Időzavar

„…magyarázd meg, Istenem, mi az idő…”

Augustinus

 

 

 

 

Egy kis régi éji költészet

mintha a nyelvből minden szó kihullana
s nem maradna más csak a légbe meredt
grammatika száraz ágbogai
mintha az agyból kiperegne minden eszme
csak a leszakadt idegek huzalai
himbálóznának benne keresztül-kasul
egyetlen nap alatt rátört a fákra az
előrelátható de megelőzhetetlen kis
őszi katasztrófa és lesodort minden levelet
elázott csuszamlós tetemek a földön ahol
hamarost összesöpri mindet az éles téli szél

 

 

 

Litánia

papír az ágya is
papírba takarózva
papíron fekszik és
papíron alszik és
papírcihák között
papírral ébred és
papírról eszik
papírból iszik
mindennapi jussa
tintalevesben
papírgaluska
ha fél papírba bújik
rizsma papír a vértje
rizsma papír a vétke
rizsma papír a veszte
rizsma papír a díja
papír űzi papírhoz
papírtól ír papírig
papír papírról olvas
papír minden papír
csak mindig más a ragja
hogy értelmét megadja
papírhullámon rója
útját papírhajója
papírrepülőn száll fel
a papírégmagasba
papír a föld alatta
papír az ég fölötte
papír papír papír
fehér fehér fehér
papír a bútora
papír a tutora
papír a terrora
papír a bosszuja
papír a vigasza
nincs aranya se sara
se tücske se bogara
se homálya se fénye
se színe se visszája
papír papír papír
fehér fehér fehér
fehér papírsebéből
dől a fekete vér
papír növi be házát
papírgödörbe hányják
s utána hajigálják
papírlitániáját
 

[1997. november]

 

 

 

Papucsvásár

amit ezentúl veszel
magadnak már nem kell lecserélni
másikkal ez a papucs
épp jó lesz bevonulni vele az
ispotályba a pizsamával együtt
amit már régen elkülönítettél erre az
alkalomra itt-ott még megtetszik
valami de máris eszedbe jut elég
amid van talán még túlsok is
ami fölösleges már nem
fontos és hogy mi nem fölösleges már
nem is tudod próbáld-e ki még azt a
tűzről pattant kis szövegszerkesztőt hátha
kikopog belőled valami olyat ami
valahol elveszett szerezz-e be egy
új rizsma papírt mindig szeretted ha
itt tornyosul az asztalon ki tudja
mikor kezdődik el egy vakonlelt frázissal
a réghalogatott drámacentológia
de aztán rájössz megteszi már ez a jó kis
toll is elég lesz hogy elakadj vele
utolsó verssorod
közepén

 

 

 

Egy mondókára

én elmegyek te itt maradsz
isten veled te kismalac
de mi lesz hogyha nincs veled
nem lesz veled az Emlitett
mi lesz veled te Kiscica
ha elmegyek s te itt maradsz
istentelen mindentelen
ha elmegyek és nem nyomok
selymes fejed búbjára egy
barackot mint szoktam vala
s nem mondom azt hogy most megyek
de majd jövök majd megjövök
itt van a víz tele a tál
minden rendelkezésre áll
ami csak cicának dukál
(s az is mi nem – ami tilos
de szankcióval sose jár)
pódiumok rejtekhelyek
nádfotel és papírkosár
s majd megjövök hiszen tudod
mihamarabb előbb-utóbb
ha késve is de itt leszek
tudod az ember útjai
oly kifürkészhetetlenek
(akár a macska útjai)
de te tudod hogy megjövök
vársz a párnákba gömbölyödsz
aztán kinyúlsz a heverőn
két mancsodat állad alá
szimmetrikusan eldugod
és vársz de nem csak nem jövök
csak nem rezzent a késztetés
mire ama titokzatos
távközlési hálózatod
nagymessziről is felneszel
hogy feltápászkodj kényesen
és kéjesen kisompolyogj
ajtónk mögé ahogy szokod
de nem jövök csak nem jövök
nincs semmi jel mégis kimész
az ajtóhoz szokás szerint
ott gubbasztasz és várva vársz
s hiába vársz már este lett
és éjszaka és reggel is
és újra dél és újra éj
mindig-látó szemed előtt
nincs világos és nincs sötét
fény és homály összefolyik
csak te vagy szilárd és konok
ajtó mögött ott a sarok
mi lesz veled te Kiscica
ha elmegyek és nem jövök
ha nem jövök s te itt maradsz
mint saját inkarnációd
mozdulatlan metafora
egyiptomi istenszobor
te kővévált várakozás

 

 

 

