Kondor Béla két sorozatához

1. „Valaki önarcképe” Valaki        akárki        bárki        nem mindegy ki?       haj száj szem és persze fül orr homlok „Goethe-csont” és a többi         mindig ugyanaz a nóta a NAGY TÉMA amivel az oly soká sikertelenül kísérletező természet végre „megfogta az isten lábát” (vagyis önmagáét?) s most végtelen változatokat játszik rá kimondhatatlan idők óta (jóideje már maga se tudja mióta idegen-lelkű gépekkel számlálja vagy sugár-mutatójú kobalt-órákkal) a porcoshalaktól eddig a valakiig tehozzádig vagy énhozzámig (és tovább?      tovább?) haj száj szem és fül orr homlok és „Goethe-csont” és a többi és a többi taraj vagy bóbita vagy sörény vagy micisapka én vagy valaki más más     aki mindig én vagyok az     aki itt ül önmagával szemben az üres vászon tükrében nézve magát míg saját arcából kirajzol rá valaki mást (haj száj szem fül orr homlok „Goethe-csont”) És attól kérdezi      hogy lehet hogy épp ez a valaki lettem      én hogy épp én lettem ez a      nem mindegy ki?     akárki bárki      valaki   2. „Happening” ITT            EZT           ÍGY            MOST nem az emlékeimet     a gondolataimat a sejtelmeimet     a képzeteimet a képzettársításaimat a társított képzeteimet a reményeimet         az esélyeimet a megbánásaimat     a vágyaimat nem négyszázmillió év kódjait a sejtjeimben nem is e pillanat egyszeri mutációját az agyamban csak EZT ahogy csorgatott-ezüst felhők között durva aranyrögökből egyszerre kerek érmévé veretik a hajnali Nap és kifogyhatatlanul önmagára váltja magát a belenéző szem jutalmaként mert senki más nem látta és soha senki nem fogja látni többé MOST        ÍGY        EZT        ITT