Szellemes komolyság

Kedves bohózatot láthatunk Szegeden. Bulgakov komédiáját Rein mérnök álma címmel Karig Sára fordításában és Sándor János rendezésében játsszák. A dráma az Iván, a rettentő ikertestvére: az időgépet feltaláló mérnök ebben a drámában nem a múltba, hanem a jövőbe, a kétszáz évvel későbbi Moszkvába kalandozik el hívatlan útitársaival, a besurranó tolvajjal és a házmesterrel, majd a mókás kalandok után visszatér a húszas évek elejének szűkösen élő társadalmába. Az előadás azt sugallja, hogy Bulgakovnak remek ötletei és kedves bemondásai vannak. Hálás szerepeket írt a szegedi színészeknek, akik nagy biztonsággal jönnek-mennek, s bár nem értjük, miről szól az előadás, végül is vidám színházi este élményével távozunk.

Bulgakov azonban nem bohózatot írt.

Ha egy darabban sok jó poén van, színházaink túlságosan korán örülnek, hogy van miből kielégíteniük a közönség bohózatigényét. Mindig a humorérzékkel megáldott írók járnak nálunk a legrosszabbul. A humort gyakran a felszínesség megnyilvánulásának tekintik, a könnyed és poentírozott fogalmazást pedig hányavetiségnek. Mintha elnézően kezelnék a közismerten nagy regényíró drámai próbálkozásait. Már az Iván, a rettentő pesti előadásán is a bohózatok olajozottságával és szalonképességével nyíltak szét a házfalak, és a különböző korok könnyedén, súlytalanul éltek egymás mellett.

Bulgakov a harmincas évek elején nem akármilyen korra tekintett vissza, hanem a húszas évek elejére. Ez az időszak a Szovjetunióban a legnagyobb feszültség kora. Egyszerre van jelen a legsötétebb, örökölt középkor és az ember fantáziájának sosem tapasztalt felszárnyalása. Bulgakov két utolsó drámájának hőse, Rettenetes Iván, a hétköznapok szintjén került konfliktusba az osztályok nélküli társadalom éhezve, fázva alkotó, költőien álmodozó tervezőivel. Ez az időszak a fantasztikumok kora.

Bulgakov fantasztikus realizmusa, hatalmas képzelőereje nem kizárólag ötletességből fakad. Bulgakov nem „ötletes” író. Látomásait a valóságból vette, művei nagy részében minden epizód megtörtént esemény leírása. Elég csak a Fehér Gárdá-ra és a Színházi regény-re utalni. Amikor távoli korokba kalandozik, egybefogva a Biblia világát, a középkori misztikusok elmeszüleményeit és a moszkvai hétköznapokat, csak látszólag jár el másképpen. Történelmileg ismert neveket ad szereplőinek, hogy világossá tegye, kikkel van dolgunk.

Utolsó két drámájában, amelyek már a nagy misztériumregény margóján születtek, pontosan azt fogalmazza meg, hogy a múlt és a jövő a húszas évek Moszkvájában egyszerre van jelen. Aki tehát fel akarja építeni az új társadalmat, annak az egész történelmi hagyománnyal, méghozzá a ma emberében tovább élő történelmi hagyománnyal kell megküzdenie. Bulgakov tehát nem bohózatot írt, hanem a forradalom problematikáját ragadta meg. Szellemesen fogalmazott, de üzenete komoly. Az álmodozó mérnök nem fantomokkal, nem történelmi jelmezbe bújtatott bohózatfigurákkal, nem képzeletének szülötteivel van körülvéve, hanem reális, élő emberekkel, akik nem tessékelhetők át más korba. A szegedi előadás a húszas évek kezdetét idéző, atmoszférateremtő nyitánytól eltekintve kitessékeli őket a valóságból: a betegesen álmodozó és közhelyesen élhetetlen feltaláló álmába utalja őket. Ezáltal a dráma elveszti súlyát, és éppen a lényeg nem jut el a magyar közönséghez.

Bulgakov iróniája ugyanis azért küzd, hogy olvasói és nézői ismerjék fel kortársaik jellemében mindazt, ami elavult és ésszerűtlen.

Küzdelme halála után sem mindig jár sikerrel.