Jutalom
| Nem ismertem volna meg őt |
|
| Sosem ismerem meg a világot |
|
| Ha előbb haltam volna meg |
| Sosem tudnám meg mi a halál |
|
|
Vers (?)
|
közmológiám és kozmogóniám |
|
idegológiám és mitonómiám |
| monado- és mondandológiám |
| csupa ál-ok váló-ok a valótól |
| mely felröppen a habokból |
|
hisz illik az egy halótól |
|
hogy legyen még nála jókor |
|
(ha nem hát a sarki boltból |
|
„If” várában
| … ha nem ugyanazon a villamoson |
| … ha nem ugyanazon a villamoson |
(buszon lovon kocsin |
| vonaton repülőn) |
utaznak amelyiken… |
| utaznak amelyiken…vonaton repülőn) |
vagy épp azon |
| a villamoson amelyik az áramszünet vesztegzárában |
|
ha az egyik nem gondolja meg magát… |
| ha a másik nem gondolja meg magát… |
| ha a másik nem gondolja meg magát… |
ha az egyik |
| mégis meggondolná magát… |
ha ezúttal (szerencsé- |
| jükre) |
(vagy szerencsétlenségükre) |
| (vagy szerencsétlenségükre)jükre) |
az egyik is |
| a másik is meg- |
vagy nem gondolja meg magát… |
| ha megváltozik |
(ha nem változik meg) |
| (ha nem változik meg)ha megváltozik |
meteorológiai |
| metaforába foglalt |
érzelmi előrejelzésük a |
| legközelebbi jövőt illetően… |
| legközelebbi jövőt illetően… |
ami aztán az |
| örökkévalóság vonatkozásában is rögződik… |
| de ha mégis…ha nem…ha… |
akkor… |
| akkor…de ha mégis…ha nem…ha… |
talán… |
| talán…akkor…de ha mégis…ha nem…ha… |
ott |
|
| lesznek… |
vagy mégse lesznek |
| vagy mégse leszneklesznek… |
akkor… |
| akkor…vagy mégse leszneklesznek… |
ott |
|
|
Nunc
| ami megtörténhetett volna |
| aminek meg kell történnie |
| aminek nem szabad megtörténnie |
| ami akkor se történne meg |
|
Mesemény
| Egyszer volt – hol nem volt… |
| Lehetett volna. Miért ne? |
| Mintha nem is lehetett volna. |
|
– De a képzelet még sose volt uralmon. |
|
– Nem olyan, mintha lett volna? |
|
|
Még
| MÉG |
mindig megkapaszkodik |
| homályló mosolyban valami |
| megfoghatóban vagy inkább valami |
| az kockázat nélküli vagy csak egy |
| zene biztosan lebegő Ariadne-fonalában vagy egy |
| névben amely hosszan kanyarog előtte mint |
| Balga előtt a kolbász így |
| úgy érzi talán kitarthat még amíg |
| azt a látszatot is fenntartva maga előtt hogy |
| talán nincs is mit kitartania |
| talán nincs is mit kitartania |
még |
| mindig megkapaszkodik valamiben az |
| Élet Zajgó Tengerén vergődve ahogy |
| gyerekkorukban egymás Emlékkönyvébe |
| rótták fel cirkalmas betűkkel népművészeti |
| tulipántok szárának kacskaringójába kanyarítva |
| mindig megkapaszkodik tehát valamiben az |
| élet eme tengerén amely már nem |
| csöndesen gyűrűzik parttalanságában |
| előtte és mögötte és alatta és |
| nemsoká (egy könnyű loccsanás) fölötte |
| a legtriviálisabb képletességgel érzékeltessük |
| azt a mindennapos trivialitást amely |
| egyedül csak az ő számára lesz |
| egyetlenegyszeri sohamegnemismételhető |
|
Két szöveg – egy kottára
|
| D-dúr gordonka szólószvit |
|
|
az eljövetel derengésében |
|
s így nem lehet távozó sem |
| ahogy elmentem annyi éven át |
|
se suhant mellettem annyi éven át |
| vagy talán mindig itt volt a közelemben |
