A békecsászár
Hannibál
|
|
|
|
|
|
|
1558. szeptember elseje, délután. Bejön Józsa és Tamás, kezükben kard, gyorsan átkutatják a színt, a jobb teremből előrángatják a fegyvertelen Hevesit, aki szó nélkül engedelmeskedik. Tamás lefogja Hevesit, Józsa kimegy a bal kapun, Kisvártatva bejön Menyhárt, Józsa, Kendy, Zsigmond, egy csapat fegyveres, mögöttük szekeret húznak, a szekéren Anna, ölében egy csecsemő, mellette udvarhölgyek és szolgák, a szekéren ládák, hordók. A szekér megáll a bal terem előtt, a fegyveresek és a szolgák leugrálnak, és szétoszlanak a színen. Menyhárt és kísérete megáll a szín közepén, körülnéznek.
JÓZSA
Hát ez itt a felsővár. Hevesire mutat. Mást nem találtunk.
Menyhárt Hevesi elé lép.
MENYHÁRT
Én Balassi Menyhárt vagyok, a híres, az istentelen, a lókötő, az anyaszomorító, én vagyok az áruló, a vitéz, az átkozott, egyszóval köztudomású, hogy én vagyok a legnagyobb gazember és a legjobb hadvezér Magyarországon. Ami Báthoryé volt, az most mind az enyém. Szatmár a népével együtt. Te is. Velem nem lehet kibabrálni, engem nem lehet átejteni, mert én vagyok Balassi Menyhárt. Igaz, hogy elkotródott az egész Báthory-pereputty?
HEVESI
Igaz.
MENYHÁRT
Hát te?
HEVESI
Itt születtem. Nem megyek el innét.
MENYHÁRT
Nem akarsz megölni?
HEVESI
Nem hiszem.
MENYHÁRT
Mi a neved?
HEVESI
Hevesi Mihály.
MENYHÁRT
Hát úgy vigyázz magadra, hogy én vagyok… ki vagyok én?
HEVESI
Balassi Menyhárt.
MENYHÁRT
A többihez. Hol a kulcs?
Kis csönd. Tamás elengedi Hevesit.
ZSIGMOND
Hol a kulcs?
KENDY
Hol a kulcs?
JÓZSA
Hol a kulcs?
HEVESI
Kulcs, az nincsen.
MENYHÁRT
Mi az, hogy nincs?! Üvölt. Olyan nincs, hogy nincs! Át akarom venni! Díszes párnán hozzátok elébem! Józsa!
JÓZSA
Elvittek mindent… a kulcsot is…
MENYHÁRT
Nem érdekel! Csináljatok! Estére meglegyen!
JÓZSA
Estére meglesz.
MENYHÁRT
Most pedig birtokba vesszük a palotát.
Menyhárt bemegy a jobb terembe, Kendy és Zsigmond követi. Anna leszáll a szekérről, és a nők és a szolgák egy részének kíséretében a jobb terembe viszi a csecsemőt. Józsa, Tamás és Hevesi a színen marad. Józsa a bal teremhez lép, Hevesi és Tamás utána.
HEVESI
Itt vannak a kínzóeszközök. Talán van itt kulcs is.
JÓZSA
Nem érdekes, van egy csomó kulcsunk. Díszes párnánk is. Ha megérkezünk valahová, mindig átadjuk. De ha rögtön adnánk, gyanús lenne, honnan szereztük. Hátha magunkkal hoztuk. Viszont úgy nézem, csak két kaloda van. Nagyon kevés.
HEVESI
Inkább a karó vagy a deres járta. Szerették a csigát meg a kereket is.
JÓZSA
Tüzes vas?
HEVESI
Van belőle.
TAMÁS
Ezt mindet használták?
HEVESI
Sértődötten. Persze hogy használták.
JÓZSA
Azt beszélik, a jezsuiták kifundáltak valamilyen csizmát. Beledugják a delikvens lábát, és addig szorítják, amíg elpépül a csontja.
HEVESI
Erdélyben is van?
JÓZSA
Amikor eljöttünk, még nem volt. A magyarok még ehhez se értenek igazán.
TAMÁS
Mi találtuk fel a tüzes trónt.
JÓZSA
Nem jó az. Mire megvallanál, porhanyóssá sültél. Kínlódol, de csak egyszer. A csizmának jobb a hatásfoka. Hevesihez. Ez a terem nem is nyirkos. Se penész, se bogarak, se patkányok, se sötétség.
HEVESI
Az igazi börtön az alsóvárban volt. Aztán hordókat raktak oda. Most elvitték.
JÓZSA
Akkor pedig újra börtön lesz.
A jobb teremből kijön Zsigmond és Kendy.
ZSIGMOND
Hát nem elvitt mindent?! Hogy lehet valaki ennyire kishitű? Ha engem kifüstölnének, itt hagynék mindent, hátha visszatérek. Az anyja istenit! A földön fogunk aludni? A bal terem előtt álldogálókhoz. Tamás, eridj az alsóvárba, Menyhárt várja a generálist. Tamás el. Józsa, te meg kajtass föl valahol néhány széket, nincs mire ülnünk. Józsa Hevesivel el a jobb terembe. Nahát, ez a Báthory! Udvariatlan egy állat.
KENDY
Mondd csak, Zsigmond: honnét csöppent ide ez a német generális? Ez a hogyishívják.
ZSIGMOND
Svendi Lázár.
KENDY
Az. Honnan került ide?
ZSIGMOND
Nem tudom.
KENDY
Elvégre béke van. Arra számítottunk, hogy Báthoryt fegyverrel kell kivernünk, erre ideérünk, Báthory sehol, viszont a németek bent vannak az alsóvárban. Miért?
ZSIGMOND
Nem tudom.
KENDY
Nem értem. Ha Szatmárra Ferdinánd is igényt tart, akkor Izabella, imádott királynőnk, hiába ajándékozza Menyhártnak.
ZSIGMOND
Svendi itt van, de nincs abban semmi. Elvégre béke van. Még köszönettel is tartozunk neki. Kiűzte Báthoryt. Helyettünk.
KENDY
És ha itt marad a nyakunkon? Menyhárt mit szólt?
ZSIGMOND
Nem szólt semmit.
KENDY
Ha Menyhárt józanul mérlegel, márpedig van neki sütnivalója, én egyetértek vele, és feltétlenül támogatom.
ZSIGMOND
Egy pillanatig se kétlem.
KENDY
Tudhatjátok, mennyire lényegtelen, hogy Izabellától birtokot kaptam.
ZSIGMOND
Hogyne tudnánk.
KENDY
Tudjátok, mennyire imádom a Balassiakat.
ZSIGMOND
Mi is nagyon-nagyon szeretünk téged.
KENDY
Végül is Menyhárttal együtt árultam el Ferdinándot… Izabella is elárulható.
ZSIGMOND
Izabelláról csak a legmélyebb tisztelet és szeretet hangján beszélhetünk.
KENDY
Imádott királynőnk. Éljen soká.
ZSIGMOND
Izabellának, Erdély jóságos nagyasszonyának köszönhetjük, hogy megkaptuk Báthory birtokait. Holott Báthory az ő régi, hűséges híve.
KENDY
Megérdemeltétek Szatmárt, én mondom neked: megérdemeltétek.
ZSIGMOND
Izabellát halálunkig híven fogjuk szolgálni.
A bal kapun át jön Svendi, Tamás kíséretében.
ZSIGMOND
Tamáshoz. Szóljál Menyhártnak. Tamás bemegy a jobb terembe. Szívélyesen üdvözöllek várunkban, kedves barátunk, nemes Svendi Lázár.
Svendi meghajol.
ZSIGMOND
Én Balassi Zsigmond vagyok, Menyhárt öccse. Ez pedig Kendy Ferenc, testi-lelki jó barátunk, hűséges cimboránk.
SVENDI
Örvendezek nagyon.
Kis csönd.
KENDY
Nagy öröm lehet Ausztria szolgálata. Erőt ad, és lelkesedéssel tölt el. Bécs hamarosan világhatalommá válik.
ZSIGMOND
Ez így van, mindamellett a generálist talán fárasztja, ha túl sok magyar mondatot hall egymás után.
Kis csönd. A jobb teremből kijön Menyhárt, mögötte Tamás és Hevesi egy-egy sámlit hoz. Józsa is kijön néhány vitéz kíséretében. A szekérről leemelnek egy hordót.
MENYHÁRT
Üdvözöllek, Svendi! Gyere föl a bástyára, onnét szebb a kilátás.
Menyhárt és Svendi fölmegy a bástyára, Tamás és Hevesi utánuk viszi a sámlikat, Józsa emberei a hordót gurítják föl. A bástyán Menyhárt hellyel kínálja Svendit, aki leül az egyik sámlira, majd Menyhárt is helyet foglal a másik sámlin. Tamás és Hevesi lemegy a bástyáról, és eltűnik a jobb teremben. Józsa megtölt két kupát, átnyújtja, aztán Menyhárt intésére a vitézekkel együtt lemegy a bástyáról, és leül a jobb terem előtt. Zsigmond és Kendy néz fölfelé. Menyhárt és Svendi koccint, isznak, Menyhárt újra tölt, isznak, gyönyörködnek a tájban.
KENDY
Azon tűnődöm: ha valaha érdemes volna visszaállnunk Ferdinánd oldalára, ez a kedvező pillanat. Kétlem, hogy Menyhárt Erdély oldalán tartósan bírhatná Szatmárt. Furcsállom, hogy Izabella éppen a hozzá huzamosan hű Báthory birtokát adományozta Menyhártnak. Báthory lázongani fog, és a főurak támogatni fogják. Mit tesz akkor Izabella? Megvédi Menyhártot, vagy áldozatul dobja? Gondol erre Menyhárt?
ZSIGMOND
Azt én nem tudhatom, de bizony könnyen meglehet.
KENDY
Könnyen, ugye?
ZSIGMOND
Meglehet. Ne törd a fejed, öregem. Ezek odafönt eliszogatnak egy darabig. Gyere, igyunk mi is.
Zsigmond intésére pár vitéz egy hordót gurít a jobb terembe. Zsigmond és Kendy utánuk megy.
MENYHÁRT
Na, mit szólsz, te német, micsoda táj ez, micsoda dús föld, és micsoda erdők nyúlnak egész a hegyekig. Na és micsoda hegyekig! Látod, te generális, itt még a mocsarak is mások. A legkisebb pocsolya is az enyém. Nézz körül. Ha a tiéd lenne, hagynád, hogy elvegyék? Mert én nem. Én nem adnám semmiért.
SVENDI
Hőség. Por. Nagyon hőség van.
MENYHÁRT
Nagyon hőség, mi? Igyál még, Svendi. Igyál csak.
Svendi iszik.
SVENDI
Fulladt hőség.
MENYHÁRT
Fülledt.
SVENDI
Az, az. Fulladt hőség. Por. A fej zümmög. Ide vagyok küldve, koszos vidékbe. Mert én a legifjabb generál Bécsben. Más nem akart jönni, Bécsben maradni, dőzsölni. Én meg itt rohadni. Kutyának való. Mert talentum vagyok. Itt háború se, kultúra se, semmi. Itt kell rohadni. Á!
MENYHÁRT
Igyál, te szegény generális.
Svendi iszik.
MENYHÁRT
Mit hoztál nekem, Svendi?
SVENDI
Itt van a pénz. Árulásért. Ferdinánd bőkezű. A barom. Nem császár az. Dögvész. Zacskót vesz elő. Nesze. Húszezer. Meg Szatmár, amit a nőstény adott. Az is a tiéd. Diploma van róla.
MENYHÁRT
Hol van?
SVENDI
Valami embered hozza Bécsből.
MENYHÁRT
Nincs nálad?
SVENDI
Nincs, nincs. De hozva lesz.
Menyhárt elteszi a zacskót.
MENYHÁRT
Ne búsulj, Svendi, nem utolsó hely ez a Magyarország, lesz itt mit tanulnod. Vitézlő iskola ez, majd meglátod. Errefelé sose tudhatod, mit hoz a holnap. Nem tudhatod, honnan, miért, kik vágnak kupán. Például azt mondom én neked, Svendi Lázár: én most elfogatlak téged, tömlöcbe záratlak, váltságdíjat követelek érted. Mit szólsz hozzá?
SVENDI
Nevet. Zsoldosok alsóvárban.
MENYHÁRT
Az enyimek is ott vannak.
SVENDI
Nevet. Zsoldosok váron kívül is.
MENYHÁRT
Tudom, Svendi. Van vitézem a környező tanyákon.
SVENDI
Nevet. Zsoldosok, vitézek körül, tanyákon kívül is. Bizony.
MENYHÁRT
Nevet, körbemutat a tájon. Az enyimek négy gyűrűt vontak a vár köré. A külső gyűrű ott kezdődik, azoknál a jegenyéknél. Látod? Van azon kívül katonád? Mi? Be vagy ám kerítve, Svendi.
SVENDI
Nevet. Nem tudni, hányszor te vagy kerítve be.
MENYHÁRT
Nevet. Egészségedre, Svendi.
Koccintanak, isznak.
MENYHÁRT
Mennyire taksálod magad? Mennyit ad érted Ferdinánd? A dögvész? Tízezer? Húsz? Van akkora az elherdálandó tehetséged?
SVENDI
Húszezer. Talán érek. Remélem. Disznóság, ha ennyit sem.
MENYHÁRT
Ennek nagyon-nagyon örülök. Ennyit fogok kérni, jó? És visszaállok Izabella mellé.
SVENDI
Jó. Aztán jön vissza Báthory.
MENYHÁRT
Nem jöhet vissza.
SVENDI
De, de. Kell neki.
MENYHÁRT
Láttad az imént Kendy Ferencet odalent, az öcsém mellett. Hát az ő birtokait kapja meg Báthory. Jó cimborám Kendy, együtt árultuk el nemrég Ferdinándot.
SVENDI
Jó cimbora, nem jó cimbora. Kendy nem fogja adni birtokot Báthorynak.
MENYHÁRT
Oda fogja adni. Egészségedre, Svendi!
Koccintanak, isznak.
MENYHÁRT
Mert hiszen mért ne adná.
SVENDI
Nem bolond.
MENYHÁRT
Megkapja másét.
SVENDI
És az? Megint másét?
MENYHÁRT
Hát nem kap újat.
SVENDI
Nem adja Kendy. Nem.
MENYHÁRT
Muszáj neki.
SVENDI
Nem. Nem. Nem szabad.
MENYHÁRT
Dehogynem. Egészségedre, Svendi.
Koccintanak, isznak. Menyhárt int, Józsa a vitézekkel felrohan a bástyára, meragadják Svendit, akinek cigányútra szalad a bor, kalimpál, kiabál: „Schweinerei! Last mich los! Was für ein Scherz ist das!”
Valaki a vitézek közül fejbe veri egy doronggal, Svendi elájul, lecipelik a bal terembe, és az egyik kalodába zárják. Menyhárt iszogat, gyönyörködik a tájban. A jobb teremből kijön Anna és Hevesi.
ANNA
Az egyik láda oldalára rózsák vannak festve, abban vannak a szőnyegek, a másik kék, abban vannak a cipőim, és lehet, hogy odapakoltam a függönyöket is, de lehet, hogy egy másikba. Lehet, hogy a függönyök a harmadik szekéren vannak, nézz utána, de a kulcsot ki ne add a kezedből, érted? Mert ezek a népek olyanok, hogy mindent széthordanának. De nem, mégiscsak az a legjobb, ha ki se nyitod, majd én. A legjobb, ha oda se mégy. Mit is akartam… Szűzanyám, ezek a némberek összegyűrik az alsószoknyáimat! Mit állsz itt? Lódulj! Hozd a ládát!
Anna visszarohan, Hevesi habozik, aztán a bal kapu felé indul.
JÓZSA
Hevesihez. Ezek a csavarok annyira berozsdásodtak, hogy az valami botrányos.
HEVESI
Megáll, nézi a kalodálást. Azelőtt inkább a karó meg a kerék járta.
Hevesi kimegy a kapun. A jobb teremből kijön Zsigmond, Kendy és Tamás, Tamás kezében zászló, rajta a kétfejű sas.
KENDY
Ismerem Menyhárt észjárását, eleget raboltam és árultam vele. Egyívásúak vagyunk mi mind. Ha Menyhárt elárulta Izabellát, igaza volt. Messzemenően támogatom. Persze ha már együtt árultuk el Ferdinándot, most se kellett volna kihagynotok a játékból. Bennem aztán igazán megbízhattok.
ZSIGMOND
Ki tudná megmondani, mit hoz a holnap. Menyhárt se tudja. Néha maga se tudta, hogy a következő órában elárul valakit. A sors hozta úgy magával mindig.
TAMÁS
Jé! Itt az előbb még nem volt senki.
KENDY
Megdöbbenve. Hiszen ez Svendi!
Zsigmond elképed.
KENDY
Józsához, kételkedve. Svendi?
JÓZSA
Kiabált, fejbe vertük, elájult. Megölni nem volt szabad.
Kis csönd.
KENDY
Mégse árultuk el Izabellát.
ZSIGMOND
Az nem lehet.
KENDY
De hát látod!
ZSIGMOND
Nem lehet. Ez tévedés.
Csönd. A bal kapun bejön Hevesi és néhány ember, három ládát cipelnek, az egyikre rózsák vannak festve, a másik kék, a harmadik szürke.
ZSIGMOND
Hevesihez. Fiam, állj meg egy pillanatra.
Hevesi megáll, a többiek leteszik a ládákat.
ZSIGMOND
Mondd meg nekem, fiam: ül itt valaki ebben a kalodában?
HEVESI
Nézetem szerint olyasformán.
ZSIGMOND
Láttad már ezt az embert valahol?
HEVESI
Hogyne láttam volna. Ez a német generális.
ZSIGMOND
Svendi Lázár?
HEVESI
Hát ha úgy hívják…
Kis csönd.
TAMÁS
Hova tűzzem a zászlót?
ZSIGMOND
Egyelőre sehová.
Állnak, nézik a kalodába zárt, ájult Svendit. A bal kapun bejön Zay, fáradt, poros.
ZSIGMOND
Hát ez meglepő.
JÓZSA
Hiába raboltad ki az erdélyi főurakat. Menyhárt visszaáll, és te is mindent visszaadsz.
KENDY
Ez igaz? Zsigmond!
ZSIGMOND
Hazugság.
Csönd. Zay odaért hozzájuk.
ZAY
Megjöttem, hé! Legalább tárt karokkal fogadjatok.
Mindenki Zayra néz.
JÓZSA
Nahát, Zay! Rég nem láttalak.
Zay kezet fog Józsával.
ZAY
Jöttem volna előbb is, de megfújták a lovamat. Végigjöttem a németek és a törökök között, nem bántott a kutya sem. Végre ideérek, erre a magyarok nekem jönnek, és elveszik a lovamat.
JÓZSA
Így van ez mifelénk.
ZAY
Az istenit neki! Különben ott egye meg a fene, legalább gyalogoltam. Kár, hogy már ideértem, el kéne menni valahová. Zsigmondhoz. Mi van, Zsigmond? Ezer éve. Hogy Zsigmond komoran hallgat, Kendyhez fordul. Ennek mi baja? Részeg?
Kendy a kalodára mutat.
ZAY
Él még? Leguggol, Svendi pulzusát fogja, aztán a fejét tapogatja. Nem tört be. Ki ez a fickó?
JÓZSA
Svendi. Generális.
Zay meglepődik, fölegyenesedik, Józsa a bástyára mutat. Zay fölnéz, Menyhárt iszogat, és gyönyörködik a tájban. Kis csönd.
ZAY
Én Ferdinánd adománylevelét hozom Szatmárról.
ZSIGMOND
Hiába hozod.
KENDY
Zayhoz. Kezdem belátni: itt kívülem mindenki tudott Menyhárt legújabb árulásáról.
ZAY
Te nem tudtad?
KENDY
Nem én.
ZAY
Ahogy elnézem, ennek most már nincsen különösebb jelentősége.
KENDY
Menyhárt talán el se árulta Izabellát.
ZAY
Dehogynem. Titkos szerződést kötött Ferdinánddal.
KENDY
Menyhárt? Személyesen?
ZAY
Nem egészen. Történetesen én kötöttem. Zsigmond megbízásából.
ZSIGMOND
Kendyhez. Menyhárt ugyanis…
KENDY
Értem.
Kis csönd. Kendy mosolyogni kezd.
KENDY
Értem. Nem értitek? Óriási! Menyhárt nyilván pénzt is kapott…
Zsigmond bólint.
KENDY
Hát most váltságdíjat is fog kapni, Svendiért! Ez igen! Dupla haszonért marad hű Izabellához. Ezt így kell csinálni! Kinek jutott volna közülünk eszébe? Inasok vagyunk mi még az árulásban. Az árulás: palota. Hogy mestermű legyen, ki kell faragni a legutolsó kőrózsáig. Engem fölemel az emberi szellem találékonysága. Büszke vagyok Menyhártra, és mindenben messzemenően támogatom.
Zsigmond savanyúan hallgat.
TAMÁS
Ezek szerint visszavihetem a zászlót.
KENDY
Vissza. Izabelláét tűzd ki.
TAMÁS
Csak tudnám, hová pakoltuk. Morfondírozva bemegy a jobb terembe.
ZAY
Vidáman. Jól van, hiába fáradtam, de legalább csináltam valamit. Döglesztő egy kánikula van, de oda se neki, legalább jöttem valahonnan valahová. Most kéne valami jó ötlet, mivel üssem el az éjszakámat, hátha már reggel odébbállok.
HEVESI
A másik kaloda még kiadó.
Hevesi int, a vitézek fölemelik a ládákat, és bemennek a jobb terembe.
ZSIGMOND
Ez a hőség, ez valóban szörnyű. Izzadok, mint egy ló. Zayhoz. Ültél te már kalodában?
ZAY
Még nem volt szerencsém. De ki fogom próbálni.
ZSIGMOND
Kendyhez. Ha most azonnal visszaküldöm, amit elraboltam, nem történt semmi. Tévedtem, belátom, megkövetem őket. A lelkem mélyén mindig Izabella híve maradtam, csak ez az átkozott természetem, ez nem hagy nyugodni…
KENDY
Természeted! Menyhártot utánzod. Kell is neked a rablás! Mint gatya a tehénen. Ne izgasd magad, Zsigmond. Úgyse tudni, mit hoz a holnap. Izabella egyébként nagy királynő.
ZSIGMOND
Éljen soká.
KENDY
Gyere, Zsigmond, igyunk még. Zayhoz. Gyere te is.
ZAY
Mindjárt. Előbb magamhoz térek, elkábított a hőség.
Kendy vállat von, int a vitézeknek, Zsigmonddal együtt bemegy a jobb terembe. Józsa emberei még egy hordót leemelnek a szekérről, utánuk viszik. Menyhárt odafönt feláll, és belenyújtózkodik a lehanyatló napba.
ZAY
Józsához, Menyhártra mutatva. Mint egy farkas. Kölyökkoromban láttam ilyet, falkában csaptak le a tengerpartra, télen a városokba is betörtek. Figyeld csak: minket is elborít az árnya.
JÓZSA
Alkonyodik már.
Menyhárt leballag a bástyáról.
ZAY
Üdvözöllek, Menyhárt. Meghoztam Ferdinánd diplomáját.
MENYHÁRT
Isten hozott, Zay. Megjutalmazlak: neked adom Szamosújvárat.
ZAY
De hiszen Szamosújvár nem is a tiéd!
MENYHÁRT
Csak nem képzeled, hogy a magaméból adok? Foglald el a tulajdonosától, áldásom rá. Józsához. Józsa fiam, az éjjel odakint fegyverezzék le a németeket, és eresszék szélnek őket. Várjál. A másik dolog: a kaput éjszakára be kell csukni. Jó erősen. Érted?
JÓZSA
Értem.
MENYHÁRT
Mit állsz itt?
JÓZSA
Az igazat megvallva, én félek ettől az éjszakától.
MENYHÁRT
Na, eridj.
Józsa habozik. Anna kijön a jobb teremből.
MENYHÁRT
Nem hallottad?
ANNA
Menyhárt! Nem találom a szalagjaimat! Hol vannak a szalagjaim?
MENYHÁRT
Józsához. Lódulj már!
Józsa kimegy a bal kapun.
ANNA
Menyhárt, édesem, csinálj már valamit, én nem bírom! Teljesen kimerültem. Minden után nekem kell szaladgálnom! Ezek a némberek úgy mozognak, mint a lajhár. Menyhárt, én mindjárt sírva fakadok! Ezek a némberek képesek, és a zsírosbödönbe rakták a szalagjaimat!
MENYHÁRT
Úgysincs benne zsír.
ANNA
Toppant. De a zsírosbödönt útközben eldobtuk! Mert úgysincs benne zsír! Hátha benne voltak a szalagjaim! Menyhárt, édesem, én nem bírom ezt a cigánykodást! Engem nem így neveltek! Itt nincsen semmi! A puszta földön fogok hálni? Menyhárt, én azonnal sírva fakadok!
Menyhárt nevet, és a karjába kapja Annát, aki átkarolja a nyakát.
ANNA
Nahát, hogy végre eszedbe jutott! Te ronda, szőrös medve! Te rusnya vadállat!
MENYHÁRT
No, Anna, megkeressem a szalagjaidat? Mi?
ANNA
Te buta! Te vadállat! Te! Megpofozza Menyhártot. Az előbb szoptattam Boldizsárt, egészen úgy harapdálta a mellemet, mint te szoktad. Tudod, mindig megőrülök, ha valaki a mellemet harapdálja. Lévay Gábor sose harapdálta a mellemet. Meg is halt szegény.
MENYHÁRT
Nem is volt neki foga, így nyámnyogott fölötted: nyám-nyám-nyám, és csorgott a nyála.
ANNA
Te csak ne bántsd az én első férjemet, légy neki hálás, hogy rád hagyta Lévát – és engem! El se vettél volna, ha nem tudom előre, hogy Léva boldog özvegyeként foglak megkaparintani. Te mafla. Ugye, hogy nem vettél volna el, te hülye, ha semmim se lett volna? Menyhártot pofozza. Felelj, te álnok, te képmutató rusnya vadállat, te kéjelgő disznó! Légy őszinte legalább egyszer az életben!
MENYHÁRT
Hát bizony eszembe se jutott volna.
ANNA
Megsértődve. Hát ez aztán pofátlanság! Bebocsátom a birtokomba és a testembe, kielégítem ezt a ronda szőrös hájtömeget, és ez a hála. Tegyél le! Itt hagylak! Kapálódzik, rugdos. Eressz el, ez így nem igazság, azonnal tegyél le! Thurzó Annával így nem lehet eljárni! Karmol, harap, Menyhárt egész testében rázkódik a nevetéstől. Tessék engem letenni!
Menyhárt nevet, aztán beviszi a rúgkapáló Annát a jobb terembe. Zay egyedül marad a színen, nézi az ájult Svendit. Alkonyodik. A bal kapun bejön Szénási, jókora batyuval a vállán. Zay rugdosni kezdi Svendit, de az nem reagál. Szénási közelebb megy, szemléli.
SZÉNÁSI
Meg lehet itt szállni?
Zay megfordul, megszemléli.
SZÉNÁSI
Lekeríti válláról a batyut. Lehet itt szállást kapni éjszakára? Meg tudom fizetni.
ZAY
Egy jó tanácsot adhatok. Errefelé tagadd le a pénzed, a tudásod és a tehetséged.
SZÉNÁSI
A pénzemet el is szedheted, előbb-utóbb úgyis elrabolnák. Legalább egyszer kapjak érte valamit. És nekem itt muszáj megszállnom, mert odakint nem biztonságos. Ez itt Báthory vára, nem?
ZAY
Báthoryt elűzték.
SZÉNÁSI
Igen? Nem baj. Én akkor is fáradt vagyok. Leül. A pénzemet egyébként nem is loptam, becsületes cserével szereztem. Útközben eladtam a feleségemet egy töröknek. Ezek a törökök állandó nőhiányban szenvednek. Szegények.
ZAY
Ronda egy némber volt a nejed, mi?
SZÉNÁSI
Az enyém? Mit képzelsz! Ízletes volt, fiatalka, kerek farú, az tetszett meg a töröknek. Ropogós volt a húsa, és imádta a szerelmet. Megéri a pénzét. Sóhajt. Az igazság az, hogy meguntam. Én nem tudom egyetlen nővel leélni az életem. Sajnálnom kéne szegényt, mert igen jó volt hozzám, de isten látja lelkemet: előbb-utóbb úgyis megfojtottam volna.
ZAY
Nevet. És hová ilyen sietve?
SZÉNÁSI
Erdélybe. Új életet kezdek. Muszáj. Ez itt már Erdély, nem? Sose vagyok tisztában a napi politika állásával.
ZAY
Amennyire meg tudom ítélni, ez itt már inkább Erdély.
SZÉNÁSI
Az jó. Sokat tűnődtem, merre induljak, talán Bécset kellett volna választanom. Három napja indultam Kassáról. Habozva. Biztosan nem kéne elmondanom: ha engem elfognak, fellógatnak az első jegenyére.
ZAY
Gyilkoltál, raboltál, csaltál…
SZÉNÁSI
Még ha öltem volna! De csak megvertem valakit. Habozva. Ezt mégse kellett volna elmondanom. De hát akárki vagy is, meg kell értened: nem lehet Kassán megmaradni. Jártál már Kassán?
ZAY
Jártam.
SZÉNÁSI
Rohadt népség lakja. Zsírjába fúló, civakodó polgárnépség. Nem lehet elviselni az önelégült pofájukat, a cicomás kurváikat, a megveszekedett korlátoltságukat. Ha én a kassai kapitány volnék, kicsapnám egész Kassát a végekre, hadd verekedjenek korgó gyomorral. Alázatoskodó hívők, nagypofájú papok, imádságot mormoló disznók gyülevésze. Fuj! Mostanában valami reformátorok is megjelentek, az is éppolyan rohadék népség, mint a többi. Pofáznak összevissza, nekik is csak Isten az isten, halásznak a maguk és mások zavaros fejében. Akinek van egy kis sütnivalója, leszarja az egészet. Azt prédikálják nekünk: a hit nemesít, fölemel, magasztos a mi célunk: küzdeni, hogy ez meg az. Na hiszen! Aki hisz, az vagy félkegyelmű, vagy megél belőle. Ha jártál arra, tudhatod.
ZAY
Jártam.
SZÉNÁSI
Nem is az a baj, hogy meg kellett lépnem, a magamfajta értelmes egyénre abban a posványban úgyse virrad holnap. Még jó is. Ha nem üldöznének, még ott maradtam volna. Megtörték volna bennem, akivé lennem muszáj. Most boldog is lehetek, mert megtalálom a végső értékrendet, és vissza fogok térni, és a pofájukba vágom majd magam: nesztek, itt vagyok én, Szénási István, leköptetek, ti disznók, hát most háremet csinálok a kurváitokból, és a lányaitokba törlöm a képetektől mocskos kezemet, és jobban fogtok tisztelni, mint a kassai kapitányt. Különben méltóságom tiltja, hogy erről a népségről nyilatkozzam. Én nem vagyok akárki, én különb latin hexametereket írok, mint Janus Pannonius, tudok egy csomó nyelvet, értek az asztrológiához és a logikához. Húszéves múltam, még semmit se vittem véghez, hát ez így nem mehet tovább, mert belevénülök. Eddig hülye urak magyartalan diktátumait rakosgattam tisztába, de most nekivágok a dolognak, és tudom: rajtam áll, találkozom-e félúton azzal, akivé lehetek. Ezért haboztam, hogy talán Bécsbe kéne mennem, ott vannak még humanisták, és nagyobbak a lehetőségek.
ZAY
Nem hiszem. Éppen Bécsből jövök, elvinnének katonának.
SZÉNÁSI
Jól beszélek németül.
ZAY
Pláne. Na és ha feljebb vinnéd, mi lenne akkor?
SZÉNÁSI
Mi lenne?
ZAY
Ugyanaz, mint Kassán.
SZÉNÁSI
Az nem lehet, mert Kassán semmi sincs.
ZAY
Máshol sincs. Hidd el nekem, ismerem Bécset. Sehol sincs semmi. Mindenütt csak emberek élnek. Bécsben is.
SZÉNÁSI
Nem ismered Kassát.
ZAY
Talán mégis.
SZÉNÁSI
Nekem ne mesélj, én ott élek születésem óta.
ZAY
Viszont én vagyok a kassai kapitány.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Az istentelen Zay Ferenc.
ZAY
Személyesen.
Kis csönd.
ZAY
Kassát gyűlölöm, undorító pocsolya, sose vagyok otthon. De hát mindenki úgy indul, mint te, aztán belátja, hogy nagynak lenni nemcsak lehetetlen, hanem mi a frásznak. Élni lehet így is, úgy is, minden különbség csak előítélet. Majd rájössz.
SZÉNÁSI
És ha lehántod a szemedről a hályog valamennyi rétegét, megláthatod: megvakultál. Ha kidobálod az agyadból a koloncokat, marad a kongó koponyád. Tudom én. Ezért menekülök Kassáról. Olcsó kifogás, hogy üldöznek.
Kis csönd.
ZAY
Maradj itt éjszakára, keress magadnak egy zugot. A palotába ne menj, ott sincs fekhely, és jobb a szabad ég alatt.
Zay a jobb terem felé indul.
SZÉNÁSI
Ne menj még el!
Zay megáll, Szénási feláll.
SZÉNÁSI
Csak azt akarom mondani: maradj itt. Hallgass meg. Holott nincs mit mondanom. Az apám lehetnél. Te is érzed, nem?
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Még azt is mondhatnám: te nagy vagy és erős, pedig csak arra vágyom, hogy meghallgasson valaki. Akárki. Na, menjél, elengedlek.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Mért nem mész? Mélyen csalódol, ha azt várod: kitálalom neked az élettörténetemet. Érzed, hogy én meghallgatnám a tiédet, mi? Érzed, hogy olyan a természetem: mindenkit meg tudnék vigasztalni. Érzed, mi? Mért nem mész? Most elveszítenél, ha mennél. Ezért nem mész?
Kis csönd. A bal kapun megjelenik Józsa, egy hatalmas kulccsal bezárja maga mögött, majd a szín közepére jön.
JÓZSA
Beszédem van veled, Zay. Szénásira mutat. Ez kicsoda?
ZAY
A szolgám. Ügyes fiú, bár némileg beképzelt.
JÓZSA
Küldd el.
ZAY
Hallod, fiú? Ugrás.
Szénási a kapu felé húzódik, megint leül.
JÓZSA
Úgy ismerlek, mint aki nem fél az ördögtől sem.
ZAY
Ez így is van.
JÓZSA
Tisztellek érte.
ZAY
Térjünk a tárgyra.
JÓZSA
Ma éjszaka el kell intézni valakit.
ZAY
Engem?
JÓZSA
Akkor nem mondanám.
ZAY
Föl is köthetném magam. De azért jó, hogy nem rólam van szó. Így azonban semmi közöm az ügyhöz.
JÓZSA
Nézd, Zay, én nem szívesen gyilkolok. Rajtam a legkönnyebb bosszút állni. Én nem kaptam bárói címet Bécstől, és nem vagyok független Menyhárt személyétől. Neked viszont nem kell tisztára mosnod magad.
ZAY
Hát a lelkiismeret?
JÓZSA
A lelkiismeret?
ZAY
Az.
JÓZSA
Az neked nincsen. Ismerem az ügyeidet. Kevesen tudnak róluk. Egyelőre.
ZAY
Embert nem szoktam irtani.
JÓZSA
Csalni és rabolni annál inkább.
ZAY
Förtelmes bűnök.
JÓZSA
Mihelyt van róluk bizonyíték.
ZAY
Na és van?
JÓZSA
Van. Találékony ember vagyok.
Csönd.
JÓZSA
Vállalom az előkészítést. A végrehajtást akárkire ráfoghatjuk, akit megölünk, mielőtt vallani kezdene.
Csönd.
ZAY
Zsarolsz?
JÓZSA
Kényszerűségből.
ZAY
És azt hiszed, engem lehet zsarolni? Engem? Te giliszta! Mindig voltam annyira körültekintő, hogy a bűneim ne legyenek kijátszhatók ellenem. Engem kár lenne fenyegetni, drága barátom, nincs mivel, na és ha volna is, én akkor se félem a halált. Én a semmitől félek, ami az életben kísér, én attól félek, hogy húsz év múlva és holnap és ma éjszaka nem lesz mit tennem, én a tétlenségtől rettegek, mert mindent elviselek, csak az unalmat nem. Érted?
Józsa hallgat.
ZAY
Hülye vagy, Józsa. Te akarsz engem fenyegetni? Te pondró. Pöccintek egyet a kisujjammal, és nem vagy többé. Volna, akit érdekel, hogy ki rabolta ki a felvidéki sírokat.
Csönd.
ZAY
Még te akarsz erőszakkal rábírni arra, amit önszántamból, vidáman, élvezettel is megtennék? Csönd. Nem érted? Énnekem mindegy, mit cselekszem, csak tegyek valamit. És jól tegyem. Tökéletesen. Én kívánom a munka örömét.
Csönd.
ZAY
Báthorynak ide nem szabad visszajönnie. Így van?
JÓZSA
Azt nem tudom.
ZAY
Dehogynem.
Kis csönd.
ZAY
Nagy barom vagy, drága barátom. Kendy?
JÓZSA
Igen.
ZAY
Na látod. Rendben van.
JÓZSA
Vállalod?
ZAY
Megmondtam.
JÓZSA
Tényleg?
ZAY
Hülye.
JÓZSA
Hálás leszek, meglátod. Nem köplek be.
ZAY
Korlátolt ökör. Magas ez a bástya?
JÓZSA
Nem.
ZAY
Le lehet ugrani róla?
JÓZSA
Talán.
ZAY
Kitűnő. Állíts két őrt a kapuhoz.
JÓZSA
Be van zárva.
ZAY
Tudom. Te csak tedd, amit mondok. És hordd el magad.
JÓZSA
Te Zay… te tényleg megteszed?… Nem versz át?
ZAY
De igen, biztosan. Na, menj a fenébe.
Józsa kissé megzavarodva el. Szénási visszajön a szín közepére.
SZÉNÁSI
Ne haragudj, nem akartalak megsérteni. Ha bántok valakit, csak azért teszem, mert engem az emberek viszonzatlan szeretetre ösztönöznek. Erről persze le kell szoknom, és le is fogok szokni róla, mert csak magamat gyilkolom vele, és ezt nem tehetem, mert értékes vagyok. Különben mit akart tőled ez az alak? Tenyérbemászó képe van. Soká beszéltél vele. Akit én a bizalmammal tüntetek ki, az mással ne legyen bizalmas. Örüljön, hogy velem, énvelem törődhet. Engem ugyanis nagyon lehet szeretni.
Csönd.
SZÉNÁSI
Ne nézz így rám. Ne hallgass. Azt fogom hinni: én rontottam el a barátságunkat. Mondj valamit. Szidj meg. Néha sokat beszélek, tudom, és mindig elmondom, amit nem kéne. Parancsolj rám, hogy ne legyek őszinte.
A jobb teremből kijön Tamás egy zászlóval.
TAMÁS
Zayhoz. Megtaláltam Izabella zászlóját. Kicsit összegyűrődött. Kitűzöm.
Zay nem szól, Tamás habozik, fölmegy a bástyára, kitűzi a zászlót, lejön.
TAMÁS
Kitűztem.
Zay nem szól, Tamás visszamegy a jobb terembe. Éjszaka van.
ZAY
Szénásihoz. Nem haragszom rád, Szénási. Ellenkezőleg, megkedveltelek. Aludj a szekéren, kívánom: nyugodt legyen az álmod. De azért a késedet, ha van, tedd a fejed alá. Nem tudhatod, nem követtek-e. Ismerem, jóllehet nem értem a bosszú természetét, vigyázz ma éjszaka, ez itt Szatmár, és Kassa közel van.
A jobb teremből kijön két markos legény, és leül a bal kapunál.
ZAY
Aludj tehát nyugodtan. Fülledt éjszaka lesz, kívánom: ne kísértsenek véres álmok. Kassa ugyan közel van, de aludj nyugodtan. Mocsaras vidék ez, úgyhogy ha lidércet látsz, vágd bele a késed, és szét fog oszlani. Aludj nyugodtan, de kéznél legyen a késed.
SZÉNÁSI
Kijössz majd?
ZAY
Nem.
SZÉNÁSI
Ki fogsz jönni. Nem bírod ki nélkülem.
ZAY
Nem fogok kijönni.
SZÉNÁSI
Úgyse tudok aludni. Hetek óta nem alszom, félálomban hentergek, fertelmes állapot, de vonzó: ilyen lehet az őrület. Képzelegni szoktam, eszembe jut, amit ébren már elfelejtettem, rám suhannak a tiltott gondolatok, felborzolják az agyamat, kimondhatatlan az ismeret, amit félálomban szerzek magamról. Kijöhetsz, úgyse tudok aludni.
ZAY
Én nem fogok kijönni, de éjszaka bútort fognak szállítani, útban lesz a szekér. Talán a bástyán nem fog zavarni.
Szénási a bástyára húzza fel a szekeret, Zay segít neki, tolja. Szénási felmászik a szekérre.
ZAY
Jó éjszakát.
Zay elindul.
SZÉNÁSI
Hát elmégy? Én értek az asztrológiához, és a csillagok járásából megjósolom, mi történt a múltban és miért. Megmutatom a csillagképeket. Pedig felhős lesz az éjjel.
Zay lemegy a kapuhoz. Szénási sóhajt, hanyatt fekszik, nézi a csillagokat. Zay a két őrhöz ér, azok felállnak.
ZAY
Na, legények, valakit megtréfálunk az éjjel. Ha benne vagytok, megjutalmazlak. Benne vagytok, mi? A fene essék belétek, mohó fajta. Na, szóval valaki kijön majd levegőzni, ti meg bezárjátok a kalodába. Azért ne nagyon ordítson. Fenyegessétek. Ne féljetek, nem komoly, vártok egy kicsit, összeszarja magát, aztán kieresztitek. Utána azonnal bejöttök a palotába. De kuss legyen ám! Reggel elszámolunk. Megveregeti az őrök vállát, és bemegy a jobb terembe.
EGYIK ŐR
Nem tetszik ez nekem.
MÁSIK ŐR
Nem lehet belőle semmi.
EGYIK ŐR
Akkor se tetszik.
MÁSIK ŐR
Ha nem tesszük meg, baj lesz.
EGYIK ŐR
Hát ez az.
A jobb teremben gyertya ég, besüt a hold is. Zsigmond, Kendy, Józsa, Tamás és Hevesi a teremben ül, mindenki a falnak veti a hátát, mellettük a földön egy-egy kard. Hold süt a palota emeletére is, ahol senki sincsen. Zay leül közéjük, kihúzza a kardját, maga mellé teszi, hátát a falnak támasztja.
ZAY
Különös vidék ez. Talán a mocsártól van, talán attól, hogy errefelé az ember halhatatlanabb, mint másutt, de tény: ezen a vidéken gyakoriak a szellemek. Van, aki lidércnek hívja őket, van, aki mocsári lángnak, de annyi szent: éjjelente előmásznak a holtak, és csuda dolgokat visznek végbe. Nem először járok Szatmárban, tudom, hogy így van.
Kis csönd.
ZSIGMOND
Hevesihez. Láttál már lidércet?
HEVESI
Nem is tudom.
ZAY
Furcsa históriákat regélnek az itteniek.
HEVESI
Regélnek.
ZAY
Azt mondják: az itteni kísértetek egészen élő benyomást keltenek. Néha gyilkolni is szoktak. Állítólag késsel ontják az élők belét. Hallottál ilyet?
HEVESI
Nem nagyon.
ZAY
Némelyik szellemnek négy feje van, és mint a patáján, a négy fején jár, a feje helyén meg láng van. Aztán olyan kísértet is van, hogy alul férfi, felül nő. Vijjognak az ember feje fölött, belekapaszkodnak a hajába, a fejbőrrel szállnak tovább, beleakad a karmuk. Akkora karmuk van, mint a sasnak. A karmukról mindig belek lógnak. Láttál ilyet?
HEVESI
Én még nem láttam.
ZAY
Azt mondják: aki rájuk gondol, annak meg is jelennek.
Kis csönd.
KENDY
Baromi egy fantáziád van.
ZSIGMOND
Inkább hallgass.
Kis csönd.
ZAY
Hallgassátok?
Nagy csönd.
ZAY
Valami suhog.
Csönd.
JÓZSA
Én már láttam ilyen szellemet.
ZSIGMOND
Hagyjátok abba!
Csönd.
TAMÁS
Tudnak beszélni?
ZAY
Azt mondják, van, aki érti a vijjogásukat.
TAMÁS
Az biztos az ördöggel cimborál.
ZAY
Egészen biztos.
Csönd.
ZAY
Ismerem én Báthoryt, azt hiszem, tudom, mért vonult el békében. Ennek csak egy oka lehet: nem bírja a szellemeket. Különben nem adta volna Szatmárt, hiszen alig van szebb vidék a három hazában. De nem is küzdött érte. Nem furcsa? Én azt mondom: nagyon is különös.
ZSIGMOND
Hát én is elmennék innét, annyi szent.
JÓZSA
Nem lehet elmenni.
ZSIGMOND
Mért nem?
JÓZSA
Menyhárt éjszakára bezáratta a kaput.
Csönd.
KENDY
Zay, menj a fenébe a rémmeséiddel. Mit fonnyadunk itt potyára? Anna hölgyei egyedül alszanak.
ZAY
Ilyen hőségben egészségtelen.
KENDY
Hőség? Szerintem hűvös van.
ZAY
Itt? Meg kell dögleni a hőségtől. Fúj egy nagyot. Odakint még elviselhető, de itt kibírhatatlan. Leveszi a kabátját. Nem értem, hogy bírjátok, én teljesen átizzadtam. Beleszagol a levegőbe. És ez a bűz! Dögletes. Alig kapok levegőt, ráül a mellemre. Megtörli a homlokát. Itt szellő se mozdul. Pokoli a hőség.
Tamás leveszi a kabátját, és megtörli a homlokát.
ZAY
Micsoda kánikula! Kigombolja az ingét. Ez a pára!
Zsigmond megtörli a homlokát.
ZAY
Azon tűnődöm, izzad-e Svendi a kalodájában?
Csönd.
JÓZSA
Nemsokára megvirrad.
ZAY
Pedig érzem: ma éjjel valaminek történnie kéne.
Csönd.
ZSIGMOND
Minek kéne történnie?
Csönd.
ZSIGMOND
Hallod, Zay? Csönd. Mi az, hogy nemsokára megvirrad?
ZAY
Azon tűnődöm: különös volna, ha most valaki kiengedné Svendit. Merre menekülne? A kapu zárva. Nyilván nem tudja, hogy a bástyáról le lehet mászni. Azon tűnődöm: eszembe jutna-e, hogy kötél nélkül lemásszam egy ismeretlen bástyán, ha végveszély fenyeget.
A palota emeletén megjelenik Anna, karján a csecsemő. Leül egy sámlira, ringatja a csecsemőt, dúdolni kezd.
ZAY
Pokoli ez a hőség.
KENDY
Hallgassátok?
Csönd.
TAMÁS
Anna.
Kis ideig a dúdolást hallgatják. Zsigmond leveszi a kabátját. Tamás és Hevesi a homlokát törülgeti.
JÓZSA
Nemsokára megvirrad.
ZAY
Bizony. És az egyik éjszaka, akár a másik. Nem történik semmi, csak unalom, csak tétlenség, csak álmatlanság, csak unalom, velőtlen napok és évek, ismétlődés, így van ez.
Kendy feláll.
KENDY
Na, én kimegyek. Sétálok egyet.
ZSIGMOND
Várjál, megyek én is.
Zsigmond feláll.
ZAY
Az nagyon jó lesz, Kendy amúgy is fél egyedül. Hátha jönnek a lidércek.
KENDY
Jönnek a fenét.
ZAY
Jönnek, nem jönnek, félsz kimenni egyedül. Te se vagy más, mint a többi.
KENDY
Zsigmond, maradj itt. Majd kimész utánam.
ZSIGMOND
Dehogy maradok.
KENDY
Zsigmond, nagyon kérlek.
ZSIGMOND
Melegem van.
ZAY
Menjél csak, Zsigmond, Kendy hálás lesz, akárhogy is tagadja.
KENDY
Ülj le. Nagyon szépen kérlek.
Zsigmond visszaül, Kendy kimegy az udvarra. Anna énekelni kezd.
|
|
Reggel van. Anna eltűnt. Svendi már magához tért, riadtan pislog a bal terem elé gurult hullára. Szénási még mindig a kapunál áll, késsel a kezében. A jobb teremből kijön Zay, Józsa, Zsigmond, Tamás, Hevesi. Álmosak, kissé támolyognak. Körülveszik a hullát. Tamás letérdel, Kendy mellére teszi a fülét, aztán feláll.
JÓZSA
Vége van?
Tamás bólint.
ZAY
Szegény Kendy! Milyen vidám, életrevaló gyerek voltál! Istenem, istenem, hogy egy fatális véletlen végezzen veled! A többiekhez. Kijött levegőzni, nyilván lidércnek vélte a szolgámat, megijedt, nekitámadt, és a lidérc ijedtében leszúrta. Nincs bűnös. Végtelen a véletlen hatalma. Megint a holttest felé. Igaztalan a balsors. Valamennyien szerettünk, becsültünk, tiszteltünk, és most itt fekszel, mert mindig a legjobbat ragadja el a halál. Sírás fojtogatja torkomat, de nem tudok sírni és nem jönnek enyhítő könnyek a szememre.
Zay a hulla mellé térdel, és lehajtja a fejét.
ZSIGMOND
Cimborám, pajtásom, fájó szívvel búcsúzom tőled. Nagyon fogsz hiányozni. Hiányozni fog a Balassiak ügyébe vetett szilárd hited, vidám, bizakodó tekinteted, amelyet esküszöm, soha nem felejtünk, és mely kötelez. Fájdalmas az itt maradóknak, mardos a szenvedés, amely hozzád már nem ér föl, Kendy Ferenc, barátom, kedves cimborám.
Zsigmond letérdel, és lehajtja a fejét.
TAMÁS
Borzasztó, mennyire meg tud halni az ember. Hát nem szörnyű?
HEVESI
Előfordul.
Mindketten letérdelnek.
JÓZSA
Én is búcsúzom tőled, Kendy Ferenc. Meg vagyok döbbenve, el vagyok keseredve. Szomorú hír ez. Megyek, jelentem Menyhártnak.
Józsa bemegy a jobb terembe.
ZAY
Feláll. Hát akkor most már nyugovóra térhetünk.
ZSIGMOND
Feláll. Éppen ideje. Ne zavarjon senki, aludni akarok.
Feláll Tamás és Hevesi is. Zsigmond a jobb terem felé indul.
TAMÁS
A zászló… Izabella zászlója… leszedjem?
Zsigmond és Hevesi bemegy a jobb terembe, Szénási Zay után ered, és maga felé fordítja. Tamás topog, fölmegy a bástyára, habozik.
ZAY
Szénásinak. Véletlen volt, nem hibáztat senki. Babonás éjszakánk volt, a palotában holtan találtak két embert. Megfojtották egymást. Nyilván ők is lidércet láttak.
SZÉNÁSI
Engem nem ráz meg, hogy öltem. Semmi közöm ehhez a hullához. Csak azt akarom mondani: még bosszút állok rajtad, mert kihasználtál, mert visszaéltél a bizalmammal; talán nem is vagy ellenségem, de annál rosszabb, én szerettelek, és éppen te bántottál, akitől valaha megértést koldultam. Most leszúrhatnálak, de azt akarom: egyszer te koldulj megértést tőlem, és én utasítsalak el. Nélkülözhetetlen leszek a számodra, és aztán kiröhöglek, elárullak, megcsallak, és szenvedni fogsz miattam. Nem bírsz majd közömbös maradni irántam, nem bizony. Most a fogaimat csikorgatom, és bevallom: bőgni volna kedvem, de nem számít: el fogom érni, hogy szerepet cseréljünk. Ezt azért mondom, hogy védekezhess ellenem, mert ha védtelen vagy, nem tudlak legyőzni. Ezt jegyezd meg magadnak.
ZAY
Mit vagy oda? Nem kell már Erdélybe menned… Itt öltél embert, itt van a hazád. Minek mennél tovább? Mindenütt csak magyarok élnek. Hátha azt akartam, hogy itt maradj. Nekem. Itt aztán kínlódhatsz kedvedre, itt aztán megvan a végső értékrend. Úgyis az érdekel.
SZÉNÁSI
Ez már az én győzelmem, de nem érem be ennyivel.
ZAY
Állok a bosszúd elébe. Addig is legyünk jóban. Van bor.
SZÉNÁSI
Mehetünk.
Szénási és Zay bemegy a jobb terembe. Tamás végül is lehozza a zászlót a bástyáról.
SVENDI
A kalodából. Tűzzed kifele vissza zászlót. Amíg én kuksolni pénzért, tűzzed vissza kifele.
Tamás Svendi felé fordul, és tanácstalanul nézi.
Pár évvel később. A vár havas. A szín közepén üres hordó. A bal bástyán osztrák zászló. A színen Zsigmond és Tamás.
TAMÁS
Szénási emberei délben összeverték Hevesit, azóta rosszul van.
ZSIGMOND
Szénási gyógyul?
TAMÁS
Lassan. Bal kézzel ír, panaszkodik miatta.
ZSIGMOND
Más újság?
TAMÁS
A püspököt is összeverték.
ZSIGMOND
Már azt is?
TAMÁS
Persze.
ZSIGMOND
Kinek az emberei tették?
TAMÁS
Nem tudom. Azt hiszem, Szénási és Hevesi is benne volt a dologban.
ZSIGMOND
Mi az, összedolgoznak?
TAMÁS
Nem hiszem, inkább véletlen.
ZSIGMOND
A püspöknek mi baja?
TAMÁS
Sántít.
ZSIGMOND
Más újság?
TAMÁS
Az alsóvárban kupacba hordták a havat, és levitték a Szamosra. Utána visszahordták, szétteregették. Aztán megint kupacba hordták. Egészen addig, amíg a hó útközben elfogyott.
ZSIGMOND
Hányan vettek részt a munkában?
TAMÁS
Majdnem a teljes őrség.
ZSIGMOND
És a többiek?
TAMÁS
A konyhán lebzseltek. Józsa kitalálta, hogy vizet kell forralni. Fölforralták a vizet, aztán a hóra öntötték. Aztán megint. Úgyhogy egész nap forralták a vizet.
ZSIGMOND
Hangulat?
TAMÁS
Mindenki fáradt.
ZSIGMOND
Helyes. Takaríttasd ki a szobámat, kiderült, hogy összehánytam. Hol maradnak a többiek? Nézz utánuk.
Tamás a jobb terem felé indul, útközben találkozik a kijövő Szénásival, Hevesivel, Józsával és Domonkossal. Szénásinak a jobb keze, Hevesinek a feje van bekötve.
ZSIGMOND
Késtetek.
SZÉNÁSI
Úgy tudtuk, dolgod van.
ZSIGMOND
Fáj a fejem, végezzünk röviden. Józsa!
JÓZSA
Felmosattam a tömlöcöt, a kalodákat átpingálták, a bilincseket kifényesítették. Jelen voltam a főzésnél. Ebéd után Annának olvastam fel a szentek életéből. Úrnőnk meg volt hatva, egyébként gyengélkedett, délelőtt rosszul aludt, a felolvasás után meg álmatlansággal küzdött.
ZSIGMOND
Fájdalmai?
JÓZSA
Nincsenek, de ápolásra szorul. Úgyhogy én vissza is mennék hozzá.
ZSIGMOND
Máris mehetsz.
Józsa visszamegy a jobb terembe.
ZSIGMOND
Tovább.
DOMONKOS
Délelőtt fájt a gyomrom. Délután Szénásival levelet hamisítottunk.
ZSIGMOND
Megy a dolog?
DOMONKOS
Lassan. Majdnem teljesen egyedül maradtam. Mindenki száz egyéb ügyben futkos, Szénási lassan ír bal kézzel, én pedig nem vagyok hozzászokva az íráshoz.
ZSIGMOND
Én se olvasni jöttem a világra. Hevesi!
HEVESI
Megírtam a holnapi prédikáció szövegét, itt van. Egész nap ezen dolgoztam.
ZSIGMOND
Sokat fogok húzni belőle?
HEVESI
Ahogy tetszik. Egyre kevésbé tudom, mit érdemes leírnom. Ha erős, úgyis kihúzod. Talán jobb volna csupa vadat írnom, hátha úgy mégis benne maradna valami.
ZSIGMOND
Szénási!
SZÉNÁSI
Láthatod. Nemsokára a lábammal fogok írni.
ZSIGMOND
Mi történt a kezeddel?
SZÉNÁSI
Elestem. Csúszik a hó.
ZSIGMOND
Máskor nézz a lábad alá.
A bal kapun bejön Svendi.
SVENDI
Zsigmond, jön a török. Egy csomó rabot hajtanak. Úgy nézem, nálunk akarnak megszállni.
ZSIGMOND
Szálljanak meg, béke van.
SVENDI
Ezek szerint járhatók az utak. A püspök mehet a fenébe.
SZÉNÁSI
Éppen itt az ideje.
HEVESI
Menjen Menyhárt után, térítse át, ha ez a mániája.
SVENDI
Egyszerűen ki kell rúgni.
ZSIGMOND
Majd elmegy magától. Tamás!
TAMÁS
Felügyeltem az alsóvárban, a munka rendesen folyt. Kifényeztem a dísztárgyakat. Svendi szobájában rendet raktam, kipucoltam a csizmáit.
SVENDI
Méghozzá nagyon szépen.
TAMÁS
Gondoskodtam a német csapatok ellátásáról.
ZSIGMOND
Zúgolódnak még?
SVENDI
Megmondtam nekik, hogy hamarosan nőszállítmány érkezik.
ZSIGMOND
Tamáshoz. Ígérd meg a mieinknek, hogy ők is kapnak majd. Addig mindennap elmennek fát vágni. Nézz a vacsora után.
Tamás kimegy a bal kapun.
ZSIGMOND
Mi van még?
Kis csönd.
ZSIGMOND
Hát ez így nem megy. Hevesi álló napot veszkődik egy vacak prédikációval, Szénási állítólag bal kézzel körmöl… Arra persze van időtök, hogy a püspököt összeverjétek. Ezentúl Hevesi és Szénási közösen írja a napi prédikációt…
Hevesi és Szénási felmordul.
ZSIGMOND
…és Hevesi beszáll a hamisításba.
SZÉNÁSI
Azt nem lehet!
HEVESI
Tiltakozom!
ZSIGMOND
Egyedül lazsáltok. Így majd serkentitek egymást.
SZÉNÁSI
Zsigmond, nem tudod, mit teszel. Ha énnekem Hevesivel kell dolgoznom, abból miatta nem lesz semmi, esküszöm.
HEVESI
Egyetértek.
ZSIGMOND
Annához menjetek panaszra. Holnapra várom a leveleket és a közös prédikációt. Végeztem.
Szénási és Hevesi letörten megy a jobb terem felé, ahol közben már ott ül Forgács. Szénási és Hevesi elhúzódik Forgácstól és egymástól, leülnek, hallgatnak. Zsigmond és Domonkos Svendivel a kapu közelében marad.
DOMONKOS
Ha ezek a munkában is marni kezdik egymást, abból nem jön ki semmi.
ZSIGMOND
Nem hát.
DOMONKOS
Ezt akarod?
ZSIGMOND
Érdekel is engem, elkészülnek-e a levelek, vagy milyen lesz a prédikáció.
DOMONKOS
Hát akkor?
ZSIGMOND
Hevesi a szentbeszédeiben a magáét hajtogatja, én kihúzom. Szénási is a magáét mennydörögné, azt is kihúznám. Most majd kihúzzák egymás hülyeségeit helyettem.
DOMONKOS
És én? Nekem a bátyám, neked az öcséd birtokaira van szükséged. Neked is érdeked, hogy elítéljék azokat a felségárulókat!
ZSIGMOND
Dobó István ügyéhez semmi közöm. Balassi János birtokaira Menyhárt foga fáj, nem az enyém.
DOMONKOS
Sose fogom megérteni, mért nem túrod ki Menyhártot is innét. A tiéd most Szatmár, a legtöbb katonája is a tiéd, Menyhárt isten tudja, merre jár, más nem inná magát naponta a sárga földig.
ZSIGMOND
Én csak lefelé vagyok okos. Ha Menyhártot kitúrom, rám özönlik az egész, most még tőle rettegő Balassi csürhe. Én nem vagyok hadvezér, jobban járok, ha a jószágait igazgatom.
DOMONKOS
Szép kis igazgatás. Mindenkit Annára eresztesz.
ZSIGMOND
Unom őket. Nyaggassanak mást.
DOMONKOS
Anna tönkremegy bele.
ZSIGMOND
Hadd játsszék. A többiek meg hadd siránkozzanak valakinek. Ha befognám a szájukat, megőrülnének.
SVENDI
Én csak azt mondom: a püspököt ki kell rúgni. Nem bírom nézni a pofáját.
ZSIGMOND
Hagyd a fenébe. Különben is a te vallásod: pápista.
SVENDI
Könnyelmű vagy, Zsigmond. Elönt az epe, hogy egy magyar, egy magyar! Miksa mellett agitál. Féreg. Ráadásul meggyőződésből csinálja.
ZSIGMOND
Te Miksát utálod, mellőzött, közöttünk kell senyvedned, jól van. De mit fáj neked Forgács? Nem is tud prédikálni.
SVENDI
Ahogy te tévedsz.
ZSIGMOND
Hát tudjon. Két prédikátorunk eddig is volt, mióta meg hárman vannak, könnyebben bírni velük. Á, piszlicsáré tökölődés az egész. Ide Báthory kéne, mindenhova Báthory kéne, ő még rendbe hozhatná a szénánkat. De persze ő se. Beletörnénk mi a gerincét.
A kapuban megjelenik két turbános török, leborulnak. Négy másik török egy díványt hoz be, Melkócs a díványon fekszik. A négy török leteszi a díványt, leborulnak. Zsigmond és Domonkos is leborul, Svendi mélyen meghajol. Zsigmond és Domonkos aztán fölegyenesedik, de térden marad. Melkócs végigméri őket, aztán visszanyúlik a díványra.
ZSIGMOND
Nemes szövetségesem, kedves pártfogóm, drága bátyám, dicsőséges Melkócs, a hatalmas szultán, Szulejmán kegyelméből temesvári basa! Örömmel üdvözöllek Szatmárban. Repesünk a boldogságtól, hogy pihenődül szerény várunk szolgálhat. Allah adjon neked hosszú életet és sikerekben gazdag munkálkodást. Soroljam-e hőstetteidet, amelyektől visszhangos a Kárpát-medence? A temesvári piac és kereskedelem gazdagítását? A magyar végvárak magyar iga alól való felmentésében elért múlhatatlan érdemeidet? Erdélynek, jelenleg történetesen ellenségünknek bőkezű támogatását? Nem sorolom, hiszen bárki többet mondhatna nálam e fölemelő pillanatban. Csak annyit mondhatok meghatottan és megtisztelve: rendelkezz velünk, hatalmas basa, remélem, kényelmedről a körülményekhez képest megfelelően gondoskodhatunk. Most pedig engedd meg, kiváló basa, hogy bemutassam Svendi Lázár császári generálist, drága barátomat, szeretett szövetségesemet, Miksa császár bizalmasát, a magyarországi császári hadak fővezérét, valamint Dobó Domonkost, kitűnő barátomat, a törökverő Dobó István öccsét és esküdt ellenségét…
Melkócs horkol. Zsigmond kissé megzavarodik, elhallgat.
SVENDI
Fáradt.
ZSIGMOND
Mit csináljak vele?
Svendi a díványhoz lép, megcsiklandozza Melkócs talpát, aki felriad.
MELKÓCS
Szervusz, fiam, Svendi. Régen láttalak… nagyon… rég…
Melkócs megint elalszik. Svendi megcsiklandozza a talpát. Melkócs ismét felriad.
ZSIGMOND
Gyorsan. Ha megfelel a palota vendégszobája…
MELKÓCS
Hogyne. Hoztam nektek egy hordó tokajit, hoztam volna többet is, de Balassi Menyhárt a Hegyalján járt, és letarolta előlem. Fogyasszátok egészséggel… odakint van… jó bor… tüzes… isteni…
Melkócs elalszik.
ZSIGMOND
Hálásan köszönöm, nemes Melkócs basa, hogy ilyen ajándékkal tiszteled meg szerény, szerető vendéglátód háza táját…
Melkócs horkol.
SVENDI
Fejezd be.
ZSIGMOND
Megsértődik.
Melkócs horkol.
ZSIGMOND
Engedd meg, nemes Melkócs basa, hogy Szatmár egész népe nevében tolmácsoljam forró jókívánságaimat remélhető kényelmed és kellemes pihenésed tekintetében…
Melkócs horkol.
SVENDI
Nehezen bírja az utazást. Mit gondolsz, eladná a rabokat?
ZSIGMOND
Nem tudom. Viszont Menyhártot máshol tudtam. Megint a szövetségeseit fosztogatja.
Melkócs horkol.
DOMONKOS
Fel kéne vinni a vendégszobába.
ZSIGMOND
Neki kell parancsot adnia.
Svendi megcsiklandozza Melkócs talpát, az felriad.
MELKÓCS
Ez a hó! Hamar jött. Egészen váratlanul. Lepihenek.
Melkócs int, a törökök megragadják a díványt, és a bástyán át felviszik a palota emeletére. Zsigmond és Domonkos feláll.
SVENDI
Menyhártnak az a baja, hogy azt hiszi: szerfelett agyafúrt. Pedig amíg ő portyáz, addig Szatmár omladozik, fegyelem nincs, vége az ősznek, és alig vetettek. Zsigmond, én megint azt mondom: tatarozzuk ki a várat, fizetem.
ZSIGMOND
Hagyd a fenébe, béke van. Hol az a hordó? Gyerünk.
Zsigmond, Svendi és Domonkos kimegy a kapun. Szénási feláll, járkálni kezd, Hevesi és Forgács továbbra is ül.
HEVESI
Ha idejött a török, akkor el is lehet menni.
SZÉNÁSI
Hallod, püspök?
Forgács hallgat.
HEVESI
Ráér a püspök. Megvárhatná, amíg beszélünk Annával.
SZÉNÁSI
Azt hiszi, ő érkezett elsőnek. Könnyű neki, nem csinál semmit, nem kell beszámolnia naponta, persze hogy elsőnek érkezett.
HEVESI
Lehetne valamivel udvariasabb, püspök. Azt hiszed, neked mindent szabad, mert te vagy a vendég?
SZÉNÁSI
De nem az enyém.
HEVESI
Az enyém se.
SZÉNÁSI
Ha rajtam állna, püspök, réges-rég kizavartalak volna a hóba.
HEVESI
Ha meg rajtam állna, fát vágnál az alsóvárban.
SZÉNÁSI
Örvendezzél, püspök, hogy nem rajtunk áll.
HEVESI
Ide se bagózik.
SZÉNÁSI
Fáj a térde, attól süketült meg.
HEVESI
Szegény püspök, elcsúszott, beverte a térdét.
Józsa megjelenik a jobb terem bejáratában.
JÓZSA
Úrnőnk még öltözik. Nemsokára készen lesz.
Józsa visszamegy a jobb terembe. Szénási is leül.
SZÉNÁSI
Be kéne kenni békahájjal. Az jót tesz, attól elmúlik a fájdalom.
HEVESI
Domonkos gyomrának használ.
SZÉNÁSI
Jó az térdre is.
HEVESI
Az imádság is segít.
SZÉNÁSI
Csakis a latin nyelvű.
HEVESI
Te tudsz latinul imádkozni, nem? Hallod, püspök? Mondjál egy szép latin imát a térdfájás ellen.
A kapuban megjelenik Zay.
ZAY
Jó estét.
Zayra néznek.
ZAY
Micsoda idő van! Hallatlan. Ilyen korán még sose havazott. Most jövök a Felvidékről, derékig áll a hó. Gondoltam, beugrom hozzátok. Megöl az unalom, muszáj mászkálnom. Muszáj mennem valahová, és csak megérkeznem nem szabad. Mi újság?
SZÉNÁSI
Semmi.
ZAY
Így van ez. Menyhárt?
SZÉNÁSI
Ki tudja?
ZAY
Zsigmond?
SZÉNÁSI
Megvan.
Csönd.
ZAY
Rég jártam erre.
SZÉNÁSI
Volt közben egy pestis. Sokan meghaltak. A feleségem is. Meg a három fiam.
ZAY
Örülsz neki?
SZÉNÁSI
Hogyne. Nehezen bírtam őket.
ZAY
Amikor utoljára kódorogtam erre, éppen Bécset árultátok el.
SZÉNÁSI
Most is megtehetnénk. Itt van Svendi.
ZAY
Úgy hallom, Melkócs is.
SZÉNÁSI
Az is.
Csönd.
ZAY
Lángolsz még?
SZÉNÁSI
Nem nagyon. Elcsöndesül, megnyugszik az ember.
ZAY
És üldögéltek.
SZÉNÁSI
Kihallgatásra várunk.
ZAY
Zsigmond?
SZÉNÁSI
Anna. Lelki patika. Minden este.
Csönd. A bal kapuban megjelenik Tamás.
ZAY
Ni csak, Tamás!
TAMÁS
Jé, Zay! Mi szél hozott?
ZAY
Északi.
TAMÁS
Zsigmond megint részeg.
ZAY
Szokott?
TAMÁS
Hetente hétszer. Egyébként nehezen élünk.
SZÉNÁSI
Nehezen és hiába.
HEVESI
Én azt hittem: belehalnék, ha el kéne hagynom Szatmárt. Most már nem hiszem.
SZÉNÁSI
Átkozott vidék ez. Itt semmi se változik, és semmibe se lehet belehalni.
ZAY
Ti csak fogjátok be a szátokat. Kevés ilyen nyugalmas hely van a három hazában.
Csönd.
TAMÁS
Melkóccsal jött egy csomó magyar rab. Legalább kétezren vannak.
ZAY
Láttam.
TAMÁS
Domonkos elvitette őket a Szamosra. Óbégatnak, még behallatszana.
ZAY
Nekem útközben azt mesélték, hogy harminc janicsár indult Melkóccsal rabokat szedni. Most már van vagy félezer janicsár. Törökül se tudnak. Egytől egyig magyarok.
Csönd.
ZAY
Na látjátok.
Józsa kijön a jobb teremből.
JÓZSA
Jöhet az első.
Józsa visszamegy, Forgács feláll, és besántikál a jobb terembe.
ZAY
Ez kicsoda?
TAMÁS
Forgács Ferenc. Valami püspök a Dunántúlról.
ZAY
Új szerzemény?
HEVESI
Látogató. Véres szájú gazember.
SZÉNÁSI
Menyhártot jött áttéríteni.
HEVESI
Ő hívta be az országba a jezsuitákat.
SZÉNÁSI
Veszedelmes akarnok.
TAMÁS
Kijár az alsóvárba, már hívei is vannak.
SZÉNÁSI
Lázadást szít.
HEVESI
Az ilyet csak ki kell irtani. Hogy egy ilyen rohadék jöjjön ide hittérítőbe!
ZAY
Ide?
HEVESI
Mi ugyanis reformátusok vagyunk.
ZAY
Mióta?
SZÉNÁSI
Nemrég.
ZAY
Te is, Szénási?
SZÉNÁSI
Én igen.
ZAY
Nahát! Nem ismerek rád.
SZÉNÁSI
Tévelyeg az ember. Bűnhődik is érte eleget.
ZAY
Te hívő vagy?
SZÉNÁSI
Nem. Én prédikátor vagyok.
ZAY
Prédikátor? Te?
SZÉNÁSI
Én. Mélyen és tartósan hatni csak hittel lehet. Az érvek elévülnek, a tudás megkopik, az emberek meghalnak, a világ változik. Csak a gyökeret vert hitet nehéz kiirtani.
TAMÁS
Nekünk nagyon jó, két papunk is van. Máshol egy is elvétve akad.
SZÉNÁSI
Hevesi felé mutat. Ez itt a másik.
ZAY
Te is?
HEVESI
Én igen.
ZAY
Megáll az eszem.
Kis csönd.
ZAY
Persze mit csodálkozom? Mért éppen itt volna másként? Kassán a polgárok Kálvin és Luther tanairól fecsegnek, és persze gőzük sincs, ki kicsoda, ki mit állít, minek mi a lényege. Kálvinról azt tartják, hogy Mátyás király unokája. A prédikátorok úgy nőnek ki a földből, mint eső után a gomba. Elképesztő, mit össze nem zagyválnak. Hallottam egyet, aki azt fejtegette, hogy a Szentlélek a folyók mélyén lakik, tehát azonos a kaviccsal. Ezt egy másik azzal cáfolta, hogy ezt a tételt Luther nem szögezte ki. Ezen aztán hajba kaptak. Kiszögezte-e Luther vagy nem szögezte ki. Nektek mi a véleményetek? Szénási! Kis csönd. Hevesi!
Csönd.
TAMÁS
A püspök szerint Szénási kálvinista, Hevesi meg lutheránus. Kis csönd, Tamás elbizonytalanodik. Lehet, hogy fordítva.
Csönd. A jobb teremből kijön Forgács. Hevesi fölpattan és besiet. Fogács leül.
SZÉNÁSI
Ez a Hevesi egy őrült.
TAMÁS
Az a mániája, hogy folyton prédikál. Arra hergeli az alsóvárat, hogy az legyen a felsővár. Mi pedig menjünk az alsóvárba. Nem szörnyű?
SZÉNÁSI
Ő persze maradna. Nevetséges. Azért kap enni-inni, hogy azok ellen prédikáljon, akik enni-inni adnak neki.
FORGÁCS
Szerencsétlen hitbolond. Egyetlen értelmes szót se lehet váltani vele. Ha az ember érvekkel bizonyítja neki az isten hármasságát, az érveket képtelen megcáfolni. Neki mindez baromság és ködösítés. Vitatkozni nem hajlandó, csak áskálódik.
SZÉNÁSI
Azt nem tudom, hogy a fenébe lett belőle prédikátor. Írni-olvasni alig tud, műveltsége semmi, vallási és politikai kérdésekben tájékozatlan. Nem tudom, honnan veszi magának a bátorságot, hogy egyetlen sort is leírjon.
FORGÁCS
Nemhogy latinul nem tud, de a mai európai eszmei irányzatokról sincs halvány tudomása. A spanyol valláskritika fejlődéséről harangozni se hallott. Azt se tudja, kik a legújabb szentek. A humanizmus tudományos kritikáját meg se értheti. Honnan is tudná, mi fán terem az istentelen humanizmus?
ZAY
Nem volt az rossz.
FORGÁCS
Zay felé fordul. Tévedés. Figyelj rám, most meg foglak győzni. A humanizmus legfőbb bűne, hogy megingatta az egyetlen lehetséges vallásba vetett hitet, amelyet most nekünk kell visszaállítanunk évezredes jogaiba. Ezek a jogok évezredes társadalmi tapasztalaton alapulnak, és nem lehet, nem szabad felrúgni az emberi gyakorlat eredményeit. Előre lehetett látni, hogy a humanizmus következménye erőszak, erkölcsi fertő, cinizmus, szóval a reformáció lesz.
ZAY
Elgondolkoztató.
FORGÁCS
Egy népet csak szilárd, kipróbált valláson alapuló erőszak tarthat össze. Ahol az államvallás egysége hibádzik, ott demokrácia van, széthúzás, romlás, pusztulás. Azt mondhatnád, hogy a reformáció is egységre törekszik, de én erre azt felelem: a kipróbált dogma hatásosabb, mint a születő. A vallás ugyanis független az aktuális társadalomtól, vallásra minden társadalomnak szüksége van, és a vallás dogmáinak éppen az a lényegük, hogy merevek, sérthetetlenek és értelmetlenek. Minden új értékrend valláscsírák, dogmák keletkezésével jár, idővel ezek valódi dogmák lesznek, de nagy szerencse, hogy rendelkezésünkre áll a katolikus dogmarendszer, mert az új tabuk vallássá érése az egyház nélkül igen lassan menne végbe. A dogmák annál inkább serkentik a fejlődést, minél merevebbek és anakronisztikusabbak…
ZAY
Minél ósdibb valami, annál modernebb.
FORGÁCS
Ezt nevezik dialektikának.
ZAY
Érdekes.
FORGÁCS
Tudom, ez így elmondva csupán érdekes. Érvekkel hatni nem lehet. De ha volna itt egy díszes, magas templomom, alaposan meggyőznélek benne. Nagyon tudok hinni visszhangosan szálló szavamban, és az én hitem a hallgatókban megtöbbszöröződik. Ha ketten volnánk ama díszes, hűvös templomban, én a szószéken és te odalent, minden szavamat mennyei mannaként volnál kénytelen befogadni. Különösen ha latinul beszélnék hozzád; a mondottak értelmére nem figyelhetnél, elragadna az ismeretlen szavak ritmusa, dallama, titokzatossága, ódon illata. Elsápad a magyarul hirdetett, ünnepélyességétől fosztott isteni igazság, velőt nem ráz, nem sújt a földre. De ha volna itt egy templomom, meggyőznélek benne.
ZAY
Kötve hiszem.
FORGÁCS
Én tudom, hogy áttérítenélek. Az isten igéje mindenható.
ZAY
Nagy kár, hogy már katolikus vagyok. Sajnálom, püspök.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Vigyorogva. Ez bizony kellemetlen.
FORGÁCS
Akkor is áttérítem Menyhártot. Aztán majd nézhetsz.
SZÉNÁSI
Menyhártot! A többihez. Menyhártot akarja megdumálni!
ZAY
Gyermetegség.
FORGÁCS
Csak a vak nem látja, hogy egyetlen utunk van, hogy vallásban, gazdaságban, hadseregben Bécset kell követnünk, különben elveszünk.
SZÉNÁSI
Hál istennek Bécs és a magadfajták ellen megvéd minket a török.
FORGÁCS
Micsoda vakság!
SZÉNÁSI
Részedről a szűklátókörűség.
FORGÁCS
Felelőtlen könnyelműség.
SZÉNÁSI
Eszeveszett talpnyalás.
FORGÁCS
Fajtalan vallásgyalázás.
SZÉNÁSI
Reakciós mesterkedés.
FORGÁCS
Erkölcsi fertő.
SZÉNÁSI
Még te mersz pofázni? Te, aki gyáván és aljasul éjjel a kalodában élnéd ki a ferde ösztöneidet? Te szadista, mazochista féreg!
FORGÁCS
Én? A szennyes vágyaidat még nekem mered tulajdonítani? Szégyelled? Fáj a mellőzöttség? Éhes a rühes tested? Kecskére fanyalodnál? Vagy más kell? Kéne, mi ?
Szénási és Forgács farkasszemet néz, Zay szórakozik rajtuk, amikor a jobb teremből kijön Hevesi és Józsa. Szénási besiet a jobb terembe, Józsa kimegy a bal kapun, Forgács a bal terem elé sétál, Tamás követi, ott ácsorognak a bal terem előtt. Besötétedett. Hevesi leül Zay mellé. A jobb teremben gyertyák égnek, besüt a hold is, Anna egy karosszékben ül, mozdulatlan.
SZÉNÁSI
Anna, tudom, hogy engem mindenki befeketített, de nem is lehet másképp. Forgács és Hevesi utálják ugyan egymást, de titokban ellenem szövetkeznek, és persze én is szövetkezem velük ellenük. Hogy Zsigmond mit mondhat rólam, azt nem tudom, bár furcsállom, hogy közeledési kísérleteimet visszautasítja, holott ő isteníti Báthoryt, én pedig Bécs ellen akár az ördöggel is szövetkeznék, úgyhogy a nézeteink nem zárják ki egymást. Mégse hajlandó elfogadni a segítségemet, biztosan telehazudták a fülét. Segíthetnél, Anna, hogy Zsigmond jobb szívvel viseltessék irántam. Inkább bennem bízzék, mint Svendiben, aki mégiscsak német.
Anna nagyot ásít.
SZÉNÁSI
Gyorsan. De nem ezért jöttem.
Kis csönd. Józsa bejön a bal kapun egy kecskével, és bemegy a bal terembe. Forgács és Tamás követi. Józsa beköti Forgács és Tamás száját, bekalodálja őket, aztán a falhoz köti a kecskét.
SZÉNÁSI
Anna, az előbb Hevesi és Forgács azt mondták, amit mondhattak, és most én is csak azt mondom, amit mondhatok, amit tegnap mondtam, és amit holnap is mondani fogok. Azt mondom el, ami kimondatik általam, ami éppúgy az isten igéje, mint akármilyen emberi szó. De tudva tudván, hogy az én igazságom nem igazabb, mint a többieké, én kétségbeesem emiatt, és az elkeseredés nekem több erőt ad, mint amennyit isten egyetlen részigazság kimondásához osztogatni szokott. Így válik általam a nekem rendelt igazság az egyetlen igazsággá, így vagyok én a szellem lobogása, így vagyok több, mint az anyag véletlensége és a történelem sodrása. Anna, én vagyok a szellem, és én tudom, hogy a lélek minden lelket bírni akar, minden új lélek áhítása bennem a legnagyobb, ezért vagyok én az egyetlen, aki megérthet, és segíthet rajtad.
Kis csönd. Józsa a bal teremben kínozni kezdi Forgácsot és Tamást.
