Sajnálom a felnőtteket

Sajnálom a felnőtteket, akik nem járnak a Bartók Színházba, mert kitűnő színháztól fosztják meg magukat. Gyerekdarabok, gyermekszínház? Felnőtt fejjel valódi gyermekrajzot csinálni nem érdemes, mert úgyse sikerülhet. A Bartók Színház tudja ezt. Nem gügyög, nem selypít, nem kellemkedik. Abból indul ki, hogy az igazi művészet négytől százéves korig mindenkinek egyformán szól, és mindenki által megérthető.

Két előadás van műsoron, a Mark Twain-regényből készült Koldus és királyfi, valamint a Brummogó és a dinnye című szovjet mesejáték. Az ember gyerekelőadást vár, aztán nagyon meglepődik: mind a két előadás szabályszerű musical. A Koldus és királyfi legnagyobb részét kellemes beatzenére dalolják és táncolják. A másik mesejátékban is énekel és táncol mindenki. Nagyon jól. Nagyszerűek, szellemesek a díszletek és a jelmezek. Mindkét előadás tempója kitűnő. Nagy gondosság és sok erőfeszítés van mindkét előadás mögött. A színészek őszinte alázattal viseltetnek a közönség iránt. Nem érdekes, hogy a közönség történetesen gyerekekből áll. Közönség.

És ötletek egész sorával vonják be őket az előadásba. Van úgy, hogy a gonosz Főegyes által elrabolt rossz tanulók keresésére induló jó tanulót a közönség igazítja útba. A gyerekek addig kiabálnak, amíg a jó tanuló meg nem találja a nyomjelző dinnyemagokat. A jelenet eleve bele van építve a cselekménybe. Korszerű színház? Az. Máskor labdáznak a közönséggel. Megint máskor klasszikusan egyszerű módszert választanak: egy-egy kedves gesztust, fintort, hangsúlyt. Ami jó, arra a gyermekek azonnal reagálnak. És csaknem minden jó. Van például a Koldus és királyfi-ban egy balladabetét, egy mellékszereplő röviden elmondja hányatott életének történetét, aztán eltűnik, és joggal, mert nincs sok köze a cselekményhez. A ballada szép, a csavargó nélkülözéseiről beszél, és VIII. Henrik Angliájáról – mit értenek belőle a gyerekek? A nézőtéren halálos csönd. A gyerekek meg vannak rendülve. Még nem tanultak VIII. Henrikről, nem ismerik Villont, lehet, hogy nem is fognak tanulni róluk. Különben is, mese az egész. De igaz mese. Élmény.

Nem lehet véletlenül jó előadást produkálni, hát még egyszerre kettőt. Önmagában kevés volna az előadások minden mozzanatában érezhető lelkesedés. Nem tudom, mennyit próbáltak, de meglepődnék, ha csak az átlagos felkészülési időt engedélyezték volna maguknak. Azt is érdemes megnézni, ki mindenkit mozgósítottak. A szovjet mesejátékot Elbert János fordította találékonyan, Brandt István írta az ügyes verseket, Kocsár Miklós szerezte a zenét, a rendező Nyilassy Judit pedig koreográfustól bábjátékosokig, akit csak lehetett, az előadás szolgálatába állított. A Koldus és királyfi kellemes és korszerű zenéjét Daróci Bárdos Tamás szerezte, a versek pedig nem véletlenül költőiek, lévén hogy Kormos István írta őket. Szinte Gábor díszletei és jelmezei mesterien egyszerűek és hangulatosak, rendkívül könnyen és gyorsan átrendezhetők. Sándor János rendező minden részletében egységes, ötletes és megragadó játékot szervezett, ritkán látni ilyet.

A színészek kivétel nélkül tudásuk legjavát nyújtják, és nagyon sajnálom, hogy nincs hely minden szereplő felsorolására. Közülük is ki kell emelnem a Koldus és királyfi-ban a mesterség minden fortélyát ismerő aranyos Várhegyi Terézt, a kedves Pálos Zsuzsát és az egyszerű eszközökkel játszó Kovács Istvánt. Pathó István pár szavas szerepben válik emlékezetessé. Zana Józsefnek minden megnyilvánulását közönségsiker kíséri, joggal. Hasonlóan jól játszik a másik játékban Benedek Miklós, a gonosz Főegyes, aki eléri, hogy a gyerekek ne szeressék, de ne is féljenek tőle. Markovits Bori főiskolai hallgató fergeteges energiával rosszalkodik, és nagyon jó egy Lyuk szerepében Horváth Péter ugyancsak főiskolai hallgató. (Hogy a felnőttek megértsék: arról a lyukról van szó, amelyet a gyerekek a túlzott radírozás következtében hoznak létre.)

Ha majd ezek a gyerekek évek múlva felnőttszínházba fognak járni, mindinkább erősödni fog bennük a gyanú, hogy az igazi színház, az valami más. Valószínűleg nem fognak emlékezni ezekre az előadásokra, mégis öntudatlanul olyasmit kérnek majd számon, mint például ez a Koldus és királyfi. Azt hiszem, így kell ízlést formálni.