|
csak én nem voltam hozzá közel |
| vagy épp a közelembe se került |
| azt se tudtam hogy létezik |
| mintha valaki félne hozzáérni |
|
ez a véghetetlen egyhúronpendülés |
| amin át egyszerre kihallani |
|
|
ez a végeérhetetlen neszezés |
| ez a megunhatatlan unalom |
|
(ki se merem mondani, mivel)
|
|
|
A sintrai úton
| Már előre elhatároztam hogy ha majd |
| ráfordulok a sintrai útra |
| ráfordulok a sintrai útra |
– lehet-e |
| bocsánattalanabb bűne a költőnek mint hogy |
| már előre elhatározza az elhatározhatatlant |
| ráfordulok a sintrai útra (hiszen minden valószínűség szerint |
| – ha van egyáltalán az életben valami való-színű – rá fogok |
| fordulni mivel oda vagyok meghíva nemsokára indulok) |
| ha majd ráfordulok a sintrai útra – bár nem is egy Chevroleten |
| talán valami minibuszon a többi meghívottal együtt vagy |
| taxin – mindenesetre egyiket se én fogom vezetni így |
| hát nem is beszélhetek a volán mellől –
|
| hát nem is beszélhetek a volán mellől – |
hogy ha majd |
| a sintrai úton haladok robogva vagy araszolva |
| Lisszabon felől Sintra felé |
| versbe fogok kezdeni az útról hódolatul Pessoának |
| a sintrai úton vagy egy álombeli úton vagy az élet útján |
| az útról amely mindig odisszea és mindig damaszkuszi és |
| – Pessoa óta – sintrai út is – |
| megtalálom-e az útszéli viskót és a fiatal lányt |
| aki a konyhaablakból oly irigykedve néz utánam |
| vajon lesz-e damaszkuszi utam ez a sintrai út |
| feltámad-e mint mindig (bennem is) a szellem túlzott
|
|
szorongása minden semmiségért a minden utak mindig kikerülhetetlen |
| kérdése – míg zokogok a sintrai úton |
| a sintrai úton Sintrához egyre közelebb |
| egyre közelebb érek-e magamhoz |
| vagy magamtól egyre távolabb |
|
„Tiszta” költészet
| A tavon egy hattyú a fényben |
| A fényben a tavon egy hattyú |
| Egy hattyú a fényben a tavon |
| A tavon a fényben egy hattyú |
| Egy hattyú a tavon a fényben |
| A fényben egy hattyú a tavon |
|
| A tavon egy hattyú a fényben |
|
|
„Tiszta” próza
|
„Mountolive biztonsággal, szinte kéjesen zökkent vissza a megszokott életmódba.”
Itt tartottam a könyvben, mikor a rádió bemondta, hogy írója meghalt.
Felkaptam a fejem. Aztán újra visszahajoltam a könyvbe.
Azt vártam, hogy a betűk egyszerre, gyors fémes peregő hangokat adva lecserélődnek a papíron, mint a reptéri információs táblákon.
Az elindult járatok helyén az induló járatok. A megérkezettek helyén az érkezők.
De egyetlen betű se moccant.
Mountolive (továbbra is) biztonsággal, szinte kéjesen zökkent vissza a megszokott életmódba.
Legalább egy vessző kihullt volna a mondatokból, mint koszorúból egy szál virág a sír felé vezető úton. Vagy a következő mondat egyszerre megmondaná, hogyan lehet – akár bizonytalanul is – ha nem is kéjesen – belezökkenni a szokatlan halálmódok valamelyikébe.
De nemcsak „a bolygó szíve nem repedt meg tőle…” Egy betű se. A könyv se rezzent meg a kezemben.
Legalább egy mondat, amely hűlt helyét hagyná a papíron, hogy mellé temetkezzék. Mint az indusok asszonyai. A törzsfőnök kincsei. A császárok kedvenc paripái. Egy szó.