SZÉNÁSI
Anna, mibennünk közös a lélekbírás vágya, te befogadni, én besugározni törekszem, ezért értem egyedül én, hogy mennyire szenvedsz. Vissza kell hódítanod Menyhártot és Boldizsárt, mert nem bírod ki nélkülük. Beleőrülsz, hogy egyedül maradtál. Hidd el nekem, hogy beleőrülsz. Szép vagy, Anna, nagyon szép, még visszaszerezhetnéd Menyhártot, anya vagy és okos vagy, még Boldizsárt is visszakaparinthatod. Olyan fiatal még, és eddig úgy fejlődött, ahogy szerettük volna, fogékony, érzékeny legényke, van neki lelke, hátha nem fog rajta Menyhárt, aki most fosztogatni tanítja valahol. De Boldizsárt a kísértésektől is meg kell óvnunk, építenünk kell a jámborságát, és ezt neked kell elérned. Anna, fertőzd meg Boldizsárt akár babonával, akár tündérmesékkel, bármilyen rettegéssel, fertőzd meg gyöngédséggel, hogy visszaszerezd és uralkodhass rajta. Emberen uralkodni, Anna, a földi örömök egyetlen igazi, kiapadhatatlan forrása. Emberi lelket leigázni, emberi akaratot irányítani nagyobb gyönyör, mint országnyi birtokot szerezni. Neked magyarázzam, Anna? Tudni, hogy valaki elpusztul a hozzád való hűség, idomulás, engedelmesség nélkül, érezni, hogy erősebb vagy annál, aki nálad menedéket keres, hatalmat gyakorolni azok fölött, akik szeretetére te voltál rászorulva, ez mind a győzelem, a kielégülés, a cél. Bosszút állni azokon, akik nem szerettek, azzal, hogy arra kényszeríted őket: őszintén imádjanak – ezért érdemes élni. Neked magyarázzam, a nyomorultnak, én, aki magam is nyomorult vagyok? Nem bízol magadban, de hidd el: a lélek tartaléka kimeríthetetlen, isteni és tragikus adottsága, hogy szerelme letörhetetlen, kiválthatja ellenségünk, gyűlölt barátunk, közömbös ismerősünk is, és olyan váratlanul tör fel belőlünk, hogy öklendezni sincs erőnk, kitörése ellen nincs védelem, szeszélye szelidíthetetlen és értelmetlen. Menekülni nem tudunk előle, valljuk be hát, és számoljunk vele. De birtoklásunk szellemi legyen, Anna, testünk nyáladzó réseinek védtelen csámcsogása ne nyomja el szellemünk korgását! Anna, én hetek, hónapok óta óvlak a bujálkodás ördögétől, ópiumába nem nyugodhatok bele, és fölháborít, hogy Józsa ördögi alamuszisága álörömet okozhat neked, és fáj, hogy alantas emberek részesülnek belőled, jobban fáj, mint amikor állatokkal szeretkezel, mert állatokkal nem vagyok összemérhető. Nem veszed észre, hogy téged igáznak le, és nem te őket? Őrjöngsz a tömlöcben, kék-zöld foltok lepnek az állati harapásoktól, öntudatlan hústömbök falatoznak belőled, karmolnak véresre, feszítik szét a combjaidat, te sikoltva, kéjelegve, lihegve fetrengsz éjjelente a verejtékes, kígyózó, rángatódzó izmok alatt önleved förtelmében – hol van a fenséged, a gőgöd, az ellenállás tisztasága? Anna, erőd arra hivatott, hogy nélkülözhetetlenné tegyen. Nem mondom már, hogy rábírd Menyhártot: szövetkezzék a törökkel minden főúr kiirtására, ez politikai kérdés, de váltig állítom, hogy kezedben van fiad és valamennyiünk jövője, és Boldizsárt raboddá téve mindenkit leigázhatsz, aki ma méltatlanul uralkodik fölötted. Adj célt és hivatást magadnak…
Józsa belép a jobb terembe.
JÓZSA
Kész van minden.
Anna feláll, és Józsa után megy a bal terembe. Szénási utánuk ballag az udvarra. A bal teremben Anna körülnéz.
JÓZSA
Alaposan megkínoztam őket. A vért felmostam.
ANNA
Elmehetsz.
Józsa kimegy az udvarra. Zay és Hevesi a hordó mellett ül, Szénási áll.
ZAY
Szénásiboz. Mi az, prédikátor, belehabarodtál? Ki akarod elégíteni?
SZÉNÁSI
Leül. Fogd be a pofádat.
ZAY
Mit művelnek odabent? Lelki tömlöc? Seggrepacsi?
Kis csönd.
ZAY
Úgy hallom Hevesitől: minden éjjel szórakoztok vele.
SZÉNÁSI
Lehet.
ZAY
Voltál már odabent?
SZÉNÁSI
Nem.
Kis csönd.
ZAY
Minek ez az egész?
SZÉNÁSI
Nem tudom. Én csak azt teszem, amit úrnőm parancsol. Bent még nem voltam.
ZAY
Mit keres ott a püspök?
SZÉNÁSI
Meggyőz.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Halálosan fáradt vagyok. Egész nap rohangálok, estére pedig úgy szétbitangolnak a piszlicsáré ügyek a fejemben, hogy az agyam is belezsibbad. Ilyenkor aztán aludni se tudok, dolgozni se.
HEVESI
Minket a semmittevés csigáz el. Könyörögtem Zsigmondnak: engedjen ki az alsóvárba fát vágni, földet túrni, de nem hagyott. Így aztán megírom a magam napi dörgedelmét, úgyis hiába, mert amit muszáj kimondani, azt nem lehet, amit meg lehet, attól a bőr sülne le a képemről, és döglődöm az unalomtól.
ZAY
Jól van, fiúk, így kell ezt csinálni.
Kis csönd, üldögélnek. A bal kapuban megjelenik Svendi és Domonkos, a tökrészeg Zsigmondot támogatják.
SVENDI
Végighányta az alsóvárat. Rá akartam bírni, hogy vegye meg a rabokat, erre leitta magát. Én megvenném őket, de magyarok, és kalamajka lenne belőle. Ti üzletelhettek a törökkel, legföljebb évekig húzódó vizsgálat követné, amíg el nem évül ez a mostani béke.
Zsigmond el akar dőlni, gyorsan elkapják. Zsigmond halkan hörög.
SVENDI
Na, ebből elég volt. Beviszem. Jó éjszakát.
Domonkos Svendi hátára segíti Zsigmondot, Svendi beviszi a jobb terembe. Domonkos leül.
DOMONKOS
Nem kellett volna innom. Jön a savam. Görcsöm lesz.
Kis csönd.
ANNA
A szenvedőket vigasztalni kell, és ti szenvedtek, és vigasztalni itt vagyok én. Hidegben, fagyban fázik az ember, és melegre vágyik, ti fáztok, mert itt hideg van, és melegíteni itt vagyok én. Rátok terítem a köpenyemet, és nem fogtok fázni, én fázni fogok, és rám terítitek a köpenyemet.
Kis csönd.
DOMONKOS
Dolgozni kéne. Ma nem végeztünk semmit.
SZÉNÁSI
Nem értünk rá.
DOMONKOS
Valami jó súlyos bűnt kéne kitalálnunk.
ZAY
Minek?
DOMONKOS
Hamis vádakat gyártunk, de én már kifogytam az ötletekből. Ha volnának hamis tanúink, könnyebben menne. Apropó: Zay, nincs kedved hamis tanúskodni?
ZAY
Miért ne volna?
DOMONKOS
Hát akkor Pozsonyba kell menned.
ZAY
Jó. Útközben történhet valami. Még meg is ölhetnek. Kit fogok bemártani?
DOMONKOS
Dobó Istvánt és Balassi Jánost.
ZAY
Te kis hamis. A bátyád birtokaira fanyalodnál?
DOMONKOS
Persze. Balassi János árukapcsolásként jön számításba, ha őt is bemártjuk, a többi Balassi hálás lesz nekem.
ZAY
Világos.
Kis csönd. Anna ölébe veszi a kecskét, simogatja.
ANNA
Akinek fájnak a sebek, az némán szenved, és ti hallgattok, mert a szátok betömve, és fájnak a sebeitek. Aki ember, az tehetetlen, és szenved tőle, a ti kezetek megkötve, fejetek kalodában, ti szenvedtek, ti emberek vagytok, ti hallgattok, ti emberek vagytok, vigasztalásra szorultok, és vigasztalni itt vagyok én, fáztok, és én szomorú vagyok, a szomorúság melegít, elkábít, és nem fogtok fázni. Én simogatni foglak benneteket, mint ezt a gidát becézem, és olyan vagyok már, mint a régi Madonnák a régi képeken, akik már értették az állatok beszédét, mert emberi nyelven már nem tudtak szeretni. Ti szenvedtek, és én vigasztalni jöttem, virrasztok fölöttetek, mert szánalmasak vagytok, és itt hideg van, és melegíteni itt vagyok én. Mert hidegben fázik az ember, és itt hideg van.
Anna a kecskét simogatja.
DOMONKOS
Mondjatok nekem bűnöket.
Kis csönd.
HEVESI
Hazaárulás.
ZAY
Ahhoz haza kéne.
HEVESI
Hittörés.
ZAY
Melyiké?
SZÉNÁSI
Felségárulás.
ZAY
Hol az a felség?
DOMONKOS
Az mindig akad. De már megírtuk.
HEVESI
Államellenes összeesküvés.
DOMONKOS
Megvan már.
HEVESI
Lopás.
DOMONKOS
Az nem bűn.
SZÉNÁSI
Gyilkosság.
DOMONKOS
Nincsen áldozat.
JÓZSA
Csináljunk.
Kis csönd.
DOMONKOS
Nehézkes.
SZÉNÁSI
Marhaszöktetés.
DOMONKOS
Ez jó! Úgyis mindenki csinálja. Nagyon jó! Írd föl.
Szénási felírja.
DOMONKOS
Erről jut eszembe: Zay, ha úgyis elmész, egyúttal hajts el egy marhacsordát. Megkapod a haszon harmadát.
ZAY
Kié a marha?
DOMONKOS
Nem mindegy? Loptuk.
ZAY
Jó. Adjatok tíz embert. De értsenek hozzá.
DOMONKOS
Meglesz.
Kis csönd.
JÓZSA
Bujálkodás.
DOMONKOS
Ne röhögtesd ki magad.
HEVESI
Levélhamisítás.
DOMONKOS
Nagyon jó! Szénási, írd föl.
Szénási fölírja.
ZAY
Hamis tanúzás.
DOMONKOS
Kitűnő.
Szénási felírja.
SZÉNÁSI
Rablás. Fosztogatás.
DOMONKOS
Menyhárt meg fog sértődni.
ZAY
Ugyan már!
DOMONKOS
Nem is tudja, mit művelünk. Alulról jövő kezdeményezés, neki talán eszébe se jutna.
ZAY
Meg lesz veletek elégedve.
DOMONKOS
Jó, föl lehet írni.
Szénási felírja.
ZAY
Császári javak felelőtlen kezelése.
DOMONKOS
Az nagy bűn?
ZAY
Hát hogyne. Gyakorta csináltam.
DOMONKOS
Csakhogy ahhoz nyugtát is hamisítanunk kell.
SZÉNÁSI
Azt nem vállalom. Erdélyben már csináltam, pokoli munka.
HEVESI
Én se vállalom.
DOMONKOS
Elejtve.
Kis csönd.
ZAY
A legutóbbi pozsonyi országgyűlésen egy nemes levágott karjait himbálta a nyakában, és rútul megvádolta Menyhártot, hogy ő gyalázta meg. Ilyen tanú kéne nektek.
DOMONKOS
De annak tényleg Menyhárt vágta le a karjait.
ZAY
Hát ez az. Ezért nehéz a dolgotok.
Töprengenek. A palota emeletén megvilágosodik a vendégszoba. Melkócs a díványon fekszik, két turbános török a dívány előtt ül törökülésben. Svendi a dívány szélén ül. A vendégszobába vezető ajtó, amely nyilván Svendi szobájából nyílik, nyitva van.
MELKÓCS
Értsd meg: ebben az évben 50 ezer rabot kellett volna szállítanom. Az általam felajánlott százezerhez hiányzik még ötezer. Jó néven veszik, ha szorgalmas valaki, különösen hogy idén évforduló van. Ez az utolsó szállítmányom, ez is elkésett.
SVENDI
Mit számít már ez a kétezer?
MELKÓCS
Csak ezer.
SVENDI
Pláne.
MELKÓCS
Ezek útközben meg fognak fagyni.
SVENDI
Na látod. Fejenként egy aranyat adok értük. Nos?
MELKÓCS
Az erkölcsi siker többet ér. Megfagynak, levágom a fülüket, és elküldöm a portára. Ezernek van kétezer füle, ami többnek tűnik. Aztán kipreparáltatok néhány fejet és elküldöm a főméltóságoknak. A nagykutyáknak persze többet, csorbát ne szenvedjen a protokoll. A szultánnak küldök néhány zsugorított hullát, népviseletben. Ismerem az ízlését, örülni fog neki.
SVENDI
Szóval nem. De akkor minek hajtod őket? Vágd le a fülüket, aztán menjenek isten hírével.
MELKÓCS
Kezdő basa koromban a magyarok fölvilágosítottak, hogy Magyarországon másfajta logika érvényes. Ahogy a rabokkal vonulok az országban, úgy nő a janicsárok száma. Utánpótlásuk a magyar falvakból kimeríthetetlen. A rabokért nem kapok semmit, de ha nem szállítom őket, a felső körökben kimegy a nevem a forgalomból, és ez a vég. A janicsárokat viszont megveszi János Zsigmond, Erdélyben is szükség van munkaerőre, ezen lehet keresni valamit. Ne izgasson pár ember sorsa, fiam. Az a fontos, hogy nyugalmunkat ne háborítsa hit, becsvágy, részvét, gyűlölet, a politikát műveljük szerényen, a magunk gyarapítására, a többit hagyjuk a sorsra.
SVENDI
Értem, csak úgy gondoltam.
MELKÓCS
Fölösleges. Bele fogsz tanulni. Ahogy magyarul is megtanultál.
SVENDI
Istenkém, itt élek közöttük. Te azért szebben beszélsz nálam.
MELKÓCS
Az anyanyelvem.
SVENDI
Te magyar vagy?
MELKÓCS
Hát persze. Szóval azt tanácsolom: Menyhárt legyen a példaképed. Nagy ember. Most is a legjobbkor árulta el Miksát.
SVENDI
Mit csinált Menyhárt?
MELKÓCS
Visszaállt János Zsigmondhoz. A napokban beszéltem vele a Hegyalján, ahol barátként fogadták, ő meg letarolt mindent. Így kell ezt csinálni. Jön a tél, elmarad a megtorlás. Nem tudtad?
SVENDI
Nem én!
MELKÓCS
Zsigmond se tudja?
SVENDI
Nem hát. Jézus Mária! Tudod, mit jelent ez?
MELKÓCS
Mit jelentene? Nyárra visszaárul.
SVENDI
De én pucolhatok innét! Pedig itt télen olyan élet van, hogy nem vágyom én már Bécsbe.
MELKÓCS
Előbb-utóbb visszajössz. Megtorlóként vagy szövetségesként.
SVENDI
Ajjaj. Szedhetem a sátorfámat.
MELKÓCS
Sajnálom. Tudod mit, ha egyfelé megyünk, útközben elszopogatunk egy hordóval.
SVENDI
Hát akkor reggel együtt indulunk. Feláll. Ez bizony kínos. Jó éjszakát.
MELKÓCS
Jó éjszakát.
Svendi visszamegy a szobájába, Melkócs szobája elsötétedik.
JÓZSA
Spionkodás.
ZAY
Ugyan már.
SZÉNÁSI
Gondoljunk inkább a magunk bűneire.
HEVESI
Megvesztegetés. Csalás. Árulás. Visszaélés.
SZÉNÁSI
Valami újat.
Kis csönd. Domonkos összegörnyed.
DOMONKOS
Bajok lesznek… Kezdődik…
Domonkos rosszul van, a többiek szemlélik.
ZAY
Gyakran van neki?
SZÉNÁSI
Naponta. Rémeket szokott látni. Ilyenkor vércsék és keselyűk röpködnek a feje körül.
HEVESI
Volt neki egyszer egy hollója is.
ZAY
Hollója.
HEVESI
Az. Lángokból volt szőve.
Kis csönd, Domonkos nyöszörög.
SZÉNÁSI
Reggelre mindig jobban van.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Az ilyen görcs olyan, mintha kést forgatnának az ember gyomrában.
HEVESI
Maró folyadékkal telik meg a mellkas, a torok, a száj.
SZÉNÁSI
Ebbe csak bele lehet hülyülni. Mindenbe. A hamisításba is. Mert nem érdemes jól, szépen, gondosan megcsinálni, mert csak a ténye és nem a tartalma vagy a stílusa fontos. Én még így se tudok tökéletlen fogalmazványt kiadni a kezemből. Tegnap ötször írtam át egy primitív hazugságot. Most már gyönyörű, lendületes a stílusa.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Abba is bele lehet hülyülni, hogy én vagyok itt az egyetlen, aki meggyőződésből hamisít, mert meg vagyok győződve róla, hogy az ártatlan főurakat is ki kell irtani mind egy szálig, mert főurak. De milyen emberekkel kell dolgoznom? Nézz körül. Szent az én célom, de olykor elfog a kétely, mert mi lesz, ha minden aljas féreg ugyanazt akarja, amit én?
Csönd. Zay közben elaludt, Domonkos fetreng a földön, Józsa bambul. A jobb teremből kitántorog Zsigmond, leül Domonkos mellé.
ZSIGMOND
A szívem… megint szörcsög… és zubog… borzasztó…
SZÉNÁSI
Abba is bele lehet hülyülni, hogy rád sütik a címkét, meg vagy ítélve, és lassan magad is elhiszed, hogy rád illik a címke. Rám sütik: kálvinista. Hevesire meg hogy lutheránus. Mi az? Ha Forgács ellenem a lutheránussal szövetkezik, akkor ő micsoda? Lutheránus? Vagy a lutheránus lesz katolikus? De a lutheránus meg én, mi reformátusok vagyunk? Miért? És ha nekem kedves egy lutheránus hóhér, attól az már kálvinista angyal lesz? Nézz oda, Domonkos a legszívesebben fohászkodna, de nem mer az istenadta, nem tudja, milyen nyelven, melyik istenhez, miféle szavakkal. Kinek jó ez így?
Zsigmond feláll, odébb vánszorog, megint leül.
SZÉNÁSI
Mit keresek én itt? Mi közöm ehhez az egészhez? Zsigmond néha egész Szatmárt bejárja, és nincs egy zug, ahol a szívét kivethetné magából, és lehet, hogy éppen arra gondol, amire én, de soha nem mondhatom el neki, amit ő is érez. Nézz oda, Józsa ül, és nem gondol semmire, és hiába mondanék neki akármit, és néha úgy érzem már: az én fejemben is csak ez a közös űr van. Prédikátor vagyok, nincs kinek prédikálnom, nincs miről és nincsen minek a nevében.
Zay feje leesik, Szénási nevetni kezd.
SZÉNÁSI
Alszol, Zay?
Szénási Zayba rúg, Zay felriad.
SZÉNÁSI
Alszol, öregem?
ZAY
Mit röhögsz?
SZÉNÁSI
Lehet, hogy Zsigmond meg fog halni.
Zay Zsigmond felé néz, Zsigmond a szíve táját kaparássza.
ZAY
Na és?
SZÉNÁSI
Semmi. Le merném fogadni, hogy Józsa nem gondol semmire.
ZAY
Én se gondolok.
Zsigmond feláll, odébb megy, megint leül.
SZÉNÁSI
Nem vagy kíváncsi, mit álmodik Hevesi?
ZAY
Nem érdekel.
SZÉNÁSI
Ébreszd föl. Rúgj bele.
Zay belerúg Hevesibe.
HEVESI
Nem is aludtam.
ZAY
Nem baj.
HEVESI
Azon tűnődöm: megvan-e Menyhártnál Szatmár kulcsa.
SZÉNÁSI
Miféle kulcs?
HEVESI
Nem tudom. Egyszer elkérte.
Kis csönd. Zsigmond feláll, odébb megy. Domonkos is feláll, odébb megy, megint összegörnyed.
SZÉNÁSI
Tamásra nem haragszom. Tökkelütött hülye.
HEVESI
Persze hogy hülye.
SZÉNÁSI
Szerencsétlen állat.
HEVESI
Félnótás.
Hevesi feláll, odébb megy, leül.
HEVESI
Mért nem lehet itt aludni? Az isten verje meg. Olyan a fejem, mintha kibelezték volna az agyvelőmet.
Hevesi a karjára hajtja a fejét.
SZÉNÁSI
Hamarosan megöregszem. Nemsokára. És valamitől egyre messzebb vagyok.
HEVESI
Na, elég volt.
Hevesi feláll, és bemegy a jobb terembe. Szénási is bemegy, majd Zay, Józsa felfigyel, bemegy a bal terembe. Domonkos feláll, betámolyog a jobb terembe, Zsigmond utána. Józsa kiszabadítja a kalodából Tamást és Forgácsot, az alvó Annától elveszi a kecskét, és kiviszi a bal kapun. Hajnalodik. Anna betámolyog a jobb terembe.
TAMÁS
Ez nem olyan volt. Ez nem is volt jó. Tele vagyok sebbel. El fognak gennyedni.
Forgács rábámul.
TAMÁS
Ezt így szokták? Így kell kínozni?
FORGÁCS
Tudod a miatyánkot?
TAMÁS
Tudom.
FORGÁCS
Hát akkor kuss legyen.
TAMÁS
Neked nem fáj a hátad?
FORGÁCS
Fogd már be a szádat!
A jobb terem felé imbolyognak.
TAMÁS
Mért kellett minket megverni?
FORGÁCS
Kuss legyen márl
Bemennek a jobb terembe. Józsa bejön a bal kapun, ő is bemegy a jobb terembe. Aztán reggel van. A vendégszobából lehozzák Melkócsot a díványon a bástyán át, és leteszik a bal terem előtt. A jobb terem előtt megjelenik Svendi, majd Zsigmond. Zsigmond kialvatlan, mogorva.
MELKÓCS
Jó reggelt, nemes Balassi Zsigmond! Jó reggelt, Svendi fiam! Hálásan köszönöm a vendéglátást, soha nem felejtem el, és mondhatom rég volt ilyen nyugodt éjszakám, legkevésbé a porta közelében. Allah adjon nektek hosszú életet és sikerekben gazdag munkálkodást népeink felvirágoztatására.
Zsigmond morog valamit.
SVENDI
Hát akkor én is köszönetet mondok a páratlan vendéglátásért és a példátlan kényelemért. Mivelhogy odébbállok, emlékül itt hagyom a kardomat, amelynek értékét emeli, hogy a nagy Ferdinándtól kaptam, és a szintén nagy Miksa verette ki arannyal a markolatát.
Svendi Zsigmondnak nyújtja a kardot, Zsigmond nem érti.
ZSIGMOND
Te hova mégy?
SVENDI
El.
ZSIGMOND
Minek?
SVENDI
Menyhárt elárulta Miksát, aki nekem tudvalevőleg imádott császárom.
ZSIGMOND
Mi a fene.
Zsigmond átveszi a kardot, nézegeti.
SVENDI
Jó volna itt maradni télire, de hát nem lehet.
Kis csönd. A jobb teremből előjön Szénási, Hevesi, Forgács, Józsa, Tamás, Zay, Domonkos.
DOMONKOS
Valamit suttognak. Kit kell most imádni?
ZSIGMOND
Minden idők leghatalmasabb szultánját, Szulejmánt, valamint János Zsigmondot, kegyes fejedelmünket.
TAMÁS
Tegnap még…
Kis csönd.
ZAY
Megjegyzem: Szulejmánt kár imádni. Meghalt Szigetvárnál. Különben ottpusztult Zrínyi Miklós is.
MELKÓCS
Jézus Mária! Ki az új szultán?
ZAY
Valami Szelim.
MELKÓCS
Nagy szultán volt Szulejmán, minden idők legnagyobb hadvezére. De az új szultán még nagyobb lesz, és ő lesz minden idők legnagyobb hadvezére. Halljátok? Én megmondtam: Szelim a legnagyobb. Allah engem úgy segéljen!
ZAY
Ámen.
Kis csönd.
JÓZSA
Zsigmondhoz. Eszembe jutott valami. Ki kéne cserélni a rabokat.
ZSIGMOND
Hogyhogy kicserélni?
JÓZSA
Megszabadulnánk a hőbörgőktől. Melkócs elvinné őket.
ZSIGMOND
Jó… Nagyon jó! Melkócs, hagyd itt a rabjaidat, kapsz helyettük újakat. Frissek, erősek, hamarább célhoz érsz velük.
MELKÓCS
Adjál kétszer annyit.
ZSIGMOND
Adok én többet is, csak vidd őket. Tamás! Hozd a feketelistát.
Tamás berohan a jobb terembe. Melkócsot kiviszik a bal kapun, Zsigmond utána megy, Józsa követi.
SVENDI
A többiekhez. Isten veletek. Ha visszaárultattok, majd visszatérek.
Svendi kimegy a bal kapun. A jobb teremből kijön Tamás, kezében egy tekercs, és a távozók után lohol.
HEVESI
Mi nem vagyunk rajta?
SZÉNÁSI
Nem vagyunk rá méltók.
Kis csönd.
FORGÁCS
Na végre. Svendi elment a fenébe. Mindjárt tisztább a levegő.
SZÉNÁSI
Mész ám az anyádba te is. Kéjelgő, álszent gazember. Bitang. Kotródj innét!
Forgács Hevesire néz.
HEVESI
Nem hallottad?
Kis csönd, Forgács lassan kimegy a bal kapun.
SZÉNÁSI
Domonkoshoz. Na, most benne vagy nyakig. Ha Erdélyhez állsz, fújtak a vagyonodnak. Hogy érzed magad?
HEVESI
Hiába hamisítottatok. Kár volt annyira törni az okos fejeteket.
DOMONKOS
Zayhoz. Te is elmégy?
ZAY
Minek maradjak?
DOMONKOS
Vidd el magaddal a hamisítványokat.
ZAY
Jól van.
Zay a hordóról felveszi az irományokat, és kimegy a bal kapun.
DOMONKOS
Azt hiszem, én maradok. Olyan mindegy.
Kis csönd, Domonkos bemegy a jobb terembe. Szénási felmegy a bástyára, lenéz.
SZÉNÁSI
Viszik már a népünket.
HEVESI
Megláncolva.
SZÉNÁSI
Megláncolva.
Szénási lejön a bástyáról, kis csönd, visszajön Zsigmond.
ZSIGMOND
Hevesi, eridj Erdélybe Báthoryhoz, nyálazd be a talpát, mondd meg neki, hogy Erdély trónján szeretnénk látni satöbbi. Írjál Szénásival egy szép, rajongó, ékesszóló levelet, majd aláírom.
SZÉNÁSI
Nem is örülsz? Nem ezt akartad?
ZSIGMOND
De. Éppen ezt akartam. Az isten verje meg. De én hiába akartam. Mit számít, mit akarok én… Most már örülök. Nem látod? Kiugrom a bőrömből.
HEVESI
Zsigmond, én inkább nem megyek el innét… szeretnék Szatmárban maradni.
SZÉNÁSI
Elmegyek helyette.
ZSIGMOND
Szó sem lehet róla.
SZÉNÁSI
Akkor hadd menjünk ketten.
ZSIGMOND
Toll a fületekbe. Hevesihez. Ebéd után indulsz.
Zsigmond bemegy a jobb terembe. Szénási Hevesi vállára teszi a kezét, a hordóhoz mennek, és inni kezdenek.
Pár évvel később. Április vége. A vár romokban. A kapu teljesen összerontva, átjárni nem lehet. A bal bástya lerontva, most már ott van a bejárat. A palota emeleti része romokban, kiégve, csak néhány fal meredezik a helyén. Az ég vörös, odakinn tűz van. Az udvaron szekerek, ágyúk, lövedékek, roncsok, a végváriak nagy része az udvaron hever, sok a sebesült. A napi harc az előbb ért véget. Hevesinek a karja van bekötve, Szénásinak az egyik térde, Forgácsnak a feje. A szín jobb oldalán, elöl, hullahalom. Tamás a szín közepén ül törökülésben, két-két vitéz egyesével hordja elébe a hullákat, Tamás meghallgatja a szívverésüket, int, a hullát felviszik a bástyára, és ledobják, ki a várból. Hallani a tompa puffanást. Szünet nélkül folyik a hullák kidobálása. Zsigmond a szín közepén üldögél, fejét a kezébe temeti. Domonkos a szín közepén áll.
DOMONKOS
Hevesihez. Képzeld: ma se fájt. Két hónapja nem fáj a gyomrom. Nem óriási? Amióta éhezünk, egyszerűen fogja magát, és nem fáj. Ha ez így megy tovább, a végén még meg is gyógyulok.
HEVESI
Ha ez így megy tovább, makkegészségesen fogsz éhen dögleni.
Az egyik puffanás után a színen túlról üvöltés. Mindenki fölfigyel, az egyik vitéz, aki a testet lehajította lenéz a bástyáról, összenéz a párjával, aztán lejönnek a következő hulláért. Tamás az éppen ellenőrzött következő hulla után néz, a két következő vitéz felviszi a bástyára, meglódítják, mindenki figyel, ledobják a hullát, várják az üvöltést, de az elmarad. Folytatódik a hullák ledobálása.
DOMONKOS
Régen olyan volt, mintha fogak nőttek volna a gyomromban, és a tulajdon nyelvüket őrölték volna. Most meg olyan, mintha valami meleg macska fészkelne benne. Ki hinné, hogy ilyen szép lehet a nyugalom, amikor az ember nem akar szerezni, se megtartani, csak úgy él bele a vakvilágba, és bármelyik pillanatban kupán trafálhatja egy eltévedt golyóbis. Ha túléljük, talán megint fog fájni…
SZÉNÁSI
Holnapután hullát eszünk.
TAMÁS
Abbahagyjam?
SZÉNÁSI
Folytasd. Lesz itt friss hús bőven.
FORGÁCS
Erőtlenül. Tiltakozom… Krisztus nevében… éhes vagyok…
Csönd, dobálják a hullákat.
ZSIGMOND
Kitekerem Báthory nyakát. Elevenen nyúzom meg. Szíjat hasítok a hátából.
FORGÁCS
Muszáj valami élelemnek lennie… olyan nincs, hogy ne legyen… Csak utána kell nézni…
SZÉNÁSI
Emberhúst a keresztények is ettek. Benne van a Bibliában.
FORGÁCS
Hol van benne?
SZÉNÁSI
A Bibliában minden benne van. Te mondád.
Gyönge röhögés.
FORGÁCS
Utánanézek…
Forgács bemegy a jobb terembe.
ZSIGMOND
Nem lehet józanul kibírni… Menyhárt nyakát is kitekerem. Megnyúzom. Szíjat hasítok a hátából…
Dobálják a hullákat. Az egyik dobáló vitéz felkiált.
EGY VITÉZ
Jön a török!
Kelletlen mozgolódás. Hevesi is feláll, kihúzza a kardját, erre Szénási is kihúzza.
EGY VITÉZ
Fehér zászló alatt!
MÁSIK VITÉZ
Melkócsot hozzák!
A vitézek, már akik tudnak, feltápászkodnak. A bástyán megjelenik négy török, hozzák a díványt, rajta Melkócs. Senki nem szól és nem hajbókol. A törökök leteszik a díványt a bástya tetején. Melkócs fektében lenéz, de fel se könyököl. A hulladobálás abbamarad.
MELKÓCS
Ahogy az már lenni szokott, kegyetlen kínok között fogtok kimúlni, keselyűk lakmároznak majd a beletekben, utánatok nem marad semmi, mintha sose lett volna se a vár, se a harcotok érte. Szomorú és sajnálatos. Hiába hajtogattam: mentsétek az irhátokat, mivelhogy utálok hadakozni, minthogy a békességet és a lustálkodást kedvelem, de hát pusztulni akartok. Énnekem persze majdnem mindegy, mikor lesz az enyém a vár, holnap-e vagy holnapután, én jóban vagyok az idővel, csak azt nem értem, minek pusztultok potyára. Porfészek ez, nem az otthonotok. Higgyétek el nekem, a vénnek: a béke az életnek és a halálnak egyaránt értelme, a józan ember természetesen, előítélettől mentesen, lelki görcseitől szabadon csusszan át egyikből a másikba. Nincsen harc, amelyet bármely érdekszövevény igazolna. Nincsen vallás, amely okkal törhetné kerékbe az egyes életét. A jelen áldozata mindörökre hiábavaló…
Csönd, közben Melkócs elalszik. Kínos mocorgás, végül Domonkos fölmegy a bástyára, és megcsiklandozza Melkócs talpát. Melkócs felriad.
MELKÓCS
Domonkoshoz. Köszönöm, fiam… Ott tartottam, hogy… ott hagytam abba… Menyhártban úgyse bíztok, Bécsben dőzsöl, árulni is lusta. Rudolf császár őrjöngve hányja magára a keresztet, Szatmárról nincsen tudomása, és tudjuk mi jól: Szatmárral kezdődik a világ vége. Svendi Lázár nem bolond, ő majd csak az üszökre dugja ide az orrát. Báthory pedig nem kegyelmez. Én az ő parancsait kedvetlenül, ám teljesítem, őneki nyilván szüksége van Menyhárt vagyonára, hogy aztán ellenünk, örök szövetségesei ellen fordulhasson. Én tehát beveszem neki Szatmárt, és aztán harcolni fogok ellene. Magatokban bíztok? Csodában? Nekem ugyan ne meséljetek, én is magyar vagyok, így vagyok a szentséges és legnagyobb szultán leghűbb alattvalója. Bízzatok már bennem, na.
Csönd.
MELKÓCS
Hajnalig rágódhattok, aztán ha muszáj lesz, kaszabolunk.
Melkócs int, a törökök fölemelik a díványt, és leviszik a bástyáról, ki a várból.
SZÉNÁSI
Tovább!
Folytatódik a hulladobálás.
ZSIGMOND
Báthoryt miszlikbe vágom. Átharapom a torkát. A beleit az ujjamra tekerem. Kiégetem a szemét. Mért nem várta meg, amíg Menyhárt melléje áll? Menyhárt torkát is átharapom.
HEVESI
Ezek szerint adjuk meg magunkat.
SZÉNÁSI
Azt nem.
HEVESI
De igen.
SZÉNÁSI
Nem.
HEVESI
Melkócs megígérte.
SZÉNÁSI
Én is megígérném.
HEVESI
Itt nem te fogsz dönteni.
SZÉNÁSI
Hát akkor fegyverbe.
A vitézek kelletlenül ismét feltápászkodnak, és kivonják a kardjukat.
SZÉNÁSI
Most nekilátok, és szépen sorjában újra elmondom, miért kell nekünk állandóan az ellenkező végletet prédikálnunk. Köztudomású, hogy közös népen ketten nem lovagolhatunk. Ismeretes, hogy nincs is közös népünk. Ami volna, az is elfogyott. Ha én a maradék vitézeket ámítom, te a maradék jobbágyokat – lehetne fordítva is. Úgy véljük ezért, hogy gyűlöljük egymást, holott tévedünk: mi egymást dacból, unalomból, egyéb cél híján, csak azért is marjuk, ezt véljük politizálásnak, és nyugtalanul alszunk, ha napi gyűlölködésünk tökéletlenre sikerült. Mindez nincs ellenemre. De most az egyszer szüntessük be magunkat, azzal a szent céllal, hogy megmaradásunk után hersegve haraphassunk egymás torkába. Egyébként kíváncsi vagyok, kinek óhajtasz parancsolgatni. Hol van a nyájad? Hol vannak a rajongóid, híres prédikátor? Ledöfhetnélek. Nézz körül. Nem moccan senki.
Hevesi hallgat, valóban nem mozdul senki. Szénási int, a vitézek leeresztik a kardjukat, leheverednek.
SZÉNÁSI
Látod, prédikátor, nem vagy mindenható. Hiába jártatjuk a szánkat. Hidd el nekem: osztozom bánatodban.
DOMONKOS
Hagyjátok abba, unalmas.
SZÉNÁSI
Szórakozni akarsz? Fordulj Zsigmondhoz.
ZSIGMOND
Menjetek a fenébe.
SZÉNÁSI
Nem baj, Zsigmond, Báthorynak átharapod a torkát.
DOMONKOS
Menyhártnak is.
SZÉNÁSI
Persze, mind a kettőnek.
DOMONKOS
Lehetőleg egyszerre.
SZÉNÁSI
Úgy finom.
ZSIGMOND
Menjetek a fenébe!
Folytatódik a hulladobálás. Forgács kitántorog a jobb teremből.
FORGÁCS
Emberi orrok! Teli zsák orr! Másznak! Mint a patkányok!
ZSIGMOND
Röhög. Rábukkant a püspök! Másznak? Patkányok? Patkány van a képed közepén! Levágjuk! Kihúzza a kardját, és Forgács felé közeledik.
FORGÁCS
Elugrik, Szénási elé veti magát, a vitézek egy része röhög. Adjuk meg magunkat, Szénási, könyörgök, elrohadunk, szétmállunk, lefoszlik az orrunk, hallod? Emberek! Szénásira mutat. Ez itt maga az ördög! Ő hozta ránk a törököt! Nem tágít, amíg egy is él közülünk… testvéreim… öljétek meg a gonoszt! Testvéreim!
Szénási int, Forgácsot megragadják, és a bal terembe kalodálják.
TAMÁS
Megkínozzam?
SZÉNÁSI
Hagyd a fenébe.
Kis csönd.
HEVESI
Én kimegyek. Jöjjön, aki élni akar.
SZÉNÁSI
Aki élni akar, azt levágom.
A vitézek egy része lassan Szénási, másik része Hevesi mögé sorakozik. Zsigmond ülve marad, Tamás felfigyel, a hulladobálás abbamarad, Domonkos aggódva figyel. Kis csönd.
HEVESI
Meg fogunk halni. Nem érzed? Azért, mert én meg akarok menekülni, neked feltétlenül meg kell halnod? Presztízskérdés a halálunk, vagy mi az isten? Csak hogy neked legyen igazad. Nehogy a más akarata érvényesüljön. Örül a kis lelked, hogy most végre lettél valaki, és elfog a rettegés, hogy ez a helyzet megszűnik, mihelyt elmúlik az ostrom. Annyira se vagy ép, hogy legalább a halálfélelem kijózanítson. Már az ösztöneid is hazudnak.
SZÉNÁSI
Én nem vagyok képes lehajtott fejjel, szabadon vonulni a mészárszékre. Kényszerítsenek rá! Legalább álljak ellent!
HEVESI
Mikor ötölted ki ezt a szép kis teóriát? Ebben a hónapban ez a filozófiád van műsoron? Na és már bebeszélted magadnak annyira, hogy hiszel is benne? Amíg a török belehúz a karóba, te majd kifejted neki legújabb, mélyenszántó megfigyeléseidet, a Korán értelmezésének morális összefüggései kapcsán.
SZÉNÁSI
Kínos lehet műveletlen baromnak lenni. Te ökör. Olvastad a Koránt?
HEVESI
Meg fogunk halni.
SZÉNÁSI
Olvastad a Koránt? Te csodaváró ökör!
HEVESI
Csodaváró? Én? Hiszen te színleled, hogy hiszel a csodákban! Hogy pár nap múlva történik valami. De semmi se fog történni! Csak meghalunk!
A bástyán megjelenik Zay.
ZAY
Adjon isten, emberek!
Mindenki megkövül, Zay lassan lesétál.
ZAY
Most jövök a portáról, megkötöttem a drinápolyi békét. Mi újság?
Csönd.
ZAY
Erre jártam, gondoltam, benézek. Látom, itt semmi se változott. Folytassátok a civakodást, ne zavartassátok magatokat.
DOMONKOS
De hát minket ostromolnak!
ZAY
Hát persze. Odakint hallatlanul kedvesen figyelmeztettek, hogy a várba csak befelé van út. Szervusz, Szénási. Kezet fognak. Hogy vagy? Á, Hevesi! Kezet fognak. Acsarkodtok, mi? Gondolom, éheztek. A török is éhezik.
SZÉNÁSI
Megmondtam. Én megmondtam. Tudsz még valamit?
ZAY
Hogyne. Nemsokára itt a május. Odakint kissé távolabb meg gabonát égetnek.
HEVESI
Kicsoda?
ZAY
A török.
HEVESI
Mégse éheznek annyira.
ZAY
Szerintem nagyon.
HEVESI
De van gabonájuk.
ZAY
Hogyne volna, ha égetik.
DOMONKOS
Nem értem.
ZAY
Én se. A török már csak ilyen. A delegációval Sztambulban és Konstantinápolyban is jártam. Mi mindenről tudnék én mesélni!
SZÉNÁSI
Hát mesélj! Nincs más dolgunk, hallgatunk. Ülj le. Mesélj.
ZAY
Leül, kényelmesen elhelyezkedik. Képzeljétek: a delegáció minden tagja kapott egy háremet. Én hatvan nőt és három eunuchot. A fejesek persze többet. Érdemes volt élnem. Annyi mindent láttam, nem is tudom, mivel kezdjem.
SZÉNÁSI
Mindegy. Mesélj.
ZAY
Hát kérlek szépen… Van nekik egy fenomenális besúgóhálózatuk. Az is spicli, aki nem tud róla. Fülelnek szekrényben, ágy alatt, ajtó mögött, ruharedőben, homlokráncban, füljáratban. Többször bukkantam rájuk, hol a függöny mögött üldögéltek, hol szőnyegnek álcázták magukat, aztán kellemesen elcsevegtünk erről-arról. Minden második szavuk idézet a Koránból, minden harmadik a szultán örök dicsőségét zengi, egyébként Mohamed próféta ünneplése foglalja le a gondolataikat, miután ottjártamkor volt valamilyen évforduló. Sztambulban a házam előtt minden éjjel történt néhány politikai gyilkosság, az utcán kísérettel jártunk, nehogy töröknek nézzenek minket, mert az életveszélyes. A szultánt nem láttam, azt mondják, szegényebb, mint egy átlaghivatalnok, hát el is hiszem. Hetekig vánszorogtunk egyik hivataltól a másikig – de legalább láttunk fényűzést, a javából. A tömeg persze viskókban él, némelyikben a kecskéket leszámítva húszan is, szennyvizet isznak, dinnyehéjat esznek, a vének fényes nappal halnak éhen a csecsemők csontjaival a szájukban. Görögök, szlávok, grúzok, örmények, emberi hús, ragály, őrület, és persze burjánzik az elnyomott gondolat.
Kis csönd.
ZAY
Az utcán a gyerekek a szemem láttára nyiszálták le az ujjukat, árulják, a külföldiek veszik, mint a cukrot. A Korán néhány korszerűbb magyarázatáért örökös rabszolgaságot és horribilis összeget adnak. Ellenőrizhetetlen birodalom. Maguk is csodálják, hogy vannak még, és nem hiszik, hogy lesznek, mert széthullás után ordítanak a koldusok, a szennycsatornák és az ürülék a városok szívében, pusztulás után sivalkodnak a puffadt hasú csecsemők, és hallgatnak az éhen halni akaró vének, szétmállás után csikorognak a viskók és a paloták omló díszei, a zsugorított emberfejek a kerítések tetején, a félbemaradt dzsámik; a zuhanni készülő minaretek, csönd után üvöltenek a müezzinek, elnyúlás után görnyednek a hivők, megbékélésért gajdolnak a hitetlenek, makognak az épségről lázálmodó nyomorékok és a tagjaikat veszteni fogó épek… Egymás hegyén-hátán tülekednek a pártharcok, a dinnyehéjak, az ékszerek, az idézetek, a kopár hegyek, a gondolatok, a hitek, az álérdekek, darabokra törik az egyetlen vallás, amelynek nevében holnap levágott fejjel, bezúzott koponyával, kilógó belekkel ébredhetsz, ki tudja, miért és ki által, mert arrafelé a véletlen is bizonytalan, mert barátod ellen csak ellenséged barátja véd meg, ha időt szakíthat rád a céltalan rohanásban, mert rohan az élő, hogy meghúzhassa magát a semmiben, előtte futnak a holtak, egymás vállára másznak a feltörekvő öngyilkosjelöltek, a láncok cserélődő rabszolgák ezreit csörgetik, a lehulló fejekben pedig újra és újra megérik az egyetlen gondolat: hogy ebben az egyre gyorsabb sehova rohanásban, az emberi halál e hanyatt-homlok bővülő újratermelésében van az értelme annak, amit lehet sejtve tagadni és meggyőződés nélkül hirdetni: az istennek, aki kényszerű rádöbbenéseinkből hízik bennünk a céltalanság szellemévé, és akit visszavonni akkor se tud majd senki, amikor ez a részegen burjánzó testi-lelki televény belefagy az űrbe.
Kis csönd.
ZAY
Én ott maradtam volna. Életemben először, valahol. Kár, hogy a németek jó előre elintéztek volna, nem látván be, hogy nem vagyok árulójuk. Így hát most itt vagyok, és már nem is igaz, hogy valaha délen jártam, ahol az égen is elhasal a félhold, és megint nem hiszem, hogy itt vagyok, nem vagyok jelen, távol vagyok, és úgy nézek körül a mában, mint aki holnap elmegy. Nézem a várat, és helyette az emlékképet látom, amely színtelen, mint az álom.
Csönd.
ZAY
Egyszóval, ti meg a véretek ontjátok. Ez is valami. A török odakint Báthoryt ócsárolja, nem akaródzik háborúzniuk érte. Na és mikor koncolnak föl? Vagy inkább éhen vesztek?
HEVESI
Szénási éhen vész.
SZÉNÁSI
Hevesit felkoncolják.
ZAY
Nagyon helyes.
HEVESI
Te kintről jössz, hallhattad, hogy elvonulhatunk.
ZAY
Ezt meg ki állítja?
HEVESI
Melkócs.
ZAY
Vagy úgy!
SZÉNÁSI
Melkócsnak nem hiszek, annál inkább neked, Zay. Csak nem akarsz elpatkolni! És bejöttél hozzánk. Tudod te jól: éhezik a török, nem bírja sokáig.
ZAY
Mért ne bírná? Hetekre való gabonát égettek.
SZÉNÁSI
De égették.
ZAY
Égették.
HEVESI
Maradt még.
ZAY
Lehet.
SZÉNÁSI
Ezt mivel magyarázod?
ZAY
Semmivel.
SZÉNÁSI
Hát akkor minek jöttél?
ZAY
Minek jöttem! Minek! Muszáj valami célomnak lenni? Á, hülyék vagytok, és ezen úgyse lehet segíteni. Meg fogtok dögleni. Én is. A kalodához sétál; meglátja bent Forgácsot. Jé, a püspök! Üdvözöllek. Jövök hozzád, nehogy már unatkozzál. Beül a másik kalodába. Csukja rám valaki.
Értetlen csönd, aztán Tamás odalép, rácsukja.
TAMÁS
Rácsuktam… Szénásihoz. Ő kérte… Hevesihez. Ő kérte…
SZÉNÁSI
Közveszélyes öngyilkos. Még az is lehet, hogy Melkócs küldte.
TAMÁS
Megkínozzam?
Csönd.
TAMÁS
A püspököt is meg kéne. Most melyiket? Csak egy csigánk van.
Csönd.
HEVESI
El kell menni innét, mert nem lehet itt maradni, és mert el kell menni akkor is, ha nem muszáj. El valahová, ahol nincsen Szatmár, ahol nem vagyunk mi sem, ennél az erdőkben is jobb, mezítláb a hóban is jobb, hontalanul, bujdokolva is jobb. Ha elbujdosik egész Magyarország, hátha nem lesz magyar, aki üldözőbe venné. Innét csak elmenni lehet, mert nem lehet itt maradni, ide visszatérni se lehet, és ezért, csak ezért érdemes elmenni valahová, mindegy, hová, mert el kell menni innét, akkor is, ha nem muszáj.
Szénási a bal terem elé megy, leguggol, Zayt bámulja. Hevesi váratlanul hátulról ráveti magát, mire a vitézek szempillantás alatt kaszabolni kezdik egymást. Zsigmond és Tamás értelmetlenül bámul, Domonkos a vagdalkozók közé veti magát.
DOMONKOS
Vissza! Erre számít Melkócs! Vissza!
Heves csata, Domonkost hasba szúrják, eldől. A csata, amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelenül abba is marad. Szénási és Hevesi a földön, mindkettő vérzik. Több friss hulla hever a földön. Hevesi nagy nehezen föltápászkodik, többen támogatják, intésére Szénásit a bal terembe húzzák, és kaloda híján a falhoz bilincselik. Tamás visszaül törökülésbe, de a hullákat, köztük Domonkost, most már szívhallgatás nélkül hajigálják le a bástyáról. Közben leszáll az éj. Tamás munka nélkül lévén, feláll, Hevesihez lép, a bal teremre bök.
TAMÁS
Megkínozzam?
HEVESI
Nem kell.
Kis csönd.
HEVESI
Tamás. Eridj a törökhöz. Mondd meg Melkócsnak: megadjuk a várat.
TAMÁS
Küldjél mást.
HEVESI
Nem mégy?
TAMÁS
Inkább nem.
HEVESI
Mi az, hogy nem?
TAMÁS
Hát úgy. Én megkínozom a rabokat, elkönyvelem a veszteséget, levelet írok, hallgatózom, besúgok, kipucolom a csizmádat, de küldjél mást. Ugyanis levágnak, mielőtt a basáig érnék.
HEVESI
A többiekhez. Na, emberek, ki hajlandó?
Csönd.
HEVESI
Emberek, hogy megadjuk magunkat, ahhoz előbb… meg kell adnunk magunkat!
Csönd.
HEVESI
Rábök az egyik vitézre. Te mért nem mégy?
EGY VITÉZ
Megüt a guta, ha túlél a többi.
HEVESI
Vessétek tömlöcbe!
Kis csönd.
TAMÁS
Gondterhelten. Tele van.
Kis csönd.
HEVESI
De hát muszáj beszélnünk Melkóccsal!
EGY VITÉZ
Beszélj vele magad.
TAMÁS
Bocsánatkérően. Tele van.
HEVESI
Zsigmondhoz. Zsigmond, téged ismer a török.
ZSIGMOND
Én menjek? Túsznak? Énnekem meg kell ölnöm Báthoryt.
HEVESI
Mire vártok? Csodára? Nekünk még meghódolni se sikerül?
EGY VITÉZ
A fehér zászló csak reggel látható.
Hevesi meglepődik, elhallgat, néhányan kuncognak.
HEVESI
Hát akkor parancsba adom: dobjátok ki a várból a fegyvereket. Mindet. Nem szabad ellenállnunk, és hajnalra meginoghatunk. Jó éjszakát.
Hevesit betámogatják a jobb terembe. A vitézek szétoszlanak, nagyobb részük bemegy a jobb terembe, kisebb részük az udvaron heveredik le. A hold a bal teremre süt.
SZÉNÁSI
Menyhárt egyébként rögtön az ostrom első napján lelépett.
ZAY
Ne hagytátok volna.
SZÉNÁSI
Nevet. Segítségért ment ki. Vele ment Józsa is.
FORGÁCS
Az ostrom kezdetén még erős volt a vár. Svendi emelte föl. Még Báthory első támadása után.
ZAY
Szóval ez a második.
SZÉNÁSI
Az első támadáskor jött a pestis.
ZAY
Sokan meghaltak…
SZÉNÁSI
A harmadik feleségem meg a fiam…
Kis csönd.
ZAY
Forgácshoz. Hát te?
FORGÁCS
Erdélybe készültem, reggel érkeztem Szatmárba, délben körülzárt a török.
ZAY
Pech.
FORGÁCS
Olyasformán.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Nevet. A pestisért is magamat okoltam. Aztán egyik éjjel belopóztam Menyhárthoz, és belevágtam a késemet. Persze páncélingben aludt.
ZAY
Mit szólt hozzá?
SZÉNÁSI
Nevet. Kiröhögött. Pedig most is megölném… Talán. Menyhárt ugyan nem oka semminek, de azért megölném.
ZAY
Forgácshoz. Püspök vagy még?
FORGÁCS
Nem sokáig. Meg fogok nősülni.
ZAY
Mi a fene.
FORGÁCS
Komolyan.
SZÉNÁSI
Mindenki megőrül néha.
Kis csönd.
FORGÁCS
Nagyon röstellem az orrokat.
SZÉNÁSI
Mondd már.
FORGÁCS
De úgy másztak, mint a patkányok.
SZÉNÁSI
Nekem az ördög szokott megjelenni.
FORGÁCS
Szégyellem magam.
ZAY
Miféle orrok?
SZÉNÁSI
Jámbor csalás. Van egy zsák orrunk, Melkócstól kaptuk ajándékba hajdanán. A felét már elküldtük Bécsnek, hadd higgyék, hogy harcolunk. A másik felét szűkösebb időkre tartogattuk. Nyakláncnak is jó, kapuéknek is.
FORGÁCS
Én nem tudtam róla. Hónapok óta harcolok velük, és nem volt időnk fecsegni. Szénásihoz. Pedig én régóta meg akarom neked mondani: rájöttem, hogy neked volt igazad.
SZÉNÁSI
Ez dicséretes.
FORGÁCS
Azért is indultam Erdélybe, hogy tárgyaljak a törökkel.
SZÉNÁSI
A törökkel nincs mit tárgyalni.
FORGÁCS
Már hogyne volna! Megnősülök, áttérek, protestáns leszek.
SZÉNÁSI
Minek ahhoz megnősülni?
FORGÁCS
Nem érted? Éveken át rágódtam a szavaidon, és beláttam: minket a növő hatalom zabál meg. A német ellen minket csak a török véd meg.
SZÉNÁSI
Hülyeség. A töröknél még a német is jobb. Annak idején tévedtem. Mint ahogy jó néhányszor.
FORGÁCS
Pálfordulás?
SZÉNÁSI
Nálad is?
FORGÁCS
Ha tudnád, mennyire kínos nekem a nősülés. Belehugyozni egy tisztátalan nőstény kloakájába. Éppen nekem, a szellem emberének. Azt hiszed, könnyű megtagadnom a vallást, amely embert faragott belőlem, és amelyben hinni soha nem szűnök meg? Azt hiszed, öröm lesz ellene prédikálnom? Súlyos okom lehet, ha mindezt vállalom.
SZÉNÁSI
Ha nem tudnád, szellem: a török rohadt és önző és kapzsi.
FORGÁCS
Bécs is.
SZÉNÁSI
Nyilván. De megvan az az előnye, hogy idővel még rohadtabb, még önzőbb és még harácsolóbb lesz, és minket mindenképpen leigáz. Tegye hát úgy, hogy legalább azt hihessük: mi akartuk.
FORGÁCS
Jártál te már Bécsben? Mert ott születik a pokol.
SZÉNÁSI
Nem jártam, nem is érdekel. Majd ha nálunk is lesz új pokol, új emberek új érvekkel fognak küszködni ellene. De ahhoz a pokolnak előbb meg kell lennie.
FORGÁCS
Én inkább imádom Mohamedet, mint a megvalósuló krisztusi igéket.
SZÉNÁSI
A politika nem imádat és nem világnézet kérdése. Ne hidd, nősülő püspököm, hogy én nem látom: két hatalom közül egyik sem lehet emberséges. Világos, hogy két rossz között nincsen kevésbé rossz. Ami embertelen, az nem lehet többé vagy kevésbé az. Isten előtt a rossz semmilyen indokkal sem menthető. Isten nem állít minket morális választás elé, hitehagyó püspököm, mert választani csak jó és rossz között lehet, és isten a jót megvonta tőlünk.
FORGÁCS
Ez nem ment föl a felelősség alól.
SZÉNÁSI
Nem hát. De isten próbatétele másban van. Ő minket a múltról és a jövőről kérdez, és mi csak múltat vagy csak jövőt válaszolhatunk neki. Mivel isten ideje a múltból rohan a jövőbe, és megfordítani egyelőre nincs erőnk, a helyes válaszadó akkor is jövőt mond, ha ez a jövő, mai fogalmaink szerint, a múlt rossznál is rosszabb lesz.
FORGÁCS
Ez a jövő kilátástalan.
SZÉNÁSI
De még mennyire. Én istennel nem jutottam egyezségre soha. Lázadtam, és lázadni fogok önkénye ellen, amellyel kizárólagos jogot formál a kérdezésre, és engem mindössze válaszra érdemesít. Ez végül is a legnagyobb pofátlanság, ami isten részéről elképzelhető. De azzal nyugtatom magam, hogy istennek ezzel talán magas célja van. Isten érzésem szerint meg akar halni, de tudja, hogy őt csak az ember ölheti meg, akkor, amikor végre az ember fog kérdezni, és isten lesz kénytelen válaszolni. Hogy ez a kérdező ember egyszer megszülessen, őseinek túl kell élniük a halált.
FORGÁCS
Ezt nem értem. Zagyvaság. Rosszabb a misztikánál. Ez a kiválasztott ős te volnál?
SZÉNÁSI
Mindenki az. Legföljebb én tudok is róla.
FORGÁCS
Hát nem értem.
SZÉNÁSI
A viaszba pecsétet nyomnak, a pecsét nyoma ott marad. Mi lesz, ha fellázad a viasz? Belenyomódik a pecsétbe, és ott marad a nyoma.
Kis csönd.
FORGÁCS
Akkor én megnősülök, te pedig katolizálsz.
SZÉNÁSI
Elvileg. Gyakorlatilag nem egészen, mert a nyájamat, ha van, nem akarom elveszíteni.
FORGÁCS
Mit fogsz hát prédikálni?
SZÉNÁSI
Ami van, az mindig elég iszonyú ahhoz, hogy prédikáljak ellene. Valami mellett ezért soha nem fogok prédikálni. Sőt. Támadni fogom a saját, Bécset támogató reálpolitikámat is. Nyomdát nyitok ugyanis, és az írott szó tovább hat, csínján kell bánni vele. Kígyót-békát fogok kiabálni magamra, és igazam lesz.
FORGÁCS
Érdekes, én is nyomdát nyitok. És úgy tűnik, ellened fogok ágálni.
SZÉNÁSI
Én pedig mindkettőnk ellen.
FORGÁCS
Én hívtam be a jezsuitákat. Most röpiratokban fogom leleplezni a jezsuiták piszkos és istentelen üzelmeit.
SZÉNÁSI
Én pedig ostorozni fogok mindenkit, aki élt és él és élni fog. A pápistákat különösen, lévén, hogy titokban velük fogok szövetkezni.
FORGÁCS
Kénytelen leszek az általam utált Hevesikkel paktálni ellened.
SZÉNÁSI
Majd én is szövetkezem velük ellened.
FORGÁCS
Én téged nem is gyűlöllek. Én tulajdonképpen szeretlek téged. Most majd az irántad való gyűlöletre nevelem magam.
SZÉNÁSI
Én is kedvellek, magamfajta őrült vagy. Majd megpróbállak gyűlölni.
Csönd.
ZAY
Fejetlenül prédikálni legalább olyan nehézkes, mint töketlenül megnősülni. Beláthatnátok, hogy Szatmárnak addig van miből pusztulnia, amíg Bécs a portával huzakodik. Erős udvarért és éppen olyan erős portáért imádkozzanak az életben maradók, akik nem mi leszünk.
Kis csönd.
ZAY
Csak ez a dühítő. Hogy lesz, aki túléli.
Csönd.
ZAY
Útközben hallottam, hogy Annát Báthory elfogatta.
SZÉNÁSI
Tömlöcben is halt meg szegény.
ZAY
Szép asszony volt.
SZÉNÁSI
Csodálatos asszony. Fél Erdély végigment rajta. Terhesen halt meg.
ZAY
Kecskét szült volna.
SZÉNÁSI
Az is lehet. Csodálatos asszony volt.
Kis csönd.
SZÉNÁSI
Nem így van, nősülő püspököm?
Csönd. A beszélgetés alatt a jobb teremből előszivárogtak a vitézek, bolyonganak az udvaron. Néhányan ülnek, maguk elé merednek. Tamás és Zsigmond is kijön, már csak Hevesi nincs a színen.
EGYIK
Nem lehet aludni.
MÁSIK
A hőségtől van.
EGYIK
Reggelre nyár lesz. Érzem az illatát. Elmegyünk?
MÁSIK
Ha isten adja.
EGYIK
Hová?
MÁSIK
Mindenütt ég van.
HARMADIK
Én megtartottam a késemet. Még jól jöhet, ha lesz mit ennünk.
EGYIK
Én is megtartottam. A kés nem is fegyver.
MÁSIK
Azt mondják, Hevesi is megtartotta.
TAMÁS
Hazamegyek a Drávához. Van ott egy mező, azt nem lehet összerontani.
HARMADIK
Mifelénk volt egy kovács, lovat patkolt, ekét kalapált, én kezeltem a fújtatót.
EGYIK
Nálunk mocsarak voltak, de szebb kísértetek laktak benne, mint a Szamosban. A népek igen féltek, csak én nem, énnekem a lidércek még meséltek is, jó szívvel voltak hozzám.
NEGYEDIK
Én még Budán is jártam. A Duna széles, olyan széles, hogy szélesebb még a Szamosnál is. Budán a tornyok magasabbak, mint errefelé a jegenyék. A magyarok is bugyogóban járnak, és minden héten fürdőbe mennek. A török úgy beszél magyarul, mint te vagy én. Lovat vittünk a vásárra, megdöglött, a gazdám felkötötte magát. Szép ló volt, szerettem.
Kijön Hevesi.
EGYIK
Lengyelországba kéne menni.
MÁSIK
Vagy Erdélyen túlra.
HARMADIK
Azt mesélik, Törökországban kezdődik a tenger, és a tenger másik partján boldog magyarok élnek. Csak egy királyuk van, magas hegyek veszik körül a birodalmat, nem háborgatja senki. Az ottani magyarok szép, erős emberek, sok lovuk van, és mindenkinek ugyanannyi lova van.
Csönd.
EGYIK
Énekelj valamit, Hevesi!
HEVESI
Nem tudok én már énekelni.
Másik bemegy a jobb terembe.
EGYIK
Próbáld meg.
HEVESI
Nem tudok énekelni.
EGYIK
Énekelj a magas égről. Az árvaságról. A vashegyekről.
Másik kijön, hozza a lantot. Hevesi átveszi.
HEVESI
|
|
|
|
|
|
|
Csönd.
HEVESI
Találkozik Musztafa a nádorral. Mennek, mendegélnek, az Alföldön fakeresztek nőnek. Musztafa megbotlik, lehajol, hát egy kéz áll ki a földből, mozog. Azt kérdi Musztafa: „Mi az, itt élőket is temetnek?” Mire a nádor: „De még milyen rosszul!”
ZSIGMOND
Ha reggelig sikerül egy selyemzsinórt küldenünk Melkócsnak, akár meg se adjuk magunkat. Állítólag sok basa kötötte fel magát tévedésből.
Csönd.
HARMADIK
Újra kezdődött a történelem, és úgy alakult, hogy Magyarországon találták föl a puskaport. A feltaláló magyar ember volt, fehér inge volt, lobogó gatyája, pörge kalapja, azon árvalányhaj. Feltalálta a puskaport, tarisznyába tette, útnak indult. Megy, mendegél, találkozik egy rókával. A koma éppen tehenet hajtott a vásárra. A ravaszdi illedelmesen köszön, az ember viszonozza. Megállnak. „Add el nekem ezt a tehenet – mondja az ember. – Szomjas vagyok – mondja az ember –, és egyetlen kút sincs ezen a pusztaságon.” „Mit adsz érte?” – kérdi nagy furfangosan a róka. Erre az ember azt kérdi: „Szereted a kapor ízét?” „Attól függ, mihez” – válaszolja a koma agyafúrtan. „Uborkához” – mondja az ember. „Uborkához szeretem” – így a koma dörzsölten. „Az enyém jófajta mondja az ember –, puskapor.” A róka megszagolja, aztán nagy megátalkodottan a tarisznyát is hozzákéri, és az embernek adja a tehenet. Megy, mendegél az ember a tehénnel, hát nem szembejön egy medve? A medve bal fülében egy kisegér cincog. Az ember elcseréli a tehenet a kisegérért. Megy, mendegél az ember a kisegérrel. Aztán a kisegér fogja magát, és meglóg. Megy, megy, mendegél az ember egyedül. Aztán nélküle.
Csönd.
MÁSIK
Száll a szép Szabadság az ég alatt, elfárad, nézi, hol pihenhetne meg. Meglát egy darab földet, fölülről szép zöld mezők, erdők, hegyek meg völgyek, termékeny síkságok, kanyargó folyók, na, gondolja a Szabadság, ide érdemes leszállnom. Leszáll, csupa virág a mező, a fű bokáig ér, örvendezik a Szabadság nagyon. Egyszerre elővágtat három sovány vitéz három göthös paripán, rávetik magukat a Szabadságra, megkötözik. „Mit akartok tőlem – kérdi a Szabadság –, én a szép Szabadság vagyok.” „Én magyar vitéz vagyok – mondja az egyik –, Rudolfot szolgálom.” „Én magyar vitéz vagyok – mondja a másik –, Báthoryt szolgálom.” „Én magyar vitéz vagyok – mondja a harmadik –, én mindenkit szolgálok.” „Mért kötöztök meg engem? – kérdi a Szabadság. A három vitéz összenéz. – Parancsot kaptatok rá?” A három vitéz hallgat. Aztán megszólal a harmadik: „Nem kaptunk rá parancsot, de bennünk él a Rabság, ezért megölünk téged.” És megölik a Szabadságot. A Szabadság persze nem hal meg, fölrepül, száll tovább az ég alatt, mint a költöző madarak a télből, és nem tér vissza soha többé.
Csönd. Hevesi feláll.
HEVESI
Minden fegyvert kidobáltatok?
Csönd.
HEVESI
Hajnalodik.
Csönd.
HEVESI
Különben mindegy. Egy kicsit meginogtam. Csak nehéz bénán várni… Mért éppen most legyen a török szavatartó…
Csönd.
HARMADIK
Nekem van egy késem.
EGYIK
Késem, az nekem is van.
MÁSIK
Neked is, Hevesi.
HARMADIK
Komoly mulasztás terheli a lelkemet: én a kardokat elfelejtettem kihajítani.
ZSIGMOND
Én leguríttattam a puskaporos hordókat.
MÁSIK
Homok volt bennük. A puskapor a pincében van. Tévedésből.
Csönd, Hevesi bólogat. Hajnalodik. A vitézek egy része fegyvert hoz ki a jobb teremből. Néhányan felballagnak a bal bástyára.
TAMÁS
Hozzam a fehér zászlót?
HARMADIK
A bástyán. Elment a török.
Egymást taposva a bástyára rohannak. Néhányan leugrálnak róla, ki a szín mögé. Hangok: „Elvonultak! Csoda! Túléltük! Győztünk!” Néhányan az örömtől elnyúlnak a földön, mások ülnek, vigyorognak, megint mások imádkoznak, valaki kiszabadítja a bal teremben levőket, azok is felimbolyognak a bástyára. Forgács térdre esik, imádkozik, Zay ácsingózik, Szénási rohangál. Egyesek sípot, dobot kerítettek, hangzavar. Páran örömükben a palotát kezdik bontani csákánnyal, nem szól rájuk senki, mások ágyúgolyókat hajigálnak ki a várból, páran dísztárgyakat hoznak ki a palotából, és osztogatják. Valaki egy hullát talál, többen megragadják, és nagy hórukkolás közepette ledobják a bástyáról. Általános ölelkezés. Zsigmond, Szénási, Hevesi, Forgács egy kupacban, egymást ölelgetik, Zay kissé odébb álldogál.
ZSIGMOND
Megfojtom Báthoryt! Karóba húzom! Felnégyelem!
ZAY
Hát most se sikerült megdögölnünk. Majd máskor.
SZÉNÁSI
Mégse lehetetlen! Mégse! Mégse!
HEVESI
Mért volna lehetetlen?
SZÉNÁSI
Ha mi nem érnénk be félgyőzelmekkel… ha volna türelmünk egészen győzni…
HEVESI
De most sikerült…
FORGÁCS
Csodákat művelhetnénk együtt, mi hárman…
SZÉNÁSI
Isten neki, műveljünk. Csinálunk csodát, Hevesi?
HEVESI
Mért ne.
FORGÁCS
Ha egyszer összefogunk mindenki ellen… ha egyszer mi összefogunk…
HEVESI
Megcibáljuk az isten szakállát.
SZÉNÁSI
Ráülünk a szájára, és akkor kap levegőt, ha engedünk!
Szénási és Hevesi összeölelkezik.
ZSIGMOND
Báthoryt meg kerékbe töröm. Ezzel a két kezemmel.
Tamás kijön a jobb teremből, nagy listával a kezében. Szénásihoz lép.
TAMÁS
Miután győztünk, Melkócs pedig egy jegenyén himbálódzik, és kilóg a nyelve, most találtak rá, én összeállítottam a veszteséglistát. A törökkel szembeni követelésünk tekintélyes összegre rúg, a halottakért egyetlen fityinget se számítva. A követelésbe bevettem a falrongálást, a gyümölcsfák pusztulását és a Szamos vizének bemocskolását, ami a lovak hullását tekintve súlyos pénzt jelent…
A bástyán megjelenik Boldizsár és Józsa. Eleinte nem veszik észre őket, aztán fokozatosan elcsendesednek, néznek föl a bástyára, ahol már csak Boldizsár és Józsa maradt. Csönd. Boldizsár kiköpött az apja, csak valamivel fiatalabb, mint Menyhárt az első felvonásban. Boldizsár győztesen, nagy méltósággal kitárja a karját.
BOLDIZSÁR
Testvéreim! Magyarok! Győztünk! Hála érte istennek és néktek, örök hála és örök dicsőség. Soha nem felejtem el, milyen vitézül verekedtetek. Én, Balassi Boldizsár, ígérem nektek: a Balassi-címer soha többé nem követel ekkora áldozatot. Testvéreim! Amikor Szatmárba indultam, nem reméltem már, hogy valakit is életben találok közületek. Ki gondolta volna akkor, hogy meghallhatjátok az örömhírt: soha többé nem háborúzunk a törökkel. Halljátok hát: megbékéltem Báthoryval. Erdély a szövetségesünk! A nagy török birodalom a pártfogónk! Az imént találkoztam a szégyenszemre elkullogó török sereggel, és Ibrachim basa, az átkos emlékű Melkócs utóda felajánlotta, hogy a mi számunkra is prédálnak élelmet. Testvéreim! A török jóvoltából vége az éhezésnek! Éljen Erdély, nagyszerű fejedelmével, Báthoryval az élén! Vesszen Bécs, le a németekkel, talpnyalóikkal és csatlósaikkal! Testvéreim! Szövetségesünk csapatait fogadjátok hálás szeretettel!
Csönd. Boldizsár és Józsa lejön a bástyáról, ahol megjelenik a török, és hosszú, tömött sorokban, fáradtan, elkeseredetten, megkínzottan, rongyosan, lehajtott fővel bevonul a várba, és végeláthatatlanul ömlik a jobb terembe. Sok közöttük a sebesült, a nyomorék, állatokat is terelnek. A török a felvonás végéig folyamatosan vonul befelé. Tamás közben bemegy a jobb terembe.
BOLDIZSÁR
Testvéreim! Balassi Menyhárt az ostrom idején meghalt Bécsben. Mint egyetlen fia, én lépek örökébe. Apám jó hadvezér volt, de szemét ember. A három hazában nincs, aki ne ismerné förtelmes tetteit és becstelen árulásai történetét. Alig van köztetek, aki ne szenvedett volna kegyetlen önkényétől. Ezért ígérem nektek: nem követem apám példáját, én nyugalmat hozok Szatmárra. Azt akarom, hogy rettegés nélkül, alkotó munkában töltsétek napjaitokat. Soha többé apám bűneit! Megvalósítjuk az emberarcú feudalizmust!
Kis csönd.
JÓZSA
Menyhártot nincs miért gyászolnunk. Örüljünk, hogy vége.
BOLDIZSÁR
Most pedig következzék a békés építőmunka.
JÓZSA
Ki fogjuk vizsgálni, hogyan viselkedtetek az ostrom alatt. A többség becsülettel helytállt, aki azonban nem viselte szívén Szatmár érdekeit, lakolni fog.
BOLDIZSÁR
Tudomásunkra jutott, hogy Balassi Zsigmond szabotálta a harcot, és a vagyonomat herdálta. Ügyében alapos vizsgálatot rendelek el.
Boldizsár intésére két török megragadja Zsigmondot, és a bal terembe kalodálja.
BOLDIZSÁR
A vizsgálat során minden visszaélésre fényt derítünk. Nehéz szívvel tesszük, hiszen jutalmazni jöttünk, és fogunk is, ígérem, kinek-kinek érdeme szerint.
A bástyán négy török jelenik meg, a díványt cipelik, amelyen a köpcös Melkócs helyett most a nyurga Ibrachim fekszik. A törökök az udvar közepén leteszik a díványt, Ibrachim fekve marad. Boldizsár a dívány elé lép, leborul. A magyarok lassan valamennyien leborulnak.
BOLDIZSÁR
Nemes szövetségesem, kedves pártfogóm, drága bátyám, dicsőséges Ibrachim, a hatalmas szultán, Mohamed kegyelméből az átkozott Melkócs helyére méltán kinevezett új temesvári pasa! Örömmel üdvözöllek váramban. Bizton remélem, hogy együttműködésünk mind a porta, mind az udvar számára gyümölcsöző lesz. Érezd magad otthon minálunk. Tudom, sokat tettél az átkozott Melkócs ellen, hiszen te érted el, hogy az éhes tömeg felkösse, végre is te semmisítetted meg a gabonaszállítmányokat. Köszönjük ezt neked, nemes Ibrachim basa, mert ezzel megmentetted a védők életét.
Ibrachim int, beviszik a jobb terembe. Boldizsár feláll. A török vonul befelé. A magyarok egy része feláll, más része térden marad, és maga elé bámul. Forgács Boldizsárboz lép.
FORGÁCS
Kedves Boldizsár, drága uram, segítségedre leszek soraink megtisztításában. Bizonyítékaim vannak, hogy Szénási Béccsel paktál, és a török ellen lázít.
BOLDIZSÁR
Köszönöm.
Boldizsár intésére megragadják Szénásit, és Zsigmond mellé kalodálják.
JÓZSA
Kedves barátom, Zay, jó, hogy itt vagy. Segíthetnél a szükséges adatok összegyűjtésében.
ZAY
Rendben van. Ki ellen?
JÓZSA
Mindenki ellen.
ZAY
Jó.
BOLDIZSÁR
Gondterhelten. Zay, te hű maradtál Bécshez, nem?
ZAY
Azt hiszem.
BOLDIZSÁR
Akkor a segítségedtől, sajnos, el kell tekintenem.
ZAY
Persze, persze, mi most ellenségek vagyunk. Hiába, az évek. Akkor én most elmegyek. Fél év múlva visszajövök. Ha megérem. Addigra visszaállsz.
BOLDIZSÁR
Jó utat, Zay. Svendi Lázárt szívélyesen üdvözlöm.
ZAY
Átadom.
Zay a bal kapu felé indul, aztán észbe kap, és kimegy a bástyán keresztül, ahol még mindig ömlik be a török. Tamás egy listával a kezében kijön a jobb teremből, és Boldizsárhoz lép.
TAMÁS
Boldizsár, amikor ilyen pici voltál, ni, én a térdemen hintáztattalak.
BOLDIZSÁR
Jól van, öreg, majd később.
TAMÁS
Ki gondolta volna, hogy ilyen szép nagy ember lesz belőled? Egészen parányi voltál.
BOLDIZSÁR
Bizony, bizony.
TAMÁS
Úgyhogy én most benyújtom a számlát. Minthogy a szövetségesünket győztük le, tekintélyes összeggel tartozunk neki. Az emberéletben esett pusztítást nem számítva, kárt okoztunk a töröknek fegyverben, lóban, ruházatban…
BOLDIZSÁR
Jól van, öreg, erre majd később visszatérünk.
TAMÁS
Összecsavarja a listát. Megkínozzam a rabokat?
BOLDIZSÁR
Majd később. Hevesihez. Hevesi! Úgy értesültem, hogy te már jártál Báthorynál. Rád bízok egy levelet, elviszed neki. Estére indulsz. A többiekhez. Emberek! Délben ökörsütés! Éljen a győzelem!
Néhányan utána kiáltják: „Éljen!”
Boldizsár és Józsa bemegy a jobb terembe. Hevesi áll, bámul. A török vonul befelé. A magyarok szétszélednek, egy részük bemegy a jobb terembe. A bal teremben Zsigmond lehorgasztja a fejét. Szénási feléje fordul, amennyire a kaloda engedi.
SZÉNÁSI
Most úgy tűnik: mindig szerettem Menyhártot, annyira fáj a halála. Pedig még megölni se tudtam. Most elsiratnám, és nagyon elsiratnám, és összekeverném, hogy érte vagy ellene hadakoztam-e, elfeledném a tetteit, el a jót és el a rosszat, és nem is tudom, miért, de gyászolom. Nem mi akartuk, de hozzá volt közünk, és inkább, mint bárki máshoz, és máshoz nem is lehet már. Elmosódnak a lényeges különbségek. Elmosódunk.
Kis csönd. A magyarok már mind bementek a jobb terembe. A török vonul befelé.
SZÉNÁSI
Ne búsulj, Zsigmond, egykor Báthoryval akartál szövetkezni, látod, előbb-utóbb minden, minden sikerül. Meglehet, Boldizsár nem páncélban alszik. Nem késik és nem siet az isten.
Zsigmond nem válaszol.
SZÉNÁSI
Hallod, Zsigmond? Ne búsulj.
Zsigmond nem válaszol.
SZÉNÁSI
Hé! Alszol?
Zsigmond nem válaszol.
SZÉNÁSI
Meghaltál?
Zsigmond nem válaszol.
SZÉNÁSI
Meghalt. Kis csönd. Az isten verje meg, akkor itt büdös lesz. A kurva életbe!
A török vonul befelé.
(1963–1970)
Karácsonyi ajándékul Marinak
A színen középen hatalmas boltív, mögötte fekete körfüggöny. Az előtérben egy ásó van a földbe ütve. Káró a boltív előtt a földön fekszik, alszik. Jön a Fekete Tündér.
FEKETE TÜNDÉR
|
|
|
Jön Hadnagy. Fekete Tündér el.
HADNAGY
Uram, királyom, ébredj!
KÁRÓ
Felébred. Mi az, mi történt?
HADNAGY
Elaludtál, felséges uram.
KÁRÓ
Elaludtam?
HADNAGY
Úgy van, felséges uram.
KÁRÓ
Kihez beszélsz?
HADNAGY
Hozzád, felséges úr.
KÁRÓ
Miért szólítasz felségnek?
HADNAGY
Mert az vagy. Felség. Te vagy a király.
KÁRÓ
Összetévesztesz valakivel. Te ki vagy?
HADNAGY
Hadnagy vagyok, és felséged nevelője, testőre, atyai barátja és szolgálója egy személyben.
KÁRÓ
Kedves tőled. Ám itt valami tévedés történt. Lehet, hogy elaludtam, de nem itt. Ez nem is bérház! Itt lépcsőház sincs, és nincsenek málló vakolatú, nyomasztó, sötét szobák, ahol egymás hegyén-hátán tengődnek az emberek.
HADNAGY
Ez a palota, felség. Pokoli álmod lehetett.
KÁRÓ
Most álmodom.
HADNAGY
Nem, felség. Ez az álomnál is nyomasztóbb valóság.
KÁRÓ
Memóriakiesésem lehet. Mondd, hol vagyok? Milyen korban? Ki vagyok én?
HADNAGY
Érthető a zavarod, felséges uram, túl sok szörnyűség történt az utóbbi időben. Hogy emlékeztesselek: ellentmondásoktól terhes korban élünk, és bármelyik pillanatban meghalhatunk. Kormányválság van, interregnum, az ellenzék az ellenséggel szövetkezve palotaforradalomra készül, akár mindjárt a fejünkre szakadhat a mennyezet. Épp most temetik felséged atyját. Már hozzák a koporsót.
A boltív mögött szétválik a függöny, nyitott koporsót hoznak, mögötte menet a Királynéval, a Püspökkel és a Bölccsel az élén.
KÁRÓ
A koporsóhoz lép. Ez az én atyám?
HADNAGY
Személyesen, felség. A néhai nagy király.
KÁRÓ
Rondán fest.
HADNAGY
A halál teszi, felség. Más alkalmakkor szebb szokott lenni.
Királyné felzokog.
KÁRÓ
Ő kicsoda?
HADNAGY
Felséged édesanyja.
KIRÁLYNÉ
Édes fiam, árvák vagyunk!
A koporsót az ásóhoz viszik, leteszik.
KÁRÓ
Most mi lesz?
HADNAGY
Leeresztik a koporsót.
KÁRÓ
És én mit csináljak?
HADNAGY
Gyászolj, felséges uram.
A többiek zsoltárt énekelnek, Püspök imádkozik, a koporsót leeresztik a süllyesztőbe. Királyné zokog.
KÁRÓ
Az kicsoda?
HADNAGY
Psszt! A püspök. Az ellenzék vezére.
KÁRÓ
Akkor minek gyászol?
HADNAGY
Politikai megfontolásból.
KÁRÓ
Utálom.
HADNAGY
Ne mutassa ki felséged.
KÁRÓ
Miért ne?
HADNAGY
Politikai megfontolásból.
Földet lapátolnak a koporsóra. A boltív mögül behozzák a trónszéket. Püspök megint imádkozik.
HADNAGY
Kérem felségedet, lépjen a trónra. Megkoronázzuk, mielőtt kitör a lázadás.
KÁRÓ
De én nem akarok király lenni! Nekem dolgom van! Most nem jut eszembe, mi a dolgom, de tudom, hogy nem holmi királynak születtem!
PÜSPÖK
Felséged nem akar király lenni?
KÁRÓ
Nem!
HADNAGY
Dehogynem! A gyász vette el az eszét. Felséges uram, gondolj ránk, akiknek egyedül benned van minden bizodalmuk! Mi lesz velünk, ha nem védesz meg minket?
KÁRÓ
Védjétek meg saját magatokat.
HADNAGY
Uram, királyom!…
PÜSPÖK
Csak trónörökös!
HADNAGY
Felség! Mi szeretünk téged, mi, itt, valamennyien, és könyörgünk, te is szeress minket! Légy a királyunk!
KÁRÓ
Na, jó, szeretetből megteszem.
A Püspök érthetetlen szöveget mormol, a kezébe nyomják a koronát, ő tovább mormol.
HADNAGY
Tedd már a fejére!
PÜSPÖK
Majd a szertartás után! Tovább mormol, a nép zsong.
HADNAGY
Gyerünk már!
