Ronsard új szonettjei
Az új Heléna számára

Hamisítvány   1 Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett S ki tudja tán atomlámpa fényében ül S keze közt biztosan nem rokka penderül Vajon majd bánja-e – nem is azt a „szerelmet” S nem azt a „megvetést” – hisz tudjuk nem vetett meg S enyém leende ha csak afféle körül- Mények közt is ahogy az annak sikerül Ki magából nem ad mást csak a nemiszervet Vajon majd bánja-e – nem amit nem adott Hanem amit kapott de el nem fogadott Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló De belőlem fakad majd akkor is a Vágy Rózsája miben Önt verssé tükrözte Ronsard S amiben Ön sosem ismerte föl magát   2 Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett Nem tudom hol s mi lesz és ki tudja milyen Számláján gyűlik-e a dollár márka jen Vagy olcsón szórja szét mit olcsón osztva szerzett Úgy érzi érdemes volt így tépni a percet Ronsard-t s Horatiust idézve – tévesen Miközben tudja jól hogy nem rózsát terem Magának csak tövist csalánt csömört keservet Ingyen se higgye hogy ifjúságát irigylem Hisz az nekem talált kincsesszigeti kincsem Bronzfibula szeme selyemsár haj alatt És az lesz akkor is ha majd a földbe vetnek S belőlem s Önből is más semmi sem marad Se rózsa se tövis – csak ezek a szonettek   3 A szonettek ezek az „ércnél maradóbbak” De maradóbb-e még merő húsnál az érc És az ércnél a vers hisz feslik mint a férc S már nem kecsegteti a költőt se a holnap Mi kecsegtesse hát Önt Kósza Kis Lidérc Akinek működő tőkét csak teste hozhat S bár tudja mi a rossz nem tudja mi a rosszabb Mi tartsa vissza? félsz? törvény? hit? eszme? AIDS? Milyen legyen? Tisztességes? Miért legyen? Mi győzze meg: miért ne tisztességtelen? Már őrlőbb férgeink is vannak mint a tetvek Egymást faló nyüvek: szonettek s poszt-szonettek S csak akkor tudja meg tán mi a szerelem Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett   Intermezzo   I (Hiteles: „Vous ruisseaux, vous rochers…”) Ti sziklák, patakok, magányos rejtek odvak, Tölgyek, ti erdei csönd örökösei, Utolsó sóhajom jöjjetek hallani, Jegyzői legyetek végső akaratomnak. Ti, hű írnokai végzetes bal-soromnak, Hadd nőjjön kérgetekbe vésve ott a ti Törvényetek szerint: míg sorsom messze hí Engem, hol testemtől s lelkemtől megrabolnak. Halálra engem egy széplány vad gőgje vet, Kiben nincs becsület, hűség, jog, szeretet, S véremet szívja, mint a sivatagi tigris. Erdő, isten veled! fáid, zöld enyheid Boldogok, amiért Ámort nem ismerik, Se anyját, akitől eszét veszti a bölcs is.   II El kell magunkat adni – csak persze nem olcsón* Énekli a szabad sajtó a média Mily fülcsiklandozó édes melódia Legyen Végeladás ha megbukott a Kölcsön Dicső vérfolt virít ropogós nászi gyolcson A tőkének – ha jön – lesz mit működnie Eltépi a papírt nincs mért küszködnie Így is tetszik nekünk nem kell túlsokat költsön Ház Ház Európaház Zálogház Áruház Vagy Zártház Gyere be – a sarkon így dalolnak Így leszünk bejegyzett cégtársai Platónnak Dante Spinoza Bach majd mindent ránkruház Míg delibb szűzeink – példánk utat mutat – Eladják s persze olcsón adják el magukat   4 Ha majd öreg lesz Ön – de ki tudhatja lesz- E az? Vagy mi vagyunk e nemben utolsók tán Sokszoros túlélők akiket csak a csótány Fog túlélni e szép jövőjű species Manapság tán ezért lesz „gerontofiles” Annyi kis jobbra-rossz s rosszra-jobb csavargó lány S ezért lesz önmaga tar ágán ifjú oltvány Annyi öreg fiú híres meg nem híres Tudja: az ifjúság már elröpült fölötte S tudja a választ is ha kérdezi: Hova? A kétezerévest: „vissza hozzád soha”* Mégis fiatalabb mint némely röpke szöszke És egy pillanatért mely egyetlen s örök Meghalna szívesen – még halála előtt   5 Ha mégis öreg lesz – s tán engem emleget (Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló Ki lepergett akár a rokkáján az orsó) Ne idézgesse e bánatos verseket Mélázzon csak azon hogy Ronsard elveszett Sok ifjúsága közt Öné lett az utolsó Mivel úgy látszik ő e földön arra volt jó Hogy lássuk: halandó csak az élet lehet Az ifjúság örök Mint szőllős Én-Gedi Sivatagán fakadt biblikus mellei A mindigtőllevőt ki láthatná öregnek? Hét életre való tartalék-szeretetnek Kincstára süllyed el velem ha mélybe vetnek Mit Önre pazaroltam (volna – ha engedi)   6 Ha mégis öreg lesz – vagy inkább ifju még És már nem én hanem Nem-Én hívja tetemre Azt értse meg hogy Önt Ronsard azért szerette (Ha tudható ki hogy szeret kit és miért) Mert épp az volt ami éppolyan és akképp Ott és akkor ahogy s amilyen – teste-lelke De ugyanemiatt roppant is meg szerelme Mert nincsen Jelenés nem nyílik meg a Hét Pecsétes Könyv soha: a vonzás és a válás Úgy járkál mibelénk s mibennünk mint a fájás Szereted kit gyűlölsz s gyűlölnöd kell akit Szeretnél A Titok soha fel nem fakad A mélyből feljövő tízszarvú Fenevad Mely vala s nincs noha létezni láttatik*   7 Ha mégis öreg lesz – és majd találkozik Talán az ifjan elszalasztott szerelemmel (Hisz annak higgye meg minden életben el kell Egyszer érkeznie – bárhogy tiltakozik) Akkor majd úgyis az én emlékem dereng fel Míg atomfény (vagy mécs?) mellett ábrándozik S a foszfénák között felsejlik az amit Nem tudott vagy nem tudhatott meglátni egyszer Hogy nem azért szerettem hogy engem szeressen Hanem hogy ne legyen ily kósza szeretetlen Ki mindenkinek kell de nem kell senkinek És nem is csak azért hogy az enyém lehessen Hanem hogy önmagáé legyen hogy sors a sorsa Mikor én – sorstalan – már a földé leszek S azért hogy általam tanúságot szerezzen Arról hogy semmi más nem fontos csak a Rózsa* És rózsát tépni nem késő még öregen sem   Ajánlás Nem ilyen verseket szerettem volna írni Titeket zengeni Laurák Beatricék Az hozta volna meg lantom becsét s dicsét A trubadúri dal a dantei ovídi Ha a győztes mosoly qual io allor vidi* Lelhette volna meg versemben tükörét A visszafordító vigasztaló zenét Az én műfajom a tragikusan-idilli Az édes gyötrelem hétpróbáját kibírni A sosemteljesült örök szerelmekét És nem a teljesült megkeseredtekét De ki írhatja azt amit szeretne írni? Szerelmünk „jobb s bal útját”* ki választja szét? S ki szeretheti azt kit szeretne szeretni?