Kőszegők

Dráma három felvonásban

Molnár Gál Péternek



Szereplők
JURISICSNÉ
JURISICS
KLEINITZ
IBRAHIM
AHMED
DIÁK
FEHMIU
GRABEC
MUSZTAFA
KÉZDI
GAZDÁNÉ
GAZDA
I., II., III. LÁNY
FIÚ
ÖZVEGY
ÖREGASSZONY
FELESÉG (előbb Menyasszony)
FÉRJ (előbb Vőlegény)
PARASZTASSZONY
KOVÁCS
SZAKÁCS
KÉZMŰVES
POLGÁR
PAP
VITÉZ
ÖREGEMBER
I., II. KATONA
ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK TOLVAJ
RABLÓ
TEFFEL
KLEINITZNÉ
JÓNÁS

 
Jobbról a török tábor a vezéri sátorral, balról a vár: várfok, alatta ebédlő, hálószoba, várudvar. A várkapu a várfok alatt, a nézővel szemben van, a szín mélyén. A díszlet nem lehet naturális.
 

Prológus

 
 A mérhető időben, valaha nemrég,
 
 valahol ott, ahonnan nézni kell
 
 nektek s nekem, bár szempontunk a külső,
 
 (mely szempontot a bölcs nem adja fel),
 
 volt két nagy ország. Német- és Török-.
 
 És volt közöttük nagy-nagy senkiföldje.
 
 És aki ott élt, számkivetve, bénán,
 
 csakúgy halt meg, mint bárki más: örökre.
 
 A senkiföldjén várak álltak egykor,
 
 és köztük állt az egyik – neve: Kőszeg.
 
 Más várat, várost, népet is vehetnék,
 
 de számomra a magyar ismerősebb.
 
 Különben: példa nem köt. Sem személyem.
 
 Sem nézet. Sem a történelmi hűség.
 
 Egyetlen szempont kínoz, és mosolyra
 
 csak ez a szempont késztet: az egyszerűség.
 
 Míg írtam, jó volt. Hőseim közé,
 
 mert bennük látok, vakon is eltalálnék.
 
 Róluk, magamról ezt-azt megtanultam,
 
 csak azt nem tudom, miről szól e játék.
 

Első felvonás

 

Első jelenet

Nappal. Jobboldalt megjelenik Ahmed, távcsővel néz a vár felé. A vár fokán megjelenik Jurisics, Jurisicsné, Kleinitz, Kleinitzné, Teffel, Kézdi, Grabec, Kovács és még néhány várbeli. Jurisics távcsővel néz a tábor felé.

 

JURISICS

    Nyüzsögnek. Itt az új pasa.
    Talán szeret vadászni, enni-inni,
    talán egy ember. Én nagyon remélem.
    Az előző, az ember volt, szegény.
    – Nagy kár, hogy máris visszaindulsz Bécsbe,
    pár jó mókáról, azt hiszem, lemondasz.

KLEINITZ

    Szólít a kötelesség. Szabad a lencsét?

 

Jurisics átadja a távcsövet, Kleinitz pásztáz vele.

 

KLEINITZ

    Micsoda bájos környék! Micsoda lankák!
    Hiszed vagy sem, cserélnék veletek,
    és itt maradnék Bécs helyett örökre.
    Csupán a várat kéne kicserélni
    egy pompásabbra, minden más maradhat.

Leengedi a távcsövet, a feleségéhez.

    Aranyom, nem kell velem visszatérned,
    maradj itt, kedves, jót tesz majd neked
    a nyugalom, a csönd, a vidéki élet.

KLEINITZNÉ

    Hogy én? Maradjak, nélküled?

KLEINITZ

    Igen, szívecském, most jutott eszembe,
    és egyre jobban tetszik ez az ötlet.
    Én nemsokára visszatérek. Addig
    minden bizonnyal remekül éldegélsz majd,
    vendéglátóink, látom, megszerettek,
    s örülnek is talán, hogy itt maradsz.

KLEINITZNÉ

    Maradjak Kőszegen? Micsoda ötlet!
    Hát nem úgy volt, hogy mindjárt indulunk?

JURISICS

    Én persze boldog lennék, ha maradna.

JURISICSNÉ

    Csak ezt mondhatom én is, kedvesem.

KLEINITZ

    Remek! Pakolj ki, szívem, én pedig
    azonnal útnak indulok. Hé, Teffel!
    A nyerget csak az egyik lóra tedd fel!

Teffel el.

    Barátaim, köszönök mindent, szép volt
    és nagyszerű volt ez a röpke két nap,
    hálámat nem foglalom nagy szavakba,
    amint lehet, tettekkel bizonyítom.
    Barátaim, vigyázzatok nejemre.
    És nemsokára úgyis visszatérek.

 

Kleinitz kifelé indul, a többiek utána. Jurisics és Jurisicsné kissé hátramarad.

 

JURISICS

    Na, ez bevágott. Bécsben biztosan
    szajhája van a kedves Kleinitz úrnak,
    mi itt édelgünk, ő ott hentereg,
    és jó pofát kell vágnunk a dologhoz.

JURISICSNÉ

    Édelgek én helyetted, drága lelkem.

JURISICS

    Lesz kinek bőgve panaszkodni rám.

JURISICSNÉ

    Lesz, aki válaszol, ha kérdezem.

 

Mindketten el.

 

AHMED

    Ez Kőszeg, és én itt állok előtte.
    Ez Kőszeg, és aki a kapitánya,
    hajdani jó barátom. Azt hiszem.
    Látni kívántam. Azt hiszem.
    Csodálkozom. Csak ámulok. Nem értem,
    minek is jöttem ide. Furcsa. Állok
    egy vár előtt, és valamit szeretnék,
    állandó pontot, termékeny magot
    a véghetetlen, meddő változásban.

 

Ahmed mögött megjelenik Ibrahim, Fehmiu és néhány török. Ahmed hátrafordul, egy törökhöz.

 

AHMED

Eredj, fiam, a magyarokhoz, mondd meg a kapitánynak, hogy ma este a tiszteletemet teszem.

 

Török el. Ahmed Fehmiuhoz fordul.

 

AHMED

Hallom, együtt vadászgattok a hitetlenekkel.

FEHMIU

Az előző pasa így kívánta.

AHMED

Barátkoztok velük.

FEHMIU

Az előző pasa szerette őket.

AHMED

Béke van.

FEHMIU

Béke van.

AHMED

Ha én nem jövök ide, most pasa lehetnél.

FEHMIU

A szultán bizonyára bölcsen választott.

AHMED

Ne gyűlölj érte a kelleténél jobban. Kárpótlásul segíteni foglak, vannak embereim a portán.

FEHMIU

Boldogít a tudat, hogy bölcs pasát szolgálhatok.

AHMED

Remélem, itt, a portától távol nem kell minden szavunkat mérlegelnünk, nem kell mosolyba csomagolnunk a vicsorgásunkat, nem kell kémeket küldenünk egymás nyakára. Amit kívánhattam, azt én már elértem. Szeretnék nyugodtan, a világtól távol kicsikét eltűnődni ötven évem összefoglalásaképpen. Te fiatal vagy, nem akarhatsz elrohadni a világ végén, neked a hatalom közelébe kell vágynod, hogy végigéld a test és lélek céltalan kalandjait. Én nem beszéllek le semmi butaságról a vének szenilis bölcsessége jogán. Nem akarok bosszút állni rajtad, amiért annyi szép csalódás áll még előtted. Eléggé színes életemben csak a lemondásig jutottam el a következtetésben. Kívánok neked az enyémnél gazdagabb életet, hogy a lemondásnál többre vidd.

IBRAHIM

Szép és emelkedett nézeteidért Fehmiu testvérünk csak hálás lehet. Két hónapja utazom veled a portától, kedves Ahmed pasa, együtt keltünk át széles folyókon, gyilkos mocsarakon, égig érő hegyeken, és tanúsíthatom: szép szavaid hitelét egész emberséged szavatolja. Megszerettelek az úton, dicső Ahmed pasa, ezért ne vedd tőlem rossz néven, hogy a fényességes szultán szigorú parancsára csak itt és most közlöm veled a jó hírt: hatalmas sereg érkezik a napokban, hogy a te vezetéseddel lerombolja Kőszeget, majd Bécs ellen vonuljon. A fényességes szultán kegyelméből te veszed be Bécset, dicső Ahmed pasa, kedves nagyvezérünk. Itt van a fényességes szultán írásos parancsa. E rendkívüli kitüntetéshez elsőként gratulálok.

AHMED

Átveszi a levelet. Köszönöm.

FEHMIU

Fogadd őszinte jókívánságaimat.

AHMED

Köszönöm.

FEHMIU

Azt azonban nem értem, hogyan vesszük be Bécset ágyúk nélkül, utánpótlás nélkül, télben, hóban, békeidőben.

IBRAHIM

A szultán így döntött, és mondhatom: jól döntött. A szultán ismeri az alattvalóit. Ahmed pasa az egyetlen, aki képes erre a hőstettre.

AHMED

Köszönöm. Ibrahim, Fehmiu, kérlek, hagyjatok magamban örvendezni.

 

Ibrahim és Fehmiu el.

 

AHMED

    Egyedül. Lerombolni Kőszeget. Hát persze.
    Mi mást akarjon tőlem a végzetem?
    Amire vágyom, soha el nem érem.
    Mit nem akarok: mindig azt teszem.
    Most mérlegelni kell. Mindez valóság.
    Legyen erőm, hogy halkabban beszéljek.
    Mindez valóság. Nekik legalábbis.
    A sorscsapások, melyek eddig értek,
    talán mégiscsak összekalapáltak
    olyan keménnyé, hogy ne hulljak széjjel
    rángó és vinnyogó idegcsomókra.
    Mutass rám, mondd, hogy ő az, aki éljen,
    a szívének még dobognia kell,
    ez nem az őrjöngések ideje.
    Valamit meg kell oldania, aztán
    ha múlik a cél, múljon el vele.

 

Ahmed lassan, óvatosan el.
 

Második jelenet

Este. Terem a várban. Az asztal megterítve. Jurisicsné széken ül, Jurisics fel-alá járkál.

 

JURISICS

    Nem jött el. Hát nem jött el. Na jól van.
    Itt hülyülök el a világ végén
    eme koszfészekben, eme korban,
    nálatok kevésbé hülye lévén.
    Te legalább kötögethetsz, kedves.
    Annyi mindent csinálhatsz! Soroljam?
    Csicsereghetsz. Mit hallgatsz?

JURISICSNÉ

    Mit mondjak?

JURISICS

    Semmit. Csak ne bámulj! Mit meredsz rám?!
    Szegény mártír. Eriggy haza. Bécsben
    bálok vannak, pompa, fény, vigasság,
    minden ott van, és a fő: hogy én nem.
    Persze inkább itt maradsz, hogy lássam:
    hogyan szenvedsz tőlem. Csúnya módszer.

A földhöz vág egy széket, az szétesik.

    Esik itt szét minden. Önmagától.
    – Úgy ülsz, mint egy hulla. Hajigáljunk!
    Erre jó a gombóc! Jövel, hölgyem.

Szilvás gombócokkal hajigálja, Jurisicsné nem mozdul.

    Ha szemernyi élet volna benned,
    felpofoznál vagy visszadobálnál.

A falra dobál, a gombócok odaragadnak.

    Száz év múlva kőkemények lesznek.
    Ágyúgolyóként mutogatja őket
    majd a hálás és kegyes utókor.

 

Jön Kézdi, Jurisics megdobja, nem talál.

 

JURISICS

Hoppá!

KÉZDI

Egy török van kint, látni óhajt.

JURISICS

Lásson.

 

Kézdi el.

 

JURISICS

    Célba fogunk dobálni. Mondjuk: a szádba.
    Te majd kitátod, jó? Így: á-á-á! Egészen!

 

Jön Ahmed, Jurisics megdobja, nem talál.

 

JURISICS

Maradj ott, kedves igazhitű, hadd célozzak még egyszer.

AHMED

    Késtem egy kicsit. Közbejöttek a dolgok.
    És magam is a dolgok között voltam.

JURISICS

    Húsz éve késel! Ó, Nikola Dzsurics!
    De nem. Ez lehetetlen. Épp te állnál
    előttem, akit annyit vártalak?
    Egyetlen emberem a rengetegben?
    Te jöttél el – és éppen pasaként –
    hozzám – a kapitányhoz? Őrület,
    hogy így tér vissza minden fiatalság.
    Húsz éve társalgok veled titokban.
    Agyamban minden kérdést megfeleltél
    bölcsen és tréfálkozva, mert tudásban
    velem változtál, hozzám öregedtél:
    az emlékképet, azt a régi-régit
    én átterveztem és újra faragtam,
    hogy előttem járj és bölcsebb maradj,
    hogy hozzád fordulhassak jó tanácsért.
    Ki bennem élt, már nem volt az a régi,
    de tudtam: bárhol élsz is a világban,
    úgy változtál csak, mint az én fejemben,
    mert kettőnk agya, ez a két elárvult,
    világos agyvelő olyan hasonló,
    mint két szép Himalája – hogyha volna
    a kővilágnak némi fantáziája.
    Ha meghaltál – mert meghalhattál – volna,
    hidd el, hogy nem rendített volna meg:
    élt egyszer szellem-ikrem itt a földön,
    lehetséges volt, így tehát igaz volt
    és lesz is még a természet csodája.
    De mégis jobb, hogy élsz. Most végre bölcsen
    minden kudarcot megtárgyalhatunk
    személyesen s vidáman, mert kifogtunk
    a történelem masinériáján.
    Ó, hányszor elképzeltem ezt a percet!
    Az üdvözlő szavakat bemagoltam,
    mert hosszan, szépen kellene köszönnöm,
    hogy biztonságot adott a tudat:
    van kihez mérnem az emberségemet.
    De most, hogy itt vagy, minek mondanám?
    Elég, hogy itt vagy. Látod? Már mosolygok.

JURISICSNÉ

    Ki ez az ember?

JURISICS

    Akiről meséltem.
    Emlékszel?

JURISICSNÉ

    Nem.

JURISICS

    Dehogynem. Bécs alatt,
    a Duna-parton.

JURISICSNÉ

    Ott másnak meséltél.

JURISICS

    Attól még emlékezhetsz, drágaságom!
    – Ez itt a feleségem. Nős vagyok.
    Ez itt a váram. Némileg szegényes,
    rozoga, ócska. Én ennyire vittem.
    Te persze nyilván célt értél a portán.
    A jóvoltodból, gondolom, a szultán
    görög és latin auktorait bújja,
    s török Firenzét tervez lelkesen.
    Milyen bájos bolondok is lehettünk!
    Landino, Vinci, Sangallo, Burchiello
    nyomán a karsztos dalmát partvidéken
    folytatni kezdtünk néhány kezdeményt,
    és azt hittük, hogy ők csak előfutárok,
    apró gyöngyök csupán a koronánkhoz!
    Hát, erre nincsen tenger. Szellő se rebben.
    Legalább senki sem szól emberi nyelven,
    és nem raknak rám súlyt, hogy fölemeljem.

AHMED

Nikola, kérlek, küldd ki a feleségedet.

JURISICS

Beszélhetsz előtte bármiről, a legpocsékabb oldalamról ismer.

AHMED

Mégis kérem, asszonyom, hagyjon magunkra.

JURISICS

    Kimértebb vagy, mint elképzeltelek.
    Na persze. Húsz álarcos év a portán,
    húsz év lemondás, tilalom, hazugság.
    Ezért nem lettem főkamarás Bécsben.
    Szívem, kérlek, feküdj le. Majd megyek.

JURISICSNÉ

Jó éjszakát.

AHMED

Jó éjszakát.

 

Jurisicsné el.

 

AHMED

Ne vágj a szavamba. Szerettem volna a közeledben lenni, hibáztam. Délben közölték a szultán parancsát. Le kell rombolnom Kőszeget, majd el kell foglalnom Bécset. Kétszázezer török közeledik. Annyi időnk van, amíg ideérnek. Bécset persze nem lehet bevenni, megfagyunk, éhen veszünk, én megkapom a selyemzsinórt, a had feloszlik, a béke tart tovább. Nem szívesen lennék a gyilkosod. Gondolkozzunk. Kevés az időnk.

JURISICS

Ez lázálom vagy tréfa vagy őrület. Hadjárat most, amikor béke van? Hadjárat ősszel? Á, ez tévedés.

AHMED

A hadjáratnak több oka lehet. Az első: viszály van a portán, vesztes hadjárat kell, hogy a szultán kioszthasson néhány selyemzsinórt az állítólag vétkesek között. A második: az ellenségeim így kívánnak megszabadulni tőlem. A harmadik: a szultán gyönge, egy hadjárat az erejét mutatná, és mire a vereségről értesülnek, ő már nyeregben ül megint. A negyedik: a szultán és a császár összebeszélt, a szultán úgy tesz, mintha vicsorogna, a császár a végveszélyre hivatkozva szabadon irtogathat otthon pár napig. Az ötödik: a végveszély nevében meghúzható a gyeplő rajtatok. A hatodik: tőled akarnak szabadulni, vagy éppen Kőszegre fáj a foguk; te hősi halált halsz, aztán, hisz béke van, valaki éppen Kőszeget kapja meg. Hány okot mondjak még? De nincs időnk. A hadjáratnak meg kell lennie, mert így akarják magasabb hatalmak. A porta és az udvar közötti gyűlölködő jó viszony, hadjárat ide vagy oda, nem szenved csorbát néhány nemzedékre. Egyik se gyöngül annyira, hogy az egyensúly túl gyorsan felborulna. Én Bécs alatt majd felkötöm magam, de ez még odébb van, és magam sem hiszem. Most Kőszeg a téma. Az én célom: Kőszeget megkerülni. A te célod: elmenni. Most. Azonnal. Ha nem ment föl a császár, meg kell szöknöd. Mert nem biztos, hogy ostrom nélkül megússzuk.

JURISICS

    Biztosan úgy van minden, ahogy mondod,
    de nem kavar föl. Talán meg sem értem.
    Itt vagy, és húsz év mintha nem lett volna,
    és mégsem úgy beszélünk, ahogy illik.
    Nem érzed, hogy más témát érdemelnénk?
    Hogy ez a hangnem méltatlan és sértő?
    Kiábrándító, mert személytelen?

AHMED

Nekem már volt időm felfogni. Neked is lesz. Csak egyet ne feledj. Te lobbanékonyabb vagy nálam, de őrjöngeni, azt most nem szabad. Most ne szeress. A terhelés alatt a szeretet csak gyűlöletbe csaphat. Feledjük el az Adriát, a terveinket, az ifjúságot. A barátságunk most csak megzavar. Ismerjük be, hogy sosem volt Édent mintáztunk menedékül a múltból. Mítoszt hizlaltunk magunknak gyöngeségből. Bele kell törődnünk, hogy az irhánk mentésének száraz, unalmas témájáról cseréljünk eszmét mostanában szűkszavúan, szürkén, fegyelmezetten. Később talán még elcseveghetünk fontosnak tűnő felfedezéseinkről. Gondolkozz pontosan. Jó éjszakát.

 

Ahmed el.

 

JURISICS

    Gondolkozz pontosan! Ugyan miről?
    Ugyan kiért? Érted, vesztett barátom,
    vagy magamért, ki elhulltam az úton,
    ki negyven éve hánykódom vakon
    és süketen a céltalan világban,
    melyről tűnődöm ébren és álmaimban,
    és tűnődésem tárgyai szétoszolnak,
    új rendbe szerveződnek, mielőtt
    a régi formát meg tudnám ragadni?
    Miről tűnődjem? Kétszázezer török?
    Szultán és császár, udvar, porta, Kőszeg?
    Mit nekem tények, úgynevezett valóság?
    Mit nekem ez a korszak és benne én?
    Gondolkozzék pontosan, aki érez,
    és köze van még ehhez az egészhez!

 

Jurisics néhány gombócot hajít a falra, el. Besurran pár várbeli, lelopják az ételt az asztalról. FIÚ néhány gombócot levakar a falról. Mind el.
 

Harmadik jelenet

Éjszaka. Az emeleten egy szolga jön gyertyatartóval, lemegy az udvarra, ahol Grabec leteperi, és befogja a száját, Kézdi elveszi tőle a gyertyát és a levelet. Diák és Szakács mereng.

 

KÉZDI

Olvas. „Szeretve tisztelt nagy hatalmú császár! Tudomásomra jutott, hogy a török megszegi a békét, és Kőszeget lerombolván Bécs ellen készül kétszázezer emberrel. Kérem felségedet, engedélyezze Kőszeg kettőszáz védőjének az elvonulást. Se fegyverünk, se élelmünk, fél napig sem állhatunk ellent. Nem megfutni akarunk, hanem a császári sereghez csatlakozva kívánunk harcolni felségedért. Felséged hűséges alattvalója, Jurisics Miklós, Kőszeg kapitánya.” Ne fojtogasd a fiút, megfullad a szerencsétlen, mielőtt kinyöghetné, hogy nem akar kiabálni.

 

Grabec elengedi a szolgát. Kézdi a Diákhoz fordul.

 

KÉZDI

Ne álmodozz, te holdkóros, mától komoly időket élünk. Hallottad, mi van a levélben?

DIÁK

Bocsáss meg, nem figyeltem.

KÉZDI

Mindegy. Átadja a levelet. Van még hely alatta, írjad. Diák írja. „Felséges császár, a kapitányunk gyáva, mi azonban bátrak vagyunk” Bizony. Ezt ne írd. A bizonyt ne írd. Nem írtad le? Jó. Írjad: „Ezerszeres túlerő se számít, ha felségedért onthatjuk a vért. Egyébként az egész csak csalafintaság, mert Jurisics nem szereti Kőszeget, és el akar menni, mi azonban, a többiek, a végsőkig kitartunk. Kézdi Gábor hadnagy.” Le van írva? Írd még alá Grabec nevét is.

GRABEC

Az enyémet?

KÉZDI

A tiédet. Megvan? Jó. Szolgához. Kínos halál a fulladás, a választ ezért nekem hozod. Indulj.

 

Szolga el. Kézdi észreveszi Szakácsot.

 

KÉZDI

Szakácshoz. Mi az, te hallgatózol?

SZAKÁCS

    Ilyen finom és olyan remek
    legyen az étel! – így a kapitány.
    Én gürcölök, hogy belegebedek,
    ilyen jót én se főztem még talán.
    És mi történik? Minek remekeltem?
    Hát nem kihűlt a főztöm?!
    Több jót nem főzök, esküszöm,
    bosszúból! – ezen az őszön. El.

DIÁK

    A kicsiny lelkek főznek és zabálnak,
    hogy zsíros étke legyen a halálnak.
    De talán mégis közeleg az élet.
    De nem lehet tévedés, hogy ilyet érzek.
    Az ember talán mégis hős lehet.
    Tán megkínoznak, mint a szenteket,
    ha jól megy minden. Istenem, kívánom,
    add hát, hogy példás legyen a halálom! El.

KÉZDI

    Hülyék. Grabechoz fordul.
    Most aztán megfizethetsz mindenért.
    Hányszor gúnyolt a kapitány, de hányszor!
    Hülyének mondott, és a többiek
    röhögtek rajtad, emlékszel? Csodáltam,
    hogy nem ugrottál rögtön a fejének.

GRABEC

    Gúnyolt a kapitány? Engem?

KÉZDI

    Na persze
    te olyan jó vagy: még csak észre se vetted.
    Éppen a jóságod miatt szeretnek,
    és egyre többen kívánnak kapitányul.

GRABEC

    Engem? Ne mondd. Nem viccelsz?

KÉZDI

    Én? Dehogy.

GRABEC

    Én nem vagyok alkalmas kapitánynak!
    Nem bízik bennem senki. Mert ha bízna,
    talán erőssé válnék, mint ahogy
    álmodtam is, hogy én parancsolok,
    és jól csináltam, jobban, mint akárki.

KÉZDI

    Ha végre mozgás lesz, valami bolydul,
    kitörhetünk ebből a pocsolyából,
    és szebb lesz minden, mint akármely álom.
    Jó éjszakát, jövendő kapitányom!

 

Kézdi el.

 

GRABEC

    Hogy fogok én most elaludni? Jó ég!
    Hogyan lehetnék valaki, aki volnék?
    Erős lehetnék, mint még senki sem,
    csak ne volnék ennyire gyönge, istenem! El.
 

Negyedik jelenet

Hajnalodik. Jurisics a vár fokán áll.

