Változatok egy Chagall-képre
| Fittyet hányva anatómiának és gravitációnak? |
|
| S fölötte ti az álmok kék lován repülve |
|
| Csak ennyi volna az egész? |
|
|
| Jól kapaszkodjatok egymásba |
| Kapaszkodjatok jól a lovacska nyakába |
| Mert éppoly könnyen megbokrosodik |
| Amily szelíden hajtja most hozzátok a fejét |
| És ha egyszer levet a hátáról |
| Olyan messzire zuhantok majd róla kétfelé |
| Magatokat se találjátok meg többé soha |
|
|
Énekek éneke
|
| lábujjai körömmel elkendőzött arcú tanagrák |
| térde mint tavaszi ágyásokban zsendülő palánta |
| egymásbakulcsolódó ropogós levelei |
| ahogy az ízület rejtett titkára borulnak |
|
| lábszárai faragott kapubálványok |
| valamely kiásott ősi romváros piacán |
| kizárnak és befogadnak becsuknak és kirekesztenek |
| mint az idők elénk meredő felkiáltójelei |
|
| tompora pedig olyan mint két nap az égen |
| káprázó szemünkben egymásba szikrázó körvonalával |
| két melle mint számtalan hullámra bukó hullám |
|
| mely mindig tovairamlik az ujjak között |
| hasa érinthetetlen bronz parázstartó tál |
| tűznyelők merész étke a belőle kicsapó szeszláng |
|
|
|
|
| nem szeretem nem-szeretni akit szeretek |
| hiszen éppen azért szeretek hogy szeressek |
| kiokádom ezt a catullusi-freudi ambivalenset |
| ezt a zagyva koktélt amitől a lelkem kevereg |
|
| ha a szeretet/szerelem vak hát vakságba essek |
| csak érezzem ujjaim hegyén az érinthetetlen teret |
| csak halljam amit másképp hallani nem lehet |
| csak az egyetlen édességbe bele ne keseredjek |
|
| mert a gyűlöletnél nincs gyűlöletesebb |
| akkor se ha persze hogy nem a szeretet
|
|
mozgat napot és minden csillagot meg miegyebet |
|
| feltételnélküliségéért e feltételesnek |
| azért élek hogy gyűlölet nélkül szeressek |
| hisz az egyetlen halál ha már nem szeretek |
|
| (s hogy mért teszem? én se tudom…) |
|
|
Michel Deguy „Lucretiusból kivonatolt szonett”-jére
(De Rerum Natura IV/1100–1114)
| (…) mint ki zajgó ár közepén iszik |
| s majd szomjan hal be soha ők se telnek |
| egymás nézésével s kezük se szedhet |
| testük gyümölcséből bár ujjaik |
|
| végigpásztázzák egymást s kivirít |
| bennük már az ami kéjjel kecsegtet |
| s Vénusz a nő-barázdákba magot vet |
| test testtel nyál nyállal keveredik |
|
| egymást lélegzik be s fog mar a szájba |
| de így se falhatják egymást – hiába |
| egész testük egymásba nem hatolhat |
|
| bár közben úgy tetszik épp erre vágyva |
| hajtják fejük a vénuszi igába |
| s a remegő tagok gyönyörben olvadoznak (…) |
|
|
„La métamorphose des Déesses”
|
Szent Anna Beatrice d’Este leonardói talánya |
| meg egy parádés giccsfestő észvesztő Hawai lánya
|
| rózsaszín és fehér tamariszkusszal kibontott hajába |
| az „első nagy szerelem” békebeli tangó-nosztalgiája |
| a kírénéi Thea diadémja Van Eyck Bárányokimádásának |
| az a Bronzino a fejékkel a kaligáthi Ékszereit felrakó dáma
|
|
| Nina Ricci és Dior öltöző-vetkező manöken-hisztériája |
| Csikomekóatl torz maya mosolya Goya: Meztelen Maya
|
| a pompéji Dioszkurosz-szoba Szatírelragadta menádja
|
| Chagall Szerelmeseivel együtt a síkfelület terébe szállva |
| Primaticcio hosszúderekú Nimfája Modigliani hosszúnyakú |
|
| napkorongtomporú Párváti az ellorai sziklába vájva |
| és minden kallipügoszok fény-görbítő gravitációja |
| a trapezunti hercegnő a ló rengeteg farát csudálva |
| Matisse Fordított aktjának perverz parabolája |
|
| Michalengelo kő Éjszakája Giambologna vízbefaragott |
| Ingres Fürdőzőjének mennyei háta Picasso Tengerparti
|
| Lucien Clergue fotóin a hullámok teste a testek hullám- |
|
| egy sárguló századeleji fénykép kontyba zuhanó hajlavinája |
| Dürer almafaleveles Évája Giorgione Alvó Vénusza Bellini |
|
| MINDEN TEREK ÉS IDŐK MODELLJE AZ ÉVEZREDEK PRÓBABABÁJA
|
|
|
|
Poháralátét
| deakik együtt jöttek |
külön |
| különdeakik együtt jöttek |
mennek el |
|
|
Naivságok naivságának litániája
| szeretem mindenemet odaadni annak akit szeretek |
| de nem szeretem ha elvárja hogy mindenemet odaadjam |
| bár lehet hogy még azt is szeretem ha szeretem |
| hiszen mindent szeretek azzal akit szeretek |
| és mindenekfelett és minden mértéken felül szeretni |
|
szeretem azt akit szeretek |
| még azt is szeretem amit nem szeretek azzal akit szeretek |
| szeretem ha van akit feltétel nélkül szerethetek |
