Summa sin’ laude

Apám anyám egyszülött fiam anyja. Csak haláluknak halálával élek. Minden harmadik gondolatom az Nem a halál. Csak az hogy szégyen élnem. Általuk áldottan vagy átkozottan. Ha nem én vagyok én. De ki ha én nem.   Évjáratom eltűnik a bozótban. Ki így ki úgy be- és kijárta útját. Se így se úgy nem találhatva nyitját. Nincsenek pártomon. Se ellenem. Akár mind össze is cserélhetem. És érdemük szerint tisztelhetem. Nem várhatni tőlük se jót se rosszat. Az útfélen mind egy árokba roskadt.   Néhány szökevény még a limesekben. Kifulladva botorkál elesetten. Velem együtt. Más-más titkos arányban. De megkerülhetetlen egy irányban.   Nemcsak egy gém, a játszma is lecsengett. Nincsen kinek ászt ütni védhetetlent. Nincs pár akivel megnyerni a szettet. Se mögöttem se előttem se szemben. Olykor már önmagamon is túltettem.   Az élet kezdete csupa igéret. A végére nem marad más dicséret. Csak a háton a hullafolt. Az érem. (Látta apámon tizenhatodik évem.) Meghalni (– lehet –) csak pontosan szépen… (Vagy csontcsikorgató csillagtörésben…)