 

JURISICS

    Tíz hasztalan, meddő, unalmas évem
    lesz jóvátehetetlen, ha elmegyek.
    Kisemmizetten, üresen jutottam
    a hanyatlás kietlen küszöbére.
    Bárhova mennék, célt már nem találok.
    Tíz évig azt hihettem: észrevétlen,
    meghúzódva még ápolhatom azt,
    mit máshol kitaposnának belőlem
    a könyörtelen, bősz tülekedésben,
    de most már látom: itt is kitaposták.
    Elhamvadtak a léleklángolások,
    s ha kérhetek még valamit a sorstól,
    hát azt kérem: kerüljön el a tárgyát
    sosem lelő vágy, és a remegések
    az áhított, ám csalódást hozó
    találkozók előtt hagyjanak engem.
    Ha minden törekvés magvába rothad,
    ha különbözni kár és nem lehet,
    sodródjak szépen, engedelmesen,
    halálra készen bárhová, feledjem
    fiatal másomat, kit a téves álmok
    olyan sokáig nem hagytak nyugodni.
    Ne várjak semmit. Hasson át egészen
    a hódoló tudás, tegyen öreggé,
    fonnyassza el képzelgő agyvelőmet.

 

Jön Jurisicsné.

 

JURISICSNÉ

    Le sem feküdtél. Történt valami?

JURISICS

    Az ember gyakran érzi úgy,
    hogy felgyülemlett tévedéseit
    rákényszerítheti az éjszaka
    halottnak, engedelmesnek tűnő világra.
    – Elmegyünk innét. Nem tudom, hová.
    Itt úgyis túl soká időztünk.
    A legjobb lesz, ha reggel útnak indulsz.

JURISICSNÉ

    Elmenjek? Én? Miért? Hová?

JURISICS

    Menj Bécsbe. Úgyis mindig oda vágytál.
    A török lerombolja Kőszeget.

JURISICSNÉ

    Erről mesélt a kedves jó barátod?

JURISICS

    Úgy látszik, más témája nem akadt.

JURISICSNÉ

    Megmondanád, hogy mihez fogjak Bécsben?

JURISICS

    Rád bízom. Neked még vannak vágyaid.

JURISICSNÉ

    Ó, nincsenek. Már kiölted belőlem.

JURISICS

    A magamfajta ember nagyot hibázik,
    ha magány ellen szerzi be a társát.

JURISICSNÉ

    Ó, tudom én, te intettél magadtól.

JURISICS

    Tudtam, hogy nem hihetsz a szavaimnak.
    Az őszinteség a legnagyobb hazugság.
    Elválhatunk. Más hitre térek. Vagy csak
    külön leszünk, pénzt bőven kapsz, akár
    szeretők garmadát is tarthatod.

JURISICSNÉ

    Lám, lám, akár még hálás is lehetnék,
    hogy annyi év után most érett fővel
    a szabadságot jobban becsülhetem.
    Ezt bölcsen kitaláltad, gratulálok.
    Ezentúl annyi vigaszom se lesz,
    hogy átkozhatlak – mert hiszen te jó vagy.
    Majd ujjal mutogatnak rám: kitartják,
    ő meg a férje nevével hentereg.
    Szegény ember, mondják majd rólad akkor,
    mekkora szíve van! Menjek el, most, mivel
    már roncs vagyok, és zavaró a látvány.
    Az ilyet ki kell rúgni, nemde, kedves?
    Még szép, hogy eddig megtűrtél. Köszönöm.
    Szép, hogy elengedsz: Ezt is köszönöm.
    – Ha szabad vagyok, amit köszönök,
    nem megyek sehová. Csak ha elűzöl.
    Tessék engem kirúgni. Összeverni.
    Nem könnyítek a dolgodon, szívem.
    Veled tartok a rosszban és a rosszban.

JURISICS

    Itt ostromolni fognak, ha nincs szerencsém.
    Nem érted? Én sem értem. Mégis így van.

JURISICSNÉ

    Hát azt hiszed, teljesen vak vagyok?
    Szégyellsz engem a barátod előtt,
    ezért kell nekem elpucolni!
    Ti meg majd egymás között röhögve
    kibeszéltek, tudom én. Arra vársz,
    hogy zaftos témává szelídüljek.
    Hát erre várhatsz, kedvesem!
    Én itt maradok veled, és elmarom
    a barátodat, hogy fájjon kicsit az élet.
    Mióta tervezem, hogy kiheréllek!
    Csak a bosszúmra eddig nem nyílott alkalom. El.

JURISICS

    Ezt is neked köszönhetem, barátom.
    Mert nem vagy már, megengeded, hogy fájjon,
    amit veled vértezve föl se vettem.
    Aki bánthat, csak az lehet kegyetlen. El.
 

Ötödik jelenet

Reggel. Az udvaron várbeliek gyülekeznek. A vár fokán megjelenik Jurisics, mögötte Kézdi.

 

JURISICS

Hova mennek, emberek?

KOVÁCS

Disznóra.

JURISICS

A törökkel?

KOVÁCS

Hát persze. Ha a kapitány úr jónak látja, lövünk egy szép szarvast az új pasának, hadd lássa, kivel van dolga. A többihez. Estig tíz hordó bort kell átvinnünk a táborukba, nehogy elfelejtsük.

JURISICS

Az a helyzet, emberek, hogy ma nem lesz vadászat.

 

Morgás.

 

JURISICS

Hadiállapotban vagyunk. A török el akarja foglalni Kőszeget. Úgyhogy vadászat, az nem lesz.

KOVÁCS

Hanem mi lesz?

JURISICS

Felkészülünk az elvonulásra.

 

Csönd.

 

JURISICS

Értették?

 

Csönd.

 

KÉZDI

Én ugyan nem értem. Évek óta béke van. Mit ártottunk nekik?

JURISICS

Tudom én? Mégis baj van. Lássák be, emberek, az ellenséggel nem szokás vadászni.

KÉZDI

A távcsővel pásztáz. Hát én nem tudom, de semmiféle készülődést se látok. Csak egy kisebb csapat jön erre.

KOVÁCS

A hajtók. Így volt megbeszélve.

JURISICS

Majd szépen visszamennek.

KOVÁCS

Azt ígértük, legalább húsz disznót lövünk. Ma náluk lesz a lakoma. Jöjjön a kapitány úr is.

JURISICS

Mennék én szívesen, de értsék meg, baj van. A császár engedélyét várom, de ha késik, elmegyünk anélkül. Kétszázezer török jön Kőszeg ellen. Tudják, mennyi az? Borzasztóan sok. Ezerszer több nálunk. Ezerszer. Az is nagyon sok. Összepakolunk és elmegyünk.

KOVÁCS

Hát az lehet, hogy a kapitány úr elmegy. Én maradok.

JURISICS

Marad?

KOVÁCS

Maradok. Itt vagyok itthon, és máshol nem vagyok itthon.

JURISICS

Nem lesz Kőszeg. Lerombolják. A földig.

KOVÁCS

Apám is itt élt, nagyapám is, dédapám is, szépapám is, itt fog élni a fiam is, az unokám is.

JURISICS

Nem lesz nekik hol.

KOVÁCS

Ha eddig volt, ezután is lesz.

JURISICS

Nem lesz. Itt minden pusztulásra van ítélve.

KOVÁCS

Hát az meglehet.

JURISICS

Mégse akar elmenni?

KOVÁCS

Már hogy mennék el? Itt élt a nagyapám, itt él majd az unokám is.

KÉZDI

Megjöttek a hajtók. Nyissák fel a kaput!

 

Felnyitják a kaput, egy csomó török áll kint.

 

KÉZDI

Békés szándékkal jöttek. Bolondság az egész. Valaki telebeszélte a kapitány úr fejét. De ha támadnak, megvédjük mi magunkat. Nem vagyunk mi olyan gyönge legények.

JURISICS

Mit bohóckodsz?

KÉZDI

Komolyan beszélek. Én hűséget fogadtam a császárnak. Ha nem csalódom, erre esküdtünk valamennyien.

KOVÁCS

Mehetünk, kapitány úr?

JURISICS

Vadászni?

KOVÁCS

Vadászni.

JURISICS

    Igaz. Minek rontsam a kedvetek
    idő előtt, ha később is lehet?
    Miért ne tennénk, ami jólesik?
    Miért ne élnénk vidáman egy kicsit?
    Röhögjünk és zabáljunk. Induljatok.
    Remélem, egyikünk se lő bakot.

 

Üdvrivalgás, a vadászok kimennek a kapun, a kaput lecsukják. Jónás félrehúzódik.

 

JURISICS

Kézdihez.

    Amíg én vagyok itt a kapitány,
    addig te nem pofázol összevissza.
    Menj, nézz be minden házba, és közöld:
    pakoljanak. A legszükségesebbet.
    Ha nem hajlandók, csinálj hozzá kedvet.

 

Kézdi el. Jön Kleinitzné.

 

KLEINITZNÉ

Maga csúnya ember, mit művelt a feleségével? Egyfolytában zokog.

JURISICS

Meg akartam menteni az életét.

KLEINITZNÉ

Maga tönkretett egy asszonyt. Szégyellje magát!

JURISICS

Majd ha jut rá időm.

KLEINITZNÉ

Fuj, micsoda modor! Ha ezt tudom, dehogy maradok Kőszegen!

JURISICS

Ne is maradjon. Menjen, amíg nem késő.

KLEINITZNÉ

Nahát, botrányos! Nem kapok levegőt! Elmondom én Bécsben, hogy maga egy kegyetlen, durva, arrogáns fickó!

JURISICS

Mondja, jó, csak minél hamarább.

KLEINITZNÉ

Nem jutok szóhoz! Gyűlölök itt lenni, tudja? A férjemet is utálom. Az álnok féreg. A legutolsó pillanatban szólt, mert tudta, hogy nem térek magamhoz. Most biztos a kurváival hempereg. Utána is mennék azonnal, de most, hogy maga így küld, ilyen modorban, csak azért is maradok, és kimentem a feleségét a maga ronda karmaiból, maga mocskos disznó!

 

Kleinitzné el. Jónás Jurisicshoz lép.

 

JÓNÁS

Tetszik nekem ez a védtelen nőszemély. Szépen tud ócsárolni. Már tegnap is visszanézett. Nagyon tud nézni. Ha van még néhány napunk, ha vadászgatunk még egy kicsikét, hátha egy kiugrott pap, egy garabonciás csibész nyújthat némi vigaszt e gyönge nőnek. Ha nem tartasz rá igényt, én leveszem a válladról a terhét. Te túlságosan jó ember vagy, álmatag kapitányom. Neked ez a némber úgyse kell, hiszen fejlett lelked nem bírná el, hogy kéjt okozz egy nőnek, aki szent!

JURISICS

Ó, te pokolfajzat!

 

Mindketten el. Jön Kézdi, Polgár, Kézműves, Gazda, Grabec, I. és II. katona.

 

POLGÁR

Majd hülye leszek! Hogyne! Hol lehet ilyen vidáman fegyvert csempészni, kérdem én, hát hol? Nekem fix pogány megbízóim vannak!

KÉZMŰVES

A török nekem is elsőrendű piac. Ha elmegyek, elveszítek mindent. Az anyagot, a műhelyt, a vevőket. Elmenni, csak úgy ukmukfukk, mert a kapitány megőrült?!

GAZDA

Most indítom be a leánykereskedést, minden meg van szervezve, itt az első szállítmány, benne van egy csomó pénzem, hagyjam veszni, semmiért?

POLGÁR

Disznóság.

KÉZMŰVES

Gyalázat.

GAZDA

Nem megyünk sehová, az istenfáját.

KÉZDI

Ne engem szidjanak, a kapitány akarja.

 

Kézdi, Polgár, Kézműves, Gazda el.

 

GRABEC

    Amikor elmentek vadászni,
    én elbújtam, hogy megkeressenek.
    Hát megkerestek? Eszükbe sem jutottam!
    Ahol én vagyok, több van ott egy lukkal.
    Még sörétnek se vittek el magukkal! El.

I. KATONA

Azt mondják, a szultán halálosan beteg.

II. KATONA

Ezt a császárról mondják.

I. KATONA

Arról is mondják.

II. KATONA

Ha meghalnak, lehet, hogy nagyhatalom leszünk.

I. KATONA

Ahhoz a pápának is meg kell halnia.

II. KATONA

Azt mondják, súlyos beteg.

I. KATONA

Ez a pápa – hogy is hívják…

II. KATONA

Nem emlékszem.

I. KATONA

Hasonlít a neve a szultánéhoz.

II. KATONA

Mi a neve a mostani szultánnak?

I. KATONA

Fene se tudja megjegyezni. A császár nevét se tudom.

II. KATONA

Várj csak… Pedig tudtam!

I. KATONA

A lényeg az, hogy a halálukon vannak.

II. KATONA

Igen, ez a lényeg.

I. KATONA

Nekünk csak az a dolgunk, hogy túléljük őket.

II. KATONA

Ez a dolgunk.

 

Mindketten el.
 

Hatodik jelenet

Este. A török táborban várbeliek és törökök lakomáznak.

 

KOVÁCS

Azt mondom én nektek, rosszul teszitek, hogy sátorban laktok. Jön a tél, megint befagy a seggetek. Építsetek házat. Vályogból könnyű. Büdös, de jó meleg. Mi majd segítünk. Vagy költözzetek télire a várba. Befértek valamennyien. Meg kéne beszélni a pasátokkal. A kapitányunk biztosan benne van.

 

Jön Ahmed.

 

AHMED

Jó étvágyat, emberek.

KOVÁCS

Köszönjük. Egyék a pasa úr is.

AHMED

Köszönöm, majd később. Maguk lőtték azt a szarvast?

KOVÁCS

Szép állat, ugye?

AHMED

Csodaszép. Végtelenül boldog vagyok.

SZAKÁCS

    Az íze is jó. Nem azért dicsérem,
    mert én főztem, de jó az, ami jó.
    Bár zordan eltökéltem: ebben az évben
    tétlenkedem, fölkelt az alkotó
    a lelkem sértett, önző része ellen,
    és győzött rajtam. Meg is érdemeltem.

AHMED

    Szenvedj minél több ilyen vereséget,
    nekünk csak annál ízesebb az élet.

Félrevonul Jurisiccsal.

    Nagy hiba volt, hogy engedélyezted a közös vadászatot.
    Vesztettél egy napot.

JURISICS

    Többet vesztettem annál. Hosszú évek
    hamis reményeit vágtam szemétbe.
    Egyéként: nem hiszik, hogy menni kell.
    A tisztjeim hűségről, esküről
    papolnak; és a többi se hitte el.

AHMED

    Lehet, hogy a német rendszer igen rugalmas,
    tartalmaz néhány véletlen kibúvót,
    lehet, hogy a császár felmentést fogalmaz,
    mert megszállta a jóság, mert szeret,
    én mégse bíznék benne oly vakon.
    Itt pár nap alatt komoly bajok lehetnek.

JURISICS

    Csak annak hisznek, amit látva látnak.
    Mit látnak? Azt, hogy béke van.
    Döröghetek borzalmas végveszélyről,
    nincs érvem, és ami volna, hatástalan.
    Bár nem tudom, hogy mit várhatok tőled,
    segíts nekem, hogy meggyőzhessem őket.
    Hajnalban, kérlek, támadd meg a várat.

AHMED

    Te nem vagy észnél!

JURISICS

    Azt hiszik, amit látnak.
    Csak picikét rombolj. Néhány halál
    minden érvemnél szebben kornyikál.

AHMED

    Ha holnap kicsikét neked megyek,
    holnapután a hősi halottakat
    megbosszulandó már nagyobb erővel
    muszáj támadnom addig, amíg a várban
    teremtett lélek nyöszörög, mivelhogy
    vezér vagyok, és rám a játékszabályok
    érvényesebbek, mint egy közhülyére.
    Leváltatnám magam, vagy elpucolnék,
    de akkor majd egy vérgőzös barom
    emelkedik irigylendő helyemre,
    és annak Kőszeg nem fáj, mert a könnyű
    felfújható győzelmet senki sem
    hagyná ki józan ésszel, sem anélkül.
    Ajánlom: gondolkozzunk pontosan.
    Például elfogom őket most, azonnal,
    később esetleg foglyokat cserélünk.

JURISICS

    A császár törököt csak németért ad.
    Ezek magyarok, horvátok és rácok.
    Ha mégis kiváltaná őket a felség,
    kötelet kapnak, mert ők árulók,
    mivel fogságba mertek esni élve.
    Mondd, nagy hatalmú nagyvezér, az őrült
    hadjárat ellen egy szót sem emelhetsz?
    Törökjeid jókedvűen zabálnak
    vitézeimmel együtt. A porta messze.
    Vagytok pár százan. Elpuhult pogányok.
    Mutass egyetlen embert itt közöttük,
    aki telt bendővel vérről álmodik.

AHMED

    Most meséljem el neked a világot?
    Ha nem tudnád, mi egykor a megosztott
    világ két kellemetlen pólusához
    csapódtunk, és őrült törvényeik
    alól nekünk, még nekünk sincs kibúvó.

JURISICS

    Hát igen. Ezt a hibát elkövettük.
    Dalmáciában kellett volna maradnunk.

AHMED

    Mint kecskepásztorok, szelíd örömmel
    kecskékkel nyájaskodnánk és mekegnénk,
    számolgatván a még meleg bogyókat.
    – Na, hagyjuk ezt. Elárulod a császárt,
    ők mennek rabszolgának, és belőled
    szeretve tisztelt, rangos janicsár lesz.
    Az egyik rosszat másikra cseréled.
    Nem mindegy? Sőt! Legyen gazdag az élet!

JURISICS

    Ezt megtehetném. Tenném is. De lassú,
    rút kínhalálra ítélne a lelkem.

AHMED

    Mit gondolsz, én mért nem merlek megölni?
    Mért reszketek, hogy szökj meg végre innét?

JURISICS

    Nem lehet. Bennem van a lelkem. Másrészt
    a császár csak akkor hinné, hogy halálos
    veszélyben voltam, ha a két kezemben
    prezentálnám levágott koponyámat.
    Támadd meg Kőszeget. Ígérem, holnap este
    már nem leszünk itt. Kell egy nagy pofon,
    hogy ők kérjenek engem az elvonulásra.

AHMED

    Veszélyes játék. Menjünk a többiekhez.

JURISICS

    Kész? Ennyi volt a társalgás? Egész nap
    csak erre készültem.

AHMED

    Túl feltűnően
    fecsegtünk máris. Már ez is veszélyes.

JURISICS

    Ha ez is sok volt, úgy ezer bocsánat.

AHMED

    Ma nőies vagy.

JURISICS

    Hát az meglehet.
    Majd megnyugszom. Már el nem vesztelek.
    Most még nehéz, de minden seb beheged.
    Majd rákenem pár hűvös életelved.

AHMED

    Ha ezt érdemlem, nagyon köszönöm.
    De tudd, hogy lázad az életösztönöm,
    s mert minden más hazugság, mert csakis élni szabad,
    iszonyú vágyam éledt, hogy meggyilkoljalak.
    Csúnyán hibázik mindaz, aki, mint mi ketten,
    egészet illető szerelmét aggatja rá a részre.
    Egyetlen lénytől várni a választ: véghetetlen
    könnyelműség és minden akarat előzetes, holtbiztos veresége.
    Emlékezz: húsz éve, mikor a férfi az első, döntő hunyászkodás előtt
    magához emelt valakit, egy kölyköt: téged, hogy bizonyítsa: még erős,
    hogy lássa minden ember, de főleg én magam:
    szemernyi féltékenység, sem irigység nincs bennem,
    tehát el se bukhatom:
    emlékezz vissza: én akkor hazudtam,
    és te is tudtad, mert az elbukóban,
    bennem, kegyetlen fiatal szemeddel
    nem vetélytársat láttál, csak az eszközt.
    Az más dolog, mivé fajult az emlék,
    hogy én is kértem: bárcsak rád találnék,
    és kivénhedvén, végleg összetörten
    oly gárgyult lettem, hogy ide is jöttem.
    Hazugságot hazugsággal tetéztem,
    de bűnöm a tiéd is felerészben.
    Hibás vagy: mert kedvessé válhatott
    az emléked, amelyhez nincs közöd már.
    Vagy azt kívánom: felejtsek el mindent,
    és öljelek meg, vagy: hogy messze volnál.
    Az agyamnak nem parancsolok, belátom.
    Ezért hát menekülj, öreg barátom.

 

Ahmed visszamegy a többiekhez, Jurisics követi.

 

AHMED

    Tíz hordó bort láttam a közelben.

 

Csend lesz.

 

AHMED

    Remélem, egyetlen igazhitű sem ivott belőle.

 

Csend.

 

AHMED

    Remélem, az igazhitűek csak a szarvasból ettek.

 

Csend.

 

AHMED

    A disznóhúst, nem is kell mondanom, a Korán tiltja.

 

Csend.

 

AHMED

    Egészségére váljék mindenkinek minden.
    Mi azt kérjük, hogy Allah megsegítsen.
    Titeket pedig segéljen az Isten.

 

Ahmed a törökökkel el.

 

JURISICS

Indulás.

 

Jurisics a magyarokkal el.
 

Hetedik jelenet

Este. A török vezéri sátor előtt Ahmed, Fehmiu, Ibrahim.

 

AHMED

Kétszer is megadásra szólítottam Jurisicsot, kétszer is hiába.

IBRAHIM

A hitetlen kutya.

AHMED

Bőszít a dolog, ezért hajnalban megtámadjuk őket. Lássuk, kedves fiam, mekkora hadvezér vagy. Te veszed be a várat.

FEHMIU

Kitüntető bizalmadért fogadd hálámat.

AHMED

Kapsz tőlem kétszáz embert.

FEHMIU

Kettőszázat?!

AHMED

Sokallod? Ennek nagyon örülök. A hadvezéri képességeket nem erővel, hanem ötletekkel tanácsos megmutatni. Tehát százötven – vagy inkább száz embert kapsz. A vár gyöngécske, a magyarok részegek, kíváncsi vagyok, mivel leped meg őket. Remélem, fényes győzelmet aratsz a dicsőséges szultán örömére.

 

Ahmed bemegy a sátorba, Fehmiu odébb vonja Ibrahimot.

 

FEHMIU

A szultán bizonyára kedveli nemes vezérünket.

IBRAHIM

Bizonyára.

FEHMIU

Ahmed pasa nyilván kiváló hadvezér.

IBRAHIM

Nyilván.

FEHMIU

Valószínű, hogy Kőszeget is bevenné húsz-harminc nyomorékkal.

IBRAHIM

Valószínű.

FEHMIU

Én azonban, fáj bevallanom, Ahmednek a nyomába sem érhetek.

IBRAHIM

Vigyél magaddal több embert. Esetleg valamennyit. A győzelem majd téged igazol. Ahmed pasa felhatalmazott, hogy légy ravasz. Ügyeskedj vele szemben is, hogy elnyerd a bizalmát.

FEHMIU

Ez a célom, mert nagyon megszerettem, és fiaként viselem a szívemen a hadjárata sorsát, Ha ő, a kiváló hadvezér véletlenül nem volna itt velünk, úgy érzem, egyikünk se lenne képes dicsőséget szerezni fegyverünknek. Megszégyenülten fagynánk be a hóba az erős bécsi várfalak előtt, és nagyvezérünk csontig ható szélben himbálódzna kiguvadó szemekkel.

IBRAHIM

    Örüljünk hát, hogy Ahmed a vezérünk.
    Fortélyait figyelve és tanulva
    a dicsőséges hadjárat után
    az örökébe lépünk.

 

Mindketten el.
 

Nyolcadik jelenet

Éjjel. Jurisics a vár fokán áll.

 

JURISICS

    A parancsot kiadtam. Zúgolódva,
    értetlenül virrasztanak. –
    Ha reggel tényleg lesz csetepaté,
    néhány élőből hullát én csinálok.
    Én, aki nem tudom, hány áldozatra
    kaptam jogot – kitől is? Hát magamtól.
    Hiszen én túlélem a holnapot,
    mert azt mondom magamnak: óvom őket,
    és nélkülem holtbiztos, hogy kinyúlna
    nem néhány, hanem valamennyi. – –
    Meggyőző, szép kibúvó, és ha jó barátnak, jóistennek mondanám,
    felmentenének biztosan, meg is dicsérnének talán.
    Ám egyikükkel sem vagyok sem beszélő, sem haragos viszonyban.
    Bevallhatom hát: én csak a saját
    bőrömet mentem, s nem lehetek süket,
    miként egy jóisten vagy jó barát.
    Ítélnem kell fölötted, kapitány,
    mert gyilkolsz, hogy majd megdögölhess – vénen.
    Mindenki adhat erre feloldozást,
    akárki adhat, bárki más, csak én nem.
    – Barátom, lassan érteni kezdelek.
    Amit nem mertem, kimondtad helyettem.
    Valaha pendítettél, s én rezegtem,
    de tanítványod csak most, késve lettem.

 

Az udvaron jön Kleinitzné és Jónás.

 

JÓNÁS

Ne fusson el, drága hölgyem, úgyis maradni akar.

KLEINITZNÉ

Pimasz briganti! Maradni, én?

JÓNÁS

Hát persze. Jobb, ha tudja. Ha nem maradna, majd én kényszerítem.