| szeretem ha feltétel nélkül szeret aki szeret |
| szeretek nem lenni rest a jóra azzal akit szeretek |
| de talán minden rosszra is hajlamos lennék azzal |
| semmit se szeretek csinálni anélkül akit szeretek |
| szeretek felkelni azzal akit szeretek |
| szeretek elaludni azzal akit szeretek |
| szeretek reggeli kávét vinni az ágyba annak akit szeretek |
| szeretem megsimogatni a haját annak akit szeretek |
|
mikor munka közben elém teszi a kávét |
| szeretek mindent megszerezni azért akit szeretek |
| szeretek mindent feláldozni azért akit szeretek |
| szeretek mindent megtartani azért akit szeretek |
| szeretek mindenről lemondani azért akit szeretek |
| szeretek várni arra akit szeretek |
| szeretem ha nem kell várni arra akit szeretek |
| szeretem ha mindig velem van akit szeretek |
| szeretek távol lenni attól akit szeretek |
| szeretek visszatérni ahhoz akit szeretek |
| szeretek mindent elmondani annak akit szeretek |
| szeretem hosszan elhallgatni azt akit szeretek |
| szeretek hosszan hallgatni azzal akit szeretek |
| szeretek hivalkodni azzal akit szeretek |
| szeretek elrejtőzni azzal akit szeretek |
| szeretek robogni az utakon azzal akit szeretek |
| szeretek otthon ülni azzal akit szeretek |
| a legrosszabb mozit is szeretem nézni azzal akit szeretek |
| a legszebb zenét se szeretem hallgatni anélkül akit szeretek |
| szeretek oda menni ahová az akar akit szeretek |
| szeretek vitatkozni azon hová menjünk azzal akit szeretek |
| szeretek egyetérteni azzal akit szeretek |
| szeretek tanulni attól akit szeretek |
| szeretem ha taníthatom azt akit szeretek |
| szeretek két szó között a munkából kizökkenni |
|
arra gondolva akit szeretek |
| szeretem ha két szót sikerül összeforrasztanom |
|
annak a gondolatával akit szeretek |
| szeretek az óperenciás tengeren is túlra röpülni |
| szeretek csak úgy a rakparton kószálni azzal akit szeretek |
| beletaposni az időbe mint egy gázpedálba |
| leszakítani az időt mint egy szál virágot |
| várni arra a pillanatra aminek azt mondhatom Megállj! |
| táncba vinni az időt mint egy elsőbálozó lányt |
| táncba menni az idő démoni forgatagával |
| szeretek semmit se csinálni azzal akit szeretek |
| mindent szeretek azzal akit szeretek |
| amit férfi és nő megtehet egymással |
| a kezdet kezdetének kezdete óta |
| azért a kurta üdvért amit stopperrel mérnek a csillagok |
| s ami mindahányszor annyival elhalasztja halálunk percét |
| de talán meghalni is szeretnék azzal akit szeretek |
| hiszen a szeretetnélküliség úgyis halál hívságok hívsága |
|
és zengő érc és pengő cimbalom vagy még az se |
| és halálom percéig nem fogom megérteni hogy jobban lehet |
| mást szeretni mint a szeretetet |
|
Őszi levél – A.-nak
| Hát ez a feladat. Ki tűzte ki? |
| Az alany vagy a tárgy? Ő-e vagy Én-e? |
| Az én sorsom? Az ő sorsnélkülisége? |
| Állandó szökésem az igazi |
|
| feladattól? Véletlen töredéke |
| egy percnek elég megállítani |
| hullásában ezt az egyedüli |
| részét az egésznek? Szóval: a séta |
|
| a fák alatt. Aztán a heverészet, |
| melyben a rész egyszerre csak egész lett: |
| Egy – milliókból. Milliók az egyben. |
|
| Barna, eres, ötujjú falevél. |
| Felvettem. Mit kezdjek vele? Elejtem. |
| Fújja lábad elé a rím. (A szél.) |
|
|
(Még egy) őszi levél – A.-nak
| Még csak próbálja. Tartja még az ág. |
| De érzi már, ahogy lassan leválik. |
| Mellette még zölden rezdül a másik |
| (de azt is már rozsda lyuggatta át). |
|
| A szárvégen még megtapad az ágvég, |
| kapaszkodik a konvexbe a konkáv, |
| de egymásból egymást mégis kibontják, |
| hogy betelljen egy rajtuk túli szándék. |
|
| Már visszavonja magát közülük |
| a nedv, amitől forrt s bomolt a rügy. |
| De holt-e a levél, míg a fa él? |
|
| (Ki kérdi ezt? S választ? Kitől kivánnál?) |
| Megborzong. Könnyedén. És most levált. Már |
| sodorja is (talán feléd) a szél. |
|
|
Mimézis
| tíz hosszú szárú lila tulipán |
| egy sárga pettyes fekete mázas agyagvázában |
| csak az állagát tapintani |
| csak egyhelyben forgó táncát |
| ezeknek az őrjöngő derviseknek |
| ezeknek az oszlopos szenteknek |
| ezeknek a halálratáncoltatott lányoknak |
| ezeknek a boldog mártíroknak |
| nem a léha és gőgös alkotást |
| hogy még egyszer az legyen ami |
| ontológiáját és teleológiáját |
| néma alázattal megtalálni |