PÜSPÖK
Rögtön. Mormol.
A királyné elájul. A nép zsong. Hadnagy kitépi Püspök kezéből a koronát, és Káró fejére teszi.
MIND
Éljen Káró király! Káró király éljen!
KÁRÓ
Kicsoda éljen?
MIND
Káró király!
HADNAGY
Te élj, uram, királyom.
KÁRÓ
Szóval nevem is van. Furcsa. Mintha eddig más nevem lett volna, de nem emlékszem rá. Mindegy. Ez is megteszi.
A boltív mögül fegyveresek törnek be. Hadnagy kirángatja Kárót a trónszékből, és a függöny mögé bújtatja. Csata, majd mindenki elmegy, csak az ájult Királyné marad. Hadnagy és Káró előbújik.
KÁRÓ
Mi volt ez?
HADNAGY
A szokásos palotaforradalom. Koronázás előtt, alatt és után szokott kitörni.
KÁRÓ
Na és győztünk?
HADNAGY
Mindjárt kiviláglik.
A boltív mögül mozgás hallatszik, Hadnagy és Káró visszabújik a függöny mögé. Bejön Őr, Porkoláb, Pribék, Fogdmeg, összefoglaló néven az Őrök.
ŐRÖK
Káró király! Káró király! Hol vagy, Káró király?
KÁRÓ
Engem keresnek.
HADNAGY
Psszt! Hogy megöljék felségedet.
KÁRÓ
De hát miért?
HADNAGY
Szokás.
ŐRÖK
Urunk, királyunk, győztünk, gyere elő!
KÁRÓ
Kimegyek.
HADNAGY
Meg ne tegye felséged! Ez csak cseles ámítás!
ŐRÖK
Káró király, hol vagy?
KÁRÓ
Kilép. Itt vagyok!
Őr, Porkoláb, Pribék, Fogdmeg a lábai elé veti magát.
KÁRÓ
Előjöhetsz!
Hadnagy nem jön elő.
ŐR
Kit szólít felséged?
KÁRÓ
Valami hadnagyot, aki elbújtatott.
Őrök előhúzzák a függöny mögül a reszkető Hadnagyot.
ŐR
Ő az?
KÁRÓ
Ő.
ŐR
Az áruló! A lázadás vezére!
KÁRÓ
Ő mentette meg az életemet!
HADNAGY
Uram, királyom, kegyelmezz szegény fejemnek!
KÁRÓ
Miért kegyelmezzek? A barátom vagy.
ŐR
Csak színleg. Politikai megfontolásból.
KÁRÓ
Ő is? Nem hihetem. Eresszétek el.
HADNAGY
Száműzzön felséged valahova messzire, csak az életemet hagyja meg!
KÁRÓ
Miért, hát tényleg áruló vagy?
HADNAGY
Dehogy vagyok, felség, de ha ezek egyszer valakire rásütik a bélyeget, én is elhiszem.
ŐR
Még tagadod, te lázadó? Egyetlen szavát se higgye felséged.
KÁRÓ
De hát megmentette az életemet!
HADNAGY
Bár ne tettem volna! Ezért fogsz utálni igazán!
ŐR
A koronázás előtt kicserélte felségedet valaki mással. Felséged aludt, és ő mást csempészett felséged ágyába. De mi kiebrudaltuk a királyi ágyból azt a nyomorultat!
KÁRÓ
Hova lett az a nyomorult?
ŐR
Hja, akit mi egyszer elűzünk, az el van űzve.
KÁRÓ
Hadnagyhoz. Igaz ez?
HADNAGY
Szemenszedett hazugság.
KÁRÓ
Nem értem én ezt az egészet. Király vagyok, vagy nem vagyok király? És egyáltalán: hol vannak ma már a királyok? Elvégre a huszadik században élünk! Vagy talán mégsem? Hányadik századot írjuk?
ŐR
Hogy micsodát?
KÁRÓ
Századot. Évszázadot.
ŐR
Nem is tudom… te tudod?
PORKOLÁB
Tizenhetedik.
PRIBÉK
Huszonegyedik.
FOGDMEG
Kilencedik.
ŐR
Nem mindegy, felség?
KÁRÓ
Lehet, hogy mindegy? Hol élünk? Hogy hívják ezt az országot?
ŐR
Bergengócia.
PORKOLÁB
Magyarország.
PRIBÉK
Kína.
FOGDMEG
Kuala Lumpur.
ŐR
Mindegy. Nagyhatalom vagyunk, és felséged az uralkodónk.
MIND
Éljen Káró király!
KÁRÓ
Menjetek szépen. Őt hagyjátok békén, a barátom.
ŐR
Az kevés.
KÁRÓ
A főpecsétőröm.
ŐR
De felséged ellensége!
KÁRÓ
Annál inkább. Uralkodásomat azzal kezdem, hogy szövetségre lépek az ellenségeimmel.
ŐR
Bölcs király, nagy király!
MIND
Éljen a király!
Őrök el.
HADNAGY
Köszönöm, felséges uram! A lábait csókolja.
KÁRÓ
Na! Nem illik ez egy főpecsétőrhöz. Van egyáltalán pecsétünk?
HADNAGY
Lesz, uram, királyom, lesz, amilyet csak parancsolsz!
Királyné feléled, nyöszörög.
KÁRÓ
Jé, az anyám.
KIRÁLYNÉ
Kicsi fiam, édes kicsi fiam, hadd pusziljalak meg.
KÁRÓ
Muszáj?
HADNAGY
Illendő.
Királyné megcsókolja a homlokát.
KIRÁLYNÉ
Szegény apád, ha élne… hogy örülne szegény, hogy király lettél!
HADNAGY
Egyáltalán nem örülne.
KIRÁLYNÉ
Na mindegy, úgyis én fogok uralkodni helyetted. Mars a szobádba, tanulni! Így leszel örökre az én pici, pici fiacskám!
KÁRÓ
Micsoda?
KIRÁLYNÉ
Azt mondtam, mars tanulni! Beleül a trónba, tapsol, bejönnek az Őrök, elvonszolják az ellenkező Kárót, és rácsokat állítanak köréje. Püspök és Bölcs mosolyogva szemléli az eseményt. Jön Tudós egy csomó könyvvel, belép a rácsok közé.
KÁRÓ
Tiltakozom!
Királyné förtelmesen vihog.
HADNAGY
Semmit sem tehetek érted, felség, de majd a tankönyvekben becsempészek egy ráspolyt. El.
Királynét a trónnal együtt kiviszik a boltív függönye mögé, a színen csak Káró és Tudós marad.
TUDÓS
…Felséged atyja tehát, a nagy Káró király, e néven a hetedik, megnemtámadási szerződést kötött a keltumokkal, majd a tuslákokkal kötött előbbi békeszerződést hadüzenet nélkül felbontva először őket rohanta le, majd velük együtt bevette a keltumok fővárosát, Hamdarát.
KÁRÓ
Hamdarát?
TUDÓS
Úgy van. Ezzel megnyílt az út a Távol-Dél gazdag pismánlelőhelyeihez…
KÁRÓ
Pismán?
TUDÓS
Úgy van. Ennek következtében államháztartásunk mérleghiányát, mit ránk hagytak az elmúlt századok, sikeresen felszámoltuk, és megszereztük a kandeláber-monopóliumot.
KÁRÓ
Hála isten! Reszeli a rácsot.
TUDÓS
Végtelenül boldog vagyok, hogy felséged, az oktatás folyamán első ízben, érdeklődést tanúsít a tananyag iránt. Ismételjem el a történelmi leckét?
KÁRÓ
Tovább reszel. A világért sem!
TUDÓS
Akkor áttérek az asztrofizikára. Mint legutóbb említettem, a pulzáló fekete asztridok magméhében hatalmas energia termelődik kvantumokban, hasonlóképpen az oltottmész-bombák működési elvéhez… Felséged megint nem figyel. Mit ügyködik felséged?
KÁRÓ
Az oroszlánkörmeimet próbálgatom.
TUDÓS
Könyörgöm, felség, mindjárt jön a Királyné asszony a vénekkel, és ha felséged megbukik a vizsgán, én állás nélkül maradok! Mit állás nélkül?! A fejemet veszik!
KÁRÓ
Abbahagyja a reszelést. Jól van na, figyelek.
TUDÓS
…Egyetlen oltottmész-bomba robbanása akkora hőt termel, mint az elmúlt összes világháborúban ledobott karbid-, halogén- és génbombák együttvéve. Ha például a palotára pottyan egy ilyen bomba, körös-körül egyenlítői átmérőben minden elpárolog… Jönnek.
A boltív mögül bejön Királyné, Püspök, Bölcs, belépnek a rácsok közé.
TUDÓS
Legmélyebb tiszteletem. Földig hajol. Tanítványom készen áll a vizsgára. Összeesik.
KIRÁLYNÉ
Mi van ezzel?
KÁRÓ
Kiverte a lámpaláz. Felrázza Tudóst. Tessék, kérdezzenek.
BÖLCS
Mit kérdezzünk, fiam?
KÁRÓ
Nekem mindegy. Bármelyik könyvet felüthetik, ahol akarják, mondják meg, hányadik oldal és hányadik bekezdés, aztán figyeljenek.
BÖLCS
Ejha. Tudóshoz. Kipróbálhatjuk?
Tudós lemondóan int, a nyakát tapogatja.
KÁRÓ
Ha nem felelek, felakasztják?
PÜSPÖK
Kénytelenek leszünk. Felvesz egy könyvet. Goethe. Faust. Felüti. Ötvenhatodik oldal, tizedik sor. „Mefisztó…”
KÁRÓ
„Mefisztó: E zöld-arany birtok sosem tiéd!
Faust: Kétség, el innét! Hah, szívembe ék fúr,
dolgos tekintetemben századok
örök-harc lélek-lebegénye zümmög:
föl, föl, megintcsak és föl, egyre följebb!”
Kis csönd.
BÖLCS
Nagyon szeretheted ezt a művet, fiam.
KÁRÓ
Halálosan unom. Olyan… okos meg fennkölt.
BÖLCS
Felvesz egy könyvet. Dante.
KÁRÓ
Az jobb.
BÖLCS
Paradicsom, huszonharmadik ének, nyolcvanhetedik és a következő terzina…
KÁRÓ
|
|
Kis csönd.
KIRÁLYNÉ
Felkap egy könyvet. Hegel. Etika. Nyolcadik kötet, négyszázhatvanhetedik oldal, lap aljától a harmadik bekezdés.
KÁRÓ
„Az epizodikus élethierarchia önmagát falja fel. Az utolérhetetlen totalitású ok-teremtő semmi tehát, létrehozván s egyúttal minőségi ugrásként megszüntetve önnön nembeli látszatbirodalmát, megszüli a még nagyobb, a még tökéletesebb totalitást: a cél-semmit.”
Nagy csönd.
TUDÓS
A tanítványom!
KÁRÓ
Na. Szabadon engednek végre?
PÜSPÖK
Azt javaslom, maradjon még a cellában. Veszélyes elem. Túl sokat tud. Jobb, ha elfelejti.
KIRÁLYNÉ
Hajlok rá.
TUDÓS
Az én tanítványom!
PÜSPÖK
Ezt a fickót mindenképpen föl kell akasztani. Mi lesz, ha mindenkit mindenre megtanít?
KIRÁLYNÉ
Egyetértek.
Királyné int, Pribék és Fogdmeg elvonszolja Tudóst.
KÁRÓ
Hé! Hova viszik? Mégis megölik?
TUDÓS
Isten veled, fiam! Boldogan halok meg!
Tudós eltűnik a boltív mögött.
KÁRÓ
Hallatlan! Mit képzelnek?
Királyné, Püspök és Bölcs kimegy a rácsok közül.
PÜSPÖK
Azt javaslom, vitessük magánzárkába, húsz méterrel a föld alá.
KIRÁLYNÉ
Jó. De azért mégiscsak a fiam. Te nem szólsz semmit?
BÖLCS
Gondolkozom.
KIRÁLYNÉ
Te mindig csak gondolkozol.
BÖLCS
Azért vagyok bölcs.
Királyné, Bölcs, Pribék és Fogdmeg átviszi Kárót a szín jobb oldalára, és egyedül hagyják. Egyetlen vékony függőleges fénycsík világítja meg Kárót.
KÁRÓ
Hé, a fenébe! Hát mit vétettem én? – Másfél lépés jobbra, másfél balra. Nem sok. Hűha, micsoda csend van! – Nem is élek. Álom ez. Lidérces álom. Nem is itt vagyok, de túl minden határon, ahol célom van, és vannak emberek. – Megharapom az ujjamat. Felébredek. Felébredek. És mindent újra kezdek. – Hogy fáj a szomjúság! Mennyire éget! – Hát élek én még? És ha igen, vajon mivégre élek? – Erre tanítsátok a nebulókat, jó tanárok: hogyan lehet a börtönt elviselni. Csak erre a tudásra van szükség. A többi szabály, elmélet, igazság, törvény mind semmi, semmi, semmi! – Másfél lépés ide, másfél meg oda. Nem is szűk ez a tágas kaloda. Bezártak? Nem. Hiszen ők vannak kizárva! Nem tudják, szegények: nem én vagyok az árva. – Egy repedés. Nézzük csak, tapogassuk: repedés. Támpont. Figyelnem kell, hogyan reped. Dolgoznom kell. Alkotnom. Úgy van. Itt. Alkotnom kell a túl szilárd fal csenevész repedéseit. – Jé! Lábnyomok! Milyen mély lábnyomok! Tehát már álltak itt előttem is. De hányan! Az ő sorsuk vár engem is. Meg másokat utánam. Milyen jó! Mégsem vagyok egyedül! Az ember, hogy is mondjam… az ember előbb-utóbb valami naggyá és széppé lényegül. Elájul.
ŐR
Fentről kiált. Káró király! Káró király! – Nem felel. Talán már meghalt. Lemászom hozzá.
Őr egy fentről ledobott kötélen lemászik, mesterségesen lélegezteti Kárót.
ŐR
Fölfelé. Él! Dobjatok le még egy kötelet! Még egy kötelet eresztenek le. A nyakára hurkolom, aztán húzhatjátok. – Káró! Éledj!
KÁRÓ
Felébredtem végre!
ŐR
Fel bizony! Odafent győzött a forradalom!
Fentről hangok: „Éljen Káró király! Sokáig éljen!”
KÁRÓ
A fene egye meg!
A szín elsötétül, majd rögtön kivilágosodik. A kötelek eltűntek. Királyné, Püspök, Bölcs, Hadnagy a boltív előtt, a trón mellett áll, földig hajolva köszöntik az Őr által támogatott Kárót.
KÁRÓ
Azt mondtad, győzött a forradalom.
ŐR
Úgy is van. Győztünk. Éljen Káró király! El.
HADNAGY
Kérem felségedet, üljön be a trónba.
Káró beleül, zordan méregeti őket.
KÁRÓ
Szóval győzött a forradalom.
KIRÁLYNÉ
A te neveddel indultunk a harcba, édes fiam.
PÜSPÖK
A te méltatlan, keserű szenvedésed adott erőt nekünk.
BÖLCS
Célunkat elértük: kiszabadultál.
HADNAGY
Az ellenséget pedig megint tönkrevertük.
KÁRÓ
Úgy. És én most uralkodom.
HADNAGY
Te most uralkodol.
KÁRÓ
Azt csinálok, amit akarok.
HADNAGY
Azt.
KÁRÓ
Akkor hát tegyétek közhírré: jelentkezzék az a Káró nevű trónörökös, akivel engem kicseréltek.
Felzúdulás.
PÜSPÖK
Hallatlan.
BÖLCS
A hosszú szenvedéstől van. A magánzárkában mindenki megőrül, és lemond a királyságról.
KIRÁLYNÉ
El kell törülni a magánzárkát.
BÖLCS
Ellenkezőleg.
KÁRÓ
Uralkodom vagy sem?
HADNAGY
Uralkodol.
KÁRÓ
Azért mondom. Tegyétek közhírré: én csak addig bitorlom a trónt, amíg az igazi király megkerül. Menjetek.
Káró kivételével mind el. Jön Ledér.
LEDÉR
Káró király?
KÁRÓ
Tessék.
LEDÉR
Tetszel nekem. Ne mondj le a trónról.
KÁRÓ
De lemondok. Attól még kamatyolhatunk.
LEDÉR
Ahogy te azt elképzeled! Ha lemondasz, bevágnak egy gyárba, egy hivatalba, halálra dolgozod és halálra unod magad, megcsúnyulsz, megöregszel, nem teljesítheted férfiúi kötelességedet, és csúnyán, öregen még nekem se kellesz.
KÁRÓ
Tudom, mi ez. Zsarolás. Manipuláció. Csak politikai megfontolásból tetszem neked.
LEDÉR
Nehogy azt hidd. Hát szerinted itt már senki sem igaz ember?
KÁRÓ
Senki.
LEDÉR
Te sem?
KÁRÓ
Amíg király vagyok, én sem.
LEDÉR
Sajnállak, Káró király. Így hát tévedtem. Ég veled. El.
Jön Királyné, Püspök, Bölcs, Hadnagy.
HADNAGY
Közhírré tettük. A palota előtt nagy a tolongás.
KÁRÓ
Ugyan?
PÜSPÖK
Százával jönnek a trónkövetelők.
BÖLCS
Mint ez várható volt.
KIRÁLYNÉ
Mit százával? Ezrével! Nem is jönnek: rohanvást seregülnek! Az egész birodalom útra kelt!
KÁRÓ
Mit óbégatsz, termékeny anyám? Engedjétek be őket.
PÜSPÖK
Csak egyesével.
Őrök beengedik az első trónkövetelőt Tudós személyében.
KÁRÓ
Elugrik a trónról. Tanárom! Hát mégsem öltek meg?
TUDÓS
Ez kicsoda?
HADNAGY
A király.
TUDÓS
A király én vagyok.
KÁRÓ
Nem ismersz meg? A tanítványodat!
TUDÓS
Sose láttalak.
KÁRÓ
Ti akasztottátok föl!
PÜSPÖK
Mi ugyan nem.
Káró visszaül.
HADNAGY
Mit kívánsz a királytól?
TUDÓS
Hogy én? Inkább ez a mitugrász mit kíván tőlem, a királytól. Mert engem csecsemőkoromban kicseréltek a bölcsőben.
KIRÁLYNÉ
Téged?
KÁRÓ
Ő az anyád, kedves úr.
TUDÓS
Emlékszem rád, kedves édesanyám.
KIRÁLYNÉ
Én fiatalabb vagyok nálad!
TUDÓS
Mindig ilyen kortalan voltál. Örülök, hogy jó színben látlak.
HADNAGY
Honnan veszed, hogy téged kicseréltek a bölcsőben?
TUDÓS
Emlékszem.
KÁRÓ
Dobjátok ki.
Őrök kidobják Tudóst. Bejön Ledér.
KÁRÓ
Mit kívánsz már megint?
LEDÉR
Én vagyok a király.
KÁRÓ
Te lány vagy.
LEDÉR
Amikor a bölcsőben kicseréltek, a nememet is elcserélték. Nem hallottál még nőkirályról?
KÁRÓ
Dobjátok ki.
LEDÉR
Azt hittem, kitalálod; miért akarok király lenni. Hogy magam mellé emelhesselek a trónra. De te buta vagy. El.
Bejön Pálinkás.
KÁRÓ
Mit óhajtasz?
PÁLINKÁS
Hallottam, királyfelvétel van. Gondoltuk az asszonnyal: eljövök. Ezt még nem próbáltam.
KÁRÓ
Hogy hívnak?
PÁLINKÁS
Pálinkás.
KÁRÓ
Mi a foglalkozásod?
PÁLINKÁS
Szegény vagyok.
KÁRÓ
Ő sem az igazi. Eredj, jóember, nem te vagy a király.
PÁLINKÁS
Megjegyzem, előre sejtettem. Nekem soha semmi se sikerül. El.
KÁRÓ
Sokan várnak még odakint?
ŐR
Néhány százezren.
KÁRÓ
Megtekintem őket.
Széthúzzák a boltív mögötti függönyt, ahonnan fény csap szembe. Káró a közönségnek háttal kinéz.
KÁRÓ
Egek! Hát ennyi sánta, béna, vak, fekélyes, megégett, bélpoklos, leprás, kolerás nyomorék van a világon?
ŐR
A nagybetegek otthon maradtak.
KÁRÓ
Mit keresnek ezek itt?
ŐR
Mind azt hiszi, ő a király.
PÜSPÖK
Tessék. Itt a könnyelműséged eredménye. Ki fogja őket lecsendesíteni?
KÁRÓ
Majd én.
Kilép a boltív mögé, mintha balkonra lépne, és a szín mélye felé szónokolni kezd.
KÁRÓ
Emberek!
Nevetés.
KÁRÓ
Emberek, menjetek szépen haza!
Zaj.
KÁRÓ
Az igazi király nincs közöttetek.
Lárma.
KÁRÓ
A gondjaitokat orvosolni fogom. Mindenki boldog lesz, egészséges és gazdag!
Hangok: „Vesszen az ál-Káró! Le a trónbitorlóval!” Kövek repülnek be, Káró visszaszalad a boltív mögé, a függöny bezárul.
HADNAGY
Kellett ez neked?
KÁRÓ
Kellett. Úgy döntöttem, amíg az igazi király nem jelentkezik, a kezembe veszem a dolgok irányítását. Kimegyek a nép közé, felmérem a szükségleteket, és minden igényt kielégítek.
BÖLCS
Az államkassza üres.
HADNAGY
Mint mindig.
KÁRÓ
Majd megtöltöm. Hol kezdjem?
HADNAGY
Ha javasolhatok valamit: a palota előtti téren. Előremegyek, intézkedem. El.
KÁRÓ
Én pedig álruhát öltök, és idegenként fogok érdeklődni. Voltaképpen tényleg idegen vagyok. El.
KIRÁLYNÉ
Amíg ő kint jár, palotaforradalmat csinálunk.
BÖLCS
Éppen ideje.
PÜSPÖK
Őt pedig bérgyilkosok gondoskodására bízzuk.
Mind el. A boltív előtti tér megtelik néppel, a boltív mögül előjön Tudós, Ledér, Pálinkás, valamennyi új, díszes ruhában, mögöttük Hadnagy jön páncélingben és bukósisakban.
HADNAGY
Bármit kérdez, ti mindenre azt felelitek…
LEDÉR
Hogy mindennel nagyon meg vagyunk elégedve.
HADNAGY
Úgy van.
PÁLINKÁS
Szűk ez a szmoking, a fene beléje.
HADNAGY
Frakk. Tartsd vissza a lélegzetedet.
Jön Káró egyszerűen öltözve, mögötte Porkoláb és Pribék a palota kapujába: a boltív két oldalára áll.
PÁLINKÁS
Mit kapok, ha jól viselem magam?
HADNAGY
Megkapod a frakkot. Örökbe.
PÁLINKÁS
Kell a fenének. Káróhoz. Öcskös, megkapod ezt a micsodát, ha azt mondod a királynak, hogy mindennel meg vagy elégedve.
KÁRÓ
Úgy. Ez a te műved?
HADNAGY
Miről beszélsz?
PÁLINKÁS
Ja, a király őfelsége. Mindennel meg vagyok elégedve.
TUDÓS
Mindennel tökéletesen meg vagyok elégedve.
LEDÉR
Mindennel fölöttébb meg vagyok elégedve.
KÁRÓ
Kötelező ez az egyenvigyor?
PÁLINKÁS
Csuda szűk ez a frakk. Leveszem.
Pálinkás leveszi a frakkot, alatta trikó és klottnadrág van.
KÁRÓ
A te délutáni nagyestélyid alatt is ez van?
LEDÉR
Semmi sincs alatta.
KÁRÓ
Kettesben óhajtok maradni a hölggyel.
HADNAGY
Hát a nép szükségleteinek felmérése?
KÁRÓ
Az várhat még, ha eddig várhatott. De nem. Persze. Ez is csak a rohadt manipuláció része. Politikai megfontolás. Ne menj messzire, látni óhajtalak.
LEDÉR
Az estélyi ruhában?
KÁRÓ
Nélküle. Lenéz a saját köldökére, felsóhajt. Kemény dolog ez. Milyen nehéz lett a lelkem. Zsebre vágja a kezét. Miért születik az egyik ember férfinak, a másik meg nőnek? Micsoda misztérium! Semmit sem értek. Kiveszi a zsebéből a kezét. Most már mehetünk.
Jön I. Tömeg táblákkal: „Éljen Káró király!”
I. TÖMEG
Káró király, Káró király, |
halálba megyünk érted, |
halálba, boldogan, király, |
királyunk, szalu-szalutálj! |
Jön II. Tömeg táblákkal: „Vesszen Káró, a kárhozott!”
II. TÖMEG
Vesszen Káró, a kárhozott, |
a kákán is csak kárt hozott, |
halál reá, mert hej, halál, |
halál reá, mert huj, halál. |
Kavarodás, jön Őr és Fogdmeg, ketten szétverik a tüntetést, a tömeg szétoszlik. Káró rongyos és piszkos, vérzik az orra. Jön Bölcs koldusként.
BÖLCS
Éljen Káró! Röhög. Vesszen Káró! Röhög. Ezek nem tudják! Röhög. Azok nem tudják! Röhög. Én nem tudom! Röhög, el.
Jön Királyné mint Néne, kofaként.
NÉNE
Földimogyorót tessék! Suttogva. Amerikai mogyorót tessék! Üvölt. Szerecsendiót tessék! Hurkapálcikába göngyölt szotyolát tessék!
KÁRÓ
Kérek szépen mogyorót.
NÉNE
Van pénzed?
KÁRÓ
Pénz?
NÉNE
Kárópeták.
KÁRÓ
Nincs.
NÉNE
Hordd el magad. Szotyolában pácolt naspolyát tessék! Fél káró a naspolya, kedveli a kis pulya! El.
KÁRÓ
Nem érek sokat. Vajon az alsó vagy felső felemért adnak naspolyát? Naspolya! Sose láttam, de gyönyörű állat lehet.
TUDÓS
Liheg. A hídnál folyik a tüntetés, néhány lázadót agyonlőttek!
KÁRÓ
Borzasztó! Ki lövette őket agyon?
TUDÓS
Az a disznó Káró király! Legyen áldott a neve mindörökre.
KÁRÓ
Ő nem tehette!
TUDÓS
Minden tőle függ, kisöreg.
PÁLINKÁS
Jó király az, a kolera vinné el.
LEDÉR
Mit szidod? Kedves kölyök. Nem tud semmiről, az anyja meg a tanácsadók kormányoznak helyette.
PÁLINKÁS
Mert engedi.
LEDÉR
Fiatalka még. Tizenhat éves.
PÁLINKÁS
Akkor se engedje! Tizenhat éves ember rég megérett arra, hogy kezébe vegye a dolgok irányítását. Tizennyolc éves korában az ember manapság már szenilis.
LEDÉR
Te is az lehetsz.
PÁLINKÁS
Az is vagyok. De tizenhat éves koromban én legalább megcsináltam a forradalmat.
LEDÉR
Én ezzel nem hencegnék.
PÁLINKÁS
Kétszer is megcsináltam. Egyszer oda, egyszer vissza. De ezek a mai kölykök, ezek csak ülnek a fenekükön, magolnak, és egyetlen önálló gondolatuk sincs. Elpuhult nemzedék! Fuj!
LEDÉR
Te ezt hagyod, öcskös?
KÁRÓ
Hogyhogy öcskös? Én vagyok a király!
LEDÉR
Király? Ez jó. Ismételd csak el!
KÁRÓ
Mit nevettek? Én vagyok Káró.
Tudós és Pálinkás nevet.
LEDÉR
Előbb töröld meg az orrodat.
TUDÓS
Ha ez király, akkor én Einstein vagyok.
PÁLINKÁS
Én pedig János vitéz.
HADNAGY
Berohan. Nem látták a királyt?
TUDÓS
Nem.
HADNAGY
A kavarodásban elhagytam valahol. Álruhában volt.
KÁRÓ
Itt vagyok!
HADNAGY
Eriggy a fenébe. Hova tűnhetett? Csak nem kezdett el országolni nélkülünk?!
KÁRÓ
De hát mondom, hogy én vagyok az!
HADNAGY
Ha nem fogod be a szádat, pofon csaplak! Ha látjátok valahol, el ne eresszétek ám! Elrohan.
Jön Őr és Fogdmeg, civilben.
LEDÉR
Vigyázat, bérgyilkosok! Tegyünk úgy, mintha beszélgetnénk!
ŐR
Nem láttátok a királyt?
LEDÉR
Amint mondom: a naspolyának felmegy az ára. Három kárót kérnek majd érte.
FOGDMEG
Ezek itt rémhíreket terjesztenek.
ŐR
Mit mondtál az előbb?
LEDÉR
Éppen azt mesélem, hogy a naspolyának lemegy az ára. Negyed káróért, vagyis fél róért fogják árulni.
ŐR
Az előbb is ezt mondtad?
LEDÉR
Ezt hát.
ŐR
Ezt mondta?
PÁLINKÁS
Ezt.
ŐR
Fogdmegnek. Vidd a dutyiba. Hamis tanúzásért karóba húzzuk.
Fogdmeg megragadja Pálinkást.
ŐR
Szóval mit mondott az előbb a leányzó?
TUDÓS
He?
ŐR
Azt kérdezem, mit hallottál!
TUDÓS
Aha! Mint a rozmár!
LEDÉR
Süket a szerencsétlen.
ŐR
Vagy úgy. Hát te?
LEDÉR
Néma szegény.
ŐR
Csak nem?
KÁRÓ
Hebeg.
LEDÉR
A születése óta.
ŐR
Ismered?
LEDÉR
Az öcsém.
FOGDMEG
Főnök! Ha ezt karóba húzzuk, nem tudjuk a királyt kinyiffantani!
ŐR
Ez igaz. Hányszor adtam be folyamodványt a béralapunk és a létszámkeretünk emelése ügyében, hiába! Ereszd el. Aztán jól vigyázz magadra! Ti nem hallottatok semmit, értem?
TUDÓS
He?
ŐR
Te sem!
KÁRÓ
Hebeg.
NÉNE
Jön. Négy káró a naspolya ára! Négy káró a naspolya! El.
ŐR
A mindenit! Így felment az ára! Nagy baj lehet az inflációban. Ti nem hallottatok semmit, nem láttatok semmit, értem?
TUDÓS
He?
Őr és Fogdmeg el.
LEDÉR
Amilyen kis gyámoltalan vagy, képes lettél volna fecsegni. Ezek még be is vették volna, hogy te vagy a király, aztán lóghattál volna helyette. Mi az? Megkukultál?
KÁRÓ
Hebeg.
LEDÉR
Na! Már elmentek!
KÁRÓ
De hiszen én vagyok a király! A boltívhez megy. Engedjetek be.
PRIBÉK
Eszünk ágában sincs.
KÁRÓ
Én vagyok a király.
PORKOLÁB
Ezt akárki mondhatja.
PRIBÉK
Én is.
KÁRÓ
Nézzetek rám!
PORKOLÁB
Pusztulj innét!
KÁRÓ
A királyt orgyilkosok űzik. Eresszetek be, meg akarom neki mondani.
PRIBÉK
Hátha éppen te vagy az orgyilkos?
PORKOLÁB
Pontosan úgy nézel ki, mint egy hivatásos orgyilkos.
PRIBÉK
Le vagy tartóztatva.
Porkoláb és Pribék bevonszolja Kárót a boltív fütggönye mögé. Jön Hadnagy.
HADNAGY
Nem találom sehol. A fejembe kerül a mocskos kis uralkodója. Kellett nekem a bizalmi állás! Maradtam volna éhenkórász parittyahúzogató. Nem láttátok a királyt?
TUDÓS
He?
Hadnagy legyint, bemegy a boltív függönye mögé.
LEDÉR
Mit akarnak ezek folyton a királytól?
TUDÓS
He?
Ledér és Tudós riadtan kétfelé el.
NÉNE
Jön. Öt káró a mogyoróval töltött naspolya! Körülnéz. Öt káró a mogyoró nélküli naspolya! Hat káró a naspolya! El.
Sötétebb lesz. Jön a boltív mögül Hadnagy és Káró.
HADNAGY
Szóval nem felelsz a kérdéseinkre. Nem szép tőled. Mondd el szépen: kik voltak benne az összeesküvésben?
KÁRÓ
Miféle összeesküvésben?
HADNAGY
Hát a király élete ellen.
KÁRÓ
Ártatlan vagyok.
HADNAGY
Jól van, fiam, mind ezt hajtogatjátok egy darabig. Azt már nem állítod, hogy te vagy a király, ugye?
KÁRÓ
Nem állítom.
HADNAGY
Helyes. Adod te még alább is. Tapsol, a boltív mögötti függöny szétnyílik, bepöfög egy úthenger, Porkoláb és Pribék ül rajta. Az úthenger megáll.
KÁRÓ
Ez micsoda?
HADNAGY
A legújabb kínzóeszköz. Egyedi darab. Most importáltuk. Az ipsét aláteszik, rámegyünk, aztán megkeressük a tükörtojásokat, azok a szemei.
KÁRÓ
Ügyes szerkentyű.
HADNAGY
Ügyes bizony.
KÁRÓ
Csak nem akartok elgázolni?
HADNAGY
Mit gondolsz, csak úgy pazaroljuk, herdáljuk az olajat?! Nézz a lábad alá. Mit látsz?
KÁRÓ
Szép, absztrakt mintájú szőnyeget.
HADNAGY
Húsból, vérből, csontpépből. Ezek nem vallottak. Pedig a lábfejnél kezdjük, és lassan haladunk tovább, hogy legyen idő gondolkodni.
KÁRÓ
Örvendetes.
HADNAGY
Micsoda?
KÁRÓ
Hogy mégis van szőnyeg.
HADNAGY
Ne szemtelenkedj! Szóval ki volt benne az összeesküvésben?
KÁRÓ
Mondjak neveket?
HADNAGY
Mondj.
KÁRÓ
Őket is idehozod?
HADNAGY
Ide.
KÁRÓ
És tőlük mit kérdezel?
HADNAGY
Ugyanezt. És hogy hol van a király.
KÁRÓ
Ők honnét tudnák?
HADNAGY
Az ellenség mindig mindent jobban tud nálunk. Érdeke. Mi már elhülyültünk. Na?
KÁRÓ
Nem mondok semmit, nem tudok semmit.
Hadnagy int, az úthenger előbbre pöfög, megáll Káró előtt.
HADNAGY
Feküdj le szépen, lábbal arrafelé.
KÁRÓ
Nem.
Porkoláb leugrik az úthengerről, ráül a mellére.
HADNAGY
Tehát?
Káró nyög.
HADNAGY
Hagyd beszélni.
Porkoláb kicsit fölemelkedik.
KÁRÓ
Vallok! Mindent bevallok!
HADNAGY
Még ne ereszd el.
Hadnagy törökülésbe ül, írógépet vesz elő, a térdére fekteti, papírt fűz be, elővesz egy magnót, és bekapcsolja.
PORKOLÁB
Morfondírozva. Ilyen fáradsággal kettőt is foghattunk volna. Vagy hármat. Vagy még többet. Vajon miért mindig utólag jut az ember eszébe a helyes megoldás?
HADNAGY
Mondhatod.
KÁRÓ
A nevüket nem tudom…
Porkoláb visszaül a mellére.
HADNAGY
Ne játssz az idegeimmel. Int, Porkoláb felemelkedik.
KÁRÓ
De személyleírást adhatok. A nevüket ugyanis nem mondták meg.
HADNAGY
Konspiratív célokból?
KÁRÓ
Politikai megfontolásból.
HADNAGY
Jól van, kölyök, mégse tévedtünk, összeesküvő vagy te, bizony ám. Hogy néznek ki?
KÁRÓ
Az egyiknek fekete körszakálla van és kövér.
Pribék az úthenger tetején megtapogatja a fekete körszakállát.
HADNAGY
Tovább.
KÁRÓ
A másik nagydarab, kopasz ember.
Porkoláb megvakarja a kopasz feje búbját.
HADNAGY
Egyéb ismertetőjel?
KÁRÓ
Nincs.
HADNAGY
Hol találkoztál velük?
KÁRÓ
A palota előtt.
HADNAGY
Ejnye. Ilyen közel? Mit mondtak?
KÁRÓ
Hogy elegük van ebből a rohadt királyságból.
HADNAGY
…rohadt királyságból. Tovább.
KÁRÓ
Négy kárót ígértek, ha a király belét ontom.
HADNAGY
Ilyen keveset?
KÁRÓ
Füllentettem. Nyolcat. Mert két naspolyát szerettem volna venni.
HADNAGY
…Két naspolyát. Mogyoróval vagy szerecsendióval pácoltat?
KÁRÓ
Mogyoróval.
HADNAGY
…Mogyoróval. Ilyen drága lett?
KÁRÓ
Felment az ára.
HADNAGY
És te?
KÁRÓ
Elvállaltam.
HADNAGY
Hol a pénz?
KÁRÓ
Milyen pénz?
HADNAGY
A nyolc káró.
KÁRÓ
Csak utána kaptam volna meg.
HADNAGY
Hát persze. Hol történt mindez pontosan?
KÁRÓ
Mondtam már, a palota előtt.
HADNAGY
Pontosabban. Hogy gipszmintát vehessünk a lábnyomokról. Volt lábuk, nem?
KÁRÓ
Négy volt nekik.
HADNAGY
Négy?
KÁRÓ
Kettő-kettő.
HADNAGY
…Két-két lábon jártak… Tehát? Hol történt?
KÁRÓ
A palota kapujában.
HADNAGY
Ott álltak a felbujtóid?
KÁRÓ
Ott. A kapu két szélén.
HADNAGY
Mi volt náluk?
KÁRÓ
Gumibot.
HADNAGY
Gumibot? Hazudsz, kölyök! Gumibotjuk csak a palotaőröknek van!
Csönd, Hadnagy felnéz az írógépből.
HADNAGY
Fekete körszakáll… Nagydarab, kopasz ember… Megint gépel. Az űrlapot rendesen kell kitölteni, mindent a megfelelő rubrikába. Tehát gumibot és még egyszer gumibot. Dátum, kelet helye, aláírás. Kézzel aláírja. Két tanú is kell. Írjátok alá!
Pribék leszáll az úthengerről, Porkolábbal együtt a papír fölé hajol, aláírják hosszasan, kínlódva, Hadnagy lehajol, egyiküknek a jobb, másikuknak a bal lábára csattintja a bilincset.
HADNAGY
Ezzel megvagyunk.
Pribék és Porkoláb fölegyenesedik, és lépni akar, elesnek. Hadnagy diadalmasan vijjog, szinte szirénázik, majd a boltív felé tuszkolja őket.
HADNAGY
Megvagytok, madárkáim, hijj-hijj, nem megyek vissza parittyahúzogatónak, hijj-hijj, máma nyugodtan alszom, hijj-hijj!
KÁRÓ
Szabad vagyok végre?
HADNAGY
Szó sincs róla, te itt maradsz. Hijj-hijj!
Hadnagy és a megbilincseltek eltűnnek a boltív mögött. Káró utánuk megy, a függöny visszacsapódik az orra előtt.
KÁRÓ
Bezártak.
Felül az úthengerre, szöszmötöl, beindítja, tesz vele egy kört, aztán nekikormányozza a boltívnek, az széttörik. Káró diadalmasan kipöfög a színről. Függöny.
A szín ismét olyan, mint az első felvonás elején, a boltív – új, fényesebb – épen áll a helyén. Az előtérben csak az ásó hiányzik, amit még a temetéskor vittek el az első felvonás elején. Jön Hadnagy mint Jakab, Királyné mint Néne, Püspök mint Palibá, Bölcs mint Szutykos, Tudós, Ledér, Pálinkás; hatalmas gumikötelet húznak, aminek a vége kilóg a színről. Őr páncélingben, bukósisakban, gumibottal ösztökéli őket.
MIND
Húzd meg! Húzd meg!
ŐR
Sebesebben, henyélő banda!
MIND
Húzd meg! Húzd meg! Húzd meg!
Káró bepöfög az úthengerrel, megáll, bámulja a kötélhúzókat, zsebre vágja a slusszkulcsot, lemászik. A többiek abbahagyják a húzást, a kötél a színpadon kívülre csúszik vissza. Bámulják az úthengert.
ŐR
Munkára, hé! Szaladgál, de hiába, ő is beáll bámulni és tapogatni az úthengert.
JAKAB
Hathengeres?
KÁRÓ
Úthengeres.
JAKAB
Sokat fogyaszt?
KÁRÓ
Az előbb ettem naspolyát hitelbe, azóta meghíztam. Érdekes, amióta járgányom van, hitelem is van. Nem találkoztunk mi valahol?
JAKAB
Nem hiszem. Jakab vagyok.
Kezet fognak, Káró mormog valamit.
PALIBÁ
Palibá. Kezet ráz Káróval, aki megint mormog. A harmadik háborúban tengeralattjárót vezettem.
KÁRÓ
Jó lehetett. Hol tetszett harcolni?
PALIBÁ
A Szaharában.
LEDÉR
A tiéd ez az ócskavas?
KÁRÓ
Az enyém.
LEDÉR
Na hiszen, láttam már szebbet is. Van ebben képmagnó?
KÁRÓ
Az nincs.
LEDÉR
Ingyen se kéne. Felmászhatok rá?
KÁRÓ
Persze.
Ledér felmászik, röptében elkapja a Káró által feldobott slusszkulcsot, élvezettel túráztatja.
ŐR
Botváltós?
PALIBÁ
Ugyan. Gázturbinás.
ŐR
Aha. Na, gyerünk, léhák, ne lopjátok a napot, ha erre talál jönni egy főfelügyelő, még pórul járok.
KÁRÓ
Hajót vontattok ezzel a kötéllel?
PÁLINKÁS
Kötél? Gumiból van az, öcskös!
KÁRÓ
Kollektív expander?
PÁLINKÁS
Expander! Ez jó!
Nevetnek.
KÁRÓ
Hát micsoda?
TUDÓS
Kilövőszerkezet. Megbízhatóbb és gazdaságosabb, mint a folyékony, magömlős üzemanyag. Mi itt húzzuk, húzzuk, a másik végén bele van hurkolva a rakéta, ott is húzzák, húzzák, aztán megfelelő kilopond terhelésnél ők eleresztik, mi hanyatt esünk, a rakéta pedig eléri a harmadik kozmikus sebességet.
KÁRÓ
Nahát! Akkor ez parittya.
TUDÓS
A csúzli tökéletesített változata.
KÁRÓ
De hát miért emberi erővel?
TUDÓS
Az a legolcsóbb.
KÁRÓ
Vannak mindenféle gépek… az emberi elme szüleményei… hasznos találmányok…
TUDÓS
Hol vagyunk már attól!
ŐR
Na, elég legyen az ácsingózásból, nem szabotálunk tovább, húsz kilométerről integetnek, nem értik, miért nem feszül a gumigurtni.
Ismét beállnak húzni, ütemesen, araszolva húzzák, igen lassan haladnak a színpad egyik végétől a másik felé, Káró nézi.
KÁRÓ
Van egy ötletem. Fogjuk be a kötél elé az úthengert.
A húzás megint leáll, a kötél megint kicsúszik a színpadról.
ŐR
Azt nem lehet.
KÁRÓ
Miért nem? Erősebb, mint ti heten.
TUDÓS
Na, Szutykos?
SZUTYKOS
Az előírások tiltják. Elővesz egy könyvet, felüti, lapoz, olvassa. „Úthengerre, helikopterre és négylábú állatra emlékeztető, hasonló és ezekkel azonos erőgéppel az emberi erőkifejtést helyettesíteni nevelési célokból szabálytalan és kerülendő, más szóval hatóságilag tilos.”
TUDÓS
Akkor nem lehet.
Tovább húzzák a kötelet.
KÁRÓ
Ti addig pihenhetnétek!
SZUTYKOS
Elvesztenénk az állásunkat! Húzd meg! Húzd meg! Vannak úgynevezett realitások, öcskös. Azokkal számolni kell. Nem lehet csak úgy vaktában újítani. Hogy így meg úgy ésszerűbb lenne… Húzd meg! Húzd meg! Hát ésszerűbb lenne, ha gép húzná, minket pedig szükségtelenként felszámolnának, he? Húzd meg! Húzd meg!
MIND
Húzd meg! Húzd meg!
KÁRÓ
Meg fogtok szakadni. Beállok segíteni.
ŐR
Ha nem teszed, amúgy is kényszerítelek.
KÁRÓ
Ja, akkor nem.
ŐR
Állsz be a sorba, rohadt kölyke!
Őr ráver, Káró beáll húzni.
KÁRÓ
Hova fog repülni ez a rakéta?
TUDÓS
A Galaktikába.
NÉNE
Oda bizony. A hektikába.
PALIBÁ
Á! Az ellenség fővárosát fogja elpusztítani.
KÁRÓ
Csak nem oltottmész-bomba van benne?!
TUDÓS
Hol vagyunk már attól! Az oltott mész mindent fölperzselt. Ez a furnérbomba csak az embereket pusztítja el.
SZUTYKOS
Én úgy tudom, nincs abban a rakétában semmi. Ezt üzenjük a többi lakott bolygó élőlényeinek.
KÁRÓ
Ennek semmi értelme. Sőt. Káros. Abbahagyom.
ŐR
Nem húzod, veszett kölyke?! Ráver, Káró megint húzza.
LEDÉR
Tegyél úgy, mintha dolgoznál. Én eddig egyet se húztam rajta. Csak a kezedet csúsztasd. Mindenki így csinálja.
KÁRÓ
Mégis arrébb húzzuk valahogy!
LEDÉR
Mert a másik végén engedik. Megállapodás.
KÁRÓ
A hajcsárok nem veszik észre?
LEDÉR
Dehogynem. De nem szólnak, mert fellázadunk, és akkor elesnek a dupla mézes mazsolától.
KÁRÓ
És miből élünk?
LEDÉR
Mindenki keres magának csigát, gyökeret, vadon termő sült krumplit a műszak után.
KÁRÓ
Ez ellentmond az ésszerű munkamegosztásnak.
TUDÓS
Hol vagyunk már attól! Ma nincsenek megkövült szakmák. A sokoldalúan fejlett egyéniségek társadalmában mindenki mindent magának kapar. Húzd meg! Húzd meg!
Jön Porkoláb, nagy kondért cipel, leteszi, el.
ŐR
Gumibottal dobol a bukósisakján. Ebédszünet.
Mindenki leheveredik.
KÁRÓ
Nem esztek?
LEDÉR
Majd este.
NÉNE
Ha jó leszel, te is kapsz.
KÁRÓ
De most mért nem esztek?
Nevetnek, Káró belenéz a kondérba.
KÁRÓ
Ebben nincs semmi!
LEDÉR
Hát persze.
KÁRÓ
Akkor minek hitegetnek vele? Disznóság! Éhes vagyok!
TUDÓS
Valaha volt benne valami. Amióta Káró a király, eltörölték belőle az ételt. De szokás az szokás, a kondért mindig hozzák. Ezért fizetik a kondércipelőket.
SZUTYKOS
Egyszer volt egy nagy lázadás. Nem az ételt hiányolták, de aznap elfelejtették kivinni a kondért, amiatt. Azóta nagyon vigyáznak, hogy a kondér mindig kint legyen.
KÁRÓ
Amióta Káró a király? Hát még mindig él?
SZUTYKOS
Már nem sokáig.
Nevetés.
PALIBÁ
Az a mániája, hogy ő a király!
Nevetés.
SZUTYKOS
Az előtte heverő vaskos könyvekre csap. Hiába röhögtök. Majd nagyot néztek egyszer!
PALIBÁ
Készül szegény az uralkodásra. Könyvből! Nyelveket bifláz, Machiavellit bújja, Napóleon és Szent Ilona házasságát tanulmányozza, és még micsodát?
TUDÓS
A forradalmak természetrajzát.
KÁRÓ
Nem ismerem. Azt ki írta?
TUDÓS
Én. Fiatalkoromban. Én valaha tudós voltam. Könyveket írtam. Lecsuktak. Kiengedtek.
KÁRÓ
És?
TUDÓS
Megint könyveket írtam. Akkor már sokat tudtam. Megint lecsuktak. Megint kiengedtek.
KÁRÓ
És?
TUDÓS
Akkor már nagyon sokat tudtam, és nem írtam többé semmit.
KÁRÓ
És most?
TUDÓS
Most már túl sokat tudok. Úgyhogy mindent elfelejtettem. Azt is, amit írtam. Így van ez rendjén.
KÁRÓ
Nincs rendjén. Én mindent meg fogok írni.
TUDÓS
Voltál már lecsukva?
KÁRÓ
Voltam.
Nevetnek.
TUDÓS
Hányszor?
KÁRÓ
Háromszor.
LEDÉR
Csak hazudozol összevissza.
KÁRÓ
Ti rendes mukik vagytok, nektek megmondom: én vagyok Káró király.
SZUTYKOS
Nana. Az én vagyok. Illetve leszek, ha majd mindenki rájön. Lehet, hogy a mostanit már ki is nyírták, csak eltitkolják.
ŐR
Mi van ott, rágalmazunk, rémhíreket koholunk?
NÉNE
Ne lármázz, mert este nem kapsz bundás kenyeret.
ŐR
Nem szóltam egy szót sem.
SZUTYKOS
Tudóshoz. Kérdezz ki.
TUDÓS
Felvesz egy könyvet. Hegel. Etika. Nyolcadik kötet, huszadik oldal, lap aljától a harmadik bekezdés.
SZUTYKOS
Várjunk csak… Mindjárt… Nyivákol, nyüszít, görcsökben fetreng.
KÁRÓ
Mi baja szegénynek?
TUDÓS
Nagyon akar. Ebbe fog belepusztulni.
KÁRÓ
Súg. „Az epizodikus élethierarchia önmagát falja fel…”
TUDÓS
Mi az, te ezt tudod?
KÁRÓ
Ezt mindet fújom könyv nélkül.
Csönd, a többiek elhúzódnak tőle.
NÉNE
Este mégse kapsz semmit.
PÁLINKÁS
Idejön, aztán tud mindent.
SZUTYKOS
A kis mocsok. Mit képzelsz te, mi?
PALIBÁ
Mi az ilyeneket a Szaharában vízbe fojtottuk.
TUDÓS
Ne bántsátok szegényt, lehet, hogy így született. Majd leszokik róla.
PÁLINKÁS
Ne félj tőlük, majd én megvédelek. Mikor is születtél?
KÁRÓ
Tizenhat éve.
PÁLINKÁS
Ejha! Hát az anyádra emlékszel-e?
KÁRÓ
Nemigen.
PÁLINKÁS
Akkoriban kevés gyerek született. Én csak egyre emlékszem, de azt én csináltam. Láttatok ti tizenhat éve csecsemőket?
PALIBÁ
Én nem. A Szaharában nem volt egy se.
TUDÓS
Én akkoriban magánzárkában ültem, húsz méterrel a föld alatt.
LEDÉR
Én még nem is éltem.
SZUTYKOS
Éppen a mesterséges megtermékenyítést magoltam.
JAKAB
Én meg – hát bizony, olyan idők jártak – éppen kardélre hánytam a csöppnyi csecsemőket. Parancs volt rá. De veled nem találkoztam, öcskös.
ŐR
Én akkoriban pribéktanfolyamra jártam, oda nem vettek föl csecsemőt. A tanáraink között se volt egy sem.
NÉNE
Te Pálinkás! Én akkor még markotányosnő voltam az újjáépítésen, hét hegyen is túl! Kitől van ez a gyerek?
PÁLINKÁS
Hej, kitől is… ne kérdezd, asszony, mert elsírom magam! Nagy dolog a szerelem, öcskös, az útilapulevelek alatt, a szénaboglya tövében, amikor bimbóznak a levelibékák, és minden-minden telis-tele van kakaduillattal! Hej, az a nőstény; amíg élek, nem feledem, csak a nevét ne kérdezd, nem kérdeztem, nem volt rá időnk. Végre rád találtam, öcskös, nesze, egy barack a fejed búbjára!
KÁRÓ
Mit mondjak, én mostanában tele vagyok bizalmatlansággal. De hagyjuk ezt.
ŐR
Dobol a sisakján a gumibottal. Vége az ebédszünetnek!
Bejön Porkoláb egy tévével, leteszi, a kondért pedig kiviszi. Valamennyien a tévé elé ülnek – a sámlikat a boltív mögül hozzák be.
TUDÓS
Ásít. Későre jár, ideje lefeküdni.
PÁLINKÁS
Tegyük el magunkat holnapra, asszony!
NÉNE
Én még megvárom a híradót.
KÁRÓ
Este van?
LEDÉR
Este van.
ŐR
Ne pofázzatok, nem hallok egy büdös szót sem!
JAKAB
Tegyétek hangosabbra! Palibá! Maga ért hozzá!
Palibá hangosabbra csavarja a tévét.
JAKAB HANGJA A TÉVÉBŐL
„Genfben, az UNESCO-palotában Metternich kancellár fogadta a sajtó képviselőit, és nyilatkozott a harmincéves, rendkívül súlyos béke után kialakult helyzetről. Mint elmondotta, nagy fontosságot tulajdonít a pápai enciklikának, amely jelentős hozzájárulás a viking és Mekong agresszió következményeinek humánus rendezéséhez. – Most pedig, kedves nézőink, filmösszefoglalót láthatnak a mai békedemonstrációról.”
PÁLINKÁS
Megyünk aludni, asszony?
NÉNE
Az időjárás-jelentést még megvárom.
PALIBÁ HANGJA A TÉVÉBŐL
„A palotatéren összegyűlt tömeg lelkes éljenzése közepette Hetedik Káró nagy beszédet mondott. Idézzük a fontosabb részeket.”
JAKAB
Most jön a fáraó.
PALIBÁ
Mandarin az, te. A legfelsőbb elnök.
NÉNE
Milyen jóképű.
KÁRÓ HANGJA A TÉVÉBŐL
Emberek!
Nagy taps a tévében, éljenzés.
KÁRÓ HANGJA
A gondjaitokat orvosolni fogom!
Ütemes taps, éljenzés.
KÁRÓ HANGJA
Mindenki boldog lesz, egészséges és gazdag!
Nagy, szűnni nem akaró ováció.
KÁRÓ
Ez nem is így volt!
PALIBÁ
Te aztán tudod!
KÁRÓ
Ott voltam, de nemcsak ezt mondtam, és a végén kővel hajigáltak!
A tévében tovább tart az ováció.
PALIBÁ HANGJA A TÉVÉBŐL
„A pártok, a társadalmi szervezetek és az ellenség képviselői a demonstráció után szeretettel köszöntötték királyunkat, aki fogadást adott a tiszteletükre a népképviseleti márványteremben.”
NÉNE
Látod? Olyan pálmaligeteket vegyél nekem!
PÁLINKÁS
Melegházi vacakok.
KIRÁLYNÉ HANGJA A TÉVÉBŐL
„A holnapra várható időjárás…”
KÁRÓ
Ez mind nem igaz!
NÉNE
Fogd be a szádat, nem hallom!
KIRÁLYNÉ HANGJA
„…általános, teljes szélcsend, helyenként hurrikánokkal…”
JAKAB
Elzárja a tévét. Na, menjünk aludni.
SZUTYKOS
Én még fönt maradok.
JAKAB
Magol az istenadta. Szép álmokat.
Szétszélednek a színpadon, lefekszenek. Szutykos olvas. Ledér odakúszik Káróhoz, megpiszkálja.
KÁRÓ
Mit akarsz?
LEDÉR
Emlékszel az estélyi ruhámra? Reggel meséltem.
KÁRÓ
Hát te emlékszel?
LEDÉR
Te buta.
KÁRÓ
Hát mégis van valaki, aki ismer? Hát mégis biztos valami.
LEDÉR
Szép estélyi ruha volt. És alatta nem viseltem semmit.
KÁRÓ
És azt mondtad, még találkozunk.
LEDÉR
Álltam a trón előtt az estélyi ruhában…
KÁRÓ
Az nem ott volt.
LEDÉR
És a király belém szeretett. Az első pillantásra.
KÁRÓ
Ez igaz.
LEDÉR
Ugye szép volt?
KÁRÓ
Nagyon szép.
LEDÉR
Ma is erről szeretnék álmodni.
KÁRÓ
Hogyhogy erről szeretnél álmodni?
LEDÉR
Hát úgy. Szép álom.
KÁRÓ
Dehogy álom! Itt vagyok melletted. A többiek alszanak. Gyere, most elveszem a szüzességedet.
LEDÉR
És álmomban újra szűz voltam, és úgy éreztem: még minden szép lehet. Sír.
KÁRÓ
Ne bőgj, hiszen ez így igaz. Simogatja.
LEDÉR
Mit macerálsz? Menj a fenébe. Még álmodozni se hagyják az embert.
KÁRÓ
Most hova mégy?
LEDÉR
Fogd be a szádat.
Ledér odamegy Őrhöz, az felkel, együtt elmennek. Jakab Káróhoz mászik.
JAKAB
Nem alszol?
KÁRÓ
Nem tudok.
JAKAB
Tudsz titkot tartani?
KÁRÓ
Csak azt tudok.
JAKAB
Mi itt arra készülünk, hogy megdöntsük a király hatalmát.
KÁRÓ
Végre eszetekbe jutott.
JAKAB
Kell nekünk valaki, akit a trónba ültetünk, és a háttérből mi irányítjuk a történelmet.
KÁRÓ
Már megint?
JAKAB
Rád gondoltunk. Gondold el, megtisztelő feladat. Bábkirály lehetsz.
KÁRÓ
Hát csak ez a választás? Királynak lenni, vagy nyomorultnak?
JAKAB
Ez.
TUDÓS
Odamászik. És mindkettő még a jobbik eset. Annak rossz, aki sem egyik, se másik. Se alul nincs, se fölül. Az hánykolódik, annak vágyai vannak, és beledöglik.
PALIBÁ
Odakúszik, csuklya van a fején. Kit kell megölni?
KÁRÓ
Ez kicsoda?
JAKAB
A kijelölt önkéntes hóhér. Vér nélkül nem megy.
KÁRÓ
Tudjátok mit – de nem. Éhes vagyok. Tyúkhúslevest ennék. Adjatok enni, aztán meglátom.
Felhördülés.
JAKAB
A szent tyúkot megenni!
PALIBÁ
Borzasztó!
NÉNE
Odakúszik. Hova jutottunk!
JAKAB
Mihelyt hatalomra jutunk, betiltjuk a tyúkevést. Ez a mi programunk, amit az elnyomatásból viszünk magunkkal.
KÁRÓ
Ez hülyeség.
JAKAB
Palibához. Szemtelen az öcskös.
PALIBÁ
Magam is úgy nézem.
JAKAB
Lehet, hogy kém.
PALIBÁ
Biztosan.
JAKAB
Füleljük le.
TUDÓS
Inkább tegyük meg királlyá.
JAKAB
Szavazásra teszem föl a kérdést: füleljük-e le, vagy inkább válasszuk meg királlyá? Na! Mért nem szavaztok?
TUDÓS
Most melyikről szavazzunk?
PALIBÁ
Már megint ez a demokratikus játék! Amikor a szent tyúkot meg akarja zabálni!
JAKAB
Nem értem, valahányszor szavazni kell, mindig határozatképtelenné válunk.
NÉNE
Igen, mert Szutykos nélkül nem vagyunk páratlanok.
SZUTYKOS
Én a többséggel szavazok. Olvas.
JAKAB
Nélküled nincsen többség.
PALIBÁ
Lehet, hogy ő a többség? Na, ebből elég volt.
Palibá a boltív mögé vonszolja Kárót.
PÁLINKÁS
Nem kéne megölni.
TUDÓS
Szerintem sem.
JAKAB
Megérett az idő, ilyenkor nem vacakolhatunk szavazással és ilyenekkel. Hol van Ledérke? Nála vannak a gyújtóbombák.
NÉNE
Hetyeg az őrrel.
JAKAB
Az őr a mi emberünk. Valaha fogdmeg volt, és elérte a pribékfokozatot. Szükségünk van a szakemberekre.
Jön Ledér és Őr.
LEDÉR
Nagy a mozgás odakint. Valami készül. Hol van Palibá?
JAKAB
A kölyköt mészárolja.
LEDÉR
Jaj, ne! A boltív mögé rohan, előrángatja Palibát. Hol a fiú?
PALIBÁ
Alszik. Előtte mindent bevallott.
LEDÉR
Mit vallott be?
PALIBÁ
Hogy ő nem az, akinek hisszük.
LEDÉR
Hanem kicsoda?
PALIBÁ
Azt vallotta, hogy ő az sem, akinek hiszi magát.
LEDÉR
Felébresztem.
PALIBÁ
Hadd aludjon. Lidérces álma van. Azt motyogja: sok a lábnyom, alkotni kell, építeni, sok a lábnyom. Érthetetlen.
LEDÉR
Furcsa álom lehet. Rólam nem beszél?
PALIBÁ
Nem.
LEDÉR
Pedig néha úgy tűnt, hogy szeret. Hát nem. Nem szeret. Elhagyott! Megcsalt! Én megölöm.
TUDÓS
Hagyjad, lányom.
JAKAB
Most erre nincs idő.
ŐR
Na, mi lesz? Hosszú még az éjjel.
LEDÉR
Mindjárt megyek. Szóval ma éjjel fölkelünk.
JAKAB
Föl.
PALIBÁ
Föl.
ŐR
Előbb lefekszünk.
LEDÉR
Rögtön. Szutykos, hallod?
SZUTYKOS
Tessék?
LEDÉR
Ma éjjel.
SZUTYKOS
Nem lehet. Ezeket a könyveket még nem olvastam.
JAKAB
Ő lesz az utóvéd és a hadtáp.
PÁLINKÁS
Én nem hallottam semmit.
NÉNE
Nem tudok semmiről.
JAKAB
Nélkületek is győzünk. Palibá! Te itt maradsz, mi idehajtjuk őket, és te vérengzést rendezel.
LEDÉR
Micsoda éjszaka! Micsoda éjjel! A teliholdból illat és párzásfény szivárog, a lelkem kitárul, fellebeg, ilyen a forradalom éjszakája!
Jakab, Tudós, Őr, Ledér el. Káró előjön a boltív függönye mögül.
NÉNE
Már megint égve hagytad a vécében a villanyt.
KÁRÓ
Én?
NÉNE
Vagy az apád.
PÁLINKÁS
Ne zsémbelj.
NÉNE
Ti azt nem tudjátok, mit szenvedek én.
PÁLINKÁS
Már megint házsártos vagy.
NÉNE
Mosok, főzök, takarítok – és ti herdáljátok a villanyt.
PÁLINKÁS
Újságot vesz elő. Érdekes, már megint meghaltak egy csomóan.
NÉNE
Folyton azt a hülye újságot bújod.
PÁLINKÁS
Te nem vagy köztük.
NÉNE
Mindig csak az a sport, az a futball.
PÁLINKÁS
Lapoz. Kikapott a világválogatott.
NÉNE
Úgy kell nekik.
PÁLINKÁS
Mit mondasz?
NÉNE
Gázszagot érzek.
PÁLINKÁS
Vak szimultán száz táblán. Ez igen.
NÉNE
Mindig pazaroltok.
PÁLINKÁS
Így volt ez mindig, így lesz ezután is.
JAKAB
Berohan. Elkezdődött! Kirohan a másik oldalon.
PALIBÁ
Pallost vesz elő, visszahúzza a fejére a csuklyát. Lássunk hozzá.
LEDÉR
Berohan. Fegyverbe! Kirohan a másik oldalon.
ŐR
Berohan. A palotához! Kirohan.
PORKOLÁB, PRIBÉK, FOGDMEG
Berohannak. A palotához! Kirohannak.
Palibá csapdos a pallossal, senkit sem talál el.
KÁRÓ
Valamit tenni kéne!
NÉNE
Bezártad az ajtót? Kétszer fordítottad rá a kulcsot?
TUDÓS
Berohan. A királyt kell elcsípni! Kirohan.
JAKAB
Berohan. Hé! Őrök! Védjétek a palotát! Kirohan.
ŐR
Berohan. A királyt kell elrejteni! Kirohan.
PORKOLÁB, PRIBÉK, FOGDMEG
Berohannak. Kitört a lázadás! Kirohannak.
NÉNE
Meneküljünk, mentsük a koronaékszereket! Kirohan.
PÁLINKÁS
Mit fecsegsz összevissza? Olvas.
KÁRÓ
Valamit tenni kéne!
SZUTYKOS
Felnéz a könyvből. Kezdem érteni: van valami összefüggés az elemi részek alatti szubsztanciák és a mátrixok között.
TUDÓS
Berohan. Túlerőben vagyunk! Kirohan.
LEDÉR
Berohan. Elveszünk! Kirohan.
NÉNE
Berohan. Hol a püspök, uramisten? Kirohan.
PÁLINKÁS
Olvas. Becsuktad az ajtót?
JAKAB
Berohan. A fővezérüket kell elfogni! Hé, te!
KÁRÓ
Mit tegyek?
JAKAB
A fővezért! Azt kell elkapni! Kirohan, rögtön visszajön. Lázadó vagy?
KÁRÓ
Hát…
JAKAB
Őrizd a királynét!
Berohan Néne.
JAKAB
Az életeddel felelsz érte! Kirohan.
NÉNE
Hogy föllázadtak ezek a mocskok! Mindet kivégezni!
JAKAB
Berohan. A királynét is meg kell ölni! Itt van!
NÉNE
Leül. Ne rongáld már a szemedet.
PÁLINKÁS
Mit mondasz?
JAKAB
Eltűnt a királyné! Ezt elszalasztottuk. Te mamlasz!
KÁRÓ
Én?
JAKAB
A jobbszárnyon fogynak a mieink, rohanok! Várjatok, jövök segíteni! Kirohan.
LEDÉR
Berohan. Át kell szerveznünk az arcvonalat! Kirohan.
TUDÓS
Berohan. Csak pánik nélkül!
ŐR
Berohan. Ott az egyik lázadó!
Berohan Porkoláb, Pribék, Fogdmeg.
ŐR
Tudósra mutat. Fogjátok el!
Lefogják.
TUDÓS
Hé! Mi egy táborban vagyunk!
ŐR
Lázadó!
PORKOLÁB
Mi is!
PRIBÉK
Én is!
FOGDMEG
Én nem!
TUDÓS
Őrre mutat. Fogjátok el!
Elfogják.
ŐR
Ti marhák! Én felkelő vagyok!
NÉNE
Mit írnak abban a hülye újságban? Felpattan. Megsebesült a fővezérem! Ne hagyd magad, hadnagy!
ŐR
Ott a királyné, fogjátok el!
NÉNE
Káró nevében előre! Kirohan.
ŐR
Utána! Éljen Káró! Éljen a forradalom! Kirohan.
TUDÓS
Éljen a forradalom! Kirohan.
Porkoláb, Pribék, Fogdmeg tanácstalanul álldogál.
PALIBÁ
Ledöfi Porkolábot. Hoppá! Porkoláb meghal.
PRIBÉK
Szóltál valamit?
FOGDMEG
Én?
PALIBÁ
Ledöfi Fogdmeget. Hoppá! Fogdmeg meghal.
PRIBÉK
Nem szóltál? Körbejár. Ki vagy te? Lázadó?
KÁRÓ
Hát…
PRIBÉK
A király őfelsége! Mit parancsolsz?
KÁRÓ
Hát…
PÁLINKÁS
Olvas. Nahát! Tegnap megint éhen halt ötmillió szuahéli. Hogy nem tudnak vigyázni! Tovább olvas.
PALIBÁ
Ledöfi Pribéket. Hoppá! Pribék meghal.
Balról rabszolgák jelennek meg, hatalmas követ görgetnek át a színen, szkafanderbe öltözött őrök ostorozzák őket. A hatalmas kő átgörgetése igen lassan megy.
JAKAB
Berohan. Letörjük a lázadást, királyom!
LEDÉR
Berohan. Menekül már az arisztokrácia!
JAKAB
Lázadó vagy? Nesze! Ledér felé szúr, majd elugrik, elkapja az elesni készülő Ledért. Jól van, Ledérke, ne félj, nem talált a bitangja. Megölöm a rohadt talpnyalóját! Kirohan.
TUDÓS
Berohan. Ti mit lazsáltok? Talpra!
Porkoláb, Pribék és Fogdmeg felkel.
ŐR
Berohan. Utánam!
Porkoláb, Pribék és Fogdmeg kirohan az Őr után.
TUDÓS
Meg kell tiltani a mieinknek a rablást!
LEDÉR
Semmit se kell megtiltani! Ez a harag napja!
Tudós és Ledér két irányban el.
JAKAB
Berohan. Megsebesített egy gaz fölkelő! A királyné testőrei leszúrtak, jaj! Előre, Püspök, vágjad a szemetjét! Ott a Püspök, csípjétek el, fiúk! Itt van a királyi fővezér. A mellét veri. Itt van, ide szúrj! A mellét veri. Én fogom leszúrni, én, én! A királyné jön, megmenekült, hála isten! Itt a királyné, most leszúrom!
Jön Néne.
JAKAB
Most megvagy, te ronda némber! Jaj, a sebem, jaj, a sebem! Éljen Káró király, a fölkelés elfojtója! Éljen Káró, a fölkelés vezére! Elesik, elájul.
NÉNE
Leül, közömbösen. Eldugtam a koronát.
PÁLINKÁS
Olvas. Jól tetted, fiam. Hova zártad?
NÉNE
A sublótba.
SZUTYKOS
Feláll. Zúg a fejem a sok betűtől… valami nagy-nagy támolygást érzek… mintha én volnék… mintha máris én volnék a legtöbb, a legszebb… én vagyok Nyolcadik Káró!
PALIBÁ
Igen? Nesze, te irgalmatlan király, néped sanyargatója! Ledöfi, Szutykos meghal.
PÁLINKÁS
Jól bezártad?
NÉNE
Jól.
SZUTYKOS
Felkel. Én vagyok Káró, a lázadó!
PALIBÁ
Igen? Nesze, te trónbitorló! Éljen a király! Ledöfi, Szutykos meghal.
Jön Porkoláb, Pribék, Fogdmeg és Őr.
ŐR
Vége a harcnak, fiúk.
A színpad két oldalán egy-egy géppuskás osztag foglal helyet, lőni kezdik egymást.
LEDÉR
Jön. Vége a harcnak.
TUDÓS
Jön. Vesztettünk.
LEDÉR
Győztünk.
ŐR
Vesztettünk.
PORKOLÁB
Győztünk.
PRIBÉK
Vesztettünk.
FOGDMEG
Vesztettünk.
NÉNE
Bekapcsolom a tévét.
PÁLINKÁS
Megyek aludni. Elteszi az újságot, eltűnik a boltív mögött.
PALIBÁ
Ezt még elintézem. Utána megy.
TUDÓS
Persze mi mást várhattunk volna? Így folynak a dolgok minden hiánygazdaságban… A szájára üt. A fenébe, már megint filozofálok!
NÉNE
Na! Mi van ezzel a rohadt készülékkel?
KIRÁLYNÉ HANGJA A TÉVÉBŐL
„A keserű lecke után fiam, a dicsőséges Káró nevében ígérem: boldog aranykor köszönt ránk!”
Nagy taps a tévében.
LEDÉR
A mieink! Látjátok? A mieink kerültek hatalomra!
PALIBÁ
Kijön. Na, ez kész.
PÜSPÖK HANGJA A TÉVÉBŐL
„Adjunk hálát a királynak, aki a forradalmi harcot vezette, hogy általa és az ő révén sikerült elsöpörnünk a királyt, Kárót! Éljen Káró király!”
PALIBÁ
A fene egye meg, már megint kimaradtam az uralkodásból! Visszamegy a boltív függönye mögé.
NÉNE
Elzárja a tévét. Semmi érdekes. Megyek aludni.
TUDÓS
Lehet, hogy most le se fognak csukni. Borzasztó. Hova jutottunk?!
A rabszolgák csak mostanra gördítették át a követ a színpad másik végébe, eltűnnek a szkafanderes hajcsárokkal együtt. A két géppuskás osztag is abbahagyja a lövöldözést, összepakolnak, és kétfelé elmennek. Káró kivételével mind el.
KÁRÓ
Ha volna kihez fordulnom, ha volna egyetlen ember, aki ő maga, aki mosolyogni tud, aki értelmet ad a káosznak, aki irányt mutat, imádkoznék hozzá… Elhallgat, a boltív felé fülel, ahonnan sírást hall.
PALIBÁ
A boltív mögött. Ha volna kihez fordulnom, ha volna egyetlen ember, aki ő maga, aki mosolyogni tud, aki értelmet ad a káosznak, aki irányt mutat, imádkoznék hozzá…
Káró a boltívhez ugrik, szétrántja a függönyt, Palibá – fekete csuklyában a feje – térdel, sír.
KÁRÓ
A hóhér!
Palibá feláll, pallosát maga után vonszolva szomorúan el.
KÁRÓ
Vajon hány ember életét oltottam ki én; vajon hány bűnt követtem el tudatlanul; vajon hány embert nem mentettem meg, pedig megtehettem volna; vajon miért nem, miért nem élek; miért nem vagyok én Káró, a felszabadító, Káró, akivé lennem kellene, kellett volna; miért fogynak el az évek, miért hagy el engem a testem is immár…
LEDÉR
Be. Szia, öreg! Mi az, megkukultál?
NÉNE
Be. Hallod-e, éjjel már megint nem hagytál aludni.
KÁRÓ
Én?
NÉNE
Egyre hangosabban hortyogsz. Kérsz tejbegrízt?
KÁRÓ
Utálom. Inkább húst ehetnék.
NÉNE
Húst! A fogatlan ínyeddel! Nyám-nyám, aztán húst akar szopogatni! El.
KÁRÓ
Mi baja van ennek?
LEDÉR
Semmi, viccel. Tetszem?
KÁRÓ
Az estélyi ruha! És alatta nincsen semmi!
LEDÉR
Mit nyúlkálsz, te vén kéjenc? Arról te már lekéstél! Hány éves vagy?
KÁRÓ
Tizenhat.
LEDÉR
Tizenhat? Nevet. Halljátok?
Jön Szutykos, Palibá, Pálinkás.
LEDÉR
Azt mondja: tizenhat éves!
A többi hahotázik.
KÁRÓ
Miért? Hány éves vagyok?
SZUTYKOS
Hatvan.
KÁRÓ
Mennyi?
PALIBÁ
Hatvan.
KÁRÓ
Mit hülyéskedtek?
PÁLINKÁS
Öregebb vagy nálam tizenhat esztendővel.
KÁRÓ
Én, az apámnál?
PÁLINKÁS
Megint berúgtál, mi?
NÉNE
Jön. Képzeljétek, húst akar enni!
PÁLINKÁS
Másnapos.
JAKAB
Jön. Meddig várjak rád?
LEDÉR
Kész vagyok.
KÁRÓ
Jakab!
JAKAB
Tessék.
KÁRÓ
Nézz a szemembe.
JAKAB
Dolgom van.
KÁRÓ
Mondd meg igaz lelkedre: öreg vagyok én?
JAKAB
Mint az országút. Jössz már?
LEDÉR
Mit sürgetsz? Úgyis tudod, hogy megyek.
Jakab és Ledér el.
KÁRÓ
Nem! Ez nem lehet igaz!
SZUTYKOS
Nem lehet könnyű elviselni az öregséget.
KÁRÓ
Az előbb voltam tizenhat éves! Most, az előbb! Lehetetlen, hogy közben eltelt volna az életem! Hiszen még csak most kezdtem el… még nem is éltem semmit! Én tizenhat éves vagyok most is, és bármi lehetek még! Adjatok egy tükröt.
NÉNE
Tükröt?
PÁLINKÁS
Adj neki, ha annyira kéri.
Néne eltűnik a boltív mögött.
KÁRÓ
Buta játék ez, értelmetlen, kegyetlen játék. Nem szabad gúnyt űzni az emberből.
SZUTYKOS
Én is azt mondom.
NÉNE
Jön egy tükörrel. Nesze, a tükröd.
KÁRÓ
Kézbe veszi, nem néz bele. Ez velem nem fordulhat elő. Akárki mással igen, csak velem nem.
PALIBÁ
Hja, ezt mondták a haldoklók is a Mississippi mocsárvidékén, mielőtt kilehelték a lelküket.
SZUTYKOS
Minden költő erről ír verset. Biztosan így is érzik a boldogtalanok.
PALIBÁ
Nehéz őket megérteni. Ha én megöregszem egyszer, nem lesz egyetlen rossz szavam se. Hál’ istennek, ez még odább van.
NÉNE
Na, nem nézel a tükörbe?
PALIBÁ
Súlyos ütközetek folytak a Mississippi és a Nílus találkozásánál, sok embert vesztettünk.
SZUTYKOS
Azt írja az egyik filozófus, hogy több ember halt meg, mint amennyi él.
PÁLINKÁS
Okos gondolat.
Jön Őr, Porkoláb, Pribék, Fogdmeg, helyet foglalnak a boltív előtt, kezükben dárda, kard, karabély és aknavető. Jön Jakab és Ledér, nevetve felmásznak az úthengerre.
KÁRÓ
Mindenki hazudik! Földhöz vágja a tükröt.
NÉNE
Na! Tudod, mennyibe került? Nyolc és fél káróba!
Jakab és Ledér elpöfög az úthengeren.
KÁRÓ
Takarodjatok innen!
NÉNE
Hagyjuk, majd kidühöngi magát.
Palibá, Szutykos, Néne el.
PÁLINKÁS
Hatvan év még nem a világ…
KÁRÓ
Pusztulj innét!
Pálinkás vállat vonva el.
KÁRÓ
Tessék engem beengedni! Én vagyok az uralkodó!
ŐR
Itt nem szabad koldulni.
KÁRÓ
Megbánjátok ti még ezt, ígérem!
ŐR
Vén hülye, kiszabadult az elvonókúráról. Lökjétek arrébb.
Porkoláb, Pribék és Fogdmeg odébb vonszolja Kárót. A boltív mögötti függöny mögül díszes öltözékben kijön Királyné, Hadnagy, Püspök, Bölcs, Tudós, Ledér.
ŐR
A felséges uralkodók sétára indulnak!
Kürtök harsannak. Jön Pálinkás.
KÁRÓ
Álljatok meg! Itt vagyok! Hozzátok tartozom!
Verik Kárót.
KIRÁLYNÉ
Mit akarsz, jó hívem?
ŐR
Tébolyult vénember.
LEDÉR
Szegény. Fogadd el ezt a kárót, jó öreg. Pénzt dob neki.
ŐR
Köszönd meg szépen, buta koldus.
KÁRÓ
Nem köszönöm meg! Hát nem ismertek föl?
Kárót megint ütlegelik.
LEDÉR
Hagyjátok szegényt.
Porkoláb, Pribék, Fogdmeg tiszteleg.
PÜSPÖK
Kiáltsátok: éljen Káró király!
MIND
Éljen!
ŐR
Ez itt nem kiabál.
KÁRÓ
Nem!
BÖLCS
Káró király megtekinti birodalmát!
MIND
Éljen a jó király!
Királyné, Hadnagy, Püspök, Bölcs, Tudós, Ledér el. Megint rávetik magukat Káróra.
ŐR
Hagyjátok a fenébe, felfordul ez magától is. Menjünk a király után, elvégre a testőrei vagyunk vagy mifene.
Őr, Porkoláb, Pribék, Fogdmeg az előbbiek után el.
KÁRÓ
Nem ismertek meg!
PÁLINKÁS
Nyughass. Örülj, hogy nem kötöttek fel.
KÁRÓ
Egyetlen jó szavuk se volt hozzám.
PÁLINKÁS
Miért, mit vártál? Ilyenek ezek mind.
KÁRÓ
Jó, hogy legalább te mellettem maradtál.
PÁLINKÁS
Mit zagyválsz?
KÁRÓ
Köszönöm, barátom.
PÁLINKÁS
Barátod a fészkes nyavalya. Hülye aggastyán. Sose láttalak. El.
Káró a boltív mögé lép, szétrántja a függönyt, a háttérben fekete leplek előtt hatalmas, zöld-arany fényben játszó földgömb forog lassan. Jön Hadnagy, Őr, Porkoláb, Pribék, Fogdmeg.
HADNAGY
Fordulj meg.
Káró megfordul.
HADNAGY
Tölts!
Őr, Porkoláb, Pribék, Fogdmeg háttal a közönségnek fél térdre ereszkedik, puskákkal megcélozzák Kárót.
HADNAGY
Megzavartad a világegyetem nyugalmát.
KÁRÓ
Túlságosan kevéssé.
HADNAGY
Neked semmi sem volt elég jó.
KÁRÓ
Hát nem is.
HADNAGY
Senkinek az igazát nem fogadtad el.
KÁRÓ
Nem én.
HADNAGY
Lázadtál.
KÁRÓ
Nem eléggé.
HADNAGY
Mindenkit gyűlöltél.
KÁRÓ
Túl nagy volt bennem a szeretet. Gyönge voltam.
HADNAGY
Láttad azt a gömböt?
KÁRÓ
Láttam.
HADNAGY
Mit éreztél?
KÁRÓ
Azt nem tudom elmondani.
HADNAGY
Próbáld meg.
KÁRÓ
Lehetetlen.
HADNAGY
A gömbön kívül nincsen semmi.
KÁRÓ
Én tudom. Ti nem tudjátok.
HADNAGY
Nem fogsz újra élni.
KÁRÓ
Tudom.
HADNAGY
Megbántad, amit tettél?
KÁRÓ
Megbántam, hogy semmit se tettem.
HADNAGY
Egyedül voltál.
KÁRÓ
Nem hihetem. Nem kerestem elég kitartóan.
HADNAGY
Magadra maradtál.
Csönd.
HADNAGY
Itt az ásó, fogd.
Káró elveszi az ásót.
HADNAGY
Nézz föl.
Káró fölnéz. Hátul, a boltív és a forgó földgömb között meredek úton fölfelé kapaszkodik az összes többi szereplő.
HADNAGY
Nem fogadtak be maguk közé.
KÁRÓ
Hadd menjek oda hozzájuk. Megpróbálom még egyszer.
HADNAGY
Egyikük sem él már.
KÁRÓ
Nem lehet visszahívni őket?