KLEINITZNÉ

Hohó, fiacskám, azt adja az isten!

JÓNÁS

Jobb, ha tudja, hölgyem: nem fog bejutni a vendégszobába. Szurkot kentem a küszöb elé, és maga, drága hölgyem, bele fog ragadni, és én majd, mintegy arra járva, szépen kisegítem.

KLEINITZNÉ

Nem fogadom el a segítségét.

JÓNÁS

De megkérdezni megkérdezi persze, ki volt az a marha, aki odakente?

KLEINITZNÉ

Na és ha megkérdezem?

JÓNÁS

Akkor bevallom, hogy én voltam a marha. Ettől, drága hölgyem, meglepődik, és tovább kérdez az indokaim felől. Mire én lángoló szerelmem bizonyítékaképpen azt is bevallom, hogy a vendégszoba kulcsát is elcsórtam, valamint ma kétszer mosakodtam, és megborotválkoztam, és másfél egész napja nem voltam nővel.

KLEINITZNÉ

Mire én mit mondok?

JÓNÁS

Még nem ajánlkozik fel, isten őrizz! De a vallomásom után mint nőszemély már tréfálkozni kezd, a tréfás hangnem kétharmad siker.

KLEINITZNÉ

Csakhogy én finom teremtés vagyok.

JÓNÁS

Pontosan ezt fogja mondani! Mire én biztosítom, hogy minél finomabb a hölgy, annál átlátszóbb gyanútlanságot színlel.

KLEINITZNÉ

Hát ezt honnan veszed?

JÓNÁS

Előző életemben, a lelkiben, törékeny, finom asszonyságok csuda dolgokat gyóntak piruló fülemnek!

KLEINITZNÉ

Gyóntak, neked? Te pap vagy? Ó, de kár!

JÓNÁS

    Csak voltam, drága hölgyem. Valahonnan
    muszáj volt megszemlélnem a lelki tájat,
    hogy el ne szalasszalak, ha rád találok.
    – Önzés volna, ha azt mondom: szeretlek,
    mert edényt keresek a nedveimnek?
    Legyünk bölcsek! Ne fájjon, hogy a holnap
    egymásból minket úgyis kilakoltat!
    Kétfelől jöttünk, kétfelé megyünk
    tovább, ahogy szokás, előre.
    Bukjunk tehát egy jó hatalmasat,
    és legyünk szépek tőle!
    – Bocsáss meg, drága hölgyem, hiszen tudom:
    férjed van, akit szeretsz, a sorsomon
    csak ronthat vad, dühöngő szenvedélyem,
    s téged magammal nem ránthatlak mégsem.
    Bocsásd meg, kérlek, hogy zavartalak,
    de felszakadtak bennem a szavak.

KLEINITZNÉ

    Hová mégy? Ó, te szeleburdi! Most már
    el ne szaladj, ha eddig bátor voltál!

JÓNÁS

    Ó, asszonyom, csak férjezett ne lennél!

KLEINITZNÉ

    Na és ha az vagyok! Téged lohaszt,
    hogy amit látsz majd, más is látta azt?
    Téged csak ne zavarjon, ki a férjem!
    Imádkozz inkább, nehogy visszatérjen!
    Én imádkozom. Érted, kis papom.
    Pimasz pofidnak most leszurkolom
    az álompuszit. Jó éjt, kis lovag.
    Még mindig itt vagy? Ne is lássalak! El.

JÓNÁS

    Nahát! Itt volt és elment. Ó, egek!
    Kis híja, és még beleszeretek!
    Ma milyen nagy az újhold!
    Ó, istenem, ma nyár van!
    Lehet, hogy vártam valamit –
    lehet, hogy erre vártam?
    Ma milyen nagy az újhold!
    Ó, istenem, ma nyár van! El.

JURISICS

    Nagy kedvem lenne bosszút állni rajtuk,
    mert kedvesek, mint én már sohasem,
    de mégis szép, hogy vannak még bolondok.
    Hát mit virrasztok fölöslegesen?
    Háború lesz? Hát aztán? Meghalunk?
    Többen haltak meg, mint ahányan élnek.
    Ha más kibírta, én is kibírom,
    és csontjaimat szétszórom a szélnek. El.
 

Második felvonás

 

Kilencedik jelenet

Hajnal. Jursicsné hálószobája. Jurisicsné és Kleinitzné virraszt.

 

KLEINITZNÉ

    Meg nem foghatom, miért búslakodsz.
    Hiszen ez olyan bájos vár valóban,
    itt minden olyan jó illatot áraszt,
    és mindenkinek pimasz képe van,
    jaj, istenem, az én gazember férjem
    ha tudná, mennyire imádok élni,
    rettegve dugna egy verembe, én meg
    a porkolábot is elcsábítanám!
    Jaj, kedvesem, te nem tudod, milyen jó
    nőnek születni! Vonzani az örvényt,
    halasztgatással bukni egyre mélyebb,
    tisztító szédületbe, és a férfi
    komornak tűnő maszkja mögé hatolva
    lehunyt pillák fedezékéből belátni
    a borzas, álmélkodó gyermekarcra,
    amelyről ő sem sejti, hogy övé:
    nagyobb titkok óvását bízza ránk,
    semhogy valaha eljárhatna szánk.

JURISICSNÉ

    Én nem tudom, mi a jó a férfiakban.

KLEINITZNÉ

    Ami bennünk van, az a jó belőlük.

JURISICSNÉ

    Bennem már ne legyen belőlük semmi.
    Még véded őket? Ahelyett hogy engem
    védenél tőlük, úgy, amint ígérted?

KLEINITZNÉ

    Ha jól emlékszem, nem erre szegődtem.

JURISICSNÉ

    Neked se látom hasznodat, barátném.
    Elég volt három nap, hogy olyan legyél,
    mint ebben a mocsárban valamennyi,
    akikkel én már szót se válthatok,
    mert arra sem méltók, hogy szidjam őket.

KLEINITZNÉ

    Ez nekem szólt?

JURISICSNÉ

    Én már csak egyedül,
    bezárt szobában tengődöm. Ha rám nyit
    közülük bárki, vagy ha én megyek
    közéjük: törni-zúzni vagy kimúlni
    kívánok, és az ájulás kerülget.

KLEINITZNÉ

    Zavartalak? Kérlek, ne vedd zokon.
    A legjobb lesz, ha én most távozom.

 

Kleinitzné ki akar menni a szobából, az ajtó zárva.

 

KLEINITZNÉ

Valaki bezárta. Kívülről. Hallod? A csudába. Ostoba tréfa. Dörömböl. Hé, valaki odakint! Be vagyunk zárva! Csönd. Durmolnak. Dörömböl, abbahagyja. Ki volt az a marha… Hátha Jónás? A pimasz szoknyapecér. De mégsem. Mi célja volna azzal, hogy bezár egy másik nővel? Ki lehetett, mit gondolsz?

JURISICSNÉ

Bármelyik barom, vadállat, sertés, disznó.

KLEINITZNÉ

Aha.

 

Csönd.

 

KLEINITZNÉ

Reggel majd csak kieresztenek: Barátném, sajnálom, ma nálad alszom.

JURISICSNÉ

    Kitől várjak én megváltást, kegyelmet,
    ha te is ellenem vagy, hát kitől?
    A férjem talán általad figyeltet.
    Ő kérte, hogy vidámságról fecsegj,
    mert tudja jól, hogy nekem fáj a mások
    öröme, jobban fáj, mint seb sajoghat.

KLEINITZNÉ

    Hagyd abba, kérlek, mert ha nem, kiáltok!

JURISICSNÉ

    De nem tesz tönkre engem, nem hagyom.
    Lehet, hogy nincs számomra oltalom,
    de számotokra sincs. Eljön az óra,
    és meglakoltok. Gondoskodom róla.
    Még nem tudom, hol, nem tudom, mikor,
    de bűneiért mindenki meglakol.

KLEINITZNÉ

    Miket beszélsz? Hát mi bajod velem?

JURISICSNÉ

    Azt hiszed, elhagyott az ép eszem?
    Átlátok én már rajtatok, szívem,
    sőt túl sokat látok már, azt hiszem.

KLEINITZNÉ

    Most jó? Örülsz, hogy látod: reszketek,
    és nyoma sincs már bennem az örömnek?
    Te zártad be az ajtót! Kitaláltam?
    Meg akarsz engem kínozni, te ördög?

JURISICSNÉ

    Az ajtót? Még hogy én? Micsoda ötlet!
    Csak adna nekem az ég férfiöklöt!

 

Az ablakban megjelenik egy török, bebámul.

 

KLEINITZNÉ

Egy szék mögé bújik.

    Futóbolond! Egek! Hová kerültem!

JURISICSNÉ

    Székkel támad rám! Gyere csak, te dögvész!

 

Jurisicsné széket ragad. A török beugrik az ablakon, körülnéz.

 

JURISICSNÉ

    Gyilkos! Még egy! A férjem küldte rám!

 

A székkel fejbe vágja a törököt, az elterül.

 

JURISICSNÉ

    Gyertek csak, disznók, megkapjátok ám!

 

Újabb török néz be az ablakon.

 

KLEINITZNÉ

Az ajtóhoz rohan.

    Segítség! Emberek! Ébredjetek!

 

A török beugrik, Jurisicsné rátámad, a török elkapja a széket, ellöki Jurisicsnét.

 

KLEINITZNÉ

Felragad egy másik széket, hátulról fejbe vágja a törököt, az elterül.

    Kinyúlt ez is. De furcsa! Fekszenek,
    még csak nem is szuszognak. Alszanak tán?

Pofozza őket.

    Hé, ronda férgek, mi a nevetek?
    Anyátok hogy szólít? Musztafa? Hasszán?
    Nem hallják. Próbáld felültetni őket.
    Jaj, istenem, nem szép e próba tőled!

 

Jurisicsné megpróbálja felültetni az egyiket.

 

JURISICSNÉ

    Megöltük? Mondd! Nem él már soha többé?

KLEINITZNÉ

    Csak élesztgesd, én posztolok a sarkon.

 

Kleinitzné az ablak mellé áll, az ablakon újabb török mászik befelé.

 

KLEINITZNÉ

    Musztafa! Hasszán! Hogy hívnak, galambom?

 

A török rábámul, Kleinitzné leüti a székkel, a török elterül.

 

KLEINITZNÉ

    Még egy delikvens. Milyen szaporák.

JURISICSNÉ

    Nézd, mozog! És az öklei mekkorák!

KLEINITZNÉ

    Most mit tegyünk?

JURISICSNÉ

    Feláll!

KLEINITZNÉ

    Még szédeleg!

JURISICSNÉ

    Ön itt hívatlan vendég, értse meg!

KLEINITZNÉ

    Musztafa! Hasszán! Más pogány nevet
    nem tudok. Ejnye! Hagyja a székemet!

 

Kleinitzné leüti, a török elterül.

 

KLEINITZNÉ

    Jobb lesz talán, ha nem éleszted őket.

 

Kintről lövések hallatszanak.

 

JURISICSNÉ

    Jaj, lőnek!

KLEINITZNÉ

    Lőnek. – Lőnek?!

JURISICSNÉ

    Lőnek!

KLEINITZNÉ

    Lőnek…

 

Dörömbölnek az ajtón, Kleinitzné odafut, ő is dörömböl.

 

KÉZDI

    Kint. Nyissák ki!

JURISICSNÉ

    Nyissák ki!

KLEINITZNÉ

    Nyissák ki!

GRABEC

    Kint. Nyissák ki!

 

Mindkét oldalon abbahagyják a dörömbölést.

 

JURISICSNÉ

    Be vagyunk zárva!

KLEINITZNÉ

    Be vagyunk zárva !

KÉZDI

    Kint. Be vannak zárva.

GRABEC

    Kint. Be vannak zárva.

JURISICSNÉ

    Nincsen kulcsunk!

KLEINITZNÉ

    Nincsen kulcsunk!

KÉZDI

    Kint. Nekünk sincsen.

GRABEC

    Kint. Senkinek sincsen.

KÉZDI

    Kint. Betörjük az ajtót.

GRABEC

    Kint. Betörjük az ajtót.

 

Betörik az ajtót, egy csomó várbeli puskát cipel, felállítják az ablakban.

 

KÉZDI

    Gyorsabban! Mit piszmogtok? A fenébe!

JURISICSNÉ

    A férjem hozta rám a törököt!
    Meg akart engem öletni, hallja, kérem?
    A barátjával főzte ki az álnok,
    a törökjével! Mondja, hol a férjem?

KÉZDI

    Harcol. Gyerünk már azzal a mordállyal!

 

A puska nagyot dörren, a hölgyek sikoltoznak.

 

JURISICSNÉ

    Árulás! Nem hallják? Árulás!

GRABEC

    Elfutnak! Győztünk! Még egyet utánuk!

 

A puska megint dörren, a hölgyek befogják a fülüket. Kintről örvendező kiabálás. Jön Jurisics és Jónás.

 

GRABEC

    Győztünk! Győztünk! Visszavertük őket!

KLEINITZNÉ

    Jurisicshoz. Durva népség. Fuj. Ez már gyalázat. A törökökre mutat.
    Mennyi szemét! Takarítsa el!

JURISICS

    Hölgyem, én azt reméltem, hogy bezárva
    könnyebben vészelik át az ostromot.

JURISICSNÉ

    Jól tudom én, hogy ki volt ez csinálva!
    De látod: élek! Mégse sikerült! Kirohan.

JURISICS

    Pakoljon, drága hölgyem.

 

Jurisics el a többiekkel, akik a puskát cipelik, csak Kleinitzné és Jónás marad. Kleinitzné lekuporodik, sírni kezd, Jónás átöleli.

 

JÓNÁS

    Ne sírj, már vége van, ne sírj.
    Elmúlt. Na! Kedvesem, ne bőgj!

KLEINITZNÉ

Kiegyenesedik, eltolja Jónást.

    Mit akar tőlem? Hagyjon engem, kérem.
    Vendég vagyok, és maga nem a férjem.
    A férjem nemsokára értem indul,
    hogy elmehessek ebből a pokolból.
    Kérem, ne bántson. Hagyjon engem, kérem.
    Imádkozzék, hogy elvigyen a férjem. El.

JÓNÁS

    Hazudtál éjjel? Nem, az nem lehet.
    Próbára tennél? Jól van. Azt lehet.
    Talán azért vagy fontos, hogy a próba
    rejtett énemet fogja vallatóra.
    Ha túl sok benned az előítélet,
    megtudom talán, milyen korban élek.
    Tatán te vagy, kit annyira kerestem:
    kísérteni való a Lehetetlen.

Felnevet.

    De mit sorolok száz idegen elvet?
    Talán azért vagy fontos, mert szeretlek.

 

Jónás el. Az egyik török feláll, szédeleg, visszaesik.
 

Tizedik jelenet

Nappal. A vár udvara. Nagy felfordulás.

 

PARASZTASSZONY

Ez a dunyha anyámé volt!

GAZDÁNÉ

Akkor te az én húgom vagy!

 

Verekszenek, a dunyha szétszakad, kapkodnak a toll után.

 

FIÚ

Csirkéket kerget. Pi-pi-pi, a fenébe belétek, pi-pi-pi!

ÖREGASSZONY

Egy hulla fölött sír. Kicsi fiam, édes kicsi fiam, ki fog most már feleselni velem, kicsi fiam?

GRABEC

És akkor megragadtam a hajánál, és a török meghalt a rémülettől!

KÉZDI

Megmondtam, hogy a kapitány árulásáról kiabálj, te hülye!

GRABEC

Mire felocsúdtam, négy törököt fojtottam meg. Négyet. A saját kezemmel.

KÉZDI

A katonákhoz. A kapitány eladott minket rabszolgának. Gyertek velem, a kapitányné hirdeti az igazat.

 

Kézdi és I. katona el.

 

VITÉZ

Én hatot öltem.

GRABEC

Én négyet. A saját kezemmel.

II. KATONA

Én hetet öltem. Tessék nekem kitüntetést adni.

DIÁK

Asztalkánál ül, ír. Álljanak sorba, emberek, ne vágjanak egymás szavába, nem tudom jegyezni. Tessék sorba állni! Ne tessék tülekedni! Hallatlan! Feldöntik a tintát! Nekem most történelmet kéne írnom, nem a maguk törökjeit striguláznom, hallják?

II. KATONA

Csak tessék írni.

DIÁK

A nagy nap hiteles történetét! Versben!

II. KATONA

Nyolcat öltem. Le van írva?

VITÉZ

Én hatot öltem, és háromnál segítettem. A kapunál harcoltam, ott volt a legmelegebb. Ezt is bele kell venni.

DIÁK

Ne taszigáljanak! Csőcselék! Eddig már ezer törököt írtam össze! Nincs is ennyi török a világon!

KÉZMŰVES

Berohan. Igazságot! Elvitték az ágyamat alólam! Felébredek, hát mire ébredek? Húzzák kifelé az ágyamat a házból velem együtt! Leugrottam, ők meg az ággyal elszeleltek! Tolvajok, rablók, igazságot! Elrohan.

I. KATONA

Be. Árulás történt. A kapitányasszony éppen erről szónokol az istállóban. A rohadt árulók.

II. KATONA

Eladtak minket, visznek Sztambulba, felhizlalnak, levágnak. Végünk.

I. KATONA

Bújjunk el. Két katona el.

GAZDA

Három egymáshoz kötözött lányt vonszol be maga után, a lányok sikoltoznak. Nem fognak titeket lestrapálni, még csak az kéne. Megőrzöm én az épségeteket. Gyertek már, na, elbújtatlak, megvédelek, kicsikéim. Kihúzza a lányokat.

FIÚ

Pi-pi-pi-pi-pi!

VŐLEGÉNY

Be a Menyasszonnyal. Nem látták a kapitányt?

JÓNÁS

Be. Nem látták a bécsi hölgyet?

VŐLEGÉNY

Nem láttad a kapitányt?

JÓNÁS

Szaladgál, mint egy terelőpuli. Ahonnan elrohan, ott szétszélednek. Nem láttad a bécsi hölgyet?

MENYASSZONY

Mi ugyanis megesküszünk.

 

Jónás el.

 

VŐLEGÉNY

Nincs itt.

MENYASSZONY

Keressük meg, édesem.

 

Mindketten el.

 

DIÁK

Ír. Hat hulla, négy fül, három láb, tovább.

POLGÁR

Be egy székkel. Benne van nyolc pisztoly és három dugóhúzó. Elásom, aztán visszajövök érte. Csak észre ne vegyék. El.

PAP

Be Özveggyel. Ha kórus is lesz, többe fog kerülni.

ÖZVEGY

Nem számít. Azt akarom, hogy pukkadjanak. Olyan temetés legyen, amilyet még nem látott a világ!

PAP

A kórus megdrágult, leányom, nehéz időket élünk.

ÖZVEGY

Vegye minden vagyonkámat, tiszteletes úr.

GRABEC

Tiszteletes úr, gyónni szeretnék.

PAP

Majd később, édes fiam.

 

Pap és Özvegy el.

 

GRABEC

Csak hozzáértem, és elvágódott. A halál sugárzik belőlem. Lehet, hogy ily erős vagyok?

 

Három hordót gurítanak be.

 

ELSŐ

Volt egy baltám, ellopták. Mivel verjük ki a dugót?

MÁSODIK

Három nő állt kipányvázva a templomkertben. Elszaladtam késért, mire visszaértem, eltűntek. Három nő.

HARMADIK

Átlőjük. Megyek a mordályért. Vigyázzatok a hordóra.

 

Harmadik el.

 

MENYASSZONY

Be Vőlegénnyel. Itt akarok megesküdni! Sír. Máshol minden olyan bizonytalan!

VŐLEGÉNY

Azt mondják, el kell mennünk.

MENYASSZONY

Mehetsz, de nélkülem! Toporzékol.

JURISICS

Berohan. A feleségem? Szónokol a lovaknak?

VŐLEGÉNY

Kapitány úr! Legyen a násznagyunk a kapitány úr!

 

Jurisics kirohan.

 

MENYASSZONY

Nem tudnánk elvinni a sublótot!

VŐLEGÉNY

Erre nem is gondoltam.

SZAKÁCS

Berohan. Éppen alágyújtok egy ökörnek, amikor rám törnek, hogy el kell menni! Hol a kapitány? Ebéd előtt elmenni, hát ez több a soknál! Pirult már, és nem elvitték?! Gyalázat! Kirohan.

VŐLEGÉNY

Ha feldarabolnánk a sublótot…

MENYASSZONY

Sír. Nem! Nem és nem!

FIÚ

Pi-pi-pi-pi-pi!

VŐLEGÉNY

Aztán összeraknánk.

MENYASSZONY

Nem és nem!

I., II. KATONA

Be. Pakolni, emberek, mindjárt indulunk. Pakolni, pakolni. El.

KÉZDI

Jön. Minden jól megy. Nekem csak az ellenkezőjét kell tennem annak, amit a kapitány akar. Ez nagy gondolat volt. Eddig minden jól megy. El.

JÓNÁS

Jön Kováccsal. Meg kell veszni. Akinek egy csöpp esze van, hanyatt-homlok menekül innét. Csak tudnám, hova lett a bécsi hölgy. Ki kell mentenem ebből a pokolból. El.

DIÁK

Feláll az asztaltól, amit rögtön ellopnak. Feláll a hordóra, olvas.

    Győzelmünknek napja ez,
    diák mindent versbe vesz.

Kiált. Csöndet!

HARMADIK

Jön a puskával. Vigyázat, félreállni! Céloz.

DIÁK

    Mohács óta, Mohács után
    ez a legszebbik délután.
    Hősök hőse kapitányunk,
    érte vivátot kiáltunk!

 

Harmadik belelő a hordóba, Diák ijedtében leesik, a bort edénybe, kalapba gyűjtik, isszák.

 

PAP

Jön Özveggyel. Koporsó nélkül nem lehet temetni, leányom.

ÖZVEGY

Emberek, nem látták az asztalost?

ELSŐ

Az ostrom alatt belebújt egy szekrénybe, én láttam.

VITÉZ

Nem fért bele, mert te már benne voltál.

 

Első és Vitéz összeverekszik. Páran koporsót cipelnek be, leteszik, az őket követő Öregemberhez fordulnak.

 

ÖREG

Hozzák a másik fiamat is.

 

Cipelők el.

 

VŐLEGÉNY

Tiszteletes úr, mi össze szeretnénk házasodni.

PAP

Nem látod, mennyire ég a kezem alatt a munka?! Özvegyhez. Látod, leányom, ilyen koporsót szerezz.

MENYASSZONY

Tiszteletes úr, hiszen megígérte!

GRABEC

Tiszteletes úr, gyónni szeretnék!

PAP

Nem látod, hogy majd megfeszülök? Add be a gyónásodat írásban. Menyasszonyhoz. Kedvesem, ma nem lehet.

MENYASSZONY

Sír. De én ma akarok!

VŐLEGÉNY

Nem lehetne a temetéssel egyidőben, tiszteletes úr?

PAP

    Gyere, fiam, beszéljük meg a dolgot.
    Lám, lám, a nyájam ismét általam
    nyer vigaszt, hogyha búja-baja van.
    Lám, lám, az Úr végzése, hogy a pap
    szakácsnál, kapitánynál fontosabb!
    Mi voltam eddig?! Székeltem – az ólban,
    a templom – magtár volt! Én – csutakoltam
    a kapitány lovát! Aratnom kellett!
    Vizet cipeltem, ló vagy nő ha ellett!
    Inassá degradálták – a papot!
    De most, a vészben, kiugorhatok!

 

Pap, Vőlegény, Menyasszony el.

 

ÖREG

Három fiam volt, három. Hol vannak most, édes istenem? Leül, sír.

 

Özvegy az iszogatókhoz lép, a koporsóra mutat, Második a markát tartja.

 

ÖREG

Három fiam volt, kettő meghalt, a harmadik is meghalt.

 

Az Öregember mögül ellopják a koporsót, kiviszik. Özvegy utánuk megy.

 

FIÚ

Pi-pi-pi-pi-pi!

POLGÁR

Betol egy szekrényt. Valahol elásom, aztán visszajövök érte. Csak meg ne lássák. Kitolja a szekrényt.

GRABEC

Diákot rázza. Tessék leírni a gyónásomat! Én erős vagyok, és eddig nem tudtam róla! Ezt akarom meggyónni! Ellöki Diákot, a hordóhoz lép, fél kézzel bezúzza a tetejét, a részegek ijedten szétrebbennek. A saját kezemmel öltem, a saját kezemmel! Diákhoz. Írjad!

 

Diák írja.

 

ÖREGASSZONY

Édes kicsi fiam, én egyetlenem!

ÖREG

Nekem három fiam volt, neki csak egy. Az én fájdalmam biztosan nagyobb.

 

Grabec a papírral a kezében kirohan. Kovács a kapuhoz megy.