| a virág előtti a szárerelőtti a sziromelőtti |
| egy sárga pettyes fekete mázas agyagvázában |
| tíz hosszú szárú lila tulipán |
|
Mimóza
| Nincs – lírai – tárgy líraibb: |
| Ha kicsit is hihetni Freudnak |
| Fele – sejtfala – a tudatnak |
| Ha félig ez hát félig az vagy |
| Egyfeled ott másfeled itt |
| Majd visszajössz érte hiszen |
| A mimóza hosszan-kitartott |
| Hervadás kivárja az akkort |
| Mint egy feloldhatatlan akkord |
|
Népmese-fordítás
|
| Dudvák nyüzsgése, vad, buja, nyers, |
| miknek nevétől borzad a vers… |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| csak mi változtunk, nem a Kert. |
| Shelley–Babits: Az érzékeny plánta |
|
| lett röhögők röhökki röheje |
|
| ahova nézünk szinte más sincs |
| de hogyha akadt valaha más is |
| hát ez volt az originális |
|
| ez volt a csoda a rendhagyó |
|
| hét tengeren ringott az az ágy |
|
| hét évre hitelesítve a sejt |
| kínt is elejt kéjt is felejt |
|
| mert nincs seholse maradás |
| Rilke mondja nem kis dudás |
| hol van már az órjás hivás
|
| mely felemelte őket a földről |
|
| mely ha lesújt is felemel |
|
| az asztal alól rájuk se néz |
|
| hogy ilyesmiből lesz a tragédia |
| abból pedig újra tragédia |
|
| nem minden bokorban terem ilyen |
| az ilyenek sírján liliom terem |
|
ennek a sírján gyom se terem |
|
| most őmaga lett az ártalom |
|
| oly esztelen hogy el se hiszem |
|
| ilyen mesebeli ritka frigy |
| s miként jósló is annyi irigy |
| lett belőle piszkos kis ügy
|
|
| kik voltak egymásnak becses |
| most ingóságuk lett a becses |
| íme a példa mi módra lesz |
| szeretőkből fel- s alperes |
|
| es ist eine alte geschichte |
| de mindig új a mostja az ittje |
| und wem es just passieret |
| annak a szíve a szíve a szíve |
|
| „úgy szeretlek majd megeszlek” |
| lett belőle „tönkreteszlek” |
| „olyan szép vagy senki sem szebb” |
| voltak sztárjai a szexnek |
| lettek frigida-impotensek |
|
|
Őfelsége a Subick a Szamóca
|
| lett önmaga szomorú bohóca |
| és Micmic a Maca a Macóka
|
| saját nevének megtagadója |
|
| földön levegőben tengeren |
| oly esztelen lett hogy el se hiszem |
|
| szerelem vala emocionális |
| (azonfölül pedig morális) |
|
| et la morale de l’histoire |
| vagyis hogy mi ez a morál
|
|
| válasszanak csak az olvasók jól |
| a lehetséges olvasatokból |
| mert mégsem mégsem a sokk szól |
| e hevenyén átültetett sorokból |
|
| hogy fel ne boruljon a mese rendje |
| hisz úgy ment minden mint annak a rendje |
| csak az esztelen vált még esztelenebbre |
|
| szép ifiak csunyácska öregek |
| mégse mondhat hát a Mondó egyebet |
| ami lényegetek csak az legyetek |
| szeressetek és szeressetek |
|
|
|
| mert csak mi változtunk, nem a Kert.
|
| For Love, and Beauty, and Delight |
| there is no death nor change: their might |
| exceeds our organs, wich endure |
| no ligth, beeing themselves obscure. |
|
|
Ronsard új szonettjei
Az új Heléna számára
| Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
| S ki tudja tán atomlámpa fényében ül |
| S keze közt biztosan nem rokka penderül |
| Vajon majd bánja-e – nem is azt a „szerelmet” |
|
| S nem azt a „megvetést” – hisz tudjuk nem vetett meg |
| S enyém leende ha csak afféle körül- |
| Mények közt is ahogy az annak sikerül |
| Ki magából nem ad mást csak a nemiszervet |
|
| Vajon majd bánja-e – nem amit nem adott |
| Hanem amit kapott de el nem fogadott |
| Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló |
|
| De belőlem fakad majd akkor is a Vágy |
| Rózsája miben Önt verssé tükrözte Ronsard
|
| S amiben Ön sosem ismerte föl magát |
|
|
| Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
| Nem tudom hol s mi lesz és ki tudja milyen |
| Számláján gyűlik-e a dollár márka jen |
| Vagy olcsón szórja szét mit olcsón osztva szerzett |
|
| Úgy érzi érdemes volt így tépni a percet |
| Ronsard-t s Horatiust idézve – tévesen |
| Miközben tudja jól hogy nem rózsát terem |
| Magának csak tövist csalánt csömört keservet |
|
| Ingyen se higgye hogy ifjúságát irigylem |
| Hisz az nekem talált kincsesszigeti kincsem |
| Bronzfibula szeme selyemsár haj alatt |
|
| És az lesz akkor is ha majd a földbe vetnek |
| S belőlem s Önből is más semmi sem marad |
| Se rózsa se tövis – csak ezek a szonettek |
|
|
| A szonettek ezek az „ércnél maradóbbak” |
