Változatok az Énekek énekére

„Fekete mágia”

René Magritte aktképe

A képeknek fal kell

A kép kell a falnak

Falamra szögeztem

Egy ideig ott állt

Képségben nyugodtan

Egyszercsak lelépett

A falból kilépni

Képes képtelen kép

Eredendő szervült

Hitetlenségemben

Mégcsak fel se rémlett

Hogy egy kép megéled

Rámköszön a tenger

Nagy kékítőjéből

Kéken mint a képen

Két melle két hullám

Tengerkék legében

A hasa homokszín

Vízalatti mélyben

Combja közt tekergő

Maszatszín moszattal

Hullámból homokból

Tengersáraranyból

Ördöggyúrta nimfa

Fekete mágiával

Kifordított bőrű

Új Milói Vénusz

Modern klasszikára

Fordított örökgiccs

Nóta mala

Koncert előtt – Koncert után

semmi nem jut az eszembe

senki nem ül velem szembe

ami közel az is messze

ami elvész az sincs veszve

egyszer volt de mindig leszve

az se kell és nem kell ez se

talán még egy nyári este

Tivoliban Villa d’Este

szökő vizek zene-teste

még egy alkony Budapestje

a híd fölött kékre festve

s hullócsillagként a versbe

ha még egy rím beleesne

nem emel mennybe a koncert

zene sem kinál tilos szert

nem szállok pokolra koncért

nem vonz a lét hogyha konkrét

nem vonz ami benne absztrakt

kifut alólam az aszfalt

befútt a hamu mint Pompéit

– – – – – – – – – – – – – – – –

ne kérdezd úgysem tudom mért

Kis dal

amit Heinrich Heine kihagyott a „Buch der Lieder”-ből

szerettem – most gyűlölöm

emlékét összetöröm

még jó ha meg nem ölöm

(sziszegi egyik felem)

szerettem – hát szeretem

(suttogja másik felem)

hisz ha volt – a szerelem

végesen is végtelen

gyűlölöm? – úgy nem is szerettem

fél szívem kéne temetnem

nem volnék az aki lettem

(tudják bennem – mind a ketten)

Kis drámaelemzés

a Phaedra-Story előadás margójára

ezen a kénköves lángok

közt lihegő máglyán

a minden törvényeken

átégő szenvedélyek

billogával megpörkölt húsok

és ropogó csontok között

a nemiségük lakatlan szigetére

kivetettek vérnőszők önkielégítők

melegek paroxizmusában

csak egyetlen fogvacogó

kamaszonánia töri meg

szelid Artemisz kegyetlen parancsát

vetheti itt közibük varázsövét arany Aphrodité

lődözheti szeleburdi nyilait szárnyas Erósz

hiába válik nyílt szinen

a kanapéból nyoszolya

egy fallosz és egy vulva sem

lesz itten egymásé soha

még a pimaszul hevenyészett

kisded cseléd-bluette csele

se lehet Troizénban esélyes

egy röpke orgazmusra se

senki se sérti meg a nászágy tisztaságát

mint világszerte percenként milliók

ebben a vérgőzös trágár tragédiában

mindenki szemérmetlenül szűz marad

Változat az Énekek Énekéhez

ha nem tudtam más ajándékot hozni

ha nem tudlak mással megajándékozni

ha nem tudlak megajándékozni magammal

hajlítsd a csípőd köré szavaimat

ahogy a kezem körébe hajol

borítsd őket a melledre

ahogy az ajkam ráborul

szorítsd a lábaid közé

ahogy a combom közébük szorul

ha nem tudlak magammal megajándékozni

fogadd magadba sóvár nemlétemet

Une ballade – vieux jeu

Régimódi ballada

Combok ti karcsúk és ti teltek

Térdek magukba kulcsolók

Kik engem sohasem öleltek

Egymásból szikrát csiholók

Nyíló csukódó csillagok

Megbánhatatlan bánatok

Súlyos rakományát viszik

Semmiben eltűnő hajók

– Tán ők is megbánták kicsit

Tűzben reszkető csillagok

Arany ezüst foglalatokban

Hajnal-harmatban csillogók

De mélységük feltárhatatlan

Mint az űri Fekete Lyukban

Minden örökre elveszik

E mennyei-pokoli lobban

– Ők is bánhatják már kicsit

A villámló találkozás

Háríthatatlan katasztrófa

Földrengés csillagrobbanás

A hegy a völgymélybe fúródva

A völgy a hegy csúcsába dől

Meteorok köröskörül

Egyik a másikon belül

A láthatatlan éjszakában

Hol csak belül van nincs kivül

És nincs alul és nincs fölül

A körül körül a körül

A kárhozatban üdvözül

Ahogy hús hússal egyesül

S a parázsba vetett parázsban

A hiány égő húsa sül

– – – – – – – – – – – – – – –

Ajánlás

Herceg mikor már nincs idő

Bánatra se jóvátevésre

Testek kerengnek széditő

Magasban egymást el nem érve

Mert itt a vége fuss el véle

Nekem neked nekünk nekik

Végül is szerepet cserélve

– Tán ők is bánják egy kicsit

Szigliget, 2000. január 9.