 

DIÁK

Ír. Győzelmi mámor és fájdalom. Ez fontos lehet. Mindent le kell írni.

TOLVAJ

Be Rablóval. Ha kivisszük a kapun a szajrét, meglátnak.

RABLÓ

Meglátnak.

TOLVAJ

El kell ásni.

RABLÓ

Aztán visszajövünk.

TOLVAJ

El se megyünk. Hogyne! Hogy kiássa valaki! Itt maradunk, ők elmennek, és minden a miénk.

 

Tolvaj és Rabló el.

 

GAZDA

Be. Bedugtam a lányokat a pincébe, és rájuk zártam az ajtót. Hála istennek, nem esett bajuk. De mi lesz, ha felfáznak? Úristen! Erre nem gondoltam! Kirohan.

 

I. és II. katona a kaputól közrefogva hozza Kovácsot.

 

I. KATONA

Megszökni tilos, megmondta a kapitány. Csak együtt mehetünk ki. Őrizd, én hívom a kapitányt. El.

II. KATONA

Ők lopnak, én meg állok, mint az állat. Nincs ez így jól. Van egy kovácsoltvas csillár az emeleten. Kovácshoz. Jól jöhet még valamire, nem? Kovács hallgat. Jól jöhet. Kovácshoz. Ha meglógsz, halál fia vagy. El.

 

Kovács némán áll. Jön Grabec egy tükördarabbal.

 

GRABEC

Én most olyan vagyok, mint a bátyám, pedig nem is volt bátyám. Az arcom egészen megváltozott. Hatalmas lett és szép. Nem is fér az egész a tükörbe. Igen, szép lett az arcom! Halljátok?

 

Diák ijedten jegyez.

 

GRABEC

Nem ismerek magamra! Ez olyan arc, hogy még bármi lehet mögötte! És amit nem látok belőle, az még többet ígér! Ezt is meg fogom gyónni!

 

Diák átnyújtja a papírt, Grabec elveszi, elrohan.

 

VITÉZ

Diákhoz a hordó mellől. Eszembe jutott, hogy még kettőt megöltem. Írd a többihez.

 

Jön Jurisics, Kézdi, I. Katona.

 

I. KATONA

Kovácsra mutat. Ez akar megszökni.

KÉZDI

Minden erőmmel fegyelmezek, hiába.

JURISICS

A lovakról lelopták a nyerget és a patkót. A szekerekről eltűntek a kerekek. Az élelemnek lába kelt. A feleségem ellenem szónokol. Hol éltem eddig, hogy mindez letaglóz? Mióta futkosok, hogy mentsem őket! Hát ezt a népet vezessem új hazába?

I. KATONA

Ez itt még mindig meg akar szökni.

JURISICS

Mert bűntelen akar maradni. Ezért akár halált is érdemelhet.

KÉZMŰVES

Jön. Kapitány úr, ellopták az ágyamat! Egy csomó fontos ékszer volt belevarrva! Kapitány úr!

JURISICS

Nekiesik Kézművesnek, csépeli. Részeg rabló, szemét gazember valamennyi! Főbe lőni mindet! Nadály, hagymáz, métely, beléndek, csajvadék!

I. KATONA

Kapitány úr, ne beszéljen így velünk, mi hősiesen helytállunk!

KÉZDI

Azt beszélik, árulás történt.

I. KATONA

Eladtak minket rabszolgának!

VITÉZ

Részegen. A kapitány áruló!

ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK

A kapitány áruló!

 

Jurisics elereszti Kézművest, nevet.

 

I. KATONA

Eladtál minket rabszolgának?

 

Jurisics nevet, I. Katona megüti, többen rávetik magukat Jurisicsra.

 

KÉZDI

Zárjátok be valahová.

 

EIviszik Jurisicsot.

 

KÉZDI

Itt fegyelem lesz, annyit mondok. Mivel is kezdjem? A szökevényt lőjétek főbe.

 

Kovácsot hátraviszik a falhoz. Jön Pap, Özvegy, Vőlegény, Menyasszony, Grabec, kórus, felsorakoznak, hozzák a koporsót. Jön Jónás.

 

JÓNÁS

Nem látták a kapitányt? A hölgyek ugyanis bezárkóztak. El.

ÖREG

Nem láttak egy koporsót? Volt itt egy koporsó. És hol a másik? Három fiam esett el a harcban.

DIÁK

Ír. Most minden fontos. Mindent le kell írni. Mennyi mindent láttam, istenem! Ezt a tudást át kell adnom. Adj erőt, uram!

 

A kórus énekelni kezd. Hátul lelövik Kovácsot.

 

ÖREG

Ellopták a koporsómat! Más hulláját rakták bele! Hullarablók!

PAP

Ejnye, kérem, itt szertartások folynak!

 

Öregembert elrángtják a koporsó mellől.

 

MENYASSZONY

Vőlegényhez. Ha mindenki elmegy, minden a miénk.

VŐLEGÉNY

Nem megy el senki. Már pakolnak kifelé.

PAP

Fájdalomtól megtört szívünk áldása legyen rajtatok…

 

Kórus énekel, a koporsó mögött Özvegy gyászol, mellette az összeadandók ragyognak, a kórus oldalt áll. Néhányan sírt ásnak, a földet a kivégzett Kovácsra lapátolják.

 

SZAKÁCS

Be, Özvegyhez. Megfőztem egy lovat, de a sót ellopták.

KÉZDI

Pssszt!…

 

Szakács el.

 

FIÚ

Pi-pi-pi-pi-pi! Az ünneplők közé szalad.

GAZDA

Behúzza maga után kötélen a három lányt. Csak halkan, drágáim, észre ne vegyenek! Kihúzza őket.

KÉZDI

Folytatni kéne a kivégzést. Hozzátok a kapitányt.

 

I. és II. katona el. Fiú a csirkéket kergetve felszalad a várfokra, megáll, körülnéz.

 

FIÚ

A török! Töménytelen török! Körülvettek!

 

A kórus elhal, csönd. Hozzák a megkötözött Jurisicsot.

 

I. KATONA

Most mi lesz?

FIÚ

Mi lesz most? Jézusom! Ennyi török!

II. KATONA

Most mi lesz?

KÉZDI

Mondja meg a kapitány.

 

Int, leveszik Jurisicsról a kötelet. Jurisics fölmegy a várfokra, szétnéz.

 

JURISICS

Folytassa, tiszteletes úr.

 

A kórus rázendít, mindenki letérdel.

 

FIÚ

Leszalad a várfokról. Pi-pi-pi-pi-pi!

 

Sötét lesz, mindenki elvonul énekelve. Jön Szakács ásóval és Kovács tetemével a vállán.

 

SZAKÁCS

    Vajon ki volt? Már nem tudom meg tőle.
    Élt nappal. Most az éj a szemfedője.
    Belébotlottam. Nézem: egy tetem.
    Nem ásták el. Most elföldelhetem.
    Valahogy mindig enyém a teher,
    engem talál, mit mások vetnek el.
    Kovácsnak hívták. Kovács volt valóban?
    Egyszer láttam, hogyan vizelt az ólban,
    és egyszer megdicsérte a főztömet.
    Istenem! Nem beszéltünk eleget!
    Ki tudja, talán ő volt a barátom.
    – Pallér lehettem volna, de az álmom
    nem vált valóra. Így lettem csak kukta.
    Nem mondtam el neki. Lehet, hogy tudta,
    de nem szólt. Talán értette szegény,
    hogy építeni semmi, semmi remény.
    Hát így végezzük? Hallgat, nem felel.
    Mi lesz velünk? Engem ki földel el?
    Most főzni, főzni! Nyugtasson az illat.
    Míg főzhetünk, halál sem háboríthat. El.
 

Tizenegyedik jelenet

Nappal. A török tábor. Jön Ahmed, Fehmiu, Ibrahim, Musztafa.

 

FEHMIU

Nyolcszáz igazhitűvel támadtam meg a hitvány ólat, a kutya gyaurok azonban valahogy nem voltak részegek, sőt várták a rajtaütést, és úgy küzdöttek, mint a berber oroszlánok. Mintha égő tűzfolyót okádtak volna hatalmas torkukból, négy kezük nőtt, mindegyikben két-két karddal, a fogaik helyén agyarat viseltek…

AHMED

Ezentúl te fogalmazod a leveleket a fényességes szultánnak.

FEHMIU

Százötven igazhitű jutott Mohamedhez. A gyaur kutyák közül ennél is többen döglöttek meg.

AHMED

Alkalmasint valamennyien.

FEHMIU

Biztos, hogy súlyosan hibáztam, de meg kell jegyeznem: nincs ágyúnk, se faltörőink, se létránk, a vár pedig hallatlanul erős.

AHMED

Drága barátaim, ebben az átmeneti kudarcban csak az a nyugtalanító, hogy a gyaur kutyák várták a támadást. Nehéz szívvel mondom ki a kínzó gyanút: lehet, hogy árulás történt. Túl sokáig éltek békében az igazhitűek a gyaurokkal, a tűz a vízzel, az átmeneti kudarcnak ezért kénytelen vagyok jelentőséget tulajdonítani.

MUSZTAFA

Nekik ugrunk, szétaprítjuk őket!

AHMED

Üvölt. Fogd be a pofádat, állat! Ki adott neked parancsot, hogy körülvedd a várat?!

MUSZTAFA

Hebeg. De hiszen ezt egy hülye is megtette volna!

AHMED

Kedvesen. Drága barátom, dicső Musztafa pasa, végtelenül örvendezem, hogy a hatalmas sereggel éppen te jöttél, akinek jóságát, vérszomját, bölcsességét és engedelmességét birodalomszerte imába foglalják az igazhitűek. Üvölt. De itt én vagyok az úr! Kedvesen. Kérlek, dicső Musztafa pasa, rendkívüli helyzetünket alaposan mérlegeld. Fel kell kutatnunk és ki kell irtanunk a sorainkba férkőzött mételyt, máskülönben később; a diadalmas hadjárat során még kellemetlen meglepetés érhet. Nagy szerencse, hogy az egyetlen igaz hit lazulására most és nem később, nehezebb helyzetben került sor. Fehmiu fiam, kutasd fel a mocskos árulókat, és büntess példás szigorral. Még nem vonok le következtetést abból a furcsa tényből, hogy önkényesen hétszer nagyobb erővel támadtál, mint megbeszéltük. Ám ezt a botlást egyelőre nem felejtem el. A gyaur kutyáknak pedig élniük kell, hogy megtudhassuk: dicső seregünkből kivel, vagy – szörnyű kimondanom – kikkel érintkeznek. Érted már, kedves Musztafa pasa?

MUSZTAFA

Hatalmas Ahmed pasa, most már értem.

AHMED

Jól van, kedves barátom. Csak attól tartok: a gyaurok éhen vesznek, és mi semmit sem tudunk meg az árulókról.

MUSZTAFA

Ez kínos lenne.

AHMED

Üvölt. Halál az árulókra!

MUSZTAFA

Üvölt. Halál az árulókra!

FEHMIU

Üvölt. Halál az árulókra!

IBRAHIM

Üvölt. Halál az árulókra!

 

Néhány török rémülten összeszalad mögöttük.

 

MUSZTAFA

Dicső Ahmed pasa…

AHMED

Igen?

MUSZTAFA

Mi lenne, ha táplálnánk őket? Úgy értem: ha eleséget vinnénk a gyauroknak.

AHMED

Még mi hizlaljuk őket?! Üvölt. Az ellenséget?! A gyaur kutyákat?

MUSZTAFA

Bocsáss meg, bocsáss meg, kérlek… én csak… ez csak amolyan ötlet volt… nehogy éhen vesszenek…

AHMED

Dögöljenek rakásra! Rohadjanak meg élve! A hitetlenek! Halkabban. Iszonyatos, hogy a sorainkban felütötte fejét az árulás. Mit szólnak az igazhitűek, ha látják: a hitetlenektől rabolt élelem jó részét az ellenség zabálja fel? Van-e jogunk, hogy híveinket szűkölködésre bírjuk? Százötven hű testvérünk jutott Mohamedhez, és mi még a gyilkosaik bendőjét töltögessük! Életemben nem voltam még ilyen kutyaszorítóban. A rombolás vágya a torkomat szorítja. A legszívesebben feldúlnám Kőszeget, és véget vetnék a komédiának. És nem teszem mégsem. Még mindig megkülönböztetem a valóságot attól, ami más. Életben tartsam őket egy nappal, aztán még eggyel tovább, mialatt ők talán egymást ölik halomra? Mégis, ha ezt kell tennem, ezt teszem. Bocsássátok meg, dicső pasák, hogy az imént emelt hangon szóltam.

 

Ahmed el.

 

IBRAHIM

A dicső Ahmed pasa eddig sose kiabált.

MUSZTAFA

Az árulás zaklatta fel.

IBRAHIM

Bizonnyal.

FEHMIU

Szólhattál volna, hogy az általa parancsolt létszámmal a vereség még súlyosabb lett volna.

IBRAHIM

Nem értelek.

FEHMIU

Hát nem te javasoltad, hogy száz ember helyett vigyem akár az összeset?

IBRAHIM

Szó lett volna köztünk ilyesmiről?

MUSZTAFA

Miről beszéltek?

FEHMIU

Semmiség. Szót sem érdemel.

 

Mindhárman el.
 

Tizenkettedik jelenet

Éjjel. Holdfény. Jön Ahmed.

 

AHMED

    Én, aki bölcs vagyok, mert áttekintem
    a cselvetésben gazdag létezést,
    én, aki reménytelen kalandba már
    soha nem vágok, mert fölismerem
    a folyamatban rejlő korlátokat,
    és nem tagadom őket, de tisztelem,
    és tetteimet rájuk alapítom:
    engem tehát, ki bölcs vagyok s tapasztalt,
    minden tudatlan, zöldfülű kamasznál
    erősebben köt gúzsba a világ:
    a bárgyú lázad, nem sejtvén a törvényt,
    én támogatom azt, amit ismerek
    és gyűlölök, és szétrúgnék, ha bölccsé
    nem váltam volna. Talán az életösztön
    akarja tőlem így? Súghatná ezt:
    rombold le Kőszeget, és állj tovább,
    két-három hónapod marad még
    a számodra már végső vereségig: az is élet!
    Súghatná ezt: rejtőzz a mocsarakba,
    zabálj gyökeret, medvékkel barátkozz,
    éppen az állatok nyelvét ne értenéd?
    Fülelek, hallgatózom, csönd. Az életösztön hallgat.
    Hallgat minden vallás, tapasztalás, nézet és más efféle
    válasz.
    Én, aki vak és engedelmes eszköz
    vagyok, bár nem tudom, kié,
    rángani kezdek, holdfénybeli árnyam
    táncának ritmusára ver a szívem,
    és úgy játszódom el, hogy élvezem,
    sőt azt képzelem: én vagyok a bábos,
    ki minden mozgást mozdít és meghatároz.
    És mégis jó, hogy sejlik még a játék.
    Mintha még egyszer magamra találnék
    a szűkre szabott bohóc-kalodában:
    pojácaként van miért kiabálnom,
    van miért mímelnem az életet,
    mely más minőségemben kivetett.
    Egy életszerepet ha felcserélek
    olyan szerepre, amely csaknem élet,
    magam is újra csaknem élni kezdek,
    s tudáson túli lágy szellő legyezget.
    Most már örökre távoli barátom:
    játékomat emlékednek ajánlom,
    te vagy a néző, mert közönség nélkül
    a játék sem szolgálhat menedékül.
    Tudom, hogy látsz, mert bennem látsz te engem,
    belülről intesz, mire kell ügyelnem,
    és azt akarom: úgy lássalak téged,
    ahogyan látni vágy a gyáva lélek:
    túl minden válságon, földinduláson
    mosolyogj bennem, mértékem: barátom! El.
 

Tizenharmadik jelenet

Reggel. A vár udvara. Besiet Polgár, Szakács, Grabec, Gazda, Diák, Kézműves. Jónás a nyomukban ballag.

 

POLGÁR

    A kapitányunk megment minket, érzem!

SZAKÁCS

    Ha úgy akarja, nem halunk meg éhen!

GRABEC

    Ha úgy akarja, megadjuk magunkat,
    rabszolgának megyünk, mondják, ki lehet bírni,
    csak ő legyen velünk, a kapitányunk!

GAZDA

    Ha úgy akarja, alagutat ásunk:
    a török betör, mi pedig? Elrepültünk
    a föld alatt! Fejre áll a török,
    s mi repdesünk a turbánok fölött!

POLGÁR

    Mindegy, mire, csak adna már parancsot
    a kapitány! Velünk csodát tehet!

DIÁK

    Barátaim, már nem vagyok magányos!
    Ilyennek képzeltem az életet!

SZAKÁCS

    Emberben hinni sose hittek úgy,
    mint én a kapitányban!

DIÁK

    Úgy legyen!
    Mert ennyi hit, remény, közös törekvés
    nem törhet szét a körülményeken!
    Az ember győz, mert rendkívül hatalmas,
    ha testvérlelkek szándéka repíti
    a szűkös létből fel, való honába,
    és messze marad mögötte a vétke,
    mely társak híján megfojtotta volna.

JÓNÁS

    Diákhoz. Rosszul szajkózol, szorgalmas tanítvány,
    mert ami nálam dac volt és a jellem
    folytonos útja kitörni a hitvány
    viszonyok zegzugából, az tenálad,
    buzgó diák, egyszeri céllá szárad.
    Csak az hisz másban, aki maga gyáva,
    és tetteit szétbomlasztja a vágya.
    A kapitány? Jó! De ha a másvilágra
    kerül, mi lesz veled, túlélő árva?

KÉZMŰVES

    Ezt mondom én is! Nyúzd a kapitányt!
    Rohadt, akinek hatalma akadt!
    Mindegy, jó volt-e, kedves azelőtt –
    gyilkold a hatalmasokat!

JÓNÁS

    Kézműveshez. Te hatalomra törsz, tehát kívánom,
    tedd, amit ebben a világban
    lehet, muszáj és túl könnyen szabad:
    uralkodj! – De a mostani eszeddel
    azonnal kösd is föl magad!
    Paphoz.
    Te undorító, sündörgő, ragályos
    lélek-galandféreg, viszketeg ótvar,
    ismerlek. Nemsokára neked áldoz
    szívéből gennyel, szeméből savóval
    a nyájad, ez a hitsóvár tömeg,
    mely bendőjét émellyel tömi meg.
    Méltóságodhoz nem méltó a válasz,
    kussolj hát. – Engem végtelenül fáraszt
    e dögtenyészet, amely oly hasonló
    minden más dögnevelde lényegéhez,
    miként az őrült és a tébolyult,
    bár ennek fáj, mit amaz szörnyen élvez.
    Nektek még új, mit száz hasonló várban
    azonos forma részeinek láttam.
    Érdek, jellem, akarat, előélet
    mögül, homályból osztja ki a végzet,
    ki legyen Ábel és hány száz a Káin.
    Ég óvja küldetésteket, barátim! El.

KÉZMŰVES

    Igaza van! Micsoda őrület
    szeretni azt, aki rám emelt kezet,
    és ütlegelt, engem, semmiért! Utálom!
    A kapitány nem az én kapitányom!

SZAKÁCS

    Nincs igaza, mert nem lehet.
    Jónás is eszi a főztömet!
    Mert mind, aki éhes, azt az étel
    egyenlővé emészti! Nincs kivétel!

PAP

    Hol hit nincs, lehet étel, ám hiány van.
    Egyek vagyunk, de csak a kapitányban.
    Ha nem ő volna lelkünkben a lényeg,
    mivé lennénk? Maradnánk szűk egyének!

DIÁK

    Minden erőnk most egy célra irányul!
    Társak vagyunk, s mint én, ki önmagamnál
    nagyobbra nőttem – hála nektek, társak –,
    úgy lettünk hősök valamennyien,
    csak győzzék feljegyezni a krónikások!

POLGÁR

    Kapitány, hol vagy?

GRABEC

    Keressük – de hol van?

SZAKÁCS

    Itt nincs.

DIÁK

    Tovább!

GAZDA

    Gyerünk!

POLGÁR

    Hé, kapitány!

 

Szakács, Diák, Gazda és Polgár négyfelé szalad.

 

GRABEC

    Érdekes. Milyen sok az útirány!

 

Grabec el az ötödik irányba.

 

KÉZMŰVES

Én fogom megtalálni, de abban nem lesz köszönet.

 

Kézműves el a hatodik irányba. Jön Jurisics.

 

JURISICS

Két erő kényszeríti társas lénnyé az embert – az egyik a birtokvágy: a legtisztább kapocs két gyilkos lélek között –, a másik nem a halálfélelem, nem – a másik a rettegés, hogy a többi elhagy – e két erő között hányódunk életünkben – a halálközelség sem hoz változást – a társas lét megannyi tüneménye e két erő virága – vonzás és taszítás – így vagyunk hab – így vagyunk fodrozódás –

 

Ötfelől berohan Polgár, Diák, Szakács, Grabec, Garda, ordítva Jurisics lába elé esnek.

 

PAP

    Váltson meg, kapitány úr! Nézze őket,
    akik helyett beszélek, mert imádat
    és rettegés bénítja nyelvüket,
    és lelkük atyja, szószólójuk: én
    tudom csak, mily szép kérés száll a szóban,
    mely ajkamat torkukból hagyja el.
    Reményünk és hitünk vagy, ó, uram!
    Nélküled semmi, veled a világ
    a birtokunk. Szeress, és ossz kegyelmet!
    Nézd, híveid mily szépen térdepelnek!

JURISICS

Jólesik a hízelkedés – kezdek is megváltóvá dagadni – simogató kísértés ez a szerep – erőt ad – mámorít – az őrültek erősek igazán – egy százak torkából kitörő Krisztus – egy százak lihegésétől elrévülő sámán – egy százak szemétől látó színész mindent elér – ha én tombolni kezdek – egyetlen szavamra szétfoszlik a korszak – varázserőmtől megnyílik a föld – így vagyok én hatalmas –

GRABEC

A kapitány röhög!

 

Csönd, bámulják Jurisicsot. Jön Kézdi, sokan követik.

 

KÉZDI

Kapitány úr, ezeket a zsákokat a török dobta be a falon.

 

Csönd.

 

JURISICS

Mi van bennük?

KÉZDI

Élelem.

JURISICS

Beleszagol az egyik zsákba. Jól van, hagymát is küldtek. Osszák szét igazságosan. Jónás! Téged teszlek felelőssé.

SZAKÁCS

Kapitány úr! Hátha meg van mérgezve!

JURISICS

Milyen szép is lenne. Beleharap egy hagymába. Gyönge. Mintha fűbe harapnék. Aki bátor, nem hal éhen.

 

Jurisics el.

 

JÓNÁS

Hát akkor osszuk el. Én elviszek egy zsákot a hölgyeknek, a többi a tiétek.

 

Jónás el a zsákkal.

 

DIÁK

Ha most az ellenség kezéből csipegetünk, oda a hősiesség! Miről fogok én krónikát írni? Lezüllünk, ha nem halunk éhen!

POLGÁR

Néhány napja percenként fordul fel a világ. Hát lehet ezt követni? Minden más, mint volt, és nem úgy volt, ahogy van, és nem így lesz, ha lesz egyáltalán. Én azt se tudom, rosszul tudom-e, amit nem lehet tudni!

GAZDA

Most háború van, vagy béke?

SZAKÁCS

Úgy látszik, éhen nem halunk.

VITÉZ

De kimenni, azt nem lehet.

SZAKÁCS

Csak búzát és hagymát küldtek. A disznót ők eszik meg, hogy mi éljünk a vallásuk szerint. A gyomrunkon át kényszerítenek a pogányságba. Pokoli erőszak. Na, segítsetek, vigyük a konyhába.

PAP

Amíg nincs megszentelve, nem szabad ennetek belőle!

SZAKÁCS

Minek ezt megszentelni?

PAP

Pogány kézből való, pogányságot vesztek magatokhoz!

TOLVAJ

Majd mi szépen félrevisszük, tiszteletes úr! Rablóhoz. Mit bámészkodsz?

PAP

Jól van, fiaim, rejtsétek el, én majd megszentelem.

KÉZDI

Álljatok meg, hé! Katonákhoz. Fogjátok le őket.

 

Katonák elcsípik a zsákokat cipelő Tolvajt és Rablót.

 

KÉZDI

Szentelje meg itt a tiszteletes úr.

PAP

Ennyi ételt egyszerre? Nem megy az csak úgy, édes fiam!

KÉZDI

Akkor megesszük anélkül. Katonákhoz. Vigyétek, rejtsétek el, majd én elosztom. Igazságosan.

TOLVAJ

Mégis meg kéne szentelni, én félek enni belőle. Rablóra mutat.Ő is fél.

RABLÓ

Félek?

TOLVAJ

Nagyon.

I. KATONA

Én is félek.

II. KATONA

Hátha meg van mérgezve.