| De maradóbb-e még merő húsnál az érc |
| És az ércnél a vers hisz feslik mint a férc |
| S már nem kecsegteti a költőt se a holnap |
|
| Mi kecsegtesse hát Önt Kósza Kis Lidérc |
| Akinek működő tőkét csak teste hozhat |
| S bár tudja mi a rossz nem tudja mi a rosszabb |
| Mi tartsa vissza? félsz? törvény? hit? eszme? AIDS? |
|
| Milyen legyen? Tisztességes? Miért legyen? |
| Mi győzze meg: miért ne tisztességtelen? |
| Már őrlőbb férgeink is vannak mint a tetvek |
|
| Egymást faló nyüvek: szonettek s poszt-szonettek |
| S csak akkor tudja meg tán mi a szerelem
|
| Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
|
|
|
| (Hiteles: „Vous ruisseaux, vous rochers…”) |
|
| Ti sziklák, patakok, magányos rejtek odvak, |
| Tölgyek, ti erdei csönd örökösei, |
| Utolsó sóhajom jöjjetek hallani, |
| Jegyzői legyetek végső akaratomnak. |
|
| Ti, hű írnokai végzetes bal-soromnak, |
| Hadd nőjjön kérgetekbe vésve ott a ti |
| Törvényetek szerint: míg sorsom messze hí |
| Engem, hol testemtől s lelkemtől megrabolnak. |
|
| Halálra engem egy széplány vad gőgje vet, |
| Kiben nincs becsület, hűség, jog, szeretet, |
| S véremet szívja, mint a sivatagi tigris. |
|
| Erdő, isten veled! fáid, zöld enyheid |
| Boldogok, amiért Ámort nem ismerik, |
| Se anyját, akitől eszét veszti a bölcs is. |
|
|
|
El kell magunkat adni – csak persze nem olcsón*
|
| Énekli a szabad sajtó a média |
| Mily fülcsiklandozó édes melódia |
| Legyen Végeladás ha megbukott a Kölcsön |
|
| Dicső vérfolt virít ropogós nászi gyolcson |
| A tőkének – ha jön – lesz mit működnie |
| Eltépi a papírt nincs mért küszködnie |
| Így is tetszik nekünk nem kell túlsokat költsön |
|
| Ház Ház Európaház Zálogház Áruház |
| Vagy Zártház Gyere be – a sarkon így dalolnak |
| Így leszünk bejegyzett cégtársai Platónnak |
|
| Dante Spinoza Bach majd mindent ránkruház |
| Míg delibb szűzeink – példánk utat mutat – |
| Eladják s persze olcsón adják el magukat |
|
|
| Ha majd öreg lesz Ön – de ki tudhatja lesz- |
| E az? Vagy mi vagyunk e nemben utolsók tán |
| Sokszoros túlélők akiket csak a csótány |
| Fog túlélni e szép jövőjű species |
|
| Manapság tán ezért lesz „gerontofiles” |
| Annyi kis jobbra-rossz s rosszra-jobb csavargó lány |
| S ezért lesz önmaga tar ágán ifjú oltvány |
| Annyi öreg fiú híres meg nem híres |
|
| Tudja: az ifjúság már elröpült fölötte |
| S tudja a választ is ha kérdezi: Hova? |
| A kétezerévest: „vissza hozzád soha”*
|
|
| Mégis fiatalabb mint némely röpke szöszke |
| És egy pillanatért mely egyetlen s örök |
| Meghalna szívesen – még halála előtt |
|
|
| Ha mégis öreg lesz – s tán engem emleget |
| (Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló |
| Ki lepergett akár a rokkáján az orsó) |
| Ne idézgesse e bánatos verseket |
|
| Mélázzon csak azon hogy Ronsard elveszett |
| Sok ifjúsága közt Öné lett az utolsó |
| Mivel úgy látszik ő e földön arra volt jó |
| Hogy lássuk: halandó csak az élet lehet |
|
| Az ifjúság örök Mint szőllős Én-Gedi |
| Sivatagán fakadt biblikus mellei |
| A mindigtőllevőt ki láthatná öregnek? |
|
| Hét életre való tartalék-szeretetnek |
| Kincstára süllyed el velem ha mélybe vetnek |
| Mit Önre pazaroltam (volna – ha engedi) |
|
|
| Ha mégis öreg lesz – vagy inkább ifju még |
| És már nem én hanem Nem-Én hívja tetemre |
| Azt értse meg hogy Önt Ronsard azért szerette |
| (Ha tudható ki hogy szeret kit és miért) |
|
| Mert épp az volt ami éppolyan és akképp |
| Ott és akkor ahogy s amilyen – teste-lelke |
| De ugyanemiatt roppant is meg szerelme |
| Mert nincsen Jelenés nem nyílik meg a Hét
|
|
|
Pecsétes Könyv soha: a vonzás és a válás |
| Úgy járkál mibelénk s mibennünk mint a fájás |
| Szereted kit gyűlölsz s gyűlölnöd kell akit |
|
| Szeretnél A Titok soha fel nem fakad |
| A mélyből feljövő tízszarvú Fenevad |
|
Mely vala s nincs noha létezni láttatik*
|
|
|
| Ha mégis öreg lesz – és majd találkozik |
| Talán az ifjan elszalasztott szerelemmel |
| (Hisz annak higgye meg minden életben el kell |
| Egyszer érkeznie – bárhogy tiltakozik) |
|
| Akkor majd úgyis az én emlékem dereng fel |
| Míg atomfény (vagy mécs?) mellett ábrándozik |
| S a foszfénák között felsejlik az amit |
| Nem tudott vagy nem tudhatott meglátni egyszer |
|
| Hogy nem azért szerettem hogy engem szeressen |
