Egy mondókára

én elmegyek te itt maradsz isten veled te kismalac de mi lesz hogyha nincs veled nem lesz veled az Emlitett mi lesz veled te Kiscica ha elmegyek s te itt maradsz istentelen mindentelen ha elmegyek és nem nyomok selymes fejed búbjára egy barackot mint szoktam vala s nem mondom azt hogy most megyek de majd jövök majd megjövök itt van a víz tele a tál minden rendelkezésre áll ami csak cicának dukál (s az is mi nem – ami tilos de szankcióval sose jár) pódiumok rejtekhelyek nádfotel és papírkosár s majd megjövök hiszen tudod mihamarabb előbb-utóbb ha késve is de itt leszek tudod az ember útjai oly kifürkészhetetlenek (akár a macska útjai) de te tudod hogy megjövök vársz a párnákba gömbölyödsz aztán kinyúlsz a heverőn két mancsodat állad alá szimmetrikusan eldugod és vársz de nem csak nem jövök csak nem rezzent a késztetés mire ama titokzatos távközlési hálózatod nagymessziről is felneszel hogy feltápászkodj kényesen és kéjesen kisompolyogj ajtónk mögé ahogy szokod de nem jövök csak nem jövök nincs semmi jel mégis kimész az ajtóhoz szokás szerint ott gubbasztasz és várva vársz s hiába vársz már este lett és éjszaka és reggel is és újra dél és újra éj mindig-látó szemed előtt nincs világos és nincs sötét fény és homály összefolyik csak te vagy szilárd és konok ajtó mögött ott a sarok mi lesz veled te Kiscica ha elmegyek és nem jövök ha nem jövök s te itt maradsz mint saját inkarnációd mozdulatlan metafora egyiptomi istenszobor te kővévált várakozás