Részletek egy megírhatatlan versesregényből
|
| Nézd, távoznak és mi velük megyünk. |
| Megszületünk a halottakkal: |
| Nézd, visszatérnek és minket is magukkal hoznak. |
| T. S. Eliot: Little Gidding V. |
|
|
| Gyerek volt a gyerek. Nem hitte, hogy… |
|
De azt se hihette… Két hihetetlen |
| Közt a hihetőért viaskodott. |
|
És közben – mintha máskor – Edna Ferber |
| „Pengős” regényéről vitatkozott |
|
(Akárha nem az volna) a beteggel. |
| S szűkölt, míg nézte, hogy üt ki orozva, |
| Mint a holtakén, arcán a borosta. |
|
| S a haj. Amin „nem győzhetett a dér”, |
|
Mit a barátok is megénekeltek, |
| A haj, a „szuroksötét”, amiér |
|
Az átkozottat is „szeretni kellett”*: |
| Oly valóságos volt, mint ami – él, |
|
S most is sámsoni reménnyel kecsegtet. |
| Haj és szakáll, mint álcára az álca, |
| Nőtt a facies hippocraticára. |
|
| És a másnap. Az éjszaka. A reggel. |
|
A telefon. A hír. A hír-telen. |
| Egyszerre tele rég-tudott hirekkel. |
|
A szoba: régtől fogva cinterem. |
| Az ágy mellett még nyitva Edna Ferber… |
|
(„Bár én volnék olyan jól, amilyen |
| Jó író…”, mondta még. S a Domopon |
| Után tapogatott a paplanon.) |
|
| A lépcsőn sebhedt csempék. Mint a stigmák. |
|
A kaputól a gyerek már futott. (Én.) |
| Gyerek volt. Nem tudta, mi az, amit lát. |
|
Egy lényéből sarkig kifordított lény |
| Legvégső biológiai nyitját |
|
Leste, szürke kéjleső, a halottkém. |
| Mint egy in flagranti. A kitudódott |
| Titok. Apja hátán a hullafoltok. |
|
| De hisz tudta – most tudja, tudta rég
|
|
(Hány tudás áramlik a nem-tudásban!), |
| Már tudta rég (bár most sem tudja még), |
|
Amit ott tudott meg egy villanásra, |
| S amit soha se lehet tudni vég-
|
|
Legesen, csak megújra elodázva: |
| Hogy, míg egyre az életünkre várunk, |
| Ránk, amíg élünk, egy vár csak: halálunk. |
|
| És visszafordították. Letakarták. |
|
(Meglesve már minden megleshető.) |
| A többi csak az aktusok s az akták |
| Tegnap-még-volt-ma-nincs-holnapi-arcát |
|
(Akárcsak az élőkét) tüntető |
| Értelmetlenséggel sűrűn benőtte |
| Haj és szakáll abszurd igeidője. |
|
| Míg élt, az életét csak egyre várta. |
|
De az nem várt rá. Mindig-elnapolt, |
| Helyszínt s időt nem találó találka. |
|
Nem hitte, hogy nem lesz – ha sose volt. |
| Most tudta, hogy nem várt, csak a halálra, |
|
Miben magával végre egybeforrt, |
| S e test, mely testként magát élte túl, |
| Halálát hitte, halhatatlanul. |
|
| A gyerek gyerek volt. Ha tudta is, |
|
Olyan volt neki, mintha mégse tudná. |
| Nem hitte, amit tud; s amit ha hisz, |
|
Nem tudta. S nem úgy, mint Istent Tertullia- |
| Nus*: ő azért nem hitte, mert oly ész-
|
|
Szerű (hogy attól válunk tébolyulttá). |
| Csak állt. És várt. Mint oszlopállta szent. |
| Valami hihetőt! Mert esztelent! |
|
|
| A gyerek felnőtt már. (De még gyerek.) |
|
(Hisz még van anyja.) Tudja már… ha még nem |
| Hiszi is (vagy fordítva)… Most vezek- |
|
El, bűnösen? bűntelenül? amért nem |
|
Tudta tudni akkor… A képzelet |
|
Átgázol minden tudáson, hivésen: |
| Az örökmozgó időt görcsbe rántja – |
| S egymásba csúszik előttje s utánja. |
|
| A betegség rángó köldökzsinórja – |
|
(Micsoda kép?) De ő – hány éven át? – |
| Hordta, terhesen, míg végül kihordta |
|
Anyja halálát, mint a magzatát. |
| Még gyerek volt. Hiszen még anyja volt. (Ha |
|
Most már tudta is, hogy halálra szánt.) |
| S ő is a levegőt kapkodta hagymáz- |
| Asan, ha jött a kisvérköri pangás. |
