Origó

Ilyen világ még nem volt. Nézem. Káromkodnak a nyelveken. A szakadékok nőnek, nőnek s újak szakadnak délcegen. Nincs a világban semmi vesztes. Ami megvolt, az megmaradt. Magam vagyok már, amint vidáman állok a régmúlt ég alatt. Hazugság nem volt még halandó. Tébolyt nem ölt az elmeél. Hitet csak hivő püfölt veszetten, remélve, hogy már nem remél. Szívet a szív ütemre ver ma. Merészen állok, hontalan. Nincs a világon zug, hol enyhébb időbe pólyáljam magam. A förtelmes meg a ronda párzik, a mát a tegnap fúrja át, sok ócska kor ma egyszerre ócska, fejlődőképes az ócskaság. Valami mégis véges. Érzem: valami van, hogy elsirassam, követhetetlen, gyógyuló űrt fúr a rámrogyó magasban. Megleltem én a pontom a Földön, de élni kell, hát tovább keresem. Vízszintesen a nyelvem árva és alul vagyok függőlegesen.