PAP

Én a mérget is ki tudom szentelni belőle.

KÉZDI

Vigyétek már, nem halljátok?

 

Katonák haboznak.

 

PAP

Kézdihez. Édes fiam, jobb lenne, ha nem huzakodnánk. Beszéljük meg a hit és a lélek dolgait szépen, szelíden, bensőségesen. Esetleg csak a felét szentelem meg.

KÉZDI

Katonákhoz. Eresszétek el a tolvajokat. Segítsetek nekik cipekedni. Mi a tiszteletes úrral utánatok megyünk. Mozgás!

 

Tolvaj, Rabló és a katonák kicipelik a zsákokat, Pap és Kézdi utánuk megy.

 

SZAKÁCS

Hé! Hova viszik az ételt? Mikor fogom megfőzni?

 

Szakács utánuk indul, Vitéz hátulról leteremti a földre.

 

VITÉZ

Idejekorán.

 

Vitéz a többiek után el.

 

KÉZMŰVES

A gazemberek! Ellopják az egészet! Ez is a rohadt kapitány műve, neki viszik a szajrét az aljasok! Mi pedig fölfordulhatunk!

GAZDA

Ellopták az ételt? Micsoda? Utánuk rohan.

KÉZMŰVES

Példátlan botrány! Mit szólnak hozzá?

SZAKÁCS

Feltápászkodik. Én semmit. Majd zabálhatják nyersen.

 

Szakács kisántikál.

 

POLGÁR

Azt nem merik megtenni, hogy semmit se hagyjanak.

GAZDA

Véresen betántorog. El tudják képzelni, mi történt? Összevertek! Ezt még megkeserülik. Csak nem hagyjuk, hogy ellopjanak mindent?! Gyerünk rájuk! Mit állnak ilyen szilárdan?

KÉZMŰVES

Menjenek! Verjék össze őket, a kapitánnyal együtt! Ripityára! Mire várnak? Nekem dolgom van. El.

GAZDA

Mi az, nem jön senki?

POLGÁR

Nem lehetnek olyan aljasok, hogy semmit se hagyjanak belőle. Én bízom az emberben, minden keserű lecke ellenére. El.

 

Mindenki szétszéled, Gazda egyedül marad, Diák a háttérben jegyzi a szavait.

 

GAZDA

    A gyáva férgek! Semmi összetartás
    nincs bennük, mind a maga vackát félti,
    és kaparja a földbe, hogy a másik
    semmit se kapjon, és nem veszik észre,
    mert megrontotta őket a tulajdon,
    hogy önfejükre kaparják a földet,
    ha engedik, hogy győzzön az erőszak!
    Testvérietlen, önző, buta lelkek!
    – A lányoknak élelmet hol szerezzek?
    Ha leromlanak, lefogynak egészen:
    még megcsúnyulnak, és oda a pénzem!

 

Gazda el. Beszalad Kleinitzné, mögötte Jónás a zsákkal.

 

KLEINITZNÉ

    Uram, könyörgöm, hagyjon engem,
    miért zaklat? Nem látja? Védtelen
    és szánandó vagyok!

JÓNÁS

    Szerelmem,
    hallgass meg végre, vigyen el az ördög!
    Élelmet hoztam, nem látod? Neked!
    Ki volna, mondd, nálam önzetlenebb?
    Hazudtak már szerelmet őszintébben?
    Ki győz világnagy undorán, ha én nem?
    Nem kérek érte semmit! Csak fogadd el
    az ajándékot attól, aki érted
    és általad lesz széppé a pokolban!

KLEINITZNÉ

    Hát kértem én, hogy áldozd fel magad?
    Ezzel zsarolsz?

JÓNÁS

    Ez önzetlen ajándék!

KLEINITZNÉ

    Minél szebben színlelsz, hitvány alak,
    csak annál mocskosabb a szándék.
    Én nem vagyok oka, hogy itt maradtál!
    A vakságodat ne kend másra, kérlek!
    És ne vedd el a reményt, hogy a férjem,
    aki engem imád, akit imádok,
    már közel jár, hogy végre elvigyen!

JÓNÁS

    Akit imádsz? És aki téged,
    mondhatni, istenit? Mert itt hagyott,
    ki tudja, mért, talán hogy janicsárok
    tömege lássa, amit én sose látok?

KLEINITZNÉ

    Engem a török nem bánt, tudja meg,
    a férjes nőkkel előzékenyek,
    hallottam, és ne mondja, hogy nem így van!
    Én szeretem a férjemet, ezért
    a maga pimasz, borzas képét
    látni se bírom, érti? Gyűlölöm! Elrohan.

JÓNÁS

Nem akarok az érzéseim alá süllyedni – nem akarlak, ha te nem akarod – nem akarlak megkínozni – ne a bosszú legyen a cél, amely megóv –

 

Jónás el. Diák a zsák felé ólálkodik, de visszaugrik: jön Jurisics, Fiú és Özvegy egy zsákkal.

 

FIÚ

Kapitány úr, higgye el, én nem vagyok éhes!

ÖZVEGY

Kapitány úr, szóljon rá erre az engedetlen kölyökre! A tiszteletes úrtól kunyeráltam ezt a zsákot, neki, ennek a kölyöknek, és nem akarja elfogadni!

FIÚ

Nem akarom!

ÖZVEGY

Mi az, hogy nem akarod?! A férjem leszel, és nem akarsz enni? Hogy képzeled ezt?

FIÚ

Nem akarok megnősülni, kapitány úr! Semmi közöm ehhez a némberhez!

 

Jön Öregasszony.

 

FIÚ

Jaj, a vénasszony! Tőle is védjen meg, kapitány úr!

ÖZVEGY

Megőrült a vénasszony, kapitány úr! Azt hiszi, a vőlegényem a fia, pedig a fia elesett. Öregasszonyhoz. Hallod, nyanya? A fiad kinyúlt! Akárcsak a férjem!

ÖREGASSZONY

Tudom, hogy meghalt a kicsi fiam, de nem tudom már gyászolni, hiába, a gyász helyén most semmi sincs, a gyász helyére kell a szeretet, bárkit szeretnék, de a többi foglalt, mert van rokona, ez a fiú árva, hát őt fogom szeretni, ő pedig engem.

FIÚ

Nem vagyok a fia!

ÖZVEGY

Ha beledöglök, akkor is a férjem lesz, és pukkadjanak meg az irigységtől!

FIÚ

Nem leszek a férje! Jurisicshoz. Kapitány úr! Azelőtt észre se vettek! Miért szeretnek hirtelen, ha eddig nem szerettek? Most lettem árva? Eddig is árva voltam! Nem lettem árvább! Az vagyok, aki voltam! Egyszerre minden olyan bizonytalan! Mintha én nem én volnék, hanem arany, és rám vernék a képüket, a rondát. Mondja, kapitány úr, ki az ember? Olyanná lesz, amilyennek mondják?

 

Jön Második.

 

MÁSODIK

Kapitány úr!…

JURISICS

Hagyjatok engem békén megdögölni! Utolsó órámban olvasni akarok!

 

Fiú kiszalad, Öregasszony és Özvegy a zsákkal utána.

 

MÁSODIK

Kapitány úr!…

JURISICS

Hát nem furcsa? A feleségem az egyetlen, aki visszazökkent. Méretet vett rólam. Új ruhát varr. Pedig hát ez is elmebaj.

MÁSODIK

Mélységes titkot árulok el a kapitány úrnak. Van itt valahol három nő összekötve. Hallja, kapitány úr? Három nő! A fele a kapitány úré!

JURISICS

Olvasni akarok!

 

Jurisics kirohan, Második utána. Diák előremerészkedik a zsákhoz, jön Szakács.

 

SZAKÁCS

    Diákhoz. Csak íz és illat nekem a világ.
    Lennék okos és szép, hogy megszeressen,
    aki csak főztjeimből ismer engem,
    próbáltam, nem figyeltek rám. Ki lát
    embert bennem, hisz mondatom a hús
    és szóviccem, ha túlságosan sós?
    Te sem figyelsz? Mit bámulod a zsákot?
    Csak liszt és hagyma! Képzeletemet
    hiába fűszerezik szép fatálak,
    e szűkös kor munkámat fojtja meg.
    – Istenem, adj disznót és bort! Hiányos
    kamránkat töltsd meg – semmi sem maradt!
    Uram, nem téged: csakis engem átkoz
    az éhesen fohászkodó ajak!
    Hadd főzzek jót, Uram, ha ez a sorsom.
    Add, hogy a világot fölszeleteljem
    és illatba borítsam! El.

DIÁK

    Mindenkit szeret valaki,
    mindenki élelmet lop valakinek,
    de kell, hogy legyen, aki éhesen
    és árván, önfeláldozóan,
    pártatlanul az igazat írja meg!
    Én el se fogadnék senkitől
    se szerelmet, se étket,
    pedig mióta éhezem! Reggel óta!
    Leszáll az éj. Ki mindenben csalódott,
    mindent csak önmagához mérhet.
    Így mérek én magammal, aki ember
    lettem, és olcsó szerelemmel
    már nem cserélem fel a hivatásom,
    hogy vétkeiket bűntelenül lássam,
    és rendkívüli, meghatalmazatlan
    követként legyen isteni hatalmam
    ítélni, mint a régi, komoly elmék
    a Kor Szemévé nőve cselekedték.
    Leszállt az éj. Az éhség mardos, ám ha
    e zsákot elviszem, részem a bűnben
    tagadhatatlan lesz! Az éhhalál
    azonban művem szívébe talál!
    Megalkuszom, ha éhen nem veszek,
    de amit én tudok csak, azt más hogy írja meg?
    Ha megalkuszom, ítélni nincs jogom,
    már látni kezdő szemem lecsukhatom,
    Ha nem vakul meg úgyis önmagától,
    hisz látni, amíg élek, megannyi szempont gátol.
    De az istenit, hát mit láthatnék holtan?!
    Az ember mily esendő! Mennyire gyáva!
    Győzött a zsák. Gyöngének bizonyultam.
    Ezt is beleírom a krónikába.

 

Diák el a zsákkal. A vár fokán megjelenik Jurisics.

 

JURISICS

    Leugrom hát. Szétloccsanó fejemben
    ne fájjon többé gondolat.
    Így állok bosszút rajtatok.
    Ki hitte volna, hogy ez lesz a végem?
    Pocsékba ment a mai eleségem,
    de mégsem győzött le a fájdalom,
    mert erősebb vagyok, ha akarom.
    Milyen sokáig éltem úgy, hogy magamat jónak vélve
    a lehetséges szép jövő nevében
    vetettem el a rossz jelent!
    Jó ég, micsoda tévedés volt!
    Amit sürgős teendőnek ítéltem,
    az csak a múlt volt, annak sem valódi:
    néhány magányos művész, filozófus
    őrült, beteg lázálma és csalása.
    Minden szavuknak hittem, és olyan
    morcos lettem, amikor kiderült,
    hogy erre a jövőre várni kell,
    mint minden, lejárt elméletvilágban
    gondolkozó, műveltebb illető,
    aki a múltból kapja céljait,
    s a szüntelen, nagy változás lerontja
    agyának légies építményeit.
    Én múlt vagyok. Szép, archaikus kőzet.
    Ködvezér, léglovas. Pár ósdi nézet.
    Fegyelmezetlen fantazmagóriák
    vonnak fejemre fene nagy glóriát.
    Ó, fennkölt érzemények, jóság, hűség,
    osztozom bennetek a másik öncsalóval!
    A jóság lefegyverez, kiszolgáltat.
    A jóság kannibáli lelemény.
    A jóság vakít: a lehetetlent festi lehetővé.
    A jók a legnagyobb gonosztevők:
    általuk válik öldöklő iszonnyá
    a legbékésebb, egyszerű változás is.
    Mert nincs, mert nincsen támadó,
    csak védekező, csak válaszoló,
    csak gyönge humanizmus.
    A gyilkosok henyén, könnyelműen,
    felelőtlenül ölnek.
    Egy jó kegyetlen nagyvezér, egy aljas kapitány
    olyan vérengzést vihetett volna végbe,
    amit néhányan megúsztak volna –
    legalább az árulók, a gyávák!
    De mi, a jók, ha pusztítunk,
    akkor válogatás nélkül és teljesen.
    Látod, barátom, a tudás késve jön meg,
    mint minden tudás, utólag.
    Mint minden tudás, erőtlen.
    És mindent tudhat, aki tehetetlen.
    Talán virrasztasz. Szinte látom,
    amint azon tűnődsz: miről tűnődöm?
    és félsz, hogy nekem már nem fontos a bőröm.
    De mit tudsz te a lényegről, mondd, jóságos barátom?El.
 

Tizennegyedik jelenet

Reggel. A török tábor. Jön Ahmed.

 

AHMED

    Ki tudja, talán cserélnék vele.
    Közelebb lévén nálam a halálhoz,
    a nem létező lényegről talán
    többet tudott meg, mint a kívülálló,
    kit új tudásra semmi se kényszerít.
    Magamra venném a haláltusáját:
    felettébb érdekel, milyen –
    majd persze gyorsan visszavedlenék
    a magam élő bőrébe, hogy én,
    a túlélő barát temessem őt,
    s a gyásszal én lehessek gazdagabb.
    – Barátom, de jó lenne viccelődni!
    Közös témánk a végtelen komolyság.

 

Jön Fehmiu, Musztafa, Ibrahim.

 

AHMED

Jó reggelt, kedves pasák. Tegnap gyöngélkedtem, ezért nem fogadtam senkit. Mi újság? Mennyi árulónk van?

FEHMIU

Kettőszáz körül.

AHMED

Persze vallott valamennyi.

FEHMIU

Vallott.

AHMED

Szép munka. Mennyi maradt életben?

FEHMIU

Elég sok.

AHMED

Úgy. Gondolom, a nyelvüket kitépted.

FEHMIU

Valaki már elmondta talán?

AHMED

Így hát nekem nem vallhatnak semmit.

FEHMIU

Vallottak nekem.

AHMED

Kedves fiam, ebbe megyünk tönkre. Elismerem, hogy egyszerűbb találomra nyúzni őket, semmint a valódi mételyt fedni fel, ám gondold meg, fiam: ha mindenki a könnyebb utat járná, hová jutna a nagy birodalom? Csönd. Kedves Musztafa pasa, barátom, remélem, elment a mai porció is.

MUSZTAFA

Éppen az imént.

AHMED

Üvölt. Ma mennyit loptál el belőle?!

 

Csönd.

 

AHMED

Csöndesebben. Nyomorult hülyék. Hát ebbe megyünk tönkre. Árulókat csinálunk, és enyves kézzel nyúlunk a világhoz. Így aztán soha-soha nem derül ki, hogy kik rohasztják szét a birodalmat.

MUSZTAFA

Nagyvezérem, kérlek, bocsáss meg, légy kegyes!

AHMED

Igaz hitünkért ilyen emberekkel küzdeni, Allah, mondd, hát érdemes?!

MUSZTAFA

Én nem, én soha többé nem lopok, nem! Kegyelmes nagyvezér, vétkem hatalmas, de hagyd, hogy helyrehozzam! Támadt egy ötletem! Ne menj el, könyörgök, drága nagyvezérem! Engedjük őket kimenni a várból! Ha visszavonjuk a sereget, ők kijönnek, mi barátságot színlelünk, az árulók pedig, a métely, a valódi konkoly kikandikál a sorainkból, mi pedig… huss!… lekaszáljuk!

AHMED

Hogy kiengedjük őket?!… Az emberi gyarlóság oly fárasztó, hogy én már felháborodni se tudok igazán az effajta ötletek hallatán. Félek, hogy egyszer őrjöngeni kezdek, és fej nyakon nem marad.

 

Ahmed el.

 

IBRAHIM

Barátaim, ez nem volt szép tőletek. El.

FEHMIU

Keresek közlékenyebb árulókat. El.

MUSZTAFA

    Kiadom a parancsot, hogy a sereg hagyja ott a várat. –
    Csak azt nem értem, honnan tudta meg.
    Figyeltettem a sátrát, benne ült
    egész nap. Ki se mozdult.
    Senkit se fogadott. Ki ez az ember?
    Ha rám néz, hajam szála az égnek áll.
    Mi ez az ember?
    Látnok?
    Vagy maga a halál? El.
 

Harmadik felvonás

 

Tizenötödik jelenet

Nappal. A vár udvara. Jön Parasztasszony, a kapuhoz megy.

 

PARASZTASSZONY

Szent István elmúlt, és még nem arattunk!

I. KATONA

Mostanában nincs aratás.

PARASZTASSZONY

Lábon rohad el a termés!

I. KATONA

Ne dulakodjunk, jóasszony, mert felaprítjuk, értem?

 

Parasztasszony el. Jön Pap, mögötte Tolvaj és Rabló Öregembert támogatja.

 

PAP

Elkárhozik minden bűnös lélek, aki ellenséges ételt vesz magához. Csakis az önmegtartóztatás segít. Lássátok eme szegény öregembert, három napja böjtöl, és az Úr máris látomásokat bocsátott halhatatlan lelkére. Beszélj, te boldog lélek, mily földöntúli hangok látogatnak?

 

Öregember elájul, Tolvaj és Rabló a lábánál fogva kifelé húzzák, Pap utánuk megy.

 

PAP

Pokoli az ördög csábítása, mert földi javakkal térít le az útról. Lássátok eme szegény öregembert, csakis az önmegtartóztatás segít.

 

Mind el. Jön Kézműves, Diák, Grabec, Gazda, Polgár, Szakács.

 

GAZDA

Grabecra mutat. Őt azért hoztam, mert jó erős, ha verekedni kell.

KÉZMŰVES

Polgárra mutat. Őt azért hoztam, hogy többen legyünk.

SZAKÁCS

Polgárhoz. Mi most összeesküszünk.

KÉZMŰVES

A kapitány úr ellen.

GAZDA

És Kézdi és a többiek ellen.

DIÁK

A tiszteletes ellen.

SZAKÁCS

Mert ellopták az ételt.

POLGÁR

És nem adtak belőle.

KÉZMŰVES

A disznók.

GAZDA

Ez így tovább nem mehet.

GRABEC

Erősek vagyunk.

SZAKÁCS

    Milyen sokáig voltam védtelen!
    Társak helyett csüggtem az ételen!
    Nyűgöztek képzelt illatorgiák,
    új ízeket szimatolgattam veszetten,
    és nem tudtam, hogy húst és gabonát,
    ízlést és célt is tőletek szereztem!
    Szerény vagyok már. Ti teremtitek
    a munkámhoz a feltételeket.
    Mindenki fontos. Finom szerkezet
    a társadalom. Adjatok kezet.

 

Valamennyien kezet fognak egymással.

 

KÉZMŰVES

A felkelés ötlete az enyém volt. Ezt szögezzük le. Esetleg vegyük írásba.

SZAKÁCS

Minek vegyük írásba?

KÉZMŰVES

A győzelem után minden írás fontos.

GAZDA

Hogyhogy a tiéd az ötlet? Hát nem én javasoltam?

KÉZMŰVES

Ne higgyetek neki. A győzelem után a nyakunkra akar ülni. Kapitány akar lenni.

GAZDA

Aljas rágalom! Mindenki magából indul ki!

POLGÁR

Halkabban, még meghallják!

DIÁK

Emelkedjünk önmagunk fölé!

POLGÁR

Persze. Osszuk el a tisztségeket jó előre. Esetleg vegyük írásba, és akkor később nem lehet vita. Legyünk kapitányok valamennyien. Én gazdasági kapitány akarok lenni.

DIÁK

Nem szabad így, rögtön az elején!

KÉZMŰVES

Nekem is van jogom kapitánynak lenni.

GRABEC

Nekem is!

DIÁK

Emberek, térjetek észre!

 

Diák kiszakítja magát a közös kézfogásból, elrohan, a többiek szétrebbennek.

 

GRABEC

Elment.

POLGÁR

Árulástól tartok.

KÉZMŰVES

Mi véletlenül röffentünk össze, értitek?

POLGÁR

Milyen jó, hogy semmit se vettünk írásba, nincs ellenünk bizonyíték.

GAZDA

Ne legyünk már ennyire gyávák!

GRABEC

Én ütök, ha kell, csak mondják meg, hová!

 

Jön Fiú, Férj, Feleség, mögöttük Özvegy, Öregasszony.

 

FÉRJ

Ide hallgass, kölyök, a feleségem azt kívánja,

hogy csábítsd el. Nyilvánosan. Tőlem ne félj, nekem fontos a családi fészkem nyugalma, és ha csak így lehet meg, legyen meg így.

FELESÉG

Toppant. Szebben kérd!

FÉRJ

Szebben kérem. Nagyon szépen kérlek.

FELESÉG

Azt akarom, hogy ez a fekete boszorkány, akinek volt pofája a fülembe szipogni az esküvőmön, pukkadjon meg az irigységtől!

FÉRJ

Ezt akarja.

FIÚ

Azt senki se kérdi, hogy mit akarok én!

FELESÉG

Toppant. Ígérd oda neki a sublótot!

FÉRJ

A sublótot!

ÖZVEGY

A fiú nálam kosztol!

ÖREGASSZONY

Én öltöztetem!

FELESÉG

Ételt is szerzünk! És megkapja a ruháid felét!

FÉRJ

A felét!

FIÚ

    Jószág vagyok? Játékszer? Holmi holmi?
    Csak csóró nem lehetek, aki voltam?
    Nem hagytok békét? Jól van!
    Csak tessék licitálni!

Üvölt.

    És amit mondok, úgy legyen!
    Lehetek én kegyetlen!

Megszeppenve.

    Mi az? Mit féltek? Hátráltok előlem?
    Felnőttem? Észre se vettem!

POLGÁR

Erős ember. Vegyük be a felkelésbe. Ha öten hozzánk állnak, az ellenség öttel megfogyatkozik, és tízzel leszünk többen. Hé, fiú! Csatlakozz hozzánk, a felkelőkhöz!

KÉZMŰVES

A pereputtyot is hozd magaddal.

SZAKÁCS

Mi az, hát mindenki mi vagyunk? Nem kéne mégis válogatni?

FIÚ

    Nektek is kellek? Istenem!
    Mi marad belőlem énnekem?

 

Elfut, Feleség, Férj, Özvegy, Öregasszony utána.

 

KÉZMŰVES

Az ő helyében közénk álltam volna, és én lennék a felkelés vezére.

 

Jön Diák a zsákkal.

 

DIÁK

Ez egy zsák ennivaló. Majdnem érintetlen. Tessék. Osszuk el igazságosan. Legyen ezentúl közös kincsünk minden. Az éhezés is.

 

Grabec kiborítja a zsákot, falatozni kezdenek, Diák áll, nézi, Szakács nem eszik.

 

KÉZMŰVES

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nagy érzés, hogy össze tudunk fogni.

POLGÁR

Egyre derűlátóbb vagyok.

GAZDA

Közös erővel sokra vihetjük.

 

Falnak. Szakács Diákhoz lép.

 

SZAKÁCS

    Ez komoly dolog, ez a zsák.
    Úgy érzem, megismertelek.
    Váratlan, szép ajándék vagy, diák,
    s egyszer talán mindenki szép lehet.

DIÁK

    Egy szakács, véltem eddig, csak szakács.
    Micsoda téveszmék vezettek engem!
    Ha nem teremnek nélkülem a hősök,
    a krónikámba nincsen kit bevennem!
    És mit számít a krónikám?!
    Már csak a harcot kedvelem.
    S a harcban sem a diadal,
    de a találkozás a győzelem.

SZAKÁCS

    Egy fél zsákkal elástam én is.
    Szégyenkezem, mert megmutattad:
    gyengébb vagyok, mint gondolom.

DIÁK

    Erős vagy, mert bevallod.

SZAKÁCS

    Csakis miattad.

DIÁK

    Valami nagy tanulság vidám sejtelme bódít:
    nebulók által tanítja az élet élni a nebulóit.

 

Jön Kleinitzné, mögötte Jónás.

 

POLGÁR

    Tegyünk úgy, mintha éheznénk!

 

Szétszaladnak, a háttérben esznek tovább.

 

JÓNÁS

    Bosszút akartam állni rajtad,
    de ha meglátlak, a gonosz szándék
    lefoszlik rólam, mert a bűntől
    fölmentesz: nem hagyod, hogy elkövessem.
    A hangodtól remegni kezd a lábam,
    gyöngéddé tesz az arcod, hogyha látom.

Kleinitzné sírva elfut.

    A rablás törvényeit támogattam,
    neked lopván az ételt, s folytatom
    a hódolást a rossz előtt: a bosszú
    fajtáiról tűnődöm, szinte látva
    téged, hölgyem, amint már gebedőben
    a kegyelemért térdepelsz előttem.
    A gyűlöletet gyűlölöm. A szerelem többet ér.
    Aki merészen folytatódik, tudatot cserél.
    – Látom, lázadtok. Egy-egy pillanatban
    az igazság az egyik póluson van.
    Most nálatok van. Tudom, nem sokáig,
    de amíg hazugsággá válik,
    közétek űz az értelem.
    Fogadjatok be. Nyerhettek velem.

