Mintha

Mint akinek sohasem
vetnek véget, okosan
kényszerítem magamat,
hogy akarjak még valamit,
mintha mégis volna mérték,
lettek volna, akik mertek,
akik bár szívemet elérték,
szívemből tovább menetelnek,
hatalmas, hangtalan hadak,
az időn kívül rajzanak,
felsorakoznak a harsonámra,
hagyják, hogy higyjem: nem vagyok árva,
hagyják, hogy mégis megteremtsem
– csak amíg élek – azt, ami nincsen,
szememtől kifelé vakság a részem,
amit így látok, azt is szebbé nézem,
előttem végtelen menet,
mögöttem végtelen menet,
mint aki van még, úgy menetelek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]