Szerelmes vers
| Világgá mennünk nem lehet, |
| Fejünket vesztve engedünk |
|
| Jaj, mi lesz, ha pudvás öledből |
|
| Nem gondolok, nem gondolunk |
| és ölelkezünk (mintha kéne) |
|
|
A tizedik búcsú
| s mikor majd újra felkorog |
|
| már nem jöhetne mert enyém |
| kezed megfőzöm s mondhatom |
|
| Majd csontvelőd lágyan lecsusszan |
|
|
Elindulunk
| szép is, amíg közelítünk, |
| összeérünk, az a legszebb, |
| aztán megyünk, meg se álltunk, |
|
Egy szép napon
| Megoldódunk egy szép napon |
| kettémegyünk egy szép napon |
| egy szép napon majd vége lesz |
| nem hagyhatom nem hagyhatom |
| nélkülem elpusztulsz tudom |
| énvelem elpusztulsz tudom |
| miattam elpusztulsz tudom |
| pusztulj el már egy szép napon |
|
Időtlen idő
| Hasmánt fekszem a részeg, |
|
|
Fénykép
| Mindenki hord magánál fényképet |
| nagypapa nagymama papa mama |
| testvérek barátok szeretettek viszontszeretők |
| magam csináltam a Margitszigeten |
| a képen szemétkosár volt üresen |
|
Koffer
| Hová utazik? – kérdezte a hordár |
| Magam se tudom – feleltem |
| Akkor honnan tudja hol kell leszállni? |
| Lesz majd egy állomás ahol senkit se várnak |
|
| Sokáig marad? – kérdezte a hordár |
| Az majd elválik – feleltem |
| Én azt hiszem sokáig – mondta a hordár – |
| minek cipelne különben ilyen súlyos koffert |
|
| Hát olyan nehéz? – kérdeztem |
| Olyan nehéz – felelte a hordár |
| Megálltunk és kinyitottam a koffert |
| volt benne egy zokni és a lábam |
|
|
Hazafelé
| Ó hölgyem ó királyném örök ékem |
| szemed fényét megtörtem jólesett |
| holdbéli tájon kuncogok fehéren |
| temetőcsőszök gyászhuszárok csörgetnek rendjelet |
|
| a térképről lesimítom ajkamat |
| ne fejtsd meg soha szótlanságok titkát |
| ne sejtsd meg hogy a zsongó áramok |
| méhedben varjak és hiénák igazát bizonyítják |
|
| ó hölgyem boldog aki nem tanul |
| s gyilkolván többé nem kotlik a vétken |
| én emléked megőrzöm hogy lesújtson |
|
| s másféle lényként magamtalanul |
| nyúljak el tébolygásom közegében |
| hazafelé a hosszú-hosszú úton |
|
|
|