SZAKÁCS

    Üdvöz légy, testvér! Micsoda világ!
    Most csőstül jön a váratlan ajándék!

DIÁK

    Csak ámulok! Nincs még egy vár a földön,
    hol ennyi értő lélekre találnék!

JÓNÁS

    Folytonos küzdelem, hogy annyit érjünk,
    amennyit hinni szeretnénk önmagunkról.
    A süllyedéstől óv a félelem.
    Jónás, elérhetetlen célom, légy a gyógyszerem!

 

Jön Jurisics.

 

SZAKÁCS

    Nyerjük meg őt is!

JURISICS

    Lidérc vagyok. Beszél
    az ingovány.
    Lenge lidérc. Sovány.
    És fúj a szél.

SZAKÁCS

    Kapitány úr, álljon a felkelés élére!

JURISICS

    Én lidérc. Te lidérc.
    És ő lidérc.
    A szél fúj. Egyre fúj.
    És minden lidérc másképpen lidérc.
    És ez az új.

SZAKÁCS

    Kapitány úr, tenni kell!

DIÁK

    Nekünk magunknak. Ezt már megtanultuk.

JURISICS

    Lidérc lidérctől többé nem tanul.
    És fúj a szél. Fúj. Irgalmatlanul.

 

Jön Jurisicsné, néhányan letakart ládát cipelnek utána, leteszik.

 

JURISICSNÉ

    Miklós, szívem, egyszer be kell fejezni
    mindent, ami kezdődött valaha.
    Fogadd emlékül, amit hoztam,
    és kérlek, bocsáss meg énnekem.
    Én megbocsátok. Ne kössön össze
    többé harag sem. Semmi sem.

Int, leveszik a takarót, alatta fekete koporsó van, oldalán hatalmas arany betükkel a felírás: JURISICS MIKLÓS.

    Boldog vagyok, szívem, ha tetszik.
    Az ízlésednek, remélem megfelel.
    Nem cicomás. A méret pontos.
    Akár azonnal belefekhetel.

Int, felnyitják a koporsót, benne paplan és párna.

    Álmodhat-e szebbet, lakályosabbat
    akármely igényes tetem?
    Ha óhajtod, ezen örök ágyat
    mint jó hitvesed, gondosan megvetem.

JURISICS

    Vidáman. Igen, hitvesem, most szíven ütöttél,
    mint legszebb álmaimban, valaha régen.
    Mert harcolni: az lett volna jó veled,
    veszteni, győzni átmenetileg
    és rögtön újra kezdeni a harcot
    s a maszkok alatt meglelni végre az arcod,
    és soha nem lett volna elegem
    rejtelmeid közt bolyonganom vakon,
    és lett volna otthonom a másik ember,
    a csupa ridegség, csupa tilalom!
    Kedvesem, legyen ez a perc a kezdet!

JURISICSNÉ

    Hát jót tettem veled?
    Jaj, nem ismertelek!
    Valami jön a szándékaim ellen,
    valami jön. Csak álmodni ne kelljen.

 

Leül, maga elé bámul.

 

JURISICS

    Csak fellángolt és ellobbant szegény.
    Hiába, harcra nincsen már remény.
    Nagyon sajnálom, emberek, de így van.
    Volt idő, mikor azt hittem, hogy vívok.
    Ti vagytok mélyen, vagy én magasan?
    Mindenkinek csak egy kérdése van.
    És arra nem jön válasz.
    Csak ember ellen küzdhetek.
    Én helyzet nem vagyok.

 

Jurisics kimegy a kapun, értetlenül bámulnak utána.

 

KÉZMŰVES

    A világ kiürült! Elment a kapitány!
    Hát kit fogok én, kérdem, gyűlölni ezután?
    Az unalom végez velem,
    ha nem halok éhen! Förtelem!

 

Jónás felmegy a várfokra, körülnéz.

 

GRABEC

    Takaros egy koporsó!
    Nekem nem jut ilyen.
    Az enyém biztos olcsó
    deszkából készül, és az oldalán
    apró lesz a nevem.

 

Körülállják a koporsót.

 

POLGÁR

    Ide kerül a feje,
    ide pedig a lába.

GAZDA

    Az ember egész életében él,
    aztán meg, mint a féreg,
    beleszorul a fába.

JÓNÁS

Lejön a várfokról. Elment a török.

GRABEC

Elment a török?

GAZDA

Elment!

POLGÁR

A török!

 

Szakács, Diák, Jónás kivételével felrohannak a várfokra, körülnéznek, örvendeznek.

 

I. KATONA

A kapunál. Ki lehet menni.

 

I. katona kimegy, II. katona utána bámul.

 

II. KATONA

Mi van odakint?

I. KATONA

Semmi. Be lehet jönni.

 

I. katona visszajön.

 

II. KATONA

Ezek szerint szabadok vagyunk. Kipróbálom.

 

II. katona kimegy, visszajön.

 

I. KATONA

Na? Milyen volt?

II. KATONA

Jó volt. Most mit tegyünk?

I. KATONA

Néha kimegyünk, néha meg visszajövünk.

 

Időnként kimennek, időnként visszajönnek.

 

DIÁK

Elmúlt a végveszély. Lehet, hogy vége minden felbuzdulásnak? Mivel szegüljünk szembe ezután? Mielőtt megjött volna, máris búcsúzik a mámor. Másnapos lettem, pedig részeg se voltam.

JÓNÁS

Hát, fegyvertársaim, én most elmegyek. Amíg lehet. Különben is; a rohanásban leli nyugalmát a kóbor értelem. Gyertek velem.

SZAKÁCS

A diák nélkül nem megyek.

DIÁK

A szakács nélkül én sem.

SZAKÁCS

    Valami szép kezdődött. Nem lehet,
    hogy rögtön az elején véget érjen!

DIÁK

    Nem megy sem ő, sem én.
    Maradj te is.

JÓNÁS

    Az ég áldjon meg benneteket, hülyék!
    Nem érzitek, hogy most jön a szörnyűség?
    Ami eddig volt, szelíd tréfa volt csak,
    előétele a nagy étkű nyomornak.
    Ha itt maradtok, emberhúst zabálva,
    öklendezve másztok a másvilágra!

DIÁK

    Én inkább attól tartok,
    hogy béke lesz, bőség és nyugalom,
    a jók nem lesznek jók, minthogy a férgek
    nem lesznek férgek. Győz az unalom.

JÓNÁS

    Még hogy a béke reménye riaszt! – Ó, én barom,
    hát mit győzködlek? Meg nem foghatom. –
    Nézzétek: térden állva kérlek:
    iszkoljatok! Nem értelmes kísérlet
    úgy lenni jónak, ahogy nem lehet,
    és reménytelen helyzetben hiába
    vetni oda az életet.

DIÁK

    Megőrült. Most kezdődött el a béke!

SZAKÁCS

    Még bele se tanultunk az éhezésbe.

JÓNÁS

    Mit örvendeztek? Túl szépen süt a nap.
    Higgyétek el: rondán rohad meg, aki itt marad.
    Nem értitek? – Nem értik.
    Pofázhatok én akár ezer évig.–
    Miattatok nyelek majd kardvasat!
    Csak ne volnátok épp most bájosak!
    Vártatok volna, amíg elfutok!
    Kőszegi marhák, kedves gyilkosok,
    baj van! Még mindig nincs bennem utálat!
    Magam sem értem, miért és miért nem,
    még mindig térden állok.

DIÁK

    Egy kicsit meghülyített a szerelem.

SZAKÁCS

    A bécsi hölgyet én is kedvelem.

 

Jön Kézdi, mögötte – Kleinitzné kivételével – minden várbeli.

 

KÉZDI

Na, ti mocskok, ezentúl én vagyok a kapitány. Innen senki el nem mehet, és csak az kap enni, aki a seggemet nyalja. Hetek óta készülök, hogy elsüssem ezt a viccet. Elsütöttem. Nem tudtok röhögni, mi? Nahát akkor, mivel is kezdjem az uralkodást?

VITÉZ

Szigorral.

KÉZDI

A kaput őrizzétek! Ti pedig álljatok sorba, lázadók!

 

Vitéz Tolvaj és Rabló segítségével lehajtja a várfokról az ott levőket.

 

KÉZDI

A többi is álljon sorba. Nagyság szerint. Mindenki lázadó.

 

Sorba állnak. Kézdi mögött Pap, Vitéz, Tolvaj, Rabló. I. és II. katona a kaput őrzi.

 

KÉZDI

Most pedig tessék panaszkodni, én pedig orvosolni fogok. Aki nem hajlandó panaszkodni, annak úgy ráülök a szájára, hogy csak akkor kap levegőt, ha eresztek. Ez volt a második viccem, ezt is elsütöttem.

 

Jónás a kapu felé lopakodik.

 

POLGÁR

Uram, ne feledd, hogy előre besúgtam minden lázadást!

FÉRJ

Uram, én átengedem a feleségemet!

FELESÉG

Én átengedem magamat.

GAZDA

A feleségem ellopott huszonegy dunyhát, mind a tiéd.

KÉZMŰVES

A bőre alatt is pénz van.

GAZDA

A pénzem is a tiéd.

POLGÁR

A bőrét is kérd, uram!

GAZDA

A bőröm is a tiéd.

KÉZMŰVES

Szép fegyvereket csinálok neked. Lecsatolja Polgár kardját, odanyújtja Kézdinek. Tolvaj rácsatolja a kardot Kézdire.

POLGÁR

Sokan alagutat ástak szökés céljából, előkerült egy csomó kincs, megmutatom.

DIÁK

Mit műveltek, emberek?! Nem erről volt szó!

I. KATONA

A kaputól kiabál, II. katonára mutatva. Ez itt, ez az illető az ostrom alatt lopott egy csillárt. Elásta. Kiásom. El.

KÉZDI

Nahát! Nem is reméltem, hogy ennyire szerettek. Most boldog vagyok, mocskok, mert érzem, hogy szerettek. Mindig erről álmodoztam. Jó leszek hozzátok. Ezt az éhező vénembert felhizlalom. Humanizmusból.

PAP

Vigyétek tömni.

 

Páran a lábánál fogva kihúzzák Öregembert.

 

DIÁK

De hát ez egy őrület! Az előbb valami szép kezdődött! Mi változott meg hirtelen?! Vigyázz, mert megírom minden tettedet!

KÉZDI

Diktálni én fogok. Ki fog derülni, hogy minden másképpen volt. Igen?

GRABEC

Azt ígérted, hogy én leszek a kapitány!

KÉZDI

Na, ez jó. Ez volt a harmadik viccem.

II. KATONA

Nyakon csípi Jónást, aki éppen kisurranna a kapun. Hé! Egy szökevény! Gyere csak a kapitányhoz!

 

Jónás verekszik, Tolvaj és Rabló is ráugrik, Kézdi elé cipelik.

 

JÓNÁS

Diákhoz és Szakácshoz. Mondtam én, ti barmok!

KÉZDI

Mihez kezdjek veled, szökevény?

PAP

Fejhangon visít. Ki kell herélni! Ki kell herélni!

GRABEC

Mondjátok, ez ilyen egyszerű?

FÉRJ

Akaszd föl.

FELESÉG

Fejjel lefelé.

POLGÁR

Fej nélkül.

GRABEC

És én ezt nem tudtam, ó, én barom!

FÉRJ

Fiúra mutat. Ezt is akaszd föl.

FELESÉG

Fejjel lefelé.

ÖZVEGY

Én nem védem a csapodárt!

ÖREGASSZONY

Nem engedem! Kézdi lába elé esik.

GRABEC

Én, aki erős és szép vagyok,

ennyire hülye lennék?

De nem! Már okos és bölcs vagyok,

pedig mily hülye voltam nemrég!

 

Kézdi dühösen Grabec felé fordul, de nem tud mozdulni az Öregasszonytól. Grabec egyetlen ütéssel leteríti, Kézdi elterül, csönd. Grabec mosolyogva áll. Pap Grabechez ugrik.

 

PAP

    Uram, remélem, nem tört a kezed
    e sziklakemény ökörkoponyától!

GRABEC

    Győztem! És abban, hogy jó legyek,
    már senki, semmi se gátol.

POLGÁR

Fiúra mutat. Ő a legalkalmasabb kapitánynak.

FÉRJ

Én is őrá szavazok.

FELESÉG

Ügyes fiú.

ÖZVEGY

Megvédem őt, akár a testem árán!

JÓNÁS

Eresszetek, ti marhák, megdőlt a hatalom!

FIÚ

Grabechez ugrik, a kezét csókolja. Köszönöm, uram!

GRABEC

Mit köszönsz?

FIÚ

Hogy megkegyelmezel!

PAP

Fiúhoz. Ne szopogasd a kapitány kezét, megfázik, és reumát kap.

GRABEC

    Én nem halált, de kegyelmet osztok,
    az igazak útjára léptem,
    szerintem: legyen mindenki boldog,
    és tőlem senki se féljen!

VITÉZ

Sorba állni, szarháziak!

FÉRJ

Grabechoz. Uram, rád száll a feleségem.

FELESÉG

Rád szállok én magamtól is.

POLGÁR

A tervezett alagutakat is kiásom, hogy megmutassam.

GAZDA

A tiéd a pofámról a bőröm.

KÉZMŰVES

Még szebb fegyvereket készítek neked. Lecsatolja az ájult Kézdiről a kardot, átnyújtja, Vitéz Grabecra csatolja.

VITÉZ

Tovább, szarháziak!

DIÁK

    Megírom minden tettünket, uram.
    Csak ami történt, én csak azt írom.
    A fantáziám, bizony, igen szegényes.
    A Téboly Könyvét írom, jó uram,
    mert most már esedékes.

PAP

    Kapitány, büntess! Itt az alkalom!

GRABEC

Kirántja kezét Fiú szájából.

    A fenébe, nedves az alkarom!
    Ó, híveim, tegyétek, ami tetszik,
    a szabadságot hoztam el közétek,
    és végtelenné nőtt a szeretet
    nemrég még üres szívemben, a nagyban.

Jónás őrzőihez fordul.

    Eresszétek! Tudom, hűséges hívem.
    Most vele is csordultig van a szívem.

 

Eleresztik Jónást, II. katona, Tolvaj és Rabló a kapuhoz siet őrködni.

 

I. KATONA

    Be a csillárral. Megvan a csillár. Csinos holmi. Itt van.
    De hol a kapitány?

PAP

    Itt áll, fiam!

I. KATONA

    Nevet. Grabec? Mi ez a tréfa? Nem nevettek?

PAP

    A kérdezőnek igazsága van,
    kapitány úr, mert mostani nevednek
    köznapi, szinte ódon csengése által
    még nem vagy azonos a kapitánnyal,
    vagyis magaddal.

GRABEC

    Én: valaki más?

PAP

    Valahogy így. Nagy úr a megszokás,
    holott, uram, te át vagy már cserélve.

GRABEC

    És nem hallgathatok a régi névre?

 

Pap térdre esik, Diák és Jónás kivételével a többiek is letérdelnek.

 

PAP

    Uram, ki nagy vagy, lásd, mi térden állunk,
    és így kérünk, hogy legyél a királyunk!
    Ezentúl Kőszeg: ország! Kőszegország!
    Kérünk, ne fordítsd el tőlünk az orcád!
    Uram, királyom, foglald el a trónod!
    Ígérd, hogy szegény népedet megóvod!
    Királyunk, bárki légy, hiszünk tebenned,
    és könyörgünk: hozd el közénk a rendet!

GRABEC

    Mindent ígérek, mindent megígérek!

PAP

    Uram, királyom, foglald el a trónod!

 

Grabec zavartan körülnéz. Jónás besurran a várba.

 

POLGÁR

    Trón, az nincsen.

KÉZMŰVES

    Márpedig anélkül nem megy.

 

Polgár a koporsóhoz ugrik.

 

POLGÁR

    Uram, ez éppen megfelel!

 

Beleültetik Grabecet a koporsóba.

 

PAP

    Most pedig meg is koronázunk szépen.
    Légy jó király, és uralkodj a népen.

 

Int, először nem értik, aztán Polgár Grabec fejére teszi a csillárt.

 

GRABEC

    Nem tudom, mit tesz a többi király,
    de mondjátok: ezt éppen így muszáj?

PAP

    Királyom, nem könnyű a hatalom.

GRABEC

    A súlyát mily hamar tapasztalom!

PAP

    Légy teherbíró, hatalmas királyom!

GRABEC

    Ez gyönyörűbb, mint egy lidérces álom!

 

Kézdi magához tér, a fejét tapogatja, Öregasszony simogatja. Kézdi felül.

 

GRABEC

    Sokáig árva voltam. Mennyi rokon
    akadt most, érzem! Nézd, milyen sokan
    térdelnek énelőttem, mintha apjuk
    lennék – pedig hát nincs is feleségem.

 

Kézdi feltápászkodik, bámul.

 

KÉZDI

    A koporsóban ül. Fején a csillár.
    Nem röhög senki. Mi van itt? Nem értem!
    Grabec, te dög! Te hálátlan briganti!
    Szarháziak, tessék sajnálni engem!
    Mit néztek? Ejnye. Valami nincsen rendben.

POLGÁR

    Felségsértő szavak ezek.

KÉZMŰVES

    A király kegyes. Megbocsátja.

VITÉZ

    Királyom, nem tűröm, hogy szidjanak!

FÉRJ

    Az ilyen férget nem kell észrevenni.

GAZDA

    Kiváltképp, ha a hatalom szilárd.

FIÚ

    Megcsavarom az orrodat, barátom.

Megcsavarja Kézdi orrát, többen nevetnek.

    A múlt már nem valóság. Nem is álom.
    Nem akarunk, hát nem emlékezünk.
    Vagyunk és voltunk, amivé ma lettünk,
    és mássá nem leszünk,
    mert jóságos királyunk mától fogva
    a múltban is uralkodik felettünk!

KÉZDI

Az orrát tapogatja, tántorog.

    Jóságos ég, hát elhagy az eszem!
    Ami volt, nem volt, s mégis emlékezem?
    Vagy rosszul látok? Nem is látok talán?
    Meghaltam, feltámadtam? S túl korán?

Szédelegve leül.

PAP

    Úgy nézem, meghibbant szegény. Királyom,
    javaslom: vedd át országod, a várat.
    Illesd minden kövét saját kezeddel,
    s mit nem hagysz nekünk; azt magadnak vedd el.

GRABEC

    Szédelgő hívem, sóhajom feléd száll,
    gyógyulj meg minél hamarább.
    – Emeljetek. Nem mászom ki a trónból,
    ha egyszer belemásztam, és remélem,
    ebben a trónban halok meg kövéren.

 

Kicipelik a koporsót, csak Kézdi, Jurisicsné, Diák és a kapunál I. és II. katona marad.

 

KÉZDI

    Azt hiszed, jó lesz, Grabec, te barom,
    azt hiszed, jó lesz majd a hatalom?
    Én állat! Azt reméltem, megszeretnek
    a rangomért. Hát  ezt  az ilyeneknek!
    Veszett világ! Veszett világ!
    A gazságból túrtak ki, engem!
    Bitang világ! Utálom a jókat,
    s most őket kell szeretnem!

 

Megragadja Jurisicsnét a lábánál, kifelé húzza.

 

JURISICSNÉ

Ne bántson! Mit képzel? Én kapitányné vagyok! Velem ilyet nem lehet!

KÉZDI

    Most mit óbégatsz? Elhagy az eszem!
    Vicsorog rám a szövetségesem!

 

Kivonszolja a sikoltozó Jurisicsnét.

 

I. KATONA

Jó lenne elpucolni, mi?

II. KATONA

Leszúrlak, ha meg akarsz lógni.

I. KATONA

Jól van, na, csak vicceltem.

II. KATONA

Hülye vicc.

 

Csönd.

 

II. KATONA

Mi lenne, ha lelépnénk?

I. KATONA

Előbb miszlikbe váglak.

II. KATONA

Ne hadonássz, csak próbára tettelek.

I. KATONA

Hülye próba.

 

Csönd.

 

I. KATONA

Őrködjünk.

 

Őrködnek.

 

DIÁK

    Sejtek mindent a kezdete előtt,
    és túllátok a végén, ám ítélet
    joga nem illet késve ébredőt:
    a tudatlanság forrásainál
    váratlanul tört miránk az élet,
    és váratlanul tört ránk a halál.

 

Jön Polgár.

 

POLGÁR

Pokoli dolog: a török sehol, a királyt nincs kinek elárulnom, ha éppen úgy adódik. Micsoda létbizonytalanság!

 

Gondolataiba mélyed. Jön Gazda.

 

GAZDA

A lányok egyre többet zabálnak, én egyre kevesebbet. Még éhen halok, mielőtt megszedném magam. Hát nincs ebből kiút?

 

Gondolataiba mélyed. Jön Szakács.

 

SZAKÁCS

Egyre éhesebb vagyok. Mindenki így van ezzel, de valahogy nem illik szóba hozni. Nincs ellenség, aki táplálna. Ilyen a rend? Milyen különös.

 

Gondolataiba mélyed. Jön Kézműves.

 

KÉZMŰVES

Gondolkoznak. Ez rosszat jelent. Ilyenkor mindig én húzom a rövidebbet. Megzavarom őket. Kiált. Éljen a király!

GAZDA

Éljen!

POLGÁR

A király!

 

Egymásra bámulnak, csönd.

 

DIÁK

Szakácshoz.

    Én tiltakoztam. És te? Bölcsen befogtad a szádat.
    Megcsaltál! Irdatlan irántad szívemben az utálat!

SZAKÁCS

    Neked mindegy, mi lesz velünk, megírod.
    Jót írsz-e rólunk? rosszat? – él majd a híred.
    De én annak főzök, aki él, és csak ameddig élek.
    Én függök tőlük. Bűn ez? Bocsáthatatlan vétek?

DIÁK

    Mindegy nekem?! A krónikámról, magamról rég lemondtam!
    Azt hittem, körülöttem csupa rokon van!
    És mi van? Őrület van, és bolondok.
    Hát mi lesz velünk, ha rólatok magamban is lemondok?
    Kinek kotyvasztasz, mondd? Jövendő gyilkosoknak?

SZAKÁCS

    Valami rend kell! Ha vetnek és aratnak,
    az emberségünk gyorsan helyreáll.
    Az új kapitány… a király
    kegyelmes. Megígérte.
    Nézd társainkat. Tűzbe mennek érte.
    Barátok lettünk valamennyien
    a király híveként. A rend ilyen.
    Hiszem és látom: jók az emberek,
    többedmagukban jobbak, mint egy lehet.
    Igen. A szebbért eladtam a szépet.
    De felmentő lesz, tudom, az ítélet.

POLGÁR

Egyszer hozott nekünk egy zsák élelmet.

GAZDA

Szép dolog volt.

KÉZMŰVES

Szép dolog.

POLGÁR

Meg akart vele vesztegetni. Lázadást szított.

KÉZMŰVES

Így volt.

POLGÁR

Mi nem dőltünk be.

KÉZMŰVES

Nem bizony.

POLGÁR

Látszólag ugyan falatoztunk, de szívünkben hívek maradtunk végig.

GAZDA

Hogy hűségesek? Kihez?

KÉZMŰVES

Hát a királyhoz.

POLGÁR

Mit gondoltok, mondjuk el a királynak?

GAZDA

Hogy a diák lázadást szított ellene?

KÉZMŰVES

És hogy mi már akkor is hűek voltunk hozzá.

SZAKÁCS

Mielőtt még király lett volna?

POLGÁR

Akkor.

SZAKÁCS

    De hát hol volt még akkor a király?!
    A helyzet bonyolultabb volt a mainál!
    Grabec is osztozott velünk a zsákban!
    Grabec is senki volt!

POLGÁR

    Király volt, álruhában.
    Hát kiért szálltunk harcba? Csakis érte!

KÉZMŰVES

    Nehéz harc volt, de én mondom: megérte!

DIÁK

    Csak tudnám, mit hazudtok összevissza!

POLGÁR

    Gazdához. A diák képes rá, és meghazudtol.
    Szerszáma is van hozzá. Ez a lúdtoll.
    Mi lesz, ha majd írásban mocskolódik
    rólunk, és urunk hű alattvalóit
    az írás szerint bünteti és dicséri!

GAZDA

    Szörnyű kilátás.

KÉZMŰVES

    Jaj annak, aki megéri.
    Az ilyen fickó, hogy mentse a bőrét,
    akárkit, minket is bemártogat!

POLGÁR

    Életveszélyben élünk, barátaim.
    Jobb, ha nem ő, de mi lövünk bűnbakot.

KÉZMŰVES

    Jobb lesz, ha írni elfelejt.