Tovább olvastam az (előbb, tudomásom szerint még élő) író könyvét. Aki már nem élt.
Ezennel ünnepélyesen kitagadom minden saját könyvemet.
[Szigliget, 1990. november 5.] |
|
Részletek egy megírhatatlan versesregényből
|
| Nézd, távoznak és mi velük megyünk. |
| Megszületünk a halottakkal: |
| Nézd, visszatérnek és minket is magukkal hoznak. |
| T. S. Eliot: Little Gidding V. |
|
|
| Gyerek volt a gyerek. Nem hitte, hogy… |
|
De azt se hihette… Két hihetetlen |
| Közt a hihetőért viaskodott. |
|
És közben – mintha máskor – Edna Ferber |
| „Pengős” regényéről vitatkozott |
|
(Akárha nem az volna) a beteggel. |
| S szűkölt, míg nézte, hogy üt ki orozva, |
| Mint a holtakén, arcán a borosta. |
|
| S a haj. Amin „nem győzhetett a dér”, |
|
Mit a barátok is megénekeltek, |
| A haj, a „szuroksötét”, amiér |
|
Az átkozottat is „szeretni kellett”*: |
| Oly valóságos volt, mint ami – él, |
|
S most is sámsoni reménnyel kecsegtet. |
| Haj és szakáll, mint álcára az álca, |
| Nőtt a facies hippocraticára. |
|
| És a másnap. Az éjszaka. A reggel. |
|
A telefon. A hír. A hír-telen. |
| Egyszerre tele rég-tudott hirekkel. |
|
A szoba: régtől fogva cinterem. |
| Az ágy mellett még nyitva Edna Ferber… |
|
(„Bár én volnék olyan jól, amilyen |
| Jó író…”, mondta még. S a Domopon |
| Után tapogatott a paplanon.) |
|
| A lépcsőn sebhedt csempék. Mint a stigmák. |
|
A kaputól a gyerek már futott. (Én.) |
| Gyerek volt. Nem tudta, mi az, amit lát. |
|
Egy lényéből sarkig kifordított lény |
| Legvégső biológiai nyitját |
|
Leste, szürke kéjleső, a halottkém. |
| Mint egy in flagranti. A kitudódott |
| Titok. Apja hátán a hullafoltok. |
|
| De hisz tudta – most tudja, tudta rég
|
|
(Hány tudás áramlik a nem-tudásban!), |
| Már tudta rég (bár most sem tudja még), |
|
Amit ott tudott meg egy villanásra, |
| S amit soha se lehet tudni vég-
|
|
Legesen, csak megújra elodázva: |
| Hogy, míg egyre az életünkre várunk, |
| Ránk, amíg élünk, egy vár csak: halálunk. |
|
| És visszafordították. Letakarták. |
|
(Meglesve már minden megleshető.) |
| A többi csak az aktusok s az akták |
| Tegnap-még-volt-ma-nincs-holnapi-arcát |
|
(Akárcsak az élőkét) tüntető |
| Értelmetlenséggel sűrűn benőtte |
| Haj és szakáll abszurd igeidője. |
|
| Míg élt, az életét csak egyre várta. |
|
De az nem várt rá. Mindig-elnapolt, |
| Helyszínt s időt nem találó találka. |
|
Nem hitte, hogy nem lesz – ha sose volt. |
| Most tudta, hogy nem várt, csak a halálra, |
|
Miben magával végre egybeforrt, |
| S e test, mely testként magát élte túl, |
| Halálát hitte, halhatatlanul. |
|
| A gyerek gyerek volt. Ha tudta is, |
|
Olyan volt neki, mintha mégse tudná. |
| Nem hitte, amit tud; s amit ha hisz, |
|
Nem tudta. S nem úgy, mint Istent Tertullia- |
| Nus*: ő azért nem hitte, mert oly ész-
|
|
Szerű (hogy attól válunk tébolyulttá). |
| Csak állt. És várt. Mint oszlopállta szent. |
| Valami hihetőt! Mert esztelent! |
|
|
