Menyegző

Nagyon vártam a novembert abban az évben, vártam a csodát, mert a Harlem sarkán a Magyarországról tíz éve Kanadába disszidált srác áprilisban, sörözés közben a csillagképemből megjósolta, hogy novemberben találkozom az igazival. Mérnökként ment ki a feleségével, és magyar költő lett odakint, a felesége otthagyta, ő anyagi csődbe került, s haza akart települni, én pedig kos voltam és az ascendensem skorpió.

Ittuk a lite sört, mert lekéste a buszt, amely New Jerseybe vitte volna egy kedves magyar matematikushoz és családjához, ahol meghúzódott, amíg megpróbált az USA-ban kamionsofőrként vagy gyémántcsiszolóként álláshoz jutni, hogy összeszedjen annyi pénzt, amiből Pest környékén lakást vehet magának, és én a zuhogó esőben meghívtam, aludjon az én átmeneti lakásomban, fent a 125-ik utcában, szemben azzal a titokzatos házzal, amelyre „reality house” volt kiírva, a szótárban hiába kerestem, és ahová csak feketék surrantak be időnként, és amelyben olykor egész éjszaka szólt a sziréna, mert, később kiderült, az enyhébb kábítósok menhelye volt az a ház, és ha az automata riasztó megérzett valami füvet, azonnal sivítani kezdett, de arra már nem volt sem pénz, sem ember, hogy ki is kapcsolják. Ittuk a lite sört, sósmogyorót rágcsáltunk hozzá, és a srác megjósolta, hogy ez nekünk, kosoknak, igen jó év lesz, és én, akinek az ascendense skorpió, novemberben találom meg az igazit.

Egész évben vártam a novembert. Az első két hete a Vörös tér sarkán talált, ahol ugyan nem értem el, hogy a szállodaszobában megjavítsák a tévét és a fűtést, viszont sikerült dresszírozott rendőrkutyát szereznem, noha ez a pont az előzetes szerződésből kimaradt, és az állat oly kiválóan festett a Hamlet-ben, amikor az egérfogójelenet után a színészeket szótlanul kiűzik a királyi udvarból, amit Shakespeare még nem tudhatott megírni, hogy az ottani rendkívül igényes kritikusok is dicsérőleg emlékeztek meg róla az előadást követő baráti eszmecserén.

És megint megfordultam ama nevezetes padláson, ahol a földkerekség legnagyobb képzőművésze élt akkoriban, adott három csésze zaccos kávét és a helyzetet elemezte, nekem nagyon hiányzott a padlásról a harmadik felesége, aki gyönyörű volt és okos, de nem kérdeztem rá, mert a műterem minden szegletéből érződött, hogy különváltak, pedig három éve még úgy tűnt nekünk, akik később elváltunk, hogy ez velük nem fordulhat elő; bámultam az egymásra dobált, egymásnak támasztott képek hátlapjait, három év alatt igen nagy mennyiség gyűlt fel belőlük, mert hiszen soha egyetlen darab sem kerülhetett el a padlásról, és azon tűnődtem, meddig lesz még kanapé és asztal, ahová a vendég leültethető; neki ezúttal eszébe sem jutott, hogy mutasson a képeiből, kérdésre és válaszra nem tartott igényt, sietősen a helyzetet elemezte, és derűs, gunyoros, kópésan bölcs ráncai fölött már majdnem teljesen ősz volt.

Aztán otthon vártak az elintézendő ügyek, elsőként a macskám, de szerencsém volt és a Nagycsarnokban éppen lehetett csirkenyakat kapni, úgyhogy megtömtem vele a mélyhűtőt, aztán körülnéztem, kire is vonatkozhat a jóslat. A feladat nem volt könnyű, mert a jóslat úgy szólt, hogy az igazit már ismerem korábbról, de kapcsolatom sose volt vele. Valaki olyannak kellett lennie, aki a mélyben, észrevétlenül, a tudatom alatt kísérte az életemet, s nekem csak az lett volna a dolgom, hogy meglássam. Idegesen, kapkodva figyeltem munkahelyen és utcán, tömegközlekedési eszközön és Trabantomból bámészkodva, mert az évi tapasztalataim szerint időnk szűkre volt szabva; és így voltak ezzel ők is, a jelöltek, akiket megnyomorítottak a korábbi szerelmek; mindenki rémülten figyelt, méltatlan kapcsolatokba bonyolódott kapkodva, hogy a gyerekeinek új apát szerezzen, hogy valakitől gyereke legyen, hogy valakihez bizalommal fordulhasson mégis; hitetlenül és bizalmatlanul reménykedtek a csodában, akiknek nem sikerült, és vak gyűlölettel marták egymást, akiknek sikerülhetett volna. Figyeltem, és bölcs önfegyelemmel figyeltek a gyerekek, mintha nem vennének észre semmit, de néha ők is elárulták magukat, az ölembe és a nyakamba másztak és bokszoltak velem.

November harmadik hete is a vége felé járt már, amikor éjjel, a negyedik sör után fe1álltam az íróasztaltól, amelyen egy monumentális, novemberben játszódó lengyel dráma, a Menyegző és a megkezdett fordítása hevert, hátratoltam a széket, a macska a fotelban aludt, indultam kifelé a vécére, és akkor alulról seprűnyéllel felkopogott a nyugalmazott lelkész, akit a háborúban vadászgépes bevetésbe kényszerítettek, mert a padlónyikorgástól nem tudott aludni.