Radnóti lengyelül

Tavaly jelent meg a krakkói Irodalmi Kiadónál a lengyel Radnóti-válogatás, kétezer példányban. A negyvenöt vers megfelelően reprezentálja Radnóti egész költészetét; kérdés, irodalmi eseménnyé válhat-e Lengyelországban, ahol nyilván ezzel a céllal adták ki.

Kíváncsian és várakozással vettem kézbe a kötetet: vajon megérzem-e a lengyel versekből, hogy Radnóti a világlíra klasszikusa, mint azt Konrad Sutarski utószavában állítja. Tudom, hogy az, de magyarul tudom. Jó volna ugyanezt lengyelül is bizonyítva látni.

Hadd szögezzem le azonnal: a költészetben egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak, nem kell hát meghatódnunk, ha itt vagy ott lefordítanak irodalmunkból valamit. Az ő bajuk, ha nem tetszik, ők szegényebbek tőle. Az ő bajuk az is, ha a fordítás nem méltó az eredetihez. Bírálnunk azonban nekünk kell, mi értünk hozzá jobban. Külföldön – például Lengyelországban – az irodalom, a műfordítás nagy részben szakmai ügy, tisztességesen meg is fizetik, műfordítónak lenni rangot jelent. Minden okunk megvan tehát, hogy elfogulatlanul, és nem a megtiszteltetéstől hebegve szóljunk a kötetről.

Ha én nem tudnék magyarul, ebből a gyűjteményből nem csapna meg a nagy költészet. Szerencsétlen sorsú, becsülettel verselgető költőként raktároznám el magamban Radnótit, besorolva a kis népek helyi érdekű poétáinak százai közé, és úgy vélném: kizárólag mártíriuma miatt kaphatott jelentős helyet a magyar költészetben. Vannak ilyen típusú, az érett költői kor előtt meggyilkolt költők a lengyel lírában is (pl. Gajcy, Trzebiński), akiket nagy-nagy távolság választ el a szintén fiatalon megölt jelentős költőtől, Baczyńskitól, vagy a honvágyat gyönyörűen megszólaltató (noha életben maradt) Broniewskitól.

Sajnos ez a lengyel Radnóti nagyon egyenetlenül versel. Tadeusz Śliwiak fordításában érezhető valami a pontosságából, olykor eredetiségéből is; Tadeusz Nowak érzékelteti játékosságát és verselési eleganciáját; Feliks Netz fordításában Radnóti iskolásan, prózaian, dilettáns módon versel; Sutarski fordításában minden mélységet nélkülöző, kifejezetten gyönge költő. Alig van tökéletes verse: a Háborús napló (Nowak), a Tajtékos ég (Śliwiak), az Éjszaka (Śliwiak), a Zsivajgó pálmafán (Nowak), a Gyökér (Nowak). A többi logikátlanul verssorokba tördelt, halvány, egyénietlen próza.

A költészet a nyelvben van. A megjegyezhető sorok, játékok, lelemények minősítik a költőt igazán. Radnóti lengyelül megjegyezhetetlen, nem játékos, nincsenek leleményei. Tadeusz Nowak az egyetlen, aki saját, lengyel – és határozottan Radnótis – fordulatot ajándékoz olvasóinak a Gyökér-ben: „a świat cały w czerwiu czerw” – írja „a világ megférgesül” helyett, s a formát pár sorral később visszahozza ott, ahol Radnóti is játszik vele. Kitűnő megoldás. Śliwiaknak a rezignált pontossághoz van kitűnő füle, jó találat a Tajtékos ég utolsó versszaka, amelyben csak a romantikus kép: „A holdra tajték zúdul…” sikerült halványabbra.

Ahol a vers egésze a romantikus módon erős jelzőkre, igékre vagy a személyes névmás hangsúlyozására épül, Śliwiak nem tud mihez kezdeni (Töredék). Itt részben a műfordító-választás hibáztatható, részben a verstani felvilágosítás hiánya figyelhető meg, Śliwiak ugyanis a szakaszok két utolsó niebelungiját cezúra nélküli tizenegyes jambusokban fordítja, ezért ez a forma nem felel az Erőltetett menet-re (amelyet nem ő fordított). Ilyen verstani hanyagság bőven fordul elő, sajnos, és itt már a kötet alapvető hiányosságainál tartunk.

A lengyel Radnótit nem sikerült a lengyel költészetbe ágyazni, holott hangjának elemei elszórtan mind megvannak a lengyel lírában. Nagyon bizonytalan a kötet rímtechnikája. Radnóti tiszta rímei és közeli asszonáncai könnyen megoldhatók Baczyński vagy Broniewski rímelésével, sajnos még Nowak és Śliwiak is gyakran él modern, távoli rímekkel, Netzről és Sutarskiról nem is beszélve. Talán úgy érezték, hogy a tiszta rímek a lengyel olvasót a századforduló hangulatába dobnák vissza. Úgy tűnik, nem kaptak felvilágosítást arról, hogy Radnóti moráljának sarkalatos pontja a klasszicizálás.