Agnosztikon

Hol volt hol nem volt
Volt egyszer egy goethe
Egyszer volt egy goethe
Hol is volt egy goethe
Hol nem volt egy goethe
Egyszer volt hol nem volt
Egy hol-nem-volt-goethe
És ha egyszer sem volt
És ha többször is volt
Ki mondja meg volt-e
Te talán tudod már
Hát te hát te hát te
Ő se ő se ő se
Utódja se őse
Goethe goethe goethe
Miért éppen goethe
Azt mindenki tudja
Biztos hogy mindenki
Ki az a mindenki
Külön-külön mind-egy
Vagy mind összevéve
Mibe fogadsz hogy volt
Én százmillióba
Én meg százba hogy nem
Ki legyen a bíró
Bírót bírót bírót
De hisz Az se tudja
És ha sohasem volt
Ha csak a mesében
Ha még mesében sem
Ha csak ezután lesz
És ha voltja sem volt
És ha nincse sem lesz
Mégis van jövője
És ha mindörökre
Goethe goethe goethe
Élt hát halhatatlan
Még ha sose volt is
(Mint az ichtyornis)

 

 

 

Ostromutáni akrosztikon*

Gyöngyinek, mikor az ínség napjaiban
a csokoládés metélt csodájával
ismertette meg minden jótól elszokott ínyünket.
Buda, 1945. február 24-én
Ottlik Géza és Gyöngyi
Riadó utca 10. alatti lakásán

 
Oh, csokoládés tészta, komor ragyogásu, te édes!
Téged zeng ma dalom, te a legméltóbb ma a dalra!
Téged zenglek a rég-pihenő, ernyedt-huru lanton.
Látom a fénylő csíkokat úszni, vigan tekeregni
Iriszesen csillámló, sűrü sötét anyagukban,
Könnyed iramlással hogy szöknek száraz inyemre.
Gyöngy ragyog így a buvárnak, a rossz költőnek egy új rím,
Ygy csak a korty az epedtnek, mint minekünk ez az étek.
Örvendjünk feleim, jöjj Géza, köré telepedjünk
Néma mosollyal a forró tálak elé, mit áldott
Gyöngyink szent művészete tölt és rak pupozottra.
Ygy falatozzunk csendben, s érezzük, hogy e perc itt
Inségünkben a drága jövendő záloga, Ámen.

 

 

 

Időzavar 1

(„Moment musical”)
„Régi zene” (?)
De hiszen épp
Most vágódik ki az ajtó
És hallga és látvány
A kromatika rőtvad palástjával a vállán
Belép
Gesualdo
Venosa hercege

 

 

 

Ahogy tetszik

avagy
Szabad a vásár
 

1

…mikor a hűlő testbe
 
…télbe
 
…öregségbe
 
 
belenyilall a nyár…
 
az ifjúság…
 
az égő fájdalom…
 

2

…mikor a télbe
 
…öregségbe
 
…hűlő testbe
 
 
belenyilall a nyár…
 
az ifjúság…
 
az égő fájdalom…
 

3

…mikor az öregségbe
 
…télbe
 
…hűlő testbe
 
 
belenyilall a nyár…
 
az égő fájdalom…
 
az ifjúság…
 

1998. február 23.

 

 

 

Találós kérdés

Minden lehetett volna jobb.
És lehetett volna rosszabb.
(A kettő össze is cserélhető.)
Végességükben végtelenített lehetőségek Mœbius-szalagja.
„Changeant” szövésű – innen úgy onnan meg így sejlik föl.
Egyik oldala másik oldal is.
Akárhogy fordul mindig csak magába
fordul vissza.
Előre minden kiszámíthatatlan. Csak a vége felől
visszaszámlálható.
És minden részidő kezdettől fogva telve a
szophoklészi-oidipuszi
intelemmel.
Neve – ha volt – neve-sincs lesz.
Volt-nincs a neve bármely név és bármily sok marad utána – a
valóságnak nevezett semmiben. A semmi valóságába bújva.
(Mi az?)

 

 

 

Elszalasztott euthanáziák

Mila-Répa
vagy
Eu-Rópa
Eu-Ro
vagy
Ame-Ro
Ribillió
Rebellió
Dollarió
Hollarió
Eladható
Megkapható
Fogyasztható
Rabolható
Robbantható
Ezredhozó
Ezredhagyó
Szelleműrhajó
Hahóhahó
Bio-Bio
vagy
Eu-Biosz
Eu-Thanatosz
vagy
Eu-Thanázia
*  *  *
Ha váratlanul
Ekkor meg akkor vagy amakkor
úgy ahogy
Most nem kellene várni mikor és hol
és hogyan
*  *  *
Minden élőlény számtalanszor
ki tudja hányszor
Elszalasztotta már a jó halált
a talán jobb halált
*  *  *
Gondold meg milyen jó lehetett volna
Ekkor meg akkor vagy amakkor
És úgy ahogy és ott ahol
*  *  *  *  *

 

 

 

Időzavar 2

Ma százhárom éve született
És mintha már százharmincezer éve
Nem élne
E virágjában száraszegett
Fekete rózsa
(Mater Dolorosa)
 

Szigliget, 1999. augusztus 14.