HADNAGY
Nem lehet. Nincs Isten. Semmi sincs.
KÁRÓ
És nem lehetne újrakezdeni? Nem baj, ha szörnyű. Legyen sokkal rosszabb, mint ez volt. De még egyszer.
HADNAGY
Nem lehet. Elveszi az ásót, beleüti a földbe. Állj a boltív alá.
Káró odamegy, visszafordul.
HADNAGY
Célozz!
Megint megcélozzák Kárót.
KÁRÓ
Tűz!
Őr, Porkoláb, Pribék, Fogdmeg leereszti a fegyvert, és Hadnaggyal az élükön belefekszenek a gödörbe. A többi szereplő menete már eltűnt. Káró egyedül van. Előrelép, ásni kezd, majd abbahagyja.
KÁRÓ
|
|
|
|
Káró leteszi az ásót, és lefekszik a földre, ugyanoda, ahol a játék elején feküdt. Jön Fekete Tündér.
FEKETE TÜNDÉR
|
|
|
|
Jön Hadnagy.
FEKETE TÜNDÉR
Psszt!
Fekete Tündér és Hadnagy kétfelé el. Függöny.
(1975)
Molnár Gál Péternek
A mérhető időben, valaha nemrég, |
valahol ott, ahonnan nézni kell |
nektek s nekem, bár szempontunk a külső, |
(mely szempontot a bölcs nem adja fel), |
volt két nagy ország. Német- és Török-. |
És volt közöttük nagy-nagy senkiföldje. |
És aki ott élt, számkivetve, bénán, |
csakúgy halt meg, mint bárki más: örökre. |
A senkiföldjén várak álltak egykor, |
és köztük állt az egyik – neve: Kőszeg. |
Más várat, várost, népet is vehetnék, |
de számomra a magyar ismerősebb. |
Különben: példa nem köt. Sem személyem. |
Sem nézet. Sem a történelmi hűség. |
Egyetlen szempont kínoz, és mosolyra |
csak ez a szempont késztet: az egyszerűség. |
Míg írtam, jó volt. Hőseim közé, |
mert bennük látok, vakon is eltalálnék. |
Róluk, magamról ezt-azt megtanultam, |
csak azt nem tudom, miről szól e játék. |
Nappal. Jobboldalt megjelenik Ahmed, távcsővel néz a vár felé. A vár fokán megjelenik Jurisics, Jurisicsné, Kleinitz, Kleinitzné, Teffel, Kézdi, Grabec, Kovács és még néhány várbeli. Jurisics távcsővel néz a tábor felé.
JURISICS
Nyüzsögnek. Itt az új pasa. |
Talán szeret vadászni, enni-inni, |
talán egy ember. Én nagyon remélem. |
Az előző, az ember volt, szegény. |
– Nagy kár, hogy máris visszaindulsz Bécsbe, |
pár jó mókáról, azt hiszem, lemondasz. |
KLEINITZ
Szólít a kötelesség. Szabad a lencsét? |
Jurisics átadja a távcsövet, Kleinitz pásztáz vele.
KLEINITZ
Micsoda bájos környék! Micsoda lankák! |
Hiszed vagy sem, cserélnék veletek, |
és itt maradnék Bécs helyett örökre. |
Csupán a várat kéne kicserélni |
egy pompásabbra, minden más maradhat. |
Leengedi a távcsövet, a feleségéhez.
Aranyom, nem kell velem visszatérned, |
maradj itt, kedves, jót tesz majd neked |
a nyugalom, a csönd, a vidéki élet. |
KLEINITZNÉ
Hogy én? Maradjak, nélküled? |
KLEINITZ
Igen, szívecském, most jutott eszembe, |
és egyre jobban tetszik ez az ötlet. |
Én nemsokára visszatérek. Addig |
minden bizonnyal remekül éldegélsz majd, |
vendéglátóink, látom, megszerettek, |
s örülnek is talán, hogy itt maradsz. |
KLEINITZNÉ
Maradjak Kőszegen? Micsoda ötlet! |
Hát nem úgy volt, hogy mindjárt indulunk? |
JURISICS
Én persze boldog lennék, ha maradna. |
JURISICSNÉ
Csak ezt mondhatom én is, kedvesem. |
KLEINITZ
Remek! Pakolj ki, szívem, én pedig |
azonnal útnak indulok. Hé, Teffel! |
A nyerget csak az egyik lóra tedd fel! |
Teffel el.
Barátaim, köszönök mindent, szép volt |
és nagyszerű volt ez a röpke két nap, |
hálámat nem foglalom nagy szavakba, |
amint lehet, tettekkel bizonyítom. |
Barátaim, vigyázzatok nejemre. |
És nemsokára úgyis visszatérek. |
Kleinitz kifelé indul, a többiek utána. Jurisics és Jurisicsné kissé hátramarad.
JURISICS
Na, ez bevágott. Bécsben biztosan |
szajhája van a kedves Kleinitz úrnak, |
mi itt édelgünk, ő ott hentereg, |
és jó pofát kell vágnunk a dologhoz. |
JURISICSNÉ
Édelgek én helyetted, drága lelkem. |
JURISICS
Lesz kinek bőgve panaszkodni rám. |
JURISICSNÉ
Lesz, aki válaszol, ha kérdezem. |
Mindketten el.
AHMED
Ez Kőszeg, és én itt állok előtte. |
Ez Kőszeg, és aki a kapitánya, |
hajdani jó barátom. Azt hiszem. |
Látni kívántam. Azt hiszem. |
Csodálkozom. Csak ámulok. Nem értem, |
minek is jöttem ide. Furcsa. Állok |
egy vár előtt, és valamit szeretnék, |
állandó pontot, termékeny magot |
a véghetetlen, meddő változásban. |
Ahmed mögött megjelenik Ibrahim, Fehmiu és néhány török. Ahmed hátrafordul, egy törökhöz.
AHMED
Eredj, fiam, a magyarokhoz, mondd meg a kapitánynak, hogy ma este a tiszteletemet teszem.
Török el. Ahmed Fehmiuhoz fordul.
AHMED
Hallom, együtt vadászgattok a hitetlenekkel.
FEHMIU
Az előző pasa így kívánta.
AHMED
Barátkoztok velük.
FEHMIU
Az előző pasa szerette őket.
AHMED
Béke van.
FEHMIU
Béke van.
AHMED
Ha én nem jövök ide, most pasa lehetnél.
FEHMIU
A szultán bizonyára bölcsen választott.
AHMED
Ne gyűlölj érte a kelleténél jobban. Kárpótlásul segíteni foglak, vannak embereim a portán.
FEHMIU
Boldogít a tudat, hogy bölcs pasát szolgálhatok.
AHMED
Remélem, itt, a portától távol nem kell minden szavunkat mérlegelnünk, nem kell mosolyba csomagolnunk a vicsorgásunkat, nem kell kémeket küldenünk egymás nyakára. Amit kívánhattam, azt én már elértem. Szeretnék nyugodtan, a világtól távol kicsikét eltűnődni ötven évem összefoglalásaképpen. Te fiatal vagy, nem akarhatsz elrohadni a világ végén, neked a hatalom közelébe kell vágynod, hogy végigéld a test és lélek céltalan kalandjait. Én nem beszéllek le semmi butaságról a vének szenilis bölcsessége jogán. Nem akarok bosszút állni rajtad, amiért annyi szép csalódás áll még előtted. Eléggé színes életemben csak a lemondásig jutottam el a következtetésben. Kívánok neked az enyémnél gazdagabb életet, hogy a lemondásnál többre vidd.
IBRAHIM
Szép és emelkedett nézeteidért Fehmiu testvérünk csak hálás lehet. Két hónapja utazom veled a portától, kedves Ahmed pasa, együtt keltünk át széles folyókon, gyilkos mocsarakon, égig érő hegyeken, és tanúsíthatom: szép szavaid hitelét egész emberséged szavatolja. Megszerettelek az úton, dicső Ahmed pasa, ezért ne vedd tőlem rossz néven, hogy a fényességes szultán szigorú parancsára csak itt és most közlöm veled a jó hírt: hatalmas sereg érkezik a napokban, hogy a te vezetéseddel lerombolja Kőszeget, majd Bécs ellen vonuljon. A fényességes szultán kegyelméből te veszed be Bécset, dicső Ahmed pasa, kedves nagyvezérünk. Itt van a fényességes szultán írásos parancsa. E rendkívüli kitüntetéshez elsőként gratulálok.
AHMED
Átveszi a levelet. Köszönöm.
FEHMIU
Fogadd őszinte jókívánságaimat.
AHMED
Köszönöm.
FEHMIU
Azt azonban nem értem, hogyan vesszük be Bécset ágyúk nélkül, utánpótlás nélkül, télben, hóban, békeidőben.
IBRAHIM
A szultán így döntött, és mondhatom: jól döntött. A szultán ismeri az alattvalóit. Ahmed pasa az egyetlen, aki képes erre a hőstettre.
AHMED
Köszönöm. Ibrahim, Fehmiu, kérlek, hagyjatok magamban örvendezni.
Ibrahim és Fehmiu el.
AHMED
Egyedül. Lerombolni Kőszeget. Hát persze. |
Mi mást akarjon tőlem a végzetem? |
Amire vágyom, soha el nem érem. |
Mit nem akarok: mindig azt teszem. |
Most mérlegelni kell. Mindez valóság. |
Legyen erőm, hogy halkabban beszéljek. |
Mindez valóság. Nekik legalábbis. |
A sorscsapások, melyek eddig értek, |
talán mégiscsak összekalapáltak |
olyan keménnyé, hogy ne hulljak széjjel |
rángó és vinnyogó idegcsomókra. |
Mutass rám, mondd, hogy ő az, aki éljen, |
a szívének még dobognia kell, |
ez nem az őrjöngések ideje. |
Valamit meg kell oldania, aztán |
ha múlik a cél, múljon el vele. |
Ahmed lassan, óvatosan el.
Este. Terem a várban. Az asztal megterítve. Jurisicsné széken ül, Jurisics fel-alá járkál.
JURISICS
Nem jött el. Hát nem jött el. Na jól van. |
Itt hülyülök el a világ végén |
eme koszfészekben, eme korban, |
nálatok kevésbé hülye lévén. |
Te legalább kötögethetsz, kedves. |
Annyi mindent csinálhatsz! Soroljam? |
Csicsereghetsz. Mit hallgatsz? |
JURISICSNÉ
Mit mondjak? |
JURISICS
Semmit. Csak ne bámulj! Mit meredsz rám?! |
Szegény mártír. Eriggy haza. Bécsben |
bálok vannak, pompa, fény, vigasság, |
minden ott van, és a fő: hogy én nem. |
Persze inkább itt maradsz, hogy lássam: |
hogyan szenvedsz tőlem. Csúnya módszer. |
A földhöz vág egy széket, az szétesik.
Esik itt szét minden. Önmagától. |
– Úgy ülsz, mint egy hulla. Hajigáljunk! |
Erre jó a gombóc! Jövel, hölgyem. |
Szilvás gombócokkal hajigálja, Jurisicsné nem mozdul.
Ha szemernyi élet volna benned, |
felpofoznál vagy visszadobálnál. |
A falra dobál, a gombócok odaragadnak.
Száz év múlva kőkemények lesznek. |
Ágyúgolyóként mutogatja őket |
majd a hálás és kegyes utókor. |
Jön Kézdi, Jurisics megdobja, nem talál.
JURISICS
Hoppá!
KÉZDI
Egy török van kint, látni óhajt.
JURISICS
Lásson.
Kézdi el.
JURISICS
Célba fogunk dobálni. Mondjuk: a szádba. |
Te majd kitátod, jó? Így: á-á-á! Egészen! |
Jön Ahmed, Jurisics megdobja, nem talál.
JURISICS
Maradj ott, kedves igazhitű, hadd célozzak még egyszer.
AHMED
Késtem egy kicsit. Közbejöttek a dolgok. |
És magam is a dolgok között voltam. |
JURISICS
Húsz éve késel! Ó, Nikola Dzsurics! |
De nem. Ez lehetetlen. Épp te állnál |
előttem, akit annyit vártalak? |
Egyetlen emberem a rengetegben? |
Te jöttél el – és éppen pasaként – |
hozzám – a kapitányhoz? Őrület, |
hogy így tér vissza minden fiatalság. |
Húsz éve társalgok veled titokban. |
Agyamban minden kérdést megfeleltél |
bölcsen és tréfálkozva, mert tudásban |
velem változtál, hozzám öregedtél: |
az emlékképet, azt a régi-régit |
én átterveztem és újra faragtam, |
hogy előttem járj és bölcsebb maradj, |
hogy hozzád fordulhassak jó tanácsért. |
Ki bennem élt, már nem volt az a régi, |
de tudtam: bárhol élsz is a világban, |
úgy változtál csak, mint az én fejemben, |
mert kettőnk agya, ez a két elárvult, |
világos agyvelő olyan hasonló, |
mint két szép Himalája – hogyha volna |
a kővilágnak némi fantáziája. |
Ha meghaltál – mert meghalhattál – volna, |
hidd el, hogy nem rendített volna meg: |
élt egyszer szellem-ikrem itt a földön, |
lehetséges volt, így tehát igaz volt |
és lesz is még a természet csodája. |
De mégis jobb, hogy élsz. Most végre bölcsen |
minden kudarcot megtárgyalhatunk |
személyesen s vidáman, mert kifogtunk |
a történelem masinériáján. |
Ó, hányszor elképzeltem ezt a percet! |
Az üdvözlő szavakat bemagoltam, |
mert hosszan, szépen kellene köszönnöm, |
hogy biztonságot adott a tudat: |
van kihez mérnem az emberségemet. |
De most, hogy itt vagy, minek mondanám? |
Elég, hogy itt vagy. Látod? Már mosolygok. |
JURISICSNÉ
Ki ez az ember? |
JURISICS
Akiről meséltem. |
Emlékszel? |
JURISICSNÉ
Nem. |
JURISICS
Dehogynem. Bécs alatt, |
a Duna-parton. |
JURISICSNÉ
Ott másnak meséltél. |
JURISICS
Attól még emlékezhetsz, drágaságom! |
– Ez itt a feleségem. Nős vagyok. |
Ez itt a váram. Némileg szegényes, |
rozoga, ócska. Én ennyire vittem. |
Te persze nyilván célt értél a portán. |
A jóvoltodból, gondolom, a szultán |
görög és latin auktorait bújja, |
s török Firenzét tervez lelkesen. |
Milyen bájos bolondok is lehettünk! |
Landino, Vinci, Sangallo, Burchiello |
nyomán a karsztos dalmát partvidéken |
folytatni kezdtünk néhány kezdeményt, |
és azt hittük, hogy ők csak előfutárok, |
apró gyöngyök csupán a koronánkhoz! |
Hát, erre nincsen tenger. Szellő se rebben. |
Legalább senki sem szól emberi nyelven, |
és nem raknak rám súlyt, hogy fölemeljem. |
AHMED
Nikola, kérlek, küldd ki a feleségedet.
JURISICS
Beszélhetsz előtte bármiről, a legpocsékabb oldalamról ismer.
AHMED
Mégis kérem, asszonyom, hagyjon magunkra.
JURISICS
Kimértebb vagy, mint elképzeltelek. |
Na persze. Húsz álarcos év a portán, |
húsz év lemondás, tilalom, hazugság. |
Ezért nem lettem főkamarás Bécsben. |
Szívem, kérlek, feküdj le. Majd megyek. |
JURISICSNÉ
Jó éjszakát.
AHMED
Jó éjszakát.
Jurisicsné el.
AHMED
Ne vágj a szavamba. Szerettem volna a közeledben lenni, hibáztam. Délben közölték a szultán parancsát. Le kell rombolnom Kőszeget, majd el kell foglalnom Bécset. Kétszázezer török közeledik. Annyi időnk van, amíg ideérnek. Bécset persze nem lehet bevenni, megfagyunk, éhen veszünk, én megkapom a selyemzsinórt, a had feloszlik, a béke tart tovább. Nem szívesen lennék a gyilkosod. Gondolkozzunk. Kevés az időnk.
JURISICS
Ez lázálom vagy tréfa vagy őrület. Hadjárat most, amikor béke van? Hadjárat ősszel? Á, ez tévedés.
AHMED
A hadjáratnak több oka lehet. Az első: viszály van a portán, vesztes hadjárat kell, hogy a szultán kioszthasson néhány selyemzsinórt az állítólag vétkesek között. A második: az ellenségeim így kívánnak megszabadulni tőlem. A harmadik: a szultán gyönge, egy hadjárat az erejét mutatná, és mire a vereségről értesülnek, ő már nyeregben ül megint. A negyedik: a szultán és a császár összebeszélt, a szultán úgy tesz, mintha vicsorogna, a császár a végveszélyre hivatkozva szabadon irtogathat otthon pár napig. Az ötödik: a végveszély nevében meghúzható a gyeplő rajtatok. A hatodik: tőled akarnak szabadulni, vagy éppen Kőszegre fáj a foguk; te hősi halált halsz, aztán, hisz béke van, valaki éppen Kőszeget kapja meg. Hány okot mondjak még? De nincs időnk. A hadjáratnak meg kell lennie, mert így akarják magasabb hatalmak. A porta és az udvar közötti gyűlölködő jó viszony, hadjárat ide vagy oda, nem szenved csorbát néhány nemzedékre. Egyik se gyöngül annyira, hogy az egyensúly túl gyorsan felborulna. Én Bécs alatt majd felkötöm magam, de ez még odébb van, és magam sem hiszem. Most Kőszeg a téma. Az én célom: Kőszeget megkerülni. A te célod: elmenni. Most. Azonnal. Ha nem ment föl a császár, meg kell szöknöd. Mert nem biztos, hogy ostrom nélkül megússzuk.
JURISICS
Biztosan úgy van minden, ahogy mondod, |
de nem kavar föl. Talán meg sem értem. |
Itt vagy, és húsz év mintha nem lett volna, |
és mégsem úgy beszélünk, ahogy illik. |
Nem érzed, hogy más témát érdemelnénk? |
Hogy ez a hangnem méltatlan és sértő? |
Kiábrándító, mert személytelen? |
AHMED
Nekem már volt időm felfogni. Neked is lesz. Csak egyet ne feledj. Te lobbanékonyabb vagy nálam, de őrjöngeni, azt most nem szabad. Most ne szeress. A terhelés alatt a szeretet csak gyűlöletbe csaphat. Feledjük el az Adriát, a terveinket, az ifjúságot. A barátságunk most csak megzavar. Ismerjük be, hogy sosem volt Édent mintáztunk menedékül a múltból. Mítoszt hizlaltunk magunknak gyöngeségből. Bele kell törődnünk, hogy az irhánk mentésének száraz, unalmas témájáról cseréljünk eszmét mostanában szűkszavúan, szürkén, fegyelmezetten. Később talán még elcseveghetünk fontosnak tűnő felfedezéseinkről. Gondolkozz pontosan. Jó éjszakát.
Ahmed el.
JURISICS
Gondolkozz pontosan! Ugyan miről? |
Ugyan kiért? Érted, vesztett barátom, |
vagy magamért, ki elhulltam az úton, |
ki negyven éve hánykódom vakon |
és süketen a céltalan világban, |
melyről tűnődöm ébren és álmaimban, |
és tűnődésem tárgyai szétoszolnak, |
új rendbe szerveződnek, mielőtt |
a régi formát meg tudnám ragadni? |
Miről tűnődjem? Kétszázezer török? |
Szultán és császár, udvar, porta, Kőszeg? |
Mit nekem tények, úgynevezett valóság? |
Mit nekem ez a korszak és benne én? |
Gondolkozzék pontosan, aki érez, |
és köze van még ehhez az egészhez! |
Jurisics néhány gombócot hajít a falra, el. Besurran pár várbeli, lelopják az ételt az asztalról. FIÚ néhány gombócot levakar a falról. Mind el.
Éjszaka. Az emeleten egy szolga jön gyertyatartóval, lemegy az udvarra, ahol Grabec leteperi, és befogja a száját, Kézdi elveszi tőle a gyertyát és a levelet. Diák és Szakács mereng.
KÉZDI
Olvas. „Szeretve tisztelt nagy hatalmú császár! Tudomásomra jutott, hogy a török megszegi a békét, és Kőszeget lerombolván Bécs ellen készül kétszázezer emberrel. Kérem felségedet, engedélyezze Kőszeg kettőszáz védőjének az elvonulást. Se fegyverünk, se élelmünk, fél napig sem állhatunk ellent. Nem megfutni akarunk, hanem a császári sereghez csatlakozva kívánunk harcolni felségedért. Felséged hűséges alattvalója, Jurisics Miklós, Kőszeg kapitánya.” Ne fojtogasd a fiút, megfullad a szerencsétlen, mielőtt kinyöghetné, hogy nem akar kiabálni.
Grabec elengedi a szolgát. Kézdi a Diákhoz fordul.
KÉZDI
Ne álmodozz, te holdkóros, mától komoly időket élünk. Hallottad, mi van a levélben?
DIÁK
Bocsáss meg, nem figyeltem.
KÉZDI
Mindegy. Átadja a levelet. Van még hely alatta, írjad. Diák írja. „Felséges császár, a kapitányunk gyáva, mi azonban bátrak vagyunk” Bizony. Ezt ne írd. A bizonyt ne írd. Nem írtad le? Jó. Írjad: „Ezerszeres túlerő se számít, ha felségedért onthatjuk a vért. Egyébként az egész csak csalafintaság, mert Jurisics nem szereti Kőszeget, és el akar menni, mi azonban, a többiek, a végsőkig kitartunk. Kézdi Gábor hadnagy.” Le van írva? Írd még alá Grabec nevét is.
GRABEC
Az enyémet?
KÉZDI
A tiédet. Megvan? Jó. Szolgához. Kínos halál a fulladás, a választ ezért nekem hozod. Indulj.
Szolga el. Kézdi észreveszi Szakácsot.
KÉZDI
Szakácshoz. Mi az, te hallgatózol?
SZAKÁCS
Ilyen finom és olyan remek |
legyen az étel! – így a kapitány. |
Én gürcölök, hogy belegebedek, |
ilyen jót én se főztem még talán. |
És mi történik? Minek remekeltem? |
Hát nem kihűlt a főztöm?! |
Több jót nem főzök, esküszöm, |
bosszúból! – ezen az őszön. El. |
DIÁK
A kicsiny lelkek főznek és zabálnak, |
hogy zsíros étke legyen a halálnak. |
De talán mégis közeleg az élet. |
De nem lehet tévedés, hogy ilyet érzek. |
Az ember talán mégis hős lehet. |
Tán megkínoznak, mint a szenteket, |
ha jól megy minden. Istenem, kívánom, |
add hát, hogy példás legyen a halálom! El. |
KÉZDI
Hülyék. Grabechoz fordul. |
Most aztán megfizethetsz mindenért. |
Hányszor gúnyolt a kapitány, de hányszor! |
Hülyének mondott, és a többiek |
röhögtek rajtad, emlékszel? Csodáltam, |
hogy nem ugrottál rögtön a fejének. |
GRABEC
Gúnyolt a kapitány? Engem? |
KÉZDI
Na persze |
te olyan jó vagy: még csak észre se vetted. |
Éppen a jóságod miatt szeretnek, |
és egyre többen kívánnak kapitányul. |
GRABEC
Engem? Ne mondd. Nem viccelsz? |
KÉZDI
Én? Dehogy. |
GRABEC
Én nem vagyok alkalmas kapitánynak! |
Nem bízik bennem senki. Mert ha bízna, |
talán erőssé válnék, mint ahogy |
álmodtam is, hogy én parancsolok, |
és jól csináltam, jobban, mint akárki. |
KÉZDI
Ha végre mozgás lesz, valami bolydul, |
kitörhetünk ebből a pocsolyából, |
és szebb lesz minden, mint akármely álom. |
Jó éjszakát, jövendő kapitányom! |
Kézdi el.
GRABEC
Hogy fogok én most elaludni? Jó ég! |
Hogyan lehetnék valaki, aki volnék? |
Erős lehetnék, mint még senki sem, |
csak ne volnék ennyire gyönge, istenem! El. |
Hajnalodik. Jurisics a vár fokán áll.
JURISICS
Tíz hasztalan, meddő, unalmas évem |
lesz jóvátehetetlen, ha elmegyek. |
Kisemmizetten, üresen jutottam |
a hanyatlás kietlen küszöbére. |
Bárhova mennék, célt már nem találok. |
Tíz évig azt hihettem: észrevétlen, |
meghúzódva még ápolhatom azt, |
mit máshol kitaposnának belőlem |
a könyörtelen, bősz tülekedésben, |
de most már látom: itt is kitaposták. |
Elhamvadtak a léleklángolások, |
s ha kérhetek még valamit a sorstól, |
hát azt kérem: kerüljön el a tárgyát |
sosem lelő vágy, és a remegések |
az áhított, ám csalódást hozó |
találkozók előtt hagyjanak engem. |
Ha minden törekvés magvába rothad, |
ha különbözni kár és nem lehet, |
sodródjak szépen, engedelmesen, |
halálra készen bárhová, feledjem |
fiatal másomat, kit a téves álmok |
olyan sokáig nem hagytak nyugodni. |
Ne várjak semmit. Hasson át egészen |
a hódoló tudás, tegyen öreggé, |
fonnyassza el képzelgő agyvelőmet. |
Jön Jurisicsné.
JURISICSNÉ
Le sem feküdtél. Történt valami? |
JURISICS
Az ember gyakran érzi úgy, |
hogy felgyülemlett tévedéseit |
rákényszerítheti az éjszaka |
halottnak, engedelmesnek tűnő világra. |
– Elmegyünk innét. Nem tudom, hová. |
Itt úgyis túl soká időztünk. |
A legjobb lesz, ha reggel útnak indulsz. |
JURISICSNÉ
Elmenjek? Én? Miért? Hová? |
JURISICS
Menj Bécsbe. Úgyis mindig oda vágytál. |
A török lerombolja Kőszeget. |
JURISICSNÉ
Erről mesélt a kedves jó barátod? |
JURISICS
Úgy látszik, más témája nem akadt. |
JURISICSNÉ
Megmondanád, hogy mihez fogjak Bécsben? |
JURISICS
Rád bízom. Neked még vannak vágyaid. |
JURISICSNÉ
Ó, nincsenek. Már kiölted belőlem. |
JURISICS
A magamfajta ember nagyot hibázik, |
ha magány ellen szerzi be a társát. |
JURISICSNÉ
Ó, tudom én, te intettél magadtól. |
JURISICS
Tudtam, hogy nem hihetsz a szavaimnak. |
Az őszinteség a legnagyobb hazugság. |
Elválhatunk. Más hitre térek. Vagy csak |
külön leszünk, pénzt bőven kapsz, akár |
szeretők garmadát is tarthatod. |
JURISICSNÉ
Lám, lám, akár még hálás is lehetnék, |
hogy annyi év után most érett fővel |
a szabadságot jobban becsülhetem. |
Ezt bölcsen kitaláltad, gratulálok. |
Ezentúl annyi vigaszom se lesz, |
hogy átkozhatlak – mert hiszen te jó vagy. |
Majd ujjal mutogatnak rám: kitartják, |
ő meg a férje nevével hentereg. |
Szegény ember, mondják majd rólad akkor, |
mekkora szíve van! Menjek el, most, mivel |
már roncs vagyok, és zavaró a látvány. |
Az ilyet ki kell rúgni, nemde, kedves? |
Még szép, hogy eddig megtűrtél. Köszönöm. |
Szép, hogy elengedsz: Ezt is köszönöm. |
– Ha szabad vagyok, amit köszönök, |
nem megyek sehová. Csak ha elűzöl. |
Tessék engem kirúgni. Összeverni. |
Nem könnyítek a dolgodon, szívem. |
Veled tartok a rosszban és a rosszban. |
JURISICS
Itt ostromolni fognak, ha nincs szerencsém. |
Nem érted? Én sem értem. Mégis így van. |
JURISICSNÉ
Hát azt hiszed, teljesen vak vagyok? |
Szégyellsz engem a barátod előtt, |
ezért kell nekem elpucolni! |
Ti meg majd egymás között röhögve |
kibeszéltek, tudom én. Arra vársz, |
hogy zaftos témává szelídüljek. |
Hát erre várhatsz, kedvesem! |
Én itt maradok veled, és elmarom |
a barátodat, hogy fájjon kicsit az élet. |
Mióta tervezem, hogy kiheréllek! |
Csak a bosszúmra eddig nem nyílott alkalom. El. |
JURISICS
Ezt is neked köszönhetem, barátom. |
Mert nem vagy már, megengeded, hogy fájjon, |
amit veled vértezve föl se vettem. |
Aki bánthat, csak az lehet kegyetlen. El. |
Reggel. Az udvaron várbeliek gyülekeznek. A vár fokán megjelenik Jurisics, mögötte Kézdi.
JURISICS
Hova mennek, emberek?
KOVÁCS
Disznóra.
JURISICS
A törökkel?
KOVÁCS
Hát persze. Ha a kapitány úr jónak látja, lövünk egy szép szarvast az új pasának, hadd lássa, kivel van dolga. A többihez. Estig tíz hordó bort kell átvinnünk a táborukba, nehogy elfelejtsük.
JURISICS
Az a helyzet, emberek, hogy ma nem lesz vadászat.
Morgás.
JURISICS
Hadiállapotban vagyunk. A török el akarja foglalni Kőszeget. Úgyhogy vadászat, az nem lesz.
KOVÁCS
Hanem mi lesz?
JURISICS
Felkészülünk az elvonulásra.
Csönd.
JURISICS
Értették?
Csönd.
KÉZDI
Én ugyan nem értem. Évek óta béke van. Mit ártottunk nekik?
JURISICS
Tudom én? Mégis baj van. Lássák be, emberek, az ellenséggel nem szokás vadászni.
KÉZDI
A távcsővel pásztáz. Hát én nem tudom, de semmiféle készülődést se látok. Csak egy kisebb csapat jön erre.
KOVÁCS
A hajtók. Így volt megbeszélve.
JURISICS
Majd szépen visszamennek.
KOVÁCS
Azt ígértük, legalább húsz disznót lövünk. Ma náluk lesz a lakoma. Jöjjön a kapitány úr is.
JURISICS
Mennék én szívesen, de értsék meg, baj van. A császár engedélyét várom, de ha késik, elmegyünk anélkül. Kétszázezer török jön Kőszeg ellen. Tudják, mennyi az? Borzasztóan sok. Ezerszer több nálunk. Ezerszer. Az is nagyon sok. Összepakolunk és elmegyünk.
KOVÁCS
Hát az lehet, hogy a kapitány úr elmegy. Én maradok.
JURISICS
Marad?
KOVÁCS
Maradok. Itt vagyok itthon, és máshol nem vagyok itthon.
JURISICS
Nem lesz Kőszeg. Lerombolják. A földig.
KOVÁCS
Apám is itt élt, nagyapám is, dédapám is, szépapám is, itt fog élni a fiam is, az unokám is.
JURISICS
Nem lesz nekik hol.
KOVÁCS
Ha eddig volt, ezután is lesz.
JURISICS
Nem lesz. Itt minden pusztulásra van ítélve.
KOVÁCS
Hát az meglehet.
JURISICS
Mégse akar elmenni?
KOVÁCS
Már hogy mennék el? Itt élt a nagyapám, itt él majd az unokám is.
KÉZDI
Megjöttek a hajtók. Nyissák fel a kaput!
Felnyitják a kaput, egy csomó török áll kint.
KÉZDI
Békés szándékkal jöttek. Bolondság az egész. Valaki telebeszélte a kapitány úr fejét. De ha támadnak, megvédjük mi magunkat. Nem vagyunk mi olyan gyönge legények.
JURISICS
Mit bohóckodsz?
KÉZDI
Komolyan beszélek. Én hűséget fogadtam a császárnak. Ha nem csalódom, erre esküdtünk valamennyien.
KOVÁCS
Mehetünk, kapitány úr?
JURISICS
Vadászni?
KOVÁCS
Vadászni.
JURISICS
Igaz. Minek rontsam a kedvetek |
idő előtt, ha később is lehet? |
Miért ne tennénk, ami jólesik? |
Miért ne élnénk vidáman egy kicsit? |
Röhögjünk és zabáljunk. Induljatok. |
Remélem, egyikünk se lő bakot. |
Üdvrivalgás, a vadászok kimennek a kapun, a kaput lecsukják. Jónás félrehúzódik.
JURISICS
Kézdihez.
Amíg én vagyok itt a kapitány, |
addig te nem pofázol összevissza. |
Menj, nézz be minden házba, és közöld: |
pakoljanak. A legszükségesebbet. |
Ha nem hajlandók, csinálj hozzá kedvet. |
Kézdi el. Jön Kleinitzné.
KLEINITZNÉ
Maga csúnya ember, mit művelt a feleségével? Egyfolytában zokog.
JURISICS
Meg akartam menteni az életét.
KLEINITZNÉ
Maga tönkretett egy asszonyt. Szégyellje magát!
JURISICS
Majd ha jut rá időm.
KLEINITZNÉ
Fuj, micsoda modor! Ha ezt tudom, dehogy maradok Kőszegen!
JURISICS
Ne is maradjon. Menjen, amíg nem késő.
KLEINITZNÉ
Nahát, botrányos! Nem kapok levegőt! Elmondom én Bécsben, hogy maga egy kegyetlen, durva, arrogáns fickó!
JURISICS
Mondja, jó, csak minél hamarább.
KLEINITZNÉ
Nem jutok szóhoz! Gyűlölök itt lenni, tudja? A férjemet is utálom. Az álnok féreg. A legutolsó pillanatban szólt, mert tudta, hogy nem térek magamhoz. Most biztos a kurváival hempereg. Utána is mennék azonnal, de most, hogy maga így küld, ilyen modorban, csak azért is maradok, és kimentem a feleségét a maga ronda karmaiból, maga mocskos disznó!
Kleinitzné el. Jónás Jurisicshoz lép.
JÓNÁS
Tetszik nekem ez a védtelen nőszemély. Szépen tud ócsárolni. Már tegnap is visszanézett. Nagyon tud nézni. Ha van még néhány napunk, ha vadászgatunk még egy kicsikét, hátha egy kiugrott pap, egy garabonciás csibész nyújthat némi vigaszt e gyönge nőnek. Ha nem tartasz rá igényt, én leveszem a válladról a terhét. Te túlságosan jó ember vagy, álmatag kapitányom. Neked ez a némber úgyse kell, hiszen fejlett lelked nem bírná el, hogy kéjt okozz egy nőnek, aki szent!
JURISICS
Ó, te pokolfajzat!
Mindketten el. Jön Kézdi, Polgár, Kézműves, Gazda, Grabec, I. és II. katona.
POLGÁR
Majd hülye leszek! Hogyne! Hol lehet ilyen vidáman fegyvert csempészni, kérdem én, hát hol? Nekem fix pogány megbízóim vannak!
KÉZMŰVES
A török nekem is elsőrendű piac. Ha elmegyek, elveszítek mindent. Az anyagot, a műhelyt, a vevőket. Elmenni, csak úgy ukmukfukk, mert a kapitány megőrült?!
GAZDA
Most indítom be a leánykereskedést, minden meg van szervezve, itt az első szállítmány, benne van egy csomó pénzem, hagyjam veszni, semmiért?
POLGÁR
Disznóság.
KÉZMŰVES
Gyalázat.
GAZDA
Nem megyünk sehová, az istenfáját.
KÉZDI
Ne engem szidjanak, a kapitány akarja.
Kézdi, Polgár, Kézműves, Gazda el.
GRABEC
Amikor elmentek vadászni, |
én elbújtam, hogy megkeressenek. |
Hát megkerestek? Eszükbe sem jutottam! |
Ahol én vagyok, több van ott egy lukkal. |
Még sörétnek se vittek el magukkal! El. |
I. KATONA
Azt mondják, a szultán halálosan beteg.
II. KATONA
Ezt a császárról mondják.
I. KATONA
Arról is mondják.
II. KATONA
Ha meghalnak, lehet, hogy nagyhatalom leszünk.
I. KATONA
Ahhoz a pápának is meg kell halnia.
II. KATONA
Azt mondják, súlyos beteg.
I. KATONA
Ez a pápa – hogy is hívják…
II. KATONA
Nem emlékszem.
I. KATONA
Hasonlít a neve a szultánéhoz.
II. KATONA
Mi a neve a mostani szultánnak?
I. KATONA
Fene se tudja megjegyezni. A császár nevét se tudom.
II. KATONA
Várj csak… Pedig tudtam!
I. KATONA
A lényeg az, hogy a halálukon vannak.
II. KATONA
Igen, ez a lényeg.
I. KATONA
Nekünk csak az a dolgunk, hogy túléljük őket.
II. KATONA
Ez a dolgunk.
Mindketten el.
Este. A török táborban várbeliek és törökök lakomáznak.
KOVÁCS
Azt mondom én nektek, rosszul teszitek, hogy sátorban laktok. Jön a tél, megint befagy a seggetek. Építsetek házat. Vályogból könnyű. Büdös, de jó meleg. Mi majd segítünk. Vagy költözzetek télire a várba. Befértek valamennyien. Meg kéne beszélni a pasátokkal. A kapitányunk biztosan benne van.
Jön Ahmed.
AHMED
Jó étvágyat, emberek.
KOVÁCS
Köszönjük. Egyék a pasa úr is.
AHMED
Köszönöm, majd később. Maguk lőtték azt a szarvast?
KOVÁCS
Szép állat, ugye?
AHMED
Csodaszép. Végtelenül boldog vagyok.
SZAKÁCS
Az íze is jó. Nem azért dicsérem, |
mert én főztem, de jó az, ami jó. |
Bár zordan eltökéltem: ebben az évben |
tétlenkedem, fölkelt az alkotó |
a lelkem sértett, önző része ellen, |
és győzött rajtam. Meg is érdemeltem. |
AHMED
Szenvedj minél több ilyen vereséget, |
nekünk csak annál ízesebb az élet. |
Félrevonul Jurisiccsal.
Nagy hiba volt, hogy engedélyezted a közös vadászatot. |
Vesztettél egy napot. |
JURISICS
Többet vesztettem annál. Hosszú évek |
hamis reményeit vágtam szemétbe. |
Egyéként: nem hiszik, hogy menni kell. |
A tisztjeim hűségről, esküről |
papolnak; és a többi se hitte el. |
AHMED
Lehet, hogy a német rendszer igen rugalmas, |
tartalmaz néhány véletlen kibúvót, |
lehet, hogy a császár felmentést fogalmaz, |
mert megszállta a jóság, mert szeret, |
én mégse bíznék benne oly vakon. |
Itt pár nap alatt komoly bajok lehetnek. |
JURISICS
Csak annak hisznek, amit látva látnak. |
Mit látnak? Azt, hogy béke van. |
Döröghetek borzalmas végveszélyről, |
nincs érvem, és ami volna, hatástalan. |
Bár nem tudom, hogy mit várhatok tőled, |
segíts nekem, hogy meggyőzhessem őket. |
Hajnalban, kérlek, támadd meg a várat. |
AHMED
Te nem vagy észnél! |
JURISICS
Azt hiszik, amit látnak. |
Csak picikét rombolj. Néhány halál |
minden érvemnél szebben kornyikál. |
AHMED
Ha holnap kicsikét neked megyek, |
holnapután a hősi halottakat |
megbosszulandó már nagyobb erővel |
muszáj támadnom addig, amíg a várban |
teremtett lélek nyöszörög, mivelhogy |
vezér vagyok, és rám a játékszabályok |
érvényesebbek, mint egy közhülyére. |
Leváltatnám magam, vagy elpucolnék, |
de akkor majd egy vérgőzös barom |
emelkedik irigylendő helyemre, |
és annak Kőszeg nem fáj, mert a könnyű |
felfújható győzelmet senki sem |
hagyná ki józan ésszel, sem anélkül. |
Ajánlom: gondolkozzunk pontosan. |
Például elfogom őket most, azonnal, |
később esetleg foglyokat cserélünk. |
JURISICS
A császár törököt csak németért ad. |
Ezek magyarok, horvátok és rácok. |
Ha mégis kiváltaná őket a felség, |
kötelet kapnak, mert ők árulók, |
mivel fogságba mertek esni élve. |
Mondd, nagy hatalmú nagyvezér, az őrült |
hadjárat ellen egy szót sem emelhetsz? |
Törökjeid jókedvűen zabálnak |
vitézeimmel együtt. A porta messze. |
Vagytok pár százan. Elpuhult pogányok. |
Mutass egyetlen embert itt közöttük, |
aki telt bendővel vérről álmodik. |
AHMED
Most meséljem el neked a világot? |
Ha nem tudnád, mi egykor a megosztott |
világ két kellemetlen pólusához |
csapódtunk, és őrült törvényeik |
alól nekünk, még nekünk sincs kibúvó. |
JURISICS
Hát igen. Ezt a hibát elkövettük. |
Dalmáciában kellett volna maradnunk. |
AHMED
Mint kecskepásztorok, szelíd örömmel |
kecskékkel nyájaskodnánk és mekegnénk, |
számolgatván a még meleg bogyókat. |
– Na, hagyjuk ezt. Elárulod a császárt, |
ők mennek rabszolgának, és belőled |
szeretve tisztelt, rangos janicsár lesz. |
Az egyik rosszat másikra cseréled. |
Nem mindegy? Sőt! Legyen gazdag az élet! |
JURISICS
Ezt megtehetném. Tenném is. De lassú, |
rút kínhalálra ítélne a lelkem. |
AHMED
Mit gondolsz, én mért nem merlek megölni? |
Mért reszketek, hogy szökj meg végre innét? |
JURISICS
Nem lehet. Bennem van a lelkem. Másrészt |
a császár csak akkor hinné, hogy halálos |
veszélyben voltam, ha a két kezemben |
prezentálnám levágott koponyámat. |
Támadd meg Kőszeget. Ígérem, holnap este |
már nem leszünk itt. Kell egy nagy pofon, |
hogy ők kérjenek engem az elvonulásra. |
AHMED
Veszélyes játék. Menjünk a többiekhez. |
JURISICS
Kész? Ennyi volt a társalgás? Egész nap |
csak erre készültem. |
AHMED
Túl feltűnően |
fecsegtünk máris. Már ez is veszélyes. |
JURISICS
Ha ez is sok volt, úgy ezer bocsánat. |
AHMED
Ma nőies vagy. |
JURISICS
Hát az meglehet. |
Majd megnyugszom. Már el nem vesztelek. |
Most még nehéz, de minden seb beheged. |
Majd rákenem pár hűvös életelved. |
AHMED
Ha ezt érdemlem, nagyon köszönöm. |
De tudd, hogy lázad az életösztönöm, |
s mert minden más hazugság, mert csakis élni szabad, |
iszonyú vágyam éledt, hogy meggyilkoljalak. |
Csúnyán hibázik mindaz, aki, mint mi ketten, |
egészet illető szerelmét aggatja rá a részre. |
Egyetlen lénytől várni a választ: véghetetlen |
könnyelműség és minden akarat előzetes, holtbiztos veresége. |
Emlékezz: húsz éve, mikor a férfi az első, döntő hunyászkodás előtt |
magához emelt valakit, egy kölyköt: téged, hogy bizonyítsa: még erős, |
hogy lássa minden ember, de főleg én magam: |
szemernyi féltékenység, sem irigység nincs bennem, |
tehát el se bukhatom: |
emlékezz vissza: én akkor hazudtam, |
és te is tudtad, mert az elbukóban, |
bennem, kegyetlen fiatal szemeddel |
nem vetélytársat láttál, csak az eszközt. |
Az más dolog, mivé fajult az emlék, |
hogy én is kértem: bárcsak rád találnék, |
és kivénhedvén, végleg összetörten |
oly gárgyult lettem, hogy ide is jöttem. |
Hazugságot hazugsággal tetéztem, |
de bűnöm a tiéd is felerészben. |
Hibás vagy: mert kedvessé válhatott |
az emléked, amelyhez nincs közöd már. |
Vagy azt kívánom: felejtsek el mindent, |
és öljelek meg, vagy: hogy messze volnál. |
Az agyamnak nem parancsolok, belátom. |
Ezért hát menekülj, öreg barátom. |
Ahmed visszamegy a többiekhez, Jurisics követi.
AHMED
Tíz hordó bort láttam a közelben. |
Csend lesz.
AHMED
Remélem, egyetlen igazhitű sem ivott belőle. |
Csend.
AHMED
Remélem, az igazhitűek csak a szarvasból ettek. |
Csend.
AHMED
A disznóhúst, nem is kell mondanom, a Korán tiltja. |
Csend.
AHMED
Egészségére váljék mindenkinek minden. |
Mi azt kérjük, hogy Allah megsegítsen. |
Titeket pedig segéljen az Isten. |
Ahmed a törökökkel el.
JURISICS
Indulás.
Jurisics a magyarokkal el.
Este. A török vezéri sátor előtt Ahmed, Fehmiu, Ibrahim.
AHMED
Kétszer is megadásra szólítottam Jurisicsot, kétszer is hiába.
IBRAHIM
A hitetlen kutya.
AHMED
Bőszít a dolog, ezért hajnalban megtámadjuk őket. Lássuk, kedves fiam, mekkora hadvezér vagy. Te veszed be a várat.
FEHMIU
Kitüntető bizalmadért fogadd hálámat.
AHMED
Kapsz tőlem kétszáz embert.
FEHMIU
Kettőszázat?!
AHMED
Sokallod? Ennek nagyon örülök. A hadvezéri képességeket nem erővel, hanem ötletekkel tanácsos megmutatni. Tehát százötven – vagy inkább száz embert kapsz. A vár gyöngécske, a magyarok részegek, kíváncsi vagyok, mivel leped meg őket. Remélem, fényes győzelmet aratsz a dicsőséges szultán örömére.
Ahmed bemegy a sátorba, Fehmiu odébb vonja Ibrahimot.
FEHMIU
A szultán bizonyára kedveli nemes vezérünket.
IBRAHIM
Bizonyára.
FEHMIU
Ahmed pasa nyilván kiváló hadvezér.
IBRAHIM
Nyilván.
FEHMIU
Valószínű, hogy Kőszeget is bevenné húsz-harminc nyomorékkal.
IBRAHIM
Valószínű.
FEHMIU
Én azonban, fáj bevallanom, Ahmednek a nyomába sem érhetek.
IBRAHIM
Vigyél magaddal több embert. Esetleg valamennyit. A győzelem majd téged igazol. Ahmed pasa felhatalmazott, hogy légy ravasz. Ügyeskedj vele szemben is, hogy elnyerd a bizalmát.
FEHMIU
Ez a célom, mert nagyon megszerettem, és fiaként viselem a szívemen a hadjárata sorsát, Ha ő, a kiváló hadvezér véletlenül nem volna itt velünk, úgy érzem, egyikünk se lenne képes dicsőséget szerezni fegyverünknek. Megszégyenülten fagynánk be a hóba az erős bécsi várfalak előtt, és nagyvezérünk csontig ható szélben himbálódzna kiguvadó szemekkel.
IBRAHIM
Örüljünk hát, hogy Ahmed a vezérünk. |
Fortélyait figyelve és tanulva |
a dicsőséges hadjárat után |
az örökébe lépünk. |
Mindketten el.
Éjjel. Jurisics a vár fokán áll.
JURISICS
A parancsot kiadtam. Zúgolódva, |
értetlenül virrasztanak. – |
Ha reggel tényleg lesz csetepaté, |
néhány élőből hullát én csinálok. |
Én, aki nem tudom, hány áldozatra |
kaptam jogot – kitől is? Hát magamtól. |
Hiszen én túlélem a holnapot, |
mert azt mondom magamnak: óvom őket, |
és nélkülem holtbiztos, hogy kinyúlna |
nem néhány, hanem valamennyi. – – |
Meggyőző, szép kibúvó, és ha jó barátnak, jóistennek mondanám, |
felmentenének biztosan, meg is dicsérnének talán. |
Ám egyikükkel sem vagyok sem beszélő, sem haragos viszonyban. |
Bevallhatom hát: én csak a saját |
bőrömet mentem, s nem lehetek süket, |
miként egy jóisten vagy jó barát. |
Ítélnem kell fölötted, kapitány, |
mert gyilkolsz, hogy majd megdögölhess – vénen. |
Mindenki adhat erre feloldozást, |
akárki adhat, bárki más, csak én nem. |
– Barátom, lassan érteni kezdelek. |
Amit nem mertem, kimondtad helyettem. |
Valaha pendítettél, s én rezegtem, |
de tanítványod csak most, késve lettem. |
Az udvaron jön Kleinitzné és Jónás.
JÓNÁS
Ne fusson el, drága hölgyem, úgyis maradni akar.
KLEINITZNÉ
Pimasz briganti! Maradni, én?
JÓNÁS
Hát persze. Jobb, ha tudja. Ha nem maradna, majd én kényszerítem.
KLEINITZNÉ
Hohó, fiacskám, azt adja az isten!
JÓNÁS
Jobb, ha tudja, hölgyem: nem fog bejutni a vendégszobába. Szurkot kentem a küszöb elé, és maga, drága hölgyem, bele fog ragadni, és én majd, mintegy arra járva, szépen kisegítem.
KLEINITZNÉ
Nem fogadom el a segítségét.
JÓNÁS
De megkérdezni megkérdezi persze, ki volt az a marha, aki odakente?
KLEINITZNÉ
Na és ha megkérdezem?
JÓNÁS
Akkor bevallom, hogy én voltam a marha. Ettől, drága hölgyem, meglepődik, és tovább kérdez az indokaim felől. Mire én lángoló szerelmem bizonyítékaképpen azt is bevallom, hogy a vendégszoba kulcsát is elcsórtam, valamint ma kétszer mosakodtam, és megborotválkoztam, és másfél egész napja nem voltam nővel.
KLEINITZNÉ
Mire én mit mondok?
JÓNÁS
Még nem ajánlkozik fel, isten őrizz! De a vallomásom után mint nőszemély már tréfálkozni kezd, a tréfás hangnem kétharmad siker.
KLEINITZNÉ
Csakhogy én finom teremtés vagyok.
JÓNÁS
Pontosan ezt fogja mondani! Mire én biztosítom, hogy minél finomabb a hölgy, annál átlátszóbb gyanútlanságot színlel.
KLEINITZNÉ
Hát ezt honnan veszed?
JÓNÁS
Előző életemben, a lelkiben, törékeny, finom asszonyságok csuda dolgokat gyóntak piruló fülemnek!
KLEINITZNÉ
Gyóntak, neked? Te pap vagy? Ó, de kár!
JÓNÁS
Csak voltam, drága hölgyem. Valahonnan |
muszáj volt megszemlélnem a lelki tájat, |
hogy el ne szalasszalak, ha rád találok. |
– Önzés volna, ha azt mondom: szeretlek, |
mert edényt keresek a nedveimnek? |
Legyünk bölcsek! Ne fájjon, hogy a holnap |
egymásból minket úgyis kilakoltat! |
Kétfelől jöttünk, kétfelé megyünk |
tovább, ahogy szokás, előre. |
Bukjunk tehát egy jó hatalmasat, |
és legyünk szépek tőle! |
– Bocsáss meg, drága hölgyem, hiszen tudom: |
férjed van, akit szeretsz, a sorsomon |
csak ronthat vad, dühöngő szenvedélyem, |
s téged magammal nem ránthatlak mégsem. |
Bocsásd meg, kérlek, hogy zavartalak, |
de felszakadtak bennem a szavak. |
KLEINITZNÉ
Hová mégy? Ó, te szeleburdi! Most már |
el ne szaladj, ha eddig bátor voltál! |
JÓNÁS
Ó, asszonyom, csak férjezett ne lennél! |
KLEINITZNÉ
Na és ha az vagyok! Téged lohaszt, |
hogy amit látsz majd, más is látta azt? |
Téged csak ne zavarjon, ki a férjem! |
Imádkozz inkább, nehogy visszatérjen! |
Én imádkozom. Érted, kis papom. |
Pimasz pofidnak most leszurkolom |
az álompuszit. Jó éjt, kis lovag. |
Még mindig itt vagy? Ne is lássalak! El. |
JÓNÁS
Nahát! Itt volt és elment. Ó, egek! |
Kis híja, és még beleszeretek! |
Ma milyen nagy az újhold! |
Ó, istenem, ma nyár van! |
Lehet, hogy vártam valamit – |
lehet, hogy erre vártam? |
Ma milyen nagy az újhold! |
Ó, istenem, ma nyár van! El. |
JURISICS
Nagy kedvem lenne bosszút állni rajtuk, |
mert kedvesek, mint én már sohasem, |
de mégis szép, hogy vannak még bolondok. |
Hát mit virrasztok fölöslegesen? |
Háború lesz? Hát aztán? Meghalunk? |
Többen haltak meg, mint ahányan élnek. |
Ha más kibírta, én is kibírom, |
és csontjaimat szétszórom a szélnek. El. |
Hajnal. Jursicsné hálószobája. Jurisicsné és Kleinitzné virraszt.
KLEINITZNÉ
Meg nem foghatom, miért búslakodsz. |
Hiszen ez olyan bájos vár valóban, |
itt minden olyan jó illatot áraszt, |
és mindenkinek pimasz képe van, |
jaj, istenem, az én gazember férjem |
ha tudná, mennyire imádok élni, |
rettegve dugna egy verembe, én meg |
a porkolábot is elcsábítanám! |
Jaj, kedvesem, te nem tudod, milyen jó |
nőnek születni! Vonzani az örvényt, |
halasztgatással bukni egyre mélyebb, |
tisztító szédületbe, és a férfi |
komornak tűnő maszkja mögé hatolva |
lehunyt pillák fedezékéből belátni |
a borzas, álmélkodó gyermekarcra, |
amelyről ő sem sejti, hogy övé: |
nagyobb titkok óvását bízza ránk, |
semhogy valaha eljárhatna szánk. |
JURISICSNÉ
Én nem tudom, mi a jó a férfiakban. |
KLEINITZNÉ
Ami bennünk van, az a jó belőlük. |
JURISICSNÉ
Bennem már ne legyen belőlük semmi. |
Még véded őket? Ahelyett hogy engem |
védenél tőlük, úgy, amint ígérted? |
KLEINITZNÉ
Ha jól emlékszem, nem erre szegődtem. |
JURISICSNÉ
Neked se látom hasznodat, barátném. |
Elég volt három nap, hogy olyan legyél, |
mint ebben a mocsárban valamennyi, |
akikkel én már szót se válthatok, |
mert arra sem méltók, hogy szidjam őket. |
KLEINITZNÉ
Ez nekem szólt? |
JURISICSNÉ
Én már csak egyedül, |
bezárt szobában tengődöm. Ha rám nyit |
közülük bárki, vagy ha én megyek |
közéjük: törni-zúzni vagy kimúlni |
kívánok, és az ájulás kerülget. |
KLEINITZNÉ
Zavartalak? Kérlek, ne vedd zokon. |
A legjobb lesz, ha én most távozom. |
Kleinitzné ki akar menni a szobából, az ajtó zárva.
KLEINITZNÉ
Valaki bezárta. Kívülről. Hallod? A csudába. Ostoba tréfa. Dörömböl. Hé, valaki odakint! Be vagyunk zárva! Csönd. Durmolnak. Dörömböl, abbahagyja. Ki volt az a marha… Hátha Jónás? A pimasz szoknyapecér. De mégsem. Mi célja volna azzal, hogy bezár egy másik nővel? Ki lehetett, mit gondolsz?
JURISICSNÉ
Bármelyik barom, vadállat, sertés, disznó.
KLEINITZNÉ
Aha.
Csönd.
KLEINITZNÉ
Reggel majd csak kieresztenek: Barátném, sajnálom, ma nálad alszom.
JURISICSNÉ
Kitől várjak én megváltást, kegyelmet, |
ha te is ellenem vagy, hát kitől? |
A férjem talán általad figyeltet. |
Ő kérte, hogy vidámságról fecsegj, |
mert tudja jól, hogy nekem fáj a mások |
öröme, jobban fáj, mint seb sajoghat. |
KLEINITZNÉ
Hagyd abba, kérlek, mert ha nem, kiáltok! |
JURISICSNÉ
De nem tesz tönkre engem, nem hagyom. |
Lehet, hogy nincs számomra oltalom, |
de számotokra sincs. Eljön az óra, |
és meglakoltok. Gondoskodom róla. |
Még nem tudom, hol, nem tudom, mikor, |
de bűneiért mindenki meglakol. |
KLEINITZNÉ
Miket beszélsz? Hát mi bajod velem? |
JURISICSNÉ
Azt hiszed, elhagyott az ép eszem? |
Átlátok én már rajtatok, szívem, |
sőt túl sokat látok már, azt hiszem. |
KLEINITZNÉ
Most jó? Örülsz, hogy látod: reszketek, |
és nyoma sincs már bennem az örömnek? |
Te zártad be az ajtót! Kitaláltam? |
Meg akarsz engem kínozni, te ördög? |
JURISICSNÉ
Az ajtót? Még hogy én? Micsoda ötlet! |
Csak adna nekem az ég férfiöklöt! |
Az ablakban megjelenik egy török, bebámul.
KLEINITZNÉ
Egy szék mögé bújik.
Futóbolond! Egek! Hová kerültem! |
JURISICSNÉ
Székkel támad rám! Gyere csak, te dögvész! |
Jurisicsné széket ragad. A török beugrik az ablakon, körülnéz.
JURISICSNÉ
Gyilkos! Még egy! A férjem küldte rám! |
A székkel fejbe vágja a törököt, az elterül.
JURISICSNÉ
Gyertek csak, disznók, megkapjátok ám! |
Újabb török néz be az ablakon.
KLEINITZNÉ
Az ajtóhoz rohan.
Segítség! Emberek! Ébredjetek! |
A török beugrik, Jurisicsné rátámad, a török elkapja a széket, ellöki Jurisicsnét.
KLEINITZNÉ
Felragad egy másik széket, hátulról fejbe vágja a törököt, az elterül.
Kinyúlt ez is. De furcsa! Fekszenek, |
még csak nem is szuszognak. Alszanak tán? |
Pofozza őket.
Hé, ronda férgek, mi a nevetek? |
Anyátok hogy szólít? Musztafa? Hasszán? |
Nem hallják. Próbáld felültetni őket. |
Jaj, istenem, nem szép e próba tőled! |
Jurisicsné megpróbálja felültetni az egyiket.
JURISICSNÉ
Megöltük? Mondd! Nem él már soha többé? |
KLEINITZNÉ
Csak élesztgesd, én posztolok a sarkon. |
Kleinitzné az ablak mellé áll, az ablakon újabb török mászik befelé.
KLEINITZNÉ
Musztafa! Hasszán! Hogy hívnak, galambom? |
A török rábámul, Kleinitzné leüti a székkel, a török elterül.
KLEINITZNÉ
Még egy delikvens. Milyen szaporák. |
JURISICSNÉ
Nézd, mozog! És az öklei mekkorák! |
KLEINITZNÉ
Most mit tegyünk? |
JURISICSNÉ
Feláll! |
KLEINITZNÉ
Még szédeleg! |
JURISICSNÉ
Ön itt hívatlan vendég, értse meg! |
KLEINITZNÉ
Musztafa! Hasszán! Más pogány nevet |
nem tudok. Ejnye! Hagyja a székemet! |
Kleinitzné leüti, a török elterül.
KLEINITZNÉ
Jobb lesz talán, ha nem éleszted őket. |
Kintről lövések hallatszanak.
JURISICSNÉ
Jaj, lőnek! |
KLEINITZNÉ
Lőnek. – Lőnek?! |
JURISICSNÉ
Lőnek! |
KLEINITZNÉ
Lőnek… |
Dörömbölnek az ajtón, Kleinitzné odafut, ő is dörömböl.
KÉZDI
Kint. Nyissák ki! |
JURISICSNÉ
Nyissák ki! |
KLEINITZNÉ
Nyissák ki! |
GRABEC
Kint. Nyissák ki! |
Mindkét oldalon abbahagyják a dörömbölést.
JURISICSNÉ
Be vagyunk zárva! |
KLEINITZNÉ
Be vagyunk zárva ! |
KÉZDI
Kint. Be vannak zárva. |
GRABEC
Kint. Be vannak zárva. |
JURISICSNÉ
Nincsen kulcsunk! |
KLEINITZNÉ
Nincsen kulcsunk! |
KÉZDI
Kint. Nekünk sincsen. |
GRABEC
Kint. Senkinek sincsen. |
KÉZDI
Kint. Betörjük az ajtót. |
GRABEC
Kint. Betörjük az ajtót. |
Betörik az ajtót, egy csomó várbeli puskát cipel, felállítják az ablakban.
KÉZDI
Gyorsabban! Mit piszmogtok? A fenébe! |
JURISICSNÉ
A férjem hozta rám a törököt! |
Meg akart engem öletni, hallja, kérem? |
A barátjával főzte ki az álnok, |
a törökjével! Mondja, hol a férjem? |
KÉZDI
Harcol. Gyerünk már azzal a mordállyal! |
A puska nagyot dörren, a hölgyek sikoltoznak.
JURISICSNÉ
Árulás! Nem hallják? Árulás! |
GRABEC
Elfutnak! Győztünk! Még egyet utánuk! |
A puska megint dörren, a hölgyek befogják a fülüket. Kintről örvendező kiabálás. Jön Jurisics és Jónás.
GRABEC
Győztünk! Győztünk! Visszavertük őket! |
KLEINITZNÉ
Jurisicshoz. Durva népség. Fuj. Ez már gyalázat. A törökökre mutat. |
Mennyi szemét! Takarítsa el! |
JURISICS
Hölgyem, én azt reméltem, hogy bezárva |
könnyebben vészelik át az ostromot. |
JURISICSNÉ
Jól tudom én, hogy ki volt ez csinálva! |
De látod: élek! Mégse sikerült! Kirohan. |
JURISICS
Pakoljon, drága hölgyem. |
Jurisics el a többiekkel, akik a puskát cipelik, csak Kleinitzné és Jónás marad. Kleinitzné lekuporodik, sírni kezd, Jónás átöleli.
JÓNÁS
Ne sírj, már vége van, ne sírj. |
Elmúlt. Na! Kedvesem, ne bőgj! |
KLEINITZNÉ
Kiegyenesedik, eltolja Jónást.
Mit akar tőlem? Hagyjon engem, kérem. |
Vendég vagyok, és maga nem a férjem. |
A férjem nemsokára értem indul, |
hogy elmehessek ebből a pokolból. |
Kérem, ne bántson. Hagyjon engem, kérem. |
Imádkozzék, hogy elvigyen a férjem. El. |
JÓNÁS
Hazudtál éjjel? Nem, az nem lehet. |
Próbára tennél? Jól van. Azt lehet. |
Talán azért vagy fontos, hogy a próba |
rejtett énemet fogja vallatóra. |
Ha túl sok benned az előítélet, |
megtudom talán, milyen korban élek. |
Tatán te vagy, kit annyira kerestem: |
kísérteni való a Lehetetlen. |
Felnevet.
De mit sorolok száz idegen elvet? |
Talán azért vagy fontos, mert szeretlek. |
Jónás el. Az egyik török feláll, szédeleg, visszaesik.
Nappal. A vár udvara. Nagy felfordulás.
PARASZTASSZONY
Ez a dunyha anyámé volt!
GAZDÁNÉ
Akkor te az én húgom vagy!
Verekszenek, a dunyha szétszakad, kapkodnak a toll után.
FIÚ
Csirkéket kerget. Pi-pi-pi, a fenébe belétek, pi-pi-pi!
ÖREGASSZONY
Egy hulla fölött sír. Kicsi fiam, édes kicsi fiam, ki fog most már feleselni velem, kicsi fiam?
GRABEC
És akkor megragadtam a hajánál, és a török meghalt a rémülettől!
KÉZDI
Megmondtam, hogy a kapitány árulásáról kiabálj, te hülye!
GRABEC
Mire felocsúdtam, négy törököt fojtottam meg. Négyet. A saját kezemmel.
KÉZDI
A katonákhoz. A kapitány eladott minket rabszolgának. Gyertek velem, a kapitányné hirdeti az igazat.
Kézdi és I. katona el.
VITÉZ
Én hatot öltem.
GRABEC
Én négyet. A saját kezemmel.
II. KATONA
Én hetet öltem. Tessék nekem kitüntetést adni.
DIÁK
Asztalkánál ül, ír. Álljanak sorba, emberek, ne vágjanak egymás szavába, nem tudom jegyezni. Tessék sorba állni! Ne tessék tülekedni! Hallatlan! Feldöntik a tintát! Nekem most történelmet kéne írnom, nem a maguk törökjeit striguláznom, hallják?
II. KATONA
Csak tessék írni.
DIÁK
A nagy nap hiteles történetét! Versben!
II. KATONA
Nyolcat öltem. Le van írva?
VITÉZ
Én hatot öltem, és háromnál segítettem. A kapunál harcoltam, ott volt a legmelegebb. Ezt is bele kell venni.
DIÁK
Ne taszigáljanak! Csőcselék! Eddig már ezer törököt írtam össze! Nincs is ennyi török a világon!
KÉZMŰVES
Berohan. Igazságot! Elvitték az ágyamat alólam! Felébredek, hát mire ébredek? Húzzák kifelé az ágyamat a házból velem együtt! Leugrottam, ők meg az ággyal elszeleltek! Tolvajok, rablók, igazságot! Elrohan.
I. KATONA
Be. Árulás történt. A kapitányasszony éppen erről szónokol az istállóban. A rohadt árulók.
II. KATONA
Eladtak minket, visznek Sztambulba, felhizlalnak, levágnak. Végünk.
I. KATONA
Bújjunk el. Két katona el.
GAZDA
Három egymáshoz kötözött lányt vonszol be maga után, a lányok sikoltoznak. Nem fognak titeket lestrapálni, még csak az kéne. Megőrzöm én az épségeteket. Gyertek már, na, elbújtatlak, megvédelek, kicsikéim. Kihúzza a lányokat.
FIÚ
Pi-pi-pi-pi-pi!
VŐLEGÉNY
Be a Menyasszonnyal. Nem látták a kapitányt?
JÓNÁS
Be. Nem látták a bécsi hölgyet?
VŐLEGÉNY
Nem láttad a kapitányt?
JÓNÁS
Szaladgál, mint egy terelőpuli. Ahonnan elrohan, ott szétszélednek. Nem láttad a bécsi hölgyet?
MENYASSZONY
Mi ugyanis megesküszünk.
Jónás el.
VŐLEGÉNY
Nincs itt.
MENYASSZONY
Keressük meg, édesem.
Mindketten el.
DIÁK
Ír. Hat hulla, négy fül, három láb, tovább.
POLGÁR
Be egy székkel. Benne van nyolc pisztoly és három dugóhúzó. Elásom, aztán visszajövök érte. Csak észre ne vegyék. El.
PAP
Be Özveggyel. Ha kórus is lesz, többe fog kerülni.
ÖZVEGY
Nem számít. Azt akarom, hogy pukkadjanak. Olyan temetés legyen, amilyet még nem látott a világ!
PAP
A kórus megdrágult, leányom, nehéz időket élünk.
ÖZVEGY
Vegye minden vagyonkámat, tiszteletes úr.
GRABEC
Tiszteletes úr, gyónni szeretnék.
PAP
Majd később, édes fiam.
Pap és Özvegy el.
GRABEC
Csak hozzáértem, és elvágódott. A halál sugárzik belőlem. Lehet, hogy ily erős vagyok?
Három hordót gurítanak be.
ELSŐ
Volt egy baltám, ellopták. Mivel verjük ki a dugót?
MÁSODIK
Három nő állt kipányvázva a templomkertben. Elszaladtam késért, mire visszaértem, eltűntek. Három nő.
HARMADIK
Átlőjük. Megyek a mordályért. Vigyázzatok a hordóra.
Harmadik el.
MENYASSZONY
Be Vőlegénnyel. Itt akarok megesküdni! Sír. Máshol minden olyan bizonytalan!
VŐLEGÉNY
Azt mondják, el kell mennünk.
MENYASSZONY
Mehetsz, de nélkülem! Toporzékol.
JURISICS
Berohan. A feleségem? Szónokol a lovaknak?
VŐLEGÉNY
Kapitány úr! Legyen a násznagyunk a kapitány úr!
Jurisics kirohan.
MENYASSZONY
Nem tudnánk elvinni a sublótot!
VŐLEGÉNY
Erre nem is gondoltam.
SZAKÁCS
Berohan. Éppen alágyújtok egy ökörnek, amikor rám törnek, hogy el kell menni! Hol a kapitány? Ebéd előtt elmenni, hát ez több a soknál! Pirult már, és nem elvitték?! Gyalázat! Kirohan.
VŐLEGÉNY
Ha feldarabolnánk a sublótot…
MENYASSZONY
Sír. Nem! Nem és nem!
FIÚ
Pi-pi-pi-pi-pi!
VŐLEGÉNY
Aztán összeraknánk.
MENYASSZONY
Nem és nem!
I., II. KATONA
Be. Pakolni, emberek, mindjárt indulunk. Pakolni, pakolni. El.
KÉZDI
Jön. Minden jól megy. Nekem csak az ellenkezőjét kell tennem annak, amit a kapitány akar. Ez nagy gondolat volt. Eddig minden jól megy. El.
JÓNÁS
Jön Kováccsal. Meg kell veszni. Akinek egy csöpp esze van, hanyatt-homlok menekül innét. Csak tudnám, hova lett a bécsi hölgy. Ki kell mentenem ebből a pokolból. El.
DIÁK
Feláll az asztaltól, amit rögtön ellopnak. Feláll a hordóra, olvas.
Győzelmünknek napja ez, |
diák mindent versbe vesz. |
Kiált. Csöndet!
HARMADIK
Jön a puskával. Vigyázat, félreállni! Céloz.
DIÁK
Mohács óta, Mohács után |
ez a legszebbik délután. |
Hősök hőse kapitányunk, |
érte vivátot kiáltunk! |
Harmadik belelő a hordóba, Diák ijedtében leesik, a bort edénybe, kalapba gyűjtik, isszák.
PAP
Jön Özveggyel. Koporsó nélkül nem lehet temetni, leányom.
ÖZVEGY
Emberek, nem látták az asztalost?
ELSŐ
Az ostrom alatt belebújt egy szekrénybe, én láttam.
VITÉZ
Nem fért bele, mert te már benne voltál.
Első és Vitéz összeverekszik. Páran koporsót cipelnek be, leteszik, az őket követő Öregemberhez fordulnak.
ÖREG
Hozzák a másik fiamat is.
Cipelők el.
VŐLEGÉNY
Tiszteletes úr, mi össze szeretnénk házasodni.
PAP
Nem látod, mennyire ég a kezem alatt a munka?! Özvegyhez. Látod, leányom, ilyen koporsót szerezz.
MENYASSZONY
Tiszteletes úr, hiszen megígérte!
GRABEC
Tiszteletes úr, gyónni szeretnék!
PAP
Nem látod, hogy majd megfeszülök? Add be a gyónásodat írásban. Menyasszonyhoz. Kedvesem, ma nem lehet.
MENYASSZONY
Sír. De én ma akarok!
VŐLEGÉNY
Nem lehetne a temetéssel egyidőben, tiszteletes úr?
PAP
Gyere, fiam, beszéljük meg a dolgot. |
Lám, lám, a nyájam ismét általam |
nyer vigaszt, hogyha búja-baja van. |
Lám, lám, az Úr végzése, hogy a pap |
szakácsnál, kapitánynál fontosabb! |
Mi voltam eddig?! Székeltem – az ólban, |
a templom – magtár volt! Én – csutakoltam |
a kapitány lovát! Aratnom kellett! |
Vizet cipeltem, ló vagy nő ha ellett! |
Inassá degradálták – a papot! |
De most, a vészben, kiugorhatok! |
Pap, Vőlegény, Menyasszony el.
ÖREG
Három fiam volt, három. Hol vannak most, édes istenem? Leül, sír.
Özvegy az iszogatókhoz lép, a koporsóra mutat, Második a markát tartja.
ÖREG
Három fiam volt, kettő meghalt, a harmadik is meghalt.
Az Öregember mögül ellopják a koporsót, kiviszik. Özvegy utánuk megy.
FIÚ
Pi-pi-pi-pi-pi!
POLGÁR
Betol egy szekrényt. Valahol elásom, aztán visszajövök érte. Csak meg ne lássák. Kitolja a szekrényt.
GRABEC
Diákot rázza. Tessék leírni a gyónásomat! Én erős vagyok, és eddig nem tudtam róla! Ezt akarom meggyónni! Ellöki Diákot, a hordóhoz lép, fél kézzel bezúzza a tetejét, a részegek ijedten szétrebbennek. A saját kezemmel öltem, a saját kezemmel! Diákhoz. Írjad!
Diák írja.
ÖREGASSZONY
Édes kicsi fiam, én egyetlenem!
ÖREG
Nekem három fiam volt, neki csak egy. Az én fájdalmam biztosan nagyobb.
Grabec a papírral a kezében kirohan. Kovács a kapuhoz megy.
DIÁK
Ír. Győzelmi mámor és fájdalom. Ez fontos lehet. Mindent le kell írni.
TOLVAJ
Be Rablóval. Ha kivisszük a kapun a szajrét, meglátnak.
RABLÓ
Meglátnak.
TOLVAJ
El kell ásni.
RABLÓ
Aztán visszajövünk.
TOLVAJ
El se megyünk. Hogyne! Hogy kiássa valaki! Itt maradunk, ők elmennek, és minden a miénk.
Tolvaj és Rabló el.
GAZDA
Be. Bedugtam a lányokat a pincébe, és rájuk zártam az ajtót. Hála istennek, nem esett bajuk. De mi lesz, ha felfáznak? Úristen! Erre nem gondoltam! Kirohan.
I. és II. katona a kaputól közrefogva hozza Kovácsot.
I. KATONA
Megszökni tilos, megmondta a kapitány. Csak együtt mehetünk ki. Őrizd, én hívom a kapitányt. El.
II. KATONA
Ők lopnak, én meg állok, mint az állat. Nincs ez így jól. Van egy kovácsoltvas csillár az emeleten. Kovácshoz. Jól jöhet még valamire, nem? Kovács hallgat. Jól jöhet. Kovácshoz. Ha meglógsz, halál fia vagy. El.
Kovács némán áll. Jön Grabec egy tükördarabbal.
GRABEC
Én most olyan vagyok, mint a bátyám, pedig nem is volt bátyám. Az arcom egészen megváltozott. Hatalmas lett és szép. Nem is fér az egész a tükörbe. Igen, szép lett az arcom! Halljátok?
Diák ijedten jegyez.
GRABEC
Nem ismerek magamra! Ez olyan arc, hogy még bármi lehet mögötte! És amit nem látok belőle, az még többet ígér! Ezt is meg fogom gyónni!
Diák átnyújtja a papírt, Grabec elveszi, elrohan.
VITÉZ
Diákhoz a hordó mellől. Eszembe jutott, hogy még kettőt megöltem. Írd a többihez.
Jön Jurisics, Kézdi, I. Katona.
I. KATONA
Kovácsra mutat. Ez akar megszökni.
KÉZDI
Minden erőmmel fegyelmezek, hiába.
JURISICS
A lovakról lelopták a nyerget és a patkót. A szekerekről eltűntek a kerekek. Az élelemnek lába kelt. A feleségem ellenem szónokol. Hol éltem eddig, hogy mindez letaglóz? Mióta futkosok, hogy mentsem őket! Hát ezt a népet vezessem új hazába?
I. KATONA
Ez itt még mindig meg akar szökni.
JURISICS
Mert bűntelen akar maradni. Ezért akár halált is érdemelhet.
KÉZMŰVES
Jön. Kapitány úr, ellopták az ágyamat! Egy csomó fontos ékszer volt belevarrva! Kapitány úr!
JURISICS
Nekiesik Kézművesnek, csépeli. Részeg rabló, szemét gazember valamennyi! Főbe lőni mindet! Nadály, hagymáz, métely, beléndek, csajvadék!
I. KATONA
Kapitány úr, ne beszéljen így velünk, mi hősiesen helytállunk!
KÉZDI
Azt beszélik, árulás történt.
I. KATONA
Eladtak minket rabszolgának!
VITÉZ
Részegen. A kapitány áruló!
ELSŐ, MÁSODIK, HARMADIK
A kapitány áruló!
Jurisics elereszti Kézművest, nevet.
I. KATONA
Eladtál minket rabszolgának?
Jurisics nevet, I. Katona megüti, többen rávetik magukat Jurisicsra.
KÉZDI
Zárjátok be valahová.
EIviszik Jurisicsot.
KÉZDI
Itt fegyelem lesz, annyit mondok. Mivel is kezdjem? A szökevényt lőjétek főbe.
Kovácsot hátraviszik a falhoz. Jön Pap, Özvegy, Vőlegény, Menyasszony, Grabec, kórus, felsorakoznak, hozzák a koporsót. Jön Jónás.
JÓNÁS
Nem látták a kapitányt? A hölgyek ugyanis bezárkóztak. El.
ÖREG
Nem láttak egy koporsót? Volt itt egy koporsó. És hol a másik? Három fiam esett el a harcban.
DIÁK
Ír. Most minden fontos. Mindent le kell írni. Mennyi mindent láttam, istenem! Ezt a tudást át kell adnom. Adj erőt, uram!
A kórus énekelni kezd. Hátul lelövik Kovácsot.
ÖREG
Ellopták a koporsómat! Más hulláját rakták bele! Hullarablók!
PAP
Ejnye, kérem, itt szertartások folynak!
Öregembert elrángtják a koporsó mellől.
MENYASSZONY
Vőlegényhez. Ha mindenki elmegy, minden a miénk.
VŐLEGÉNY
Nem megy el senki. Már pakolnak kifelé.
PAP
Fájdalomtól megtört szívünk áldása legyen rajtatok…
Kórus énekel, a koporsó mögött Özvegy gyászol, mellette az összeadandók ragyognak, a kórus oldalt áll. Néhányan sírt ásnak, a földet a kivégzett Kovácsra lapátolják.
SZAKÁCS
Be, Özvegyhez. Megfőztem egy lovat, de a sót ellopták.
KÉZDI
Pssszt!…
Szakács el.
FIÚ
Pi-pi-pi-pi-pi! Az ünneplők közé szalad.
GAZDA
Behúzza maga után kötélen a három lányt. Csak halkan, drágáim, észre ne vegyenek! Kihúzza őket.
KÉZDI
Folytatni kéne a kivégzést. Hozzátok a kapitányt.
I. és II. katona el. Fiú a csirkéket kergetve felszalad a várfokra, megáll, körülnéz.
FIÚ
A török! Töménytelen török! Körülvettek!
A kórus elhal, csönd. Hozzák a megkötözött Jurisicsot.
I. KATONA
Most mi lesz?
FIÚ
Mi lesz most? Jézusom! Ennyi török!
II. KATONA
Most mi lesz?
KÉZDI
Mondja meg a kapitány.
Int, leveszik Jurisicsról a kötelet. Jurisics fölmegy a várfokra, szétnéz.
JURISICS
Folytassa, tiszteletes úr.
A kórus rázendít, mindenki letérdel.
FIÚ
Leszalad a várfokról. Pi-pi-pi-pi-pi!
Sötét lesz, mindenki elvonul énekelve. Jön Szakács ásóval és Kovács tetemével a vállán.
SZAKÁCS
Vajon ki volt? Már nem tudom meg tőle. |
Élt nappal. Most az éj a szemfedője. |
Belébotlottam. Nézem: egy tetem. |
Nem ásták el. Most elföldelhetem. |
Valahogy mindig enyém a teher, |
engem talál, mit mások vetnek el. |
Kovácsnak hívták. Kovács volt valóban? |
Egyszer láttam, hogyan vizelt az ólban, |
és egyszer megdicsérte a főztömet. |
Istenem! Nem beszéltünk eleget! |
Ki tudja, talán ő volt a barátom. |
– Pallér lehettem volna, de az álmom |
nem vált valóra. Így lettem csak kukta. |
Nem mondtam el neki. Lehet, hogy tudta, |
de nem szólt. Talán értette szegény, |
hogy építeni semmi, semmi remény. |
Hát így végezzük? Hallgat, nem felel. |
Mi lesz velünk? Engem ki földel el? |
Most főzni, főzni! Nyugtasson az illat. |
Míg főzhetünk, halál sem háboríthat. El. |
Nappal. A török tábor. Jön Ahmed, Fehmiu, Ibrahim, Musztafa.
FEHMIU
Nyolcszáz igazhitűvel támadtam meg a hitvány ólat, a kutya gyaurok azonban valahogy nem voltak részegek, sőt várták a rajtaütést, és úgy küzdöttek, mint a berber oroszlánok. Mintha égő tűzfolyót okádtak volna hatalmas torkukból, négy kezük nőtt, mindegyikben két-két karddal, a fogaik helyén agyarat viseltek…
AHMED
Ezentúl te fogalmazod a leveleket a fényességes szultánnak.
FEHMIU
Százötven igazhitű jutott Mohamedhez. A gyaur kutyák közül ennél is többen döglöttek meg.
AHMED
Alkalmasint valamennyien.
FEHMIU
Biztos, hogy súlyosan hibáztam, de meg kell jegyeznem: nincs ágyúnk, se faltörőink, se létránk, a vár pedig hallatlanul erős.
AHMED
Drága barátaim, ebben az átmeneti kudarcban csak az a nyugtalanító, hogy a gyaur kutyák várták a támadást. Nehéz szívvel mondom ki a kínzó gyanút: lehet, hogy árulás történt. Túl sokáig éltek békében az igazhitűek a gyaurokkal, a tűz a vízzel, az átmeneti kudarcnak ezért kénytelen vagyok jelentőséget tulajdonítani.
MUSZTAFA
Nekik ugrunk, szétaprítjuk őket!
AHMED
Üvölt. Fogd be a pofádat, állat! Ki adott neked parancsot, hogy körülvedd a várat?!
MUSZTAFA
Hebeg. De hiszen ezt egy hülye is megtette volna!