| Hanem hogy ne legyen ily kósza szeretetlen |
| Ki mindenkinek kell de nem kell senkinek |
|
| És nem is csak azért hogy az enyém lehessen |
| Hanem hogy önmagáé legyen hogy sors a sorsa |
| Mikor én – sorstalan – már a földé leszek |
|
| S azért hogy általam tanúságot szerezzen |
| Arról hogy semmi más nem fontos csak a Rózsa*
|
| És rózsát tépni nem késő még öregen sem |
|
|
|
| Nem ilyen verseket szerettem volna írni |
| Titeket zengeni Laurák Beatricék |
| Az hozta volna meg lantom becsét s dicsét |
| A trubadúri dal a dantei ovídi |
|
| Ha a győztes mosoly qual io allor vidi*
|
| Lelhette volna meg versemben tükörét |
| A visszafordító vigasztaló zenét |
| Az én műfajom a tragikusan-idilli |
|
| Az édes gyötrelem hétpróbáját kibírni |
| A sosemteljesült örök szerelmekét |
| És nem a teljesült megkeseredtekét |
|
| De ki írhatja azt amit szeretne írni? |
| Szerelmünk „jobb s bal útját”* ki választja szét? |
| S ki szeretheti azt kit szeretne szeretni? |
|
|
|
Történelmen kívül
| Ki megy a mozgólépcsőn lefelé? |
| Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
|
| Egy sírás megy a mozgólépcsőn lefelé |
| (Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé?) |
| Egy lány megy a mozgólépcsőn lefelé |
| Egy kézbe rejtett arc megy a mozgólépcsőn lefelé |
|
| Egy arcot rejtő kéz megy a mozgólépcsőn lefelé |
| (Mi megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
| Egy szem amely látja az arcot rejtő kezet |
| Egy szem amely nem látja a kézbe rejtett arcot) |
|
| Mi megy a mozgólépcsőn lefelé? |
| Valami amitől valakinek sírnia kell |
| Valami amiről senki se fog tudni soha |
| (Se aki a mozgólépcsőn lefelé megy |
| Se aki a mozgólépcsőn fölfelé megy) |
| Valami ami miatt el kell rejteni az arcot |
| (A mozgólépcsőn fölfelé menők elől) |
| Valami ami valakinek mindennél fontosabb |
| S amiről mindenki más tudomást se vesz |
| (Se aki fölfelé megy a mozgólépcsőn |
| Se aki lefelé megy a mozgólépcsőn) |
| (Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
| Ez más kérdés amit most ne is firtassunk |
| Elég annyi hogy az aki tudni szeretné |
| Ki megy a mozgólépcsőn lefelé) |
|
| Egy lány sír a mozgólépcsőn lefelé |
| Mért sír a lány a mozgólépcsőn lefelé? |
| Senki se tudja és senki se fogja tudni |
| Pedig ez a történelem mindenkori igazi kérdése |
| Amit sose tesz föl magának a történelem |
|
| A metró Deák téri állomásán |
|
|
„Portré vagy Dulcinea”
| sokáig követtem. hozzáláncolva mint |
| egy vontatott kocsi. aztán leszakadtam |
| róla. hagytam. hadd tűnjön el a sűrűben. |
| amiből vétetett s amibe visszatér. |
| az utca számtalan lába között. |
| lehet egy térdhajlatot megszólítani? |
|
| eltűnt. de visszatért. valamely elrendelésből. |
| hihettem volna. ha netán hiszek |
| valamely elrendelésben. de nem. |
| lehet-e a véletlen törvényszerű |
| amikor a törvény véletlenszerű? |
|
| például ez. hogy lehetséges millió |
| közt egy ilyen térdhajlatot megteremteni? |
| „tudja a teremtő”? ő a legkevésbé. |
| ha tudná sose teremtene mást. |
| csak ilyen térdhajlatot. milliót. |
|
| a teremtés? kontár. csupa szerencse |
| ha olykor legjobb formáját kifutja. |
| azt is részlegesen. egy térdhajlatban. |
| vagy egy tekintetben. olykor. a kettő |
| együtt? s hozzá a többi? nem jön össze. |
|
| visszatért. s megint eltűnt. magába |
| visszafordulva. önmagával szemközt. itt volt |
| és nem volt itt. nem volt itt és itt volt. akár |
| ama Baudelaire-i tekintet. ott van-e |
| valahol? az „örök időn”? a világ grafikonján |
| meghatározható helyen? van-e „valahol”? |
|
|
Négy lányportré egy kiállításról
|
JOHANNA – NEM A MÁGLYÁN – a fotelben |
| Mégis olyan akár egy hőseposz |
| Bár alakjában semmi hősi póz |
| Koptatott-farmeres lábszára L-ben |
|
| Átvetve a másikon – zárt kapocs |
| Se vért se kámzsa nem feszül e mellen |
| Csak fehér T-shirt ezen a Pucelle-en |
| Mégis sötét igékkel jóslatos |
|
| Ha nem gondol is mártíriumára |
| Azon ég éghetetlen ifjusága |
| Nyaka tartásában suháng fölény |
|
| Oly egyenes mint előtte a pálya |
| Úgy kel fel mintha harci paripája |
| Nyergébe pattanna „Isten szavára” |
|
| De lobogó máglyát hagy hűlt helyén |
|
|
| Szentnek senki se vélné Barbarát |
| Pedig ő is ott ül toronyba zárva |
| Ez ordas pesti Nikodémiába’ |
| Őrzi a láthatatlan porkoláb |
|