POLGÁR

    Ne írjon semmit.

GAZDA

    Senkiről.

KÉZMŰVES

    Még összekörmöl kígyót-békát.

POLGÁR

    A késő századoknak.

KÉZMŰVES

    Kezelni kell.

GAZDA

    A kezét?

KÉZMŰVES

    Hogy ne kezeljen
    írószerszámot.

POLGÁR

    A jobbját jobb levágni.

GAZDA

    Mi lesz, ha bal kézzel tanul meg írni?

KÉZMŰVES

    A bal kezének is vesznie kell.

 

Diák nevet.

 

KÉZMŰVES

    Azt hiszi, viccelődünk.

POLGÁR

    Gúnyolódik,
    mert nem becsüli meg bennünk az embert.

GAZDA

    Nem szép dolog a gúnyolódás.

KÉZMŰVES

    Sértő.

DIÁK

    Javaslom: mindkét lábfejem is hulljon,
    mert azokkal is megtanulok írni.

GAZDA

    Ez új szempont.

KÉZMŰVES

    Értékes gondolat.

POLGÁR

    Mindegy, ki mondja ki az igazat.

DIÁK

    Jó, jó, írni már nem tudok, de kinyitom a számat.

KÉZMŰVES

    Valóban.

GAZDA

    Képes rá, és megteszi.

POLGÁR

    Gyalázat.

KÉZMŰVES

    Ha nyelvelni kezd…

GAZDA

    Le kell beszélni róla.

POLGÁR

    Az érveket hiába pazarolnánk.

KÉZMŰVES

    Mert önfejű.

DIÁK

    A nyelvet ki kell tépni.

GAZDA

    Úgy van.

POLGÁR

    Szörnyű az emberi elme
    lomhasága.

KÉZMŰVES

    Már csaknem tragikus,
    mily lassan fogjuk fel az érdekünket!

 

Polgár váratlanul csuklyát borít a fejére, és köpenybe burkolódzik, Kézműves és Gazda követi a példáját. Szakács lassan ugyancsak csuklyát borít a fejére, és köpenybe burkolódzik. A négy alak teljesen egyforma. Keringeni kezdenek Diák körül.

 

DIÁK

    Na nem! Nem jó a tréfa, ha túlfeszítik!
    A zsák tartalmát nektek adtam, és
    higgyétek el: nem volt az hencegés!
    A jóságomra nem hivatkozom,
    hiszen mint jónak, nincsen rá jogom,
    sőt nem vagyok jobb, mint akárki más –
    hess, tűnj el, takarodj már, látomás!
    Tudom, hogy álom. Ez más nem lehet.
    Érjetek hozzám, és felébredek,
    és másként élek, sejtem is, hogyan,
    nem írok soha többé, csak élek, boldogan!

 

Rávetik magukat, elvonszolják.
 

Tizenhatodik jelenet

Nappal. Mező. Jön Jurisics.

 

JURISICS

    Az ősz előtti lankadás
    alig rezzenő illatában
    milyen szelíden hullámzik a mező!
    A túlparton a bólogató füzek,
    lapuló kő a fű alatt:
    milyen szép is a látszat annak,
    aki érzi
    a mezőben, a makulátlan égben,
    a folyókban, a fákban láthatatlan,
    csillámló húrok zsonganak;
    szorgos és áttekinthetetlen háló
    szövi át mélyen azt, ami látható,
    és szemlélőjét, aki most az egyszer
    a létezésben otthonára lelt.
    De látványt nem gyűjtök már. Ez a végső.
    Épülni, gazdagodni az kívánhat,
    akit a cél felé lök még a látszat.
    Az én látszatom velem múlik el,
    nem is kell számot adnom róla,
    mert látni fogja minden élő másom,
    aki, mint én, végigrohant
    az összes állomáson.
    Az idő úgy foszlik le rólam,
    mint halálos sebről a géz.
    Életem, köszönöm neked,
    hogy elbúcsúznom tőled nem nehéz. El.
 

Tizenhetedik jelenet

Nappal. A vár udvara. I. és II. katona változatlanul a kapunál őrködik. Jön Parasztasszony.

 

PARASZTASSZONY

    Aratni kell! Megrohad az élet!
    Nem felelnek. Odamenni félek,
    úgyis visszaűznek. És levágnak.
    Akkor aztán fuccs az aratásnak! El.

 

Jön Jónás egy rakás összecsomózott lepedővel, felfelé lopakodik a várfokra, berohan a csuklyás Szakács, elkapja Jónást.

 

SZAKÁCS

    Valami hányás van a számban,
    valami borzalmas bűz vesz körül!
    Ne menj el! Kit szeressek,
    ha nem leszel? Ki ad nekem tanácsot?

JÓNÁS

    A hallgataggá szerényült barátod.

SZAKÁCS

    Nem ereszti. Gyáva voltam. Ugye, hogy gyáva voltam?
    Bűnös vagyok! Beszari féreg, álnok,
    rohadt kis hitszegő, hitvány gazember!
    Mondd, hogy így van! Köpjél szemen, könyörgök!

Rázza Jónást.

    Ahogyan gyáva voltam, ugyanúgy leszek bátor!
    Ha jó leszek, még minden jó lehet.
    Mindenkit gyűlölök. Minden szem engem vádol.
    De van erőm, és máris mindenkit szeretek!

Fojtogatja Jónást.

    Szörnyű volna, ha nem a gyávaságom
    miatt hallgatna csonkán a barátom!
    Nem hihetem, hogy őt is belefőztem
    az álmaimban fortyogó,
    ínyencségekkel illatozó tálba!
    Ha így lett volna, nem élhet alkotó
    a mai naptól,
    ki gyilkossá ne válna!
    A végtagjait és a nyelvét
    ugye, hogy nem a húslevesbe vágtam?!
    Ugye, hogy nem a mindenség utolsó,
    de én vagyok első a gyávaságban?!

JÓNÁS

    Eressz, te őrült!
    Szökjünk meg együtt, aztán valahol távol
    megfosztalak a lelkifurdalástól.
    Gyere már! Mit vársz? Ha nem jössz, hát eressz!

SZAKÁCS

    Ha lehámlana rólam a kereszt!

 

Szakács belekapaszkodik a lepedőkbe, Jónás hiába rángatja. Jön Kézműves.

 

KÉZMŰVES

    Csuklyát kell varrni, ez jött a divatba.
    Kézműves voltam, szabó lett belőlem.

SZAKÁCS

    Te gyűlölted a kapitányt, igaz?
    Ugye még most is gyűlölöd? Felelj!

KÉZMŰVES

    A kapitányt? A régit? Nem szerettem.

SZAKÁCS

    De gyűlölted is!

KÉZMŰVES

    Lehet. Nem tudom.
    Nem mindegy most már?

SZAKÁCS

    Hogy lehetne mindegy?
    Gyűlölöd most is. Vagy pedig imádod.

KÉZMŰVES

    Mit tudom én! Nem érdekel.
    Most mindenkinek csuklya kell.
    A lepedőkből jó sok csuklya telne.
    Na nézd! Hisz szökni akar őkegyelme!

JÓNÁS

Távol álljon tőlem. A vértől szárítgatom őket, ami majd rájuk ömlik.

 

Kézműves kirángatja Jónás kezéből a lepedőket.

 

KÉZMŰVES

    Kincstári holmi. Minden a királyé.
    A címerét, ha lesz majd, belesütjük.

SZAKÁCS

    Kézműves voltál. Hogy lettél szabó?
    A hivatás, akár a lepedő,
    oly könnyen váltogatható?
    Felelj, mert ettől függ az életem:
    hogyan győztél a szenvedélyeden?

 

Kézműves és Szakács el a lepedőkkel.

 

JÓNÁS

Felmegy a várfokra, megáll.

    Van úgy, hogy menteni kell a menthetetlent,
    és nagyon kell szeretni, aki gyűlöl,
    van úgy, hogy istenért kell megdögölni,
    s magunkból kell engedni, nem az ügyből,
    van úgy, hogy sebre nem gyógyír a sebzés,
    van úgy, hogy meg kell ölni, aki untat,
    s van úgy, hogy forradalmi tett,
    ha átmentjük magunkat.

 

Kifelé leugrik a várfokról, puffanás, csend.

 

I. KATONA

    Zsák volt?

II. KATONA

    Ember?

I. KATONA

    Szemét?

II. KATONA

    Kincstári holmi.

I. KATONA

    Utána kell loholni.

II. KATONA

    Együtt megyünk. Ha megszöksz, itt maradsz!

 

I. és II. katona kimegy a kapun. Jön Gazdáné, a csuklyás Gazda kötélen húzza maga után a három lányt.

 

GAZDA

    Ne sírjatok, ti bőgőmasinák!
    Azért kentelek be korommal,
    azért dugtalak durva és büdösített
    condrákba, és a nyakatok köré
    azért tekertem pállott kapcarongyot,
    hogy senkinek se szúrjatok szemet!
    Kis picinyeim! Meghasad a szívem,
    ha bőgni látlak! Mondjátok: papus!
    Fogjátok fel a szűk kis agyatokkal:
    aggódom, mert szeretlek, és ha kell,
    egész regiment fegyvereivel
    megvívok puszta kézzel, daliásan,
    hogy pofitokat mosolyogni lássam
    a korom alatt. Mondjátok: szerettek?

I. LÁNY

    Hát, részemről imádlak, jó papus.

II. LÁNY

    Szaros gatyád kimosom, ha kakis.

GAZDA

    Na és te? Nem szólsz? Nem szeretsz?

III. LÁNY

    Van, aki nem kúr, más viszont rogyásig,
    az egyik mégis olyan, mint a másik.

I. LÁNY

    Fuj, szajha! Nem szereted apukát?
    Aki a papák között a legpapább?

II. LÁNY

    Papus, ne hagyd, hogy szétrakja a lábát,
    mert franc-ragályban leled a halálod!

 

Az összekötözött lányok összeverekszenek, Gazda igyekszik szétválasztani őket.

 

GAZDÁNÉ

    Te vén, kéjelgő bakkecske, te átok,
    megint a cafkák cicijét cibálod?

GAZDA

    Szeretem őket, pedig meg sem értik
    a háládatlan, ostoba ribancok!

I. LÁNY

    Mit értsünk meg? Csak nagy néha vetettél
    nekünk, papus, valami ócska koncot!

II. LÁNY

    Nekem tetszik a nejed őnagysága
    kendője. Ugye nem kell részleteznem?

GAZDA

    Nehéz ügy. Éppen ez a kendő kell neked?
    Majd kapsz helyette szebbet, kicsi szentem.

II. LÁNY

    De nekem ez kell!

GAZDÁNÉ

    Szebbet adsz neki,
    ennek a riherongynak, mint nekem?

 

Elrohan.

 

GAZDA

    Látod, most megsértettem őt miattad,
    hálátlan, mocskos szájú gyermekem!

II. LÁNY

    Ha nem kapom meg, méghozzá azonnal,
    gondom lesz rá, hogy ne adj el haszonnal!

I. LÁNY

    Ezentúl nem eszünk!

II. LÁNY

    Nem kell az élelem!

I. LÁNY

    Csontig fogyunk!

II. LÁNY

    És még tovább!

I. LÁNY

    Velőig!

III. LÁNY

    Az úgyis elrohadt már.

I. LÁNY

    Istenem,
    hogy a nő nem választhatja meg a vevőit!

GAZDA

    Psszt! Csöndesebben! Lüke kelekótyák!
    Megkaptok mindent, hisz ki lenne drágább
    nekem, csak kérlek, gyertek már velem,
    kevésbé forgalmas a hűs verem!

 

Gazda kifelé húzza a lányokat, jön Gazdáné, mögötte Pap, Vitéz, Diák, Polgár, Kézműves, Szakács, Fiú, Tolvaj, Rabló, valamennyien csuklyában, Grabecet a koporsóban hozzák, fején a csillár. Kleinitzné megjelenik a várfokon, tekintetével Jónást keresi.

 

GAZDÁNÉ

Ők azok! A szajhák!

GAZDA

Senki se merjen közelíteni! Kardot ránt. Magántulajdon! Tilos a belépés!

 

A lányok vihognak.

 

PAP

    Ejnye, fiam, itt minden a királyé!

GAZDA

    Ők nem!

PAP

    Dehogynem. Add át szépen őket.

GAZDA

    Soha!

VITÉZ

    Nem kérni kell, de elkobozni.

GAZDA

    Csak azt próbáld meg!

PAP

    Hüvelybe a karddal!

 

Lányok vihognak.

 

GAZDA

    Táguljatok!

VITÉZ

    Felséged mit parancsol?

GRABEC

    Ez három nő.

VITÉZ

    Úgy van, felség.

GRABEC

    A hárem
    hány nőből áll?

PAP

    Háreme válogatja.

GRABEC

    Háromból állhat?

PAP

    Nem vagyok szakértő,
    de három hölgy, úgy vélem, megfelel.

FIÚ

    Vedd őket háremül, uram, királyom.

PAP

    Az eredeti Kőszegi Királyság
    ily módon egyesítheti a Portán
    s a Bécsben honos szép szokásokat:
    mindenfelől a jót ötvözi össze
    a legjobbá, hogy csodájára járjon
    szultán, császár, és minden utazó.

GRABEC

    Nos, úgy döntöttem: elveszem e nőket.

FIÚ

    Három királyné, hódolva köszöntlek.

GRABEC

    A ceremóniát későbbre hagyjuk,
    az ügy halasztást semmiképp se tűr.

PAP

    Úgy lesz, felség.

GAZDA

    Kotródjatok, bitangok!

 

Nekiesnek Gazdának, vívnak, Gazda sebesülten elesik, a lányok vihognak.

 

GAZDA

    Tudassátok a késő századokkal:
    halandó voltam, s harcban estem el!

I. LÁNY

    Hogy vagy, papus?

II. LÁNY

    Jé, kilóg a beled!

I. LÁNY

    Vallj színt, papus, mielőtt meggebedsz:
    hármunk közül melyiket kedveled?

II. LÁNY

    Gazdába döfi Garza kardját. Engem szeret.

GAZDA

    Szerettem mind a hármat!

III. LÁNY

    Az embert adni-venni nem gyalázat,
    de mégsem szép a kiszolgáltatottól
    adományokkal koldulni szerelmet.
    Ezért, papus, fogadd a megvetésem.

 

Gazda meghal.

 

PAP

    Isten nyugosztalja. Int, kiviszik a hullát.

GAZDÁNÉ

    Mit csináltak az urammal? Utánuk rohan.

GRABEC

    Elhunyt az egyik alattvalóm. Fogy a népem!
    Ha nem kívánok három feleséget,
    mit gondolsz: netalán még most is élne?

PAP

    Saját kezével kereste a vesztét,
    meg is találta.

 

Int, a lánykról leveszik a kötelet, Grabechez kísérik őket.

 

GRABEC

    Jaj, büdösek! A ceremóniát
    mégse halasszuk, hátha közben
    jobb szagra térnek.

PAP

    Vitézhez. Mosd meg őket. A fürdővizet később szentelem meg.

 

Vitéz elvezeti a vihogó lányokat.

 

GRABEC

    Elrabolták a hitveseimet!

PAP

    Felséged ne izguljon, visszajönnek.

 

I. és II. katona bejön a kapun, ölben behozzák Jónást.

 

I. KATONA

    Kiugrott.

II. KATONA

    A lábát törte.

I. KATONA

    Elrejtőzött.

II. KATONA

    Megtaláltuk.

 

Leteszik Jónást, aki nem tud lábra állni.

 

PAP

    Visít. Megtoroljuk!
    Folyjon össze a taknya és a vére!
    Királyom, tiéd mindene,
    de igényt tartok mind a két herére!

 

Berohan Első, Második, Harmadik.

 

MÁSODIK

    Három pucér nő egy dézsában!
    Felséges úr! Három nő! Esküszöm!

GRABEC

    Milyen szaguk volt, mondd? A bűz eloszlott?

MÁSODIK

    Azt nem láttam, csak három nőt pucéran.

PAP

    Higgadtan. Hogy mit láttál, feledd el mindörökre.
    A királynékat láttad, bőrbe kötve!

 

Kleinitzné lejön a várfokról, Grabec elé térdel.

 

KLEINITZNÉ

    Uram, kérlek, segíts! Én férjes asszony
    vagyok, s az ördög csábító alakban
    kísért naponta többször, véremet
    a forráspont fölé hevítve fel!
    Uram, csúfítsd el ezt a kedves arcot,
    hajlékony testét ótvar lepje el!
    Fél hosszú napja már felém se nézett!
    Itt akart hagyni, pedig megigézett!
    Hűségem van csak, és ha elhajítom,
    többet veszítek, mint veszíthet ember!
    Védtelen, hű hitves vagyok, segíts hát,
    hogy ne kívánjam ily gerjedelemmel!

GRABEC

    Egy kedves asszonyt megkísérteni
    bizony bűnös dolog. Nem így van?

PAP

    Így van.

GRABEC

    A kísértőjét többé meg ne lássam.

PAP

    A kísértője többé mit se lásson!

FIÚ

    A szemét ki kell tolni!

KÉZMŰVES

    Mind a kettőt!

POLGÁR

    Hogy egyikkel se lásson.

PAP

    Másodikhoz.
    Te vakítsd meg!

MÁSODIK

    Úristen, éppen én?

PAP

    Ha nem cselekszed,
    hasonló büntetés vár téged is,
    mert amit láttál, azt csak a király
    szemlélheti, alattvalója nem.

JÓNÁS

    Miről fecsegtek? Kit bánt a szemem?
    Hát mi közöd van hozzám?

MÁSODIK

    Nem tudom.

PAP

    Ha nem cselekszed, rögtön kiherélünk.

MÁSODIK

    Úgy érzem, egyre inkább egyszer élünk,
    de ilyesmiben nincs gyakorlatom.
    Bakónak lenni szép. Rátok hagyom.

ELSŐ

    Énrám ne told!

HARMADIK

    Én se vagyok szakember!

KLEINITZNÉ

    Csak nem vakítják meg?

PAP

    Te kérted, asszony!
    A király kegyes: meghallgattatál!

KLEINITZNÉ

    Könyörgök: ne! A szeme volt az őröm!
    Oly szép vagyok, ha benne tükröződöm!

MÁSODIK

    Királyom, lásd: gyöngülök, reszketek,
    énhozzám jobban illik a talpnyalószerep!
    Legyen bakó a tiszteletes úr!

PAP

    A szellemi vezér, a lelkipásztor
    hóhérként vegye ki a részét
    a munkamegosztásból?!
    Személyesen gyilkoljon? Ő? Na nem!
    Ilyen csodát nem látott, nem is láthat
    a történelem!
    Hát nem akad királyt szolgálni férfi?

FIÚ

    Hát senki sem lesz hóhér? Micsoda szégyen!
    Vakítsátok meg együtt! Hárman-négyen!

PAP

    Nagy ég! A gazdát könnyedén megöltük,
    ám egy-két szemtől reszketünk!
    S még azt hittem, hogy egységünk szilárd!
    Ó, istenem, mi lesz velünk?

KLEINITZNÉ

    Hála az égnek, nem vakítanak meg.
    Az előbb valaki más beszélt helyettem,
    hisz nem lehetek éppen én kegyetlen
    hozzád, szerelmem, őröm és tanítóm!

SZAKÁCS

    Asszonyom, húzódj félre. Én megvakítom.
    Kőszeg csak úgy lesz újra otthonos,
    ha meggyőződünk róla, hogy én vagyok a rossz,
    csak én. És ti a jók. Ez szükséges kísérlet.
    Okos szemed van, Jónás. Remélem, ezt is érted.
    Hogy én legyek a rossz, a rosszat én gyakorlom.
    Mert vége a világnak, ha a gonosz kívülem van.

I. és II. katonához.

    Helyet kérek. Egyedül leszek bűnös.

I. KATONA

    Futni hagyjuk?

II. KATONA

    Törve van a lába.

 

Elhúzódnak.

 

JÓNÁS

    A nyugalmadért megvakítanál?
    Te gyáva! Mi van a kezedben? Fakanál?!

 

Jónás röhög.

 

SZAKÁCS

Komolyan, ünnepélyesen.

    A hálámat, mert gyávának becézel,
    engedd lerónom kanalam nyelével.

 

Jónás röhög, majd üvölt, Szakács egymás után kinyomja a szemeit. Jön Vitéz.

 

KLEINITZNÉ

    Ne hagyják, kérem! Mentsék meg! Imádom!
    Megvédem, és gyöngéden ápolom!

Ellöki Szakácsot, meglátja Jónást.

    Iszonytató! Fuj! Nincs hozzá közöm!

 

Kiszalad, csönd.

 

VITÉZ

    Tiszteletes úr, baj van. A bűz sehogy se oszlik.

PAP

    Sikáltad őket?

VITÉZ

    Vakartam is. Dől belőlük.

PAP

    Felséges úr, a nép nevében kérlek:
    ne csak király légy. Kevés ez az egy cím.
    Kérünk, fürödj meg hitveseid vizében,
    és légy kegyelmes Dézsamesterünk is.

GRABEC

    Dézsamester?

PAP

    Királyok jöttek, és királyok mentek,
    ám Dézsamester egy se volt közöttük.
    Te léssz az első.

GRABEC

    Első Dézsamester!
    Jól hangzik. De a hárem az enyém?

PAP

    Ki másé lenne, Mesterem, királyom?

VITÉZ

    Jól hallok? Vagy értelmem a csorba?

PAP

    Aki büdös, nem kényes az orra.

KÉZMŰVES

    Éljen a Dézsamester!

FIÚ

    Éljen!

POLGÁR

    Éljen!

FIÚ

    Kérünk, fürödj meg hitveseid vizében!

PAP

    Uram, királyom, Dézsamesterem,
    óvlak lélekkel, testtel,
    engedd, hogy én legyek
    a Másod-Dézsamester!

GRABEC

    Legyél tehát. Emeljetek.

 

Felemelik a koporsót, kiviszik. I. és II. katona a kapuhoz megy őrködni. Csak Jónás, Szakács, Pap, Fiú, Első, Második, Harmadik marad.

 

PAP

Elsőhöz, Másodikhoz, Harmadikhoz.

    A vak már nem lát, de még mindig férfi.
    Dolgom van, nektek kell hát kiherélni.

FIÚ

    A Másod-Dézsamester szava szent.
    A vonakodás életveszélyt jelent.
    A szakács sem élhet. Egy ilyen szemét!
    Elvette Másod-Dézsamesterünktől
    a személyes bosszú örömét!

PAP

    Vesszen hát, persze. De az indok mélyebb.
    A közösségnek nem nőhet fölébe
    az egyéni ítélet.

FIÚ

    Uram, bölcsen szólsz. Vesszen a szakács
    és vele minden önbíráskodás.
    Picit túl szoros hurkot a nyakára.
    Vagy még jobb ötlet: főzzétek puhára.

 

Pap és Fiú el.

 

SZAKÁCS

    Nézték, csak nézték mozdulatlan,
    és engedték, hogy megvakítsam.
    Hiszen mi rosszak vagyunk mindahányan!
    Hiszen csak ölni szabad a világban!
    Ha így van, nincs értelme élni sem.
    Én nem lehetek mások helyett kegyetlen,
    ha gyilkosok mind. Én hiába ölnék,
    nehogy másnak is gyilkolnia kelljen,
    hisz terheimtől nem lesz másnak könnyebb.
    Már nincs erőm, hogy tovább öldököljek
    e temérdek bakóért és bolondért.
    Főzzetek vízbe. Kitűnő az ötlet.
    És mért ne legyen koporsóm a kondér?

MÁSODIK

    Még ő kéri!

ELSŐ

    Emögött van valami.

HARMADIK

    Csapda.

SZAKÁCS

    Jónáshoz. Te ölj meg, kérlek, mert ők még nem értik.
    Tőrt kérek.

Elveszi Második tőrét, Jónás kezébe nyomja.

    Sokszor üsd belém.

JÓNÁS

Eldobja a tőrt.

    Most látom csak és milyen élesen:
    a látványom te vagy, és te vagy a szemem.
    Ne halj meg! Gondolj rám, aki szegényebb
    lennék, hisz bennem ti vagytok a lényeg!
    A legszebben a vak madár dalol,
    ha tudja: élnek társai valahol!
    Vezess! Tudom, még hasznos lehetek,
    értelmem ép. Fogd meg a kezemet!

MÁSODIK

    Én ezt az embert nem tudom kiherélni!

ELSŐ

    A két herének meg kell lennie.

HARMADIK

    Majd azt mondjuk, hogy hiába kerestük.

ELSŐ

    De ki hallott már elgurult herékről?

SZAKÁCS

    Letérdel előttük. Gyilkolni hiábavaló,
    de nem hagy élni e tudat.
    Nektek még jó, ha öltök.
    Nyissatok bennem kiutat!

 

Első leszúrja.

 

SZAKÁCS

    Köszönöm. Meghal.

