Időzavar
„…magyarázd meg, Istenem, mi az idő…”
Augustinus
Egy kis régi éji költészet
| mintha a nyelvből minden szó kihullana |
| s nem maradna más csak a légbe meredt |
| grammatika száraz ágbogai |
|
| mintha az agyból kiperegne minden eszme |
| csak a leszakadt idegek huzalai |
| himbálóznának benne keresztül-kasul |
|
| egyetlen nap alatt rátört a fákra az |
| előrelátható de megelőzhetetlen kis |
| őszi katasztrófa és lesodort minden levelet |
|
| elázott csuszamlós tetemek a földön ahol |
| hamarost összesöpri mindet az éles téli szél |
|
|
Papucsvásár
| magadnak már nem kell lecserélni |
| épp jó lesz bevonulni vele az |
| ispotályba a pizsamával együtt |
| amit már régen elkülönítettél erre az |
| alkalomra itt-ott még megtetszik |
| valami de máris eszedbe jut elég |
| amid van talán még túlsok is |
| fontos és hogy mi nem fölösleges már |
| nem is tudod próbáld-e ki még azt a |
| tűzről pattant kis szövegszerkesztőt hátha |
| kikopog belőled valami olyat ami |
| valahol elveszett szerezz-e be egy |
| új rizsma papírt mindig szeretted ha |
| itt tornyosul az asztalon ki tudja |
| mikor kezdődik el egy vakonlelt frázissal |
| a réghalogatott drámacentológia |
| de aztán rájössz megteszi már ez a jó kis |
| toll is elég lesz hogy elakadj vele |
|
Egy mondókára
| én elmegyek te itt maradsz |
| de mi lesz hogyha nincs veled |
| nem lesz veled az Emlitett |
| ha elmegyek s te itt maradsz |
| ha elmegyek és nem nyomok |
| selymes fejed búbjára egy |
| barackot mint szoktam vala |
| s nem mondom azt hogy most megyek |
| de majd jövök majd megjövök |
| (s az is mi nem – ami tilos |
| s majd megjövök hiszen tudod |
| ha késve is de itt leszek |
| de te tudod hogy megjövök |
| vársz a párnákba gömbölyödsz |
| és vársz de nem csak nem jövök |
| csak nem rezzent a késztetés |
| nagymessziről is felneszel |
| hogy feltápászkodj kényesen |
| de nem jövök csak nem jövök |
| nincs semmi jel mégis kimész |
| az ajtóhoz szokás szerint |
| ott gubbasztasz és várva vársz |
| s hiába vársz már este lett |
| nincs világos és nincs sötét |
| fény és homály összefolyik |
| csak te vagy szilárd és konok |
| ha nem jövök s te itt maradsz |
|
Agnosztikon
| Egyszer volt hol nem volt |
|
|
Ostromutáni akrosztikon*
|
Gyöngyinek, mikor az ínség napjaiban
a csokoládés metélt csodájával
ismertette meg minden jótól elszokott ínyünket.
Buda, 1945. február 24-én
Ottlik Géza és Gyöngyi
Riadó utca 10. alatti lakásán
|
Oh, csokoládés tészta, komor ragyogásu, te édes! |
|
Téged zeng ma dalom, te a legméltóbb ma a dalra! |
|
Téged zenglek a rég-pihenő, ernyedt-huru lanton. |
|
Látom a fénylő csíkokat úszni, vigan tekeregni |
|
Iriszesen csillámló, sűrü sötét anyagukban, |
|
Könnyed iramlással hogy szöknek száraz inyemre. |
|
Gyöngy ragyog így a buvárnak, a rossz költőnek egy új rím, |
|
Ygy csak a korty az epedtnek, mint minekünk ez az étek. |
|
Örvendjünk feleim, jöjj Géza, köré telepedjünk |
|
Néma mosollyal a forró tálak elé, mit áldott |
|
Gyöngyink szent művészete tölt és rak pupozottra. |
|
Ygy falatozzunk csendben, s érezzük, hogy e perc itt |
|
Inségünkben a drága jövendő záloga, Ámen. |
|
Időzavar 1
A kromatika rőtvad palástjával a vállán |
|
|
Találós kérdés
| Minden lehetett volna jobb. |
| És lehetett volna rosszabb. |
| (A kettő össze is cserélhető.) |
|
| Végességükben végtelenített lehetőségek Mœbius-szalagja. |
|
| „Changeant” szövésű – innen úgy onnan meg így sejlik föl. |
| Egyik oldala másik oldal is. |
| Akárhogy fordul mindig csak magába |