| Hiába látod selyemsár haját |
| Ahogy a körút-éji szél cibálja |
| Vagy sietősen lakásról lakásra |
| Hordja félszűz Massina-mosolyát |
|
| A te karodba vagy ha más karokba |
| Dőlve mindig a saját tornya szobra |
| Kívül-belül-körül viselt Jelül |
|
| Karján hordozza s maga benne ül |
| Míg ágyak hullámán sodródik A |
| Mindennapos közbarbár gótika |
|
| Parázna kis paradox szentje ő |
| (Fényeskedj néki égi Glória) |
|
|
| Nem nem a Mindenség – csupán annak a része |
| Ahogy a mindenség is része őneki |
| Két lantalaku kar – közöttük pengeti |
| Kibomló tincseit – hajszálai zenésze |
|
| Két mell egész kicsi mely rejtőzködve tüntet |
| Egyszerre bújik el s bukkan ki valahol |
| Két lábszár – csúnya? szép? fénysugárként hajol |
| Mindnyájunk sorsaként járva görbült terünket |
|
| Orr – kétfelől Bastet istennő két agátja |
| Egy macska-végtelen két párhuzamosa |
| Szimmetria és a- és disszimmetria |
|
| A kettős számrendszer nagy alternatívája |
| Páros szárnyak között a kvarccsillámu Agy |
| S a fel nem táruló Fekete Lyuk: az Egy |
|
|
4. Szvetlána, Szanja – vagy…
| Párizsból rettegve indult haza |
| Érezte már a vészes strukturákat |
| Egy teraszon ittuk langyos teánkat |
| Haza? vagy csak csetnik és usztasa |
|
| Moszlim – vagy – azt se tudta mi az a |
|
Mi ami (érezte) ellene támad |
| Ő-e a „történelem”? vagy e század |
|
| Él-e? nem él? szűzen? (az volt) vagy meggyalázva |
| Vagy egy (eltévedt –?) golyótól találva |
| (Hiszen rá irányul minden golyó) |
|
| Vagy mint egy eszelős hon „honleánya” |
| (Már semmi még ez sem kizárható) |
| Új évezred előtt Párizs Szarajevó |
|
|
|
Saragossai lány
| Egyszerre felé fordultak a vének |
| Volt ugyan köztük néhány ifju is |
| De itt zsuzsánnai vonatkozásban |
| Ifjú és öreg mind egyszerre „vén” lett |
|
| Mindegyikbe beköltözött a vétek |
| Mikor belépett a zsúfolt terembe |
| Fekete szoknyájában is ruhátlan |
| Mint aki fürdőjéből épp kilépett |
|
| Mikrofonok árnyékában lapulva |
| Lesték tudós lírai doktorok |
| Ahogy gyanútlan (?) átsuhant a termen |
|
| A férfiszem összetett mint a légyé |
| Így vált bennük ezernyi fénytöréssé |
| A saragossai lány Neve Carmen. |
|
|
Ronsard: Les amours
|
Szerelmeink összetéveszthetők |
| Cassandre Marie Hélène de Surgère |
| Meglátod őket egy este az R.E.
|
|
R.-en vagy hol s oly megvesztegetők |
|
| Észveszejtően mások ők az ők
|
| Mind egy-egy vita nuovát ígérő |
| Pillantásuk zsigereidig érő |
| Megejt benned minden megejthetőt |
|
| Míg le nem hull az arcukról az álarc |
| Vagy álarcukról a rá applikált arc |
| És megtudod hogy egyek ezeregyek |
|
| Mind csak Ronsard bordájából szövettek |
| Nyomukban csak saját nyomod követted |
| Rajtuk át jutsz – magadtól magadig |
|
| Hogy azt se tudod már melyik melyik |
| Fényük a te homályod A szerelmek?
|
| Mi mást vártál? A te szerelmeid |
|
|
Ronsard platonizál
| Sorsom bárhová is hurcolja sorsát |
| (most épp Barcelonában landolok), |
| csak a te varázsgömbödben forog, |
| mindig te vagy a meditációs tárgy. |
|
| Olyan vagy mint egy nyomasztó adósság – |
| bár hitelező érte nem kopog, |
| csak saját magam adósa vagyok: |
| szegény-gazdag magam-nélküli Ronsard. |
|
| S hogy te ki vagy? Nem tudja senki; én se. |
| Barlangfalamon árnyék jelenése, |
| mely hátam mögé rejti lényegét. |
|
| Folytonos ittnemléteddel beteltem. |
| Elérted azt, hogy már nem is szerelmem, |
| csak szerelmes verseim tárgya légy. |
|
|
Nem Petrarcák utóda
| Nincs Laurám, Lillám, Déliám, Helénám – |
| ó e kegyetlenek, e kegyesek. |
| Élményeim e nemben vegyesek. |
| Menny és Pokol a költők jussa – s méltán –, |
|
| az enyém csak közemberi eset. |
| Szörnyebbet se, csodásabbat se mért rám |
| a sors, mint amit ez alanti szférán |
| az em(ném)berek nyernek/vesztenek. |
|
| Nem kaptam tőlük Poklot és Eget – |
| hogy lenne kimeríthetetlen témám |
| a vesztett üdv s a mennyei remény tán… |
|
| Későn, már csak azon merenghetek, |
| hogy nem én siratom őt – sírva énrám |
| néz Odatúlra majd az én Helénám. |
|
|
Mégis petrarkizálva
| Most már hiába minden. Halhatatlan |
| Leszel. E sorsra jutsz, bárhova fuss. |
| Monumentum. Aere Perennius. |
| Akard, vagy sem. Akarjam. Ne akarjam. |
|
| Nem rajtad múlik és éppúgy se rajtam. |
| Névtelenül is nevedé e juss. |
| Rég volt április május július?
