Szülőház
A végén ott volt a negyedik szoba. Előszoba. Kisszoba. Hálószoba. Ebédlő. Mindnek volt neve. Akárcsak nekem magamnak. És utánuk következett. Ez a nevesincs. Amit csak számon lehetett tartani. Mint egy negyedik dimenzió. Negyedik halmazállapot. A paraszti tisztaszobák tisztán metafizikai korrelátuma. A belül, ami kívül van. Lakásonkívüli szoba. Szobánkívüli lakás. Magánkívüli önmaga. Ex… Eksztatikus. Egzotikum. Expedíció. Egyszer nem találtak valamit, s azt mondták, menjek, nézzem meg a negyedik szobában. Úgy léptem be az ajtón, ahogy Rimbaud hatolhatott be Ogadenbe, az első európaiként. Ugyanúgy be volt rendezve, mint a többi. Asztal, székek, dívány, szekrény. De senki sem aludt, ült, dolgozott, rakodott benne. Mint egy túlfolyó a zárt csőrendszerekben. Túlcsillag a nyitott csillagrendszerekben. Fehér folt. Fekete lyuk. A szükséges fölösleg. Ami nélkül a szükséges se lehet meg. Nem tudni, mire való. Bár éppolyan való, mint a többi. Mindnyájunkban benne való. Csak nem tudunk róla. A végén mindennek ott van a negyedik szoba. |
Kondor Béla két sorozatához
| mindegy ki? haj száj szem
|
| és persze fül orr homlok „Goethe-csont” |
| és a többi mindig ugyanaz a nóta |
| a NAGY TÉMA amivel az oly soká |
| sikertelenül kísérletező természet |
| végre „megfogta az isten lábát” |
| s most végtelen változatokat játszik rá |
| (jóideje már maga se tudja mióta |
| idegen-lelkű gépekkel számlálja |
| vagy sugár-mutatójú kobalt-órákkal) |
| a porcoshalaktól eddig a valakiig
|
| tehozzádig vagy énhozzámig |
| haj száj szem és fül orr homlok |
| és „Goethe-csont” és a többi és a többi |
| taraj vagy bóbita vagy sörény vagy micisapka |
| az aki itt ül önmagával szemben |
| az üres vászon tükrében nézve magát |
| míg saját arcából kirajzol rá valaki mást |
| (haj száj szem fül orr homlok „Goethe-csont”) |
| És attól kérdezi hogy lehet |
| hogy épp ez a valaki lettem én
|
| hogy épp én lettem ez a nem mindegy |
|
| nem az emlékeimet a gondolataimat |
| a sejtelmeimet a képzeteimet |
| a reményeimet az esélyeimet |
| a megbánásaimat a vágyaimat |
| nem négyszázmillió év kódjait |
| nem is e pillanat egyszeri mutációját |
| ahogy csorgatott-ezüst felhők között |
| durva aranyrögökből egyszerre |
| kerek érmévé veretik a hajnali Nap |
| és kifogyhatatlanul önmagára váltja magát |
| a belenéző szem jutalmaként |
| és soha senki nem fogja látni többé |
|
|
Boglári bagatellek
| (De még nyílnak a kertben |
|
|
| Hogy olyan messze vannak. |
|
|
| A rózsa még ma is kifeslett |
| A fa még talpig zöldben áll |
| A víz is vonzza még a testet |
| Még minden olyan mint a nyár |
|
| Még olyan Olyan még De már csak |
|
Olyan Milyen? E még s e már
|
| Közt nem tudod milyen a nyár Csak |
| Azt tudod hogy elmúlt a nyár |
|
|
|
Nyár (vége)
| Még nyílt szemmel igazukat hazudják |
| Nyár hamis tanúi a dáliák |
| Hogy létezik e földön más világ |
| És másfelé is tudná venni útját |
|
| Hogy kétesebb ez mint azt lombjahullt fák |
| Levert dió levált birs vallanák |
| Lomb rozsdáját késő alkímiák |
| Koholt fényei arannyal befutják |
|
| Még egy őszi szonett a Nagy Talonban |
| A csörömpölő ócskavashalomban |
| Mit összehord a kertben a gereblye |
|
| A Nagy Perben még egy vesztes szonett De |
| Valljátok csak álságtok igazát |
| Ti nyár hamistanúi dáliák |
|
|
Aug. 14.–szept. 27.