 

 

 

Bölcs mondóka

most jön a haddelhadd
vigyázz hogy el ne vétsed
csak magad el ne hagyd
vigyázz hogy le ne késsed
és nehogy elsiesd
végzet legyen a véged
ne lépd át a limest
mely sohasem adott
se utóbb se előbb
(se előbb se utóbb)
a fel nem mérhetőt
(hátha a jobb a rosszabb
és a rosszabb a jobb)

 

 

 

Adam Mickiewicz Ősök című hatezer-kétszázhetvennyolc soros drámai költeményének (kissé) rövidített változata

(Bella István fordítása nyomán)

Bella Istvánnak

 
Bennünk most is sort állnak az Ősök
Heted- ha nem éppen százhetediziglen
S mivoltunk ott hordták már ez ős Ők
 
Más-világi zsigereikben
Kisértenek minket miképpen kisértjük
Mi azokat akik majd nyomunkba térnek
Nem tehettek értünk – nem tehetünk értük
 
Csak kisértet lehet a kisértett
Lettünk akik voltak – lesznek aki lettél
Nem gabalyodhatsz ki ebből a gabalyból
Előttünk utánunk ugyanaz a tett kél
 
S mindig ugyanaz a jaj szól
Tudták amit tudtak – tudjuk akik tudjuk
De bár feledni is tudnánk néha-néha
Útjaik utunkat mely nekik is útjuk
 
Ősük őseinek ivadéka

 

 

 

Időzavar 3

Elvégzi a mindig újra módosítandó módosításokat
Lázasan félti elveszteni ami még az övé
Remeg a keze az egéren
Mint egy remegő kis állat szőrén
Amelyre valaki rátette a kezét
Érzi hogy éppúgy ki van szolgáltatva az egérnek
Mint egy elkapott egér a kéznek
Kihagyó emlékezetét az elektronika emlékezetére hagyja
Elfelejtett memoárjait a gép memóriájába rejti
Menti ami menthető
Kilép a programból

 

 

 

Sláger

che sara che sara che sara
che sara della mia vita che sara
qui lo sa?
mit remélsz mit remélsz
mit remélsz, mondd, az
életedtől mit remélsz…?
 
Ettől a kérdéstől remeg
A cinke kis teste ha kezedbe veszed
A cica farka ha görcsbe mered
A giliszta ahogy a földben tekereg
A sas ahogy a szirt körül kereng
Az odvuk szájában sürgő termeszek
A bálna ahogy szűri a vizet
A hiéna ha dögre megy
Az albatrosz ha násztáncban tipeg
Ez rezegteti a nyárfalevelet
Ki mondja meg? ki mondja meg?
Ez a kérdés amire nincs felelet
Mégsem teheted hogy fel ne tedd
Amíg ott zihál kezedben az életed
Ki mondja meg? ki mondja meg?
To be or not csak ez az egy
Ettől szűköl vinnyog vacog nyüszít
Héj pikkely toll szőr bőr alatt
Minden létre vergődött pillanat
Az ázalagtól Hamletig

 

 

 

(Őszi)Kék

Mégis azért is minden halogatás nélkül
Sebtiben kapkodva lázasan leírni
Leírni lázasan kapkodva sebtiben.
Habogva. Úgy-ahogy. Leírhatatlanul.
Míg bele nem vész a szokott mocsokba.
A hetvenkilencszerháromszázhatvanöt napokba
(Belevéve a szökőévek toldalékait is).
Talán még egy se volt ilyen. Ilyen.
Mintha a kékfestőből frissen kiterítenék
Ezt a koratavaszi késődélutánt a víz fölé.
Se Leonardo se Pablo nem látta ezt a kéket
Ahogy nagy ívben az esti sötétbe hajlik.
Ropogós sima érintetlen folttalan.
Egyetlen foltja a 12m,55 fényességű
Millióéves aranyezüst patinás ifjú telihold
Magasan a mélyben sejlő folyó fölött
Körös-körül a híd s a partok gyöngyház klárisaival.
Az utca és a tér. A város. A világ.
Micsoda odvas aluljárók sarába rekedtek
A hetvenkilencszerháromszázhatvanöt napok.
S hogy tündököl az egy amit majd itthagyok.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]