|
| És június? Itt marad e szavakban. |
|
| Feledni lehet – el-feledni semmit. |
|
Lettünk ami lettünk. És nem lelettünk |
| Más mint ami voltunk. Elválva? Együtt? |
|
| Az idő nem ront semmin nem is enyhít. |
| Van ami volt. Lesz a van. Száz alakban.
|
| Mit tehetsz? Élve így vagy halhatatlan.
|
|
|
És június?…
Kiegészítés egy Hölderlin-vershez
|
| April und Mai und. Julius sind ferne. |
| Ich bin nichts mehr. Ich lebe nicht mehr gerne. |
| (Április, Május, Július be régi. |
| Semmi vagyok már. Nincsen kedvem élni.) |
|
| Hiszen majd az is olyan régi lesz. |
| Kihullt az idő felbomlott szövedékéből? |
| (Vagy fennakadt a bomlott agy rostáján?) |
| Egy valaha-volt és sose-volttá lett |
| Egy bika amely kitört a hónapok csordájából? |
| Vagy egy tag amely kitört az idő márványából? |
| Egy megismételhetetlen, június nélküli év? |
| (Vagy egy megismételhetetlen év |
| vagy folytathatatlanul beteljesedett idő? |
| Érthetetlen törlés a múlt szövegében? |
| Vagy olvashatatlan írás a jövőnek szánt üzeneten? |
| Az az elfeledhetetlenül elfeledett |
| amelytől majd április május (június) |
| is elfelejtkezik önmagáról |
| amely kilopta magát a kerengő időből |
| Hiányzó számjegy a sorban |
| amelytől hibás lesz a lélek számítása |
| Saját ragyogásának kövétől |
| felbillenthetetlen napéjegyeni lebegésével |
| és mindent felborító váratlan viharaival |
| Egy június amely sohase volt |
| őrületként közénk csörtető |
|
|
Ronsard felel a kihívásra
| már nem mondok neked se jót se rosszat |
| mért kéne nekem megítélni hogy |
| ez a szoknya vagy az a blúz a jobb |
| s hajad hogy szebb ha rövidebb ha hosszabb |
|
| ujjad így is úgy is közte motozgat |
| s én is tudom ahogy te is tudod |
| csak visszautasító mosolyod |
| amit kihívásod cserébe hozhat |
|
| s éppily felemás a feleletem |
| amire vágyom már csak tettetem |
| s amit megtagadsz talán meg is adnád |
|
| ha nem kívánnám olyan élethűen |
| így játszadozunk gondtalan mi csacskák |
| nem is a tűzzel – de benne a tűzben |
|
|
Ronsard nem tudja mit gondol s nem gondolja amit tud
| már csak elalvás előtt gondolok rád |
| nem szeretlek már hát nem is gyűlöllek |
| pedig tudom gyűlölnöm kellene |
| ha tudnám gyűlölni akit szerettem |
|
| most sokan másra gondolnak tudom |
| de te tudod hogy én rád gondolok |
| ez is a kettőnk titka mint a többi |
| gondolhat róla bárki bármit is |
|
| s hogy te kire gondolsz és mit feledtél? |
| már azt se tudom szeretném-e tudni |
| betörtél mint gyerek egy ablakot |
|
| nem tükröződik benne vissza semmi |
| csak az ahogy vacogva itt maradtál |
| s aztán magadtól megriadva elfutsz |
|
| de első éjszakánk testszaga most is |
| élő testként fekszi meg ágyamat |
| vele alszom el és rá ébredek |
|
| (de hát tudom ezt is csak gondolom |
| könyvem letéve mielőtt elalszom) |
|
|
Ezután esméré
| amennyire persze ismerni lehet |
| legalább úgy mint egy asztalt |
| egy macskát egy autót egy virágot |
| vagy egy szó jelentéseinek bozótját |
| már csak az édenkerti ismeret hiányzott |
| ezután Ádám esméré az ő feleségét az Évát |
| s azóta tudja hogy egyáltalán nem ismeri |
| nem is ismerte és soha nem fogja megismerni |
| mert sose tudhatjuk kivel alszunk
|
| mindig inkognitóra vetkezünk le |
|
Mellékdal egy szerelmes vershez
(vagy Használati utasítás vagy
Élet és Irodalom vagy Ars Poetica)
teneked is és teneked sem |
|
Csak egy szonett
| Ha mindent is – magad mégsem raboltad |
| El tőlem – s magam önmagamtól én sem |
| Félbe-hasított faként is egészben |
| Maradtunk mind a ketten kiraboltak |
|
| Mért is tudtál volna te lenni jobbnak |
| Mint ahogyan lehet e Téridőben |
| A közöttünk mindegyre terjedőben |
| Mely a számunkra mindegyre fogyó jav |
|
| S téged se raboltalak el magamtól |
| Bennem mindig akkor marad az akkor
|
| Én maradok az állandó jelennél |
|
| Nem házalok se jövőnél se múltnál |
| Mindent megőrizek ami lehetnél |
| És mindent elfelejtek ami voltál |
|
|
Szümpozion
| se mások feneketlen bendők |
| nemcsak vitamint s albumint |
|
| falunk folyton de kínt de színt |
| és szót és múltat és jövendőt |
| és remegést és eleven hőt |