| A gyerek felnőtt már. (De még gyerek.) |
|
(Hisz még van anyja.) Tudja már… ha még nem |
| Hiszi is (vagy fordítva)… Most vezek- |
|
El, bűnösen? bűntelenül? amért nem |
|
Tudta tudni akkor… A képzelet |
|
Átgázol minden tudáson, hivésen: |
| Az örökmozgó időt görcsbe rántja – |
| S egymásba csúszik előttje s utánja. |
|
| A betegség rángó köldökzsinórja – |
|
(Micsoda kép?) De ő – hány éven át? – |
| Hordta, terhesen, míg végül kihordta |
|
Anyja halálát, mint a magzatát. |
| Még gyerek volt. Hiszen még anyja volt. (Ha |
|
Most már tudta is, hogy halálra szánt.) |
| S ő is a levegőt kapkodta hagymáz- |
| Asan, ha jött a kisvérköri pangás. |
|
| Folytonos sietség… Csak itt, a másik
|
|
Szobában, s száz kilométernyire, |
| Vagy tízezerre, eddig a szobáig |
|
Tágult mindig kis- és nagyvérköre: |
| Két szó között az asthma cardialis
|
|
Görcsében fuldokolt – képzelete, |
| Akárhol, máris, újra, egyre készen, |
| Csak hogy egyszer, épp akkor el ne késsen. |
|
| Betegség, egyetlen édes menekvés |
|
Annak, aki már sosem lesz egész –
|
| Roham, Nagy Lutri, hol vagy minden elvész, |
|
Vagy visszatérül egy csepp enyhülés. |
| Hátha ez egyszer még lehet szerencsés, |
|
Szűköl az egy lapra tett létezés. |
| Saját csapdájában foglyul esett lét |
| Egyetlen szörnyű esélye. Betegség. |
|
| Az ajkon táncoló csáb-lehelet, |
|
Mely ellibben, mikor utána kaptunk. |
| Szörcsögő hörgők, vizenyős köpet, |
|
Megrekedt vér az eldugult szivattyún. |
| Fulladás, amit fulladás követ. |
|
Az Ürdönggel kötött pokoli paktum. |
| Ha cserébe a visszahozhatatlan |
| Visszatér tán a megváltó rohamban? |
|
| Ó, a megbokrosodott paripa! |
|
Amily szorosra csak lehet, a gyeplőt! |
|
Ragadj! Aztán rohanva a fecskendőt. |
| Éled a máskor halott éjszaka. |
|
Felnőtt lett a gyerek? gyerek a felnőtt? |
| Együtt árad szét feltárt erein |
| Az elcsitult vágy s a Diaphylin. |
|
| Hogy szeresse a gyerek (aki felnőtt) – |
|
Újra meg újra megölte magát. |
| Szeretet-alázat és szeretet-gőg |
|
Dantei „titkait” ki érti át? |
| (A díványon fekve a lámpaernyőt |
|
Bámulta, s várt egész estéken át.) |
| Hogy tudná, hol van a „jobb vagy bal útja”, |
| Önnön sötétjében, a Kreatúra? |
|
| Mert addig élsz, míg mást tudod, hogy éltetsz, |
|
S más éltet, azzal, hogy te élteted, |
| Közeledve veszélyes limeséhez, |
|
Hogy differenciál a szeretet! |
| De számíthatsz, magyarázhatsz, mesélhetsz, |
|
Minden csak ahhoz vezet közelebb. |
| Minden halál a szeretet halála. |
| S rángni kezd a szívizom cérnaszála. |
|
| Anyám szíve Bévülről ostromolt ház |
|
Magára döntött odvas pincebolt |
| Anyám szíve Vad ártól elsodort váz |
|
Anyám szíve Roncs padmaly Beomolt |
| Kamra pitvar Befalazott sikoltás |
|
Anyám szíve Pulzus-világrekord |
| Anyám szíve Szent Vitus táncoló |
| Vak motollája Fibrillatio
|
|
| Minden halál gyilkosság s öngyilkosság. |
|
Ha már nem képes… ha nem vagyok én… |
| Amik szívünk ernyesztik s összehúzzák, |
|
Myogén, neurogén vagy – pszychogén