| most is meghozta a magáét. |
| mézöntők. lángszórók. lilák. |
|
| imbolygó kis szagukkal mint az árnyék |
| egész kis fényűző világvég. |
|
| nyárvég. évvég. nap vége. vége |
| kései fény sző könnyü szöszt |
| a keserű őszirózsa-levélre. |
|
| mindig boglári virágok hozzák az őszt. |
|
|
Gyerek-sor
|
Mottó: „Költő az, aki, ha úgy esik, ötödfeles jambusba tudja szedni azt is, hogy: »LFS.«”
(Kodály Zoltán intelme egy ifjú költőhöz – az ifjú költő bizalmas közlése szerint.)
*
Egy hexameterbe minden belefér. (Egy régi görög bölcselő.)
|
| Kűmé, Szmürna, Khiosz, Kolophón, Pülosz, Argosz, Athéna: |
|
Hét város verseng: melyike szülte Homért? |
| Hét lány volt ama tisztes kis boglári családban: |
|
Hexameterbe simul szépen az ő nevük is. |
| Annyi nevet vésnek föl könyvbe, szoborra, plakettre, |
|
Mért ne legyen védőszentjeimé ez a vers? |
| Irma, Adéla, Aranka, Bianka, Szerén, Gizi, Terka: |
|
Újra együtt lesznek: nagymama és hugai. |
|
Őszi szonett
|
Hagyományos. De milyen hagyományos. |
| Rácsos nap. Hullámzó víz. Vadkacsák. |
| Szélcsend. És csönd. November-árvaság. |
| Csak a hullám. Mely hullámot utánoz. |
|
| A természet. Ismétli önmagát. |
| A szokásos. De még milyen szokásos. |
| A szél. Nem fúj. Nádszál sem ér a sáshoz. |
| Az ok. Mintha nem tudná az okát. |
|
| Ma nincs szél. Csak a tegnapi. A tegnap- |
| Előtti. Mely a mélyből újra felcsap. |
| Önmagát önmagával mozgató. |
|
| De nem. Vihar nem lesz. A nyár. (Viharnak |
| S mámornak gerjesztője.) Rég kihamvadt. |
| Ne hidd. Hogy tükröt tart eléd. A tó. |
|
|
Helyi változatok – általános közhelyekre
| ezek a kék hegyek a túlsó parton |
| derekukon azokkal a zöld foltokkal |
| azokkal a kék foltokkal a derekukon |
| (aszerint hogy milyen fény esik rájuk |
| aszerint hogy hogy esik rájuk a fény) |
| ez a túlsó part amely mindig a túlsó part |
| akár közeledik akár távolodik |
| a jóra vagy rosszra forduló időben |
| ezek a mindig változó színek |
| a tejfehértől a pléh- galamb- eső- és acélszürkén |
| szellőkéken vagy viharzölden át az ősi borszínűig |
| az ég mindig változó tükre előtt |
| minden pillanatban átöltöző vizen |
| ez a templomtoronnyal a parthoz szögezett két |
| ezek a mindig a tó felé induló platánok |
| ezek a vörös kövek a mólón |
| ezek a vörös rózsák a kertben |
| ha itt vagyok és ha nem vagyok itt |
|
Balatonboglár, 1982. június 26. |
|
Egy este
| nem nem a lelkiismeret vala- |
| mi más alig tudom magam az ágyra |
| feszíteni mintha kínpadra vágyva |
| mint varsa le-föl vergődő hala |
|
| egyetlen nagy háló az éjszaka |
| nem bűnbánat nem is a hiánya |
| a nap tűzpróbáját ki ma sem állva |
| kezembe-égett izzó szén a ma |
|
| ma sem ma is mais ez a masem |
| ma is megint innen a limesen |
| nem magamnál tovább még magamig sem |
|
| megloptak magamtól is mi lopott meg? |
| ma is? ma sem az voltam ami lettem |
| ma is dolgomvégezetlen halok meg |