|
| mindig csak a másikba férünk |
|
| egymást mind egymásra ítéljük |
| mindig csak a másikból élünk |
|
|
Jött-ment
| Úgy jött mint aki már régóta jön |
| Leszállt a néptelen állomáson és várta hogy várják |
| Poggyászában elhozta magát a titkaival együtt |
| A cselló nyakával a nyakában mintha vesszőt |
| Jelképező kígyó ágaskodna feléje |
| Torkából dalra kelt magánhangzók röppentek ki |
| Ujjai közt tűznyelvek szörnyei támadtak |
| Sivatagi pályaudvarokon meztelen testek |
| Peregtek ki a peron homokjára |
| És úgy ment el mint aki itt se volt |
| Nem vitt el semmit és nem hagyott itt semmit |
| Mint egy tisztáson átiramló könnyű rőtvad |
| Kivillant az aljból s már el is tűnt az aljban |
| Irhájának nyoma se maradt az ágyamon |
| Ágyamnak nyoma se maradt az irháján |
| Csak a hangja tapadt meg az üzenetrögzítőn |
| Azóta folyvást ugyanazt hajtogatja mint egy rekedt |
| Papagáj míg végleg le nem törlöm A teste |
| A lelke amely itt volt (ha volt) |
|
Madrigál (I)
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
|
Madrigál (2)
Egy nő. Nem tudom, szeret-e. Feltehetően nem. Csak szeretne. Én is szeretném. Ha szeretne. És ha szeretném. De valami mindakettőnket meggátol ebben. Az idők nem egyeztethetők. Akár azok az igék, amelyeknek nincs múlt idejük. Illetve jövő idejük. De akkor mihez képest legyenek jelen? Pedig jelen van bennem. És jelen vagyok benne. Bár lehet, hogy csak a múltam van benne jelen. A melle napraforgó. Mindig felém fordul. Akkor is, ha hátat fordít. A hátulja mindig hűvös távolságban marad. Akkor is, ha felém fordul. A legfelémebben. Mikor a két tenyerembe fogva, mint egy hűvös sima kőkorsót, illető áhítattal a számhoz emelem. Különben imádja Bach 1. G-dúr cselló szólószvitjét (BWV 1007). Akárcsak én. Ez összeköt. A zene időtlen kötelékeivel. Mit számít Bachnak hogy mikor élt? és mikor mi? Meg Schiele és Modigliani is – egyszerre. Nem is az a kérdés, Modigliani vagy Schiele. Tudjuk, hogy ilyenek is vagyunk meg olyanok is. Mint a szemcsés homokkő meg a márvány. Mit számít köztük az a porszemnyi idő? Azért néha találkozunk egymásban. Mint aki elkésve is eléri a várva várt vonatot, amelyik – véletlenül – szintén késve érkezik. A már-már reménytelen várakozásban végre ott találják magukat (egymást?) egymás mellett a
néptelen pályaudvaron. A poggyászuk, titkaikkal tömve, a lábuk előtt hever. Mint egy hűséges, de hamis kutya. |
Madrigál (3)
| S most itt van bár senki se tudja hol |
| Kincses sziget vagy Kalózok szigete |
| Hullámmelle hullámok hátán gördül ki a partra |
| A tengerek seholján ott ahol nem |
| De a fuldokló mégis megtalálja |
| És maradék erejével felkapaszkodik rá |
| Ha mind a tíz körme beleszakadna is |
| Hogy sómarta ajkaival elérje a kincses |
| Kútkávát a kincs édes locusát |
| És ne tudja ez még az élet-e vagy már a halál |
|
Madrigál (4)
|
| „Úgy éltem a boldogtalanság |
| közepén, mint szeretőm köldöke a hasán: az az |
| icipicike mélyedés volt számomra a női test- |
| virág visszafejlődött kelyhe […], |
| a centralitás legszebb paradigmája…” |
|
| láttam a bal lábujjhegyét |
| mely lába szárán fölhalad |
| mígnem két ágra válva szét |
| csak a skurcba dőlt vállakat |
| s az orr a száj az áll alatt |
| a korongon csiszolt nyakat |
| csak melle két félholdivét |
| borostyánba zárt kezdetét |
|
s míg nem láttam a köldökét |
| nekem nyugalmat már a vak |
|
|
Madrigál (X)
Ez nem Orlando madrigálja |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
Ez nem Orlando madrigálja |
Nem is Bach szóló-gordonkája |
(C-dur 1009 az opus-száma) |
Sose lép tonikáról dominánsra |
(Inkább csak Tónikáról Domikára) |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
|
[Párizs–Budapest, 1995. június] |
|
Kétféle – kétfelé
| talán úgy |
mint a pünkösdi rózsa |
| talán így |
ahogy hulltukban is |
| pirosan lüktető |
szirmaiba temetkezik |
| maga körül a földön |
magával veszi körül magát |
| éppoly szabályosan |
és éppoly szertelenül |
| akár eddig a szárán |
nem más lesz csak egy másik |
|
| (Talán úgy |
hogy köréd hullok |
| mint szirmaival |
maga köré a pünkösdi rózsa |
|
|
|