|
| Erők? Tudod? Hogy feslik fel az okság, |
|
Egyetlen kihagyó perc szövetén? |
| Csak búcsúzol, tétova kézzel intesz – |
| S elfordul egy mindentudó tekintet. |
|
| Anyám szeme Mennyei Rózsa szirma |
|
Mikor riadt gyermekéjembe nyit |
| Anyám szeme Az ajtóban felizzva |
|
Mikor sorsom a vészből haza vitt |
| Anyám szeme Széthasadt tűzű prizma |
|
Mikor a roham felerősödik |
| Anyám szeme Fekete lyuk vak titka |
| Mindentudón Már nem is nézve vissza. |
|
| Nem mondom el hogy azután mi történt |
|
Nem mondom el amit mondtak nekem |
| Nem mondom el amit nekem se mondtak |
|
Nem mondom el A Nagy Diszkréció |
| Nem mondom el Az Orvosi Titok |
|
Nem mondom el Majd mindőnk titka lesz |
| „Mi nem embernek való látomás” |
| S mit egyszer majd mindenki látva lát |
|
| Nincsenek vele aranyos kösöntyűk |
|
Nincsenek vele gyöngyös fibulák |
| Nincsenek vele guzsalyok se rokkák |
|
Nincsenek vele csuprok csobolyók |
| Nincsen vele tört lába görbe csontja |
|
Nincs vele széthasadt csillag szeme |
|
Sírfolt se jelzi hol van hol nem hol volt |
| Egy bronz-négyzet a falban B/28
|
|
|
|
Sztélé
In Memoriam Devecseri Gábor |
|
| Beszélték szerteszéjjel a városban |
| az ilyen meg amolyan gyülekezetekben |
| fönt a hegyen és lent, a körútakon |
| Csoda mondták maguk a szadduceusok |
| Csoda mondták a farizeusok is |
| Csoda bólintott Iskariótes és Petrus is |
| Csoda ámultak legfőként a Tizenegyek |
| a hiányosak társuk nélkül maradt társai |
| Csoda dadogták Magdalénái részegen Csoda |
| Csoda mondták mind s már készítették vala |
| lelküket a Mégnagyobb Csoda várására is |
|
Nincs itt hanem feltámadott és |
| Mit keresitek a holtak között az élőt |
| Hiszen tízszer is elhengeredett eléből a kő |
| és tízszer is újra megjelent nekünk |
| és az oldalába bocsájtottuk a kezünket |
| Mert Kettősek közöttünk még a Legegyebbek is |
| és adának néki hemendekszet és mákostésztát |
| melyeket ő elvőn és előttünk evék |
| Csoda mondták és a csodájára jártak |
| emelkedett lélekkel örülvén néki és |
| önmaguknak titkon magukban is alítva a csodát |
| s észre se vették hogy közben már valami |
| rég azt mondja bennük Túl sok a csodából |
| túl sok mindennap ez a harmadnap |
| túl sok ez a mindennapos vasárnap Túl sok |
| a csodából Jöjjenek újra a csodanélküli |
| a hétköznapian halálos hétköznapok |
| ha már úgyis azoknak kell egyszer eljönniük |
| Jöjjenek ha már úgyis itt állnak a kórházkapuban |
| És kezdődjék megint újra a minden új halállal |
| mindig újrakezdődő rettenetes megkönnyebbülést hozó új időszámítás |
|
Sírvers
| Akkor már bizonyos hogy mindenki meghal |
| De az is bizonyos hogy van |
|
Szívroham
| Mire lesz aki felvegye a kagylót |
| Mire az elektromágnesek az adott kapcsolásra forognak |
| Mire a mentők szirénái végigvágnak a város üvegén |
| Mire a fecskendő nyílásán kibuggyan a morphin próbacseppje |
| Mire az oxigénsátor légvára felépül |
|
| Már csak a puszta szirtre kitett magány |