|
|
Részletek egy megírhatatlan versesregényből
| Már az Első is maga volt a képte- |
|
Lenség, önnön merő cáfolata, |
| Hát még ez X-edik Ének… De létre |
|
Úgy jött, akár maga a Lét, aka- |
| Ratom s jobb belátásom ellenére – |
|
S nem mindig ez-e az írás maga? |
| Nem az, ami – csak annak (égi?) mása: |
| Önnön tagadásának tagadása. |
|
| Bízzuk a biztost a bizonytalanra. |
|
A nyelv váratlan ajándékai |
| Nagylelkűn hullanak, akár a manna, |
|
Nem kell más, csak a szádat tátani: |
| A rím fölfedi azt, amit takarna |
|
(S ha kell, a fölfedettet elfödi); |
| S az akrosztikon meg az anagramma, |
| Mely Villon titkát rejti* – és kiadja: |
|
| Kijöttek öt százados reskontói, |
|
Elárulva a szép Catherine Vausalles-t – |
| E századnak… De hagyjuk ezt az ósdi |
|
Módszert, nem dívnak már a rég csodált |
| Tudós költészet machinációi, |
|
Ma (nálunk) nem csípik a clus trobart.*
|
| A vers csak akkor tetszik, ha közért- |
| Hető. S bár az olvasó a Közért |
|
| Szabadpolcain már kedvére választ |
|
Kenyeret, WC-papírt, fogkefét, |
| Ha aisthesisben* is önkiszolgál, azt |
|
Nem kedveli az elméletiség: |
| A költő tartson csak bő áru-választ, |
|
De kérdéseit föl mások tegyék. |
| Csak egy értelme legyen (vagy ha egy se), |
| Úgy jó a beste dalnok verse-berse. |
|
| Különben majd még belemagyaráznak |
|
Ezt-azt a fránya (nyájas) olvasók, |
| Képesek és még nem azon vitáznak, |
|
Hogy mit „akart” vele (az oktatók |
| Szerint) a költő „mondani” – gyalázat! |
|
Netán azt fürkészik: mit mondhatott?
|
| Mit mondott? – amiről tán nem tud ő se, |
| Csak az olvasó, a valódi hőse. |
|
| Én is, hogy mit akartam mondani? |
|
Tán épp azt, hogy nem mondani akartam: |
| Másvalamit, valami mást, ami |
|
A mondás küszöbe fölött s alatt van; |
| A láthatatlan akar látszani |
|
Általa, anyag az antianyagban, |
| Lámcsak, megint a tartalom s a forma, |
| E róka-fogta-csuka-csuka-fogta- |
|
| Róka, amely sosem ereszti egymást. |
|
Szimmetria és disszimmetria |
| (Világ törvényének hol azt, hol ezt lásd, |
|
Tanítja fizika s esztétika), |
| S még könnyedén mondhatnánk róla egy s mást, |
|
Sellő, kentaur, fából vaskarika… |
| Hibás kör, melyben egyre kergetőzöm, |
| Hogy megtaláljam valahára – hősöm |
|
| (Aki sehol önmagát sem találja, |
|
Se személyije, se munkahelye, |
| Nemhogy hétvégi, hétközi tanyája, |
|
Nemhogy ingatlana, ingója se, |
| Biztos úr, legjobb lesz, ha sittre vágja |
|
E kéteset, eljárást ellene |
| Magam kérek – legalább megmenekszem |
| Attól, hogy versben kelljen megkeresnem): |
|
| Jogalany, aki minden jog híján van, |
|
Illetőség nélküli illető, |
| A folyamatos nemlét státusában |
|
Mégiscsak létezőként létező – |
| Vagy pontosabban hogy definiáljam? |
|
Tükör? típus? ihletett? ihlető? |
| Merő általánosság s különösség. |
| Hős, aki keresi a maga hősét. |
|
| (Mi legyen hát a neve? Nemtudomky.
