Csuszam

Jöttek, hogy a szállodát el kéne adni, mert a tudósok szerint földmozgás fenyeget.

Nem értette a dolgot. Azon a vidéken emberemlékezet óta nem volt semmiféle földmozgás. A szállodát a tengerpartra építette, egész vagyonát beleölte, és most kezdett volna beindulni az üzlet. Nem volt valami híres település az övék, de azért a belföldi utazási irodák már felfedezték, csöndes vidék volt, elmélkedésre alkalmas, és a nászutasok számára ideális.

A szakértők vagy kicsodák győzködték egy darabig, aztán elmentek a szomszédba. Azt mondták, a polgármestert már értesítették.

– Ezek meg vannak buggyanva – mondta a feleségének. Az hallgatott, ahogy évek óta, amióta a fejébe vette, hogy szállodát fog üzemeltetni. Gyerekük nem volt, mindig azt mondta, hogy majd ha teljesen rendbe jönnek a dolgok. A dolgok most jöttek volna rendbe.

Nem volt kocsmázós ember, de este benézett. Nem voltak sokan, ketten biliárdoztak. A kocsmárossal valaha együtt tervezték a szállodaépítést, de az mégis a könnyebb megoldást választotta, egy kocsmát hamarabb meg lehet nyitni és egyszerűbb üzemeltetni. Azóta elhidegültek, bár sose bántották egymást.

– Nálad is jártak? – kérdezte.

A kocsmáros bólintott.

– Még hogy földmozgás – dohogott. – Neked is ezt mondták?

– Nekem is.

– Földmozgás, jó vicc. Hol? Mikor?

– Szerintük – mondta a kocsmáros – a parton várható először.

A kocsma vagy egy mérföldre volt a parttól, a kocsmát ezek szerint nem fenyegeti közvetlen veszély.

– Mondták, hogy költözz el?

– Mondták.

– Elköltözöl?

– Minek?

Magukban gondolkoztak aztán. Végiggondolta, ugyan kinek mi oka lehet, hogy az őslakókat elűzze. Talán olaj van a település alatt. Vagy hadikikötőt akarnak építeni, és az állam meg akarja spórolni a kisajátítás árát. Ezer okuk lehet.

Megitta a sörét, fizetett, elment.

A polgármester pár nap múlva gyűlést hívott össze. Ismertette a szakértők véleményét. Valami törésvonalat fedeztek föl pont a település alatt, ez a veszedelmes. Páran megkérdezték, eddig miért nem volt földmozgás, csak nem azért, mert eddig a törésvonalat nem fedezték fel?! A polgármester savanyúan vigyorgott. Mindenkinek a saját belátására van bízva a döntés. Megkérdezték, ad-e az állam vagy a megye letelepedési segélyt, ha másutt akarnak új életet kezdeni. Erről a polgármester nem tudott mit mondani.

Pár napig a földrengés volt a beszédtéma, néhány család a szabad ég alatt töltötte az éjszakákat, de földrengés nem volt, és lassan visszamentek a házukba azok is.

Úgy két hónap múlva elment az orvos, másutt kapott állást, állítólag többet fizetnek. Sajnálták, rendes, lelkiismeretes orvos volt. Megpályáztatták az állást, addig be kellett vonatozniuk vagy autózniuk a szomszédos településre. Ritkán tették, nem voltak betegesek az emberek arrafelé.

A szezon vége felé jártak, rosszul sikerült. Bár a sajtóban a földrengés-jóslatot nem szellőztették, de az mégis elterjedhetett valahogy, biztosan kiaknázták a lehetőséget a szomszédos, rivális parti települések. Ezt ugyan bizonyítani nem lehetett volna, de mindenki erre gyanakodott. Elterjedt, hogy a konkurensek találták ki az egész földrengés-sztorit. Bár, akkor ők se járnak jól, a földrengés nem válogat, több mérföldes körzet kerül veszélybe, ha.

Tél elején a patikus is elment. Azt állította, hogy más üzletbe vág. Egyébként nem történt semmi, élték az életüket, ahogyan addig.