| Már csak a sivatagi tehetetlenség |
| Már csak az égboltot megroppantó légszomj |
| Már csak a rettegés barlangrajzai |
| Már csak az isten aki nem segíthet |
|
|
Egy ember a föld egy pontján ősszel éjszaka
| (az ember három fő testhelyzete közül az egyikben) |
| e kicsiny kis földdarabon |
| (amit a magyar nyelv talpalatnyinak mond) |
| talpam alatt megzörren egy ázott levél |
| (amely jövőre már nem lesz) |
| fölöttem elképzelhetetlen messzeségben a csillagok |
| (amelyek millió év múlva is lesznek) |
| de megszámlálhatatlan létező |
| (akihez majd hasonló leszek) |
|
| (sötétség fények csönd zajok) |
| és minden olyan mintha már itt se lennék |
|
|
A Föld túlsó felén
| Sötétből a sötétbe indulunk |
| Fölöttünk összeér két éjszaka |
| Műszereink mint a költöző madarak |
| Tudják amit mi nem tudunk |
|
| A bordo de un avión de IBERIA entre |
| Madrid y la Habana. Febrero 6/77 |
|
|
|
Parisiens
| A nyelv álarc |
szavak borítják |
| az arcom |
arcvonásaim szavak |
| ezek az idegen szavak |
ezek az idegenként is enyémek |
| csak egy álarc álarcai |
szavak |
| álarca az arcom |
arccal álcázott álarc |
| idegen szavaimmal arcomon |
| idegen szavaimmal arcomon |
idegen |
| arcommal szavaimon |
egyszerre olyan mint- |
| ha mindig is csak |
szavakba bújtam volna |
| amik nem én vagyok |
de mégis én leszek |
| önmagam álruhája |
a szavak karneválján |
Párizs, a Királyi Palota kertje,
„Velence Párizsan” ünnepély, 1986. február 15. |
|
| Az én utcám |
nem tagadja meg nevét |
| inkább kiadja |
a Velencei utca |
| igazi velencei utca |
egy másik |
| lagunára nyílik |
öreg erek |
| a város bőre alatt |
finom erezetek |
| a várostérkép fagyűrűi között |
| velencei utcasarok |
a gondolaorr-alakú |
| falkiszögellés lámpásának |
| falkiszögellés lámpásának |
ámbrafénye alatt |
| Velencei utca magányos |
elmeneteleim |
| és hazatéréseim rio terrája |
| és hazatéréseim rio terrája |
oly távol s oly közel |
| előttem és mögöttem |
a Nagybulvárok |
| Canale Grandejától |
„Velence Párizsban” |
| Párizs Velencében |
ez a képmás a másom |
| dominók és arlekinek |
álarcos időm |
| karneválján |
a szendergő csobogásban |
| amit felver a lagunán |
a tenger folytonos hiánya |
Párizs, rue de Venise, 1986: március 11. |
|
| – egy régi versre emlékezve – |
| – egy régi versre emlékezve – |
„Veled alszom és veled ébredek” |
| Egyedül aludni |
egyedül kelni fel |
| olyan mint egy Félbe |
Szakadt Teremtés |
Párizs, rue de Venise, 1986. május 6. |
|
| Annyi az út |
e világ kerekén |
| párhuzamosan |
keresztbe vagy kígyózva |
| lejtőn és meredélyen |
TOUTES DIRECTIONS |
| hogy igazán nehéz |
közöttük nem tévedni el |
Párizst elhagyva, az 1-es úton, 1986. május 25. |
|
|
Történetpszichológiai tanköltemény öt prózai tételben
| 1. az igazságért – nem ilyenért vagy amolyanért |
| hanem magáért azért csak azért bármilyen is – |
| vívott egymást szülő és egymást temető küzdelmeink |