|
|
[De visszaélni ezzel sem fogok.] |
| Legyen csak Bárki… Ez, Az… Humpty-Dumpty… |
|
[Minden név nyakunkba vetett hurok.] |
| Vagy mint… a névtelen, eleve-Senki |
|
Ifjú társam, ki névtelen bukott |
| A sírba, s egyetlen könyve fölé jó- |
| Előre ezt írta: Nobody Nemo.) |
|
| Azt se tudni, farmer, frakk, tóga, mente |
|
Lenne, ha viselné, amit visel, |
| Gyökértelenség kósza meztelenje, |
|
Még annyi sincs róla jegyezve fel, |
| Hogy „egy napon bekukkant Debrecenbe”, |
|
Nincs mögötte epikai hitel, |
| Nem igazolja néphit, mese, míthosz, |
| Csak önmagából hozza azt, amit – hoz. |
|
| De keresetlenül is, mégis ott áll, |
|
Hol mindig is állt minden hősi ős, |
| A kikerülhetetlen hármasútnál, |
|
Melyet vasorrú bába őriz és |
| Aranyalmafa, s még mi? – mit tudom már? |
|
Ami csak a mesékből ismerős, |
| De amit önmagunkban megtalálunk, |
| Épp, ha a mesét magunkról lehántjuk. |
|
| S a választás néki éppoly nehéz az |
|
Utak közt, mint a hősök közt nekem. |
| Nem hármas út – nyüzsög, akár a méhkas, |
|
Utak rajától az a tájelem, |
| Hol indulnia kell – maga felé, s a |
|
Sorsa felé, mely, hogyha meglelem, |
| Enyém is lesz, s így egyesülve ketten, |
| Létrejön valami, ami – egyetlen. |
|
| A tények szerint tévedett Adorno, |
|
Mert hisz, csodák csodája, lehetett
|
| A máglyákon torlódó szörnyű pornó, |
|
A csont-group-sexben égő tetemek |
| Világra- (vagy azon is túlra-) szóló |
|
Botránya után írni verseket, |
| S valónak venni a Kilencedik
|
| Fülünkbemászó hiedelmeit. |
|
| De hátha most ők tévednek, a tények? |
|
(Hisz a tények ténye is relatív.) |
| S pusztán csak költöttek a költemények, |
|
S egy sem valódi, csupán művi mív. |
| S minden neo- és poszt-neo-kísérlet |
|
Ellenére sem tud az ész s a szív |
| (Mi más?) új műfajjal felelni a |
|
| Totális után már szupertotális |
|
Háború (melynek -sége oly kerek, |
| Mint a földé), s immár interstelláris |
|
Támadó (s védő?) fegyverrendszerek, |
| Közben meg, mintegy intermediális |
|
Módon, koholt rímek s koholt perek, |
| Végül: nem szorítkozva fajra, népre, |
| A genocídium nembeliesítése.*
|
|
| S a „régi” műfajok? Mind virulandók |
|
Azok is korunk dús kertjeiben: |
| Orgyilkosság? ilyen s olyan kommandók |
|
Vállalják büszkén szárazon, vízen, |
| S persze légben, s – ó túlélő halandók! – |
|
Megint szent háborút hirdetni sem |
| „Kétségbe’sett kacaj” – annyi galádul |
| Felszentelt háború gyalázatán túl. |
|
| Hősömnek (ha volna – és lenni nem rest, |
|
Miként jómagam sem) ezt kellene, |
|
Mindezt, ahogy elő van írva, megtest- |
|
Esíteni, hogy hősnek megfele- |
| Lően feleljen ez egyetemes teszt
|
|
Kifogyhatatlan kérdéseire, |
| S tényleg, megírhatóan, az lehessen: |
| Versem hőse, hősöm verse: a versem. |
|
| Mely mégis van. Bár kifullad ez ének |
|
Már, s még most is hiába keresem |
| Jogát s értelmét kétes lételének, |
|
Mely, amíg nincs, az én kísérletem |
| Csupán, belémjáró makacs kísértet, |
|
Ki testtelenül mindig megjelen, |
| De azt súgja, hogy a való s a költött |
| Mégis együtt ölt testet benne… |
|
|
|
Mi?
