Részletek egy megírhatatlan versesregényből

(Részlet)
 

X-edik ének

 

1

Már az Első is maga volt a képte-
 
Lenség, önnön merő cáfolata,
Hát még ez X-edik Ének… De létre
 
Úgy jött, akár maga a Lét, aka-
Ratom s jobb belátásom ellenére –
 
S nem mindig ez-e az írás maga?
Nem az, ami – csak annak (égi?) mása:
Önnön tagadásának tagadása.
 

2

Bízzuk a biztost a bizonytalanra.
 
A nyelv váratlan ajándékai
Nagylelkűn hullanak, akár a manna,
 
Nem kell más, csak a szádat tátani:
A rím fölfedi azt, amit takarna
 
(S ha kell, a fölfedettet elfödi);
S az akrosztikon meg az anagramma,
Mely Villon titkát rejti* – és kiadja:
 

3

Kijöttek öt százados reskontói,
 
Elárulva a szép Catherine Vausalles-t –
E századnak… De hagyjuk ezt az ósdi
 
Módszert, nem dívnak már a rég csodált
Tudós költészet machinációi,
 
Ma (nálunk) nem csípik a clus trobart.*
A vers csak akkor tetszik, ha közért-
Hető. S bár az olvasó a Közért
 

4

Szabadpolcain már kedvére választ
 
Kenyeret, WC-papírt, fogkefét,
Ha aisthesisben* is önkiszolgál, azt
 
Nem kedveli az elméletiség:
A költő tartson csak bő áru-választ,
 
De kérdéseit föl mások tegyék.
Csak egy értelme legyen (vagy ha egy se),
Úgy jó a beste dalnok verse-berse.
 

5

Különben majd még belemagyaráznak
 
Ezt-azt a fránya (nyájas) olvasók,
Képesek és még nem azon vitáznak,
 
Hogy mit „akart” vele (az oktatók
Szerint) a költő „mondani” – gyalázat!
 
Netán azt fürkészik: mit mondhatott?
Mit mondott? – amiről tán nem tud ő se,
Csak az olvasó, a valódi hőse.
 

6

Én is, hogy mit akartam mondani?
 
Tán épp azt, hogy nem mondani akartam:
Másvalamit, valami mást, ami
 
A mondás küszöbe fölött s alatt van;
A láthatatlan akar látszani
 
Általa, anyag az antianyagban,
Lámcsak, megint a tartalom s a forma,
E róka-fogta-csuka-csuka-fogta-
 

7

Róka, amely sosem ereszti egymást.
 
Szimmetria és disszimmetria
(Világ törvényének hol azt, hol ezt lásd,
 
Tanítja fizika s esztétika),
S még könnyedén mondhatnánk róla egy s mást,
 
Sellő, kentaur, fából vaskarika…
Hibás kör, melyben egyre kergetőzöm,
Hogy megtaláljam valahára – hősöm
 

8

(Aki sehol önmagát sem találja,
 
Se személyije, se munkahelye,
Nemhogy hétvégi, hétközi tanyája,
 
Nemhogy ingatlana, ingója se,
Biztos úr, legjobb lesz, ha sittre vágja
 
E kéteset, eljárást ellene
Magam kérek – legalább megmenekszem
Attól, hogy versben kelljen megkeresnem):
 

9

Jogalany, aki minden jog híján van,
 
Illetőség nélküli illető,
A folyamatos nemlét státusában
 
Mégiscsak létezőként létező –
Vagy pontosabban hogy definiáljam?
 
Tükör? típus? ihletett? ihlető?
Merő általánosság s különösség.
Hős, aki keresi a maga hősét.
 

9/ a

(Mi legyen hát a neve? Nemtudomky.
 
[De visszaélni ezzel sem fogok.]
Legyen csak Bárki… Ez, Az… Humpty-Dumpty…
 
[Minden név nyakunkba vetett hurok.]
Vagy mint… a névtelen, eleve-Senki
 
Ifjú társam, ki névtelen bukott
A sírba, s egyetlen könyve fölé jó-
Előre ezt írta: Nobody Nemo.)
 

10

Azt se tudni, farmer, frakk, tóga, mente
 
Lenne, ha viselné, amit visel,
Gyökértelenség kósza meztelenje,
 
Még annyi sincs róla jegyezve fel,
Hogy „egy napon bekukkant Debrecenbe”,
 
Nincs mögötte epikai hitel,
Nem igazolja néphit, mese, míthosz,
Csak önmagából hozza azt, amit – hoz.
 

11

De keresetlenül is, mégis ott áll,
 
Hol mindig is állt minden hősi ős,
A kikerülhetetlen hármasútnál,
 
Melyet vasorrú bába őriz és
Aranyalmafa, s még mi? – mit tudom már?
 
Ami csak a mesékből ismerős,
De amit önmagunkban megtalálunk,
Épp, ha a mesét magunkról lehántjuk.
 

12

S a választás néki éppoly nehéz az
 
Utak közt, mint a hősök közt nekem.
Nem hármas út – nyüzsög, akár a méhkas,
 
Utak rajától az a tájelem,
Hol indulnia kell – maga felé, s a
 
Sorsa felé, mely, hogyha meglelem,
Enyém is lesz, s így egyesülve ketten,
Létrejön valami, ami – egyetlen.
(Kóda)
13
A tények szerint tévedett Adorno,
 
Mert hisz, csodák csodája, lehetett
A máglyákon torlódó szörnyű pornó,
 
A csont-group-sexben égő tetemek
Világra- (vagy azon is túlra-) szóló
 
Botránya után írni verseket,
S valónak venni a Kilencedik
Fülünkbemászó hiedelmeit.
 

14

De hátha most ők tévednek, a tények?
 
(Hisz a tények ténye is relatív.)
S pusztán csak költöttek a költemények,
 
S egy sem valódi, csupán művi mív.
S minden neo- és poszt-neo-kísérlet
 
Ellenére sem tud az ész s a szív
(Mi más?) új műfajjal felelni a
Történelem új műfajaira:
 

15

Totális után már szupertotális
 
Háború (melynek -sége oly kerek,
Mint a földé), s immár interstelláris
 
Támadó (s védő?) fegyverrendszerek,
Közben meg, mintegy intermediális
 
Módon, koholt rímek s koholt perek,
Végül: nem szorítkozva fajra, népre,
A genocídium nembeliesítése.*
 

16

S a „régi” műfajok? Mind virulandók
 
Azok is korunk dús kertjeiben:
Orgyilkosság? ilyen s olyan kommandók
 
Vállalják büszkén szárazon, vízen,
S persze légben, s – ó túlélő halandók! –
 
Megint szent háborút hirdetni sem
„Kétségbe’sett kacaj” – annyi galádul
Felszentelt háború gyalázatán túl.
 

17

Hősömnek (ha volna – és lenni nem rest,
 
Miként jómagam sem) ezt kellene,
Mindezt, ahogy elő van írva, megtest-
 
Esíteni, hogy hősnek megfele-
Lően feleljen ez egyetemes teszt
 
Kifogyhatatlan kérdéseire,
S tényleg, megírhatóan, az lehessen:
Versem hőse, hősöm verse: a versem.
 

18

Mely mégis van. Bár kifullad ez ének
 
Már, s még most is hiába keresem
Jogát s értelmét kétes lételének,
 
Mely, amíg nincs, az én kísérletem
Csupán, belémjáró makacs kísértet,
 
Ki testtelenül mindig megjelen,
De azt súgja, hogy a való s a költött
Mégis együtt ölt testet benne…
 
(folyt. köv.)
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]