| csúfos kudarcot hoztak visszamenőleg is |
| a századokat temető és századokat szülő századoknak |
|
| 2. a mostani legutolsónak kiterített foltos irhája |
| itt fekszik a lábunk alatt mindenki jogos |
| prédájaként az eszmék prehisztorikus dzsungelében |
| méghozzá igazságosan – csak persze immáron |
| nem az „igazság” végképp devalválódott jegyében |
|
| 3. amelyet egyébiránt ő maga devalvált már jóelőre |
| mikor azt az igazságot írta vadonatúj bankóira |
| hogy nem is az igazságért küzdtenek vala ők |
| a századokat szülő és századokat temető századok |
| sorra az igazságért szállván harcba – vélelmük szerint |
|
| 4. íme hát akkor mégiscsak megtétetett az igazság |
| végre valahára igazság tétetett a földön |
| a való igazsága nevében az igazság-tagadó igazság |
| maga teremtette meg – hurrá! – a maga csúfos |
| bukásának épp ezért megdönthetetlen igazságát |
|
| 5. bezárul a bűvös kör – a bűnös? az üdvös? – |
| amelyből se kitörés se oda betörés többé nem lehet |
| csak önmagunkba lehet mindig újra visszatérni |
| az önmagába mindig visszatérő kör kerületén |
| kiszámíthatatlanul mint a kétszer r-szer π |
|
|
Világlátni
| a szemek mindenütt szemek. |
| (s ahol nem ott szík vagy homok). |
| a szó mindenütt szó marad |
| (minden nyelv érthető: beszéd). |
| fényt játszik mindenütt a fény. |
|
| mindenütt más fényt játszik a fény. |
| a nyelv mindenütt más csoda |
| (de mindenütt csoda marad). |
| más holtakból sarjad a fű |
| (más a holtak emléke is). |
| más szembe nézve más leszel. |
|
|
Csak út
| végül mindenki önmagát találja |
| fél az úttól és mégis útra kél |
| vagy nem kél útra mert utazni fél |
| mindegy akárhogy nincs más semmi hátra |
|
| csak ez az előre az út csodája |
| s rémületre ez a két-egy „nem ér |
| a nevem én nem ezt és nem ezért |
| akartam itt játszani” mondaná – ha |
|
| nem érezné hogy elfogyott a szó |
| a tükörben mit rávillant Szimorg |
| látja az út vége is maga volt |
|
| a fény árnyat az árny fényt vet az útra |
| többé nincs úticél se utazó |
| csak út meg út csak út utaknak útja |
|
|
Eszkhara
| Egy oltárkő megilleti. Egy esz-
|
|
khara. S talán a bárány vére is, mely |
| rácsorog. Hisz annyi vér megy pocsékba |
| méltatlanabbul is. Ő csak egyetlen |
| pontra irányult mindig: önmagára; |
| vagy démonára: arra mi nem ő. |
| És ha kitért, mindig csak önmagából |
| tért ki, hogy az útfélre hányva kelljen |
| feltápászkodnia. Mindig maga |
| volt saját áldozata. Soha más. |
| Mindenét mindig elvesztette, hogy |
| visszanyerje magát a veszteségből. |
| Nem védekezett. Kitért. Tudta, nincs más |
| védelme, csak ha nem védi magát. |
| Csak egyre összpontosított. Ha nem |
| is istenre, valamire, ami |
| istenhez hasonlít. Ha van ilyen. |
| Megilleti tehát a kő, az állat |
| vére és az ital. Ha majd az ő |
| vére is elcsorog. Hiszen maga |
| is az volt, az lesz, mint mindannyian. |
| Egy oltárkő megilleti. Ha majd |
|
Sextina-kettős
| Már nem temető volt Csak Temetődomb