A verselés más pontjait is az átgondolatlanság jellemzi. Nyelvi adottság, hogy a lengyel hexameter nehézkes, ezen nem lehet segíteni. De az már gondatlanság, hogy a Nyugtalan órán alkaioszi formájából Netz fordításában felismerhetetlen, zagyva hibrid lett. Az első versszak két első sora még emlékeztet az eredeti ritmusra, a harmadik, a jambikus sor (amit a legkönnyebb visszaadni lengyelül) már megnyúlik egy féllábbal, a következő – szintén hosszabb – sor pedig ritmikailag értelmezhetetlen. Az utolsó versszakban a szótagszám már csak véletlenül egyezik egyszer, hangsúlyos, cezúrával ellátott verselés lett belőle, a szótagszám megnövelése fölösleges töltelékszavak alkalmazásával jár, így lesz a „nagyranövő fiak és leányok” lengyelül „büszkén növő fiúk és lányok”.

Tettenérhetően hanyag a nyersfordítás, amiből a magyarul nem értő költők fordítottak. A számos példa közül csak néhány.

A Tétova ódá-t egyébként jól fordító Nowak „hűs tenyeredben” helyett „hű tenyeret” ír („na wiernej dłoni”), a magyarul bizonytalanul tudó nyersfordító jóvoltából. Śliwiak szépen fordítja az Ó, régi börtönök című verset, a végét azonban félreértelmezi, miután a nyersfordító nem tudja, mekkora különbség van a magyarban az „ítél” és az „elítél” között. Az eredetiben „Mi lesz most azzal, aki míg csak él, / amíg csak élhet, formában beszél / s arról, mi van – ítélni így tanít. / S tanítna még…” A lengyelről magyarra visszafordítva: „Mi lesz az emberrel, amíg / még élhet. Amíg strófákba szedi a szavakat, / hogy elítélhesse azt, ami van. / Hogy szabadságra tanítson…” Az ítélni a considerálást jelenti, ebből logikusan következik a tanítás, ami az elme rendeltetésszerű használatára való nevelést jelenti, nem pedig valami elvont szabadság hirdetését.

A magyar rímképlet sem mindig őrződik meg, ami akkor fájdalmas, ha az eredetiben funkcionális. A Himnusz a békéhez végén Netz ölelkező rímet használ a hangsúlyozottan rím-bokorba szedett zárlat helyett. A Netz fordításaira jellemző töltelékszavak és a sorok meghosszabbítása miatt a költészetből közhelygyűjtemény lett. Az eredetiben:

 

„…s fejünk felett majd surrog és csivog a fecskefészkektől sötét eresz! Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”

 

Lengyelről magyarra fordítva:

 

„…A fejünk felett szelíden felsivít a fecskefészkektől elsötétült eresz. Vajon így lesz? Igen! A béke közénk költözik. Gyötrődő lélek, védekezz! Tarts ki addig a pillanatig!”

 

A költészet közhellyé egyszerűsítése a legtöbb verset vállaló Sutarski valamennyi fordítására jellemző. Mutatóba egy példa.

A Törvény című vers az eredetiben így végződik:

 

„Törvény ez, eddig ér; erős a tél, de sűrű lázadás tör majd belőle föl tömötten. Velünk tartasz-é? – mögöttem súgva kérdez így a tájék. Bólintok s érzem arcomon elégedett szelét, piros láng a lomb és int, hogy nem felejt. Figyelj te is. Levelet ejt eléd is. Várja válaszod.”

 

A lengyelt magyarra fordítva:

 

„Ilyen törvény ez: erős a tél, a közös lázadás azonban erősebb a szorításánál. A mi oldalunkon vagy? – kérdi tőlem suttogva az egész vidék. Bólintok és érzem az elismerés lehelletét, az ág pedig jeleket ad, hogy nem felejti ezt. Te is vigyázz. Hiszen a te megerősítésedet várja még.”

 

Ami a verset költeménnyé emeli – a sűrű lázadás, amely tömötten tör föl, a piros láng, amely nem felejt (semmit sem, nem pedig „ezt” nem felejti), amely levelet ejt a költő elé – hiányzik, vagy más értelmet kap. A közös lázadás, a tél szorítása közhely. Az eredetiben a hosszabb és rövidebb sorok, a jambus és a trocheus váltakozása táncos könnyedséget eredményez, a fordításból ez is elvész.

Sajnos ilyen apróságokon múlik a költészet. Azon múlik, hogy

 

„…s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt…”,

 

nem pedig

 

„…a késő nyár érlelné az almafákat és tartózkodó gyümölcsöket hangtalan hajlásban, Fanni állna odébb, a zöld kerítés alatt…”.

 

Azon múlik, hogy „a hold ma oly kerek!”, nem pedig „a hold olyan felhevült”.

A lengyel Radnóti-kép azon is múlik, hogy Sutarski – egyébként ambiciózusan és adatgazdagon megírt – utószavában, Radnótival szemben, a korabeli magyar államot mentegeti, mondván, hogy a németek megbénították, ezért került Radnóti táborba, amely „nem sokban különbözött a koncentrációs táboroktól”, és ahol Radnóti „földmunkát” végzett. Ezután nem tudom, mit nevezzek koncentrációs tábornak. És azt sem tudom, hogy került oda Radnóti, ha a németek egész Magyarországot megbénították.

A legközelebbi évtizedekben valószínűleg nem adnak ki még egy Radnóti-válogatást lengyelül. A lengyel Radnóti helyrehozhatatlanul ilyen marad.