Egyik reggel erős nyakfájásra ébredt. Valami reumatikus dolog lehet. Kicsit korai, az apjának volt, de legalább húsz évvel idősebb korában kezdődött. Nem is fájdalom, hanem alig bírta forgatni a fejét. Mintha a nyaka megrövidült volna az éjjel. Nézte magát a tükörben, és ez volt a benyomása. Nem is nyaka rövidült meg, hanem a feje benyomta a nyakának egy részét a mellkasába, vagy hová. Mondta a dolgot a feleségének, de az nem látott semmit. Bevett egy aszpirint.

Másnapra a fájdalom erősödött, és a nyaka, úgy látta, tovább rövidült. Az biztos, hogy az ádámcsutkája lejjebb került, mint volt. Nehezen nyelt, az ádámcsutkája nem barátkozott még meg az új helyével. Mondta a feleségének ezt is, az nézte, nézte, nem látott semmit.

Nem bírta takarítani a szobákat, úgy döntött, hogy elmegy a szomszéd település orvosához. Be is ült a kocsiba, de a visszapillantót nem bírta megnézni, annyira merev volt a nyaka. Káromkodott és nagy nehezen kikászálódott a kocsiból.

A következő napokban a fájdalom állandósult, legalábbis nem nőtt. De egy hét múlva reggel azt vette észre, hogy az ádámcsutkája eltűnt valahol a mellkasában. Hívta a feleségét. Az nem mondta, hogy látja az ádámcsutkáját, meg volt rémülve. Hallgatva segítette a férjét az anyósülésre, és ő vezette a kocsit az orvoshoz.

Az orvos vizsgálta, vizsgálta, az ádámcsutkát nem találta, de azt mondta, nem mindenkinek van kifejlett ádámcsutkája.

– Nekem volt – állította haragosan.

Az orvos elnézően mosolygott, és biztos, ami biztos, megröntgenezte. Utána sokáig hallgatott.

– Nem vagyok biztos a dolgomban – mondta aztán –, további vizsgálat ajánlott, talán kórházi kezelés is… Önnek, uram, a nyakcsigolyái valamitől belül vannak… Hogy is mondjam… Jóllehet anatómiai lehetetlenség… a gégéje pedig szintén lent van… Ilyen eset még nem volt a praxisomban.

– Ez valami reuma? – kérdezte reménykedve. – Apámnak volt.

– Nem tudom, uram – felelte az orvos –, én még ilyet nem láttam. Óhajt kórházba vonulni?

Nem óhajtott. Visszamászott a kocsiba, a felesége hazavitte.

Pár nap múlva a feje leszállt egészen a kulcscsontjai közé, és a jobb lapockája elindult középre, emiatt a jobb karját sem tudta mozdítani.

– Nézz körbe – kérte a feleségét –, másnak is van-e baja.

A felesége körbejárt a településen.

– Nem mindenütt nyitottak ajtót – mesélte –, nem tudom, mi van velük. Ahova beengedtek, ott minden rendben van.

– A kocsmában voltál?

– Be van zárva, leltároznak.

– Menj vissza, kérdezd ki.

Nemsokára a kocsmárossal jött vissza, az mankón bicegett.

– Valahogy rövidül a lábam – mondta szerényen, bocsánatkérő mosollyal, – lemértem, két hét alatt vagy másfél hüvelyknyit rövidült… de az a fura, hogy nem a lábszáram, hanem a combom.

– Két hét alatt?

– Körülbelül.

– Nekem meg eltűnt az ádámcsutkám.

– Tényleg.

Megtapogatták egymást. Rég voltak ennyire jóban.

Egymás mellé is temették őket. Addigra egészen deformálódtak mind a ketten, a csontjaik teljesen összekeveredtek, a kocsmárosnak a karjai benőttek a mellkasába, neki meg a feje végül a medencéjéből kandikált ki. De nem ők jártak a legrosszabbul. A többiek, akiknek a helyükön maradtak a csontjaik, agylágyulást vagy agybarázda-kiegyenesedést kaptak, vagy agyvérzést. De még ez se volt a legrosszabb. Mert maradtak épek is közöttük, akik puszta körömmel vájták ki a szomszéd szemét, vagy puszta kézzel fojtották meg egymást.

Aki tehette, persze, elköltözött. Elmentek a munkanélküli csavargók, meg a maradék értelmiség, a postás, a tanárok, a polgármester elszegődött hajófűtőnek, a felesége pedig a temetés után felakasztotta magát.

A földrengésre hiába vártak.