AHMED
Kedvesen. Drága barátom, dicső Musztafa pasa, végtelenül örvendezem, hogy a hatalmas sereggel éppen te jöttél, akinek jóságát, vérszomját, bölcsességét és engedelmességét birodalomszerte imába foglalják az igazhitűek. Üvölt. De itt én vagyok az úr! Kedvesen. Kérlek, dicső Musztafa pasa, rendkívüli helyzetünket alaposan mérlegeld. Fel kell kutatnunk és ki kell irtanunk a sorainkba férkőzött mételyt, máskülönben később; a diadalmas hadjárat során még kellemetlen meglepetés érhet. Nagy szerencse, hogy az egyetlen igaz hit lazulására most és nem később, nehezebb helyzetben került sor. Fehmiu fiam, kutasd fel a mocskos árulókat, és büntess példás szigorral. Még nem vonok le következtetést abból a furcsa tényből, hogy önkényesen hétszer nagyobb erővel támadtál, mint megbeszéltük. Ám ezt a botlást egyelőre nem felejtem el. A gyaur kutyáknak pedig élniük kell, hogy megtudhassuk: dicső seregünkből kivel, vagy – szörnyű kimondanom – kikkel érintkeznek. Érted már, kedves Musztafa pasa?
MUSZTAFA
Hatalmas Ahmed pasa, most már értem.
AHMED
Jól van, kedves barátom. Csak attól tartok: a gyaurok éhen vesznek, és mi semmit sem tudunk meg az árulókról.
MUSZTAFA
Ez kínos lenne.
AHMED
Üvölt. Halál az árulókra!
MUSZTAFA
Üvölt. Halál az árulókra!
FEHMIU
Üvölt. Halál az árulókra!
IBRAHIM
Üvölt. Halál az árulókra!
Néhány török rémülten összeszalad mögöttük.
MUSZTAFA
Dicső Ahmed pasa…
AHMED
Igen?
MUSZTAFA
Mi lenne, ha táplálnánk őket? Úgy értem: ha eleséget vinnénk a gyauroknak.
AHMED
Még mi hizlaljuk őket?! Üvölt. Az ellenséget?! A gyaur kutyákat?
MUSZTAFA
Bocsáss meg, bocsáss meg, kérlek… én csak… ez csak amolyan ötlet volt… nehogy éhen vesszenek…
AHMED
Dögöljenek rakásra! Rohadjanak meg élve! A hitetlenek! Halkabban. Iszonyatos, hogy a sorainkban felütötte fejét az árulás. Mit szólnak az igazhitűek, ha látják: a hitetlenektől rabolt élelem jó részét az ellenség zabálja fel? Van-e jogunk, hogy híveinket szűkölködésre bírjuk? Százötven hű testvérünk jutott Mohamedhez, és mi még a gyilkosaik bendőjét töltögessük! Életemben nem voltam még ilyen kutyaszorítóban. A rombolás vágya a torkomat szorítja. A legszívesebben feldúlnám Kőszeget, és véget vetnék a komédiának. És nem teszem mégsem. Még mindig megkülönböztetem a valóságot attól, ami más. Életben tartsam őket egy nappal, aztán még eggyel tovább, mialatt ők talán egymást ölik halomra? Mégis, ha ezt kell tennem, ezt teszem. Bocsássátok meg, dicső pasák, hogy az imént emelt hangon szóltam.
Ahmed el.
IBRAHIM
A dicső Ahmed pasa eddig sose kiabált.
MUSZTAFA
Az árulás zaklatta fel.
IBRAHIM
Bizonnyal.
FEHMIU
Szólhattál volna, hogy az általa parancsolt létszámmal a vereség még súlyosabb lett volna.
IBRAHIM
Nem értelek.
FEHMIU
Hát nem te javasoltad, hogy száz ember helyett vigyem akár az összeset?
IBRAHIM
Szó lett volna köztünk ilyesmiről?
MUSZTAFA
Miről beszéltek?
FEHMIU
Semmiség. Szót sem érdemel.
Mindhárman el.
Éjjel. Holdfény. Jön Ahmed.
AHMED
Én, aki bölcs vagyok, mert áttekintem |
a cselvetésben gazdag létezést, |
én, aki reménytelen kalandba már |
soha nem vágok, mert fölismerem |
a folyamatban rejlő korlátokat, |
és nem tagadom őket, de tisztelem, |
és tetteimet rájuk alapítom: |
engem tehát, ki bölcs vagyok s tapasztalt, |
minden tudatlan, zöldfülű kamasznál |
erősebben köt gúzsba a világ: |
a bárgyú lázad, nem sejtvén a törvényt, |
én támogatom azt, amit ismerek |
és gyűlölök, és szétrúgnék, ha bölccsé |
nem váltam volna. Talán az életösztön |
akarja tőlem így? Súghatná ezt: |
rombold le Kőszeget, és állj tovább, |
két-három hónapod marad még |
a számodra már végső vereségig: az is élet! |
Súghatná ezt: rejtőzz a mocsarakba, |
zabálj gyökeret, medvékkel barátkozz, |
éppen az állatok nyelvét ne értenéd? |
Fülelek, hallgatózom, csönd. Az életösztön hallgat. |
Hallgat minden vallás, tapasztalás, nézet és más efféle |
válasz. |
Én, aki vak és engedelmes eszköz |
vagyok, bár nem tudom, kié, |
rángani kezdek, holdfénybeli árnyam |
táncának ritmusára ver a szívem, |
és úgy játszódom el, hogy élvezem, |
sőt azt képzelem: én vagyok a bábos, |
ki minden mozgást mozdít és meghatároz. |
És mégis jó, hogy sejlik még a játék. |
Mintha még egyszer magamra találnék |
a szűkre szabott bohóc-kalodában: |
pojácaként van miért kiabálnom, |
van miért mímelnem az életet, |
mely más minőségemben kivetett. |
Egy életszerepet ha felcserélek |
olyan szerepre, amely csaknem élet, |
magam is újra csaknem élni kezdek, |
s tudáson túli lágy szellő legyezget. |
Most már örökre távoli barátom: |
játékomat emlékednek ajánlom, |
te vagy a néző, mert közönség nélkül |
a játék sem szolgálhat menedékül. |
Tudom, hogy látsz, mert bennem látsz te engem, |
belülről intesz, mire kell ügyelnem, |
és azt akarom: úgy lássalak téged, |
ahogyan látni vágy a gyáva lélek: |
túl minden válságon, földinduláson |
mosolyogj bennem, mértékem: barátom! El. |
Reggel. A vár udvara. Besiet Polgár, Szakács, Grabec, Gazda, Diák, Kézműves. Jónás a nyomukban ballag.
POLGÁR
A kapitányunk megment minket, érzem! |
SZAKÁCS
Ha úgy akarja, nem halunk meg éhen! |
GRABEC
Ha úgy akarja, megadjuk magunkat, |
rabszolgának megyünk, mondják, ki lehet bírni, |
csak ő legyen velünk, a kapitányunk! |
GAZDA
Ha úgy akarja, alagutat ásunk: |
a török betör, mi pedig? Elrepültünk |
a föld alatt! Fejre áll a török, |
s mi repdesünk a turbánok fölött! |
POLGÁR
Mindegy, mire, csak adna már parancsot |
a kapitány! Velünk csodát tehet! |
DIÁK
Barátaim, már nem vagyok magányos! |
Ilyennek képzeltem az életet! |
SZAKÁCS
Emberben hinni sose hittek úgy, |
mint én a kapitányban! |
DIÁK
Úgy legyen! |
Mert ennyi hit, remény, közös törekvés |
nem törhet szét a körülményeken! |
Az ember győz, mert rendkívül hatalmas, |
ha testvérlelkek szándéka repíti |
a szűkös létből fel, való honába, |
és messze marad mögötte a vétke, |
mely társak híján megfojtotta volna. |
JÓNÁS
Diákhoz. Rosszul szajkózol, szorgalmas tanítvány, |
mert ami nálam dac volt és a jellem |
folytonos útja kitörni a hitvány |
viszonyok zegzugából, az tenálad, |
buzgó diák, egyszeri céllá szárad. |
Csak az hisz másban, aki maga gyáva, |
és tetteit szétbomlasztja a vágya. |
A kapitány? Jó! De ha a másvilágra |
kerül, mi lesz veled, túlélő árva? |
KÉZMŰVES
Ezt mondom én is! Nyúzd a kapitányt! |
Rohadt, akinek hatalma akadt! |
Mindegy, jó volt-e, kedves azelőtt – |
gyilkold a hatalmasokat! |
JÓNÁS
Kézműveshez. Te hatalomra törsz, tehát kívánom, |
tedd, amit ebben a világban |
lehet, muszáj és túl könnyen szabad: |
uralkodj! – De a mostani eszeddel |
azonnal kösd is föl magad! |
Paphoz. |
Te undorító, sündörgő, ragályos |
lélek-galandféreg, viszketeg ótvar, |
ismerlek. Nemsokára neked áldoz |
szívéből gennyel, szeméből savóval |
a nyájad, ez a hitsóvár tömeg, |
mely bendőjét émellyel tömi meg. |
Méltóságodhoz nem méltó a válasz, |
kussolj hát. – Engem végtelenül fáraszt |
e dögtenyészet, amely oly hasonló |
minden más dögnevelde lényegéhez, |
miként az őrült és a tébolyult, |
bár ennek fáj, mit amaz szörnyen élvez. |
Nektek még új, mit száz hasonló várban |
azonos forma részeinek láttam. |
Érdek, jellem, akarat, előélet |
mögül, homályból osztja ki a végzet, |
ki legyen Ábel és hány száz a Káin. |
Ég óvja küldetésteket, barátim! El. |
KÉZMŰVES
Igaza van! Micsoda őrület |
szeretni azt, aki rám emelt kezet, |
és ütlegelt, engem, semmiért! Utálom! |
A kapitány nem az én kapitányom! |
SZAKÁCS
Nincs igaza, mert nem lehet. |
Jónás is eszi a főztömet! |
Mert mind, aki éhes, azt az étel |
egyenlővé emészti! Nincs kivétel! |
PAP
Hol hit nincs, lehet étel, ám hiány van. |
Egyek vagyunk, de csak a kapitányban. |
Ha nem ő volna lelkünkben a lényeg, |
mivé lennénk? Maradnánk szűk egyének! |
DIÁK
Minden erőnk most egy célra irányul! |
Társak vagyunk, s mint én, ki önmagamnál |
nagyobbra nőttem – hála nektek, társak –, |
úgy lettünk hősök valamennyien, |
csak győzzék feljegyezni a krónikások! |
POLGÁR
Kapitány, hol vagy? |
GRABEC
Keressük – de hol van? |
SZAKÁCS
Itt nincs. |
DIÁK
Tovább! |
GAZDA
Gyerünk! |
POLGÁR
Hé, kapitány! |
Szakács, Diák, Gazda és Polgár négyfelé szalad.
GRABEC
Érdekes. Milyen sok az útirány! |
Grabec el az ötödik irányba.
KÉZMŰVES
Én fogom megtalálni, de abban nem lesz köszönet.
Kézműves el a hatodik irányba. Jön Jurisics.
JURISICS
Két erő kényszeríti társas lénnyé az embert – az egyik a birtokvágy: a legtisztább kapocs két gyilkos lélek között –, a másik nem a halálfélelem, nem – a másik a rettegés, hogy a többi elhagy – e két erő között hányódunk életünkben – a halálközelség sem hoz változást – a társas lét megannyi tüneménye e két erő virága – vonzás és taszítás – így vagyunk hab – így vagyunk fodrozódás –
Ötfelől berohan Polgár, Diák, Szakács, Grabec, Garda, ordítva Jurisics lába elé esnek.
PAP
Váltson meg, kapitány úr! Nézze őket, |
akik helyett beszélek, mert imádat |
és rettegés bénítja nyelvüket, |
és lelkük atyja, szószólójuk: én |
tudom csak, mily szép kérés száll a szóban, |
mely ajkamat torkukból hagyja el. |
Reményünk és hitünk vagy, ó, uram! |
Nélküled semmi, veled a világ |
a birtokunk. Szeress, és ossz kegyelmet! |
Nézd, híveid mily szépen térdepelnek! |
JURISICS
Jólesik a hízelkedés – kezdek is megváltóvá dagadni – simogató kísértés ez a szerep – erőt ad – mámorít – az őrültek erősek igazán – egy százak torkából kitörő Krisztus – egy százak lihegésétől elrévülő sámán – egy százak szemétől látó színész mindent elér – ha én tombolni kezdek – egyetlen szavamra szétfoszlik a korszak – varázserőmtől megnyílik a föld – így vagyok én hatalmas –
GRABEC
A kapitány röhög!
Csönd, bámulják Jurisicsot. Jön Kézdi, sokan követik.
KÉZDI
Kapitány úr, ezeket a zsákokat a török dobta be a falon.
Csönd.
JURISICS
Mi van bennük?
KÉZDI
Élelem.
JURISICS
Beleszagol az egyik zsákba. Jól van, hagymát is küldtek. Osszák szét igazságosan. Jónás! Téged teszlek felelőssé.
SZAKÁCS
Kapitány úr! Hátha meg van mérgezve!
JURISICS
Milyen szép is lenne. Beleharap egy hagymába. Gyönge. Mintha fűbe harapnék. Aki bátor, nem hal éhen.
Jurisics el.
JÓNÁS
Hát akkor osszuk el. Én elviszek egy zsákot a hölgyeknek, a többi a tiétek.
Jónás el a zsákkal.
DIÁK
Ha most az ellenség kezéből csipegetünk, oda a hősiesség! Miről fogok én krónikát írni? Lezüllünk, ha nem halunk éhen!
POLGÁR
Néhány napja percenként fordul fel a világ. Hát lehet ezt követni? Minden más, mint volt, és nem úgy volt, ahogy van, és nem így lesz, ha lesz egyáltalán. Én azt se tudom, rosszul tudom-e, amit nem lehet tudni!
GAZDA
Most háború van, vagy béke?
SZAKÁCS
Úgy látszik, éhen nem halunk.
VITÉZ
De kimenni, azt nem lehet.
SZAKÁCS
Csak búzát és hagymát küldtek. A disznót ők eszik meg, hogy mi éljünk a vallásuk szerint. A gyomrunkon át kényszerítenek a pogányságba. Pokoli erőszak. Na, segítsetek, vigyük a konyhába.
PAP
Amíg nincs megszentelve, nem szabad ennetek belőle!
SZAKÁCS
Minek ezt megszentelni?
PAP
Pogány kézből való, pogányságot vesztek magatokhoz!
TOLVAJ
Majd mi szépen félrevisszük, tiszteletes úr! Rablóhoz. Mit bámészkodsz?
PAP
Jól van, fiaim, rejtsétek el, én majd megszentelem.
KÉZDI
Álljatok meg, hé! Katonákhoz. Fogjátok le őket.
Katonák elcsípik a zsákokat cipelő Tolvajt és Rablót.
KÉZDI
Szentelje meg itt a tiszteletes úr.
PAP
Ennyi ételt egyszerre? Nem megy az csak úgy, édes fiam!
KÉZDI
Akkor megesszük anélkül. Katonákhoz. Vigyétek, rejtsétek el, majd én elosztom. Igazságosan.
TOLVAJ
Mégis meg kéne szentelni, én félek enni belőle. Rablóra mutat.Ő is fél.
RABLÓ
Félek?
TOLVAJ
Nagyon.
I. KATONA
Én is félek.
II. KATONA
Hátha meg van mérgezve.
PAP
Én a mérget is ki tudom szentelni belőle.
KÉZDI
Vigyétek már, nem halljátok?
Katonák haboznak.
PAP
Kézdihez. Édes fiam, jobb lenne, ha nem huzakodnánk. Beszéljük meg a hit és a lélek dolgait szépen, szelíden, bensőségesen. Esetleg csak a felét szentelem meg.
KÉZDI
Katonákhoz. Eresszétek el a tolvajokat. Segítsetek nekik cipekedni. Mi a tiszteletes úrral utánatok megyünk. Mozgás!
Tolvaj, Rabló és a katonák kicipelik a zsákokat, Pap és Kézdi utánuk megy.
SZAKÁCS
Hé! Hova viszik az ételt? Mikor fogom megfőzni?
Szakács utánuk indul, Vitéz hátulról leteremti a földre.
VITÉZ
Idejekorán.
Vitéz a többiek után el.
KÉZMŰVES
A gazemberek! Ellopják az egészet! Ez is a rohadt kapitány műve, neki viszik a szajrét az aljasok! Mi pedig fölfordulhatunk!
GAZDA
Ellopták az ételt? Micsoda? Utánuk rohan.
KÉZMŰVES
Példátlan botrány! Mit szólnak hozzá?
SZAKÁCS
Feltápászkodik. Én semmit. Majd zabálhatják nyersen.
Szakács kisántikál.
POLGÁR
Azt nem merik megtenni, hogy semmit se hagyjanak.
GAZDA
Véresen betántorog. El tudják képzelni, mi történt? Összevertek! Ezt még megkeserülik. Csak nem hagyjuk, hogy ellopjanak mindent?! Gyerünk rájuk! Mit állnak ilyen szilárdan?
KÉZMŰVES
Menjenek! Verjék össze őket, a kapitánnyal együtt! Ripityára! Mire várnak? Nekem dolgom van. El.
GAZDA
Mi az, nem jön senki?
POLGÁR
Nem lehetnek olyan aljasok, hogy semmit se hagyjanak belőle. Én bízom az emberben, minden keserű lecke ellenére. El.
Mindenki szétszéled, Gazda egyedül marad, Diák a háttérben jegyzi a szavait.
GAZDA
A gyáva férgek! Semmi összetartás |
nincs bennük, mind a maga vackát félti, |
és kaparja a földbe, hogy a másik |
semmit se kapjon, és nem veszik észre, |
mert megrontotta őket a tulajdon, |
hogy önfejükre kaparják a földet, |
ha engedik, hogy győzzön az erőszak! |
Testvérietlen, önző, buta lelkek! |
– A lányoknak élelmet hol szerezzek? |
Ha leromlanak, lefogynak egészen: |
még megcsúnyulnak, és oda a pénzem! |
Gazda el. Beszalad Kleinitzné, mögötte Jónás a zsákkal.
KLEINITZNÉ
Uram, könyörgöm, hagyjon engem, |
miért zaklat? Nem látja? Védtelen |
és szánandó vagyok! |
JÓNÁS
Szerelmem, |
hallgass meg végre, vigyen el az ördög! |
Élelmet hoztam, nem látod? Neked! |
Ki volna, mondd, nálam önzetlenebb? |
Hazudtak már szerelmet őszintébben? |
Ki győz világnagy undorán, ha én nem? |
Nem kérek érte semmit! Csak fogadd el |
az ajándékot attól, aki érted |
és általad lesz széppé a pokolban! |
KLEINITZNÉ
Hát kértem én, hogy áldozd fel magad? |
Ezzel zsarolsz? |
JÓNÁS
Ez önzetlen ajándék! |
KLEINITZNÉ
Minél szebben színlelsz, hitvány alak, |
csak annál mocskosabb a szándék. |
Én nem vagyok oka, hogy itt maradtál! |
A vakságodat ne kend másra, kérlek! |
És ne vedd el a reményt, hogy a férjem, |
aki engem imád, akit imádok, |
már közel jár, hogy végre elvigyen! |
JÓNÁS
Akit imádsz? És aki téged, |
mondhatni, istenit? Mert itt hagyott, |
ki tudja, mért, talán hogy janicsárok |
tömege lássa, amit én sose látok? |
KLEINITZNÉ
Engem a török nem bánt, tudja meg, |
a férjes nőkkel előzékenyek, |
hallottam, és ne mondja, hogy nem így van! |
Én szeretem a férjemet, ezért |
a maga pimasz, borzas képét |
látni se bírom, érti? Gyűlölöm! Elrohan. |
JÓNÁS
Nem akarok az érzéseim alá süllyedni – nem akarlak, ha te nem akarod – nem akarlak megkínozni – ne a bosszú legyen a cél, amely megóv –
Jónás el. Diák a zsák felé ólálkodik, de visszaugrik: jön Jurisics, Fiú és Özvegy egy zsákkal.
FIÚ
Kapitány úr, higgye el, én nem vagyok éhes!
ÖZVEGY
Kapitány úr, szóljon rá erre az engedetlen kölyökre! A tiszteletes úrtól kunyeráltam ezt a zsákot, neki, ennek a kölyöknek, és nem akarja elfogadni!
FIÚ
Nem akarom!
ÖZVEGY
Mi az, hogy nem akarod?! A férjem leszel, és nem akarsz enni? Hogy képzeled ezt?
FIÚ
Nem akarok megnősülni, kapitány úr! Semmi közöm ehhez a némberhez!
Jön Öregasszony.
FIÚ
Jaj, a vénasszony! Tőle is védjen meg, kapitány úr!
ÖZVEGY
Megőrült a vénasszony, kapitány úr! Azt hiszi, a vőlegényem a fia, pedig a fia elesett. Öregasszonyhoz. Hallod, nyanya? A fiad kinyúlt! Akárcsak a férjem!
ÖREGASSZONY
Tudom, hogy meghalt a kicsi fiam, de nem tudom már gyászolni, hiába, a gyász helyén most semmi sincs, a gyász helyére kell a szeretet, bárkit szeretnék, de a többi foglalt, mert van rokona, ez a fiú árva, hát őt fogom szeretni, ő pedig engem.
FIÚ
Nem vagyok a fia!
ÖZVEGY
Ha beledöglök, akkor is a férjem lesz, és pukkadjanak meg az irigységtől!
FIÚ
Nem leszek a férje! Jurisicshoz. Kapitány úr! Azelőtt észre se vettek! Miért szeretnek hirtelen, ha eddig nem szerettek? Most lettem árva? Eddig is árva voltam! Nem lettem árvább! Az vagyok, aki voltam! Egyszerre minden olyan bizonytalan! Mintha én nem én volnék, hanem arany, és rám vernék a képüket, a rondát. Mondja, kapitány úr, ki az ember? Olyanná lesz, amilyennek mondják?
Jön Második.
MÁSODIK
Kapitány úr!…
JURISICS
Hagyjatok engem békén megdögölni! Utolsó órámban olvasni akarok!
Fiú kiszalad, Öregasszony és Özvegy a zsákkal utána.
MÁSODIK
Kapitány úr!…
JURISICS
Hát nem furcsa? A feleségem az egyetlen, aki visszazökkent. Méretet vett rólam. Új ruhát varr. Pedig hát ez is elmebaj.
MÁSODIK
Mélységes titkot árulok el a kapitány úrnak. Van itt valahol három nő összekötve. Hallja, kapitány úr? Három nő! A fele a kapitány úré!
JURISICS
Olvasni akarok!
Jurisics kirohan, Második utána. Diák előremerészkedik a zsákhoz, jön Szakács.
SZAKÁCS
Diákhoz. Csak íz és illat nekem a világ. |
Lennék okos és szép, hogy megszeressen, |
aki csak főztjeimből ismer engem, |
próbáltam, nem figyeltek rám. Ki lát |
embert bennem, hisz mondatom a hús |
és szóviccem, ha túlságosan sós? |
Te sem figyelsz? Mit bámulod a zsákot? |
Csak liszt és hagyma! Képzeletemet |
hiába fűszerezik szép fatálak, |
e szűkös kor munkámat fojtja meg. |
– Istenem, adj disznót és bort! Hiányos |
kamránkat töltsd meg – semmi sem maradt! |
Uram, nem téged: csakis engem átkoz |
az éhesen fohászkodó ajak! |
Hadd főzzek jót, Uram, ha ez a sorsom. |
Add, hogy a világot fölszeleteljem |
és illatba borítsam! El. |
DIÁK
Mindenkit szeret valaki, |
mindenki élelmet lop valakinek, |
de kell, hogy legyen, aki éhesen |
és árván, önfeláldozóan, |
pártatlanul az igazat írja meg! |
Én el se fogadnék senkitől |
se szerelmet, se étket, |
pedig mióta éhezem! Reggel óta! |
Leszáll az éj. Ki mindenben csalódott, |
mindent csak önmagához mérhet. |
Így mérek én magammal, aki ember |
lettem, és olcsó szerelemmel |
már nem cserélem fel a hivatásom, |
hogy vétkeiket bűntelenül lássam, |
és rendkívüli, meghatalmazatlan |
követként legyen isteni hatalmam |
ítélni, mint a régi, komoly elmék |
a Kor Szemévé nőve cselekedték. |
Leszállt az éj. Az éhség mardos, ám ha |
e zsákot elviszem, részem a bűnben |
tagadhatatlan lesz! Az éhhalál |
azonban művem szívébe talál! |
Megalkuszom, ha éhen nem veszek, |
de amit én tudok csak, azt más hogy írja meg? |
Ha megalkuszom, ítélni nincs jogom, |
már látni kezdő szemem lecsukhatom, |
Ha nem vakul meg úgyis önmagától, |
hisz látni, amíg élek, megannyi szempont gátol. |
De az istenit, hát mit láthatnék holtan?! |
Az ember mily esendő! Mennyire gyáva! |
Győzött a zsák. Gyöngének bizonyultam. |
Ezt is beleírom a krónikába. |
Diák el a zsákkal. A vár fokán megjelenik Jurisics.
JURISICS
Leugrom hát. Szétloccsanó fejemben |
ne fájjon többé gondolat. |
Így állok bosszút rajtatok. |
Ki hitte volna, hogy ez lesz a végem? |
Pocsékba ment a mai eleségem, |
de mégsem győzött le a fájdalom, |
mert erősebb vagyok, ha akarom. |
Milyen sokáig éltem úgy, hogy magamat jónak vélve |
a lehetséges szép jövő nevében |
vetettem el a rossz jelent! |
Jó ég, micsoda tévedés volt! |
Amit sürgős teendőnek ítéltem, |
az csak a múlt volt, annak sem valódi: |
néhány magányos művész, filozófus |
őrült, beteg lázálma és csalása. |
Minden szavuknak hittem, és olyan |
morcos lettem, amikor kiderült, |
hogy erre a jövőre várni kell, |
mint minden, lejárt elméletvilágban |
gondolkozó, műveltebb illető, |
aki a múltból kapja céljait, |
s a szüntelen, nagy változás lerontja |
agyának légies építményeit. |
Én múlt vagyok. Szép, archaikus kőzet. |
Ködvezér, léglovas. Pár ósdi nézet. |
Fegyelmezetlen fantazmagóriák |
vonnak fejemre fene nagy glóriát. |
Ó, fennkölt érzemények, jóság, hűség, |
osztozom bennetek a másik öncsalóval! |
A jóság lefegyverez, kiszolgáltat. |
A jóság kannibáli lelemény. |
A jóság vakít: a lehetetlent festi lehetővé. |
A jók a legnagyobb gonosztevők: |
általuk válik öldöklő iszonnyá |
a legbékésebb, egyszerű változás is. |
Mert nincs, mert nincsen támadó, |
csak védekező, csak válaszoló, |
csak gyönge humanizmus. |
A gyilkosok henyén, könnyelműen, |
felelőtlenül ölnek. |
Egy jó kegyetlen nagyvezér, egy aljas kapitány |
olyan vérengzést vihetett volna végbe, |
amit néhányan megúsztak volna – |
legalább az árulók, a gyávák! |
De mi, a jók, ha pusztítunk, |
akkor válogatás nélkül és teljesen. |
Látod, barátom, a tudás késve jön meg, |
mint minden tudás, utólag. |
Mint minden tudás, erőtlen. |
És mindent tudhat, aki tehetetlen. |
Talán virrasztasz. Szinte látom, |
amint azon tűnődsz: miről tűnődöm? |
és félsz, hogy nekem már nem fontos a bőröm. |
De mit tudsz te a lényegről, mondd, jóságos barátom?El. |
Reggel. A török tábor. Jön Ahmed.
AHMED
Ki tudja, talán cserélnék vele. |
Közelebb lévén nálam a halálhoz, |
a nem létező lényegről talán |
többet tudott meg, mint a kívülálló, |
kit új tudásra semmi se kényszerít. |
Magamra venném a haláltusáját: |
felettébb érdekel, milyen – |
majd persze gyorsan visszavedlenék |
a magam élő bőrébe, hogy én, |
a túlélő barát temessem őt, |
s a gyásszal én lehessek gazdagabb. |
– Barátom, de jó lenne viccelődni! |
Közös témánk a végtelen komolyság. |
Jön Fehmiu, Musztafa, Ibrahim.
AHMED
Jó reggelt, kedves pasák. Tegnap gyöngélkedtem, ezért nem fogadtam senkit. Mi újság? Mennyi árulónk van?
FEHMIU
Kettőszáz körül.
AHMED
Persze vallott valamennyi.
FEHMIU
Vallott.
AHMED
Szép munka. Mennyi maradt életben?
FEHMIU
Elég sok.
AHMED
Úgy. Gondolom, a nyelvüket kitépted.
FEHMIU
Valaki már elmondta talán?
AHMED
Így hát nekem nem vallhatnak semmit.
FEHMIU
Vallottak nekem.
AHMED
Kedves fiam, ebbe megyünk tönkre. Elismerem, hogy egyszerűbb találomra nyúzni őket, semmint a valódi mételyt fedni fel, ám gondold meg, fiam: ha mindenki a könnyebb utat járná, hová jutna a nagy birodalom? Csönd. Kedves Musztafa pasa, barátom, remélem, elment a mai porció is.
MUSZTAFA
Éppen az imént.
AHMED
Üvölt. Ma mennyit loptál el belőle?!
Csönd.
AHMED
Csöndesebben. Nyomorult hülyék. Hát ebbe megyünk tönkre. Árulókat csinálunk, és enyves kézzel nyúlunk a világhoz. Így aztán soha-soha nem derül ki, hogy kik rohasztják szét a birodalmat.
MUSZTAFA
Nagyvezérem, kérlek, bocsáss meg, légy kegyes!
AHMED
Igaz hitünkért ilyen emberekkel küzdeni, Allah, mondd, hát érdemes?!
MUSZTAFA
Én nem, én soha többé nem lopok, nem! Kegyelmes nagyvezér, vétkem hatalmas, de hagyd, hogy helyrehozzam! Támadt egy ötletem! Ne menj el, könyörgök, drága nagyvezérem! Engedjük őket kimenni a várból! Ha visszavonjuk a sereget, ők kijönnek, mi barátságot színlelünk, az árulók pedig, a métely, a valódi konkoly kikandikál a sorainkból, mi pedig… huss!… lekaszáljuk!
AHMED
Hogy kiengedjük őket?!… Az emberi gyarlóság oly fárasztó, hogy én már felháborodni se tudok igazán az effajta ötletek hallatán. Félek, hogy egyszer őrjöngeni kezdek, és fej nyakon nem marad.
Ahmed el.
IBRAHIM
Barátaim, ez nem volt szép tőletek. El.
FEHMIU
Keresek közlékenyebb árulókat. El.
MUSZTAFA
Kiadom a parancsot, hogy a sereg hagyja ott a várat. – |
Csak azt nem értem, honnan tudta meg. |
Figyeltettem a sátrát, benne ült |
egész nap. Ki se mozdult. |
Senkit se fogadott. Ki ez az ember? |
Ha rám néz, hajam szála az égnek áll. |
Mi ez az ember? |
Látnok? |
Vagy maga a halál? El. |
Nappal. A vár udvara. Jön Parasztasszony, a kapuhoz megy.
PARASZTASSZONY
Szent István elmúlt, és még nem arattunk!
I. KATONA
Mostanában nincs aratás.
PARASZTASSZONY
Lábon rohad el a termés!
I. KATONA
Ne dulakodjunk, jóasszony, mert felaprítjuk, értem?
Parasztasszony el. Jön Pap, mögötte Tolvaj és Rabló Öregembert támogatja.
PAP
Elkárhozik minden bűnös lélek, aki ellenséges ételt vesz magához. Csakis az önmegtartóztatás segít. Lássátok eme szegény öregembert, három napja böjtöl, és az Úr máris látomásokat bocsátott halhatatlan lelkére. Beszélj, te boldog lélek, mily földöntúli hangok látogatnak?
Öregember elájul, Tolvaj és Rabló a lábánál fogva kifelé húzzák, Pap utánuk megy.
PAP
Pokoli az ördög csábítása, mert földi javakkal térít le az útról. Lássátok eme szegény öregembert, csakis az önmegtartóztatás segít.
Mind el. Jön Kézműves, Diák, Grabec, Gazda, Polgár, Szakács.
GAZDA
Grabecra mutat. Őt azért hoztam, mert jó erős, ha verekedni kell.
KÉZMŰVES
Polgárra mutat. Őt azért hoztam, hogy többen legyünk.
SZAKÁCS
Polgárhoz. Mi most összeesküszünk.
KÉZMŰVES
A kapitány úr ellen.
GAZDA
És Kézdi és a többiek ellen.
DIÁK
A tiszteletes ellen.
SZAKÁCS
Mert ellopták az ételt.
POLGÁR
És nem adtak belőle.
KÉZMŰVES
A disznók.
GAZDA
Ez így tovább nem mehet.
GRABEC
Erősek vagyunk.
SZAKÁCS
Milyen sokáig voltam védtelen! |
Társak helyett csüggtem az ételen! |
Nyűgöztek képzelt illatorgiák, |
új ízeket szimatolgattam veszetten, |
és nem tudtam, hogy húst és gabonát, |
ízlést és célt is tőletek szereztem! |
Szerény vagyok már. Ti teremtitek |
a munkámhoz a feltételeket. |
Mindenki fontos. Finom szerkezet |
a társadalom. Adjatok kezet. |
Valamennyien kezet fognak egymással.
KÉZMŰVES
A felkelés ötlete az enyém volt. Ezt szögezzük le. Esetleg vegyük írásba.
SZAKÁCS
Minek vegyük írásba?
KÉZMŰVES
A győzelem után minden írás fontos.
GAZDA
Hogyhogy a tiéd az ötlet? Hát nem én javasoltam?
KÉZMŰVES
Ne higgyetek neki. A győzelem után a nyakunkra akar ülni. Kapitány akar lenni.
GAZDA
Aljas rágalom! Mindenki magából indul ki!
POLGÁR
Halkabban, még meghallják!
DIÁK
Emelkedjünk önmagunk fölé!
POLGÁR
Persze. Osszuk el a tisztségeket jó előre. Esetleg vegyük írásba, és akkor később nem lehet vita. Legyünk kapitányok valamennyien. Én gazdasági kapitány akarok lenni.
DIÁK
Nem szabad így, rögtön az elején!
KÉZMŰVES
Nekem is van jogom kapitánynak lenni.
GRABEC
Nekem is!
DIÁK
Emberek, térjetek észre!
Diák kiszakítja magát a közös kézfogásból, elrohan, a többiek szétrebbennek.
GRABEC
Elment.
POLGÁR
Árulástól tartok.
KÉZMŰVES
Mi véletlenül röffentünk össze, értitek?
POLGÁR
Milyen jó, hogy semmit se vettünk írásba, nincs ellenünk bizonyíték.
GAZDA
Ne legyünk már ennyire gyávák!
GRABEC
Én ütök, ha kell, csak mondják meg, hová!
Jön Fiú, Férj, Feleség, mögöttük Özvegy, Öregasszony.
FÉRJ
Ide hallgass, kölyök, a feleségem azt kívánja,
hogy csábítsd el. Nyilvánosan. Tőlem ne félj, nekem fontos a családi fészkem nyugalma, és ha csak így lehet meg, legyen meg így.
FELESÉG
Toppant. Szebben kérd!
FÉRJ
Szebben kérem. Nagyon szépen kérlek.
FELESÉG
Azt akarom, hogy ez a fekete boszorkány, akinek volt pofája a fülembe szipogni az esküvőmön, pukkadjon meg az irigységtől!
FÉRJ
Ezt akarja.
FIÚ
Azt senki se kérdi, hogy mit akarok én!
FELESÉG
Toppant. Ígérd oda neki a sublótot!
FÉRJ
A sublótot!
ÖZVEGY
A fiú nálam kosztol!
ÖREGASSZONY
Én öltöztetem!
FELESÉG
Ételt is szerzünk! És megkapja a ruháid felét!
FÉRJ
A felét!
FIÚ
Jószág vagyok? Játékszer? Holmi holmi? |
Csak csóró nem lehetek, aki voltam? |
Nem hagytok békét? Jól van! |
Csak tessék licitálni! |
Üvölt.
És amit mondok, úgy legyen! |
Lehetek én kegyetlen! |
Megszeppenve.
Mi az? Mit féltek? Hátráltok előlem? |
Felnőttem? Észre se vettem! |
POLGÁR
Erős ember. Vegyük be a felkelésbe. Ha öten hozzánk állnak, az ellenség öttel megfogyatkozik, és tízzel leszünk többen. Hé, fiú! Csatlakozz hozzánk, a felkelőkhöz!
KÉZMŰVES
A pereputtyot is hozd magaddal.
SZAKÁCS
Mi az, hát mindenki mi vagyunk? Nem kéne mégis válogatni?
FIÚ
Nektek is kellek? Istenem! |
Mi marad belőlem énnekem? |
Elfut, Feleség, Férj, Özvegy, Öregasszony utána.
KÉZMŰVES
Az ő helyében közénk álltam volna, és én lennék a felkelés vezére.
Jön Diák a zsákkal.
DIÁK
Ez egy zsák ennivaló. Majdnem érintetlen. Tessék. Osszuk el igazságosan. Legyen ezentúl közös kincsünk minden. Az éhezés is.
Grabec kiborítja a zsákot, falatozni kezdenek, Diák áll, nézi, Szakács nem eszik.
KÉZMŰVES
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nagy érzés, hogy össze tudunk fogni.
POLGÁR
Egyre derűlátóbb vagyok.
GAZDA
Közös erővel sokra vihetjük.
Falnak. Szakács Diákhoz lép.
SZAKÁCS
Ez komoly dolog, ez a zsák. |
Úgy érzem, megismertelek. |
Váratlan, szép ajándék vagy, diák, |
s egyszer talán mindenki szép lehet. |
DIÁK
Egy szakács, véltem eddig, csak szakács. |
Micsoda téveszmék vezettek engem! |
Ha nem teremnek nélkülem a hősök, |
a krónikámba nincsen kit bevennem! |
És mit számít a krónikám?! |
Már csak a harcot kedvelem. |
S a harcban sem a diadal, |
de a találkozás a győzelem. |
SZAKÁCS
Egy fél zsákkal elástam én is. |
Szégyenkezem, mert megmutattad: |
gyengébb vagyok, mint gondolom. |
DIÁK
Erős vagy, mert bevallod. |
SZAKÁCS
Csakis miattad. |
DIÁK
Valami nagy tanulság vidám sejtelme bódít: |
nebulók által tanítja az élet élni a nebulóit. |
Jön Kleinitzné, mögötte Jónás.
POLGÁR
Tegyünk úgy, mintha éheznénk! |
Szétszaladnak, a háttérben esznek tovább.
JÓNÁS
Bosszút akartam állni rajtad, |
de ha meglátlak, a gonosz szándék |
lefoszlik rólam, mert a bűntől |
fölmentesz: nem hagyod, hogy elkövessem. |
A hangodtól remegni kezd a lábam, |
gyöngéddé tesz az arcod, hogyha látom. |
Kleinitzné sírva elfut.
A rablás törvényeit támogattam, |
neked lopván az ételt, s folytatom |
a hódolást a rossz előtt: a bosszú |
fajtáiról tűnődöm, szinte látva |
téged, hölgyem, amint már gebedőben |
a kegyelemért térdepelsz előttem. |
A gyűlöletet gyűlölöm. A szerelem többet ér. |
Aki merészen folytatódik, tudatot cserél. |
– Látom, lázadtok. Egy-egy pillanatban |
az igazság az egyik póluson van. |
Most nálatok van. Tudom, nem sokáig, |
de amíg hazugsággá válik, |
közétek űz az értelem. |
Fogadjatok be. Nyerhettek velem. |
SZAKÁCS
Üdvöz légy, testvér! Micsoda világ! |
Most csőstül jön a váratlan ajándék! |
DIÁK
Csak ámulok! Nincs még egy vár a földön, |
hol ennyi értő lélekre találnék! |
JÓNÁS
Folytonos küzdelem, hogy annyit érjünk, |
amennyit hinni szeretnénk önmagunkról. |
A süllyedéstől óv a félelem. |
Jónás, elérhetetlen célom, légy a gyógyszerem! |
Jön Jurisics.
SZAKÁCS
Nyerjük meg őt is! |
JURISICS
Lidérc vagyok. Beszél |
az ingovány. |
Lenge lidérc. Sovány. |
És fúj a szél. |
SZAKÁCS
Kapitány úr, álljon a felkelés élére! |
JURISICS
Én lidérc. Te lidérc. |
És ő lidérc. |
A szél fúj. Egyre fúj. |
És minden lidérc másképpen lidérc. |
És ez az új. |
SZAKÁCS
Kapitány úr, tenni kell! |
DIÁK
Nekünk magunknak. Ezt már megtanultuk. |
JURISICS
Lidérc lidérctől többé nem tanul. |
És fúj a szél. Fúj. Irgalmatlanul. |
Jön Jurisicsné, néhányan letakart ládát cipelnek utána, leteszik.
JURISICSNÉ
Miklós, szívem, egyszer be kell fejezni |
mindent, ami kezdődött valaha. |
Fogadd emlékül, amit hoztam, |
és kérlek, bocsáss meg énnekem. |
Én megbocsátok. Ne kössön össze |
többé harag sem. Semmi sem. |
Int, leveszik a takarót, alatta fekete koporsó van, oldalán hatalmas arany betükkel a felírás: JURISICS MIKLÓS.
Boldog vagyok, szívem, ha tetszik. |
Az ízlésednek, remélem megfelel. |
Nem cicomás. A méret pontos. |
Akár azonnal belefekhetel. |
Int, felnyitják a koporsót, benne paplan és párna.
Álmodhat-e szebbet, lakályosabbat |
akármely igényes tetem? |
Ha óhajtod, ezen örök ágyat |
mint jó hitvesed, gondosan megvetem. |
JURISICS
Vidáman. Igen, hitvesem, most szíven ütöttél, |
mint legszebb álmaimban, valaha régen. |
Mert harcolni: az lett volna jó veled, |
veszteni, győzni átmenetileg |
és rögtön újra kezdeni a harcot |
s a maszkok alatt meglelni végre az arcod, |
és soha nem lett volna elegem |
rejtelmeid közt bolyonganom vakon, |
és lett volna otthonom a másik ember, |
a csupa ridegség, csupa tilalom! |
Kedvesem, legyen ez a perc a kezdet! |
JURISICSNÉ
Hát jót tettem veled? |
Jaj, nem ismertelek! |
Valami jön a szándékaim ellen, |
valami jön. Csak álmodni ne kelljen. |
Leül, maga elé bámul.
JURISICS
Csak fellángolt és ellobbant szegény. |
Hiába, harcra nincsen már remény. |
Nagyon sajnálom, emberek, de így van. |
Volt idő, mikor azt hittem, hogy vívok. |
Ti vagytok mélyen, vagy én magasan? |
Mindenkinek csak egy kérdése van. |
És arra nem jön válasz. |
Csak ember ellen küzdhetek. |
Én helyzet nem vagyok. |
Jurisics kimegy a kapun, értetlenül bámulnak utána.
KÉZMŰVES
A világ kiürült! Elment a kapitány! |
Hát kit fogok én, kérdem, gyűlölni ezután? |
Az unalom végez velem, |
ha nem halok éhen! Förtelem! |
Jónás felmegy a várfokra, körülnéz.
GRABEC
Takaros egy koporsó! |
Nekem nem jut ilyen. |
Az enyém biztos olcsó |
deszkából készül, és az oldalán |
apró lesz a nevem. |
Körülállják a koporsót.
POLGÁR
Ide kerül a feje, |
ide pedig a lába. |
GAZDA
Az ember egész életében él, |
aztán meg, mint a féreg, |
beleszorul a fába. |
JÓNÁS
Lejön a várfokról. Elment a török.
GRABEC
Elment a török?
GAZDA
Elment!
POLGÁR
A török!
Szakács, Diák, Jónás kivételével felrohannak a várfokra, körülnéznek, örvendeznek.
I. KATONA
A kapunál. Ki lehet menni.
I. katona kimegy, II. katona utána bámul.
II. KATONA
Mi van odakint?
I. KATONA
Semmi. Be lehet jönni.
I. katona visszajön.
II. KATONA
Ezek szerint szabadok vagyunk. Kipróbálom.
II. katona kimegy, visszajön.
I. KATONA
Na? Milyen volt?
II. KATONA
Jó volt. Most mit tegyünk?
I. KATONA
Néha kimegyünk, néha meg visszajövünk.
Időnként kimennek, időnként visszajönnek.
DIÁK
Elmúlt a végveszély. Lehet, hogy vége minden felbuzdulásnak? Mivel szegüljünk szembe ezután? Mielőtt megjött volna, máris búcsúzik a mámor. Másnapos lettem, pedig részeg se voltam.
JÓNÁS
Hát, fegyvertársaim, én most elmegyek. Amíg lehet. Különben is; a rohanásban leli nyugalmát a kóbor értelem. Gyertek velem.
SZAKÁCS
A diák nélkül nem megyek.
DIÁK
A szakács nélkül én sem.
SZAKÁCS
Valami szép kezdődött. Nem lehet, |
hogy rögtön az elején véget érjen! |
DIÁK
Nem megy sem ő, sem én. |
Maradj te is. |
JÓNÁS
Az ég áldjon meg benneteket, hülyék! |
Nem érzitek, hogy most jön a szörnyűség? |
Ami eddig volt, szelíd tréfa volt csak, |
előétele a nagy étkű nyomornak. |
Ha itt maradtok, emberhúst zabálva, |
öklendezve másztok a másvilágra! |
DIÁK
Én inkább attól tartok, |
hogy béke lesz, bőség és nyugalom, |
a jók nem lesznek jók, minthogy a férgek |
nem lesznek férgek. Győz az unalom. |
JÓNÁS
Még hogy a béke reménye riaszt! – Ó, én barom, |
hát mit győzködlek? Meg nem foghatom. – |
Nézzétek: térden állva kérlek: |
iszkoljatok! Nem értelmes kísérlet |
úgy lenni jónak, ahogy nem lehet, |
és reménytelen helyzetben hiába |
vetni oda az életet. |
DIÁK
Megőrült. Most kezdődött el a béke! |
SZAKÁCS
Még bele se tanultunk az éhezésbe. |
JÓNÁS
Mit örvendeztek? Túl szépen süt a nap. |
Higgyétek el: rondán rohad meg, aki itt marad. |
Nem értitek? – Nem értik. |
Pofázhatok én akár ezer évig.– |
Miattatok nyelek majd kardvasat! |
Csak ne volnátok épp most bájosak! |
Vártatok volna, amíg elfutok! |
Kőszegi marhák, kedves gyilkosok, |
baj van! Még mindig nincs bennem utálat! |
Magam sem értem, miért és miért nem, |
még mindig térden állok. |
DIÁK
Egy kicsit meghülyített a szerelem. |
SZAKÁCS
A bécsi hölgyet én is kedvelem. |
Jön Kézdi, mögötte – Kleinitzné kivételével – minden várbeli.
KÉZDI
Na, ti mocskok, ezentúl én vagyok a kapitány. Innen senki el nem mehet, és csak az kap enni, aki a seggemet nyalja. Hetek óta készülök, hogy elsüssem ezt a viccet. Elsütöttem. Nem tudtok röhögni, mi? Nahát akkor, mivel is kezdjem az uralkodást?
VITÉZ
Szigorral.
KÉZDI
A kaput őrizzétek! Ti pedig álljatok sorba, lázadók!
Vitéz Tolvaj és Rabló segítségével lehajtja a várfokról az ott levőket.
KÉZDI
A többi is álljon sorba. Nagyság szerint. Mindenki lázadó.
Sorba állnak. Kézdi mögött Pap, Vitéz, Tolvaj, Rabló. I. és II. katona a kaput őrzi.
KÉZDI
Most pedig tessék panaszkodni, én pedig orvosolni fogok. Aki nem hajlandó panaszkodni, annak úgy ráülök a szájára, hogy csak akkor kap levegőt, ha eresztek. Ez volt a második viccem, ezt is elsütöttem.
Jónás a kapu felé lopakodik.
POLGÁR
Uram, ne feledd, hogy előre besúgtam minden lázadást!
FÉRJ
Uram, én átengedem a feleségemet!
FELESÉG
Én átengedem magamat.
GAZDA
A feleségem ellopott huszonegy dunyhát, mind a tiéd.
KÉZMŰVES
A bőre alatt is pénz van.
GAZDA
A pénzem is a tiéd.
POLGÁR
A bőrét is kérd, uram!
GAZDA
A bőröm is a tiéd.
KÉZMŰVES
Szép fegyvereket csinálok neked. Lecsatolja Polgár kardját, odanyújtja Kézdinek. Tolvaj rácsatolja a kardot Kézdire.
POLGÁR
Sokan alagutat ástak szökés céljából, előkerült egy csomó kincs, megmutatom.
DIÁK
Mit műveltek, emberek?! Nem erről volt szó!
I. KATONA
A kaputól kiabál, II. katonára mutatva. Ez itt, ez az illető az ostrom alatt lopott egy csillárt. Elásta. Kiásom. El.
KÉZDI
Nahát! Nem is reméltem, hogy ennyire szerettek. Most boldog vagyok, mocskok, mert érzem, hogy szerettek. Mindig erről álmodoztam. Jó leszek hozzátok. Ezt az éhező vénembert felhizlalom. Humanizmusból.
PAP
Vigyétek tömni.
Páran a lábánál fogva kihúzzák Öregembert.
DIÁK
De hát ez egy őrület! Az előbb valami szép kezdődött! Mi változott meg hirtelen?! Vigyázz, mert megírom minden tettedet!
KÉZDI
Diktálni én fogok. Ki fog derülni, hogy minden másképpen volt. Igen?
GRABEC
Azt ígérted, hogy én leszek a kapitány!
KÉZDI
Na, ez jó. Ez volt a harmadik viccem.
II. KATONA
Nyakon csípi Jónást, aki éppen kisurranna a kapun. Hé! Egy szökevény! Gyere csak a kapitányhoz!
Jónás verekszik, Tolvaj és Rabló is ráugrik, Kézdi elé cipelik.
JÓNÁS
Diákhoz és Szakácshoz. Mondtam én, ti barmok!
KÉZDI
Mihez kezdjek veled, szökevény?
PAP
Fejhangon visít. Ki kell herélni! Ki kell herélni!
GRABEC
Mondjátok, ez ilyen egyszerű?
FÉRJ
Akaszd föl.
FELESÉG
Fejjel lefelé.
POLGÁR
Fej nélkül.
GRABEC
És én ezt nem tudtam, ó, én barom!
FÉRJ
Fiúra mutat. Ezt is akaszd föl.
FELESÉG
Fejjel lefelé.
ÖZVEGY
Én nem védem a csapodárt!
ÖREGASSZONY
Nem engedem! Kézdi lába elé esik.
GRABEC
Én, aki erős és szép vagyok,
ennyire hülye lennék?
De nem! Már okos és bölcs vagyok,
pedig mily hülye voltam nemrég!
Kézdi dühösen Grabec felé fordul, de nem tud mozdulni az Öregasszonytól. Grabec egyetlen ütéssel leteríti, Kézdi elterül, csönd. Grabec mosolyogva áll. Pap Grabechez ugrik.
PAP
Uram, remélem, nem tört a kezed |
e sziklakemény ökörkoponyától! |
GRABEC
Győztem! És abban, hogy jó legyek, |
már senki, semmi se gátol. |
POLGÁR
Fiúra mutat. Ő a legalkalmasabb kapitánynak.
FÉRJ
Én is őrá szavazok.
FELESÉG
Ügyes fiú.
ÖZVEGY
Megvédem őt, akár a testem árán!
JÓNÁS
Eresszetek, ti marhák, megdőlt a hatalom!
FIÚ
Grabechez ugrik, a kezét csókolja. Köszönöm, uram!
GRABEC
Mit köszönsz?
FIÚ
Hogy megkegyelmezel!
PAP
Fiúhoz. Ne szopogasd a kapitány kezét, megfázik, és reumát kap.
GRABEC
Én nem halált, de kegyelmet osztok, |
az igazak útjára léptem, |
szerintem: legyen mindenki boldog, |
és tőlem senki se féljen! |
VITÉZ
Sorba állni, szarháziak!
FÉRJ
Grabechoz. Uram, rád száll a feleségem.
FELESÉG
Rád szállok én magamtól is.
POLGÁR
A tervezett alagutakat is kiásom, hogy megmutassam.
GAZDA
A tiéd a pofámról a bőröm.
KÉZMŰVES
Még szebb fegyvereket készítek neked. Lecsatolja az ájult Kézdiről a kardot, átnyújtja, Vitéz Grabecra csatolja.
VITÉZ
Tovább, szarháziak!
DIÁK
Megírom minden tettünket, uram. |
Csak ami történt, én csak azt írom. |
A fantáziám, bizony, igen szegényes. |
A Téboly Könyvét írom, jó uram, |
mert most már esedékes. |
PAP
Kapitány, büntess! Itt az alkalom! |
GRABEC
Kirántja kezét Fiú szájából.
A fenébe, nedves az alkarom! |
Ó, híveim, tegyétek, ami tetszik, |
a szabadságot hoztam el közétek, |
és végtelenné nőtt a szeretet |
nemrég még üres szívemben, a nagyban. |
Jónás őrzőihez fordul.
Eresszétek! Tudom, hűséges hívem. |
Most vele is csordultig van a szívem. |
Eleresztik Jónást, II. katona, Tolvaj és Rabló a kapuhoz siet őrködni.
I. KATONA
Be a csillárral. Megvan a csillár. Csinos holmi. Itt van. |
De hol a kapitány? |
PAP
Itt áll, fiam! |
I. KATONA
Nevet. Grabec? Mi ez a tréfa? Nem nevettek? |
PAP
A kérdezőnek igazsága van, |
kapitány úr, mert mostani nevednek |
köznapi, szinte ódon csengése által |
még nem vagy azonos a kapitánnyal, |
vagyis magaddal. |
GRABEC
Én: valaki más? |
PAP
Valahogy így. Nagy úr a megszokás, |
holott, uram, te át vagy már cserélve. |
GRABEC
És nem hallgathatok a régi névre? |
Pap térdre esik, Diák és Jónás kivételével a többiek is letérdelnek.
PAP
Uram, ki nagy vagy, lásd, mi térden állunk, |
és így kérünk, hogy legyél a királyunk! |
Ezentúl Kőszeg: ország! Kőszegország! |
Kérünk, ne fordítsd el tőlünk az orcád! |
Uram, királyom, foglald el a trónod! |
Ígérd, hogy szegény népedet megóvod! |
Királyunk, bárki légy, hiszünk tebenned, |
és könyörgünk: hozd el közénk a rendet! |
GRABEC
Mindent ígérek, mindent megígérek! |
PAP
Uram, királyom, foglald el a trónod! |
Grabec zavartan körülnéz. Jónás besurran a várba.
POLGÁR
Trón, az nincsen. |
KÉZMŰVES
Márpedig anélkül nem megy. |
Polgár a koporsóhoz ugrik.
POLGÁR
Uram, ez éppen megfelel! |
Beleültetik Grabecet a koporsóba.
PAP
Most pedig meg is koronázunk szépen. |
Légy jó király, és uralkodj a népen. |
Int, először nem értik, aztán Polgár Grabec fejére teszi a csillárt.
GRABEC
Nem tudom, mit tesz a többi király, |
de mondjátok: ezt éppen így muszáj? |
PAP
Királyom, nem könnyű a hatalom. |
GRABEC
A súlyát mily hamar tapasztalom! |
PAP
Légy teherbíró, hatalmas királyom! |
GRABEC
Ez gyönyörűbb, mint egy lidérces álom! |
Kézdi magához tér, a fejét tapogatja, Öregasszony simogatja. Kézdi felül.
GRABEC
Sokáig árva voltam. Mennyi rokon |
akadt most, érzem! Nézd, milyen sokan |
térdelnek énelőttem, mintha apjuk |
lennék – pedig hát nincs is feleségem. |
Kézdi feltápászkodik, bámul.
KÉZDI
A koporsóban ül. Fején a csillár. |
Nem röhög senki. Mi van itt? Nem értem! |
Grabec, te dög! Te hálátlan briganti! |
Szarháziak, tessék sajnálni engem! |
Mit néztek? Ejnye. Valami nincsen rendben. |
POLGÁR
Felségsértő szavak ezek. |
KÉZMŰVES
A király kegyes. Megbocsátja. |
VITÉZ
Királyom, nem tűröm, hogy szidjanak! |
FÉRJ
Az ilyen férget nem kell észrevenni. |
GAZDA
Kiváltképp, ha a hatalom szilárd. |
FIÚ
Megcsavarom az orrodat, barátom. |
Megcsavarja Kézdi orrát, többen nevetnek.
A múlt már nem valóság. Nem is álom. |
Nem akarunk, hát nem emlékezünk. |
Vagyunk és voltunk, amivé ma lettünk, |
és mássá nem leszünk, |
mert jóságos királyunk mától fogva |
a múltban is uralkodik felettünk! |
KÉZDI
Az orrát tapogatja, tántorog.
Jóságos ég, hát elhagy az eszem! |
Ami volt, nem volt, s mégis emlékezem? |
Vagy rosszul látok? Nem is látok talán? |
Meghaltam, feltámadtam? S túl korán? |
Szédelegve leül.
PAP
Úgy nézem, meghibbant szegény. Királyom, |
javaslom: vedd át országod, a várat. |
Illesd minden kövét saját kezeddel, |
s mit nem hagysz nekünk; azt magadnak vedd el. |
GRABEC
Szédelgő hívem, sóhajom feléd száll, |
gyógyulj meg minél hamarább. |
– Emeljetek. Nem mászom ki a trónból, |
ha egyszer belemásztam, és remélem, |
ebben a trónban halok meg kövéren. |
Kicipelik a koporsót, csak Kézdi, Jurisicsné, Diák és a kapunál I. és II. katona marad.
KÉZDI
Azt hiszed, jó lesz, Grabec, te barom, |
azt hiszed, jó lesz majd a hatalom? |
Én állat! Azt reméltem, megszeretnek |
a rangomért. Hát ezt az ilyeneknek! |
Veszett világ! Veszett világ! |
A gazságból túrtak ki, engem! |
Bitang világ! Utálom a jókat, |
s most őket kell szeretnem! |
Megragadja Jurisicsnét a lábánál, kifelé húzza.
JURISICSNÉ
Ne bántson! Mit képzel? Én kapitányné vagyok! Velem ilyet nem lehet!
KÉZDI
Most mit óbégatsz? Elhagy az eszem! |
Vicsorog rám a szövetségesem! |
Kivonszolja a sikoltozó Jurisicsnét.
I. KATONA
Jó lenne elpucolni, mi?
II. KATONA
Leszúrlak, ha meg akarsz lógni.
I. KATONA
Jól van, na, csak vicceltem.
II. KATONA
Hülye vicc.
Csönd.
II. KATONA
Mi lenne, ha lelépnénk?
I. KATONA
Előbb miszlikbe váglak.
II. KATONA
Ne hadonássz, csak próbára tettelek.
I. KATONA
Hülye próba.
Csönd.
I. KATONA
Őrködjünk.
Őrködnek.
DIÁK
Sejtek mindent a kezdete előtt, |
és túllátok a végén, ám ítélet |
joga nem illet késve ébredőt: |
a tudatlanság forrásainál |
váratlanul tört miránk az élet, |
és váratlanul tört ránk a halál. |
Jön Polgár.
POLGÁR
Pokoli dolog: a török sehol, a királyt nincs kinek elárulnom, ha éppen úgy adódik. Micsoda létbizonytalanság!
Gondolataiba mélyed. Jön Gazda.
GAZDA
A lányok egyre többet zabálnak, én egyre kevesebbet. Még éhen halok, mielőtt megszedném magam. Hát nincs ebből kiút?
Gondolataiba mélyed. Jön Szakács.
SZAKÁCS
Egyre éhesebb vagyok. Mindenki így van ezzel, de valahogy nem illik szóba hozni. Nincs ellenség, aki táplálna. Ilyen a rend? Milyen különös.
Gondolataiba mélyed. Jön Kézműves.
KÉZMŰVES
Gondolkoznak. Ez rosszat jelent. Ilyenkor mindig én húzom a rövidebbet. Megzavarom őket. Kiált. Éljen a király!
GAZDA
Éljen!
POLGÁR
A király!
Egymásra bámulnak, csönd.
DIÁK
Szakácshoz.
Én tiltakoztam. És te? Bölcsen befogtad a szádat. |
Megcsaltál! Irdatlan irántad szívemben az utálat! |
SZAKÁCS
Neked mindegy, mi lesz velünk, megírod. |
Jót írsz-e rólunk? rosszat? – él majd a híred. |
De én annak főzök, aki él, és csak ameddig élek. |
Én függök tőlük. Bűn ez? Bocsáthatatlan vétek? |
DIÁK
Mindegy nekem?! A krónikámról, magamról rég lemondtam! |
Azt hittem, körülöttem csupa rokon van! |
És mi van? Őrület van, és bolondok. |
Hát mi lesz velünk, ha rólatok magamban is lemondok? |
Kinek kotyvasztasz, mondd? Jövendő gyilkosoknak? |
SZAKÁCS
Valami rend kell! Ha vetnek és aratnak, |
az emberségünk gyorsan helyreáll. |
Az új kapitány… a király |
kegyelmes. Megígérte. |
Nézd társainkat. Tűzbe mennek érte. |
Barátok lettünk valamennyien |
a király híveként. A rend ilyen. |
Hiszem és látom: jók az emberek, |
többedmagukban jobbak, mint egy lehet. |
Igen. A szebbért eladtam a szépet. |
De felmentő lesz, tudom, az ítélet. |
POLGÁR
Egyszer hozott nekünk egy zsák élelmet.
GAZDA
Szép dolog volt.
KÉZMŰVES
Szép dolog.
POLGÁR
Meg akart vele vesztegetni. Lázadást szított.
KÉZMŰVES
Így volt.
POLGÁR
Mi nem dőltünk be.
KÉZMŰVES
Nem bizony.
POLGÁR
Látszólag ugyan falatoztunk, de szívünkben hívek maradtunk végig.
GAZDA
Hogy hűségesek? Kihez?
KÉZMŰVES
Hát a királyhoz.
POLGÁR
Mit gondoltok, mondjuk el a királynak?
GAZDA
Hogy a diák lázadást szított ellene?
KÉZMŰVES
És hogy mi már akkor is hűek voltunk hozzá.
SZAKÁCS
Mielőtt még király lett volna?
POLGÁR
Akkor.
SZAKÁCS
De hát hol volt még akkor a király?! |
A helyzet bonyolultabb volt a mainál! |
Grabec is osztozott velünk a zsákban! |
Grabec is senki volt! |
POLGÁR
Király volt, álruhában. |
Hát kiért szálltunk harcba? Csakis érte! |
KÉZMŰVES
Nehéz harc volt, de én mondom: megérte! |
DIÁK
Csak tudnám, mit hazudtok összevissza! |
POLGÁR
Gazdához. A diák képes rá, és meghazudtol. |
Szerszáma is van hozzá. Ez a lúdtoll. |
Mi lesz, ha majd írásban mocskolódik |
rólunk, és urunk hű alattvalóit |
az írás szerint bünteti és dicséri! |
GAZDA
Szörnyű kilátás. |
KÉZMŰVES
Jaj annak, aki megéri. |
Az ilyen fickó, hogy mentse a bőrét, |
akárkit, minket is bemártogat! |
POLGÁR
Életveszélyben élünk, barátaim. |
Jobb, ha nem ő, de mi lövünk bűnbakot. |
KÉZMŰVES
Jobb lesz, ha írni elfelejt. |
POLGÁR
Ne írjon semmit. |
GAZDA
Senkiről. |
KÉZMŰVES
Még összekörmöl kígyót-békát. |
POLGÁR
A késő századoknak. |
KÉZMŰVES
Kezelni kell. |
GAZDA
A kezét? |
KÉZMŰVES
Hogy ne kezeljen |
írószerszámot. |
POLGÁR
A jobbját jobb levágni. |
GAZDA
Mi lesz, ha bal kézzel tanul meg írni? |
KÉZMŰVES
A bal kezének is vesznie kell. |
Diák nevet.
KÉZMŰVES
Azt hiszi, viccelődünk. |
POLGÁR
Gúnyolódik, |
mert nem becsüli meg bennünk az embert. |
GAZDA
Nem szép dolog a gúnyolódás. |
KÉZMŰVES
Sértő. |
DIÁK
Javaslom: mindkét lábfejem is hulljon, |
mert azokkal is megtanulok írni. |
GAZDA
Ez új szempont. |
KÉZMŰVES
Értékes gondolat. |
POLGÁR
Mindegy, ki mondja ki az igazat. |
DIÁK
Jó, jó, írni már nem tudok, de kinyitom a számat. |
KÉZMŰVES
Valóban. |
GAZDA
Képes rá, és megteszi. |
POLGÁR
Gyalázat. |
KÉZMŰVES
Ha nyelvelni kezd… |
GAZDA
Le kell beszélni róla. |
POLGÁR
Az érveket hiába pazarolnánk. |
KÉZMŰVES
Mert önfejű. |
DIÁK
A nyelvet ki kell tépni. |
GAZDA
Úgy van. |
POLGÁR
Szörnyű az emberi elme |
lomhasága. |
KÉZMŰVES
Már csaknem tragikus, |
mily lassan fogjuk fel az érdekünket! |
Polgár váratlanul csuklyát borít a fejére, és köpenybe burkolódzik, Kézműves és Gazda követi a példáját. Szakács lassan ugyancsak csuklyát borít a fejére, és köpenybe burkolódzik. A négy alak teljesen egyforma. Keringeni kezdenek Diák körül.
DIÁK
Na nem! Nem jó a tréfa, ha túlfeszítik! |
A zsák tartalmát nektek adtam, és |
higgyétek el: nem volt az hencegés! |
A jóságomra nem hivatkozom, |
hiszen mint jónak, nincsen rá jogom, |
sőt nem vagyok jobb, mint akárki más – |
hess, tűnj el, takarodj már, látomás! |
Tudom, hogy álom. Ez más nem lehet. |
Érjetek hozzám, és felébredek, |
és másként élek, sejtem is, hogyan, |
nem írok soha többé, csak élek, boldogan! |
Rávetik magukat, elvonszolják.
Nappal. Mező. Jön Jurisics.
JURISICS
Az ősz előtti lankadás |
alig rezzenő illatában |
milyen szelíden hullámzik a mező! |
A túlparton a bólogató füzek, |
lapuló kő a fű alatt: |
milyen szép is a látszat annak, |
aki érzi |
a mezőben, a makulátlan égben, |
a folyókban, a fákban láthatatlan, |
csillámló húrok zsonganak; |
szorgos és áttekinthetetlen háló |
szövi át mélyen azt, ami látható, |
és szemlélőjét, aki most az egyszer |
a létezésben otthonára lelt. |
De látványt nem gyűjtök már. Ez a végső. |
Épülni, gazdagodni az kívánhat, |
akit a cél felé lök még a látszat. |
Az én látszatom velem múlik el, |
nem is kell számot adnom róla, |
mert látni fogja minden élő másom, |
aki, mint én, végigrohant |
az összes állomáson. |
Az idő úgy foszlik le rólam, |
mint halálos sebről a géz. |
Életem, köszönöm neked, |
hogy elbúcsúznom tőled nem nehéz. El. |
Nappal. A vár udvara. I. és II. katona változatlanul a kapunál őrködik. Jön Parasztasszony.
PARASZTASSZONY
Aratni kell! Megrohad az élet! |
Nem felelnek. Odamenni félek, |
úgyis visszaűznek. És levágnak. |
Akkor aztán fuccs az aratásnak! El. |
Jön Jónás egy rakás összecsomózott lepedővel, felfelé lopakodik a várfokra, berohan a csuklyás Szakács, elkapja Jónást.
SZAKÁCS
Valami hányás van a számban, |
valami borzalmas bűz vesz körül! |
Ne menj el! Kit szeressek, |
ha nem leszel? Ki ad nekem tanácsot? |
JÓNÁS
A hallgataggá szerényült barátod. |
SZAKÁCS
Nem ereszti. Gyáva voltam. Ugye, hogy gyáva voltam? |
Bűnös vagyok! Beszari féreg, álnok, |
rohadt kis hitszegő, hitvány gazember! |
Mondd, hogy így van! Köpjél szemen, könyörgök! |
Rázza Jónást.
Ahogyan gyáva voltam, ugyanúgy leszek bátor! |
Ha jó leszek, még minden jó lehet. |
Mindenkit gyűlölök. Minden szem engem vádol. |
De van erőm, és máris mindenkit szeretek! |
Fojtogatja Jónást.
Szörnyű volna, ha nem a gyávaságom |
miatt hallgatna csonkán a barátom! |
Nem hihetem, hogy őt is belefőztem |
az álmaimban fortyogó, |
ínyencségekkel illatozó tálba! |
Ha így lett volna, nem élhet alkotó |
a mai naptól, |
ki gyilkossá ne válna! |
A végtagjait és a nyelvét |
ugye, hogy nem a húslevesbe vágtam?! |
Ugye, hogy nem a mindenség utolsó, |
de én vagyok első a gyávaságban?! |
JÓNÁS
Eressz, te őrült! |
Szökjünk meg együtt, aztán valahol távol |
megfosztalak a lelkifurdalástól. |
Gyere már! Mit vársz? Ha nem jössz, hát eressz! |
SZAKÁCS
Ha lehámlana rólam a kereszt! |
Szakács belekapaszkodik a lepedőkbe, Jónás hiába rángatja. Jön Kézműves.
KÉZMŰVES
Csuklyát kell varrni, ez jött a divatba. |
Kézműves voltam, szabó lett belőlem. |
SZAKÁCS
Te gyűlölted a kapitányt, igaz? |
Ugye még most is gyűlölöd? Felelj! |
KÉZMŰVES
A kapitányt? A régit? Nem szerettem. |
SZAKÁCS
De gyűlölted is! |
KÉZMŰVES
Lehet. Nem tudom. |
Nem mindegy most már? |
SZAKÁCS
Hogy lehetne mindegy? |
Gyűlölöd most is. Vagy pedig imádod. |
KÉZMŰVES
Mit tudom én! Nem érdekel. |
Most mindenkinek csuklya kell. |
A lepedőkből jó sok csuklya telne. |
Na nézd! Hisz szökni akar őkegyelme! |
JÓNÁS
Távol álljon tőlem. A vértől szárítgatom őket, ami majd rájuk ömlik.
Kézműves kirángatja Jónás kezéből a lepedőket.
KÉZMŰVES
Kincstári holmi. Minden a királyé. |
A címerét, ha lesz majd, belesütjük. |
SZAKÁCS
Kézműves voltál. Hogy lettél szabó? |
A hivatás, akár a lepedő, |
oly könnyen váltogatható? |
Felelj, mert ettől függ az életem: |
hogyan győztél a szenvedélyeden? |
Kézműves és Szakács el a lepedőkkel.
JÓNÁS
Felmegy a várfokra, megáll.
Van úgy, hogy menteni kell a menthetetlent, |
és nagyon kell szeretni, aki gyűlöl, |
van úgy, hogy istenért kell megdögölni, |
s magunkból kell engedni, nem az ügyből, |
van úgy, hogy sebre nem gyógyír a sebzés, |
van úgy, hogy meg kell ölni, aki untat, |
s van úgy, hogy forradalmi tett, |
ha átmentjük magunkat. |
Kifelé leugrik a várfokról, puffanás, csend.
I. KATONA
Zsák volt? |
II. KATONA
Ember? |
I. KATONA
Szemét? |
II. KATONA
Kincstári holmi. |
I. KATONA
Utána kell loholni. |
II. KATONA
Együtt megyünk. Ha megszöksz, itt maradsz! |
I. és II. katona kimegy a kapun. Jön Gazdáné, a csuklyás Gazda kötélen húzza maga után a három lányt.
GAZDA
Ne sírjatok, ti bőgőmasinák! |
Azért kentelek be korommal, |
azért dugtalak durva és büdösített |
condrákba, és a nyakatok köré |
azért tekertem pállott kapcarongyot, |
hogy senkinek se szúrjatok szemet! |
Kis picinyeim! Meghasad a szívem, |
ha bőgni látlak! Mondjátok: papus! |
Fogjátok fel a szűk kis agyatokkal: |
aggódom, mert szeretlek, és ha kell, |
egész regiment fegyvereivel |
megvívok puszta kézzel, daliásan, |
hogy pofitokat mosolyogni lássam |
a korom alatt. Mondjátok: szerettek? |
I. LÁNY
Hát, részemről imádlak, jó papus. |
II. LÁNY
Szaros gatyád kimosom, ha kakis. |
GAZDA
Na és te? Nem szólsz? Nem szeretsz? |
III. LÁNY
Van, aki nem kúr, más viszont rogyásig, |
az egyik mégis olyan, mint a másik. |
I. LÁNY
Fuj, szajha! Nem szereted apukát? |
Aki a papák között a legpapább? |
II. LÁNY
Papus, ne hagyd, hogy szétrakja a lábát, |
mert franc-ragályban leled a halálod! |
Az összekötözött lányok összeverekszenek, Gazda igyekszik szétválasztani őket.
GAZDÁNÉ
Te vén, kéjelgő bakkecske, te átok, |
megint a cafkák cicijét cibálod? |
GAZDA
Szeretem őket, pedig meg sem értik |
a háládatlan, ostoba ribancok! |
I. LÁNY
Mit értsünk meg? Csak nagy néha vetettél |
nekünk, papus, valami ócska koncot! |
II. LÁNY
Nekem tetszik a nejed őnagysága |
kendője. Ugye nem kell részleteznem? |
GAZDA
Nehéz ügy. Éppen ez a kendő kell neked? |
Majd kapsz helyette szebbet, kicsi szentem. |
II. LÁNY
De nekem ez kell! |
GAZDÁNÉ
Szebbet adsz neki, |
ennek a riherongynak, mint nekem? |
Elrohan.
GAZDA
Látod, most megsértettem őt miattad, |
hálátlan, mocskos szájú gyermekem! |
II. LÁNY
Ha nem kapom meg, méghozzá azonnal, |
gondom lesz rá, hogy ne adj el haszonnal! |
I. LÁNY
Ezentúl nem eszünk! |
II. LÁNY
Nem kell az élelem! |
I. LÁNY
Csontig fogyunk! |
II. LÁNY
És még tovább! |
I. LÁNY
Velőig! |
III. LÁNY
Az úgyis elrohadt már. |
I. LÁNY
Istenem, |
hogy a nő nem választhatja meg a vevőit! |
GAZDA
Psszt! Csöndesebben! Lüke kelekótyák! |
Megkaptok mindent, hisz ki lenne drágább |
nekem, csak kérlek, gyertek már velem, |
kevésbé forgalmas a hűs verem! |
Gazda kifelé húzza a lányokat, jön Gazdáné, mögötte Pap, Vitéz, Diák, Polgár, Kézműves, Szakács, Fiú, Tolvaj, Rabló, valamennyien csuklyában, Grabecet a koporsóban hozzák, fején a csillár. Kleinitzné megjelenik a várfokon, tekintetével Jónást keresi.
GAZDÁNÉ
Ők azok! A szajhák!
GAZDA
Senki se merjen közelíteni! Kardot ránt. Magántulajdon! Tilos a belépés!
A lányok vihognak.
PAP
Ejnye, fiam, itt minden a királyé! |
GAZDA
Ők nem! |
PAP
Dehogynem. Add át szépen őket. |
GAZDA
Soha! |
VITÉZ
Nem kérni kell, de elkobozni. |
GAZDA
Csak azt próbáld meg! |
PAP
Hüvelybe a karddal! |
Lányok vihognak.
GAZDA
Táguljatok! |
VITÉZ
Felséged mit parancsol? |
GRABEC
Ez három nő. |
VITÉZ
Úgy van, felség. |
GRABEC
A hárem |
hány nőből áll? |
PAP
Háreme válogatja. |
GRABEC
Háromból állhat? |
PAP
Nem vagyok szakértő, |
de három hölgy, úgy vélem, megfelel. |
FIÚ
Vedd őket háremül, uram, királyom. |
PAP
Az eredeti Kőszegi Királyság |
ily módon egyesítheti a Portán |
s a Bécsben honos szép szokásokat: |
mindenfelől a jót ötvözi össze |
a legjobbá, hogy csodájára járjon |
szultán, császár, és minden utazó. |
GRABEC
Nos, úgy döntöttem: elveszem e nőket. |
FIÚ
Három királyné, hódolva köszöntlek. |
GRABEC
A ceremóniát későbbre hagyjuk, |
az ügy halasztást semmiképp se tűr. |
PAP
Úgy lesz, felség. |
GAZDA
Kotródjatok, bitangok! |
Nekiesnek Gazdának, vívnak, Gazda sebesülten elesik, a lányok vihognak.
GAZDA
Tudassátok a késő századokkal: |
halandó voltam, s harcban estem el! |
I. LÁNY
Hogy vagy, papus? |
II. LÁNY
Jé, kilóg a beled! |
I. LÁNY
Vallj színt, papus, mielőtt meggebedsz: |
hármunk közül melyiket kedveled? |
II. LÁNY
Gazdába döfi Garza kardját. Engem szeret. |
GAZDA
Szerettem mind a hármat! |
III. LÁNY
Az embert adni-venni nem gyalázat, |
de mégsem szép a kiszolgáltatottól |
adományokkal koldulni szerelmet. |
Ezért, papus, fogadd a megvetésem. |
Gazda meghal.
PAP
Isten nyugosztalja. Int, kiviszik a hullát. |
GAZDÁNÉ
Mit csináltak az urammal? Utánuk rohan. |
GRABEC
Elhunyt az egyik alattvalóm. Fogy a népem! |
Ha nem kívánok három feleséget, |
mit gondolsz: netalán még most is élne? |
PAP
Saját kezével kereste a vesztét, |
meg is találta. |
Int, a lánykról leveszik a kötelet, Grabechez kísérik őket.
GRABEC
Jaj, büdösek! A ceremóniát |
mégse halasszuk, hátha közben |
jobb szagra térnek. |
PAP
Vitézhez. Mosd meg őket. A fürdővizet később szentelem meg. |
Vitéz elvezeti a vihogó lányokat.
GRABEC
Elrabolták a hitveseimet! |
PAP
Felséged ne izguljon, visszajönnek. |
I. és II. katona bejön a kapun, ölben behozzák Jónást.
I. KATONA
Kiugrott. |
II. KATONA
A lábát törte. |
I. KATONA
Elrejtőzött. |
II. KATONA
Megtaláltuk. |
Leteszik Jónást, aki nem tud lábra állni.
PAP
Visít. Megtoroljuk! |
Folyjon össze a taknya és a vére! |
Királyom, tiéd mindene, |
de igényt tartok mind a két herére! |
Berohan Első, Második, Harmadik.
MÁSODIK
Három pucér nő egy dézsában! |
Felséges úr! Három nő! Esküszöm! |
GRABEC
Milyen szaguk volt, mondd? A bűz eloszlott? |
MÁSODIK
Azt nem láttam, csak három nőt pucéran. |
PAP
Higgadtan. Hogy mit láttál, feledd el mindörökre. |
A királynékat láttad, bőrbe kötve! |
Kleinitzné lejön a várfokról, Grabec elé térdel.
KLEINITZNÉ
Uram, kérlek, segíts! Én férjes asszony |
vagyok, s az ördög csábító alakban |
kísért naponta többször, véremet |
a forráspont fölé hevítve fel! |
Uram, csúfítsd el ezt a kedves arcot, |
hajlékony testét ótvar lepje el! |
Fél hosszú napja már felém se nézett! |
Itt akart hagyni, pedig megigézett! |
Hűségem van csak, és ha elhajítom, |
többet veszítek, mint veszíthet ember! |
Védtelen, hű hitves vagyok, segíts hát, |
hogy ne kívánjam ily gerjedelemmel! |
GRABEC
Egy kedves asszonyt megkísérteni |
bizony bűnös dolog. Nem így van? |
PAP
Így van. |
GRABEC
A kísértőjét többé meg ne lássam. |
PAP
A kísértője többé mit se lásson! |
FIÚ
A szemét ki kell tolni! |
KÉZMŰVES
Mind a kettőt! |
POLGÁR
Hogy egyikkel se lásson. |
PAP
Másodikhoz. |
Te vakítsd meg! |
MÁSODIK
Úristen, éppen én? |
PAP
Ha nem cselekszed, |
hasonló büntetés vár téged is, |
mert amit láttál, azt csak a király |
szemlélheti, alattvalója nem. |
JÓNÁS
Miről fecsegtek? Kit bánt a szemem? |
Hát mi közöd van hozzám? |
MÁSODIK
Nem tudom. |
PAP
Ha nem cselekszed, rögtön kiherélünk. |
MÁSODIK
Úgy érzem, egyre inkább egyszer élünk, |
de ilyesmiben nincs gyakorlatom. |
Bakónak lenni szép. Rátok hagyom. |
ELSŐ
Énrám ne told! |
HARMADIK
Én se vagyok szakember! |
KLEINITZNÉ
Csak nem vakítják meg? |
PAP
Te kérted, asszony! |
A király kegyes: meghallgattatál! |
KLEINITZNÉ
Könyörgök: ne! A szeme volt az őröm! |
Oly szép vagyok, ha benne tükröződöm! |
MÁSODIK
Királyom, lásd: gyöngülök, reszketek, |
énhozzám jobban illik a talpnyalószerep! |
Legyen bakó a tiszteletes úr! |
PAP
A szellemi vezér, a lelkipásztor |
hóhérként vegye ki a részét |
a munkamegosztásból?! |
Személyesen gyilkoljon? Ő? Na nem! |
Ilyen csodát nem látott, nem is láthat |
a történelem! |
Hát nem akad királyt szolgálni férfi? |
FIÚ
Hát senki sem lesz hóhér? Micsoda szégyen! |
Vakítsátok meg együtt! Hárman-négyen! |
PAP
Nagy ég! A gazdát könnyedén megöltük, |
ám egy-két szemtől reszketünk! |
S még azt hittem, hogy egységünk szilárd! |
Ó, istenem, mi lesz velünk? |
KLEINITZNÉ
Hála az égnek, nem vakítanak meg. |
Az előbb valaki más beszélt helyettem, |
hisz nem lehetek éppen én kegyetlen |
hozzád, szerelmem, őröm és tanítóm! |
SZAKÁCS
Asszonyom, húzódj félre. Én megvakítom. |
Kőszeg csak úgy lesz újra otthonos, |
ha meggyőződünk róla, hogy én vagyok a rossz, |
csak én. És ti a jók. Ez szükséges kísérlet. |
Okos szemed van, Jónás. Remélem, ezt is érted. |
Hogy én legyek a rossz, a rosszat én gyakorlom. |
Mert vége a világnak, ha a gonosz kívülem van. |
I. és II. katonához.
Helyet kérek. Egyedül leszek bűnös. |
I. KATONA
Futni hagyjuk? |
II. KATONA
Törve van a lába. |
Elhúzódnak.