|
| Folytonos sietség… Csak itt, a másik
|
|
Szobában, s száz kilométernyire, |
| Vagy tízezerre, eddig a szobáig |
|
Tágult mindig kis- és nagyvérköre: |
| Két szó között az asthma cardialis
|
|
Görcsében fuldokolt – képzelete, |
| Akárhol, máris, újra, egyre készen, |
| Csak hogy egyszer, épp akkor el ne késsen. |
|
| Betegség, egyetlen édes menekvés |
|
Annak, aki már sosem lesz egész –
|
| Roham, Nagy Lutri, hol vagy minden elvész, |
|
Vagy visszatérül egy csepp enyhülés. |
| Hátha ez egyszer még lehet szerencsés, |
|
Szűköl az egy lapra tett létezés. |
| Saját csapdájában foglyul esett lét |
| Egyetlen szörnyű esélye. Betegség. |
|
| Az ajkon táncoló csáb-lehelet, |
|
Mely ellibben, mikor utána kaptunk. |
| Szörcsögő hörgők, vizenyős köpet, |
|
Megrekedt vér az eldugult szivattyún. |
| Fulladás, amit fulladás követ. |
|
Az Ürdönggel kötött pokoli paktum. |
| Ha cserébe a visszahozhatatlan |
| Visszatér tán a megváltó rohamban? |
|
| Ó, a megbokrosodott paripa! |
|
Amily szorosra csak lehet, a gyeplőt! |
|
Ragadj! Aztán rohanva a fecskendőt. |
| Éled a máskor halott éjszaka. |
|
Felnőtt lett a gyerek? gyerek a felnőtt? |
| Együtt árad szét feltárt erein |
| Az elcsitult vágy s a Diaphylin. |
|
| Hogy szeresse a gyerek (aki felnőtt) – |
|
Újra meg újra megölte magát. |
| Szeretet-alázat és szeretet-gőg |
|
Dantei „titkait” ki érti át? |
| (A díványon fekve a lámpaernyőt |
|
Bámulta, s várt egész estéken át.) |
| Hogy tudná, hol van a „jobb vagy bal útja”, |
| Önnön sötétjében, a Kreatúra? |
|
| Mert addig élsz, míg mást tudod, hogy éltetsz, |
|
S más éltet, azzal, hogy te élteted, |
| Közeledve veszélyes limeséhez, |
|
Hogy differenciál a szeretet! |
| De számíthatsz, magyarázhatsz, mesélhetsz, |
|
Minden csak ahhoz vezet közelebb. |
| Minden halál a szeretet halála. |
| S rángni kezd a szívizom cérnaszála. |
|
| Anyám szíve Bévülről ostromolt ház |
|
Magára döntött odvas pincebolt |
| Anyám szíve Vad ártól elsodort váz |
|
Anyám szíve Roncs padmaly Beomolt |
| Kamra pitvar Befalazott sikoltás |
|
Anyám szíve Pulzus-világrekord |
| Anyám szíve Szent Vitus táncoló |
| Vak motollája Fibrillatio
|
|
| Minden halál gyilkosság s öngyilkosság. |
|
Ha már nem képes… ha nem vagyok én… |
| Amik szívünk ernyesztik s összehúzzák, |
|
Myogén, neurogén vagy – pszychogén
|
| Erők? Tudod? Hogy feslik fel az okság, |
|
Egyetlen kihagyó perc szövetén? |
| Csak búcsúzol, tétova kézzel intesz – |
| S elfordul egy mindentudó tekintet. |
|
| Anyám szeme Mennyei Rózsa szirma |
|
Mikor riadt gyermekéjembe nyit |
| Anyám szeme Az ajtóban felizzva |
|
Mikor sorsom a vészből haza vitt |
| Anyám szeme Széthasadt tűzű prizma |
|
Mikor a roham felerősödik |
| Anyám szeme Fekete lyuk vak titka |
| Mindentudón Már nem is nézve vissza. |
|
| Nem mondom el hogy azután mi történt |
|
Nem mondom el amit mondtak nekem |
| Nem mondom el amit nekem se mondtak |
|
Nem mondom el A Nagy Diszkréció |
| Nem mondom el Az Orvosi Titok |
|
Nem mondom el Majd mindőnk titka lesz |
| „Mi nem embernek való látomás” |
| S mit egyszer majd mindenki látva lát |
|
| Nincsenek vele aranyos kösöntyűk |
|
Nincsenek vele gyöngyös fibulák |
| Nincsenek vele guzsalyok se rokkák |
|
Nincsenek vele csuprok csobolyók |
| Nincsen vele tört lába görbe csontja |
|
Nincs vele széthasadt csillag szeme |
|
Sírfolt se jelzi hol van hol nem hol volt |
| Egy bronz-négyzet a falban B/28
|
|
|
|
|