Vasrúd a máglya

Jön a hír: Savonarolát kiátkozták. Most kell a barátoknak a lángszavú próféta mellé állniuk. Most kell Savonarolának megmutatnia: szembe tud szállni akár az egész pápai világbirodalommal. Savonarolát azonban megégetik. Nem az ellenségei égetik meg, hanem a hívei.

Jovan Hristić szerb költő művének nagyon erős a drámai magva. Hit, erkölcs, emberség kétségessé válik, és ez a válság mindenkit kiforgat önmagából. Savonarolát egyik híve azért küldi a máglyára, mert magasztosnak akarja látni mestere halálát. Másik híve annyira szereti, hogy leszúratja magát: nem akar részt venni a mester meggyilkolásában. Harmadik híve mindenkit leöldösne érte; őt ölik meg. Negyedik híve szüntelenül rajong a mesterért; nem is tesz mást. Mindenki menekül: öngyilkosságba, eszelős hitbe, kicsapongásba. A mester pedig már átkozódni sem tud. Gyenge. Csak a tagadásig jutott el, más programja nincs. A próféta elérzékenyül. Tétlenül szenved. Miután neki sem jut eszébe semmi, megadóan megy a máglyára. Mindenki hűtlen, ő is.

A Savonarola és barátai hajszál híján remekmű. A shakespeare-i helyzetet önmagukban szép és igaz, csak éppen színházellenes elmélkedések és lírai betétek oldják szét. Az író fél, hogy a világ olyan, amilyennek látja. Szőke István rendező bátran lefosztotta a szerepekről a filozofálást és a lírát, és a markáns jellemeket – minden önkényesség nélkül – tovább gondolta. Előcsalta a szituációban rejlő mélyebb lehetőségeket, és néhány nagyszerű, emlékezetes látomásban költészetté hevítette a drámát.

A kecskeméti Kelemen László Színpad, amely ezzel az előadással nyílt meg, bensőséges, apró cirkuszra emlékeztet. Néhány méter átmérőjű aréna körül ülnek a nézők, a játéktér közepén mennyezetig érő vasrúd áll, három kötél lóg le róla. A vasrúd akasztófa is lehet, szégyenfa is, de arra is jó, hogy a szereplők a kötelek segítségével tarzani ugrásokkal meneküljenek egymás elől. A rúdra fel lehet mászni – hol a bélpoklos elől, hol egy képzeletbeli macska után. És a rúd körhintaként is alkalmazható. Egy-egy gyilkosság után kielégülve, boldogan szállhatnak körbe a gyilkosok az állati öröm, az öntudatlanság hülyén vigyorgó szobraiként. Kitűnő játékeszköz ez a vasrúd – de mindenekelőtt maga a máglya, amelyet a közönség is annak lát, ha a szereplők úgy tekintik. A Savonarolát sokszínűen, mélyen és hibátlanul alakító Tolnai Miklós első színrelépésekor hosszasan, némán nézi a vasrudat, és ettől kezdve a vasrúd máglya marad még akkor is, ha éppen másra használják. Aki hozzáér a hideg vashoz, a tűzzel játszik. Aki felmászik rá, a tűzhalálba menekül. Aki forró fejét a hideg vasnak támasztja, tűzzel gyógyítja lelki sebeit.

A belgrádi ősbemutatón valódi máglya áll a színpadon. A Jugoslovensko Dramsko Pozorište előadása kitűnő volt a maga nemében, hatalmas sikert aratott Európa-szerte. Egyenletesebb színvonalon játszottak, mint a kecskeméti művészek. A kecskeméti előadásnak vannak gyengébb részei. Sokat húztak ugyan az elmélkedésekből, mégsem eleget, ezért időnként ismétléseknek vagyunk tanúi. A körszínház speciális lehetőségeit sem aknázzák ki következetesen. A kecskeméti előadás mégis megrázóbb a belgrádinál. Sötétebb mélységekbe, nagyobb lelki szakadékokba láthatunk. A belgrádi előadás hibátlan volt, mégis a kecskeméti előadásban van több a világból.

Szép, hiteles, tragikus alakítás Hetényi Pálé. A nagyon tehetséges Trokán Péter ezúttal az agresszivitás és rettegés kapcsolatát mutatja meg világosan, pontosan. Kölgyesi György bélpoklosa részvétlenül, vidáman éli át a vészterhes időket, Biluska Annamária egy utcalány szerepében a szemérmes hitből a gyilkosságig vezető érzéki tombolást játssza végig. Székhelyi József is jó a megrettent hóhér szerepében. Uri István megfelelően elvakult hitbuzgó dogmatikus. Torma István alakítása eklektikus, de erről a szerep tehet. Csak Varsa Mátyás nem érzi még, mi a tragédiája az általa játszott romlatlan, rajongó szerzetesnek.

Amikor a megvadult nép megöli Savonarola egyik barátját, váratlanul, csinnadrattásan és kurjongatva egyszerre felhangzik a Marseillaise. A francia forradalom indulója Savonarola korában? Igen, ha vasrúd a máglya, és ha a bélpoklos egy mai kukabúvár öltözékében, esernyővel a kezében mászkál az arénában. De vajon lehet-e, szabad-e kigúnyolni a forradalmak szent indulóját, még akkor is, ha a drámában senki sincs, aki kiutat mutatna? Igen, mert itt csak az ösztönök, az elvakult gyűlölet lázadásáról van szó. Az előadás végén a színészek a kellékesként és dobosként is működő rendezővel együtt beállnak az arénába, levetik a társulathoz való tartozást jelölő kék egyenköpenyt, és már nem művészként, hanem magánemberként ismét a Marseillaise-t kezdik énekelni. A bemutatott dráma világában a forradalmi induló csak hamis lehetett. De ők kilépnek ebből a világból, és az induló egyszerre tisztán és szépen hangzik.