JÓNÁS

    Önző vagy! Most először!

ELSŐ

    És mindörökre. Ámen.

MÁSODIK

    Lehet, hogy mindenkiben ennyi vér van?
    Bennem is? Nézd! Milyen sűrű a vére!

ELSŐ

    A lényeg az, hogy szert tettünk herére.

HARMADIK

    Két legyet egy csapásra.

 

Első és Harmadik a lábánál fogva kibúzza Szakács hulláját.

 

JÓNÁS

    Maradjatok! Vigyetek engem is!
    Ti nem tudjátok, mennyire sötét van!
    Én elmesélem! Viccet mondok! Százat!
    Feleljetek! Hát senki sincs velem?

MÁSODIK

    Bocsánat, épp öklendezem.

 

Második el.

 

JÓNÁS

    Mert véletlenül valahol a hártyán
    lobbant a tűz, és árny felelt a lángnak,
    láttunk, és visszanéztek vendégeink, a tárgyak,
    és bőségasztalához hívott minket a látvány.
    Fájdalmas dőzsölés volt, ám legyen újra áldott
    a lüktetés, a mérce, a vércsepp a havon.
    A látó lett a látvány, és a félsztől gazdagon
    egymás szemét vigyázták szerelmes kannibálok.
    A vak már láthat. Látom: valami permet
    szemükre hályogot von, míg rémülten nevetnek,
    és saját szemén túl senki se lát.
    Nem láttam, mert a fény vendége voltam,
    hogy szem a szembe csókol vakon, gúnynál maróbban,
    törnek a tükrök, így búcsúzik szépen a világ.

 

Jónás kitapogatózik.
 

Tizennyolcadik jelenet

Nappal. Mező. Jön Jurisics botorkálva, négykézlábra áll.

 

JURISICS

Hadd lássak magamhoz hasonlót – beszélni elfeledtem – szemhéjamon sziporkázz – törhettek száz egészből, szilánkok – álljatok össze mozaik-egésszé – kietlen látvány, szótlan, gondolattalan, talán belőlem áradsz kísértet, látomás: csalogass magaddal – nincs erőm visszabomlani sem egyedül – a minőség parancsa hatalmasabb – merő seb: én, a pont, ahol a legsűrűbb a semmi, nem hígulhatok –

Feláll.

    A tébolyt felfalja a szükség.
    Légy áldott, éhség, utam légy s a lábam.
    Majd meglátod, barátom, van erőm,
    hogy magam nélküled is megtaláljam.
    Nem szorulok rád, mert nekem hazám van.
    Egyenlők most lettünk, mert én, a gyöngébb,
    nem osztozom veled a gazdagságban.
    Ne hidd, hogy látni vágylak. Nem kereslek.
    Hazámon kívül minden csak felesleg.

A várkapuhoz megy.

    Hazajöttem.

I. KATONA

    Hazajött.

II. KATONA

    A kapitány.

I. KATONA

    A hajdani kapitány.

II. KATONA

    Most mit tegyünk?

 

Csönd.

 

JURISICS

    Hazajöttem.

I. KATONA

    Az nem olyan egyszerű.

II. KATONA

    Beengedjük?

I. KATONA

    Kiengedni nem szabad.

II. KATONA

    De ő be akar jönni.

 

Csönd.

 

I. KATONA

    Erre nincs parancs.

II. KATONA

    Ne engedjük be.

I. KATONA

    Erre sincs parancs.

II. KATONA

    Keressük meg a királyt.

I. KATONA

    Keresd meg.

II. KATONA

    Hogy te közben meglógj. Azt már nem.

JURISICS

    Hazajöttem.

 

Csönd.

 

II. KATONA

    Öljük meg.

I. KATONA

    Lehet, hogy a király megharagszik.

II. KATONA

    Ne mondjuk el neki.

I. KATONA

    Honnan tudjam, tartod-e a szádat?

 

Csönd.

 

JURISICS

    Király?

I. KATONA

    Király.

II. KATONA

    Kőszegország uralkodója.

I. KATONA

    Az Első Dézsamester.

 

Csönd.

 

I. KATONA

    Megvárjuk, amíg jön valaki.

II. KATONA

    Addig őrizzük.

I. KATONA

    Egy lépést se befelé.

II. KATONA

    Egy lépést se kifelé.

 

Közrefogják Jurisicsot. Hason csúszva bemászik Diák.

 

JURISICS

    Ki ez a szerencsétlen?

I. KATONA

    Ne válaszoljunk, hátha kém.

II. KATONA

    Biztosan kém. Ne válaszoljunk.

JURISICS

    Ki vagy?

DIÁK

Széttárja a karjait.

JURISICS

Ismerős a képed.

DIÁK

Vállat von.

JURISICS

Beszélj már, mi van itt? Felelj!

DIÁK

Artikulálatlanul nevet.

JURISICS

Mit röhögsz? Nem ismersz meg?

DIÁK

Mosolyogva bólint.

JURISICS

Megnémultál?

DIÁK

Bólint, kézcsonkjával a szájára matat, motyog.

JURISICS

Kitépték a nyelvedet?!

DIÁK

Mosolyogva bólint.

JURISICS

Te a diák vagy, nem?

DIÁK

Mosolyogva bólint.

JURISICS

Megcsonkítottak? Miért? Nagyon fájt?

DIÁK

Mosolyogva nemet int.

JURISICS

Nem?

DIÁK

Még egyszer nemet int, artikulálatlanul nevet.

JURISICS

Mi van itt? Őrület? Végromlás? Halál?

DIÁK

Nemet int.

JURISICS

Hanem micsoda?

DIÁK

Széttárja a karjait.

JURISICS

Ha nem halál, hát micsoda? Az élet?

DIÁK

Széttárja a karjait, mosolyog.

JURISICS

De hát miért?

DIÁK

Vállat von, mosolyog.

JURISICS

Harcolj! Verekedj! Miért nem teszed?

DIÁK

Először Jurisicsra mutat, röhög, aztán mindkét kezének csonkjait mutatja.

JURISICS

Legalább üvölts! Vagy öld meg magad!

DIÁK

Kérdően magára mutat, széttárja a karjait.

JURISICS

Azt kérdezed, hogyan?

DIÁK

Nemet int.

JURISICS

Még azt kérded: miért?

DIÁK

Bólint.

JURISICS

Hát ki lehet ezt bírni?

DIÁK

Mosolyogva vállat von.

JURISICS

Azt mondod: ez is élet?

DIÁK

Mosolyog.

JURISICS

Rám is ez vár?

DIÁK

Széttárja a karjait.

JURISICS

Még rosszabb?

DIÁK

Széttárja a karjait, hangtalanul hahotázik.

JURISICS

Iszonyatos!

DIÁK

Vállat von, mosolyog.

I. KATONA

Lehet, hogy ezek mégis társalognak?

II. KATONA

A néma mégis beszélhet?

I. KATONA

Nem jól van ez így.

II. KATONA

Még mindig nem jön senki.

I. KATONA

Vigyük a királyhoz.

II. KATONA

Mind a ketten?

I. KATONA

Mind a ketten.

 

I. és II. katona kituszkolja Jurisicsot. Diák a kapuhoz mászik, kibámul, töpreng, visszafordul, mosolyog, aztán kivonszolja magát a kapun.
 

Tizenkilencedik jelenet

Nappal. A török tábor. Ahmed a vezéri sátor előtt áll.

 

AHMED

    Tudom, hogy élni nem lehet megtanulni,
    és tudni kell meghalni valamiért,
    tudom: ha semmi se fontosabb,
    az élet egy hajítófát sem ér,
    de azt is tudom, hogy élni muszáj,
    és ahogyan ötven év alatt
    a szennyben szennyé fejlődve éltem,
    változatlan a feladat:
    tovább rohadni. Úgy, mint azelőtt.
    Bár vénen e cél már egyre sürgetőbb.

 

Jön Fehmiu, Musztafa, Ibrahim.

 

MUSZTAFA

Dicső Ahmed pasa, az imént jelentették, hogy a gyaur kapitány visszament az ólba.

AHMED

Hogyhogy visszament?

MUSZTAFA

Előzőleg ugyanis kijött belőle.

AHMED

Üvölt. Mért nem jelentette senki?

MUSZTAFA

Féltünk bevallani.

 

Csönd.

 

MUSZTAFA

Most már nincs baj, ugyanis visszament. Követtük, figyeltük, nem állt szóba senkivel. Sétált és visszament.

FEHMIU

Sikerült lelepleznem újabb negyvenhárom árulót. Méltóztatol kihallgatni őket?

AHMED

Azt a szöveget szajkózzák, amit a szájukba rágtál. Semmi újat nem tudsz kitalálni?

FEHMIU

De hiszen ők az igazat vallják!

AHMED

Édes fiam, nem volna egyszerűbb abbahagyni a komédiázást? – Igazad van, fiam, én kezdtem, illő tehát elsőként abbahagynom. Tessék. Ereszd szélnek az árulókat, szedjük fel a sátorfánkat, menjünk a fenébe: Bécs alá, ahol tönkrevernek minket, én lógni fogok, ti pedig előléptek.

MUSZTAFA

Ahmed pasa tréfál!

AHMED

Fehmiuhoz. Édes fiam, bocsásd meg, hogy kihasználtalak. Volt némi melegség a szemedben, kioltottam. Hadd lopjam vissza. Benned még pislákol a lehetőség. Hallgass rám, fiam, Őrizkedj a Musztafa-féle tökfejektől és az Ibrahim-féle aljasoktól.

FEHMIU

Ahmed pasa tréfál!

AHMED

Gyilkold őket, ahol éred. Csírájukban taposd el őket.

 

Musztafa idegesen nevet.

 

AHMED

Inkább szenvedj a magányod vackában, de hozzájuk ne közeledj. Taposd el a lelkedet, ha más lélekkel vágyik vegyülni. Rejtőzz üres szavakba, a pillantásod legyen fakó, a tudásodat leplezd, mondj le a hajlamaidról. Hülyülj el inkább, semhogy az eszközük legyél. Magadról soha ne fecsegj. A legparányibb őszinte közlés is fegyverré válik ellened.

FEHMIU

Tehát nem hallgatod ki az árulókat, akik a szultán életére törtek.

AHMED

Kéthónapnyi járásra a portától?

FEHMIU

Ezek az átkozottak mindenre képesek.

AHMED

Akkor mi nagyon gyöngék lehetünk. Ki a vezérük? Musztafa? Ibrahim? Mind a kettő?

 

Csönd.

 

FEHMIU

Felnevet. Életemben nem hallottam ilyen jó viccet.

MUSZTAFA

Nevet. Nahát, még én sem.

IBRAHIM

De jó vicc volt.

AHMED

Fehmiuhoz. Nem okolhatom az utolsó pallót,

hogy a régi, beszakadt hidak helyett

úgy reccsent rám, ahogy egy híd se vallott.

– A legtöbb, ha az igazat kimondod,

de még ezért se végeznek veled

idő előtt a kényelmes bolondok.

 

Ahmed el.

 

MUSZTAFA

Sziszegve. Ezt még megkeserüli!

IBRAHIM

Miről beszélsz?

MUSZTAFA

Vérig sértett! Téged is!

IBRAHIM

A tréfát érteni kell, különben szétesik a nagy birodalom.

MUSZTAFA

Most mi lesz? Megyünk vagy maradunk? Leromboljuk a várat?

IBRAHIM

A döntést bízzuk a dicső Ahmed pasára.

MUSZTAFA

A várat mindenesetre vegyük körül. Ezért még nem dühönghet, igaz?

IBRAHIM

Tégy belátásod szerint. Menjetek, folytassátok vele a tréfálkozást, ne maradjon egyedül.

 

Musztafa és Fehmiu el. Ibrahim magához int egy törököt.

 

IBRAHIM

Diktálom a mai jelentést.

 

Török írásra készen leül.

 

IBRAHIM

Írd. „Ahmed pasa hajnalban kelt, az általam három napja felsorolt tiltott könyveket olvasta, és dühöngött, hogy még mindig nincs görögdinnye. A dinnye iránti vonzalmáról két napja kelt jelentésemben már részletesen szóltam. Ahmed pasa később tréfálkozott. Amikor jelentésemet diktálom, a dinnyék még nem érkeztek meg. Időközben a gyaur kapitány visszament Kőszegbe. Megítélésem szerint ma, de legkésőbb holnap indulunk Bécs felé. Az idő nyárias. Javaslom, hogy a hitetlenek által használt vénasszonyok nyara kifejezést ültessük át nyelvünkre, nekik pedig tiltsuk meg a használatát.” – Készen van? Add át a mai futárnak, azonnal induljon, két hónap múlva Sztambulba kell érnie.

 

Ibrahim és a török el.
 

Huszadik jelenet

Nappal. A vár udvara. Jön I. és II. katona, Jurisicsot hozzák közrefogva.

 

II. KATONA

Mihez kezdjünk most a kapitánnyal?

I. KATONA

A helyzet igen bonyolult.

II. KATONA

A királyt belefojtották a dézsába.

I. KATONA

A három felesége uralkodik.

II. KATONA

A három királyi özvegy.

I. KATONA

Sokan a levetett királynői rongyokba bújtak.

II. KATONA

A csuklya divatja elmúlt, divatba jött a kapcasál.

I. KATONA

Büdösek akarnak lenni. Vajon miért?

II. KATONA

A vicedézsamester életben maradt.

I. KATONA

Habár a felséges asszonyok személyesen herélték ki.

II. KATONA

Közben hangosan mosolyogtak.

I. KATONA

Még jó, hogy a török ismét bekerített. Éhen nem halunk.

II. KATONA

Az alagutakat betömték, akik ásták, ez is megnyugtató.

 

Csönd.

 

I. KATONA

Egyáltalán, fel vagyunk mi fogadva alattvalónak?

II. KATONA

Lehet, hogy már királyok is vagyunk, csak nem tudunk róla.

 

Jön Kézdi.

 

I. KATONA

Van valami újság?

KÉZDI

A fenséges özvegyek a néppel közösülnek.

A férfiak már nem bírják, én közben elszöktem, most a nők vannak soron. A kapitányné folyton alszik, nem lehet vele szövetkezni. Itt mi újság?

II. KATONA

A kapitány folyton hallgat.

KÉZDI

A disznó kapitánya. Miatta van az egész. Ha nem szökik el, ma én vagyok az úr, és én ütném le Grabecet, a barmot, isten nyugosztalja.

 

A kapun bejön Teffel, rábámulnak.

 

TEFFEL

Adjon isten, kőszegiek. Levelet hoztam a kapitány úrnak és egy másikat Kleinitzné őnagyságának. Mondjátok: hogy kerül ide ez a rengeteg török? Bécsben erről nem tudunk. Amikor Kleinitz gróffal hazamentem innét, néhány napja, még nem voltak itt.

 

Csönd. Teffel furcsálkodva átadja a levelet Jurisicsnak, Kézdi elveszi, olvassa.

 

KÉZDI

„Kedves barátom, drága Jurisics! A fenséges császár nevében válaszolok némiképp aggodalmaskodó soraidra. Örömmel értesítelek, hogy a Fenség hűségedért bárói címmel tüntetett ki. Elsőként ezúton gratulálok, és megsúgom: némi szerény részem nekem is van benne. Mélységes megnyugvásunkra szolgál, hogy Kőszeget, Bécs védőbástyáját ilyen kiváló báró őrzi. A Felség továbbá császári dicséretben részesíti Kézdi és Grabec vitézeket. Légy boldog, Jurisics, legkedvesebb barátom, én nemsokára Kőszegen leszek. Hűséges szolgád, Kleinitz grófja.”

 

Csönd.

 

I. KATONA

Báró lett a régi kapitány.

II. KATONA

Az elhunyt királyt csak a harmadik helyen említik.

I. KATONA

Ez jelent valamit.

 

Berohan Kleinitzné.

 

KLEINITZNÉ

    A sarkamban jár! Bámul a két üres
    szemével, mintha látna! Undorító!
    Űzzék el! Felfordul a gyomrom!
    Nem nézek hátra, mert ha hátranézek,
    azonnal itt terem, nyúlkál utánam,
    nem szól, csak néz és jön és szimatol,
    és nyomoréknak tetteti magát!

TEFFEL

Asszonyom, nézzen rám, asszonyom, nem ismer meg? Teffel vagyok, a fullajtár!

KLEINITZNÉ

Teffel?

TEFFEL

Levelet hoztam a férjétől.

KLEINITZNÉ

Nincs mögöttem senki?

TEFFEL

Nincsen asszonyom.

 

Kleinitzné elveszi a levelet, olvassa.

 

KLEINITZNÉ

„Édesem, remélem, jól vagy, és vidáman pergeted a napokat. A friss, vidéki levegő, a nyugalom, a lankák, a kedves népek bizonnyal jót tesznek neked” … Nincs mögöttem senki?

TEFFEL

Nincsen, asszonyom.

KLEINITZNÉ

… „Pici tigrisem, csókollak, ölellek, én nemsokára Kőszegen leszek.” – Az ő keze írása. Hát nem tudja, hogy itt van a török? Kapitány! A férjem nem jön értem! A férjem nem tud semmiről!

JURISICS

Vigyorogva. A férje előbb tudta nálunk.

KLEINITZNÉ

Mit mond? Nem értem.

JURISICS

    A várat összerontják, mert a férje
    egy pompásabbat áhít. Ez a vágya.
    A táj, a bájos lankák
    személyünk terhe nélkül mennek át
    a kedves férje birtokába.
    Meg is szolgálta rendesen.
    Az ön hullája lesz a jogcím,
    az ön hullája, tigrisem.

KLEINITZNÉ

    Azt hiszi, nem tudom? Ó, maga féreg!
    Nem volt joga, hogy bennem is összerontsa
    a mindenséget!
    Az élet minden pillanata szent!
    Az utolsó is szép lenne, ha volna mit remélnem!
    A reményt maga vette el!
    Meglátja: jön a férjem,
    és bosszút áll,
    mert maga miatt könnyek között talál!

 

Kleinitzné elrohan.

 

TEFFEL

    Mit hallok? Úgy értsem, hogy Kőszeget
    a török lerombolja? Velem együtt?
    Talán csak befelé volt út a várba?
    Egyetlen szó, egyetlen mozdulat,
    a gúny óvatlan, visszatarthatatlan
    felvillanása is kapóra jön:
    halálba küldenek szelíd mosollyal,
    s hiába volnál engedelmes, késő,
    hiába ölnél értük, hiába, késő:
    ki vagy pipálva már a zokszó nélkül
    szolgálni képesek, tehát az élők
    sorából, és ne mondd, ne mondd, hogy
    jobb sorsot érdemeltél volna!
    De hát mi volt a bűnöm? Nem lelek rá.
    Egyetlen félreértés volt csupán:
    amikor Kleinitz grófot a ló ledobta,
    én felvihogtam. Halkan. Észre se vette.
    Hát emiatt halálba küldeni
    valakit, bárkit, pláne: éppen engem?
    Á, nem lehet. Valószínűtlen. Persze.
    Mit rettegek? Most szépen távozom,
    máskor jobban vigyázok. Persze. Szépen
    eltávozom, sőt jó, hogy a félelemtől
    helyére billent bennem a világ.
    A török nem számít. Futár vagyok csak,
    ha kedvem szottyan, szépen elmegyek.
    Amíg a helyzet nem túl égető,
    minek siessek? Körbenézek, aztán
    majd elmegyek. Ha jónak látom. Úgy van.
    És távozásra ne szólítson senki!
    Mert még csak az hiányzik, hogy elkergessenek,
    holott én körülnéznék. Körül is nézek!
    Mert engem innét nem lehet kidobni!

 

Teffel el.

 

I. KATONA

    Kíváncsi vagyok, hova lett a csillár.

II. KATONA

    Keressük meg együtt.

I. KATONA

    A dézsa is jól jöhet még.

II. KATONA

    Ne hagyjuk el egymást.

I. KATONA

    Ha király leszel, ne öless meg.

II. KATONA

    Először te ígérd meg.

 

Csönd, aztán más irányban, külön-külön el.

 

JURISICS

    Az ember alkalomra vár,
    mert késlekedő fajta.
    Itt van az alkalom. Szalasszam el?
    Vagy jobb túlesni rajta?
    Egyszer majd megbeszéljük, valami kertben,
    hogyan lehetne ugyanezt, de szebben.

 

Jurisics a kapuhoz megy, visszanéz, bólint Kézdinek, lassan kimegy. Kézdi felrohan a várfokra.

 

KÉZDI

Utat nyitnak – rábámulnak – senki se bántja – ő megáll – megindul – áll, nézik – és neki a töröknek – puszta kézzel – veri őket – bámulnak – szaladnak – csépeli őket – vajon miért? miért? – nem értem, nem értem – most – most rárohannak – egyre többen – már nem látom, csak érzem – újra látom – mozog még – rángatózik – eltakarják – szúrják, vágják, tapossák – vége – vége! Legyőztem, én győztem, mert most is élek! Enyém az élet, élek, és látok még halált, a másokét, a másokét, én látom, én, aki élek – dögöljetek halomra, dögöljetek rakásra, vérezve, cafatokra tépve, lógó tüdővel, bélbe gabalyodva, dögöljetek, hogy lássam, amit csak élő láthat élve, az élő, én a túlélő, a győztes!

 

Kézdi üvöltve el.
 

Huszonegyedik jelenet

Nappal. A török táborban a vezéri sátor előtt Ahmed nagy tálból görögdinnyét eszik és olvas. Ibrahim mellette áll, nézi. A vár ég.

 

AHMED

    Olvas. „Nincs ott hatása távolnak s közelnek,
    e hely közvetlen az Isten kezében
    s a Természet törvényi szünetelnek.”

 

Jön Fehmiu Jurisics levágott fejével, Ahmed felnéz, lapoz, tovább olvas.

 

    „Te szolgaságból szabadságba vontál
    minden eszközzel, mindenféle módon,
    amilyet el se képzel földi kontár.”

 

Fehmiu Jurisics fejét belerakja a tálba.

 

FEHMIU

Jurisics kijött, mi pedig bementünk.

AHMED

Dicsőség a szultánnak. Hívd a kedves Musztafát, előtte óhajtalak előléptetni.

FEHMIU

Köszönöm, dicső Ahmed pasa.

 

Fehmiu el.

 

AHMED

    Olvas. „Bőséged tőlem vissza ne húzódjon,
    hogy általad-gyógyult lelkem előtted
    tetsző legyen, ha testből oldozódom!”

 

Ahmed leteszi a könyvet, és felköti magát a sátorra, Ibrahim nézi. Jön Fehmiu és Musztafa.

 

FEHMIU

Ahmed pasa azzal biztatott…

IBRAHIM

Tárgytalan.

MUSZTAFA

Ki vezeti seregünket Bécs alá, a győzelemre?!

IBRAHIM

Levelet vesz elő. A fényességes szultán parancsára dicső Fehmiu testvérünk. Köszöntlek, nagyvezér!

 

Fehmiu összegörnyed, átveszi a levelet, Ibrahim és Musztafa meghajol.

 

MUSZTAFA

Hány ilyen levél van még a tarsolyodban?

IBRAHIM

Dicső Fehmiu pasa, várjuk parancsaidat.

FEHMIU

Készüljetek az indulásra.

 

Ibrahim és Musztafa el.

 

FEHMIU

Dinnyékkel dobálja Ahmed hulláját.

    Mit bámulsz rám ilyen meredten?
    Mit lógatod a nyelvedet?
    Hóhérom! Voltak hosszú percek,
    amikor szinte szerettelek!

A földhöz vagdossa a dinnyéket.

    Néhány nap szűkös tombolás,
    és szememet kivájják
    a lágyságban zabáló,
    fekete, zsíros varjak!

Abbahagyja a dobálást.

    De hátha képzelődöm? És mi az, hogy halál?
    A fontos az, hogy nyár van. Aki él, talpra áll.
    Vezér vagyok! Kivétel! Ki győzne, ha nem én?
    Remény, ne hagyj el engem! Mutass utat, remény!
    Még nem akarom tudni, amit majd tudni kell,
    s ahová el kell jutnom, már vakon jussak el,
    s ki átkel majd helyettem, az más legyen, ne én!
    Remény, ne hagyj el engem! Vezérelj, vakremény!
    Legyen sötét.

Behunyja a szemét.

    Sötét lesz. Sötét van. Köszönöm.
    Hogy sötétet se lássak, behunyom a szemem.
    Ha akarnám, kinyitnám. De nem akarom. Még nem.
    És máris érzem: győzött és vezet a reményem.
    Oly szép ez így. Te pillanat, kérlek, ne szállj tovább!
    Ne mossa el idő az életem nyomát!
    Sejtelek, látlak is már, örökös jelenlétem!
    Változhat minden, minden más, csak én nem.

 

Behunyt szemmel, tapogatózva el.

 

(1974–1975)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]