JÓNÁS
A nyugalmadért megvakítanál? |
Te gyáva! Mi van a kezedben? Fakanál?! |
Jónás röhög.
SZAKÁCS
Komolyan, ünnepélyesen.
A hálámat, mert gyávának becézel, |
engedd lerónom kanalam nyelével. |
Jónás röhög, majd üvölt, Szakács egymás után kinyomja a szemeit. Jön Vitéz.
KLEINITZNÉ
Ne hagyják, kérem! Mentsék meg! Imádom! |
Megvédem, és gyöngéden ápolom! |
Ellöki Szakácsot, meglátja Jónást.
Iszonytató! Fuj! Nincs hozzá közöm! |
Kiszalad, csönd.
VITÉZ
Tiszteletes úr, baj van. A bűz sehogy se oszlik. |
PAP
Sikáltad őket? |
VITÉZ
Vakartam is. Dől belőlük. |
PAP
Felséges úr, a nép nevében kérlek: |
ne csak király légy. Kevés ez az egy cím. |
Kérünk, fürödj meg hitveseid vizében, |
és légy kegyelmes Dézsamesterünk is. |
GRABEC
Dézsamester? |
PAP
Királyok jöttek, és királyok mentek, |
ám Dézsamester egy se volt közöttük. |
Te léssz az első. |
GRABEC
Első Dézsamester! |
Jól hangzik. De a hárem az enyém? |
PAP
Ki másé lenne, Mesterem, királyom? |
VITÉZ
Jól hallok? Vagy értelmem a csorba? |
PAP
Aki büdös, nem kényes az orra. |
KÉZMŰVES
Éljen a Dézsamester! |
FIÚ
Éljen! |
POLGÁR
Éljen! |
FIÚ
Kérünk, fürödj meg hitveseid vizében! |
PAP
Uram, királyom, Dézsamesterem, |
óvlak lélekkel, testtel, |
engedd, hogy én legyek |
a Másod-Dézsamester! |
GRABEC
Legyél tehát. Emeljetek. |
Felemelik a koporsót, kiviszik. I. és II. katona a kapuhoz megy őrködni. Csak Jónás, Szakács, Pap, Fiú, Első, Második, Harmadik marad.
PAP
Elsőhöz, Másodikhoz, Harmadikhoz.
A vak már nem lát, de még mindig férfi. |
Dolgom van, nektek kell hát kiherélni. |
FIÚ
A Másod-Dézsamester szava szent. |
A vonakodás életveszélyt jelent. |
A szakács sem élhet. Egy ilyen szemét! |
Elvette Másod-Dézsamesterünktől |
a személyes bosszú örömét! |
PAP
Vesszen hát, persze. De az indok mélyebb. |
A közösségnek nem nőhet fölébe |
az egyéni ítélet. |
FIÚ
Uram, bölcsen szólsz. Vesszen a szakács |
és vele minden önbíráskodás. |
Picit túl szoros hurkot a nyakára. |
Vagy még jobb ötlet: főzzétek puhára. |
Pap és Fiú el.
SZAKÁCS
Nézték, csak nézték mozdulatlan, |
és engedték, hogy megvakítsam. |
Hiszen mi rosszak vagyunk mindahányan! |
Hiszen csak ölni szabad a világban! |
Ha így van, nincs értelme élni sem. |
Én nem lehetek mások helyett kegyetlen, |
ha gyilkosok mind. Én hiába ölnék, |
nehogy másnak is gyilkolnia kelljen, |
hisz terheimtől nem lesz másnak könnyebb. |
Már nincs erőm, hogy tovább öldököljek |
e temérdek bakóért és bolondért. |
Főzzetek vízbe. Kitűnő az ötlet. |
És mért ne legyen koporsóm a kondér? |
MÁSODIK
Még ő kéri! |
ELSŐ
Emögött van valami. |
HARMADIK
Csapda. |
SZAKÁCS
Jónáshoz. Te ölj meg, kérlek, mert ők még nem értik. |
Tőrt kérek. |
Elveszi Második tőrét, Jónás kezébe nyomja.
Sokszor üsd belém. |
JÓNÁS
Eldobja a tőrt.
Most látom csak és milyen élesen: |
a látványom te vagy, és te vagy a szemem. |
Ne halj meg! Gondolj rám, aki szegényebb |
lennék, hisz bennem ti vagytok a lényeg! |
A legszebben a vak madár dalol, |
ha tudja: élnek társai valahol! |
Vezess! Tudom, még hasznos lehetek, |
értelmem ép. Fogd meg a kezemet! |
MÁSODIK
Én ezt az embert nem tudom kiherélni! |
ELSŐ
A két herének meg kell lennie. |
HARMADIK
Majd azt mondjuk, hogy hiába kerestük. |
ELSŐ
De ki hallott már elgurult herékről? |
SZAKÁCS
Letérdel előttük. Gyilkolni hiábavaló, |
de nem hagy élni e tudat. |
Nektek még jó, ha öltök. |
Nyissatok bennem kiutat! |
Első leszúrja.
SZAKÁCS
Köszönöm. Meghal. |
JÓNÁS
Önző vagy! Most először! |
ELSŐ
És mindörökre. Ámen. |
MÁSODIK
Lehet, hogy mindenkiben ennyi vér van? |
Bennem is? Nézd! Milyen sűrű a vére! |
ELSŐ
A lényeg az, hogy szert tettünk herére. |
HARMADIK
Két legyet egy csapásra. |
Első és Harmadik a lábánál fogva kibúzza Szakács hulláját.
JÓNÁS
Maradjatok! Vigyetek engem is! |
Ti nem tudjátok, mennyire sötét van! |
Én elmesélem! Viccet mondok! Százat! |
Feleljetek! Hát senki sincs velem? |
MÁSODIK
Bocsánat, épp öklendezem. |
Második el.
JÓNÁS
Mert véletlenül valahol a hártyán |
lobbant a tűz, és árny felelt a lángnak, |
láttunk, és visszanéztek vendégeink, a tárgyak, |
és bőségasztalához hívott minket a látvány. |
Fájdalmas dőzsölés volt, ám legyen újra áldott |
a lüktetés, a mérce, a vércsepp a havon. |
A látó lett a látvány, és a félsztől gazdagon |
egymás szemét vigyázták szerelmes kannibálok. |
A vak már láthat. Látom: valami permet |
szemükre hályogot von, míg rémülten nevetnek, |
és saját szemén túl senki se lát. |
Nem láttam, mert a fény vendége voltam, |
hogy szem a szembe csókol vakon, gúnynál maróbban, |
törnek a tükrök, így búcsúzik szépen a világ. |
Jónás kitapogatózik.
Nappal. Mező. Jön Jurisics botorkálva, négykézlábra áll.
JURISICS
Hadd lássak magamhoz hasonlót – beszélni elfeledtem – szemhéjamon sziporkázz – törhettek száz egészből, szilánkok – álljatok össze mozaik-egésszé – kietlen látvány, szótlan, gondolattalan, talán belőlem áradsz kísértet, látomás: csalogass magaddal – nincs erőm visszabomlani sem egyedül – a minőség parancsa hatalmasabb – merő seb: én, a pont, ahol a legsűrűbb a semmi, nem hígulhatok –
Feláll.
A tébolyt felfalja a szükség. |
Légy áldott, éhség, utam légy s a lábam. |
Majd meglátod, barátom, van erőm, |
hogy magam nélküled is megtaláljam. |
Nem szorulok rád, mert nekem hazám van. |
Egyenlők most lettünk, mert én, a gyöngébb, |
nem osztozom veled a gazdagságban. |
Ne hidd, hogy látni vágylak. Nem kereslek. |
Hazámon kívül minden csak felesleg. |
A várkapuhoz megy.
Hazajöttem. |
I. KATONA
Hazajött. |
II. KATONA
A kapitány. |
I. KATONA
A hajdani kapitány. |
II. KATONA
Most mit tegyünk? |
Csönd.
JURISICS
Hazajöttem. |
I. KATONA
Az nem olyan egyszerű. |
II. KATONA
Beengedjük? |
I. KATONA
Kiengedni nem szabad. |
II. KATONA
De ő be akar jönni. |
Csönd.
I. KATONA
Erre nincs parancs. |
II. KATONA
Ne engedjük be. |
I. KATONA
Erre sincs parancs. |
II. KATONA
Keressük meg a királyt. |
I. KATONA
Keresd meg. |
II. KATONA
Hogy te közben meglógj. Azt már nem. |
JURISICS
Hazajöttem. |
Csönd.
II. KATONA
Öljük meg. |
I. KATONA
Lehet, hogy a király megharagszik. |
II. KATONA
Ne mondjuk el neki. |
I. KATONA
Honnan tudjam, tartod-e a szádat? |
Csönd.
JURISICS
Király? |
I. KATONA
Király. |
II. KATONA
Kőszegország uralkodója. |
I. KATONA
Az Első Dézsamester. |
Csönd.
I. KATONA
Megvárjuk, amíg jön valaki. |
II. KATONA
Addig őrizzük. |
I. KATONA
Egy lépést se befelé. |
II. KATONA
Egy lépést se kifelé. |
Közrefogják Jurisicsot. Hason csúszva bemászik Diák.
JURISICS
Ki ez a szerencsétlen? |
I. KATONA
Ne válaszoljunk, hátha kém. |
II. KATONA
Biztosan kém. Ne válaszoljunk. |
JURISICS
Ki vagy? |
DIÁK
Széttárja a karjait.
JURISICS
Ismerős a képed.
DIÁK
Vállat von.
JURISICS
Beszélj már, mi van itt? Felelj!
DIÁK
Artikulálatlanul nevet.
JURISICS
Mit röhögsz? Nem ismersz meg?
DIÁK
Mosolyogva bólint.
JURISICS
Megnémultál?
DIÁK
Bólint, kézcsonkjával a szájára matat, motyog.
JURISICS
Kitépték a nyelvedet?!
DIÁK
Mosolyogva bólint.
JURISICS
Te a diák vagy, nem?
DIÁK
Mosolyogva bólint.
JURISICS
Megcsonkítottak? Miért? Nagyon fájt?
DIÁK
Mosolyogva nemet int.
JURISICS
Nem?
DIÁK
Még egyszer nemet int, artikulálatlanul nevet.
JURISICS
Mi van itt? Őrület? Végromlás? Halál?
DIÁK
Nemet int.
JURISICS
Hanem micsoda?
DIÁK
Széttárja a karjait.
JURISICS
Ha nem halál, hát micsoda? Az élet?
DIÁK
Széttárja a karjait, mosolyog.
JURISICS
De hát miért?
DIÁK
Vállat von, mosolyog.
JURISICS
Harcolj! Verekedj! Miért nem teszed?
DIÁK
Először Jurisicsra mutat, röhög, aztán mindkét kezének csonkjait mutatja.
JURISICS
Legalább üvölts! Vagy öld meg magad!
DIÁK
Kérdően magára mutat, széttárja a karjait.
JURISICS
Azt kérdezed, hogyan?
DIÁK
Nemet int.
JURISICS
Még azt kérded: miért?
DIÁK
Bólint.
JURISICS
Hát ki lehet ezt bírni?
DIÁK
Mosolyogva vállat von.
JURISICS
Azt mondod: ez is élet?
DIÁK
Mosolyog.
JURISICS
Rám is ez vár?
DIÁK
Széttárja a karjait.
JURISICS
Még rosszabb?
DIÁK
Széttárja a karjait, hangtalanul hahotázik.
JURISICS
Iszonyatos!
DIÁK
Vállat von, mosolyog.
I. KATONA
Lehet, hogy ezek mégis társalognak?
II. KATONA
A néma mégis beszélhet?
I. KATONA
Nem jól van ez így.
II. KATONA
Még mindig nem jön senki.
I. KATONA
Vigyük a királyhoz.
II. KATONA
Mind a ketten?
I. KATONA
Mind a ketten.
I. és II. katona kituszkolja Jurisicsot. Diák a kapuhoz mászik, kibámul, töpreng, visszafordul, mosolyog, aztán kivonszolja magát a kapun.
Nappal. A török tábor. Ahmed a vezéri sátor előtt áll.
AHMED
Tudom, hogy élni nem lehet megtanulni, |
és tudni kell meghalni valamiért, |
tudom: ha semmi se fontosabb, |
az élet egy hajítófát sem ér, |
de azt is tudom, hogy élni muszáj, |
és ahogyan ötven év alatt |
a szennyben szennyé fejlődve éltem, |
változatlan a feladat: |
tovább rohadni. Úgy, mint azelőtt. |
Bár vénen e cél már egyre sürgetőbb. |
Jön Fehmiu, Musztafa, Ibrahim.
MUSZTAFA
Dicső Ahmed pasa, az imént jelentették, hogy a gyaur kapitány visszament az ólba.
AHMED
Hogyhogy visszament?
MUSZTAFA
Előzőleg ugyanis kijött belőle.
AHMED
Üvölt. Mért nem jelentette senki?
MUSZTAFA
Féltünk bevallani.
Csönd.
MUSZTAFA
Most már nincs baj, ugyanis visszament. Követtük, figyeltük, nem állt szóba senkivel. Sétált és visszament.
FEHMIU
Sikerült lelepleznem újabb negyvenhárom árulót. Méltóztatol kihallgatni őket?
AHMED
Azt a szöveget szajkózzák, amit a szájukba rágtál. Semmi újat nem tudsz kitalálni?
FEHMIU
De hiszen ők az igazat vallják!
AHMED
Édes fiam, nem volna egyszerűbb abbahagyni a komédiázást? – Igazad van, fiam, én kezdtem, illő tehát elsőként abbahagynom. Tessék. Ereszd szélnek az árulókat, szedjük fel a sátorfánkat, menjünk a fenébe: Bécs alá, ahol tönkrevernek minket, én lógni fogok, ti pedig előléptek.
MUSZTAFA
Ahmed pasa tréfál!
AHMED
Fehmiuhoz. Édes fiam, bocsásd meg, hogy kihasználtalak. Volt némi melegség a szemedben, kioltottam. Hadd lopjam vissza. Benned még pislákol a lehetőség. Hallgass rám, fiam, Őrizkedj a Musztafa-féle tökfejektől és az Ibrahim-féle aljasoktól.
FEHMIU
Ahmed pasa tréfál!
AHMED
Gyilkold őket, ahol éred. Csírájukban taposd el őket.
Musztafa idegesen nevet.
AHMED
Inkább szenvedj a magányod vackában, de hozzájuk ne közeledj. Taposd el a lelkedet, ha más lélekkel vágyik vegyülni. Rejtőzz üres szavakba, a pillantásod legyen fakó, a tudásodat leplezd, mondj le a hajlamaidról. Hülyülj el inkább, semhogy az eszközük legyél. Magadról soha ne fecsegj. A legparányibb őszinte közlés is fegyverré válik ellened.
FEHMIU
Tehát nem hallgatod ki az árulókat, akik a szultán életére törtek.
AHMED
Kéthónapnyi járásra a portától?
FEHMIU
Ezek az átkozottak mindenre képesek.
AHMED
Akkor mi nagyon gyöngék lehetünk. Ki a vezérük? Musztafa? Ibrahim? Mind a kettő?
Csönd.
FEHMIU
Felnevet. Életemben nem hallottam ilyen jó viccet.
MUSZTAFA
Nevet. Nahát, még én sem.
IBRAHIM
De jó vicc volt.
AHMED
Fehmiuhoz. Nem okolhatom az utolsó pallót,
hogy a régi, beszakadt hidak helyett
úgy reccsent rám, ahogy egy híd se vallott.
– A legtöbb, ha az igazat kimondod,
de még ezért se végeznek veled
idő előtt a kényelmes bolondok.
Ahmed el.
MUSZTAFA
Sziszegve. Ezt még megkeserüli!
IBRAHIM
Miről beszélsz?
MUSZTAFA
Vérig sértett! Téged is!
IBRAHIM
A tréfát érteni kell, különben szétesik a nagy birodalom.
MUSZTAFA
Most mi lesz? Megyünk vagy maradunk? Leromboljuk a várat?
IBRAHIM
A döntést bízzuk a dicső Ahmed pasára.
MUSZTAFA
A várat mindenesetre vegyük körül. Ezért még nem dühönghet, igaz?
IBRAHIM
Tégy belátásod szerint. Menjetek, folytassátok vele a tréfálkozást, ne maradjon egyedül.
Musztafa és Fehmiu el. Ibrahim magához int egy törököt.
IBRAHIM
Diktálom a mai jelentést.
Török írásra készen leül.
IBRAHIM
Írd. „Ahmed pasa hajnalban kelt, az általam három napja felsorolt tiltott könyveket olvasta, és dühöngött, hogy még mindig nincs görögdinnye. A dinnye iránti vonzalmáról két napja kelt jelentésemben már részletesen szóltam. Ahmed pasa később tréfálkozott. Amikor jelentésemet diktálom, a dinnyék még nem érkeztek meg. Időközben a gyaur kapitány visszament Kőszegbe. Megítélésem szerint ma, de legkésőbb holnap indulunk Bécs felé. Az idő nyárias. Javaslom, hogy a hitetlenek által használt vénasszonyok nyara kifejezést ültessük át nyelvünkre, nekik pedig tiltsuk meg a használatát.” – Készen van? Add át a mai futárnak, azonnal induljon, két hónap múlva Sztambulba kell érnie.
Ibrahim és a török el.
Nappal. A vár udvara. Jön I. és II. katona, Jurisicsot hozzák közrefogva.
II. KATONA
Mihez kezdjünk most a kapitánnyal?
I. KATONA
A helyzet igen bonyolult.
II. KATONA
A királyt belefojtották a dézsába.
I. KATONA
A három felesége uralkodik.
II. KATONA
A három királyi özvegy.
I. KATONA
Sokan a levetett királynői rongyokba bújtak.
II. KATONA
A csuklya divatja elmúlt, divatba jött a kapcasál.
I. KATONA
Büdösek akarnak lenni. Vajon miért?
II. KATONA
A vicedézsamester életben maradt.
I. KATONA
Habár a felséges asszonyok személyesen herélték ki.
II. KATONA
Közben hangosan mosolyogtak.
I. KATONA
Még jó, hogy a török ismét bekerített. Éhen nem halunk.
II. KATONA
Az alagutakat betömték, akik ásták, ez is megnyugtató.
Csönd.
I. KATONA
Egyáltalán, fel vagyunk mi fogadva alattvalónak?
II. KATONA
Lehet, hogy már királyok is vagyunk, csak nem tudunk róla.
Jön Kézdi.
I. KATONA
Van valami újság?
KÉZDI
A fenséges özvegyek a néppel közösülnek.
A férfiak már nem bírják, én közben elszöktem, most a nők vannak soron. A kapitányné folyton alszik, nem lehet vele szövetkezni. Itt mi újság?
II. KATONA
A kapitány folyton hallgat.
KÉZDI
A disznó kapitánya. Miatta van az egész. Ha nem szökik el, ma én vagyok az úr, és én ütném le Grabecet, a barmot, isten nyugosztalja.
A kapun bejön Teffel, rábámulnak.
TEFFEL
Adjon isten, kőszegiek. Levelet hoztam a kapitány úrnak és egy másikat Kleinitzné őnagyságának. Mondjátok: hogy kerül ide ez a rengeteg török? Bécsben erről nem tudunk. Amikor Kleinitz gróffal hazamentem innét, néhány napja, még nem voltak itt.
Csönd. Teffel furcsálkodva átadja a levelet Jurisicsnak, Kézdi elveszi, olvassa.
KÉZDI
„Kedves barátom, drága Jurisics! A fenséges császár nevében válaszolok némiképp aggodalmaskodó soraidra. Örömmel értesítelek, hogy a Fenség hűségedért bárói címmel tüntetett ki. Elsőként ezúton gratulálok, és megsúgom: némi szerény részem nekem is van benne. Mélységes megnyugvásunkra szolgál, hogy Kőszeget, Bécs védőbástyáját ilyen kiváló báró őrzi. A Felség továbbá császári dicséretben részesíti Kézdi és Grabec vitézeket. Légy boldog, Jurisics, legkedvesebb barátom, én nemsokára Kőszegen leszek. Hűséges szolgád, Kleinitz grófja.”
Csönd.
I. KATONA
Báró lett a régi kapitány.
II. KATONA
Az elhunyt királyt csak a harmadik helyen említik.
I. KATONA
Ez jelent valamit.
Berohan Kleinitzné.
KLEINITZNÉ
A sarkamban jár! Bámul a két üres |
szemével, mintha látna! Undorító! |
Űzzék el! Felfordul a gyomrom! |
Nem nézek hátra, mert ha hátranézek, |
azonnal itt terem, nyúlkál utánam, |
nem szól, csak néz és jön és szimatol, |
és nyomoréknak tetteti magát! |
TEFFEL
Asszonyom, nézzen rám, asszonyom, nem ismer meg? Teffel vagyok, a fullajtár!
KLEINITZNÉ
Teffel?
TEFFEL
Levelet hoztam a férjétől.
KLEINITZNÉ
Nincs mögöttem senki?
TEFFEL
Nincsen asszonyom.
Kleinitzné elveszi a levelet, olvassa.
KLEINITZNÉ
„Édesem, remélem, jól vagy, és vidáman pergeted a napokat. A friss, vidéki levegő, a nyugalom, a lankák, a kedves népek bizonnyal jót tesznek neked” … Nincs mögöttem senki?
TEFFEL
Nincsen, asszonyom.
KLEINITZNÉ
… „Pici tigrisem, csókollak, ölellek, én nemsokára Kőszegen leszek.” – Az ő keze írása. Hát nem tudja, hogy itt van a török? Kapitány! A férjem nem jön értem! A férjem nem tud semmiről!
JURISICS
Vigyorogva. A férje előbb tudta nálunk.
KLEINITZNÉ
Mit mond? Nem értem.
JURISICS
A várat összerontják, mert a férje |
egy pompásabbat áhít. Ez a vágya. |
A táj, a bájos lankák |
személyünk terhe nélkül mennek át |
a kedves férje birtokába. |
Meg is szolgálta rendesen. |
Az ön hullája lesz a jogcím, |
az ön hullája, tigrisem. |
KLEINITZNÉ
Azt hiszi, nem tudom? Ó, maga féreg! |
Nem volt joga, hogy bennem is összerontsa |
a mindenséget! |
Az élet minden pillanata szent! |
Az utolsó is szép lenne, ha volna mit remélnem! |
A reményt maga vette el! |
Meglátja: jön a férjem, |
és bosszút áll, |
mert maga miatt könnyek között talál! |
Kleinitzné elrohan.
TEFFEL
Mit hallok? Úgy értsem, hogy Kőszeget |
a török lerombolja? Velem együtt? |
Talán csak befelé volt út a várba? |
Egyetlen szó, egyetlen mozdulat, |
a gúny óvatlan, visszatarthatatlan |
felvillanása is kapóra jön: |
halálba küldenek szelíd mosollyal, |
s hiába volnál engedelmes, késő, |
hiába ölnél értük, hiába, késő: |
ki vagy pipálva már a zokszó nélkül |
szolgálni képesek, tehát az élők |
sorából, és ne mondd, ne mondd, hogy |
jobb sorsot érdemeltél volna! |
De hát mi volt a bűnöm? Nem lelek rá. |
Egyetlen félreértés volt csupán: |
amikor Kleinitz grófot a ló ledobta, |
én felvihogtam. Halkan. Észre se vette. |
Hát emiatt halálba küldeni |
valakit, bárkit, pláne: éppen engem? |
Á, nem lehet. Valószínűtlen. Persze. |
Mit rettegek? Most szépen távozom, |
máskor jobban vigyázok. Persze. Szépen |
eltávozom, sőt jó, hogy a félelemtől |
helyére billent bennem a világ. |
A török nem számít. Futár vagyok csak, |
ha kedvem szottyan, szépen elmegyek. |
Amíg a helyzet nem túl égető, |
minek siessek? Körbenézek, aztán |
majd elmegyek. Ha jónak látom. Úgy van. |
És távozásra ne szólítson senki! |
Mert még csak az hiányzik, hogy elkergessenek, |
holott én körülnéznék. Körül is nézek! |
Mert engem innét nem lehet kidobni! |
Teffel el.
I. KATONA
Kíváncsi vagyok, hova lett a csillár. |
II. KATONA
Keressük meg együtt. |
I. KATONA
A dézsa is jól jöhet még. |
II. KATONA
Ne hagyjuk el egymást. |
I. KATONA
Ha király leszel, ne öless meg. |
II. KATONA
Először te ígérd meg. |
Csönd, aztán más irányban, külön-külön el.
JURISICS
Az ember alkalomra vár, |
mert késlekedő fajta. |
Itt van az alkalom. Szalasszam el? |
Vagy jobb túlesni rajta? |
Egyszer majd megbeszéljük, valami kertben, |
hogyan lehetne ugyanezt, de szebben. |
Jurisics a kapuhoz megy, visszanéz, bólint Kézdinek, lassan kimegy. Kézdi felrohan a várfokra.
KÉZDI
Utat nyitnak – rábámulnak – senki se bántja – ő megáll – megindul – áll, nézik – és neki a töröknek – puszta kézzel – veri őket – bámulnak – szaladnak – csépeli őket – vajon miért? miért? – nem értem, nem értem – most – most rárohannak – egyre többen – már nem látom, csak érzem – újra látom – mozog még – rángatózik – eltakarják – szúrják, vágják, tapossák – vége – vége! Legyőztem, én győztem, mert most is élek! Enyém az élet, élek, és látok még halált, a másokét, a másokét, én látom, én, aki élek – dögöljetek halomra, dögöljetek rakásra, vérezve, cafatokra tépve, lógó tüdővel, bélbe gabalyodva, dögöljetek, hogy lássam, amit csak élő láthat élve, az élő, én a túlélő, a győztes!
Kézdi üvöltve el.
Nappal. A török táborban a vezéri sátor előtt Ahmed nagy tálból görögdinnyét eszik és olvas. Ibrahim mellette áll, nézi. A vár ég.
AHMED
Olvas. „Nincs ott hatása távolnak s közelnek, |
e hely közvetlen az Isten kezében |
s a Természet törvényi szünetelnek.” |
Jön Fehmiu Jurisics levágott fejével, Ahmed felnéz, lapoz, tovább olvas.
„Te szolgaságból szabadságba vontál |
minden eszközzel, mindenféle módon, |
amilyet el se képzel földi kontár.” |
Fehmiu Jurisics fejét belerakja a tálba.
FEHMIU
Jurisics kijött, mi pedig bementünk.
AHMED
Dicsőség a szultánnak. Hívd a kedves Musztafát, előtte óhajtalak előléptetni.
FEHMIU
Köszönöm, dicső Ahmed pasa.
Fehmiu el.
AHMED
Olvas. „Bőséged tőlem vissza ne húzódjon, |
hogy általad-gyógyult lelkem előtted |
tetsző legyen, ha testből oldozódom!” |
Ahmed leteszi a könyvet, és felköti magát a sátorra, Ibrahim nézi. Jön Fehmiu és Musztafa.
FEHMIU
Ahmed pasa azzal biztatott…
IBRAHIM
Tárgytalan.
MUSZTAFA
Ki vezeti seregünket Bécs alá, a győzelemre?!
IBRAHIM
Levelet vesz elő. A fényességes szultán parancsára dicső Fehmiu testvérünk. Köszöntlek, nagyvezér!
Fehmiu összegörnyed, átveszi a levelet, Ibrahim és Musztafa meghajol.
MUSZTAFA
Hány ilyen levél van még a tarsolyodban?
IBRAHIM
Dicső Fehmiu pasa, várjuk parancsaidat.
FEHMIU
Készüljetek az indulásra.
Ibrahim és Musztafa el.
FEHMIU
Dinnyékkel dobálja Ahmed hulláját.
Mit bámulsz rám ilyen meredten? |
Mit lógatod a nyelvedet? |
Hóhérom! Voltak hosszú percek, |
amikor szinte szerettelek! |
A földhöz vagdossa a dinnyéket.
Néhány nap szűkös tombolás, |
és szememet kivájják |
a lágyságban zabáló, |
fekete, zsíros varjak! |
Abbahagyja a dobálást.
De hátha képzelődöm? És mi az, hogy halál? |
A fontos az, hogy nyár van. Aki él, talpra áll. |
Vezér vagyok! Kivétel! Ki győzne, ha nem én? |
Remény, ne hagyj el engem! Mutass utat, remény! |
Még nem akarom tudni, amit majd tudni kell, |
s ahová el kell jutnom, már vakon jussak el, |
s ki átkel majd helyettem, az más legyen, ne én! |
Remény, ne hagyj el engem! Vezérelj, vakremény! |
Legyen sötét. |
Behunyja a szemét.
Sötét lesz. Sötét van. Köszönöm. |
Hogy sötétet se lássak, behunyom a szemem. |
Ha akarnám, kinyitnám. De nem akarom. Még nem. |
És máris érzem: győzött és vezet a reményem. |
Oly szép ez így. Te pillanat, kérlek, ne szállj tovább! |
Ne mossa el idő az életem nyomát! |
Sejtelek, látlak is már, örökös jelenlétem! |
Változhat minden, minden más, csak én nem. |
Behunyt szemmel, tapogatózva el.
(1974–1975)
A dráma három felvonásban játszható. Első szünet Pius kő-monológja után, Praeco jövetele előtt, második szünet Hariolus éjszakát záró monológja után.
A dráma kb. 4300 sor, játszva maximum négy óra, húzni nem lehet.
Az ideális, ha minden szerepet más játszik. A szerepek egy része azonban összevonható, ha másképpen nem lehet előadni. Maximális összevonás esetén az előadáshoz öt nő és 49 férfi kell, bár előadható 9 nővel és 45 férfival is az alábbiak szerint:
Egy szerepet játszik: Insanus, Anonymus, Ignotus, Praefectus, Hastatus, Mercenarius, Miles, Nebulo, Prudens, Peregrinus, Pugnator, Ullus, Sollers, Peritus, Pius, Ardens, Fervidus, Civis, Fur, Puer, Venditor (lehet nő), Anus (nő), Occultator (lehet nő), Carnifex, Timidus (lehet nő), Arum, Caverna (nő), Colona (nő), Nobilis (lehet nő), Actor, Ioculator, Fictor, Scurra, Rector, Usurpator, IV. szenátor, V. szenátor, VI. szenátor.
Több szerepet játszik: Pastor – Liberator, Hariolus; Inferior – Fatidicus, Druida; I. szenátor – Conditus, Esuriens, Fabulator; II. szenátor – Moribundus, Narrator; III. szenátor – Rusticus, Interdictus, Dalmaticus, Filius; Centurio – Barbarus, Dux chori; Senex – Senilis, Grandaevus; Pontifex – Natans; Iuvenis – Dominus; Sacerdos – Subiectus, Litteratus; Praeco – Scythicus; Puella – Indica (nő); Anvena – Martyr; Vidua – Mater (nő); Homicida – Cassius, Persicus, Caecus, Infelix, Immolator; Innocens – Casca, Mancus, Miser.
A fenti szereplők egyben a statisztéria szerepét is elláthatják.
A díszlet kemény és könnyű, tiszta fehér műanyag. A süllyesztőbe egy lejárat feltétlenül kell, de ha több van, jó. Legalább egy magasabban fekvő hely szükséges, de több is lehet. Ne lehessen eldönteni, hogy szeszélyes sziklákat vagy romhalmazt látunk-e. A kiemelkedésektől függetlenül a díszlet hátrafelé enyhén emelkedik.
Lábbeli saru vagy az sem. Minden szereplő rongyokban van; a különböző népek rongyai elütőek, de rongyok. A rongyok színesek, az éjszakában nappali színeiknek megfelelően fekete-szürke-fehérek.
INFERIOR
Hangja, sötétben.
Fehér kövek! Vakító törmelékek! |
Ez Róma, Róma! Róma a világ! |
Holdbéli táj! Hát ez lett a világból! |
Kőmorzsalék! Romhalmaz! Térdig ér csak |
a legmagasabb oszloptöredék is! |
Szikrázik itt a rom, vakít, |
szemembe vág, fáj, éget, megérdemeltem, |
mert nem döglöttem meg a háborúban. |
Az volna jó: nem lenni, nem rohadni |
e rothadásban, emléktelenül |
oszlani, más orrát facsarni bölcsen! |
De így: embert színlelve, vad lidércként |
bolyongok étlen-szomjan városomban, |
az űr neszére járom lepketáncom, |
a reményteli hontalanság múltán |
az otthontalanságba hazatérvén! |
Világos. Mindenütt fehér romok, hátul fekete körfüggöny. Jön Pastor kecskebőrben, ősemberszerű, haja hosszú, bottal kecskéket hajt be, Inferior nézi.
PASTOR
Üvölt.
Rómába, fel! Veri a kecskéket. Tovább, lusta dögök! Messze még Róma! Tovább! Tovább! Veri a kecskéket, kihajtja őket.
INFERIOR
Itt hulla-lárvák hemzsegnek fehéren, |
itt elvetélt az összes újrakezdés! |
A helyrehozhatatlan tévedések |
romkertje Róma! Minden förtelemnek |
tökélye, példaképe, őrhelye! |
Ez itt a béke. Mert nagyon akartuk. |
A legmegölhetetlenebb halál |
városa hívott, szívott, hazudott, |
hát itt vagyok, felőröl, szétrohaszt. |
Jól van: morzsolja, szívja szét, szabdalja össze |
mindazt, ki mint én, hívőn, elvakultan, |
szerelmesen vágtat a messzi tájak |
tudatlanságából, Rómám, feléd! |
Hátul gyalog, kecskén, szamáron, hason csúszva vonulnak a kétségbeesettek, a reménykedők.
Rohantunk hordákban, magányosan, |
mert Róma hívott, Róma, a világ, |
a hajdanvolt, a soha-nem-lesz, |
gyalogoltunk gyalog, a nyomorékok |
hason csúszva lihegtek, a vakok |
feltartott ujja Rómát bizsereg, |
vért szimatol az elátkozott kanca, |
és vágtat, hátán éhen halt lovas, |
hegyeken tűz gyúl, kérdez, tűz felel rá, |
és azt lobogják: Róma! Róma! Róma!, |
és mind a négy égtáj felől a szél |
az elhalt múlt erdeiből sodorja |
száraz levélként, zsíros pernyeként |
semminek Rómába az embert! |
Hátul vonulás. Háromfelől bejön Anonymus, Ignotus, Insanus.
INFERIOR
Minden fehér! Megőrjít, mert fehér! |
A csontvelőmbe mászik, fogaim |
mint homokot őrlik meg; rút, fagyos |
fehérség tombol fehér koponyámban, |
a számnak temetőíze van! |
INSANUS
Barátom… |
INFERIOR
A jelen téboly! Nincs kiút belőle! |
A múlt hazugság! Jövőt nem hiszek! |
INSANUS
Barátom, nézz rám! Emlékezz! Mi együtt |
már annyi vészt kibírtunk! Most is így lesz! |
INFERIOR
Mit mondhatsz te, a névtelen, |
nekem, a másik névtelennek? |
Mióta hazajöttem – hazajöttem!!! –, |
szipirtyók véltek gyermeküknek, |
kurvák férjüknek, gyászolók |
ismertek föl, mint apjuk, gyermekük |
gyilkosát, jó barátaim |
letagadtak engem, magukat, a hangjukat |
elváltoztatva, rettegés |
homálya szállt szemükre, és |
a hangsor, ami voltam valaha, |
a név, nevem, már értelmetlenül |
koppan, ha hangosan kimondom! |
INSANUS
Jó társam… |
INFERIOR
Pusztulj! Sose láttalak! |
INSANUS
Már meg sem ismer. Szörnyűség. |
– Én nem vagyok bölcs. Ismertek olyat? |
Biztosan élnek bölcsek itt! |
Rohanok, idehívom őket, |
ti nyugtassátok addig is! El. |
INFERIOR
Azt hittük, közjáték a háború! |
Súlyos, heveny, de gyógyuló betegség! |
És reméltük, hogy egyszer, majd! Reméltünk! |
Reménykedtünk! És életben maradtunk! |
És vánszorogtunk fel, Rómába, fel! |
A földet püföli.
Álmaink városába! Otthonunkba! |
Hát minden tévedés volt! Tévedés! |
Új tévedés nincs, elfogyott a tévedés. |
Röhögjetek, mert én is röhögök már, |
és megfontoltan lépek ki a mából! |
ANONYMUS
Mondani könnyű. |
IGNOTUS
Nehezebb csinálni. |
INFERIOR
Késsel hadonászik.
Leöldösték a családomat, néztem! |
Lerombolták az otthonomat, láttam! |
Éheztem. Öldököltem. Az álmaimban |
mégis volt Róma! Megvolt! Élesen! |
Kisemmiztek belőle! Fájdalom |
így soha, senkit, senkit sem gyötört! |
ANONYMUS
A fájdalmunk hasonló méretű, |
mert egyikünk sem pusztult még bele. |
IGNOTUS
Mindent kibír az ember. Többet is. |
ANONYMUS
Valahogy rettentően komikus |
az öngyilkosjelöltek fecsegése. |
Én tisztelem a hullák némaságát, |
csak hát ez itt nem éppen hallgatag. |
INFERIOR
De az leszek. |
IGNOTUS
Mikor? |
INFERIOR
Most. Nemsokára. |
ANONYMUS
Menjünk, unalmas. |
INFERIOR
Ne hagyjatok itt! |
ANONYMUS
Túl hosszú szónoklatba kezdtél, |
nem érsz a végére soha. |
INFERIOR
Nem félek. Mért félnék? Mitől? |
A bőröm úgyis álruha, szorít, |
de bővebb lesz, amint kivágom. |
Megszúrja az oldalát, vérzik.
IGNOTUS
Szájhős. Ez nem seb. Ez csak karcolás. |
ANONYMUS
Menjünk. Unalmas. Hagyjuk a fenébe. |
INFERIOR
Ne menjetek még! Nincs gyakorlatom! |
De sikerülni fog, ha itt maradtok! |
Hasba szúrja magát.
IGNOTUS
A nyaki ütőér elérhetőbb, |
azt kéne inkább elmetélnie. |
INFERIOR
Sakál! Hiéna! Itt végzed te is! |
Ráugrana, nem bír.
IGNOTUS
Na nézd, még mocskolódik is. |
ANONYMUS
Reméli tán a kerge férge, |
hogy mi cincáljuk ki belőle |
a gordiuszi csomót: a belét. |
INFERIOR
Gyilkosok! |
IGNOTUS
Ez már nem lesz ép soha. |
ANONYMUS
Lassan csöpög a vére, |
éhen fog halni inkább. |
IGNOTUS
Szép, kínos, hosszú haláltusa vár rá. |
Láttam ilyet már. Gyáva az ilyen, |
nem képes könnyed, méltó mozdulattal |
verni csapra a vérét. Ilyenek. |
INFERIOR
Barátaim! Vegyétek, itt a tőröm, |
váratlanul, hátulról szúrjatok le! |
ANONYMUS
Barátaid vagyunk, vagy gyilkosok? |
INFERIOR
Dögöljetek meg úgy, ahogyan én! |
Mikor a legjobban szerettek élni, |
mikor szeretnek éppen és imádnak, |
mikor vagyont, családot, szeretőket |
bőven bírtok, mikor a szerveitek |
összhangja épp tökéletes, |
akkor dögöljetek meg átkozódva, |
ádámcsutkátok akadjon a torkotokon, |
egyenként váljon le a karotok, |
a lábatok, az orrotok, a szátok, |
a beletek a földre kiömölve |
végezze rángva bűzös küldetését, |
a gyomrotokba vágott hasadékon |
bámuljátok az emésztés csodáit, |
és lássátok meg lassan közeledni |
a táguló pupilla feketéjét, |
mely lassan, lassan, lassan fal magába, |
nézzétek szűkölve a semmit |
elrohadóban, hűlőfélben, |
évezredeken át! |
Elvágja a torkát, bugyborékol, meghal.
IGNOTUS
Hülyék az emberek. |
ANONYMUS
Vagy aljasok. |
Ez jó ember volt. Hite volt neki. |
A jó emberek jók akarnak lenni, |
s épp lényegüket leplezi előlük |
a jóra való ostoba törekvés. |
Maguknak azt hazudják, hogy az embert |
menteni kell, és azt hiszik a gyávák, |
hogy mások őket mentik meg. |
IGNOTUS
Hülyék. |
ANONYMUS
Jó érzés látni, hogy szemük kifordul. |
Szégyelltem eleinte. Különös. |
Pedig már háború volt. Néztem őket, |
és szégyelltem, hogy tetszik a haláluk. |
Az ember lassan nő fel, azt hiszem. |
IGNOTUS
Biztosan filozófus vagy. Ma jöttél? |
ANONYMUS
Én nem kérdeztem, hogy kiféle vagy. |
IGNOTUS
Mi lesz itt? |
ANONYMUS
Ami volt és ami van. |
Káosz van. Jó dolog a káosz. |
IGNOTUS
Ilyenkor mindig akad egy szenátus. |
A vezetője pedig én leszek! |
– Bocsáss meg. Mi leszünk a vezetői. |
Katonák jönnek, a háttérben szünetel a vonulás.
PRAEFECTUS
Elfogni őket. Gyilkosok. |
Katonák lefogják őket.
IGNOTUS
Hozzá sem értem! Ő gyilkolta meg! |
PRAEFECTUS
Anonymushoz.
Akkor te tiszt leszel. |
Ignotushoz.
Te pedig tisztiszolga. |
Zsoldosok vagytok ezentúl. Kaja van. |
A rendet biztosítjuk. A szenátus |
betiltotta a gyilkolászást. |
A szenátus a főparancsnokunk. |
Rekvirálunk. Mindent. Nincs kivétel. |
Vakfegyelem. A vétkesnek kötél. |
Kérdezni nem lehet. Fegyvert nekik. |
Fegyvert adnak nekik. Jön három szenátor csapattal.
PRAEFECTUS
A szenátusnak tisztelegj! |
Tisztelegnek.
I. SZENÁTOR
Szedett-vedett népség. |
II. SZENÁTOR
A híveink. |
I. SZENÁTOR
Nem volna jó, ha éjjel, egyedül |
találkoznék velük. |
III. SZENÁTOR
Nem volna jó. |
Félrevonja a másik kettőt.
III. SZENÁTOR
Egy csomó emberemet valakik |
lemészárolták. |
II. SZENÁTOR
Mert lopták a húst! |
I. SZENÁTOR
Milyen húst? |
II. SZENÁTOR
Amit tőled vittek el. |
I. SZENÁTOR
Elloptátok a birkáimat? Hogyhogy? |
Nem így egyeztünk meg! |
III. SZENÁTOR
A hús közös! |
Eldugtad! Mielőlünk! Szép dolog! |
II. SZENÁTOR
Jó kis triumvirátus. Az a baj, |
hogy rajtunk nem segít a bölcs szenátus, |
mert mi vagyunk az. Jó lenne vigyáznunk. |
Értsétek meg: mi nem civódhatunk! |
I. SZENÁTOR
Nekem nagyobb hadam volt, mint neked! |
Nekem több hús jár! |
III. SZENÁTOR
Szerződésszegő vagy! |
A mi kettőnk serege még nagyobb volt! |
II. SZENÁTOR
A hatalmat csak megszerezni könnyű. |
Szenátorok vagyunk, mert seregünk volt, |
de bárki jöhet még nagyobb sereggel, |
s a miénk átáll, mert kevés a kosztja. |
Hogy zabálhassunk, rabok kellenek! |
Rend kell! Erőszak! Állam! Hány napig |
rabolhatunk még abból, ami nincs? |
Kis csönd.
II. SZENÁTOR
Közhírré tettük, hogy minden halottat |
el kell kaparni! |
Inferior hullájába rúg.
Nem volt foganatja. |
Járvány, az lesz. De nem lesz fegyelem. |
Kihirdettük, hogy minden élelemnek |
a szenátus a gazdája. Mi történt? |
A katonáink maguknak rabolnak! |
Nincsen erőnk az érkezők fölött! |
Tekintélyt kell szereznünk. Mindenáron. |
Míg nincs törvény, a törvény mi vagyunk! |
Kívülünk más bírájuk nem lehet! |
Szervezni kell! Dolgozni! Fáradozni! |
I. SZENÁTOR
Én nem azért vagyok a fővezérük, |
hogy fájdítsam a fejemet helyettük. |
III. SZENÁTOR
Egész nap nőkkel fetrengsz, azalatt |
mi Róma sorsát intézzük. Elég volt! |
I. SZENÁTOR
Szerezz magadnak nőt. Én nem adok. |
II. SZENÁTOR
A nőket közmunkára kell befogni. |
Temessenek a nők is. Sok a hulla. |
I. SZENÁTOR
Most mit tegyek, ha jönnek csapatostul? |
III. SZENÁTOR
Ha sok a hulla, adjuk azt a népnek. |
Nem mindegy, mit zabálnak? |
II. SZENÁTOR
Mosolyogni! |
Mindenki minket néz! Vigyorogjatok! |
Vigyorognak, visszamennek a sereghez.
II. SZENÁTOR
A bölcs szenátus úgy határozott, |
hogy seregünk többé nem rabol, |
a nép bizalmát elnyerendő, |
csak a rendre ügyel fel, közmunkákban |
példát mutatva. Meg kell kezdeni |
az újjáépítést. A temetésre |
külön csapat megy. Lépjenek elő |
az önkéntes sírásók. |
Csönd, mozgolódás.
II. SZENÁTOR
Rómát akartok, nem? Hatalmas, |
virágzó várost! Rendet! Államot! |
Dolgozzatok meg érte, tolvajok, |
orgyilkosok, csalók és buzeránsok! |
USURPATOR
Előlép, ledöfi II. Szenátort, mindenki mozdulatlan.
Nem jó vezér volt. Ellopta a húst, |
és leölette társainkat. |
Most én vagyok szenátor. |
III. SZENÁTOR
Így legyen. |
USURPATOR
Véget vetek az önkényeskedésnek. |
Nem mi vagyunk Rómáért. Róma van értünk! |
Tetszésnyilvánítás.
I. SZENÁTOR
A hullákat sürgősen eltemetni. |
III. SZENÁTOR
Kecskékkel érkeztek ma népek, |
ideje üdvözölni őket. |
Elvonulnak a csapatokkal, csak Mercenarius és Miles marad.
MERCENARIUS
Ásó nélkül nehéz lesz. Csupa kő. |
Ne ácsorogjunk. Nem tesz jót a testnek. Leül. |
MILES
Gyorsan mennek a dolgok. |
II. Szenátor mellé térdel.
Az előbb még teljhatalma volt. |
MERCENARIUS
Így végzi mind. Bogyókat vesz elő. Egyél. Bogyó. |
MILES
Most nincs étvágyam. |
MERCENARIUS
Nem baj. Megszokod majd. |
Embert is ettem egyszer. |
MILES
Borzalom. |
MERCENARIUS
Miért? Nem élt már, amikor megettem. |
Édeskés, rágós húsa volt neki. |
Rágcsálja a bogyót.
Mesélik: egykor, Capuában |
kétszáz aranyért adtak egeret, |
aki eladta, éhen döglött, |
aki megvette, megmaradt. |
Nagy éhezés volt Capuában. |
MILES
Az előbb még ő parancsolt. Nekem is. |
De ha leszúrhatták, mégse volt hatalma! |
Mi mégis hittük: van neki. |
MERCENARIUS
Volt is neki, mert ő volt a vezér. |
MILES
Most hulla. |
MERCENARIUS
Most már nem vezér. |
MILES
Miért nem szúrták le előbb? |
MERCENARIUS
Vezér volt. Vezért nem lehet. |
MILES
De hulla most! Hát mégis lehetett? |
MERCENARIUS
Így végzi mind. |
MILES
Mért nem szúrtam le én? |
– Mert nem jutott eszembe. – De miért nem? |
Most szenátor lehetnék! Én! Szenátor! |
MERCENARIUS
Egyél, amíg van. Az a tiéd, |
amit megettél. Így van ez. |
Jön Insanus, Prudens.
INSANUS
Elkéstünk! Vége! |
Letérdel Inferior mellé.
PRUDENS
Két halott van. |
INSANUS
Megölték! Mért is hagytam itt! |
Ha itt maradok, most is élne! |
Meleg még! |
PRUDENS
Estére kihűl. |
INSANUS
Azt mondták, bölcs vagy. Feltámasztanám! |
Áruld el, mit tegyek! |
PRUDENS
Semmit se tégy. Bármit teszel, |
rosszat teszel. Bármerre lépsz, |
tévútra tévedsz. Tenni, jó fiam, |
badarság. Szemlélődni jó. |
INSANUS
A kétségbeesés a gyomromat, |
a torkomat metéli! Öldökölnek, |
csalnak, hazudnak! Nincsen ember, |
nincs ember itt, csak vérengző vadak! |
PRUDENS
Őszinte pillanat, fiam. |
Becsüld meg. Ritkán adatik ilyen. |
Most nincs hazugság. Fényes pillanat: |
nincs hagyomány, mely elvakítja látnod |
a létezést; nincsen király, |
ki létét vakhívőitől nyeri; |
nincs istened, kihez fohászkodol, |
könnyekkel mosván el a tűrhetetlen |
dolgok látványát; nincsen eszmerendszer, |
mely magyarázhatatlant magyaráz; |
nincs túlvilág, nincs cél, amely hazug, |
nincs mesterkélt város, nincs benne zug, |
hol meghúzhatnád gyáván magadat, |
remélve, hogy a kölyködre marad, |
csak vinnyogás van. Az van, ami van. |
Csak ember van, sajgó és hontalan. |
INSANUS
Ezt nem lehet kibírni! |
PRUDENS
Nem muszáj. |
INSANUS
Barátom volt! A társam! Mindenem! |
Ha már nem halt meg csecsemőkorában, |
ha már felnőtt, és értelemre tett szert, |
miért pusztult el most, hogy béke lett?! |
Még itt a teste, amely szinte él, |
forró és lelkes volt pár perce még: |
csodáknak hordozója! Zseni volt! |
Nézzétek! Okos tekintete van! |
Még szinte lát, csak hunyorogni nem tud! |
Nem halhatott meg! Nincsen olyan törvény, |
hogy élni tudó elfeledjen élni! |
PRUDENS
Most minden fájdalom palástolatlan. |
Most jó. Most őszinte a létezés. |
INSANUS
Ki visel gondot rám ezentúl? |
Apámként tisztelem, de ő csak fekszik |
és nem felel! Szeretlek, hulla, te! |
Szeress viszont! Belerúg. Szeress, te dög, ha kérlek! |
PRUDENS
Egész világot nem tudsz elsiratni. |
INSANUS
Te nem ismerted őt! Te hallgass! |
Méltó a gyászra! Én tudom! |
A nevét is tudom! Ő volt a Méltó! |
Ő volt az, és ha kétségbe vonod, |
megöllek! |
PRUDENS
Elhiszem, már hogyne hinném. |
INSANUS
Megbosszulom a halálát, meg én! |
Felelni fogtok érte, mind! |
A gyász erőt is adhat. Erős vagyok. |
Egész Rómát feldúlom, romba döntöm. |
PRUDENS
Hogy körbenézek, úgy látom: nehéz lesz. |
INSANUS
Ha bosszút állok, ő is él tovább! |
Elrohan, kis csönd.
MERCENARIUS
Furák az emberek. |
MILES
Kaparjuk el, hisz úgyis az a dolgunk. |
MERCENARIUS
Nem kell sietni. Majd ha beígérik |
a külön porciót is, úgy talán. |
MILES
Azt mondják, járvány is kitörhet így. |
MERCENARIUS
Olyankor kiadós a fejadag. |
Jön Peregrinus.
PEREGRINUS
Melyik út vezet Rómába? |
MILES
Róma itt van. |
PEREGRINUS
Hülye vicc. |
PRUDENS
A Fórumon állsz, fiam. |
PEREGRINUS
Barom. |
Rómában paloták vannak, fényesek, |
és minden ember gazdag. |
MERCENARIUS
Izmos vagy. Beállhatnál katonának. |
Peregrinus elfut.
MILES
Most elfutott. |
MERCENARIUS
Nem baj. Majd visszajön. |
Rabszolga lesz. Vagy úr lesz. Így van ez. |
Jön egy csapat katona, Mercenarius felugrik.
MERCENARIUS
Százados úr, a hullákat temetjük. |
CENTURIO
Folytatni. |
MERCENARIUS
Igenis. |
CENTURIO
Melyik út vezet Rómába? |
Csönd.
CENTURIO
Kérdeztem valamit! |
Csönd.
CENTURIO
Ki a parancsnokod? |
MERCENARIUS
Százados úr, bocsánatot kérek, |
a nevét nem tudom. |
Nálunk nincs neve senkinek. |
CENTURIO
Remek csapat lehet. |
A katonái nevetnek.
CENTURIO
Hol táboroztok? |
MILES
Itt. Mindenfelé. |
Egész Rómában. |
CENTURIO
Hol? Nem hallom. |
MILES
Rómában. Tetszik tudni, ez a Fórum. |
CENTURIO
Hülye. |
Jön nagyobb csapat Praefectus vezetésével.
CENTURIO
Tiszteleg.
Üdvöz légy. Százados vagyok. |
Rómába tartunk. Úgy hallottuk, |
Rómában béke van. |
PRAEFECTUS
Rómában nagy-nagy béke van. |
A katonái nevetnek.
CENTURIO
Ti is Rómába mentek? |
Nevetés.
CENTURIO
A kérdésemre tessék megfelelni! |
Majd tisztességre tanítalak én! |
PRAEFECTUS
Rómában béke van. |
Ha nem tudnád, mi őrizzük a békét – |
Ordít.
tűzzel-vassal, ha kell! |
CENTURIO
Mi nem ismerünk tréfát, igaz, fiúk? |
Mi derekasan hadakoztunk, |
a seregünk, az odalett, |
mi nem tartunk már senkitől. |
Nekünk Rómában jó nevünk van, |
megillet a diadalmenet. |
PRAEFECTUS
Rómában múltja nincsen senkinek. |
Nincs név. Sem érdem. Minden bűn elévült. |
A bölcs szenátus így határozott. |
CENTURIO
Rómából jöttök? Láttátok a várost? |
Valóban olyan csodaszép? |
PRAEFECTUS
Ez itt a Fórum. |
CENTURIO
Nem lehet! |
Hogy hívnak? |
PRAEFECTUS
Nem mindegy? Sehogy. |
Menjetek arra, ott osztják az ételt. |
CENTURIO
A nevedet! A nevedet! |
Dárdával meg akarja szúrni Praefectust, lefogják.
CENTURIO
Nekem Rómában diadalmenet jár! |
Én százados vagyok! Én százados vagyok! |
PRAEFECTUS
Én pedig ki vagyok? A gyilkosod. |
Int, Centuriót ledöfik, az elnyúlik.
PRAEFECTUS
A Centurio katonáihoz.
A zsoldosaim lettetek. |
Nem szabad gyilkolászni, |
csak ha parancsolom. |
Az ellátás egész jó. |
Vezéreink a bölcs szenátorok. |
PUGNATOR
Engedd, uram, hogy eltemessük |
szokásaink szerint. |
PRAEFECTUS
A többiekkel egy verembe. |
Külön temetni nincs idő. |
PUGNATOR
Évekig együtt harcoltunk vele. |
Hadd üssük dárdáját fölé a földbe. |
PRAEFECTUS
Ellopják. Itt mindenki lop. |
Abból élünk mi is. Eléldegélünk, |
míg van mit lopni. Nem lesz már soká. |
– Minek is öltük meg a századost? |
Csönd.
PRAEFECTUS
Unalmas. Azt kell mondanom: unalmas. Leül. |
Tudom jól, ha majd egyszer nem ölök, |
hát ti öltök meg engem. Öljetek meg. |
Csönd.
PUGNATOR
Uram, nők vannak? |
PRAEFECTUS
Hogy nők? Vannak. Úgy van. |
Mászkálnak csapatostul, csapatostul |
ütünk rajtuk, ha kell. De nem muszáj. |
A hadnak saját matrónái vannak. |
Jut fejadag. Közös a kondér. |
Születnek majd a katonák. |
Sokasodjunk! Legyen kit leölni! |
Egészségünkre! |
A katonák tanácstalanul állnak.
PRAEFECTUS
Megfoghatatlan. Itt ülök, |
bárki megölhet, tiszt lehet. |
És nem teszik meg. Nem teszik meg. |
Mi van a fejetekben? |
A tökkelütött, sötét fejetekben? |
Mi van az én fejemben? Istenek, |
mi van az én fejemben? |
Jön nép: vének, férfiak, asszonyok, gyerekek, fegyvertelenek, megállnak.
MERCENARIUS
Jövevények, uram. |
PRAEFECTUS
Látom. |
MERCENARIUS
Be kell sorozni őket. |
PRAEFECTUS
Igazán? |
MERCENARIUS
Ez így szokás, uram. |
PRAEFECTUS
Feltápászkodik.
Igen. |
Ha így szokás, hát így szokás. |
A véneket nem kell mindet leölni, |
majd éhen vesznek úgyis. Így szokás. |
A férfiak ezentúl zsoldosok. |
A béke őrei. |
A nők a közösbe kerülnek. |
Elvezetni őket. |
Katonák körülveszik a népet.
SENEX
Tisztelt katonák, meg kell vallanom, |
hogy népünk eddig sosem háborúzott, |
ez népünk sajátlagos jellemvonása, |
mely minket más népektől elhatárol, |
és hagyományainkban gyökeredzik. |
Így rendelték egykor az őseink, |
isteneink adták nekik e törvényt. |
Ha áthágjuk, nemcsak a hagyományunk, |
de népünk sajátlagos léte is |
végéhez ér. Ámde az istenek |
végzése más. Mi nem hadakozhatunk. |
PRAEFECTUS
Úgy hát legyilkolunk. |
SENEX
Miért? |
Mi célja ép, szép, erős emberek |
népét kiirtani? Hasznodra válhat, |
amit tudunk. Ti háborúztatok, |
mi békés ipart űzve okosodtunk. |
A béke eljött. Ez a mi időnk. |
Megyünk Rómának hasznot hajtani. |
Miért kellene kiirtani minket? |
PRAEFECTUS
Mert így szokás, öreg. |
Mert nem tudunk mást. Mert ez a mi szakmánk. |
Az a mi hagyományunk, amit itt látsz. |
Így rendelték a mi isteneink. |
SENEX
Népünk huzamos tapasztalata, |
hogy sok isten is jól megfér, ha hagyják. |
PRAEFECTUS
Léteznek diadalmas istenek, |
a vérengzés övék. |
SENEX
Most béke van. |
PRAEFECTUS
A győztes istenek békéje van most. |
SENEX
Te nem hiszel a győztes istenedben. |
Ha hinnél, rég megöltél volna már. |
PRAEFECTUS
Abban hiszek, hogy rosszat rossz követ, |
ínséget újabb ínség orvosol, |
abban hiszek, hogy öldöklés az élet, |
és nem hiszem, hogy elpusztul a rossz, |
mi én vagyok, ha hátulról ledöfnek. |
Válasszatok. Zsoldoslét vagy halál. |
SENEX
Te nem hiszed, hogy ölni kell, uram. |
PRAEFECTUS
Én nem tudok már mást. Hát gyilkolok. |
Ha bárki jön majd új koncepcióval, |
irigyen szabdalom szét bölcs fejét, |
mert feltalálta, amit én akartam. |
SENEX
Így érthetőbb már. Adj időt, uram. |
A főpapunkkal hadd tanácskozom. |
– Fohászkodjék a nép, míg tárgyalunk. |
Praefectus int, a katonái félrehúzódnak. A nép a mellét veri, halkan jajong. Pontifex és Senex odébb megy.
SENEX
Ezek megölnek. |
PONTIFEX
Én is azt hiszem. |
SENEX
Be kell zupálnunk. |
PONTIFEX
Istenünk nem enged. |
SENEX
Népünk istene. Nem kívánja, |
hogy népe kivesszen. |
PONTIFEX
Nem kívánja. |
Csakhogy Békeisten! |
SENEX
Jóságos és megértő. |
PONTIFEX
Békeisten. |
SENEX
Rómában béke van. Ha béke van, |
Rómában máris ő uralkodik. |
PONTIFEX
Remélnünk kell, hogy így van. |
SENEX
Ám ha így van, |
a Békeistent szolgálja a had, |
melynek mi katonái lehetünk. |
Ez kiváltság, ha úgy veszem. |
PONTIFEX
A törvényeket átfogalmazom, |
de nem lesz könnyű munka, sőt nehéz lesz. |
Kevés a feleségem. |
SENEX
Mennyi kell még? |
PONTIFEX
Most van hét. Mondjuk legyen tizenöt. |
SENEX
Elég lesz tíz is. |
PONTIFEX
Iszonyú a munka. |
SENEX
Vérszemet kap a többi pap. |
Nincs annyi özvegy és lány. |
PONTIFEX
Tizenegy. |
SENEX
Legyen. De máris hirdesd az igét! |
PONTIFEX
Népem! Én népem! Isteneink üzennek, |
figyeljetek! |
A nép köréje gyűlik.
PONTIFEX
Reszket, körbeforog, áhítattal nézik.
Üzen, üzen a főisten, üzen. |
Rómából üzen ő, hol béke van már, |
ott ül a trónján láthatatlan istenünk |
jóságosan, és vár minket, a népét. |
Siessetek! Ezt kéri ő, a Jó. |
Előttünk jár ő, lépteink előtt. |
Hová igyekszünk, ő már ott lakik, |
s békével áld meg, mert békét teremtett. |
De azt kívánja: ott is mi legyünk |
választott népe. Ügyeljünk a rendre. |
Békét őrizni, őt védeni, fogjunk |
fegyvert, hogy békéjét ne háborítsák. |
Mert választott népe vagyunk. A népe. |
Mi őt őrizzük. Minket pedig ő. |
Így volt ez mindig. Így leszen örökké. |
Főistenünket védjük. Minket ő. |
Választott népe, ragadd meg a fegyvert! |
Övé s általa miénk az idő! |
Pontifex elszédülve lerogy. Csönd.
SENEX
A főisten üzent. Áldott legyen. |
Daloljatok hát hálaéneket! |
Morgás, mocorgás, páran a mellüket ütögetik.
IUVENIS
Mi fegyvert soha nem fogunk, |
ez isteneink parancsa. Így tanultuk. |
A fegyver szennyez, fertőz. Fáj a fegyver. |
Mi fegyvert soha nem fogunk. |
A népünk soha nem hadakozott. |
SENEX
Hallottad, mit üzent főistenünk. |
IUVENIS
Ilyet ő nem üzenhetett. |
SENEX
Istentelen! Nem tudod, mit beszélsz! |
A főpap által szólt az isten! |
IUVENIS
Lehet, hogy rosszul hall a főpapunk. |
Riadalom.
SENEX
Kiátkozunk, fiam, vigyázz! |
IUVENIS
Békét adó főistenünk előtt |
én bűntelen vagyok, akár a népem. |
PONTIFEX
Az ősidőkben, mielőtt |
főistenünk a béke híve lett, |
halált is osztott. Újra törvény |
lehet a halálbüntetés! |
Felháborodás.
IUVENIS
Én jobban hallom istenünk szavát. |
Ilyen törvényt ő nem kíván mitőlünk. |
Ha fegyvert fognánk érte, mint a többi |
főistenért a népeik, a béke |
főistenünket elhagyná örökre, |
egy lenne ő az istenek között, |
mi nem igázhatnánk le másokat |
szelíd módunkon: szép kereskedéssel! |
Helyeslés.
SENEX
A lázadást javaslod netalán? |
Békétlenséget? Testvérgyilkolást? |
Mert amit hirdetsz: polgárháború. |
IUVENIS
Én éppenséggel békét hirdetek. |
Amit hirdetnek mind a véneink |
és mind a papjaink, azt hirdetem. |
Csak felmondom a leckét, mint a vizsgán. |
Amit tanultunk nemzedékek óta. |
SENEX
Lázadsz, és lázadónak nincs helye |
közöttünk. Fegyvert fogtál ellenünk, |
szófegyvert! Súlyosabbat, mint az érc! |
Száműzve légy a háborús világba! |
SACERDOS
Ahhoz a papság ítélete kell. |
PONTIFEX
Kiátkozom e lázadó fiút |
és mindazt, aki vele elbitangol. |
SACERDOS
A főpap nem hozhat ítéletet |
a papság és a vének ellenében. |
PONTIFEX
A lázadó pap bűne százszoros. |
Az ősi törvényt újra felidézem. |
Meg kell kövezni! Istentagadó! |
SACERDOS
Törvényeinknek büszke palotáját |
sok nemzedék emelte: kőre kő |
lassan került és verejtékesen! |
Nem döntheted le néhány könnyű szóval! |
PONTIFEX
Elfogni őket! |
IUVENIS
Mi fogjuk el őket! |
SACERDOS
Eladtátok a népet, árulók! |
SENEX
Eszmén rágódó öngyilkos puhányok! |
Vakok! Romlásba döntitek a népet! |
Verekedés. A zsoldosok kezéből kiragadott fegyverekkel kaszabolják egymást, a zsoldosok nézik. Sok a hulla. Nők sikoltoznak. Hirtelen vége. Nők és gyerekek bömbölnek. Senex, Iuvenis, Sacerdos is hulla. Pontifex kétségbeesve áll.
PRAEFECTUS
A nőket elvezetni. |
Zsoldosok kihajtják a visító nőket és gyerekeket.
PRAEFECTUS
Megmondtam: győzedelmes istenek |
békéje van most. Kár, hogy igazam volt. |
Kimegy, a többi zsoldos utána.
MERCENARIUS
Jönnek még hullák. Érzem. |
Ma súlyos déli szél fúj. |
Ilyenkar sok a hulla. |
PONTIFEX
Népem volt. Volt népem. Az ősidőkben. |
Az ősidőkből nyújtózom idáig. |
Lehet, hogy még csak meg se tébolyodtam. |
Engem csak holtak értenek. |
Utolsó vagyok, aki ért e nyelven. |
Ha följegyezném, nincs, aki megértse, |
ha följegyezném kihalt nyelvemen |
késő koroknak okulásul. |
Így végzi minden nép, tudom. |
Hiába szólnék, nincs szavam. |
Minden tanítás hasztalan. |
Hiába halnak ki a népek. |
Hiába látom, amit látok. |
Nagy átok ez, mert ez az átok: |
ki él, beszéde súlytalan, |
s csak súlytalan beszédet ért meg. El. |
MILES
Ezt mindet minekünk kell elkaparni? |
Jön Rector, emberek.
RECTOR
Ez itt a Fórum. Tessék körbenézni. |
Ez itt a híres kőlap, erre hágott |
Brutus a szörnyű gyilkosság alatt, |
még látni rajta Caesar sűrű vérét. |
Körbeállnak egy kőlapot.
A városnézést ezzel befejeztük. |
Az érdeklődők díjazás fejében |
további részletekről értesülnek. |
Páran közrefogják.
Pénzt, sajnos, nem fogadok el továbbra sem. |
Nem létező királyok képe mit sem ér, |
aranyat enni sincs még gusztusom. |
Zsákokból étel kerül elő, Rector turkál, elteszi az iszákjába.
Menjünk tovább. Ott fönt a Vesta-templom |
páratlan ión oszlopfői álltak, |
s odébb, a Quirinalison |
a nevezetes dór oszlopfők és amott |
a csodálatos korinthosziak. |
Emberek nézelődnek.
A Juno-templom, mint ez köztudott, |
kereszthajós volt, csodás küllemét |
Árkádiából hívott mesterek |
mesteri módon árkolták ki egykor. |
Nem itt, hanem a hídon túl, amott. |
A híd függőív megoldású volt. |
Nehéz volt szétrombolni, tanúsítom, |
de társas, megfeszített ténykedésük |
végül is teljes eredményt hozott: |
a híd ma már sehol sem látható. |
Emberek bólogatnak. Bekúszik Advena.
ADVENA
Emberi hangok! Hangok! Emberek! |
Segítsetek Rómába eltalálnom, |
Rómában laktam, Rómába igyekszem! |
RECTOR
A Fórum ez, jóember. Hazaértél. |
ADVENA
Ez Róma! Istenek, hogy ezt megértem! |
Itthon vagyok! Látom a Fórumon |
a dolgozó nép gyülekezetét, |
az oszlopcsarnokok közt szobrok és |
virágok, zöld gyep, árnyas ciprusok, |
a házam kies pálmaligetében |
szerelmem int felém derűsen – |
megjöttem hozzád mégis, annyi véren |
és veszedelmen át – |
most boldogságom csúcsán könnyű szívvel |
térek meg őseimhez Róma porába. |
Meghal.
RECTOR
A római föld befogadja őt. |
ULLUS
Mitől van ennyi hulla itt? |
RECTOR
A háborúban elesettek ők, |
mert Rómában sajátságos a klíma, |
a holtak épen tarthatók sokáig. |
Elmondom annak, akit érdekel, |
és velem jön a Campus Martiusra, |
mert onnét indulnak a főnszelek. |
Rector az emberek egy részével el.
SOLLERS
Ez itt a kő. Hát itt ömlött a vére |
a híres Caesarnak. Páratlan emlék. |
Értéke is lehet még. Elviszem. |
Megragadja, nehéz.
Ne bámészkodj, segíts elrejtenem! |
PERITUS
Ősi szokás minálunk, hogy az új |
király csak akkor lesz király valóban, |
ha elődjének vérétől sötét |
kövön lép fel a trónusára. |
Rómában is lesz egyszer még király. |
Ketten kiviszik a követ.
PIUS
Rómát akartam mindig! Látni vágytam! |
Csodáiról hallottam, gyűjtögettem |
a híreket, a porba vonalaztam |
térképét, most is kívülről tudom! |
Lakott világunk központja, az ember |
isteni alkotása, szellemünk |
győzelme volt – már sose láthatom! |
PRUDENS
Jókor jöttél, mert Róma a hazugság |
centruma volt. Pompája, csillogása, |
fejlett kereskedelme, összehangolt |
jogrendszere, szilárd törvénykezése, |
tartósnak hitt szokásai, |
a temetés, a születés, a vallás |
kultusza, kultúránk egésze |
az ember önvakítására szolgált. |
Míg Róma megvolt, azt hitték lakói, |
hogy lehet élni ezen a világon; |
az államiság fényétől hülyén |
azt hittük: nem érvényes már a törvény. |
A törvény az, hogy tévedés az élet. |
A lét bűnös hibájából születtünk, |
minket az őrült anyag álmodik. |
Ideje már, hogy felfalván magunkat, |
e tévedést a feledésnek adjuk. |
ARDENS
Otthon akarok lenni a világban! |
PRUDENS
Akarni, azt lehet. Sokan akartak, |
és terméketlen romhalmazt emeltek. |
Otthon leszel, mihelyt a csontjaid |
sakálok bendőjében melegednek. |
ARDENS
A csontjaimban jégkorszak tanyázik, |
bölcs vagy valóban. Lesújtó a látvány. |
Világégés nagyobb már nem lehet. |
De én a jövőt látom, élesebben, |
mint ezt a pusztát. Átmeneti semmi, |
amiben élünk. Számtalan |
alkotni képes, tettre éhes ember |
rohan Rómába új hazát emelni. |
A rossz hagyomány porba dőlt. Mi tiszta |
tudattal indulunk. Az újat |
könnyebb a semmiből teremteni! |
PRUDENS
Ha lesz valami, az lesz, ami volt. |
ARDENS
A győzhetetlen életvágy sosemvolt, |
hatalmas, boldog államot teremt! |
PRUDENS
Úgy jó, ahogy van! El ne rontsd nekem! |
A baj forrása az, hogy célotok van. |
Addig jó, amíg céltalan az élet! |
ARDENS
Csak az beszél így, aki már evett ma! |
PRUDENS
Most jó. Most semmi el nem ködösíti |
anyagcserélő létünk lényegét. |
Egyébként három napja éhezem. |
Már nem fáj. Mondják: akár hetekig |
eléldegél az ember. |
ARDENS
És ha nem? |
PRUDENS
Ki mondta, hogy sokáig él az ember? |
PIUS
Nem ettem én sem! De hát élni kell! |
FERVIDUS
Én láttam dögvészt, éhezést, |
láttam halált, és láttam járni bénát, |
láttam felkelni tetszhalottat, |
és láttam visszanőni végtagot. |
Csodákat láttam. Láttam, hogy a hit |
a legnagyobb kincs: el nem vehető. |
Én másban nem hiszek, csakis a hitben, |
mindegy nekem, milyen, csak esztelen |
legyen: mennél őrültebb, tébolyultabb, |
annál hitebb, annál mindenhatóbb. |
Ím itt e kő. Lehet, hogy háziisten. |
Kőbálvány. Vagy csak amulett. |
Aminek véled, az. Fölszentelem: |
legyen az őröd. Legyen a tiéd. |
Csak higgy e kőben, s meglesz mindened. |
Ha enni kapsz ma, köszönd meg a kőnek. |
Nyújtja a követ Piusnak.
PIUS
Edd meg a kövedet, ha van fogad még, |
és ki akarod köpni mindahányat. |
FERVIDUS
Leteszi a földre.
Tessék. Nem bánt. Ne dobd el. Neked adtam. |
Nem lesz barátod nála hűségesebb, |
és nem lesz nála gyöngédebb szeretőd. |
Tapasztalat kell, valódi tudás, |
hogy erőt adjon tudott gyöngeséged, |
és meglásd benne azt, ami a lényeg. |
Katonák jönnek balról, kondérokat cipelnek, kiviszik jobbra. Mögöttük nép lohol.
PRUDENS
Meghozták az ételt!
A jelenlevők rohannak a kondér után. Katonák sorbaállásra taszigálják a népet, a sor a szín közepéig húzódik. Lökdösődés.
PIUS
Felveszi a követ.
Ha kapok enni, hiszek majd a kőnek. Beáll a sorba. |
NEBULO
Ma húst is osztanak.
LIBERATOR
Maga csak ne tülekedjen, hallja?
CIVIS
Az ilyet ki kell lökni.
FUR
Senkit sem engedünk előre. Mi van ott elöl? Ne engedjenek oldalról!
CIVIS
Liberatorra mutat.
Maga másodszor áll sorba!
LIBERATOR
Hallatlan! Honnan veszi?
CIVIS
Az előbb a Quirinalison osztottak kaját, ott láttam magát is.
LIBERATOR
Ha így lenne, maga is másodszor állna sorba.
FUR
Hátul van a sor vége! Nekünk már nem fog jutni a sűrűjéből!
HASTATUS
Nebulóhoz.
Nyisd ki a szádat.
Nebulo kinyitja, Hastatus belenéz, majd megtapogatja a karizmait.
HASTATUS
Menj előre, kérj magadnak tripla porciót meg dárdát meg sisakot, és gyere vissza.
NEBULO
Köszönöm, uram! Elrohan jobbra.
Civis kitátja a száját, a karizmait mutogatja, Hastatus visszalöki a sorba. Jön Peregrinus.
PEREGRINUS
Merre van Róma, emberek?
Nevetés.
PEREGRINUS
Merre van Róma? Róma! Róma! Róma!
FUR
Állj sorba, különben nem kapsz kaját.
Jön Insanus.
INSANUS
A barátomat keresem.
CIVIS
Tessék sorba állni.
INSANUS
Mi az, itt ételt osztanak?
FUR
Mit gondol, temetésre várunk?
INSANUS
Akkor hát itt van. Ő osztja az ételt.
Jószívű. Nagylelkű. Az én barátom.
Előreindul.
FUR
Fogják meg! Soron kívül nem lehet!
Insanust a sor végére lökdösik.
INSANUS
Én ismerem! Régóta!
FUR
Persze. Én is.
CIVIS
Hát nem a szenátustól kapjuk az ételt?
INSANUS
Minden jó tőle származik!
FUR
A rossz is.
INSANUS
Igen! A rossz is! Minden! Ismered?
FUR
Együtt jártunk a rosszlányokhoz.
LIBERATOR
Kit ismer maga?
FUR
Insanusra mutat.
Az ilyeneket. Süsü. Sok ilyen van.
Insanus Peregrinust bámulja.
PEREGRINUS
Mit nézel? – Mit néz rajtam? – Mi bajod van?
INSANUS
Próbára tettél! Hulla voltál, |
de tudtam, hogy csak átmenetileg! |
Peregrinus lába elé veti magát, a lábát csókolgatja, Peregrinus elugrik.
INSANUS
Nézzétek! Ő az! Megtaláltam! |
PEREGRINUS
Segítség! Fogjátok le! Tébolyult! |
INSANUS
Augustus ő! A méltó! Megjelent, |
és visszaadja múltunkat! A várost! |
PEREGRINUS
Nem igaz! Én csak Rómát keresem! |
INSANUS
Megváltó! |
LIBERATOR
Megváltó?! Az én vagyok! |
CIVIS
Mi vagy te? |
LIBERATOR
Isten. Psszt. Ez nagy titok még, |
rangrejtve járok, és megfigyelem, |
hogy kit lesz érdemes megmentenem. |
INSANUS
Ismerj föl! Én vagyok, a híved! |
PEREGRINUS
Nem! Elrohan. |
INSANUS
Ne hagyj itt! Végre megtaláltalak! Utána rohan. |
FUR
Mit mondott, kit keres? |
CIVIS
Valaki méltót. Augustus nevűt. |
FUR
Az augustus, az méltó. Latinul. |
Latin az ipse. Rögtön látni rajta. |
A latinok közt sok a buzeráns. |
– Mi van ott elöl? Éhesek vagyunk! |
CIVIS
Én latin vagyok! Büszke nép vagyok! |
Ne sértegess! Én Rómában születtem! |
Bizonyság rá atyai amulettem! |
FUR
Mutasd, különben nem hiszem. |
Civis az amulettet keresi, nem találja.
CIVIS
Ellopták! Tolvajok! Segítség! |
Adjátok vissza! Nincs értéke semmi, |
csak az, hogy én viseltem! |
HASTATUS
Fogd be a szádat. Dárdával megböki, Civis sír. |
FUR
Ne bömbölj. Nesze. Itt van. |
Nyújtja az amulettet, Civis bámul.
FUR
Tolvaj vagyok. Most mit bámulsz? Neked |
csak egy ilyen van, én akármikor |
szerezhetek. Tessék. Vedd vissza, kérlek, |
csak azért loptam el, hogy gyakoroljak. |
Civis elveszi, elrohan.
LIBERATOR
Kiáll a sorból.
Megjöttem, lássatok meg, emberek! |
A főisten szült engem, és a béke |
olajágából bosszúálló fegyvert |
kovácsolt, hogy a bűnben én legyek |
a fény, az út, a szépség és igazság!… |
FUR
Már megint tolakodnak oldalról! Taszigálják el őket! Később jöttek!
Lökdösődés. Új sorba állók érkeznek, beállnak a sorba. Jön Nebulo dárdával, sisakban.
NEBULO
Hastatushoz.
Itt mindenki azt hiszi, hogy ez meg az, hogy így meg úgy. Hogy majd ilyen jó lesz meg olyan jó lesz. Hogy mindenki úr lesz, azt hiszik. Pedig itt rend lesz. Rend bizony. A cézárok és szenátorok, a próféták és néptribunok csak jönnek-mennek, jönnek-mennek, úrból rab lesz, a rabból úr, kölyökből agg, az aggból hulla, de pribékre mindig lesz igény, a pribékre mindig jó idő jár. Elégedetten megtörli a száját, böfög.
FUR
Ezek itt már másodszor állnak sorba! Ez nem igazság! Ez nem demokratikus!
Lökdösődés, Hastatus és Nebulo dárdával bökdös, jajgatás.
PUER
Ügyes fiú személyemben gazdát keres, gazdát keres! Tudok írni, főzni, ásni, tudok dárdát hajigálni, megegyezés szerint leszek férfi vagy nő, kövér, keszeg, személyemben ügyes fiú gazdát keres, gazdát keres!
VENDITOR
Háziistenek minden méretben, minden színben, kiárusítás! Van kőbálvány, fa-Jupiter, kavicsisten, házimanó, van szent jáspis, mammutagyar, bölénycsorda ürüléke, megvédenek éhezéstől, lidércektől, szellemektől, kergekórtól, ellenségtől, széltől, fagytól, emberektől, rossz emléket eltörölnek, jó emléket sugalmaznak, gyorsan ölő méreg is van, illatos vagy szagtalan, háziistenek minden méretben, minden méretben, minden színben!…
ANUS
Kitűnő kapcsolataim vannak – enyém a szenátus, enyém az ellenzék – tisztelnek az őslakók – kedvelnek a jövevények – szakmámnak elismerten nagy tekintélyű mesterasszonya vagyok – protekcióval honorálom azon vállalkozó szellemű férfiakat, akik a slampos két heréről, leányőrzés céljából, a biztos jövő reményében lemondani hajlandók!
LIBERATOR
A megváltó vagyok, s a bűnöket |
kiűzöm lelketekből, lelketlen bűnösök! |
FUR
Integet.
Ide hozzám!
OCCULTATOR
Rossz hír: még mindig nincs pénz.
FUR
Valami csereérték csak van!
OCCULTATOR
Semmi. Ehető bogyók, lerágott kecskecsont, párolt kaktusz, ecetes pálmabor. Egyéb semmi.
FUR
Figyeld tovább, mivel fizetnek – lehet, hogy van már pénz, csak mi nem tudjuk.
OCCULTATOR
Halkan, koponyát mutatva.
Elloptam egy bálványt.
FUR
Valami halhatatlan isten koponyája?
