A szellem lakomáján

Túltág mezőben alszunk csorbán és jóllakottan nem-léttel gazdagon terített halk mezőben tapasztalt magzatok mindegyre kétkedőbben mélázunk s mely ki sem nyílt szemünk kivájhatatlan az ármányos ragyogvány bennünket nem vakít el minden pokoli pletykát tudunk a létezőről s hatalmas ólmos álmot hívunk magunkra őrül mert minden ócska emlék feltámadásra kérlel minket akik már egyszer bénán és készületlen bujkáltunk annyi téves és nem-ránk-mért szerepben hogy nincs is lehetőség eltévelyedni jobban alszunk tehát mezőben ám nyugtalan az álmunk micsoda ósdi mókát kell újra kitalálnunk ha egyszer minden összejön véletlenül a konstellációban