyi, csak kicsiben. És tényleg olyan is volt.

Nemsokára a fiúnak lett két fütyije, az egyik olyan, mint a másik, sőt vissza is hízott az eredeti fütyije, amennyiben még meg tudták állapítani, melyik volt az eredeti, és nem lett volna semmi baj, megint nem lötyögött, mármint egyik fütyi se lötyögött, csak az történt, hogy a fiú attól kezdve nem bírt elélvezni. Orvoshoz nem mentek el, szégyellték a dolgot nagyon. Az egyik fütyi mindig kint maradt, és ezt a másik, az iker, nyilván nehezményezte, hát közbeszólt, legalábbis erre gondoltak. Végül is lehetnek egymásra féltékenyek, ugye.

Sokat keseregtek, sokat tépelődtek, mi is a teendő. Próbálta a lány megszelídíteni az új fütyit, feléleszteni a régit, már amennyire meg tudták állapítani, melyik melyik, de semmi sem segített.

Akkor arra a gondolatra jöttek, hogy talán egyszerre kéne a két fütyit foglalkoztatni valamiképpen.

De a két fütyi nem fért be egyszerre. Próbált a lány segíteni a dolgon, egészen kitekeredve kezével simogatta a második fütyit, miközben magába fogadta az elsőt, illetve isten tudja, melyik fütyi melyik fütyi volt, és akkor valami mintha történt volna, de olyan nehéz volt a pozitúra, hogy megroppant a lány dereka, és hetekig feküdt lumbágósan utána. Úgyhogy ez így nem működött. Amikor felépült, kipróbáltak egy új pozitúrát: a lány terpeszbe állt, lehajolt, és a fejét átdugta a lábai között, hogy a két fütyi egyszerre férjen be, de akkor is megroppant a dereka, noha a pozitúra ígéretesnek bizonyult. Akkor megint feküdt lumbágósan pár hétig.

Valami mást kellett kitalálniuk.

Elment a lány egy nőgyógyászhoz, hogy ugyan már csináljon neki még egy vaginát a végbeléből. A sebész nem nagyon értette a dolgot, de annyi pénzt kínált a lány (személyi kölcsönt vettek fel mind a ketten), hogy végül is ráállt. De a műtét nem sikerült úgy, ahogyan szerették volna, a második fütyi befért ugyan, illetve az első, mert sose tudták, melyik melyik, de a végbél nem volt annyira érzékeny izomzatú, olyat a sebész nem tudott csinálni, úgyhogy a második fütyi nem tudott élvezni, és emiatt az első sem, amelyik pedig jó helyre került.

Sokat keseregtek, közben a gyerekek nőttek, de elhanyagolták a gyerekeket, mert a nagy problémával voltak elfoglalva, teljesen érthetően egyébként.

Mit volt mit tenni, feladtak egy hirdetést, hogy „értelmiségi fiatal házaspár játszótársat keres fiatal lány személyében”, és vártak. Jelentkeztek páran, fogadták őket, megvendégelték, beszélgettek. Néhány ordas kurva után beállított egy ártatlan, szőke, kék szemű, édes kislány, volt vagy tizenhét éves és állítása szerint szűz, akinek munkanélküli édesanyját, munkanélküli édesapját és két munkanélküli öt-hat éves öccsét kellett volna eltartania egyedül. Ennyi pénzt ugyan nem tudtak fizetni neki, természetesen, de úgy döntöttek, hogy kipróbálják. Amikor a kislány már nem volt ott, elment, hogy az ajánlatot átgondolja, a fiú pironkodva bevallotta, hogy neki bizony nagyon tetszik az édes, kék szemű kislány, és emiatt bocsánatot is kért, de hát neki a feleségén kívül más kapcsolata nem is volt az elmúlt hosszú évek alatt. A felesége megértőnek bizonyult, azt mondta, a kislány neki is tetszik.

Nagy izgalommal készültek az első alkalomra, annyira, hogy szépen meg is szervezték a dolgot, a gyerekeket elküldték aludni a nagyszülőkhöz, akik egyébként a dologba sosem voltak beavatva. A kislány meg is érkezett, szégyenlősen levetkőzött, és kérdezte, most mit kell tennie. Akkor a feleség is levetkőzött, és ráfeküdt a kislányra, a férj pedig szintén levetkőzött gyorsan, és behatolt a két nőbe, és hamarosan mindkét fütyijével el is élvezett. Utána boldogan nevetgéltek mind a hárman, és az aktust annyiszor ismételték, ahányszor a fütyik bírták, szám szerint ki tudja, hányszor.

Ez így ment néhány alkalommal, újabb személyi kölcsönt vettek föl, hogy a kislány családja ne haljon mindjárt éhen, és nem is lett volna semmi baj, ha egyik alkalommal azt nem tapasztalja a fiú, mármint a kétgyermekes, kétfaszú családapa, hogy az egyik fütyije nem fér be. Nézi, nézi, mi van, hát az van, hogy csak a feleségébe tudott behatolni, a kislányba nem, mert már van benne valami. Nézi, nézi, mi van benne, hát legnagyobb megrökönyödésére azt látja, hogy a feleségének a fütyije van a kislányban. Hogyhogy, hát hogyhogy?! – kiáltott fel szegény fiú.

A kislány nem vett észre semmit, fütyi az fütyi, de a felesége bizony igencsak elpirult, és bevallotta: amióta meglátta a kislányt, sokat álmodott róla, és az is előfordult, hogy fohászkodott, bárcsak férfi lenne: hát most, úgy látszik, férfi lett.

Nagyot szomorkodtak hárman, aztán a fiú nagylelkűen azt mondta: hát akkor legyen a tiéd, és nézte, ahogy a kislány a feleségéé lett, egymás után legalább nyolcszor. Nézte, nézte a fiú a nőket, akik közül az egyik férfi lett, és nézte a két jókora fütyijét, amelyek szomorúan ácsingóztak, és bizony a könnye is kicsordult bánatában.

Amikor a kislány elment, a felesége fütyije csodák csodája visszahúzódott, mintha mindig csak ártatlan klitorisz lett volna, és akkor a felesége nagyon kívánta a férjét, mint nő, de hiába.

Jó lenne, ha ennek a történetnek szerencsés lenne a vége, de hát az élet igen kegyetlen, és ennek a történetnek nemhogy szerencsés, de szerencsétlen vége sincs.

Gondolom, mindenkinek az lett volna a legjobb, ha az összes szereplő kolostorba vonul.