OCCULTATOR
Nem tudom. Azt mondták, bálvány.
FUR
Pénz kéne, pénz, pénz! Eriggy a sűrűjébe, figyelj!
Occultator elvész a tömegben. Jobbról katonák üres kondérokat cipelnek át a színen, lefelé fordítva, eltűnnek baloldalt, sokan loholnak utánuk.
FUR
Mi az, nincs több kaja?!
Tömeg átrendeződik.
ULLUS
Ne menjünk el, biztosan hoznak még! Olyan nincs, hogy éheztessenek!
PERITUS
Itt kell maradni. Ezek szerint ugyanis itt osztják az ételt.
SOLLERS
Álljunk itt holnapig?
PERITUS
Ha elmegyünk, nem találunk vissza. Ezek a romok teljesen egyformák. Sehol egy tájékozódási pont.
SOLLERS
Ők is eltévedhetnek a kondérral. Honnan tudják holnap, hogy ma errefelé osztottak ételt? Ők se találnak ide!
A tömeg egy része el, más része marad.
LIBERATOR
Nem hallgattátok intő szózatomat, |
legyetek átkozottak, nyomorultak! |
ULLUS
Mit óbégat ez? |
LIBERATOR
Ím, megjövendölöm: a katakombák |
nyílásain bűzös lé, gennyes ár |
bugyog elő, s a fertőző özönvíz |
megfojtja, elsodorja, aki él még! |
ARDENS
Csoportnak magyaráz.
Egyenlők, társak lévén, olyan Rómát |
építünk, ahol minden háború |
és rabság lehetetlen; nincs tekintély, |
sem pénz, sem vallás, mert a ráció, |
a fegyelmezett életszeretet |
sosemvolt, boldog államot teremt! |
De értsétek meg: ha a bizalom, |
az önzetlenség nem hat át azonnal, |
ha féltékenyen méregetjük egymás |
vékonyka fejadagját: hány dekával |
kapott a másik többet és miért: |
ha bandákba verődünk, és erővel |
raboljuk el a többiek motyóját, |
s így őket szintúgy bandákba szorítjuk, |
a méltatlan kényszer tesz eszközévé, |
s tovább gyötrődünk értelmetlenül! |
CARNIFEX
Figyelj rám, szónok! Hóhér voltam egykor… |
TÖBBEN
Hóhér! Hóhér! Hóhér! |
CARNIFEX
Hóhér vagyok, s a hivatásomat |
lángoló szenvedéllyel szeretem. |
Az akasztás utáni nyaktörést |
segédeim végezték hajdanán, |
a háború előtt, mely korra furcsa |
vigyorba rángva gondolunk, és nem hihetjük, |
hogy romtalan város is létezett, |
benne velünk, aki, lám, megoldhatatlan |
rejtély mai eszünknek. Egykoron tehát |
az elítélttel töltöttem az éjjelt |
az akasztás szép hajnala előtt, |
s megtudtam ezt-azt róluk és magamról. |
Azt mondom, szónok: én repesve várom, |
hogy helyreálljon mindaz, ami volt, |
állam legyen az állam, én pedig, |
mint államlétünk szentje, újrakezdjem |
a siralomház hűvös rejtekében |
az őszinte és mély beszélgetést. |
Hívlak hát, szónok: vitázzunk utolsó |
perceidben, mert addig megzavar |
és kínos füllentésbe kényszerít |
életvágyóan vak természeted. |
ARDENS
Nem félek tőled. Én már senkitől. |
Magamtól félek, amióta téged |
magamban fölismertelek. Ám lehetetlen |
olyan világban lakni, ahol az ember |
nem több, mint puszta törvényvégrehajtó. |
Minél nagyobb a törvény, |
csak annál embertelenebb. |
Nézzünk körül! Mit látnunk adatott, |
azt látjuk-e valóban? |
Ki képes a felfogott világ |
törvényeit belátva holtig élni? |
De van gyakorlatunk, s ki tudja, mért: |
mindenki jobb, mint lennie kellene. |
Jobb vagy te is, mert nem hiszed, |
hiába is darálod, nem hiszed, |
hogy meghalunk. |
A nem-tudásban van minden bizalmam! |
Így bízom én magamban is, mióta |
tudásomat, mert gátolt, elvetettem. |
Ma nincsen múlt, és nincsenek halottak. |
Te hóhér nem vagy: hóhér sose voltál, |
én jó nem voltam, s most sem vagyok az, |
és nem volt Róma. Róma lesz csupán. |
TIMIDUS
Ez nem is Róma! Elvitték előlünk! |
ULLUS
Mondják: megvan még minden palota, |
csak elrejtették. El van ásva mind! |
TIMIDUS
Az sincs kizárva, hogy ez Afrika. |
Csak azért mondják hivatalosan, |
hogy ez itt Róma, nehogy odamenjen |
mindenki. Minket megcsalt valaki, |
minket átvittek Afrikába. |
ULLUS
Hajón? A víz alatt? Mikor? Hogyan? |
TIMIDUS
Ők tudják. Megvannak a módszereik. |
LIBERATOR
Elnyel a föld, és nem ereszt ki többé, |
a rom, hol állunk, fölétek borul égnek! |
Megnyílik a föld, két férfi és egy nő mászik ki. Elszörnyedés.
LIBERATOR
Megnyílt a föld! Megnyílt a föld! Térdre esik. |
Csönd, azok hárman hunyorognak, tapogatóznak.
ARUM
Zaj volt. Most csönd. Semmit se látok. |
CAVERNA
Én sem. |
CONDITUS
Hogy fáj a fény! |
ARUM
A fülbe vág, dobog! |
CAVERNA
Emberszag. Mennyi szag! Sokan lehetnek. |
CONDITUS
Tudjuk, hogy láttok minket! |
ARUM
Ne bántsatok! |
CONDITUS
Bámultok ránk? – Én rejtegettem őket. |
Ott lent lapulnak. Évek óta már. |
Sokan. A gyermekek vakok, |
tapintásuk, szaglásuk zseniális. |
Feltérdel.
Már kezdtek látni. Foltokat. |
Csak néha járok le közéjük, |
élelmet hordok, híreket. |
Mondtam nekik, hogy béke van, |
most már jöhetnek. Nem hiszik. |
CAVERNA
Meleg van! Érzed? |
ARUM
Vérszag. Hullaszag. |
CONDITUS
Adjatok ennünk! Éhezünk a mélyben. |
Csak víz van. Tó. Kik lebuktak a tóba, |
fel sose jöttek: kopoltyút növesztve |
élnek a boldog, mély birodalomban. |
Hastatus a nyílásba döfködi a dárdáját.
ARUM
Még háború van. Korán volt kijönnünk. |
CAVERNA
Hát visszamenjünk? |
ARUM
Vissza, vissza, vissza. |
Rémülten csúsznak a földön, tapogatózva.
ULLUS
Túl sokan élnek itt! A föld alatt is! |
Törvény kell! Törvény, hogy az őslakókat |
illeti csak az ingyenkonyha, mások |
ne kapjanak, ha nem dolgoznak érte! |
NEBULO
A szenátusnak hírül kéne adnunk, |
hogy odalent is verbuváljanak. |
CONDITUS
Szenátus? Van szenátus? Béke, béke! |
Megmondtam én, itt fönt már béke van! |
ANUS
Lesz étel, minden lesz, a többi nőt is |
hozd fel magaddal, kurvák kellenek, |
élet van, szerelem van, béke van! |
Megragadja Cavernát, aki sikoltozik, menekülne.
ARUM
Megvédelek! Megvédelek! |
Hastatus felnyalábolja Arumot.
HASTATUS
Viszünk a szenátushoz vallani. |
Hastatus, Nebulo el az üvöltöző Arummal.
SOLLERS
Itt állt a házam. Ez a házhelyem. |
Mi alatta van, az is az enyém. |
PERITUS
Tanúsítom. Itt állt a háza. Itt. |
Semmi se szent, csak a háziistenek. |
ARDENS
Minden mindenkié! Ez új világ! |
Miért hagytátok elvinni szegényt? |
Ne bántsátok a nőt! |
ANUS
Mért? Húsa van! |
Élő hús! Érték! Nincs érték nagyobb! |
Önzetlen lévén, nektek hizlalom fel, |
hogy húsából mindenki részesüljön! |
Anus pár férfival elviszi a sikoltozó Cavernát. Conditus visszamászik a lyukba.
ARDENS
Ezt nem lehet! Emberkereskedők! |
Őt is lefogják páran.
CARNIFEX
Ardenshez.
Tökéletes az élő. Lehetőség |
szunnyad izmaiban. Szép rajzú csontjai |
a legnagyobb csodáról vallanak: |
ki tudja, honnan, és ki tudja, merre |
áramlik benne vérként az idő, |
mely nélküle nincs, ő szüli meg azt is, |
míg él, s majd megöli, a mérhető |
időt holtában végleg visszavonva. |
HANGOK
A hóhér! Bölcsen szól! Mert ő a hóhér! |
– Szent ember! Nézz meg jól! Azt mondom én, |
hogy jól beszélsz! – Jólelkű ez a hóhér, |
boldog lehet, kit kezelésbe vesz! |
– Folytasd, hóhér! Kíváncsiak vagyunk! |
Ardens szabadulni akar, nem engedik.
CARNIFEX
Ardenshez.
Tökéletes vagy. Tökéletesebb |
a csontvázad lesz, ama végleges |
tökély, az emlékműved, az életcélod, |
ha minden túlzó mozgás elcsitulván, |
a természet megbékél önmagával. |
INSANUS
Berohan.
Itt vannak! Megjöttek! A gályák |
a Tiberisen úsznak! Élelemmel |
és katonákkal rakva! Fővezérünk, |
Augustus megmenti az éhezőket! |
Mindenki kirohan Insanus után, csak Pius marad.
PIUS
A kezében lévő követ nézi.
Azt mondta: háziisten. Csak kő. Egy kődarab. |
Őrültek! Tébolyultak! Bolondok! Eszelősek! |
Senkim sincs. Nincsen senkim. Didergek. |
Elveszek. De hátha mégse kő ez. Túl szép. |
Tenyérmeleg. |
Nem én fogom, de ő tart, kézen fog és vezet. |
Talán bűvös erővel anyám vezérel engem, |
s az istenek, sorsomnak örök tudói, bölcsen |
e csöndes kőbe zárták a titkot, hogy megértsem |
csiszolt formája szózatát, mely megvéd, hogyha sejtem: |
mily bűnért és hogyan kell bolyongva |
vezekelnem. |
Ritmikus erezet vonaglik benne, szinte |
lüktet, hiszen talán él, s lehet, hogy őszerinte |
én, én nem élek, vagy csak romlékony mása |
volnék az ő létének – s ő is talán csak tiszta emlék |
valami másról: mélyebb, régenvolt, lassú, álmos, |
dallamos vonulásról, mely ott történt, ahol most |
a Fórum áll – s bár nincs ma Fórum, mégis, ki tudja, |
hátha e kő a lélek görcseit mind megoldja. |
El.
Tömeg jön. |
PRAECO
Dobol.
A bölcs szenátus úgy határozott, |
hogy bandákba verődni nem szabad, |
mert Rómának a rend az érdeke, |
A gyilkolás halállal büntetendő. |
A tolvajlás halállal büntetendő. |
Dolgozni kell. Mindenkinek. |
Mindenkinek. Mindenkinek. |
CIVIS
De mit dolgozzunk? Folyton éhezünk! |
Éhen veszünk, míg megérik a termés, |
mit senki sem vet – ki fog hát aratni? |
Dobold ki, mit tegyünk! |
PRAECO
Nos, erre nézvést |
nem kaptam közhírré-tenni-valót. |
Dobol.
A bölcs szenátus úgy határozott, |
hogy Rómának a rend az érdeke… El. |
CIVIS
Hát hol az a szenátus? Így meg úgy, |
hogy ezt tegyük meg azt tegyük. De ők, |
bezzeg ők soha, sehol se láthatók! |
TIMIDUS
Ne szidjuk őket. Biztosan |
megtesznek értünk mindent. |
CIVIS
Kicsodák? |
Még azt se tudjuk, hogy nevezzük őket! |
TIMIDUS
A testőreik, jönnek! |
Jön Nebulo, Mercenarius.
VENDITOR
Nincs víz! A kutak elapadtak! |
Mikor intézkedik a bölcs szenátus? |
RUSTICUS
A kecskéimet elrabolták! |
COLONA
Terhes vagyok, mert megerőszakoltak! |
Kiabálás. Nebulo és Mercenarius dárdával szurkálja őket.
MERCENARIUS
Pofa be! Mindjárt jön a szenátus! De üvöltözve nem lehet! Tessék várakozni, mert jön a szenátus!
HANGOK
Jön a szenátus! A szenátus! Jönnek!
NEBULO
Kuss!
Csönd.
NEBULO
Mercenariushoz.
Tényleg jön a szenátus?
MERCENARIUS
Valahonnan valahová biztosan.
NEBULO
Lépjünk meg. Ezek itt túlzottan éhesek.
Mercenarius és Nebulo indul, tömeg bezárul körülöttük.
NEBULO
Hé, emberek! Mit akarnak? Mi csak ide megyünk, pár lépés, mi a szenátust őrizzük, a szenátusi palotát! Ezek a hullák, ezek jelzik, hol vagyunk! A lázadókat közszemlére tette ki a bölcs szenátus! Nézzétek, okuljatok!
Tömeg kinyílik, Nebulo és Mercenarius pár lépéssel odébb megáll.
NEBULO
Na. Ez itt a palota. Tilos belépni. Tilos háborgatni a szenátust.
Tömeg kissé hátrébb húzódik.
NEBULO
Ha nem jön a szenátus, ezek ám kinyírnak minket!
MERCENARIUS
Hát igen.
NEBULO
Mit tegyünk?
MERCENARIUS
Őrködjünk.
Jön IV., V.,VI. szenátor, katonák, megállnak.
IV. SZENÁTOR
Mi ez a tömeg?
V. SZENÁTOR
Ezek is kérelmezők lesznek.
IV. SZENÁTOR
Egek.
VI. SZENÁTOR
Muszáj meghallgatnunk őket.
IV. SZENÁTOR
Ezek se fogják elhinni, hogy nem fosztottuk ki a gályákat, amelyek nincsenek.
VI. SZENÁTOR
Szigorral kell fellépnünk.
Kissé előrelépnek.
MERCENARIUS
Ne tovább!
NEBULO
Ez a szenátusi palota. Üléseznek odabent.
V. SZENÁTOR
Ülésezünk? Odabent? Hogy mi odabent ülésezünk?
IV. SZENÁTOR
Ezek is a mi testőreink?
MERCENARIUS
Ők a szenátorok. Ezt most megúsztuk.
NEBULO
Ezek újak. Hova lettek a régiek?
MERCENARIUS
Mindegy. Szenátorok, az a lényeg.
NEBULO
Rátok vár a tömeg, szenátorok! Csupa kérelmező. Előszobáznak. Éhesek.
V. SZENÁTOR
Tudjuk. Sóhajt. Lássunk neki.
ANONYMUS
Sorba állni! Csürhe! A szenátorok meghallgatnak kegyesen. De csak halkan, sorban, illedelmesen! Fegyelmezetten!
Lökdösődés, katonák dárdával böködik a népet.
NOBILIS
Mi ősi arisztokraták vagyunk, |
miénk a föld, a jog, a születésünk |
révén. Adjatok írást, hogy az állam |
a régi jog szerint fog szerveződni, |
cserében hirdetjük, hogy igenis |
törvényes ez a mostani szenátus. |
V. SZENÁTOR
Adnánk mi írást szívesen. A törvény |
– akármilyen, csak hathatós legyen – |
a leghőbb vágyunk. Jó lenne, ha volna |
erőtök. Majd ha lesz, tárgyalhatunk. |
NOBILIS
Az örökösödés az állam elve! |
A legfőbb jog, mit békesség követ! |
Ha nincs e bölcs jog, úgy hatalmatok |
kétségbe vonható, szenátorok! |
Eltaszigálják.
RUSTICUS
Parasztok vagyunk. Mindent elraboltak |
tőlünk a katonák! |
IV. SZENÁTOR
Nahát, nahát! |
RUSTICUS
Ti tettétek, szenátorok! |
IV. SZENÁTOR
Ne mondd! |
Erőfeszítést igényel, amíg |
ilyesmi többé nem fordul elő. |
E célból ténykedünk. Ha támogattok, |
ilyesmi többé nem fordul elő, |
s bizonnyal felvirágzik a parasztság. |
Eltaszigálják.
ANUS
A szajháknak jogot kell adnotok |
és védelmezni őket, hiszen érték |
a női test: az állam támasza, |
uralmatoknak fő garanciája. |
Jelet kérünk, megbízható jelet, |
mit véd a törvény, s barlangunk előtt |
borzongjon meg a férfi, és a város |
szentélyébe, felszentelt szüzeinkhez |
e jel taszítsa, jogos törvény szerint. |
Sürgősen kell a törvény! Pénz a test, |
forgatni kell, míg vannak rá vevők, |
ne várjuk meg a devalvációját, |
mert egy-két év, és kipusztul belőle |
az ifjúság: az aranyfedezet. |
VI. SZENÁTOR
Milyen jelet kérsz? |
ANUS
Mindegy. Parazsat |
vagy tükröt. Ahogy máshol is szokás. |
De legyen minden más jel büntetendő! |
Enyém legyen a monopólium! |
VI. SZENÁTOR
Tiéd. De mindent, amit elkotyognak |
a páciensek részegen, hülyén, |
jelentsd nekünk. |
ANUS
Jelentem, jó uram, |
természetes. Mióta élek, űzöm |
az ipart, van gyakorlatom. De adjatok |
herélteket fegyverrel, élelemmel. |
VI. SZENÁTOR
Intézkedünk. |
Pár katona el Anusszal.
CIVIS
Az őslakók nevében! Legyenek |
rabszolgák mind a késve érkezők, |
különben túl sokan leszünk! |
V. SZENÁTOR
No persze. |
De ki jön későn, ki jött túl korán? |
Volt már javaslat néhány: legyenek |
szolgák a szőkék – vagy a feketék; |
a kék szeműek – vagy a kopaszok; |
az ifjak – vagy a vének; boldogan |
jelölnénk bárkit rabszolgaszerepre, |
még téged is, ha engednéd. |
CIVIS
Na nem! |
V. SZENÁTOR
Beláthatod, nehéz a helyzetünk. |
Eltaszigálják Civist.
HANGOK
– Sáskát tenyésztünk! Füstölnivalót! |
Ne várjuk meg, míg jön a sáskahad! |
Domesztikált sáskát nekünk, szenátus! |
– Szöcskét kell nemesítenünk! |
Bivaly nagyságú szöcskéket ajánlok, |
a nemesítés terve eladó! |
– Tápláló bodzát árulok! |
– Csalánlevestől ép, erős az ember! |
Katonák döfködik őket.
VENDITOR
Standot nekem, hogy árusítsak ott! |
IV. SZENÁTOR
Tiéd a város összes romjai. |
OCCULTATOR
Adjátok nekem bérbe a fügefákat! |
VI. SZENÁTOR
Őrséget állni minden fügefánál! |
Pár katona eltrappol.
IV. SZENÁTOR
Nem bírjuk óvni mindet. Okosabb, |
ha valamennyi fügefát kivágjuk. |
Pár katona eltrappol.
LIBERATOR
Bizalmas ügy. Megsúgom: vannak itt, |
kik megváltóként prédikálnak, és |
a szenátust becsmérlik. Adjatok |
pár fegyverest, hogy elfoghassam őket. |
IV. SZENÁTOR
Helyes. |
V. SZENÁTOR
De nem! Még nem vagyunk erősek, |
még nem szabad vérengzenünk! |
VI. SZENÁTOR
Ne ordíts! |
Bizalmasan! Csak nem a nép előtt! |
RECTOR
Rómát egyedül én ismerem úgy, |
hogy barbároknak híven megmutassam, |
az önjelöltek mégis mutogatják. |
Irtsátok ki a szélhámosokat! |
SOLLERS
A katakombák népe az enyém! |
USURPATOR
A törvényes szenátus én vagyok! |
FUR
Hadd nyissak tolvajiskolát! |
Hangzavar, dárdával böködik őket, csönd.
ACTOR
Tisztelt szenátorok!… |
V. SZENÁTOR
Elég! Elég volt! |
ACTOR
Színész vagyok! Művész! Ez itt a truppom! |
Előlép Scurra, Ioculator, Fictor és mások.
ACTOR
Bohócunk. Scurra meghajol. Amorózónk. Ioculator meghajol. Meg a többi.
Meghajolnak.
ACTOR
Játékjogot nekünk, és megígérem |
– ha zsoldot is kapunk, de élelemben! –, |
hogy nem lesz talpnyalóbb, sem hasznosabb |
a számotokra nálunk! Mi az összes |
hatalmat támogatjuk, ami fennáll, |
csak az fontos, hogy fennálló legyen. |
Scurra a karjával Actor lába között integet, nevetés.
Mulattatunk. A nép nem éhez úgy, |
ha közben gyomra korgásán zenélünk. |
Scurra böfög.
Mondunk mesét irányelvek szerint. |
Koholunk múltat. Eljátsszuk a hőst, |
lett légyen az szenátor, néptribun. |
Harmóniát hazudni megtanultunk. |
Zsonglőrködünk szavakkal, fegyverekkel. |
Játékjogot nekünk és kenyeret, |
a cirkusz aztán már magunk leszünk! |
Actor és Ioculator koponyákkal zsonglőrködik. Fictor az orrán dárdát egyensúlyoz. Scurra cigánykereket hány. A többi bukfencezik, egymásra mászik, szaltózik stb.
VI. SZENÁTOR
A játékjog tiétek. Menjetek, |
a cirkusz ott van, távolabb, |
emitt az állam palotája áll. |
Actor, Scurra, Ioculator, Fictor és a többi csepűrágó ki, tömeg utánuk, csak szenátorok és katonák maradnak.
V. SZENÁTOR
Leül.
Mit mondjak, döglesztő uralkodás ez. |
Másik két szenátor is leül mellé. Katonák távolabb állnak.
VI. SZENÁTOR
Pénz kéne. Pénz. |
IV. SZENÁTOR
Jól mondod. Pénz. Na és |
kinek a képét verjük rá? Kiét? |
Mi hárman volnánk, nem? Triumvirátus! |
Az érmének csak két oldala van. |
V. SZENÁTOR
Pénz! Jó is volna! Ezek aranyat sem |
fogadnak el, túl rágósnak találják. |
Értéke annak van, mit megehetsz. |
De az sincs már. Nekünk sincs. Minekünk sincs! |
A vezetőknek, minekünk! Már kiraboltunk |
minden parasztot távol és közel! |
Holnaptól egymást fogjuk megzabálni. |
VI. SZENÁTOR
El kéne menni, aztán visszajönni, |
kivárni, míg az éhínség lezajlik |
és beülni a készbe. |
IV. SZENÁTOR
Hülye ötlet. |
Éhen halunk vidéken. Persze itt is. |
Ki kéne végre valamit találni. |
VI. SZENÁTOR
Lehet, hogy kissé elhamarkodottan |
intéztük el az előző szenátust. |
Várhattunk volna, míg rendet teremt. |
IV. SZENÁTOR
Az most már mindegy. |
VI. SZENÁTOR
Szökjünk meg. Lehet még. |
Nem ismer senki, és az önjelöltek |
nem fognak ujjal mutogatni ránk, |
hogy „ott megy a szenátus, a valódi”! |
IV. SZENÁTOR
Elhullunk, mihelyt nem lesz seregünk. |
V. SZENÁTOR
Vérszomjas minden had, ha nem zabálhat. |
Nem lesz időnk, hogy felforduljunk éhen. |
Munkára kéne kényszeríteni |
mindenkit. |
IV. SZENÁTOR
Hogyan? Miféle erővel, |
ha nincs se pénz, sem élelem? |
V. SZENÁTOR
Törvény kell. |
IV. SZENÁTOR
Nincs se pénz, sem élelem! |
VI. SZENÁTOR
Hárman vagyunk. Félek, hogy sok a három. |
Kinyírta egymást eddig valamennyi |
triumvirátus. De ha összetartunk!… |
Osszuk fel egymás között a hatalmat. |
Legyen tirannus egyikünk, |
a másik ellenzéki néptribun, |
a harmadik meg valami egyéb, |
hogy ne lepődjünk meg, ha úgy adódik, |
és ne dühöngjünk fölöslegesen. |
Sorsoljunk, melyik szerep melyikünké. |
Vessük ki kockán. |
V. SZENÁTOR
Megfontolt javaslat. |
Csak az a kár, hogy hamarabb kinyírnak, |
mintsem mi, egymást. |
VI. SZENÁTOR
Az a baj, hogy ők, |
a nép, a seregünk, túl nagy hatalmat |
tulajdonít nekünk – azért csinálják, |
hogy minél jobban gyűlölhessenek |
majd minket mindazért, mi sújtja őket – |
holott mi nem tehettünk semmiről! |
V. SZENÁTOR
Hit kell nekik, mely többet ér a pénznél, |
hiszen a pénz a hittől valuta! |
Nem volna baj, hogy háború tarolt, |
hogy összeomlott minden épület, |
hogy meghaltak nem tudni, mennyien: |
az itt a baj, hogy mind, ki él, ravasz már, |
mert elvették a hülye hitüket! |
IV. SZENÁTOR
Mitől hinnének? Nem hiszünk magunk sem. |
Mindenfelől, az összes nyelveken |
óbégatva verődtek össze, nincsen |
egyetlen közös istenük se, nincs |
se közös múltjuk, sem közös jövőjük, |
ez csürhe! Csürhe! Csürhe! Csürhe! Csürhe! |
A háttérben tüntetők vonulnak táblákkal, zászlókkal, jelvényekkel.
TÜNTETŐK
Le a kecskeuzsorával, |
le a kecskeuzsorával, |
éljen az igazság! |
Kenyeret, cirkuszt, |
kenyeret, cirkuszt, |
éljen az igazság! |
COLONA
Aki bátor, nem szenátor, |
vesszen a szenátus! |
TÜNTETŐK
Aki bátor, nem szenátor, |
aki bátor, nem szenátor, |
vesszen a szenátus! |
ARDENS
Az öntudat mutat utat, |
vesszen a szenátus! |
TÜNTETŐK
Az öntudat mutat utat, |
az öntudat mutat utat, |
vesszen a szenátus! |
Kenyeret, cirkuszt, |
kenyeret, cirkuszt, |
vesszen a szenátus! |
Tüntetők végigvonulnak a szín elején, a szenátorok rémülten szétfutnak, katonák bámészkodva állnak. A tűntetők zavartalanul kivonulnak, szenátorok visszajönnek.
VI. SZENÁTOR
Te jó ég! Mi lett volna, ha észrevesznek?! |
Mindet lefogni! Mindet! Most! Azonnal! |
V. SZENÁTOR
Pihenj! – Csak hadd tüntessenek. |
Nem rossz az ellenzék, ha van. |
Majd bűnbakot találunk köztük. Ő lesz, |
ki elrabolta összes javainkat, |
a gabonát, a kecskéket, miatta |
éhezik Róma. Reszkessen a polgár, |
és védelmünket vállalja magára! |
Ha nincsen étel, lesz per, jó kövér. |
Lakjon jól tőle minden éhező. |
Jön Hastatus és Miles, két rabot hoznak.
HASTATUS
A szenátust keressük, merre van? |
V. SZENÁTOR
Minek neked szenátus? |
HASTATUS
Mert az ítél |
súlyos ügyekben. Hol van a szenátus? |
Már órák óta hiába keressük. |
V. SZENÁTOR
Mi az a súlyos ügy? |
HASTATUS
Nem fecsegünk, |
de megmondjuk, hogy hol van a szenátus. |
NEBULO
De hiszen ők azok! |
HASTATUS
Ezek? |
Ezek a satnyák? Csönd. Elnézést. Bocsánat. Csönd. |
Nem tudhattam. Itt folyton változékony |
a helyzet. Szóval, ezek gyilkosok, |
mi tetten értük őket. Ítéljetek, |
ha szenátorok vagytok. De ha nem, |
tessék ítélni akkor is. Ez itt |
egy asszonyt ölt meg, nem tudni, miért. |
V. SZENÁTOR
Mentséged van? |
HOMICIDA
Van. Megbűnhődtem én már |
a tettemért előre. Vezekeltem. |
A háborúban. Sok sebet szereztem. |
És tegnap is. Nem ettem. Odacsaptam |
a fejemet a kőbe. Nézd. A sebhely. |
És marcangoltam, nézd, a kezemet. |
Előre büntettem magam, hogy aztán |
ölhessek végre. Öltem. Ez a helyzet. |
VI. SZENÁTOR
Nem értem. Megfontoltad jó előre? |
HOMICIDA
Meg én, hiszen fajom vallása tiltja, |
hogy ismeretlent semmiért leöljünk. |
VI. SZENÁTOR
Az áldozat… ki volt az áldozat? |
HASTATUS
Egy nő. |
HOMICIDA
Egy nő. Véletlen. Arra jött, |
mikor már ölni tudtam. Peche volt. |
V. SZENÁTOR
Nem ismerted? |
HOMICIDA
Nem. Most sem ismerem. |
VI. SZENÁTOR
Akkor miért? Mert nő volt? |
HOMICIDA
Nem. Dehogy. |
Nem értitek? Én csak megláttam ezt… |
ezt itt… a romokat… hát nem elég?! |
Itt nem lehet mást! Itt gyilkolni kell! |
V. SZENÁTOR
Vágjátok ki a máját és a szívét. |
Katonák elviszik Homicidát.
HASTATUS
Gyilkos ez is. |
INNOCENS
Hazugság. Tévedés. |
HASTATUS
Azt mondták, gyilkos. |
V. SZENÁTOR
Ki mondta? |
HASTATUS
A szemtanú. |
V. SZENÁTOR
Nem láttad ölni? |
HASTATUS
Nem. |
V. SZENÁTOR
Vigyétek őt is, |
vágjátok ki a szívét. |
INNOCENS
Tévedés! |
Én ártatlan vagyok! |
V. SZENÁTOR
Lehet. – Vigyétek. |
Nem származott még abból baj sosem, |
ha ártatlanul pusztult valaki. |
Katonák elviszik Innocenst.
MILES
Ez jó szenátus. Bölcs. Határozott. |
HASTATUS
Bár lennének hatalmon jó soká! |
V. SZENÁTOR
Gyerünk. Országolunk, mert ez a dolgunk, |
mert jólesik hatalmat gyakorolnunk. |
Bírák vagyunk. Ezt ne feledjük el. |
VI. SZENÁTOR
Rájöttem: volna hús itt dögivel. |
Etessük meg a hullákkal a népet! |
Majd ráfogjuk, hogy rágós kecskehús. |
IV. SZENÁTOR
Megfontolandó. – Zsoldosok, vigyázz! |
A hullákat is hozzátok utánunk. |
Miles, Mercenarius, Hastatus, Nebulo felé.
Ti itt maradtok, vigyázni a rendet. |
Katonák összeszedik a hullákat, elviszik a szenátorok után. Jön Actor, Scurra, Ioculator, Fictor, csepűrágók, nép.
ACTOR
Csöndet! Figyelmet! Kezdődik a játék! |
Csönd lesz, színészek magasabb romok közé mennek.
ACTOR
Csak néhány éve történt, a hatalmas |
világégés előtt, ezen a téren, |
a Fórumon, hol emlékezetünk |
még ma is palotákat lát, s kezünket |
még hűsíti a márvány simasága, |
hogy itt állt Caesar, |
Fictorra mutat, az meghajol.
s nem fogadta el |
a nép által felkínált koronát. |
Ioculator „Caesar” felé nyújt egy tányért, az eltolja magától.
HANGOK
Nem kell neki! – Én bezzeg elfogadnám! |
– Fogadd el, Caesar! Fogadd el, különben |
kitör a szörnyű háború! – Fogadd el! |
ACTOR
Antonius (Ioculator meghajol.) háromszor is kínálta, |
de Caesar háromszor is nemet intett, |
majd lerogyott, és hab verte ki száját. |
Megtörténik, „Caesar” a földön rángatózik.
Nem sokkal később Cassius és Casca |
„Cassius” -ra és „Cascá”-ra mutat, azok meghajolnak.
Caesar halála mellett szavazott. |
„CASSIUS”
Senkit se bántsunk, csak Caesart magát? |
„CASCA”
Jól emlékeztetsz, mert Antoniusnak, |
kit Caesar úgy szeret, nem volna jó |
túlélni Caesart, túl nagy a hatalma, |
és bajba hozhat. |
ACTOR
Így gondolta Casca. |
De Brutus gyáva volt, és nem akarta |
megölni őt is. Brutus tőrt ragad most, |
Felmutat egy tőrt.
és lévén márciusnak idusa, |
a Fórumon Caesar felé lopakszik. |
„Caesar” felé lopakszik, aki feláll.
„CAESAR”
A gyáva többször hal meg sír előtt, |
a bátor egyszer ízli a halált. |
Minden csodák közt, melyeket tudok, legrendkívülibbnek találom azt, |
hogy ember félni tud. |
Holott a kényszerű vég, a halál |
eljő, ha jőnie kell. |
Ím, eljött márciusnak idusa. |
Ma reggel ezt az írást kaptam. |
Előhúz egy tekercset, olvassa.
Caesar, őrizkedjél Brutustól, ódd magad Cassiustól, ne közelíts Cascához, ha halhatatlan nem vagy, nézz jól körül.
Sorban a nevezettek szemébe néz, azok lassan közelednek hozzá.
HANGOK
Caesar, vigyázz! Caesar, ne hagyd magad!
Actor és a többiek leszúrják „Caesart”, „Antonius” nézi.
HANGOK
Megölték! Nem megölték? Gyilkosok! |
ACTOR
Ez játék! Mi a múltat imitáljuk!
IOCULATOR
Figyeld tovább, közönség, hogy a múltban |
mi történt. Csöndet! Csöndet! |
HANG
Kuss legyen!
„ANTONIUS”
Nem kétlem bölcsességetek, |
mindenki nyújtsa most véres kezét. |
Szeretlek mind, s barátotok vagyok. |
HANGOK
Fuj, áruló! A cinkosuk! Gazember!
„BRUTUS”
Antonius, vedd Caesar tetemét, |
és szólj a néphez. Szépen tudsz beszélni. |
Vádat ne mondj beszédedben reánk, |
de ami jót csak bírsz Caesar felől. |
„ANTONIUS”
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni. |
A rossz, mit ember tett, túléli őt, |
a jó gyakorta sírba száll vele. |
Ez legyen Caesar sorsa is. |
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz. |
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört, |
s Brutus derék, becsületes férfiú. |
HANGOK
Gyilkos! Brutus gyilkos!
„ANTONIUS”
Háromszor nyújtám a koronát neki, |
s ő visszatolta. Ez a nagyravágyás? |
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört, |
s bizonnyal ő derék egy férfiú. |
HANGOK
Csaló! Orgyilkos! Miatta van az egész! |
ACTOR
Ez játék! Játék! Színészek vagyunk! |
HANGOK
Ezek pojácák! Csönd legyen! Leülni! |
„ANTONIUS”
Békével lesztek? Vártok egy kicsinyt? |
Meggondolatlanság volt róla szólanom. |
Kell tartanom, hogy a derék férfiak, |
kiknek ledöfte Caesart fegyverök, |
meg lesznek bántva általam. |
HANGOK
Az árulók! A derék férfiak! |
„ANTONIUS”
Szabad leszállnom? Engedelmet adtok? |
HANGOK
Szálljon le. Jöjj le. Álljátok körül. |
Helyet Antoniusnak. Nemes Antonius! |
„ANTONIUS”
Nem, álljatok félrébb: ne nyomuljatok |
mind úgy felém. Vonuljatok tovább. |
HANGOK
Hátrébb! Helyet! Helyet! |
„ANTONIUS”
Hírt mondok most. Octavius Rómába érkezett. |
Scurrára mutat, az meghajol.
Legott megyek meglátogatni őt, |
hogy Caesar veszte meg legyen torolva. |
Azoknak ott mind meg kell halniuk! |
HANGOK
Úgy van! Jól beszél! Bosszút! |
„ANTONIUS”
Tehát ezeknek meg kell halniuk. |
„OCTAVIUS”
Helyeslem. Haljanak meg. |
„ANTONIUS”
Most pedig |
nagy dolgokat hallj. Brutus s Cassius |
hadat fogadnak. Tüstént szembe kell |
mennünk; tartsunk tanácsot, mint lehessen |
a bajjal legbiztosabban dacolni. |
HANGOK
Éljen Antonius! Éljen Octavius! |
„Antonius” és „Octavius” odébb megy, előrejön „Brutus”, „Cassius”.
„CASSIUS”
Jer hát, Antonius, s jer, Octavius! |
Elvesztünk! Vedd a tőrömet, szívembe |
döfd, mint döféd Caesart, szeretve! |
„BRUTUS”
Ó, Cassius, nagy az én bánatom, |
míg távol voltam, lángot nyelt az én nőm, |
imádott nőm, és így halt. |
„CASSIUS”
Istenek! |
HANGOK
Úgy kell neki! Megérdemelte! |
„BRUTUS”
De mit látok? Ki jő itt? Közelít! |
„Caesar” megy feléje.
Isten vagy angyal, ördög vagy mi vagy, |
mitől fagy vérem, felborzad hajam, |
mondd meg, mi vagy? |
HANGOK
Caesar feltámadott! |
„BRUTUS”
Mondd meg, mi vagy? |
„CAESAR”
Rossz szellemed. |
„BRUTUS”
Miért jössz? |
HANGOK
Bosszút állni! Bosszút állni! Öld meg a gyilkost, |
Caesar! |
ACTOR
Nyughassatok már! Mindjárt vége lesz, |
nekem kell bosszút állnom magamon, |
ő nincs, csak én látom, mert ő kísértet, |
nem öl meg engem, azt majd én teszem meg! |
HANGOK
Öld meg, Caesar! Öld meg! Öld meg! |
FICTOR
Inkább megöllek, akkor végre csönd lesz. |
Mintha leszúrná Actort, az eldől.
HANGOK
A többit is! A többit is! |
FICTOR
A többit nem lehet! Szellem vagyok, |
nem látjátok? De jön Antonius |
meg Octavius, ők majd bosszút állnak. |
Fictor odébb megy, jön „Antonius” és „Octavius”.
„OCTAVIUS”
Reményem, íme, teljesedve van. |
„ANTONIUS”
Legyőztük őket. Brutus már kinyúlt. |
HANGOK
A többit is! A többit is! |
„OCTAVIUS”
Jer, Casca, jer hát, Cassius, |
a bosszú nem kerülhet el. |
„Cassius” és „Casca” odamegy, „Octavius” és „Antonius” mintha leszúrná. Üdvrivalgás.
„OCTAVIUS”
Most pedig felosztjuk a nagyvilágot. |
Te Egyiptomba mégy, hogy ott uralkodj, |
én pedig hű Rómámba indulok. |
„ANTONIUS”
Járj békével. Kérlek, majd értesíts, |
ha Róma ismét nagy lesz és dicső. |
„OCTAVIUS”
Rómánál szebbet nem láthat az ember, |
páratlan város, centruma a Földnek, |
lakói büszkék, nemesek, tudásban |
és gazdagságban verhetetlenek. |
Rómába, fel! S ím, megjövendölöm: |
uralmam Róma boldog népe által |
Rómának egész világot szerez. |
Nézzétek! Lám, az ég is kiderült! |
Az enyhébb végzet híradása ez: |
Rómában hosszú, tartós béke lesz! |
Nagy taps, éljenzés, Scurrát a levegőbe dobálják.
HANGOK
Éljen Octavius!
SCURRA
Rómában hosszú, tartós béke lesz!
Éljenzés. Dobálják a vigyorgó Scurrát.
SCURRA
Senki se hal meg ezentúl!
Éljenzés.
SCURRA
Mindenki száz évig él!
Éljenzés.
SCURRA
Soha többé férfi nem lesz impotens!
Éljenzés.
SCURRA
Soha többé asszony nem marad frigid!
Éljenzés. A tömeg egy része el Scurrával.
FICTOR
Én sokkal jobban játszottam nála. Buta pojáca. Azért van sikere, mert közönséges. Bohóc. Mégis ő kapja a leghálásabb szerepet! Holnap én leszek Ocvtavius!
ACTOR
Ezt nem adjuk többé. Hülye banda. Ezek nem értik a művészetet! Még képesek és meglincselnek. Korlátolt, gyermeteg népség.
IOCULATOR
Mit akartok? Egész jó a bevétel! Van mit ennünk holnapig.
FICTOR
Ha nem lehetek Octavius, itt hagyom a truppot.
ACTOR
Buta, értelmetlen, műveletlen horda! Szörnyűség. – Ti pedig nem tudjátok a szöveget! Hablatyoltok összevissza! Amit én gonddal, vesződséggel megírtam, az nektek semmi! Ronggyá megy az én selymes, választékos, míves szövegem a büdös szátokban! Én nem ehhez szoktam! Engem a legnagyobb tekintélyek tekintettek a tanítványuknak! De kivágok én mindenkit, aki belerondít a szövegembe! Ki én! Ha addig élek is! Majd csinálok színházat egyedül!
Színészek el.
ULLUS
Jól megadta nekik Caesar! |
Jól beszélt Antonius! |
Ez mind így történt, tanúsíthatom. |
Én harcoltam velük. |
Antonius kiváltképp szeretett |
a bátorságomért. |
CIVIS
Caesar halott volt, |
hogyan lehet, hogy Caesar újra él? |
VENDITOR
Szerintem meg sem ölték. Aki meghalt, |
az hulla. Láttam hullát eleget. |
Aki meghalt, az meg van halva végképp. |
Másnapra minden hulla szétrohad. |
ULLUS
Csak nyáron. Télen tartósak a hullák. |
VENDITOR
Nekem beszélhetsz: nincs feltámadás. |
NEBULO
Ha Caesar él, most hol van? Hova lett? |
CIVIS
Lehet, hogy elrejtették jobb időkre? |
TIMIDUS
Mikor jön már Octavius? Siessen! |
Éhes vagyok! Hozzon már eleséget! |
ULLUS
Szerintem nem jár messze. Nagy vezér. |
Minden csatába jókor érkezik. |
Övé lett Róma, Antoniusé |
meg Afrika. Így szól a titkos záradék. |
TIMIDUS
Mindegy, kié a város, csak siessen. |
MILES
Lehet, hogy itt van Rómában, akárcsak |
Caesar, és csak az alkalomra vár. |
Lehet, hogy elbújtak a föld alatt. |
Azt mondják, sokan élnek odalent. |
Királyságuk van. Élelmük. Amíg |
mi fönt kiirtjuk egymást, ők alant |
kibírnak mindent. Ezt mondják a népek. |
ULLUS
Még nincsenek Rómában. Ismerem |
Caesart is, láttam, amikor megölték. |
CIVIS
Brutus gazember. Őmiatta tört ki a háború. |
Ha élne, megkövezném. |
ULLUS
Caesar megölte Brutust. Bosszút áll ő |
a többin is, egyet se féljetek. |
CIVIS
Csak rend legyen. Csak rend legyen. |
HASTATUS
Octavius sereggel érkezik majd. |
Mi lesz, ha ránk támadnak? Semmi kedvem |
elpatkolni egy álszenátusért! |
MERCENARIUS
Ha jönnek, jönnek. Ők is zsoldosok. |
NEBULO
És addig? |
MILES
Őrködünk itt? |
MERCENARIUS
Őrködünk. |
Jön Praefectus, Pugnator, katonák.
PUGNATOR
Civilek. Koncoljuk fel őket? |
Katonák körülzárják a civileket.
PUGNATOR
Vagy közlegények lesznek? Szólj, uram! |
PRAEFECTUS
Hagyjátok őket. |
Katonák odébb mennek, civilek eliszkolnak.
PRAEFECTUS
Azt hiszem, elég volt. |
Fogd. Itt a dárdám. Itt a sisakom. |
Lehet, hogy elvergődne még a testem, |
de vén a lelkem, élő nem cipelt még |
ilyen koloncot. Katonák, lemondok. |
Már nem vagyok tiszt. |
PUGNATOR
Éhes vagy, uram? |
Szomjas vagy? Nő kell? Szólj és megkapod. |
PRAEFECTUS
A lelkem éhes. Nem hallod? Korog. |
PUGNATOR
Urunk fáradt. Őrizzétek az álmát. |
PRAEFECTUS
Aludni! Az se jó. Dühödt lidércek |
látogatnak. De ébren is. Csak én, |
csak én vagyok. Nincs más. Ezt nem lehet |
kibírni. Én vagyok csak! Senki sincs |
fölöttem! Főisten vagyok! Gyalázat! |
Csönd.
PRAEFECTUS
Lemondok. |
PUGNATOR
Nem fogadjuk el, uram. |
PRAEFECTUS
Magamról mondok le. Az engedélyed |
nem kell. Csak egyszer tudnék szabadulni a |
rémeimtől! Üresek a rémek! |
Üresek ők is! Rettegve figyelnek, és menekülnek |
tőlem álmaimban! |
PUGNATOR
Urunk didereg. Bundát rá. |
PRAEFECTUS
A csontomat |
melengesd! Csontvelőmet, mely kiszikkadt! |
Hullára bundát? Égessetek el! |
Nem kell a dárda, nem kell a sisak, |
nem kell köpeny, bőröm is túl szoros! |
Ledobja a dárdát, a sisakot, a köpenyét, kapkodva vetkőzik.
Szakállam, körmöm nő tovább. Gyalázat. |
Tépjétek ki a körmömet! Ne nőjön! |
PUGNATOR
Felöltöztetni. A sisakot. A dárdát. |
Ruháit rá. A köpenyét. |
Katonák teljesítik a parancsot.
PRAEFECTUS
Minek ez? Gondold meg! Minek? |
PUGNATOR
Uram, lehet, hogy nem kellünk neked. |
Rosszul szolgálunk. Hűtlenül. Bután. |
De te, uram, te kellesz minekünk. |
Nekünk vezér kell. Nem gondolkodunk, |
uram, mi nem vagyunk elég erősek, |
hogy elviselni képesek legyünk, |
mit gondolnunk muszáj. Nem gondolunk |
mi semmit. Itt vagy gondolni helyettünk |
te, uram, te. Vezér vagy. Ne avass be |
kétségeidbe. És ha beavatsz is, |
mi úgyse halljuk. Süketek vagyunk. |
Így jó nekünk, mert élni akarunk. |
Lenned kell, értünk. Élni kényszerítünk. |
PRAEFECTUS
Mért éppen engem? Bárki megteszi! |
PUGNATOR
Lusták vagyunk. A csecsemő az anyját miért |
imádja? Puszta kényelemből. |
Megszokta már. Keressen új anyát? |
Sokáig kóborol, míg megleli, |
ha közben fel nem falják más anyák. |
PRAEFECTUS
Én rossz vezér vagyok. Bizonytalan. |
Hatalmat, vért már rég nem élvezek. |
El fogtok veszni, hogyha én vezetlek. |
PUGNATOR
Elveszni mindenképpen elveszünk, ha |
belegondolok, de nem teszem. |
Veszítsem el még azt is, ami lenne? |
Hiába jobb neked, ha látva látok, |
énnekem az a jobb, ha vak vagyok. |
PRAEFECTUS
A jeges téboly lassan elborít. |
A combomon mászik már. Araszol |
fölfelé. Lassan mászik, biztosan. |
Egy tébolyult földönfutó. Vezéretek |
megőrül. Ez kell? Boldogtalanok! |
PUGNATOR
Nem vesszük észre, uram, ha megőrülsz. |
A tébolyban hasznos az őrület. |
Normális. Kelj fel. Mondd meg, merre menjünk. |
Praefectus feltápászkodik.
PUGNATOR
Vezérünk kipihente fáradalmát. |
PRAEFECTUS
Különös. Soha semmit befejezni |
nem lehet. Mindig minden folytatódik, |
kudarc kudarcra halmozódik, csőd |
előző csődre épül, így megy ez, |
mióta világ a világ. |
És játszották és játsszuk és majd játsszák |
ugyanezt mindig, ezt a szakadatlan, |
elképesztő komédiát. |
Az élőiket rángatják a hullák, |
a múltat sose lehet kicserélni, |
löknek a hullák, lökdösnek előre, |
mert ők már gyávák, így nekünk muszáj, |
pedig mi sem tanultuk, élni. |
– Menjünk, fiúk. Hogy merre? Hja bizony. |
Arra, amerre én parancsolom! |
Praefectus, Pugnator, katonák el.
NEBULO
Ki volt ez? |
MERCENARIUS
Tiszt. |
NEBULO
Még sose láttam. |
MILES
Lehet, hogy ő Augustus hadsegéde. |
NEBULO
Kié? |
MILES
Augustusé. |
NEBULO
Az kicsoda? |
MILES
Hát aki jön Rómába. Élelemmel. |
Azt mondják, jön már. Vannak nagy hajói |
meg serege meg mindene. Bizony. |
HASTATUS
Fecsegnek összevissza. |
NEBULO
Igazán? És mit fecsegnek? |
HASTATUS
Hát hogy jön. Ilyesmit. |
Octaviustól jobban tartok. Ő |
lehet, hogy tényleg jön. Mert létezik. |
De Augustust még sose látta senki. |
MILES
Mégis mesélnek róla. Bosszút áll majd, |
és minden bűnöst keresztre feszít. |
NEBULO
Engem soha. Én ártatlan vagyok. |
Ezt bárki tanúsítja. |
HASTATUS
Én ugyan nem! |
Honnan tudjam, hogy mit tettél a múltban? |
MILES
Már eltörölték mind a bűnöket! |
Közhírré tették. |
HASTATUS
Igen, a szenátus. |
De folyton új az összetétele. |
Lehet, hogy új törvény van már azóta. |
S ha megjön majd Octavius, a törvény |
semmit sem ér. |
NEBULO
Nehéz idők ezek. |
Boldog, ki már vagy még nem él. |
MILES
Sötétben, bevallom, félek. Megint jön az alkony, |
megint csak éj jön. Borzasztó. Nem értem, |
nem értem, mitől követi a nappal |
az összes éjszakát? Ki érti ezt? |
Ez nem természetes. Korántsem az. |
Éhes miért vagyok, ha nem eszem? |
A szomjamat miért oltja a víz? |
Mitől van az, hogy nőt kelljen kívánnom? |
Miért van éjjel minden éjszaka? |
Kis csönd.
HASTATUS
Azt mondják, éjjel élnek a halottak. |
Mert két világ van. Egyik az övék. |
A másik a miénk. És éjszakánként, |
amíg mi alszunk, ők virrasztanak, |
s ha álmodunk, beszélhetünk velük. |
NEBULO
Ez így igaz. De miért álmodom |
olyat is, ami nem volt? |
HASTATUS
Mert övék |
a jelen mindkét partja. A jövő is. |
MILES
Én nem merek aludni éjszaka. |
Az alvó ember védtelen, akárki |
megölheti. De látni szörnyű éjjel! |
Mindenki őrült éjszaka! Hidegből, |
barlangsötétből, veszedelmes árkok |
mélyéből, félelmes rikoltozásból |
mászik elő az éjszakai ember, |
ki hulláknál is vérengzőbb, vadabb! |
Azok a hangok! Hiénasüvöltés! |
Azok a neszek! Tigriscsámcsogás! |
Itt minden éjjel őserdő rikoltoz! |
Bendő az éjjel, hunyorgó fogakkal: |
a gyöngét felfalják a csillagok. |
MERCENARIUS
Majd megszokod. |
MILES
Ha túlélem. |
MERCENARIUS
Csakis akkor. |
Mind el. A világítás változatlan, de a szereplők most csak fehér, fekete és szürke színben vannak, az arcok is. Jön Anus nőkkel.
ANUS
Ébresztő, lányok, itt van már az éj, |
a látás által gátolt mirigyek |
zümmögni kezdenek most, mint a dongók, |
bőrötöket csak testpára borítsa, |
buzogjanak fel testnedveitek, |
szóródjatok szét, tiétek a város, |
a hasznot reggel hiánytalanul |
hozzátok barlangunkba, osztozunk majd. |
Ki önállósul, áldásom reá, |
de védelmet, azt nem kap, úgy vigyázzon. |
Szóródjatok szét. Főzetem receptjét, |
mely vént ifjít és ifjat elbutít, |
ne adjátok meg senkinek! |
Nők el.
Átok sújtotta föld, megáldalak! |
Romba szökkennek itt a házfalak, |
a téboly embert szül, hogy sokasodjék, |
tébolymagból csírázik tébolyemlék, |
az emberből csak tébolycsont marad, |
átok sújtotta föld, megáldalak! El. |
Jön Fur, Occultator, Peritus, Sollers.
PERITUS
Szóródjunk szét! |
SOLLERS
Füleljünk! Jegyzeteljünk! |
FUR
A fődolog a pénz! Hogy van-e már! |
OCCULTATOR
A jelszó: szimat! Itt találkozunk! El. |
Jön Actor, Scurra, Fictor, Ioculator.
ACTOR
Szóródjatok szét! Jegyzeteljetek! |
Most jó színház lesz. Képlékeny ma még |
minden szerep, még semmi sem kövült meg, |
most játszhatunk. Ha megdermed az ember, |
és körforgássá silányul a mozgás, |
csinálja más a színházat – lemondok |
a játékról a stiliszták javára. |
Figyeljetek, mert amit ők csinálnak |
ma éjjel, holnap azt játsszuk nekik! |
A siker titka: utánozni őket! |
Tudni csak azt, mit ők tudnak magukról. |
Mit nem tesznek meg, nem is érthetik! |
Actor, Fictor, Ioculator el, Scurra marad. Jön Pugnator, katonák.
PUGNATOR
Rómában van, hisz nem régen szökött meg! |
Szóródjatok szét! Meg kell őt találnunk! |
Leölnek minket, hogyha nincs vezérünk! |
Muszáj még éjjel megtalálnotok! |
Katonák el.
Társat nekünk! Legyen forró a bőre, |
s borítsa ránk, mert dermesztő az ég, |
miként apánktól, hadd reszkessünk tőle, |
nyújtsa felénk anyánk meleg kezét, |
verjen, öleljen, öljön meg, ha kell, |
szenvedni jó, ha van kitől, |
de így a kór, az éhhalál visz el |
a semmibe a semmiből! |
Jön Ardens.
ARDENS
Jól látok? Csak nem? Te vagy az? Te vagy! |
PUGNATOR
Egek! Hány éve is nem láttalak?! |
Összeölelkeznek.
ARDENS
Hat éve! |
PUGNATOR
Hét is már! |
ARDENS
Igen! |
PUGNATOR
Hát, jó, hogy látlak. |
ARDENS
Mi az, nem örülsz? |
PUGNATOR
Nos, mit is mondjak. Sok történt azóta. |
Én más vagyok már. Te is más lehetsz. |
ARDENS
Tudtam, hogy lesz Rómában ismerős! |
Nem halhatott meg mindegyik barátom! |
Emlékszel? Tervezgettünk, iddogáltunk, |
még éltek ők – bocsáss meg. |
PUGNATOR
Megbocsátok. |
ARDENS
A kocsmáros – hogy hívták? |
PUGNATOR
Nem tudom már. |
ARDENS
Dehogynem! Bíbor bibircsója volt… |
Emlékszel? Mindig énekelt! |
PUGNATOR
Lehet. |
ARDENS
Hogy elfelejt az ember neveket! |
PUGNATOR
Mást is. |
ARDENS
Mesélj! Hát mi történt veled? |
PUGNATOR
Átéltem némely furcsa éveket. |
ARDENS
Mondd, mi van oktatónkkal? Megmaradt? |
PUGNATOR
Én dobtam házára a parazsat. |
ARDENS
Mit mondasz? |
PUGNATOR
Semmit. Vicc volt. Viccelődöm. |
ARDENS
Most mit csinálsz? |
PUGNATOR
Mit is? Hát, nézelődöm. |
Ég áldjon. |
ARDENS
Mégy már? Ennyi év után, hogy végre látlak? |
PUGNATOR
Eltemettelek. |
ARDENS
Te, engem? |
PUGNATOR
Nemcsak téged. Többeket. |
ARDENS
De megbocsáss!… |
PUGNATOR
Én mindent megbocsátok. |
A szépet is, a jót is megbocsátom. |
ARDENS
Én úgy ismerlek, úgy emlékezem rád… |
PUGNATOR
Nem ismersz. Dolgom van. De nem veled. El. |
ARDENS
Én visszafordítom az éveket! |
Én visszaszerzem mind a szépeket! |
A holtakat is mind, mind visszaorzom! |
Jön Carnifex.
CARNIFEX
Na nézd csak, az én halandó bolondom! |
ARDENS
Barátom légy! Ember vagy! Jó az ember! |
Rendelkezik a készséggel, amellyel |
nem bír sem állat, sem az istenek: |
a kegyelemmel! |
CARNIFEX
Élőt imádni nem szabad: |
elvész, elcsillan, mint a hab, |
elvész, ha él, elvész, ha nem, |
báját nem őrzi semmi sem, |
s az imádóját, míg marad, |
roncsolja emlék és harag, |
hiányt vonszolva megszakad. |
ARDENS
Te nem vagy hóhér! Ismersz bánatot! |
CARNIFEX
Honnan tudod, hogy én – vagyok? |
El, Ardens utána. Kondért cipelnek be, leteszik a szín jobb oldalán, fehér tüzet gyújtanak.
HARIOLUS
Halott városban holtak élnek, |
a holtak mindig visszatérnek, |
halott városban holtan élni, |
de mintha élve, úgy remélni. |
FATIDICUS
Talán nem is volt itt soha város, |
talán nem is lesz itt soha város, |
romjait már a gaz benőtte, |
jövőjét meddő földbe vetjük. |
Kavarja a kondérban a vizet.
HARIOLUS
Szólítlak, múlt! A tűzből lépj elő! |
Halottaink, szólítlak! Jöjjetek, |
segítsetek rajtunk, segítsetek |
élnünk, ahogy vadak közt vad lapul, |
kibírnunk azt, hogy élni nem lehet, |
segítsetek, mert jelen az idő, |
jövő belőle nem tárul sehol! |
Jön nép, kondér köré sereglik.
FATIDICUS
Ebből a tűzből illat árad, |
titkos szereknek füstje száll, |
jöjjön, ki beteg, gyönge, fáradt, |
gyógyító álomra talál. |
Álmában rémek vívnak érte, |
ijesztik szörnyen, súlyosan, |
ő azt üvölti, amit a rémek, |
s mi abból, amit a rémek beszélnek, |
higgadtan, bölcsen jósolunk. |
HARIOLUS
A kóros ember akár az ép, |
sötét májában sorsot szőnek |
hallgatagon a rémei, |
önnön énjének énjei, |
de látni sose látja őket, |
mert látni őket nem meri. |
FATIDICUS
Gyertek mind! Tűz ég, illat árad, |
titkos szereknek füstje száll, |
oldjátok lélek mocsarának |
görcsét a máj tudóinál! |
Filius taligán hatalmas, kövér nőt tol be, a nő leveleket zabál.
FILIUS
Adjatok ételt, éhes az anyám! |
Borzalmas, mennyit éhezett, |
falja most, amit nem lehet, |
zabál gyökeret, levelet, |
mozdulni nem tud, béna, néma, |
de mégiscsak az én anyám! |
MATER
Böfög, krákog, csámcsog.
NOBILIS
Mi nem eszünk. Mi éhezünk. |
Mindenki éhes és zabál, |
mikor mit és ahol talál, |
gilisztát, bogyót, gyökeret, |
fakérget, gumót, férgeket, |
de minket a lét urának szültek, |
hogy élvezzük az étetet! |
Ha nincs mit ennünk, nem eszünk, |
de megmaradunk, aki voltunk. |
Nem eszünk többé sohasem. |
Övék az élet, a förtelem. |
Miénk a tiszta értelem, |
a bűntelen, a vértelen. |
FILIUS
Az én anyám! Ha elhagyom, |
éhen vész! Nagy az én bajom, |
átok, hogy ő az én anyám! |
Ha törvényt hoznának a vének, |
hogy többé nincs vérség, talán |
szabad lehetnék tőle végre, |
de addig ő az én anyám, |
és hurcolom a taligán! |
MATER
Böfög, csámcsog, krákog.
ESURIENS
A combomon maradt még némi hús, |
zöld már és szaga van, de ehető még. |
Elásom hát a szűkösebb időkre, |
megöntözöm a földet, s fogaim |
ha újra nőnek, kertemben a munkát |
a hű természet megfizeti bőven: |
sok húsos comb nő ebből a talajból, |
comberdő, árnyas, kies ligetekkel, |
mert áldott föld ez, drága föld, |
én művelem, és termést is nekem hoz. |
Jó gazda voltam mindig, és a föld |
hálás volt hozzám, az lesz ezután is. |
Belekaparja magát a földbe.
CONDITUS
Kibújik a földből másokkal.
Most éj van, hűvös, éji pára. |
Tapintjuk, amit ők soha, |
szagoljuk, amit ők soha, |
miénk a fönti vacsora. |
Szóródjatok szét. Szagjelet |
raktam a barlang bejáratára, |
majd vissza oda térjetek, |
ha langyosodni kezd a pára. |
Szétmásznak.
MORIBUNDUS
Érzem, hogy mindjárt meghalok, |
legalább kezet adjatok! |
INTERDICTUS
Azt nem lehet, mert nem lehet. |
MORIBUNDUS
Sokáig ti se éljetek! |
INTERDICTUS
Tilalmas nékünk, tudhatod, |
érintenünk a kíntól szentet. |
MORIBUNDUS
Felfaltok engem! Én is faltam |
hullákat, amíg volt fogam. |
INTERDICTUS
A hulla jó szokásnak enged. |
Türelmes légy és jó halott, |
hisz meghaltak már annyian, |
s kibírták szépen, bölcsen, halkan. |
PEREGRINUS
Én jártam Babilonban. A szenvedőt |
keresztúthoz viszik, hogy az arra járók |
adjanak bölcs tanácsot gyógyulása, |
felépülése érdekében. |
INTERDICTUS
Ő nekünk hal meg. Értékes a húsa. |
Népét táplálja. Ez a mi szokásunk. |
MORIBUNDUS
A homlokomra egyetlen kezet! |
SCURRA
A derbixek csak hetven éven túli |
véneket esznek. |
INTERDICTUS
Pazarló szokás. |
A massagéták ellenben, akárcsak |
mi szoktuk, vénjeiket összevágják, |
és birkahússal tálalva fogyasztják. |
De hol van birka Rómában, de hol?! |
MORIBUNDUS
Nyög.
INTERDICTUS
Másutt a hulla trágya lesz. De Rómát |
hiába trágyázod meg általunk, |
leölve minden élőt, nem segít |
e terméketlen sziklákon a hullánk. |
MORIBUNDUS
Nyög.
INTERDICTUS
Tilalmas nékünk enyhíteni kínod, |
tilalmas nődnek veled halni meg, |
tilos a gyász, a jós érted se vinnyog, |
mert így rendelték el az istenek. |
De könnyebb így neked. Mert tilalomfák |
szegélyezték az életutadat, |
s bár többé te már nem kapsz hullasonkát, |
az összes nagy tilalom megmarad. |
Ez tartja össze népedet. Az emlék, |
mely megmarad utánad, nem a nemlét! |
Nem halsz egészen! Enyhítse tusádat, |
hogy kihörpintjük velős koponyádat! |
Moribundus meghal.
INTERDICTUS
Az új halottnak, miként a törzsnek, |
új név jár most. Ha lelke majd |
az ősapáktól ártani jön meg, |
nem hozza ránk a bosszú-bajt: |
meg sem talál a régi néven, |
elévül bűn, elévül érdem, |
ha új nevünk, ha neve új: |
kísért majd ártalmatlanul. |
Interdictus többekkel elviszi Moribundus hulláját. Jőn Pugnator katonákkal.
PUGNATOR
Keressétek tovább. Micsoda éjjel! |
Ha hinnék még, most azt hihetném: |
találkám van a szenvedéllyel! |
El katonákkal. Jön Fur, Peritus.
FUR
Szimat! Szimat! Mit füleltél? |
PERITUS
Szimat! Szimat! Van hír! Jó hír! |
Caesar él, és jön sereggel! |
Azt beszélik, ideér reggel! |
FUR
A kék szeműek összebeszéltek, |
a más szeműekre rút idő vár! |
PERITUS
Szimat! |
FUR
Szimat! Pénz nincs? |
PERITUS
Nincs pénz. |
FUR
Fülelj tovább. Szimat! |
PERITUS
Szimat! |
El. Jön Barbarus, megkötözve vezeti Dominust.
BARBARUS
Örvendjetek, mert hozom a királyt! |
Az új királyt bilincsben és jogarban! |
Köréjük gyűlnek sokan.
DOMINUS
Érthetetlenül, riadtan karattyol.
BARBARUS
Nehéz volt megtalálnom. Sokan értik |
nyelvünket itt, de végre rátaláltam, |
szólok hozzá, nem érti, |
szólok megint, nem érti, csak brekeg |
a saját nyelvén. Hódoljunk előtte! |
Letérdelnek Dominus előtt, aki elképedve karattyol.
BARBARUS
Uram, királyom, törvénykezz felettünk, |
sok peres ügy, vitás pont halmozódott |
fel aktáinkban, mert elődödet, |
ki nem beszélte nyelvünket, akárcsak |
te sem beszéled, hanyagul vigyáztuk, |
s ő megszökött, bilincsét szétharapva. |
Ím itt az akták, bennük életünk |
sorsdöntő, nagy kérdései. Igennel |
vagy nemmel válaszolj, s ne mérlegelj, |
hisz írásunkat úgysem ismered. |
Királyunk légy, kit hizlalunk, |
találomra bólints igent, |
találomra bólints nemet. |
Szilárd, bölcs jog a mi jogunk, |
erős állam az államunk. |
Bólints igent, úgy, ahogy én. |
Dominus bólint.
BARBARUS
Okos király vagy. Most nemet. |
Dominus nemet int.
TÖBBEN
Ez jó király! Ez nagy király! |
Dominus karattyol, vigyorog, bólogat és nemet int felváltva. Barbarus könyveket rak Dominus elé, az hol igent, hol nemet int, a nép hol felhördül, hol ujjong.
PEREGRINUS
Másutt a királyt megverik, |
csak aztán kaphat koronát. |
Mert bűnös mind, aki trónra lép. |
Jogosan bünteti a nép. |
PERSICUS
Ha volna király itt; király ha volna, |
lerészegülne, úgy országolna. |
Szigorúbb minden király, ha részeg, |
szent a király, ha nincsen magánál, |
jó törvény, mit a részeg király hoz. |
INDICA
Ha részeg királyt gyilkol meg a nő, |
utódaival együtt hálhat. |
Nappal nem alszik egy király sem, |
éjszaka folyton felriad, |
más-más rejtekbe költözik. |
Sok ám a nő, ki hálni vágyik. |
Sok ám a szörnyű cselvetés. |
De van király, nem is kevés. |
SCYTHICUS
Arikiában, szép ott a templom, |
pappá teszik, ki papot öl. |
Kardot viselnek ott a szentek, |
szent ember szentül öldököl. |
Igaz szokás, mert nagy szokás. |
Bevallják ott, ami sehol se más. |
SUBIECTUS
Az új királynak sebes a lába! |
A lábfeje, a lábfeje hiányzik! |
Jajgatás.
SUBIECTUS
Barbarushoz.
Miért nem fogtál más királyt?! |
BARBARUS
Szekercét! |
Már nincs mit tenni, ő lett a királyunk. |
Barbarus szekercét kap, lecsapja a lábfejét, üvölt. Subiectus átveszi a szekercét, lecsapja a lábfejét, üvölt. Dominus bámul, karattyol, nevet. Kivezetik őt is meg a fél lábon ugráló Barbarust és Subiectust is, útközben páran még lecsapják a lábfejüket. Jön Actor.
ACTOR
Mi újság? |
SCURRA
Van egy csomó lábfejem, |
nem kell? |
ACTOR
Pojáca, unlak! |
SCURRA
Nesze, itt van! |
Átnyújt pár lábfejet, Actor megszemléli az egyiket.
ACTOR
Lábfejnek lábfej. Más nincs? |
SCURRA
Nincs. De lesz. |
Akad majd orr, fül, far, hát, mell, here, |
kar, láb, kéz, fej, has, szív, máj, szem, vese. |
ACTOR
Hogy itt mi van! Ahonnét most jövök, |
fülcimpát nyújtanak súllyal serényen. |
„A hosszú cimpa – így ők – emberi, |
a tiétek meg – mármint a miénk – |
ahogy nőtt: kurta, ronda, állati!” |
Ahány nép, annyi őrület. Nehéz lesz |
egyetlen műbe írnom az egészet! |
Hány nép van itt?! |
SCURRA
Mind itt van, azt hiszem. |
– Hol vannak a henetosok? |
HENETOSOK
Itt vagyunk! |
SCURRA
Hol vannak a karnosok? |
KARNOSOK
Itt vagyunk! |
SCURRA
Hol vannak a kenomanosok? |
KENOMANOSOK
Itt vagyunk! |
SCURRA
Hol vannak a medoakosok? |
MEDOAKOSOK
Itt vagyunk! |
SCURRA
Hol vannak az insuberek? |
INSUBEREK
Itt vagyunk! |
SCURRA
Több nép most nem jut az eszembe. |
– Hol vannak a krokodilok? |
KROKODILOK
Itt vagyunk! |
SCURRA
Ez mind közönség. |
ACTOR
Jó ég! |
SCURRA
De bizony! |
– Kívánom, legyetek boldogok! |
SOKAN
Legyünk! Vezess minket! |
SCURRA
Nem lehet, egy nép még hiányzik. |
TÖBBEN
Melyik? |
SCURRA
A római! |
Elégedetlen moraj.
ACTOR
Figyelj tovább, én másutt figyelek. |
Actor el, Scurra elvegyül.
FATIDICUS
Gyertek mind! Tűz ég, illat árad, |
titkos szereknek füstje száll, |
oldjátok lélek mocsarának |
görcsét a máj tudóinál! |
MANCUS
Mi végre él az ember itt? |
Jó, hogy a kín is létezik! |
Jó, hogy van éhség, van ragály, |
hogy még az életben van halál! |
Szenvedőt lát meg a szenvedő, |
ami fáj: szép; a szép: erő; |
az épek gyöngék és vakok! |
Erős vagyok, mert roncs vagyok! |
INFELIX
Bekúszik.
Nyomorultak vagyunk valamennyien – nagy sötétjében tart minket az élet – tart minket válságban, testünket emészti kínban, szükségünkből utat nem találunk – pusztulunk görcsökben, förtelmes nyavalyákban – ám örvendezzetek – a lélek fekélye orvosolható – mibennünk vagyon a fény, a béke, a méltóság – mibennünk vagyon az áldozat, a szeretet, a rajongás – bennünk vannak az istenek, és istenekké leszünk mindahányan – jótékony eszköz a fog és a köröm – az értetlenek érdekében tudtukra adjuk, beléjük harapjuk, mert mi értjük, mi tudjuk – az épek sarkát, véknyát átharapjuk –
Többen földön csúszva távoznak. Bekúszik Conditius, Arum.
CONDITUS
Remélem, látsz már. |
ARUM
Látok csontokat |
hunyt szemmel is. Itt minden törmelék, |
márványrom, szénné égett épületfa |
az én szememben csontváz, koponya! |
CONDITUS
Ilyet nem látok. |
ARUM
Látom az időt! |
A munkát látom, szenvedésüket: |
emésztve önnön húsukat, elődök |
csontvázára falazzák csontjukat, |
koponya minden tégla, mit a vér köt, |
itt minden: ember! Csontkorall-sziget |
a város! Csontmű! Csontrom! Csontfehér! |
Elmásznak.
GETAE
A nők cimbalmot verve.
Kihaltak már az oszkoszok, |
de nyelvük él, a nyelvük él, |
nem érti senki. Szép csak az, |
mit értelmetlen nyelv zenél. |
Ünnep van, ünnep. Koponyából |
isznak a szkíták. Ránk szakad |
a mennybolt. Fel mind, aki él még! |
Tapossátok a parazsat! |
Pheróniában izzó szénen |
sértetlenül megy át a szent, |
kit istennője ihletett. |
Parázson át, parázson át |
táncoljatok, táncoljatok! |
Királyunk lesz, ki nem sajog! |
Örvendjetek, az éghetetlen |
ha megjelent, ha megjelent! |
Néhányan átmennek a tűzön.
NATANS
Az élet láng, a csontokat |
belül hevíti, kitörni vágyik, |
a húst belülről falja fel. |
Hűvös a tenger, szelíd a tenger, |
oltja a lángot, az életet. |
Fürdőzzetek! Fürdőzzetek! |
FATIDICUS
Gyertek, a tűzbe nézzetek! |
Gyertek, a múltba nézzetek! |
Rejtély a múlt, mert változó, |
parázsló, sosem hamvadó, |
lángot lobbant a holt parázs, |
csak a lángnak martaléka más, |
a láng sem új, se régi: láng. |
Falánk, falánk, falánk, falánk. |
HARIOLUS
Ég az élő, vakít a fénye, |
a fény az égő élő reménye, |
óvja a lángot, meggyújtja újra, |
nézi, nézi lángba borulva. |
IMMOLATOR
Ki hatvan nyarat és telet |
látott már, boldogan feled |
hatvan nyarat, hatvan telet. |
Ki ma született, nem feled, |
nem lát se nyarat, sem telet. |
Égjetek értünk, égjetek! |
Öregeket és csecsemőket dobnak a tűzbe.
MARTYR
Kínoz a kínom. Nincs szavam |
kínomra más, csak én magam. |
Az egyetlent, mi szólhat helyettem: |
az életemet feláldozom. |
Lássák az istenek, kik sosem éltek, |
lássák az emberek, kik úgy reméltek, |
hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet élni. |
Lássák az érvemet égni, elégni. |
Ha énem ég, győz a magam. |
Igazam így lesz, igazam! |
A tűzbe rohanna, Fervidus elkapja.
FERVIDUS
A kétségbeesésed nem lehet |
oly nagy, hogy eldobd érte életed! |
Én ismerem a kétség borzadalmát, |
én ismerem az élők fáradalmát, |
én ismerem a semmi csábjait, |
hiszen az élet nem lenni tanít, |
de nézd: sokan vagyunk, akik a tűzből |
mentettük egymást, mert valami készül: |
életcsodákat alkotnak a tettek, |
mert számosak a kétségbeesettek. |
MARTYR
Mért éljek boldogabban, mint a szépek, |
kik nincsenek már? Létem csúcsa ez. |
Mocsarak mélyén fuldoklik az élet. |
Utánam hosszú, boldog béke lesz. |
FERVIDUS
Gyere közénk: már szektánk van, hasonló |
gondolkodású tépettek bizalmas, |
önkéntesen vállalt szövetkezése. |
Erőszak nélkül, egyenrangú társak |
testvérisége révén szerveződünk, |
s mind többen jönnek hozzánk, mert a hitben |
megingott hívők számosak. Erőnk |
növekszik. Aki itt tolong a jósok |
kondérja körül enyhületre vágyva, |
hozzánk talál előbb-utóbb, hiszen mi |
az elgyöngítő bódulat helyett |
a gyógyulást: a tettet javasoljuk. |
– Örvendjetek: új ember lép közénk. |
TIMIDUS
Üdvöz légy. |
FERVIDUS
Találj otthonra közöttünk. |
Légy testvérünk. Nem kérdezzük, mi voltál, |
mert szenvedő vagy. Bőség vár miránk – |
most meghívunk a bodzavacsorára. |
Fervidus, Martyr, Timidus és páran el. Jön Anus, nők kondérral, leteszik a szín bal oldalán, fehér tüzet gyújtanak.
ANUS
Átokföld, emberemésztő romvidék, |
áldoztunk néked sok nagy népeket, |
áldoztunk bölcseket és szépeket, |
és áldozunk majd, áldozunk |
mindenkit, akit anya szült, |
kit anya szült és apa nemzett, |
áldozzuk szebb emlékezetnek, |
csak áldozat van, áldozat, |
átokföld, szent, megáldalak! |
HARIOLUS
Csak próba ez, méltatlan és hiányos. |
Nagyon nagy próba, megbukott kísérlet. |
Nem város ez, mert ez csak próbaváros. |
Nem élet ez, mert lesz még csak az élet. |
ANUS
Gyertek, már forr a pálmabor, |
készül a mákony-álom. |
Merítsetek, merítsetek, |
s kik itt maradtok, lelketek |
túlszáll minden határon! |
Gyertek, már forr a főzetünk, |
zeller van benne, bodza, mák. |
Merítsetek, merítsetek, |
mert élni kell, ha nem lehet, |
mi mondjuk ezt, az ősanyák. |
Jön Puer, Puella.
PUER
Hogy megláttalak, történt valami. |
Valami szörnyű görcsbe ránt. |
PUELLA
Velem is történt. Hallgasd: hallani, |
a testem testedért kiált. |
PUER
Nem értem. Némán is kiáltok. |
PUELLA
Nem értem én sem. Biztosan átok. El. |
ANUS
Már nehezülnek, részegülnek. |
Figyeljetek, már közösülnek. |
Szent asszonyok, résen legyünk, |
már hatni kezd a főzetünk. |
Jön Praefectus, Caverna.
PRAEFECTUS
Csak öldöklés van. Hadak rációja, |
emberfölötti. Mégis megfogannak |
a nők, amíg az öldöklés tarol. |
Hát bölcs az ember mégis valahol? |
CAVERNA
Beszélj, mert zeng a hangod. Hogy mit beszélsz, nem értem. |
Teremtményed vagyok már, én eddig nem is éltem. Mozgásod ritmusát, mert szép, oszd meg velem. Szemöldöködnek ívét becézze két kezem. |
PRAEFECTUS
Eszünket vesztve hempergünk a földön, |
a takarónk az ég, a másik ember |
az ágyunk, ösztön rángat, és mi hagyjuk: |
mást, jobbat nem tudunk, |
jövőt nemzünk tudatlanul, |
a szellemünk a nedveinkbe süllyed, |
és készületlen ér minket a holnap. |
Idegen, ismeretlen, jéghideg szél |
süvít belőlünk. Süvít az idő, |
mely nem miénk, és nem lehet miénk. |
CAVERNA
Azt hittem, ismerlek egészen. |
Most idegen vagy. Szörnyű. Vad. |
PRAEFECTUS
Ne hallgass végig. Megriaszt |
és kedves évek hímporát rabolja el |
az oldatából kipárolt tudás. |
CAVERNA
Megint más lettél! Mindig valaki más! |
PRAEFECTUS
Tőled vagyok most mindaz, ami lennék. |
Bár semmi ez, és az lesz majd belőle, |
mi lesz és volt mindenből: semmi, emlék, |
vedd úgy, hogy ez szerelmi vallomás. El. |
ANUS
Füstöljetek! Füstöljetek! |
Borítsa füst a testeket, |
az izzadókat, lüktetőket, |
borítsa el a szeretőket, |
oltár a föld, hol áldozunk, |
anyák vagyunk, anyák vagyunk! |
Jön Filius, a hátán egy nő, aki püföli és vihog.
FILIUS
Szépségnél alább mért nem adhatom? |
Jobb, ha meg sem születik az ilyen! |
Vagy szülessen meg lelkileg vakon, |
ne legyen szépérzéke, vagy – hiszen |
az is megoldás – farka ne legyen, |
vagy ne oly virgonc, mint az én kis árvám, |
mely előbb ébred, mint én, és eszem |
fulladva fújtat, utána loholván. |
Úgy teszek, mintha nem is venném észre, |
mintha belőlem ki se kandikálna, |
holott rohanunk: ő mered előre, |
s én, függeléke, részegen utána! |
Ki a nővel.
ANUS
Gyertek ölelni! Gyertek, újak! |
Anyák vagyunk mi, szentek, szentek! |
A testek egymásra borulnak, |
a testek részegen énekelnek! |
Jön Carnifex, Colona.
COLONA
Gyere már! Pálmabort igyál, |
attól feláll, attól feláll! |
CARNIFEX
Nem! Nem akaroml Ne érints! Hideg, |
csúszós a bőröd, fülembe lihegsz |
izzadtan, bűzösen, lyukas fogadban |
felbomló szennyet kotorász a nyelved, |
irtózatos, ha ember érint embert! |
Elrohan, Colona utána. Jön Senilis.
SENILIS
Tőlem terhes az összes asszony! |
Vénségem tőlem el ne riasszon! |
Zubog a vérem, alvadni nem tud, |
én vagyok az, aki mindenkit meg tud! El. |
ANUS
Szent asszonyok, résen legyünk, |
hat már, hat már a főzetünk! |
Jön Colona, Prudens.
PRUDENS
Világégés volt. Vagy csak az idő |
torpant meg, fordult vissza. Egyre nő |
elmémben az, mi nem enyém: a nemlét. |
Így nyerem el a múlt idő kegyelmét. |
COLONA
Olyan vagy, mint a hüllő! Nem szeretsz! |
Ha nem nekem, hát mondd: miféle úrnak |
s mivel adózol? Rajtad a kereszt: |
te nem tanultál szeretni, se lenni! |
PRUDENS
Gondolkodásom tejfogai hullnak, |
tátong helyükben rághatatlan semmi. |
COLONA
Átok van rajtad, átok. |
PRUDENS
Igen. Átok. |
Emberfejekkel labdázik a tenger, |
a tudat hab, tünékeny, szertefoszló, |
testünk maga a tenger, és mi még |
a felkorbácsolt őselem fölött |
úrrá lenni igyekszünk, habmagunknak |
márványidőt tulajdonítva gyáván. |
Holott csak éhség van, csak szomjúság van, |
csak fázom, és csak nemzeni törekszem, |
hogy legyen fázó, éhező utódom, |
így állok rajta bosszút én, az őse: |
élőtől kínt is irigyel a hulla. |
COLONA
Anushoz.
Csak bölcseket mond. Nem szeret. |
ANUS
Biztosan rossz a módszered. |
Remélem, fizetett. Ha nem, |
könyvelj magadnak, édesem. |
PRUDENS
Csak én halok meg! Mások húsa márvány! |
El. Colona utána. Jön Rector másokkal.