|
| Fűbe süppedt fejfák a fák alatt |
| Keze először járt két verdeső comb |
| Között Ahogy a semmiből előront |
| A gömbvillámpattintott pillanat |
| S ujján száradt szivárványló maszat |
|
|
(A versírók ma rühellik a verset |
|
[Isten tudja akkor mért verset írnak] |
|
A sornak befellegzett – furcsa szerzet – |
|
Lassan nem marad belőlük csak írmag |
|
Bújtatják mint szándékát a szatír vagy |
|
Mint kétlábúak lábuk közt a szexet) |
|
| Ablakon át rájuk bukott a holdfény |
| S egymásra ők Egymás alatt felett ők |
| A csillagok közt csillagként kerengők |
| Míg úgy csillogott mint az égre feljött |
| Holdvilágban a tó tükrén a holdfény |
| Tükrös hasán az énből kicsordult én |
|
|
(Bújtatják mint női blúzon az öltést |
|
Mint nadrágok sliccén cipzárt vagy gombot |
|
Mint gyilkos a szúrt sebbe beletört kést |
|
Mint pénzmosók piszkos titkát a bankok |
|
Mint barlang bejáratát a vakondok |
|
Úgy is mondhatjuk Mint költők a költést) |
|
| Ádám-Évaként vacogva futottak |
| Úgy is nem is mint a kitaszítottak |
| A nyílt utcán kezük összefonódva |
| Gyötrött szemérmükön Masaccio-módra |
| Végül is a vetetlen ágyra rogytak |
| Paradicsomból a Paradicsomba |
|
|
(Mint akik az üldözöttet bújtatják |
|
S mint ugyanő majd volt szállásadóját |
|
Mint Éva rejté Úr elől az almát |
|
Mint Nagymenedzser az áfás adóját |
|
Mint dunnák közé kiscsaja machóját |
|
Mint cica – dolgavégeztével – almát) |
|
| Idegen neveddel volt tele szája |
| Formázta ajka és becézte nyelve |
| Harapva tépve kilökve lenyelve |
| Suttogva és sikoltva és kiáltva |
| Ahogy szüzességét neked kinálta |
| Mint áldozati húst oltárra vetve |
|
|
(Mire felfognád a jelen csak emlék |
|
S ha át nem lényegülne a jövőbe |
|
A múlt – sosem lehetne múlt belőle |
|
Így válik mindig-új létté a nemlét |
|
Így költözik a semmi az időbe |
|
Így foszlik nemlettséggé a jelenség) |
|
| Ahogy kinyílt – kékszilva magvaválva – |
| Szája előtt a húsgyümölcs-tekervény |
| Nem volt többé oly Ariadne-szála |
| Mely a labirintusból kivezetvén |
| A jó útra vitte volna Magába |
| Csuklott mint egy megfejthetetlen rejtvény |
|
|
(Én vállaltam hogy vállalom e sorra |
|
Sort e feledés szülte újdon-újat |
|
Ahogy borongva egymáshoz simulnak |
|
S egy a mást messziről is átkarolja |
|
Mint közös görcsbe rándulnak az ujjak |
|
Ha férfiméretet vesz női forma) |
|
| A hús a hús a minden húsok útján |
| Csapong s téblábol mind ami nem is lett |
| Telítés-ürítés üreg és nyúlvány |
| Egyetemes Elve dicséri Istent |
| Ahogy Seint a Zeittel összekutyulván |
| Teremtüvé ezt a Semmit a Mindent |
|
| (A történelem nem az ami történt |
| Sejtelme sincs miről azt hiszi tudja |
| Csak ami a millió magába tört lényt |
| Idegsejtjei zárványába csukja |
| [Ahogy beletörik tövis az ujjba] |
| Kiválthatatlan kínként vagy gyönyörként) |
|
| Hozsánna néktek és megint hozsánna |
| Sárkánygyíkok Patások és Petések |
| Ámor és Éva Vének és Zsuzsánna |
|
|
|