|
| Előre minden kiszámíthatatlan. Csak a vége felől |
|
| És minden részidő kezdettől fogva telve a |
|
| Neve – ha volt – neve-sincs lesz. |
|
Volt-nincs a neve bármely név és bármily sok marad utána – a |
| valóságnak nevezett semmiben. A semmi valóságába bújva. |
|
|
Elszalasztott euthanáziák
Ekkor meg akkor vagy amakkor |
|
Most nem kellene várni mikor és hol |
|
Minden élőlény számtalanszor |
|
Elszalasztotta már a jó halált
|
|
Gondold meg milyen jó lehetett volna |
|
Ekkor meg akkor vagy amakkor |
|
|
Időzavar 2
Ma százhárom éve született |
|
És mintha már százharmincezer éve |
|
E virágjában száraszegett |
|
Szigliget, 1999. augusztus 14. |
|
Bölcs mondóka
vigyázz hogy el ne vétsed |
|
vigyázz hogy le ne késsed |
|
|
Adam Mickiewicz Ősök című hatezer-kétszázhetvennyolc soros drámai költeményének (kissé) rövidített változata
(Bella István fordítása nyomán) |
Bella Istvánnak
| Bennünk most is sort állnak az Ősök |
| Heted- ha nem éppen százhetediziglen |
| S mivoltunk ott hordták már ez ős Ők
|
|
| Kisértenek minket miképpen kisértjük |
| Mi azokat akik majd nyomunkba térnek |
| Nem tehettek értünk – nem tehetünk értük |
|
Csak kisértet lehet a kisértett |
|
| Lettünk akik voltak – lesznek aki lettél |
| Nem gabalyodhatsz ki ebből a gabalyból |
| Előttünk utánunk ugyanaz a tett kél |
|
S mindig ugyanaz a jaj szól |
|
| Tudták amit tudtak – tudjuk akik tudjuk |
| De bár feledni is tudnánk néha-néha |
| Útjaik utunkat mely nekik is útjuk |
|
|
Időzavar 3
Elvégzi a mindig újra módosítandó módosításokat |
|
Lázasan félti elveszteni ami még az övé |
|
Mint egy remegő kis állat szőrén |
|
Amelyre valaki rátette a kezét |
|
Érzi hogy éppúgy ki van szolgáltatva az egérnek |
|
Mint egy elkapott egér a kéznek |
|
Kihagyó emlékezetét az elektronika emlékezetére hagyja |
|
Elfelejtett memoárjait a gép memóriájába rejti |
|
|
Sláger
che sara che sara che sara |
che sara della mia vita che sara |
|
| A cinke kis teste ha kezedbe veszed |
| A cica farka ha görcsbe mered |
| A giliszta ahogy a földben tekereg |
| A sas ahogy a szirt körül kereng |
| Az odvuk szájában sürgő termeszek |
| A bálna ahogy szűri a vizet |
| Az albatrosz ha násztáncban tipeg |
| Ez rezegteti a nyárfalevelet |
| Ki mondja meg? ki mondja meg? |
| Ez a kérdés amire nincs felelet |
| Mégsem teheted hogy fel ne tedd |
| Amíg ott zihál kezedben az életed |
| Ki mondja meg? ki mondja meg? |
|
To be or not csak ez az egy |
| Ettől szűköl vinnyog vacog nyüszít |
| Héj pikkely toll szőr bőr alatt |
| Minden létre vergődött pillanat |
|
(Őszi)Kék
| Mégis azért is minden halogatás nélkül |
| Sebtiben kapkodva lázasan leírni |
|
| Leírni lázasan kapkodva sebtiben. |
| Habogva. Úgy-ahogy. Leírhatatlanul. |
| Míg bele nem vész a szokott mocsokba. |
| A hetvenkilencszerháromszázhatvanöt napokba |
| (Belevéve a szökőévek toldalékait is). |
| Talán még egy se volt ilyen. Ilyen.
|
| Mintha a kékfestőből frissen kiterítenék |
| Ezt a koratavaszi késődélutánt a víz fölé. |
| Se Leonardo se Pablo nem látta ezt a kéket |
| Ahogy nagy ívben az esti sötétbe hajlik. |
| Ropogós sima érintetlen folttalan. |
| Egyetlen foltja a 12m,55 fényességű |
| Millióéves aranyezüst patinás ifjú telihold |
| Magasan a mélyben sejlő folyó fölött |
| Körös-körül a híd s a partok gyöngyház klárisaival. |
| Az utca és a tér. A város. A világ. |
| Micsoda odvas aluljárók sarába rekedtek |
| A hetvenkilencszerháromszázhatvanöt napok. |
|
| S hogy tündököl az egy amit majd itthagyok. |
|
|
|