RECTOR
A mondabeli oszlopok |
rejtőznek. Rajtuk a világ. |
Tovább, tovább. |
Loholjatok. |
Mélyen vannak, vagy magasan |
a mondabeli oszlopok. El. |
ANUS
Vagyunk az éj, a mákony, a bor. |
Papnői vagyunk az újszülöttnek. |
Jön már a titkos, messzi kor. |
Jönnek az újak, jönnek, jönnek! |
Jön Grandaevus, Vidua.
GRANDAEVUS
Miért visellek, miért cipelsz |
még mindig, annyi év után? |
Azt látod bennem, aki voltam? |
Reméled: az leszek talán? |
Hisz untatnak a nyavalyáink, |
én gonosz vagyok, te satrafa. |
Nyűg már nekünk a kettőnk teste, |
mely összefércelt valaha. |
Amit ígértem, nem vált valóra. |
Szép voltál. Ronda vagy ma, vén. |
Épek álmomban sem vagyunk már: |
te szörny vagy, én pedig nem-én. |
Mitől van az, hogy téged unlak, |
téged utállak, sohase mást? |
Hogy rémisztőben sem találok |
nálad rokonabb látomást? |
VIDUA
Nem tudhatjuk. Talán a végzet |
akarta így. Az istenek |
talán így adnak hírt magukról, |
vagy mi akarjuk, hogy legyenek. |
Átéltünk annyi vészt mi ketten, |
megéltünk annyi kurta jót, |
hogy vázunkkal együtt lékeljük át |
a Földet, e süllyedő hajót. |
Már nemsokára. Fejed ölemben, |
nem etetlek már, nincs mivel. |
Nyugodj. Mi megtanultuk: az újak |
mást várva ugyanezt érik el. |
ANUS
Okeanoszban van egy sziget, |
nők laknak ott, a partra kiúsznak, |
szeretkeznek, majd visszaúsznak, |
szülnek, a csecsemőt vízbe dobják, |
nem adják oda senkinek, |
békés a szigetük, szép sziget. |
De itt a tűz a vizet legyőzi, |
a tüzet a szomjas élő vérzi, |
itt föld van, a földön épül a város, |
nincs benne sziget, de van hatalom, |
fogan a gyermek: a jövő: a rom, |
hatalmas benne a halál: halálos, |
de az élet, amíg tart: végleges! |
Jön Pugnator, katonák.
PUGNATOR
Akinek arca volt még, arctalan lett, |
elmosta vonásait ez az éj, |
e részegítő, gyilkos, testi főzet. |
Ki emlékezni tud még önmagára, |
most úgy remél, ha fél. |
Hol vagy vezérünk? Szólj hozzánk, vezér! |
El. Jön Venditor.
VENDITOR
Diadalív töredéke, |
holdisten és ősi bálvány, |
kagyló, csiga és szivárvány |
eredeti színezéke, |
nőknek éke, |
jutányosan, csak ma éjjel! |
Csak ma éjjel! Csak ma éjjel! |
HARIOLUS
Köpölyözünk, varázsolunk, |
tüskét a lábból, |
tetvet a fejből, |
vizet a májból, |
mételyt a bélből, |
vöröset a vérből |
eltávolítunk, varázsolunk! |
Jön Occultator, Sollers.
OCCULTATOR
Szimat! Szimat! Van hír! Nagy hír! |
Caesar vonul a halottak élén! |
Octaviusszal megütközött! |
Tart még a csata, nagy csata! |
Tart még a mai éjszaka! |
SOLLERS
Szimat, szimat! Van hír! Sok hír! |
Antonius még vár Afrikában, |
követet küldött, így üzent: |
„Ne higgyetek az éjszakában!” |
OCCULTATOR
Mit jelent ez? |
SOLLERS
Mit is jelent? |
OCCULTATOR
Menjünk fülelni. Szimat! |
SOLLERS
Szimat! El. |
VENDITOR
Adok-veszek háziistent, |
főistent és szolgaistent, |
árulom élet istenét, |
árulom halál istenét, |
van isten, aki szép, szelíd, |
van isten, aki bosszút áll, |
minden isten kapható, |
van, aki rossz, van, aki jó, |
pár szem fügét vagy datolyát, |
lepényt vagy mákot, bort, vizet |
cserébe minden istenért, |
s a minden-isten megfizet! |
Jön Praefectus, Puella.
PUELLA
Igyál, igyál még főzetet! |
PRAEFECTUS
Romokat terveznek az élők, |
vetélt magzatot nemzenek, |
hogy legyen kit gyászolniuk, |
mert síni kell, csak nem lehet. |
El. Jön Ioculator, Fictor.
FICTOR
Én nem tudom, mit látok. |
IOCULATOR
Én tudom? |
– Pojáca, hol vagy? |
Scurra előtűnik, a behunyt szemmel kavicsot morzsoló Pius, az égre bámulva tempózó Natans, a könyvet bújó Litteratus kíséri.
SCURRA
Itt vagyok. |
IOCULATOR
Pojáca, mit látsz? |
SCURRA
Piusra mutat.
Őt látom, ki nem lát. |
IOCULATOR
Talán vak. |
PIUS
Látok én, csak másfelé, |
mert jobb magamba látnom. Elvakít |
a látvány. |
FICTOR
Ez a hóhér. |
IOCULATOR
Nem. |
FICTOR
Ki vagy? |
PIUS
Jó kérdés. Mint a víz alatt a búvár, |
iszapos üledékemet |
vigyázom, hátha felbukkan a hal. |
Vigyázom csillanó tűnésemet. |
FICTOR
Natansra mutat.
Ez is vak? |
SCURRA
Úszik. Nem kell neki víz sem. |
NATANS
A Hold fürdőzik már a Tiberisben, |
hatalmas híd, ezüstje peng, remeg, |
azon az úton járnak ők, a szépek, |
a híd ezüstje hozzájuk vezet. |
Mártózzatok meg! Hűvös és hatalmas |
az éji tenger, rátok vár a tenger, |
a kölyke vagyunk, hűvös nyelve nyaldos, |
és úgy ölel, mint embert soha ember. |
IOCULATOR
Ez könyvet bújik. – Szerepet tanulsz? |
LITTERATUS
Caesar beszédeit elemzem újra. |
Azok a jelzők! Csípős accuminfek! |
Az ablativus absolutusok |
arbitrálisnak mondható csodái! |
Az ember velős dialektikában |
alkothat mást, de szebbet sohasem! |
FICTOR
Így hát mi kollégák vagyunk, uram. |
A darabunkban Caesart domborítám. |
Bátorkodom magamról megjegyezni: |
én Caesar lelkét ismerem, habár |
bravúrstíljához nem volt még szerencsém. |
LITTERATUS
A lélek semmiség. Csupán a szellem |
küzdhet a lélek megrontása ellen, |
s ha ép a lélek, működhet az elme, |
s beteljesül az alkotás szerelme. |
E könyvet Caesar írta volt valóban, |
az én kezemmel mégis, mert botoltam |
bár gyakran, tűzbe vettetett igéit |
emlékezetből írtam újra végig. |
A műve művem, és míg él e fej, |
a szellem végleg nem süllyedhet el! |
Jön Actor.
ACTOR
Egy szekta mondja, itt van, följegyeztem: |
„Perzselni, ami megmaradt! |
Túl sok a rom! Vannak romok még! |
Legyen a pusztulás hatalmas, |
csak a pusztulás lehet nagy és ép! |
A szörnyű múltból itt maradt |
sok ember, sok-sok gondolat. |
Irtsuk ki mindazt, aki él még! |
Szüntessük meg a gondokat!” |
IOCULATOR
Kedves szöveg. |
ACTOR
Siessetek! |
Még tart az éj! Füleljetek, |
és mindent jegyzeteljetek! |
Actor, Ioculator, Fictor háromfelé el; Pius, Natans, Litteratus el. Jön Martyr, korbáccsal ütlegeli magát.
MARTYR
Korbácsom, vájj a húsomba mélyen! |
Bűnös vagyok, mert eladtam őt, |
gyáván kiadtam, éget a szégyen, |
a nagyot, a szépet, az érkezőt! |
Mert érkezik! Már érkezik! |
Vonul a horizont mögött! |
Én vagyok leghívebb híve itt, |
a tudatlan ártatlanok között! |
El. Jön Sollers, Fur, Peritus, Occultator.
FUR
Szimat! Szimat! |
PERITUS
Sok a hír! Nagy hír! |
OCCULTATOR
Hallgatózzatok! Füleljetek! |
FUR
Van már pénz? |
OCCULTATOR
Nincs pénz. Nincs pénz. Nincs pénz. |
SOLLERS
Helyettünk mások döntenek. |
Úgy hírlik, maguk az istenek. |
PERITUS
Kevés az isten, mi vagyunk többen. |
SOLLERS
Rólunk döntenek ők, felelőtlen. |
OCCULTATOR
De melyikük győz? Szimat, szimat! |
PERITUS
Nem tudni még, szimat, szimat! |
OCCULTATOR
Egyforma mind az összes nemzetisten, |
a háborúnak istenei ők. |
Más nyelveken, de mindig ugyanabban |
a hadjáratban pusztulunk miattuk. |
Másféle mind az összes jellemisten, |
a lehetőség istenei ők, |
valahány hajlamunk van, ők azok. |
SOLLERS
De melyiküknek hihetünk? |
PERITUS
Mesék szólnak mirólunk. Ódonak. |
Hasonlók. Szépek és vadak. |
De mindig mi vagyunk az áldozat. |
És túlélnek az istenek. |
A kegyetlenek és vadak. |
FUR
Holnap ugyanitt! Halkan! Csöndben! |
OCCULTATOR
Szimat! Szimat! A jelszó: szimat! |
Négyfelé el. Jön Carnifex.
CARNIFEX
Becéztek már az istenek szelíden, |
mert tudnak ilyet is; már ismerem |
ártó hatalmukat, mert öldököltem |
parancsukat követve elvakultan; |
kétségbeejtett közömbös hatalmuk, |
és kigyógyított magamból a létük; |
magamba vájtam, meglelni akartam |
mélyemben azt, mi csakis az enyém; |
vágytam feloldódni a sokaságban, |
de én vágytam, csak én, s így hasztalan; |
s most azt kérdezem, amit évek óta: |
mi jöhet még? – ezt kérdem elcsigázva, |
s a kérdésemre mindig az a válasz, |
hogy jön, valami jön, váratlanul. |
Jönnek a dalmátok dárdákkal.
DALMATICUS
A fát kivágták földjeinken, |
Rómába hozták háznak: égni, |
miénk a hamu, pernye, rom. |
Miénk a semmi, miénk a minden, |
miénk a perzselt birodalom, |
felosztjuk hát, a nyolc év letelt, |
mert miként az ősi törvény végzi, |
ilyenkor osztjuk újra fel. |
Sorban dárdát hajítsatok! |
Dárdát hajigálnak, rohannak lemérni. Jön Anonymus, Ignotus.
IGNOTUS
Többségben vannak. Nem jó szekta. |
Kezdjünk egy másikat. |
ANONYMUS
Az is ilyen lesz. |
De jó ez is, csak kell valami bűn, |
mely végleg hozzánk láncolja a többit. |
IGNOTUS
Valami bűn kell. |
ANONYMUS
Nagy bűn. Szörnyű bűn kell. |
A bűntudat kell, lelkifurdalásuk: |
nehéz járású, biztos ló gyanánt. |
IGNOTUS
De hol van itt bűn? Itt mindent szabad! |
ANONYMUS
Én tudom. Ők nem tudják. |
IGNOTUS
Nincs szemük? |
ANONYMUS
Ha volna, rég megöltek volna minket. |
El. Jön Pugnator fáklyával, arcokba világít.
PUGNATOR
Nem te vagy az. Te sem. Te sem. |
Hogy megvolt, álom. Vágy talán. |
De valahol itt van. Biztosan itt van. |
Érzem: ma éjjel megtalálom. |
Az utolsó éj ez nélküle. |
Jön tömeg.
DUX CHORI
Köpeny van rajta, a köpenyre emberfejek varrva.
Nekünk ember a totemállatunk, |
hasonlóságot színlelünk vele, |
ha megjelenik, megjő a halál is. |
CHORUS
Addig mi próbának vetjük alá |
méltatlan testünket, és elemésztjük, |
s ha nem leszünk már, méltók úgy leszünk |
hozzá, ki eljő, s ember lesz, valódi. |
DUX
Forog, a köpenyre varrt fejek szájában csengettyűk szólnak.
Ha sebejtőnek kezét olajozzák, |
egyúttal sértettjének sebe gyógyul. |
Kik vétkeztünk az ember ellen eddig, |
táncunkkal éppé, naggyá tesszük őt, |
s majd embersége minket is minősít. |
Táncolni kezd, chorus követi.
CHORUS
Feltámadunk, ha eljön, és ha nem jön, |
azért nem jön, mert nincs feltámadás. |
DUX
Hisszük csak azt, mit hinni kell ilyenkor, |
mert hinni kell, mert hinni nagy szokás. |
PUELLA
Sikít, a köpenybe kapaszkodik.
Ismerem! Ő az! Az ő feje! |
DUX
Forog, a fejek csilingelnek.
Beszélj vele! Beszélj vele! |
PUELLA
De nem lehet! Már nem lehet! |
DUX
Fülelj, ha ő beszél veled! |
PUELLA
Csengettyű van a nyelve helyén! |
DUX
Mert idegen nyelven szólt szegény. |
Leöltük őt ezért, ezért, |
megnyúztuk őt ezért, ezért, |
most csengettyűzi az égi dalt, |
nem hív se bajt, se viadalt, |
szerény, szerény, szerény, szerény! |
PUELLA
Az ő feje! Az ő feje! |
CHORUS
Beszélj vele! Beszélj vele! |
A fejekkel ékes köpeny övé, |
a jövendő ember dísze, jele! |
DUX
Eljő, ha jő, ha jó, ha más, |
ha vársz, ha jő feltámadás! |
Kitáncolnak, Puella visítva utánuk. Jön Insanus másokkal.
INSANUS
Mert ő a méltó. Így nevezzük. |
Augustus. Láttam. Ismerem. |
FABULATOR
Ismertem én is, láttam én is: |
dárda hegyére tűzték a szívét, |
fejét levágták, fejét levették, |
dárda hegyére tűzve vitték, |
láttuk, sirattuk mindannyian. |
Másnapra kelve eltűnt a szíve, |
dárda hegyéről feje is elment, |
sehol se volt már neki a teste, |
pedig a teste fel volt négyelve, |
másnapra kelve sehol se volt. |
Keresték akkor, nagyon keresték, |
hiába, ő már sehol se volt. |
De a harmadnapon, a harmadnapon, |
azon a harmadik napon |
megjelent ő, akit elsirattunk, |
akinek véres szívét kivágták, |
akinek látó fejét levágták, |
némán vonult a városon át, |
csókolgattuk a lába nyomát. |
INSANUS
Ez így volt! Minden úgy van, ahogy |
népek mesélik! Minden lerogy, |
de nem fogy a mese, mert sohase fogy! |
NARRATOR
Barlang volt, mély és járhatatlan. |
Tudom, mert jártam benne én is. |
Ott kínlódtak a súlyos vasban. |
Fáj az, tudom, viseltem én is. |
Kovácsoltak. Ki ezt, ki azt. |
Nem látta senki a szomszéd tárnát. |
Sok ott a tárna, sok ott a rab. |
Évek múltak el, emberöltők. |
Sínylődtek ott sokan, soká. |
De kész lett egyszer. Ki tudja, mi lett kész? |
Valami szörnyű. Valami nagy. |
Felfalta őket. Egy se maradt. |
Kínlódtam én is ott a mélyben. |
Hoztam magammal csontokat. |
Csontokat mutat, nézik, az egyik csonton fuvolázik.
INSANUS
A fény, a fény ha felragyog |
valaki homloka fölött, |
tudjátok: ő az. Megjön a szent, |
mihelyt a glória megjelent. |
Forrástalan fény. Hűvös a lángja. |
Vonzó, sugárzó hatalom. |
Voltam hitetlen én is: nem éltem. |
Most élek: a hitemet hordozom. |
Nem volt még soha ekkora éhség, |
nem volt még ennyi rút ragály. |
Garanciánk ez. Király lesz végképp |
a holnap királya, nagy király. |
Ideje van a förtelemnek, |
ideje van a szépnek, a fénynek. |
Nehéz ez az éj. De érzem: távol |
már fény kel a dombok homlokáról. |
TIMIDUS
Gyöngék vagyunk mi valamennyien, |
gyöngék a számos istenek, de van, |
mert van egy osztatlan, hatalmas ember, |
gyöngéktől ment, és nagyon tud akarni! |
Csodát nekünk! A legnagyobb csodát! |
Már nem remélünk! Érettek vagyunk |
a legnagyobb csodára is! Csodát! |
ANUS
Kihúny a tűz, sötét előzi |
a fényt. A titkos főzetet |
a tűzre öntsétek, szüzek! |
Nők a tűzre öntik a vizet.
HARIOLUS
Mert másnaponta új és ismeretlen |
világ ez, mert ez új és új világ, |
vakságában az ember tehetetlen |
fürkész, és újra önmagára lát. |
FATIDICUS
Titkos szereknek füstje száll, |
a néma üvöltve kornyikál, |
nem tudni, mely szerek hogyan |
hatnak, de hatnak csakugyan. |
Ők is a tűzre öntik a vizet.
ANUS
Fáradtak már a testek, |
füstöl a tűz, és lángja nincs, |
az élők elhevernek, |
és hevernek a holtak. |
Elmúlik ez az éjszaka, |
majd felébrednek fázósan az élők, |
mert végleg az tért csak haza, |
kit túlzottan szerettünk. |
Minket barlangok rejtenek, |
alszunk nappal a föld alatt, |
hogy élhessen, ki megmaradt, |
a következő éjjelig. |
Mi álmodunk a föld alatt, |
nyugtalan álom és örök, |
s a virrasztók a föld fölött |
mit álmodunk, azt megteszik, |
rettegve tőlünk megteszik |
véres, komor hadakkal, |
a hadaké a nappal. |
PRUDENS
Előrejön.
Soká, nagyon soká nem éltem, |
s nem élek majd szintén soká. |
Ez közjáték csak: futó szerelem. |
A lét hatalmas, mozdulatlan, |
átjárhatatlan, tudhatatlan, |
a felszínén habzik az énem, |
s tűnődik célján és okán, |
az átmeneti életen. |
Nem méltó hozzám létezésem, |
a léthez sem méltó a létem: |
tűnő, véletlen tévedés. |
Létezni vágyik mégis az énem, |
súlyos tudás, amit megéltem, |
s mit élhetek még, túl kevés. |
Haláltól félek én, holott |
élet előtti létemről semmi, |
semmi rosszat sem mondhatok: |
években kifejezhetetlen, |
hatalmas tapasztalatok |
szunnyadnak bennem, elérhetetlen |
mélyemben, ahol tanultam lenni, |
s ahová mindig indulok. |
Úgy gondolom ezt, mintha a lét |
én volnék, s nézném részvétlenül |
a parányi élőt, ki belém merül, |
vagy mintha bölcsebb lennék magamnál, |
mintha a gondolattalan |
lét magasa volna gondolatom, |
pedig csak fázik bennem az élő |
végleges otthonától, a léttől. |
Soká nem éltem. Soká nem élek. |
Nem ezt gondolni volna jó, |
vagy vélni azt, hogy mit se vélek, |
hogy nem voltam gondolható. |
Visszamegy a többi közé.
HARIOLUS
Jöjj, napfény, tedd már vissza ránk a maszkot, |
mit nappal viselünk, míg létezünk; |
őszinteségnek éje, húscsomók |
görcsös rángása, távozz végre tőlünk! |
Hadd játsszunk fényedben szerepet ismét, |
hadd legyünk újra mi magunk a fényben, |
hadd tükröződjünk szemekben szilárdan, |
s legyünk, mivé a szem lát: idegen szem! |
Nehéz nekünk a vakság; túl nehéz |
magunkba látnunk! Káprázat, szivárvány, |
tájak látása enyhítse tudásunk! |
Sugározz bőrt az égő húsra lágyan, |
legyen határunk ismét látható, |
jöjj, napfény, megváltónk és éltetőnk, |
mi nem vétettünk ellened soha! |
Könyörgünk, mert csak könyörög az ember, |
mert gúnyolják a túl erős hatalmak, |
könyörgünk, mert csak ez telik mitőlünk, |
mert szánalmas az ember: koldusod, |
napfény és másik ember. Adj erőt |
hitet hazudnunk, életet leélnünk, |
hisz nem lehet a célod csak halál! |
Mind el. A világítás változatlan, de ezentúl ismét vannak színek. Jön balról IV., V., VI. szenátor, jobbról Miles, Mercenarius, Nebulo, Hastatus.
HASTATUS
Különös nyugtalanságot tapasztalok |
a városban. Az emberek |
valamit várnak, rémekről, csodákról |
és eljövendő életről regélnek, |
karattyolnak a jósok, szájtátva |
nézik mások a madarak röptét, a tébolyultak |
Caesart hívják, és állítják, hogy él; |
Octavius nevét kapták fel egyesek, |
s e furcsa név, egy ismeretlené, |
mint istennév, a holt Caesar nevével |
hitetlen szájról hívő szájra száll. |
V. SZENÁTOR
A romok hullámzanak, mint a tenger, |
egymásba vájnak, egymást lékelik, |
mocsárba süpped lábunk, megtelik |
velünk a rom s a romokkal az ember, |
bizonytalan a látvány és a szem… |
VI. SZENÁTOR
Miről beszélsz? |
V. SZENÁTOR
Ez álom, azt hiszem. |
VI. SZENÁTOR
Az éjjel mély-mély völgyben ültem én, |
hatalmas, zöld páfrányok lágy ölében, |
s figyeltem, hogyan közelít felém |
a sárkánygyík derűsen és szelíden. |
Jó jelnek vélem. Fontosak az álmok. |
Mit álmodunk, az mind valóra válhat. |
IV. SZENÁTOR
Az éjjel barlang mélyén rostokoltam, |
sziklák görögtek rám, és eltemettek, |
de nem haltam meg. Mégis szörnyű volt. |
A derekamon most is kék a folt, |
sziklák okozták éjjel. – Mit nevettek? |
VI. SZENÁTOR
Az álmoskönyv szikláról nem beszél, |
a barlang viszont szép, nagy szerelem. |
Én bízom. Szépen süt a nap. Ilyenkor |
előbb-utóbb minden zűr rendeződik. |
HASTATUS
Már összegeztem szorgos kémeink |
jelentéseit. Előadhatom? |
IV. SZENÁTOR
Csak röviden. |
HASTATUS
Lidérces volt az éjjel. |
Ezt egybehangzóan jelentik. Jó sokan |
pusztultak éhen, öltek és ölettek. |
Halálnak mondta egy őrült magát, |
láttára szörnyethaltak páran. Tolvajok |
javak híján kavicson gyakorolták |
a mesterség fogásait. Egy illető |
az éjjel biztosítótársaságot |
kezdett szervezni. Mások hajszínük |
szerint verődtek hordába. Sokan |
várták vissza a rokonaikat. |
Embert is ettek éjjel. Áldozás volt. |
Sarut, ruhát ástak el télire. |
Rabszolgavásár is volt. Uzsorások |
házhelyet, földet, Róma város földjét |
árulták, adták bérbe. Pénz helyett |
a lekötelezettség volt a váltó. |
Úgy hírlik, ez a csereegyenérték, |
kérdés, beváltható-e valaha. |
Ezt én mondom. Bocsánat. Folytatom. |
Halottaikkal tárgyaltak az élők, |
a holtak egyes kémeink szerint |
valóban hangosan beszéltek éjjel. |
Irtották egymást népek, mert vadak, |
szokásból, nőért vagy mert éhesek, |
mert más az orruk, más nyelven beszélnek. |
Megalakult az ellenkör. Mi ellen, |
nem tudni még, de máris szerveződnek. |
Jött sok-sok feljelentés. Névre szóló. |
Vádaskodások. Három teli zsák. |
IV. SZENÁTOR
Égesd el. Caesarról mi hír? |
HASTATUS
Őrültségeket mondanak. |
IV. SZENÁTOR
Gyerünk, |
hadd halljuk. |
HASTATUS
Mendemondák. |
IV. SZENÁTOR
Add elő. |
HASTATUS
Azt mondják, Caesar él, mert meg sem ölték, |
jön ellenünk hatalmas, nagy sereggel, |
ragályt bocsát a serege előre, |
a kutak máris tőle véresek. |
IV. SZENÁTOR
Tovább. |
HASTATUS
Brutus nem halt meg. Ő a rossz. |
A szörnyűség oka. Hogy Róma vesztét |
Brutus okozta… – Brutus a szenátus. |
VI. SZENÁTOR
Mi, mind a hárman? Vagy csak egyikünk? |
HASTATUS
Ezek csak mendemondák! Hülyeségek! |
VI. SZENÁTOR
„Én úgy hallottam, valakit megöltünk, |
márminthogy mi, a szenátus, megöltük |
az egyetlent, ki megmenthette volna |
Róma lakóit.” |
HASTATUS
Hülyeség, uram. |
V. SZENÁTOR
Miért? Lehet, hogy valódi a hír. |
Bíráskodunk már pár órája. Téved |
az ember, főleg mint okos szenátor. |
NEBULO
Valami Augustusról is mesélnek. |
HASTATUS
Sok név forog közszájon. Egy sem él. |
Biztos, hogy nincsenek. |
V. SZENÁTOR
Ha élne egy, |
örülnék. Aki él, nem él örökké. |
IV. SZENÁTOR
Tiltsunk be minden istent. Sok az isten. |
V. SZENÁTOR
Mit ér ilyenkor egy-egy rendelet? |
IV. SZENÁTOR
Pénz kéne. Pénz. |
V. SZENÁTOR
Úgy látom, csereérték |
ma itt az élet. Legyen pénz az élet, |
és legyen centiélet, deciélet. |
VI. SZENÁTOR
Én nem viccelném el a helyzetet! |
IV. SZENÁTOR
Én sem azért tettem szert hatalomra, |
hogy most a korgó gyomrukat betömjem. |
Hát mit képzelnek? Apjuk vagyok én?! |
Kalóz létemre fejemet töröm, |
hogyan könnyítsek ezrek életén! |
VI. SZENÁTOR
Meglátásom szerint az itt a baj, |
hogy elvesztek a régi jó szokások, |
Rómát most meg kell terveznünk, nagyobb hát |
a hibalehetőség. |
IV. SZENÁTOR
Filozófus! |
VI. SZENÁTOR
Mert te még olvasni se tudsz, te barbár! |
Egymásra rontanak.
V. SZENÁTOR
Így lesz belőlem szép simán tirannus. |
IV. és VI. szenátor szétválik.
VI. SZENÁTOR
Meg kell vonnunk a városunk határát, |
temetkezni csak azon túl lehessen, |
és ott legyen a kivégzési hely. |
Sok népnél így szokás. |
IV. SZENÁTOR
Nahát, nahát! |
VI. SZENÁTOR
A nőügyet is meg kell oldanunk. |
Kevés a kurva. |
IV. SZENÁTOR
Tény. |
VI. SZENÁTOR
A massagéták |
között ha tegzét egyikük |
szekérre tűzi, mások feleségét |
szabadon használhatja. |
IV. SZENÁTOR
Massagéták?! |
VI. SZENÁTOR
A tapyroszok pár szülés után |
a feleséget másnak engedik. |
IV. SZENÁTOR
Tapyroszok?! |
VI. SZENÁTOR
Az albánok pedig… |
IV. SZENÁTOR
Az albánok?! |
VI. SZENÁTOR
…az eksztázisban élő |
bölcseket bilincsbe verik, imádják, |
táplálják egész évben, |
azután feláldozzák. |
IV. SZENÁTOR
Na és? |
VI. SZENÁTOR
A hindusoknál |
az adócsaló jutalma halál. |
A szogdianoszok a nyomorékot |
kutyáknak vetik élve, temetkező |
a kutyák neve ott. A hindu bölcs… |
IV. SZENÁTOR
Nem érdekel! |
VI. SZENÁTOR
…a piacon az árut |
ingyen veheti el. |
IV. SZENÁTOR
Mert van piac! |
Ha itt is volna, vinném az egészet! |
VI. SZENÁTOR
Van példa! Sok van! Rómának a törvényt |
megszabni végre: ez a hivatásunk! |
V. SZENÁTOR
Amit majd népünk rögvest szentesít. |
A bölcs nép. Amely élni tudja Caesart! |
A polgárháború csak tévedés volt, |
mondják a népek, nem is volt valódi, |
s hogy Róma rom, nem más, mint öncsalás, |
mert Róma áll, csak látni tudni kell! |
Ezeknek törvényt! Általunk! Szilárdat! |
Caesar palástját árulják banánért! |
Lyuk is van rajta! Brutus tőre által! |
De Caesar közben ellenünk vonul! |
HASTATUS
Ha szólhatok… Hogy Brutus köztetek van, |
azt nem hiszik sokan, mert, mint jelentik, |
van Brutus-szekta már. Így ellenük |
fordítható a népharag, ha kell. |
V. SZENÁTOR
Van Brutus-szekta. Pompás. |
NEBULO
Ugyanis |
Caesart meg Brutust adták a pojácák, |
akkor hallottuk nevüket először. |
MILES
Octaviust is játszották. |
NEBULO
Igen, |
játszották őt is, mint a győzedelmest, |
ki békét hoz Rómának nemsokára. |
HASTATUS
Octavius szektája egyre nő, |
mint kémeink jelentik. |
V. SZENÁTOR
Nagyszerű! |
Törvényt hozunk majd! Octaviusét! |
HASTATUS
Ja igen, csaknem kiment fejemből: |
begyűjtöttük a törzsfőket, de van |
közöttük pár király is. |
IV. SZENÁTOR
Lázadók? |
HASTATUS
Lehet, mert esedékes. Nem tudom. |
Mi összeszedtük őket, addig is. |
Int. Katonák bevezetik a megkötözött foglyokat. Dominus bilincsben és jogarban, bicegve; Dux emberfejes köpenyben: Dalmaticus; két Druida, nagy szalmabábbal; mások babérkoszorúban, koronában, egyebekkel.
VI. SZENÁTOR
Most mit tegyünk velük? |
IV. SZENÁTOR
Hát tudom én? |
VI. SZENÁTOR
Eresszük szélnek őket? |
V. SZENÁTOR
Nem vidámak. |
Nem élvezik, hogy megkötözted őket. |
HASTATUS
Maguktól jöttek volna, azt hiszed? |
V. SZENÁTOR
Azt nem. De nézd: szemükben bosszúvágy ég. |
Már ellenségeink. |
HASTATUS
Ezt én okoztam? |
VI. SZENÁTOR
Ki más? |
HASTATUS
Már volt szenátus itt, mióta |
Rómába értem, és minden szenátus |
azzal kezdte, hogy leszámolt velük! |
VI. SZENÁTOR
Tegyük mi is? |
IV. SZENÁTOR
Megtettük volna úgyis, |
csak nem jutott eszünkbe. Van hatalmuk! |
Törzsfők! Királyok! Hát hódoljanak |
választott városuk szenátusának! |
V. SZENÁTOR
Nos hát igen. De úgy emlékszem: eddig |
minden előző szenátus letűnt. |
A legutolsót mi tüntettük el. |
IV. SZENÁTOR
És? |
V. SZENÁTOR
Semmi. Csak úgy eszembe jutott. |
VI. SZENÁTOR
Mondjátok el, hogy tőlünk mit kívántok. |
HASTATUS
Beszéljetek, vezérek! Csönd. Nem beszélnek. |
IV. SZENÁTOR
Szedjétek el a jelvényeiket. |
Katonák elveszik az emberfejes köpenyt, a jogart, szalmabábot, a babérkoszorút, a koronát, egyebeket.
V. SZENÁTOR
Most jobb nekünk? |
IV. SZENÁTOR
Te folyton destruálsz! |
Unlak! |
V. SZENÁTOR
Már nem teszem. – Most jobb nekünk? |
VI. SZENÁTOR
Az emberfejes köpenyt nézi.
Szörnyű, hogy ember babonákban élhet! |
A mi korunkban! Fel nem foghatom! |
Csönd.
HASTATUS
Beszéljetek, királyok! Csönd. Nem beszélnek. |
VI. SZENÁTOR
Mi ez a báb? |
IV. SZENÁTOR
A belsejében ember |
égethető el. Láttam már ilyet. |
VI. SZENÁTOR
Ja persze, értem. Szép tágas belül. |
DRUIDA
Legfeljebb négy ember, ha éghet. |
Nem sok, de nem nő szalma már itt. |
Dühös az isten, többre vágyik, |
de ő nem ad szalmát nekünk, |
magára vessen az istenünk! |
IV. SZENÁTOR
Na, mit tegyünk velük? |
VI. SZENÁTOR
Feleljetek! |
HASTATUS
Beszéljetek, törzsfők! Csönd. Most sem beszélnek. |
IV. SZENÁTOR
Nem érdekelnek! És különben is, |
ma még semmit sem ettünk. Reggelit! |
VI. SZENÁTOR
Igaz. Hol késik? Bort és birkahúst! |
Kis csönd.
IV. SZENÁTOR
Hastatushoz.
Mi van? |
HASTATUS
Nem mondtam volna még? |
IV. SZENÁTOR
Mi van? |
HASTATUS
A helyzet az, hogy nem tudom, mi van. |
A barlangot, hol tartottuk az ételt, |
kifosztva leltük reggel. |
IV. SZENÁTOR
Úgy? |
VI. SZENÁTOR
Kifosztva?! |
HASTATUS
De nem mi tettük! Esküszöm, urak, |
ha van még isten esküdni való, |
hogy tegnap este óta éhezünk! |
V. SZENÁTOR
A seregünk, a seregünk is éhes? |
HASTATUS
Mindenki éhes! Nem tudom, mi lesz! |
Felhánytuk már az összes rejteket, |
figyeltetem: ki székel bő sarat, |
de majd csak délutánra lesz eredmény! |
V. SZENÁTOR
Sehol sincs étel? |
HASTATUS
Nincs, uram, sehol! |
Csönd.
IV. SZENÁTOR
Fejhangon.
Kinyírni őket! Kinyírni őket! |
HASTATUS
Rohanok, uram! Máris, uram! |
Hastatus katonákkal gyorsan kivonszolja a törzsfőket.
V. SZENÁTOR
Most hozzunk bölcs törvényeket! |
Szavazzunk erről-arról! Győz a többség, |
a kétharmados, demokratikus! |
Uralkodjunk! Előre! Csak vitézül! |
Gyorsan! Míg vér csorog az ereinkben! |
Míg melengeti csontunkat a hájunk! |
VI. SZENÁTOR
Mi lesz velünk, ha éhen pusztulunk?! |
IV. SZENÁTOR
Én megmondtam, hogy hullát kell zabálni! |
Megmondtam én! Megmondtam én előre! |
VI. SZENÁTOR
Az ötlet az enyém volt! |
V. SZENÁTOR
Bizonyítsd be. |
Állíts tanúkat jogszabály szerint! |
VI. SZENÁTOR
És ez még gúnyolódik is! Röhög! |
MERCENARIUS
Nem erre tartjuk önöket, uram. |
Tessék nekünk parancsba adni, kit |
mikor gyilkoljunk, és tessék nekünk |
élelmet adni, nőt és fekhelyet. |
Önök vezérek! Vezérkedjenek! |
VI. SZENÁTOR
Nehéz a kormányzás művészete. |
MERCENARIUS
Csinálni tessék, nem filozofálni! |
Jön Praefectus, Pugnator, Martyr, katonák.
PRAEFECTUS
Ez itt egy lázadó. És tébolyult. |
A szenátust akarta látni. Tessék. |
MARTYR
Ezek szenátorok?! Gyilkos erőszak |
befoghatja a számat, ám üvöltés |
szakad ki minden pórusomból, holtan |
is ordítják a csontjaim: ezek |
kalózok, rablók, nem szenátorok! |
IV. SZENÁTOR
Nem érünk rá. Elvinni, mint a többit. |
MARTYR
Mellette álltatok, mikor csupán |
egyetlen emberséges szóra vágyott, |
s az megmentette volna, ti azonban |
késsel szemébe, karmos körmötökkel |
a beleibe vájtatok, tudom, mert |
az embert én magamból ismerem: |
csámcsogtatok nyakán, s a körmeit, |
mikor még rángott, kővel ütlegelve |
zúztátok porrá, fülében vizet |
forraltatok, s a szenvedése láttán |
a kangörcs kéje taszította fáradt, |
nyáladzó, petyhüdt hímvesszőtöket |
egymás riszáló seggébe, ti disznók! |
Katonák tetszést nyilvánítanak.
VI. SZENÁTOR
Ez őrült. |
V. SZENÁTOR
Mondd, fiam, kiről beszélsz? |
MARTYR
Octaviusról! Megöltétek őt, |
a testét, ám a lelke bennem él, |
s ha nem leszek, majd lelke él tovább, |
ki tudja, éppen bennetek talán, |
kik engem most megöltök, gyilkosok! |
V. SZENÁTOR
Megöltünk néhány embert, jó fiam, |
minek tagadnám. Épp Octavius |
nevűt nem öltünk. Mindenkit, csak őt nem. |
Ezt én mondom, a gyilkos, felelősen. |
MARTYR
Számomra biztos érték volt: a mérce! |
Míg élt, mindegy volt, mely komor kulisszák |
közé szorult kétségek marta lelkem, |
tudtam, hogy van, hogy létezik; apám volt, |
vezérem, jobbik énem, csillagom, |
tetteim, szándékom bírája, hús-vér, |
fájó, tünékeny, könnyen pusztuló, |
de példa, ki a mocskos ősözönvíz |
spongyájaként vétket és zűrzavart |
magába szívott, megszorítva mégis |
csak tiszta vér volt, ami dőlt belőle. |
Nem védi meg már roppanó gerincem, |
hol ember volt, most bűzlő húscafat van, |
de épp ezért kell most már énnekem |
gyarló létemre tisztulnom a kínban. |
VI. SZENÁTOR
Meglesz a kínod, megkapod. Vigyétek. |
MARTYR
A kétségbeesés, mit őseink |
tudtak és éltek, ad talán erőt |
nekünk is, ad talán még életet |
annak, ki nem pusztul az áldozattal, |
s az élethez reményt is ad talán, |
hogy nem kell túl soká énünkbe zártan |
időznünk itt, az idő zátonyán. |
PRAEFECTUS
Őrült, de szépen szól. Hagyjátok élni. |
V. SZENÁTOR
Ha hirdeti, hogy nincs Octavius, |
egész szektát zúzunk szét általa. |
Tegyük közhírré. Erős a szenátus, |
hisz fantomokat is képes legyőzni. |
MARTYR
A katonák között álló Anonymusra mutat.
A főhóhér! Lássátok, íme, ő az! |
Nem láttam ölni, mert orozva gyilkol, |
de van titkos, nem látható szemem, |
s az látja benne azt, aki valóban! |
Tagadni mernél? Szólj! Tagadj, ha mersz! |
Az áldozat néz rád a túlvilágról! |
Csönd, Anonymust nézik.
ANONYMUS
Példátlan! Vigyék már el. Émelyítő! |
Elfut. Csönd.
IV. SZENÁTOR
Elvinni! Gyorsan! Végezni vele! |
PRAEFECTUS
Hagyjátok futni, hátha igazat szól. |
IV. SZENÁTOR
Kinyírni! Ez parancs! |
PRAEFECTUS
Ha akarom. |
Ha nem akarom, nem parancs, uram. |
VI. SZENÁTOR
Lázadó! Felkoncolni! |
PUGNATOR
Jó uram, |
kérlek, gazdálkodj jól a szavaiddal. |
Ki tudja, hátha nem vagy már szenátor. |
V. SZENÁTOR
Jól van, fiúk. Egy bolondos miatt |
kár lenne ölre mennünk. – Elmehetsz. |
MARTYR
Lesújt, és bosszút áll és megkegyelmez. |
Mert lennie kell jognak és parancsnak. |
V. SZENÁTOR
Az előbb azt mondtad, hogy meg van ölve. |
MARTYR
Őt nem lehet megölni. |
V. SZENÁTOR
Mégis él? |
Ez jó hír. Nem vagyunk hát gyilkosok. |
MARTYR
Veletek nincs beszédem. Öljetek meg, |
halandó voltam. Aki nem halandó, |
majd bosszút áll. |
IV. SZENÁTOR
Azt mondod, nem halandó? |
MARTYR
Mert jönni fog, tudom. Megjött talán már, |
csak rejtezik még. Ő tudja, miért. |
V. SZENÁTOR
Te gyűlölsz minket. |
MARTYR
Így van. |
V. SZENÁTOR
És miért? |
Mi váltotta ki szenvedélyedet? |
Csak nem az, hogy halandót ölt kezünk, |
de, minthogy nem halandó, meg sem öltük? |
VI. SZENÁTOR
Mit társalogsz egy veszett tébolyulttal? |
V. SZENÁTOR
Hallgatsz? Tettünk mi neked bármi rosszat? |
Hallgatsz tovább? Nem látod? Éhezünk |
magunk is! Talán nem célunk az ínség |
megszüntetése? Mit tegyünk, ha senki, |
senki se dolgozik? Ha dúl a káosz? |
Tessék, legyél szenátor, és uralkodj |
helyettem, ám szerezz ételt, ha tudsz. |
MARTYR
Tudom, hogy itt van Rómában, de azt is |
tudom, hogy megtalálni nem fogod. |
V. SZENÁTOR
Miért nem? |
MARTYR
Mert őt nem lehet megölni. |
V. SZENÁTOR
Így hát nem ember. |
MARTYR
Ember. |
V. SZENÁTOR
Gondolod, |
hogy van, akit mi ne tudnánk megölni? |
MARTYR
Őt soha, senki. |
V. SZENÁTOR
Praefectushoz.
Látod, tébolyult. |
Kár volna érte fellázadnotok. |
PRAEFECTUS
Tébolyt csak őrülettel orvosolhatsz, |
az elmeél nem vágja, belecsorbul |
a lágyultnak teremtett agyba, és |
bölcsen belátod: magad is bolond vagy. |
Én már tudom, bár ez sem jó vigasz: |
ha van betegség, józanságom az. |
IV. SZENÁTOR
Nincsen mit ennünk, és ti bölcselegtek! |
VI. SZENÁTOR
Tudsz jobbat? Mondd hát! Fussunk el? Hová? |
Fohászkodjunk? Tegyük. De nincs kihez! |
MARTYR
Így véltem én is egykor, mert sokáig |
forgott hibás körben gondolkodásom, |
és hánykolódtam hit s nem-hit között: |
azt hittem, élnem kell, és tűrhetetlen |
türelmetlenség akadályozott |
a célomat: az életet elérnem. |
De jött a pillanat, sugallatára |
megrázkódtam, levedlettem az évek |
rám kövült gyűrűit, és mint a hályog |
fájó, de látó szemről, úgy szakadt le |
az énem burka rólam. Itt vagyok hát, |
megölhettek, mert az a dolgotok, |
s az én dolgom, hogy haljak boldogan. |
V. SZENÁTOR
Nem lenni könnyű. Azt mondd meg, hogy éljünk! |
IV. SZENÁTOR
Éhes vagyok! |
MILES
Mi szintén éhesek! |
PUGNATOR
Már itt sincs étel. |
PRAEFECTUS
Itt nincs? Érdekes. |
VI. SZENÁTOR
Mi lesz velünk most? |
V. SZENÁTOR
Nem tudom. |
IV. SZENÁTOR
Ki tudja? |
MARTYR
Hát mégsem öltök meg? Hatott a hit! |
Akkor már itt van! Hallom lépteit! |
Jön Praeco, dobol.
PRAECO
A bölcs szenátus úgy határozott, |
hogy vérdíjat tűz ki az átkozott |
Augustus nevű bandita fejére. |
Ki élve látja, fogja is el élve! |
Augustus holtan feleannyit ér! |
PUGNATOR
Mennyi a vérdíj? |
PRAECO
Szenátusi tagság. |
PUGNATOR
Mennyi a fele? |
PRAECO
Mennyi? Feleannyi. Dobol. |
A bölcs szenátus úgy határozott… |
IV. SZENÁTOR
Elfogni! |
Katonák elfogják Praecót.
PRAECO
Törvényen kívül álltok, banditák! |
A szenátus tiltott be, rendelettel! |
VI. SZENÁTOR
Milyen szenátus űzi azt a fickót, |
ahogy hívjátok – Augustus nevűt? |
PRAECO
A törvényes szenátus. |
V. SZENÁTOR
És miért? |
PRAECO
Mert Augustus megölte fővezérünk, |
Caesar rokonát, bölcs Octaviust! |
VI. SZENÁTOR
Caesar él? |
PRAECO
Nem. Húgának unokája, |
Octavius jött békét hozni, ám |
Augustus Caesar nevében megölte. |
MARTYR
Az áldozat feltámad gyilkosában! |
Octaviust ő maga ölte meg, |
nevet cserélt, mert Augustus is ő! |
PUGNATOR
Menjünk, uram. Jobb ezt távol kivárni. |
PRAEFECTUS
Nem sürgős. Most már kíváncsi vagyok. |
MILES
Ez nem szenátus. Ezek itt csalók. |
NEBULO
Könnyen lehet. |
MERCENARIUS
Már volt ilyenre példa. |
V. SZENÁTOR
Térdre esik Praeco előtt.
Hajítsd el, kérlek, végre maszkodat! |
Valld be, hogy Augustus vagy! Légy kegyelmes! |
IV. SZENÁTOR
Én álmodom, vagy mindenki megőrült! |
V. SZENÁTOR
Martyrhoz.
Örvendj, a hősöd itt van, elvezet |
Rómánkba újra! Nemhiába vártuk! |
PUGNATOR
Uram, lehet, hogy isten van közöttünk? |
IV. SZENÁTOR
Nem látod? Hallgat! Ő sem hiszi el! |
V. SZENÁTOR
Bólints! Elég nekem, ha bármi jelt adsz, |
én intésedre ugrom, mint kutyád! |
Add meg nekem, hogy célom te legyél, |
szerelmes hitbe pólyálhassam elmém |
éhségnél fájóbb, lüktetőbb sebét! |
Bocsásd meg nekem vétkeim, ha voltak, |
ember vagyok csak: minden áldozat |
és minden hóhér ember – te ne tudnád, |
ki ember nem vagy? Benned párosul |
a jó, mi emberé, s a megbocsátás, |
mit ember soha nem tud gyakorolni! |
Feláll, kikapja Praeco kezéből a dobot és a dobverőt.
Az álcádat most átveszem. A jöttödet, |
ha méltónak vélsz, engedd kidobolnom! |
Erős tüdőmből hallja Róma népe, |
hogy csoda történt: itt a halhatatlan! |
Dobolva elrohan.
IV. SZENÁTOR
Futóbolond. |
PRAECO
Ne bántsd, hisz ő csak ember. |
Az voltam én is egykor. Tévedés volt. |
Borzongok. Hosszú volt a tévedésem. |
Hol ember állt, ott most a képe van csak. |
Vázában én, az isten jöttem el. |
MARTYR
Őt én látom csak, mert ő láthatatlan! |
Te nem vagy az! Téged akárki láthat! |
Mercenarius ledöfi Praecót, az eldől. Csönd.
PUGNATOR
Királyok nélkül bóklásznak a népek, |
felnőhetetlen gyermek, aki él, |
árvák a csecsemők, árvák a vének, |
mindenki árva, |
vár a csodára, |
mindenki fél, és mindenki remél. |
PRAEFECTUS
Különös vakság lett úrrá mirajtunk. |
Mióta látunk, így látunk; talán |
a ráció sem más, mint indulat, |
s a fékevesztett, tagolatlan ösztön |
beszél belőlünk szillogizmusokban. |
Lehet, hogy semmi sem igaz, ha látjuk, |
ha értjük. Érzelmünk is csal talán. |
De úgy érzem most – vakság, öncsalás –, |
hogy Augustusnak vagyok hadsegéde. |
PUGNATOR
Esküdjetek föl Augustus nevére! |
KATONÁK
Esküszünk! |
PUGNATOR
Ti is. |
MILES, MERCENARIUS, NEBULO
Esküszünk! |
PUGNATOR
A szenátussal mi legyen? |
PRAEFECTUS
Ássátok földbe őket. |
Talán csak arra jó a hit, hogy újra |
legyen jogunk gyűlölni, öldökölni. |
Praefectus, Pugnator, katonák el.
IV. SZENÁTOR
Ezt nem szabad! Ezt nem lehet velünk! |
Miles, Nebulo, Mercenarius földbe dugja a két szenátort, köveket raknak rájuk, csak a fejük van kint.
MARTYR
Kínozzatok meg! Jöjjön kínom által! |
MERCENARIUS
Hadd kínlódjon. Dugjátok oda őt is. |
Martyrt a két szenátor mellé dugják nyakig.
MILES
Most mi lesz? Kire esküdtünk mi fel? |
MERCENARIUS
Nem mindegy? Biztos lesz majd palotája. |
Elötte őrség. Mi leszünk az őrök. |
MILES
Jó volna enni. |
MERCENARIUS
Jó lenne bizony. |
Mercenarius, Miles, Nebulo el.
IV. SZENÁTOR
Ez nem fordulhat elő, épp velem! |
VI. SZENÁTOR
Mit óbégatsz, te műveletlen állat? |
Ellent sem álltál, én vitéz kalózom! |
IV. SZENÁTOR
Mert mindig leszavaztatok ti ketten! |
Hogy így meg úgy, hogy megnyerni a népet! |
Hogy korai a véres diktatúra! |
Én megmondtam, hogy ki kell nyírni őket! |
Mindet! A népet! De ti így meg úgy, |
a nyakatekert filozófiákkal! |
Én, ilyenekkel! Ökör vagyok én is! |
De nem baj. Ha ezt megússzuk, ígérem, |
elsőként téged nyírlak ki, azonnal! |
MARTYR
Ez már a szenvedés? Vagy lesz nagyobb is? |
IV. SZENÁTOR
Mért, nem elég ez? – Emberek! Segítség! |
Jön Actor, Ioculator, Scurra, Fictor, utóbbi néhány kőszobrot húz kiskocsin, csak a testük van kifaragva, a fejük nem.
IV. SZENÁTOR
Segítség! |
IOCULATOR
Ezeket itt földbe ásták. |
VI. SZENÁTOR
Szenátorok vagyunk! Segítsetek! |
IOCULATOR
Szenátorok. |
ACTOR
Jobb békén hagyni őket. |
Biztosan okkal ülnek ott szegények. |
VI. SZENÁTOR
Színész vagy! Emlékszem! Játékjogot |
adtam neked! |
ACTOR
Az arcmemóriám |
csekély. – Pojáca, láttad már? |
SCURRA
Nem én. |
Nézzétek, bölcs szenátorok: a társunk |
színészből, minthogy boltunk veszteséges, |
szobrásznak állt. De szobrai fejét |
még óvakodik kifaragni. Vár, |
hogy felbukkanjon kőbe vésni méltó, |
pénzért kifaragható, eladható arc. |
Míg nincs ilyen, csak testeket farag. |
Bölcsen cselekszi, mert ha rólatok |
készített volna szobrot, amikor még |
szenátorokként tündököltetek, |
most verhetné fejét a szobrotokba. |
IV. SZENÁTOR
Jutalmat kaptok! Róma romjait! |
Minden kövét szobornak! Ássatok ki! |
FICTOR
Igazi mellszobornak látszanak, nem? |
A különbség csak az, hogy jár a szájuk. |
MARTYR
Octavius feltámad, bosszút áll! |
SCURRA
Na nézd, most már a szenátus is őrült! |
IV. SZENÁTOR
Ő nem szenátor! Lázadó! |
VI. SZENÁTOR
Őt nem muszáj kihúznotok! |
SCURRA
A sziklatörmelék nyomása sem |
sajtol ki lelketekből semmi jót?! |
Kuksoljatok tovább e lázadóval, |
és magoljatok szolidaritást! |
MARTYR
Megöltétek a testét, mindhiába! |
A lelke bennünk vándorol! |
ACTOR
Ez jó szerep. Fej van a színpadon, |
nincs neki teste, és beszél, beszél, |
és mellette a hulla, mint ez itt. |
IOCULATOR
Eljátszom. |
FICTOR
Inkább én. |
IOCULATOR
Te gyáva voltál, |
faképnél hagytad szent művészetünket. |
SCURRA
Kőképnél hagyta. |
ACTOR
Nem vitatkozunk. |
A szereposztás joga az enyém. |
Én játszom. |
SCURRA
Így megy ez minálunk, |
tekintetes szenátorok: hatalmi szóval. |
Majd intézkedjetek, hogy Róma népe |
vezesse be a demokráciát. |
MARTYR
Octavius feltámad! Eljön értem! |
ACTOR
Szörnyű a buta, félművelt közönség! |
Hiába mondom, hogy mi fikciót |
tényekkel elegyítünk darabunkban, |
hogy Caesar, Brutus élt, de sosem élt, |
csak játék hőse bölcs Octavius, |
nem hiszik – nekem, aki kitalálta! |
Ha nem játszanánk el nekik a múltat, |
ha nem rágnánk szájukba, hogy kik ők, |
semmit sem tudnának a tébolyultak, |
s nem élnék át, mit élnek, az időt! |
– Ez jó tiráda. Feljegyzem magamnak. |
Jön a tömeg.
CIVIS
Hiába várunk hajnal óta mind, |
már hadsereg sincs! Nincsen hadsereg! |
Ingyenkosztot sem osztanak! Gyalázat! |
IGNOTUS
A szenátus a vétkes! |
VENDITOR
Nincs szenátus! |
RUSTICUS
Az nem lehet, hogy nincsen felelős! |
V. SZENÁTOR
A földben ülnek! Ők azok! |
IV. SZENÁTOR
Ő is szenátor, aki vádol! |
IGNOTUS
Megölni öket! Kinyírni őket! |
RUSTICUS
Minden kecskémet elrabolták! |
Felfalták! Kövezzük meg őket! |
ARDENS
Így nem szabad! Így nem lehet! |
COLONA
Vájjátok ki a szemüket! |
MARTYR
Augustus eljön, megsegít! |
INSANUS
Augustus nevét ne vedd a szádra! |
TIMIDUS
Augustusért öljük meg őket! |
MARTYR
A gyilkos Brutus álnokul |
megölte! Bűnhődjék meg érte! |
ACTOR
Mit tudsz te Brutusról, akit |
én önlelkemből ismerek?! |
OCCULTATOR
Augustus óvja a szenvedőket! |
TIMIDUS
Öljük meg őket! Öljük meg őket! |
FUR
Augustus eljön, ad kaját! |
COLONA
Tépjük ki körmét, fogát, haját! |
MARTYR
Augustus eljött! Én vagyok! |
CIVIS
Lakoljatok! Lakoljatok! |
Megkövezik a földben ülőket, fejük is eltűnik a kövek alatt.
ULLUS
Megölni mindazt, aki gyilkos! |
Brutus sem élhet! Halál reá! |
VENDITOR
Brutus! Nézzétek! Ismerem! |
Láttam, amikor Caesart megölte! |
ACTOR
Én színész vagyok! Én művész vagyok! |
COLONA
A szívét, a szívét akarom! |
Rávetik magukat Actorra, megölik.
TIMIDUS
Brutus is meghalt! Végre! Vége! |
ULLUS
Octavius már vár a hírre! |
INSANUS
Augustus itt van már közel! |
Augustus lépte döng, dübög! |
VENDITOR
Bosszú az elmaradt ebédért! |
MIND
Bosszú! Bosszú! Bosszú! Bosszú! |
Sokan elrohannak.
IOCULATOR
Megölték! Őt! Mert nagy színész volt! |
Ez őrület! Ez őrület! |
PERITUS
Brutus volt. Ne gyászold, különben |
Caesar, mint cinkost, megölet! |
ARDENS
Téboly! |
SOLLERS
Már véget ér hamar. |
Most állam lesz az állam újra. |
CARNIFEX
Hóhér leszek hát nemsokára. |
SOLLERS
Mint Augustusnak hívei |
és régi fegyvertársai, |
bizottság lettünk most mi ketten, |
megvizsgáljuk, megállapítjuk, |
ki és hogyan viselkedett, |
mikor és mennyit vétkezett, |
mérlegelünk, és döntést hozunk, |
Augustus dönt miáltalunk. |
PERITUS
Kezdjük hát. Sorban jöjjetek. |
Hiszem, hogy vallomásotok |
őszinte lesz, mert tudnotok kell: |
mi vétlent ritkán bűntetünk. |
FICTOR
Szobrász vagyok! Épp őt faragtam, |
de közbejött a csőcselék! |
SOLLERS
A nép, a nép, a nép, a nép! |
– Szobrász. |
PERITUS
Kell szobrász? |
SOLLERS
Kell. – Elég, |
befogadunk a kebelünkbe. |
– Tovább! Mindenki vallani fog! |
Van törvény! Augustusi jog! |
PERITUS
Vallani! Vallani! |
SOLLERS
Valljatok! |
Jön Praefectus, Pugnator, Miles, Hastatus, Mercenarius, Nebulo, katonák.
PUGNATOR
Augustus szent nevében! |
SOLLERS
Itt a had! |
Augustus katonái! Éljenek! |
PUGNATOR
Kik vagytok? |
PERITUS
Bizottság vagyunk, az isten |
híveit lajstromozzuk éppen. |
PUGNATOR
A híveink! Mindegyre több a hívünk. |
SOLLERS
A szobrász máris faragja a szobrát. |
PRAEFECTUS
Augustus szobra készül? |
FICTOR
Igenis. |
PRAEFECTUS
Mindegyik ő lesz? |
FICTOR
Természetesen. |
PRAEFECTUS
Úgy látom, kész a teste. |
FICTOR
Igenis. |
Már csak az arcát fogom kifaragni. |
PRAEFECTUS
Milyen lesz? |
FICTOR
Úgy vélem, hasonlatos lesz. |
PRAEFECTUS
Őhozzá? |
FICTOR
Hogyne. Jó szobrász vagyok. |
Bár jobb lenne, ha itt állna előttem. |
Modell után készül a jó szobor. |
PRAEFECTUS
Dolgozz tovább, míg nincs itt, addig is. |
FICTOR
Feltétlenül. A nyári palotáját |
díszítik majd a szobrai. A csarnok |
valahol itt lesz. |
PRAEFECTUS
Én is úgy tudom. |
PUGNATOR
Őrök! A csarnok főbejáratához! |
Hastatus, Miles és Mercenarius kilép.
PRAEFECTUS
Már szobra készül. Augustus-szobor. |
PUGNATOR
Jó jelnek vélem. Egyre több a hívünk. |
PRAEFECTUS
Már csarnok épül. Palotája épül. |
PUGNATOR
Felépül Róma. Most már biztosan. |
PRAEFECTUS
Valahogy újak itt az emberek. |
Lehetek új, más én is még talán. |
– Gyerünk, fiúk! Jótékony szédület |
repítsen új, más, szebb romok közé! |
PUGNATOR
Augustus szent nevében! |
SOLLERS
Éljen! |
PERITUS
Éljen! |
Praefectus, Pugnator, Miles, katonák el.
PERITUS
Fictorhoz.
Szóval te láttad. |
SOLLERS
Ismered? Mesélj! |
PERITUS
Őszinte légy! A hóhér is figyel! |
FICTOR
Csekély az én tudásom! Kell az arca! |
Emlékezetből oly nehéz faragni! |
SCURRA
Ha szükséges, használd az arcomat. |
Nagyolni jó lesz. Orr, fül, szem, halánték, |
száj, áll, minden van rajta, ami kell. |
FICTOR
Hát, nem tudom. Ezt lehet így, bizottság? |
SOLLERS
Én szobrász nem vagyok. |
PERITUS
Itt ő a szobrász, |
tudnia kell. – Dolgozz! Mert ez a lényeg! |
Ha jó szobor lesz, cézár megjutalmaz. |
– A követ, melyre Caesar vére hullt, |
hozzuk elő. Majd arra lép, ha megjön, |
beiktatása így lesz végleges. |
Sollers, Peritus el.
FICTOR
Pojáca, megmentettél, köszönöm! |
Most pedig tűnjünk innét, mielőbb! |
IOCULATOR
Temessük el! Segített, és szerettük! |
FICTOR
El innét! Bárhová, csak messzire! |
SCURRA
Én otthon vagyok ebben a világban. |
FICTOR
Megölnek itt! |
SCURRA
Ezért az otthonunk. |
Itt játszani lehet. Még rengeteg |
szép, új szerep vár. Rögtönözhetünk. |
FICTOR
Én félek! |
SCURRA
Nem kell félned. Ismered. |
Szobrásza vagy. Szüksége van terád. |
FICTOR
Megőrültél te is! Hisz nincsen arca! |
PIUS
Faragd meg, szobrász! Legyen szép az arca! |
Életre kel a kő, mint szép mesékben, |
s ha érzi kezed melegét, ha lényed |
egésze őt imádja, megjutalmaz |
az emberarcú kő: felment magadtól. |
Különben vétkes vagy, mert mozdulatlan, |
némán tűrted, hogy megkövezzenek |
élőket élők. Mert a gyilkosok |
cinkosa vagy, s a lelkifurdalás |
az őrületbe hajt, ha nem hiszed, |
hogy cinkosságod mégsem gyávaság volt, |
de áldozat, mit életnél nagyobb |
szentségért hoztál – ez neked a kő. |
Művet faragj, és hidd, hogy izmodat |
lemészárolt ártatlanok vezérlik, |
hogy értük voltál gyáva te, az élő, |
mert holtak vágyát rögzíted a kőben. |
Emlékmű készül szép illúziókról. |
Emlékmű arról, ami lesz talán, |
vagy soha nem lesz, mégis eleven, |
mert életvágy: mert sehol sincs az élet. |
FICTOR
Nem értem. |
SCURRA
Nem baj. Itt az én fejem: |
felfogni és modellnek egyaránt jó. |
Odébb vezeti Fictort, kezébe adja a vésőt és a kalapácsot. Fictor dolgozni kezd az egyik szoborfejen. Jön Ardens.
ARDENS
Ki látta Augustust közületek? |
MILES
Mit mondjak? |
HASTATUS
Szolgálatban nem beszélünk. |
ARDENS
Ki látta őt, ki látta?! |
MILES
Ő beszélhet? |
HASTATUS
Civil, hát jár a szája. – Menj tovább, |
tilos zavarni. Nem szabad beszélni. |
A palotáját őrizzük, az álmát. |
ARDENS
Palota? Hol van? Álom? Milyen álom? |
Kié? Itt sziklák vannak, és az ég! |
Itt nincsen más! Nincs! Semmi más! |
HASTATUS
Ha így van, |
nincsen parancsunk, hogy ne öldököljünk, |
és akkor téged meg is ölhetünk. |
ARDENS
Miért tennétek? |
HASTATUS
És miért ne tennénk? |
Jóember, menj tovább. Kegyes a cézár, |
a kétkedők is mind, mind hívei. |
CARNIFEX
Egy csillagászt is felkötöttem egyszer. |
Hosszan mesélt utolsó éjjelén. |
Én megkérdeztem: mi a csillagász |
nappal, mikor a csillagok kihunynak? |
Ő azt kérdezte: mik a csillagok? |
És megfelelt. Nem tudja, azt felelte. |
És elmesélte: matematikánk, |
mely csillagok járását jelzi szépen, |
ránk jellemző, és nem a csillagokra. |
Az elvont formulák, így vélte ő, |
agyunk zenéjét kottázzák papírra, |
ha bármit nézünk, önmagunkba nézünk, |
mert látásunk belül van, és a törvény, |
mely értenünk segít, nincs nélkülünk. |
Eretnek volt e gondolata akkor, |
s a kellemes társalgást megszakítva, |
mert jött a hajnal, felkötöttem őt. |
ARDENS
Mért mondod ezt? |
CARNIFEX
Mert ránk vonatkozik. |
S ha mást, netán e tiszta gondolat |
ellenkezőjét mondanám, az is, |
mint csillagászom mondta, ránk hasonlít. |
Mert mi vagyunk az őrület, a téboly, |
és osztozunk a legszebb logikán. |
Mert ránk hasonlít Róma, amilyen volt, |
és ránk hasonlít ez is, ez a rom, |
és ránk hasonlít Róma, amilyen lesz, |
s ha nem lesz, nemlétünkkel lesz rokon. |
Jön Fervidus.
FERVIDUS
Reménytelen! Reménytelen! Reménytelen! |
Reménytelen illúziókban élni, |
de tisztán látni reménytelenebb, |
reménytelen nem tudni, ám tudásunk |
a nem tudásnál reménytelenebb, |
reménytelen a cél, a céltalanság, |
meghalni sincs remény, míg él az ember: |
mindentudásunk burkát szétrepeszti |
az elfogadhatatlan életösztön. |
Jön Peregrinus.
PEREGRINUS
Elmenni, el, csak innét el, hová |
emberszem nem lát, ahol messze-messze |
bután, hülyén, éretlen él az ember, |
Rómába, el! Mert létezik valódi, |
hatalmas, gazdag Róma: álmainknak |
városa; létezik, mert romjait |
meglátni, elfogadni nem lehet; |
mert el kell menni térképtelenül, |
menni muszáj, gyűlölve társainkat, |
valódi társakat remélve távol; |
fohászkodni muszáj a messzeséghez: |
légy szép, legyél határtalan, |
hogy kiláthassak abból, ami van; |
hallgass meg engem, messzeség; |
erősítsd meg a lelkemet, |
gyáván és lustán, mint az ember, |
maradni vágyom és remélni, |
remélni gyáván és hülyén, |
de ha gyönge lévén, itt maradnék, |
ha itt maradnék, messzeség: |
hadd szökhessen a képzelet! |
Jön Liberator, nyomorékok, tömeg.
LIBERATOR
Octavius ha sebre néz, a vérzés |
eláll, a végtag visszanő. A lábamat |
varázsszavával ő helyezte vissza, |
mikor térdből levágták. Érte vívtam |
véres csatában. Reménykedjetek! |
MISER
Octavius! Octavius! |
LIBERATOR
Eljön, mert jön már! Várakozzatok! |
Ez itt a hely, hol orvosolni fog! |
Térdre! Térdre! Kiáltsátok nevét, |
és jönni fog, mert jön már, közelít! |
MISER
Octavius! Octavius! |
Jön Caverna.
CAVERNA
Az arcomat álmomban láttam én, |
ránc nem volt rajta, láttam a tükörben, |
apám tartotta, vele jártam ott, |
hol rom van most, de hajdan Róma állt, |
és jó volt látnom holt apámat, |
Rómában körbevitt, mesélt, |
és Róma szép volt, ép, egész, |
nem volt még ránc az arcomon. |
Így szólt akkor az én apám: |
Octavius az én nevem. |
Szeretem őt! Szeretem! |
MISER
Octavius! Octavius! |
Jön Civis.
CIVIS
Augustus itt van, büntet már, a hullák |
püffedten kortyolják a Tiberist! |
Jön Timidus.
TIMIDUS
A csapatok! A csapatok betörtek! |
Jönnek már Caesar hadai felénk! Kirohan. |
Berohan Puer, Occultator.
PUER
Itt van már? Itt van? |
OCCULTATOR
Itt kell lennie! |
Mindenki erre száguld, látni őt! |
Jön Sollers, Peritus, a kőlapot cipelik.
SOLLERS
Ez itt a kőlap, Caesar vére rajta! |
PERITUS
E kőre lép fel új uralkodónk! |
Berohan Nobilis, Rusticus, Colona, Fur.
NOBILIS
Már földet oszt! Az érdemek szerint! |
RUSTICUS
Hatalmas birkanyájak pásztora! |
COLONA
Répát hoz! Hagymát! Datolyát! Narancsot! |
FUR
Úgy hírlik, drágakövek ezreit |
húzzák utána aranytaligákon! |
Berohan Rector, utána tömeg.
RECTOR
Ez itt a Fórum! Itt várják a hívők! |
A bűnösökre itt sújt! Itt kegyelmez! |
Jön Anus kurvákkal és heréltekkel.
ANUS
Fegyelmezetten! Nem kacsingatunk! |
Nem vihogunk, büdös cafkák! Mi szent |
szüzekhez méltóan viselkedünk! |
Az ő papnői vagytok, riherongyok! |
MISER
Az ő papnői! Megjöttek a papnők! |
Jön Usurpator zenészekkel.
USURPATOR
Itt van a legnagyobb tömeg, |
idejön ő is biztosan. |
Hangoljatok. Ha megjön, azonnal |
fújjátok meg a harsonákat! |
Zenészek hangolnak. A földből előmásznak a tapogatózó vakok.
CONDITUS
Izzadság. Bűz. Zaj. Nagy tömeg. |
Álljatok sorba. Előre az aprók, |
mögéjük a szálasabbak. Látni fogtok, |
mihelyt megérkezik. |
CAECUS
A magasabbak |
előttem állnak! Nem látom meg őt, |
ha eltakarják! |
CONDITUS
Hátra, szálasabbak! |
Könyöktávolság! Igazodj! |
Jön Ullus.
ULLUS
Ételt hoz! Palotákat! Szolganépet! |
A hadseregét láttam már! |
Hatalmas, erős hadak! Augustus katonái! |
Jön Arum farkaskölyökkel.
ARUM
Te szép, te jó, te szőrös és meleg! |
Én éhezem, hogy fölneveljelek! |
Hatalmas vad leszel! Ha meghalok, |
voníts a síromon, voníts, te szép, |
hatalmas, jó, te szőrös és meleg! |
CAECUS
Hatalmas! Szép! Jó! Szőrös és meleg! |
Augustus! Nézz ránk! Itt áll sereged! |
CONDITUS
Én rejtegettem sok-sok éven át, |
tápláltam, óvtam őt a föld alatt, |
és megmaradt és megmaradt |
és eljön! Zúgjanak a harsonák! |
MISER
Jön már! Egyszerre itt terem! |
CAECUS
Látom már! Jön már fényesen! |
Jön Anonymus, Prudens.
ANONYMUS
Várják. |
PRUDENS
Rajongók. Tébolyultak. |
ANONYMUS
Imádják. Nézd, már térdepelnek. |
PRUDENS
Gyávák. |
ANONYMUS
Hallod? Már énekelnek. |
PRUDENS
Szemükre hályogot növesztenek, |
fülüket énekükkel dugaszolják |
a tudni gyöngék, tudni gyávák. |
Rabnak születtek. |
ANONYMUS
Úgy van. Emberek. |
Föld alól ének hallatszik.
ARDENS
Gondolni nem! Gondolni nem! |
Az énekük az énekem! |
FERVIDUS
Hagyjon már el az ép eszem, |
tudásom, világnézetem, |
nyeljem le fuldoklásomat, |
hadd öntsem énekükbe én is |
a hangomat, a hangomat! |
Jön Timidus és V. szenátor, dobol, megáll.
TIMIDUS
Csodát nekünk! A legnagyobb csodát! |
Embert nekünk! Már érettek vagyunk rá! |
Verjen, öleljen, öljön meg, ha kell, |
szenvedni jó, ha van kitől, |
tűnjön elő a semmiből! |
MISER
Octavius! Hatalmas, bölcs vezér! |
Fölöttünk semmi sincs! Egünk legyél! |
CAECUS
Augustus ő, a méltó, |
a sorsunkat vigyázó, |
az életet kiáltó, |
a célunkat kitűző! |
Jön Puella, Vidua.
PUELLA
Szerelmesem! Szerelmesem! |
COLONA
A terhem ő! A gyermekem! |
VIDUA
A gyászom ő! Az életem! |
A háttérben népek vonulnak. Jön Insanus.
INSANUS
Augustus lépte döng, dübög, |
vonul a szemhatár mögött! |
Üget felénk a horizont, |
hol összeszűkül, ott a pont! |
Mélyül a színhely, nyílik a méhe, |
méltó fiát megszüli végre! |
Jön Venditor.
VENDITOR
Megérkezett! Megérkezett! |
Octavius! Megérkezett! |
Ioculator elé veti magát.
IOCULATOR
Csak játszottam! Nem őt! Antoniust! |
TÖBBEN
Octavius megérkezett! |
IOCULATOR
Nem én játszottam! Ő volt! A pojáca! |
VENDITOR
Én láttalak! Én láttalak! |
INSANUS
Augustus lépte döng, dübög! |
TIMIDUS
Caesar, Caesar feltámadott! |
KÓRUS
Octavius! Octavius! |
ELLENKÓRUS
Augustus! Augustus! |
KÓRUS
Octavius! Octavius! |
ELLENKÓRUS
Augustus! Augustus! |
Két oldalra rendeződnek, előkerülnek a fegyverek, középen üres tér, V. szenátor odaugrik, dobol.
V. SZENÁTOR
Titkot mondok! Titkosat! |
Feltárom a titkokat! |
HANGOK
Csönd! Csönd! Figyeljetek! |
V. SZENÁTOR
Octavius bölcs, nagy vezér! |
Augustus volt az álneve! |
Rejtezik még, mert arra vár, |
hogy összegyűljön a serege! |
Nem haddal jött, mert Róma népe, |
ti vagytok mind a serege! |
Augustus bölcs és nagy vezér, |
Octavius az álneve! |
Két druida felgyújtja a szalmabábot, bentről hangok: „Augustusért! Augustusért!”
USURPATOR
Fújjátok meg a kürtöket! |
Fanfárok szólnak.
V. SZENÁTOR
Dobol.
Hódoljanak a törzsfők! |
Hódoljanak a népek! |
Ibérek, belgák, semnonok, |
vettónok, luzitánok, |
szkíták, ligurok, latinok, |
kantáberek, helvétek, tauriskok, |
kelták, illírek, írek, boiusok, |
umberek, trákok, géták, |
görögök, perzsák, hindusok, |
hódoljatok! Hódoljatok! |
KÓRUS
Megérkezett! Megérkezett! |
Megmenti mind a népeket! |
Berohan Praefectus, Pugnator, katonák.
KÓRUS
Megérkezett! Megérkezett! |
Fanfárok, dobok, ének.
PRAEFECTUS
Hol van? |
PUGNATOR
Itt van! |
NEBULO
Megérkezett! |
KÓRUS
Megmenti mind a népeket! |
PRAEFECTUS
Hol van?! |
CAECUS
Megjött! Megérkezett! |
Látjuk! A fénynél fényesebb! |
PRAEFECTUS
Hol van?! |
MILES
Biztos a palotában. |
HASTATUS
Kijönni nem jött. Bemenni láttam. |
MILES
Láttuk bemenni! |
CAECUS
Látjuk, látjuk! |
MISER
Épségünket visszanyerjük! |
Rokonainkat megtaláljuk! |
PRAEFECTUS
Hol van?! Hol van ő, a szent?! |
SCURRA
Itt áll. A méltó megjelent. |
Csönd. Scurra magasabb kőre lép. Mindenki megbabonázva, mozdulatlanul nézi.
SCURRA
Méltatlanok, ti, haboztam eddig, |
mert bűnösök vagytok ti mind, |
büntetni kellene súlyosan |
mindazt, ki némán térdepel |
a méltó színe előtt, de szíve |
meglágyult mégis, így a méltó |
a büntetéstől eltekint. |
Kegyelmet hoztam. Életet. |
Hozom a békét. A végzetet. |
Vétkeztek ellenem sokan. |
Sokan vétkeztek súlyosan. |
Nem hittek bennem számosan. |
Hazudtak rólam károsan. |
De nem akarom, hogy a nép, népem, |
akár e báb itt, hamuvá égjen. |
Népem, ne fogjon rajtad átok. |
Isten vagyok, hát megbocsátok. |
Csúfak, csonkák vagytok ti mind, |
ti vagytok mégis a híveink. |
Szépségünk felemel magához, |
jóságunk rátok átsugároz, |
erősek lesztek mind, heréltek, |
s míg meg nem haltok, addig éltek! |
Ének a föld alól. Szereplők egymást bámulják.
SCURRA
Látom, nézitek egymást. Jól van így. |
Nézzétek egymást, városom lakói. |
Fedezzétek fel egymást, érdemes: |
közös jövőbe vagytok összezárva. |
A betemetett szenátorok felé megy.
Emitt a kőhalom alatt |
a vértanúim nyugszanak. |
A cézár hálával fizet. |
Jutalmul annaleseinkben |
megörökítjük a tetteiket. |
Kiássák a három betemetett fejet.
SCURRA
Ioculatorhoz.
Ölelj meg, hívem. Lásd, uralkodód |
kezét és szívét kitárja feléd. |
Lehettél volna cézárunk te is. |
De nem lettél az. Hóhér légy tehát. |
Carnifexhez.
Hóhérnak mondtak. Légy tehát színész, |
udvari színházamban főpojáca. |
Fictorhoz.
A szobrommal siess, már látni vágyom. |
Anushoz.
Tisztes hölgy, férjhez adlak. |
Odavezeti Puert.
Ez itt a férjed. |
Boldog családi tűzhely a tiétek. |
Körbemegy a némán bámulók előtt.
Ó, híveim, melegség hatja át |
Róma ügyén borongó szívemet! |
Megannyi szép, vidám arc, nyílt tekintet! |
Ily nép enyém! Jól ismerem: szeret! |
A hallgatása is milyen beszédes! |
Tömör a némasága, ünnepélyes! |
Ím, itt a kő, hol Caesar vére folyt. |
Felhág most rá a láb, mely nem botolt. |
Scurra fellép a Sollers és Peritus által alátett kőre. Felöltöztetik az emberfejes köpenybe, kezébe adják a jogart, fejére babérkoszorút helyeznek. Scurra mosolyog, Praefectus katonái visszanyomják a tömeget.
SCURRA
Praefectushoz.
Köszönöm, jó fiam, hű katonáim. |
A nép hálás. A nép melegszívű. |
A föld alól panaszos ének.
Sokan vannak a föld alatt. |
Aki lent van, már lent marad, |
aki most lent van, lent marad, |
hűvös a mély, a húsukat, |
miként a létet a föld fölött, |
tartósítjuk a föld alatt. |
CAECUS
Mi fönt vagyunk! Mi fönt vagyunk! |
Köveket hánynak a lejáratra, az ének megszűnik.
FERVIDUS
Ez gyilkosság! |
SCURRA
Ismerlek téged is. |
A haditervem te árultad el. |
Brutus pénzelt. Van rá tanú, ha kell. |
De megbocsátok. Válassz múltat magadnak. |
Ki és mi vagy, fiam? Felelni hagylak. |
FERVIDUS
Ott éltem lent, a mélyben. Oda vágyom. |
SCURRA
Kegyelmünk nem ismer határt, fiam. |
FERVIDUS
A lejárathoz megy.
Hogy itt is éltem, fönt, ma már csak álom. |
Az embernek csak egy élete van. |
Lemegy, köveket görgetnek föléje.
SCURRA
Leszáll, Fictor vállára teszi a kezét.
Elmékművemnek tervét halld, barátom. |
Ily emlékművet nem bírtak halandók. |
Hatalmas árnyat vet a földre árnyam, |
hatalmas farkas árnyához hasonlót. |
Carnifex vállára teszi a kezét, az cigánykereket hány.
Félre bú és félre bánat, |
válasszon ki-ki párt magának! |
V. szenátor vállára teszi a kezét.
Életrajzíróm, javasoltad a hexametert. Jó. |
Új, nagy korhoz méltó versformát vezetünk be. |
Így legyen. Így akarom. Bölcs mérték. Állami ritmus. |
Tartós, drámaiatlan. Az enyhébb végzetet adván néked |
római nép, neked adtam a hexametert is. |
INSANUS
Augustus lépte döng, dübög! |
Vonul a horizont mögött! |
SCURRA
Nem látod, hogy a méltó itt áll? Itt van az isten! |
Ő, aki Rómát megmentette nekünk, aki ételt, |
gazdagságot ígért, és tudjuk jól: meg is adja! |
INSANUS
Az nem lehet. Te nem vagy az. |
De nincs már messze. Érzem őt. |
SCURRA
Őrült. Hadd fusson Rómából. Száműzetés az. |
Hagyjátok vegetálni akárhol. Az állam erős már, |
nem rendítik meg fecsegők. – Nos, híveim, itt áll |
isteni cézár, és múltjától búcsúzik ő most. |
Megmagyarázni nehéz, de a szívében szomorúság |
lappang isteni cézárnak, mert ő soha többé |
nem lép fel felelőtlen, tréfás, változatos, szép |
játékban, mert isteni cézár önmaga immár. |
Gazdagságát elveti érted, római népem, |
arcán maszk merevül, s mint önmaga szobra, |
halottan éli az isteni cézár sorsát Róma szívében. |
Nem könnyű ez a maszk, mert boldog népe lehet csak, |
mégis az áldozatot meghozza az isteni cézár. |
A fekete ég helyén ragyogó kék ég tűnik elő. Fanfárok, dobok. Mindenki térdel.
Lám, fényesség támadt. Égi jel ez. Ragyogásban, |
kéklő ég ölelésében támad fel az állam, |
embert emberrel békít, törvényt szab, a pénzre |
isteni cézár képmását lebbenti szelíden. |
Gyászoltunk. Sírtunk. Mert van sok hősi halottunk. |
Mind, aki meghalt, isteni cézárt hordta szívében. |
Értünk haltak a hősök, a római nép igazáért. |
El ne feledjük a hősöket, értük az isteni cézár |
Rómának nagy célt szab, népe pedig vele küzd majd. |
Boldog, örök békéért harcol római népünk, |
harcol tűzzel-vassal, amíg csak Róma a Föld lesz! |
Fanfárok. Dobok. Örömének. Függöny. Taps. Függöny fel, a romok között a szereplők helyén a róluk készült hatalmas torzók állnak fehér gipszből, az utolsó kép szerint elrendezve. A sziklákon zöld szőnyeg. Ragyogás. A föld alól panaszos ének. Szélzúgás. Jön Pastor, bottal, kecskebőrbe öltözve, hosszú hajú, rongyos gyerekeket hajt be.
PASTOR
Üvölt.
Rómába, fel! Veri a gyerekeket. Tovább, lusta dögök!
Messze még Róma! Tovább! Tovább!
Kihajtja a gyerekeket, a föld alól ének, szélzúgás, sötét.
(1963–1981)