| Nagyapa sír könnyei megcsillannak a görögdinnye- |
|
szelet szivárvány-fényében (a nyári asztal- |
| nál ülünk a verandán) (vagy a verandán ülünk a nyári |
|
asztalnál) Nagyapa sír és én vagyok az oka |
| hogy sír megbánásomba ámulat vegyül (ámulatomba |
|
megbánás) hogy is hihettem volna Nagyapa sír |
| mert azt találtam (vagy azt sikerült vagy azt voltam |
|
kénytelen) mondani hogy az életben nem |
| a pénz a legfontosabb meg vagyok döbbenve hogy Nagyapa |
|
sír (hogy ez az axióma vitát kelthet sőt |
| érzelmeket) hiszen neki se az a legfontosabb tudom |
|
de ő csak ezzel tudja kifejezni amit nem |
| tud mással kifejezni |
Ki kell fejteni, mi a befolyása annak, hogy min- |
|
den viszony átváltozik pénzviszonnyá…*
|
|
ki kellene fejteni miért négy gyereket nevelt |
| föl (ahogy mondani szokás nem is akárhogyan) és |
|
most még az unokáját is ő neveli mert apám |
| (apám mással fejezi ki magát) Nagyapa sír ő is |
|
ki tudja hát magát fejezni mással is a könnyek |
| pénzével is mintha a vas könnyeket ejtene de |
|
hisz Nagyapa a forrasztóvasat is meg tudja |
| könnyeztetni nagy ezüst könnycseppeket hullajtat |
|
vele a bádogra de ő talán sose sírt még vagy |
| én nem tudom elképzelni hogy sírt volna nekem |
|
is sírhatnékom van én se tudom hogy mi a |
| legfontosabb az életben most döbbenek rá próbálom |
|
megtalálni rá a szót (a szóval megkörnyékezni |
| azt amire nincs szó) (mindig ezt tesszük) jóság? |
|
szeretet? költészet? (még ki se mondtam |
| és már nem igaz) valami ezeken túl vagy ezeken |
| |
innen és még valami más |
Az emberek a dolgot (a pénzt) |
|
megajándékozzák azzal a bizalommal, amellyel egymást nem aján- |
| |
dékozzák meg…*Marx i.m. I. 77. |
talán |
| ez a hiányzó bizalom de biztos hogy nem |
|
a pénz de hiszen neki se az csak ő se tudja |
| mi a pénzről tudja Nagyapa sír az asztalnál |
|
ülünk a verandán az egész család a nyár |
| aranyában nem világos hogy nem a pénz a legfontosabb |
|
de akkor mi talán az hogy ne bántsuk |
| akit szeretünk de akkor miért mondok olyat |
|
amitől Nagyapa sír és mégis ezt kellett |
| mondanom és megint csak ezt kellene pedig nem |
|
tudom elviselni hogy Nagyapa nagymama igen |
| meg én is mi ilyenek vagyunk egyfajták de |
|
Nagyapa másfajta a verandán ülünk nyári |
| ebéd után Nagyapa sír a dinnyegerezd szivár- |
|
ványán (maradjunk a már bevált hasonlatnál) |
| (különben is az előbb állt el az eső) csillognak |
|
a könnyei szeretném ha nem mondtam volna de |
| nem lehetett hogy ne mondjam pedig (most |
|
döbbenek rá) én se tudom hogy akkor mi Lesz-e |
| majd valaki aki egyszer megmondja hogy az életben |
|
mi hogy mi az életben a legfontosabb |
|
Illusztráció
a „Nagy csaták” c. tv-dokumentumfilm-sorozathoz
| Nézem a két kezem amely sosem ölt amíg Dun- |
|
querque fölött és Moszkva alatt amíg El- |
| Alameinnél és Sztálingrádban amíg a tenger alatt |
|
és a sivatagban a sztyeppen és az utcákon |
| a szabad emberek öltek (és meghaltak) értem az |
|
üldözöttért én az üldözött nem öltem |
| magamért sem jogfosztott az ölés jogától is meg |
|
voltam fosztva (megbújtam az üldözött- |
| ség védelmében) nem öltem (fel voltam mentve |
|
az ölés kategorikus imperatívusza alól) |
| nézem a két kezem amely annyiszor majdhogynem bol- |
|
doggá tett (amiért sosem ölt) amelyet |
| annyiszor éreztem csodás kárpótlásnak az |
|
üldözöttség csonkításáért amiért |
| ebben az egyetemes vassal-vértezettségben meg |
|
tudott maradni eredendően-esendő puha |
| védtelenségében amiért ennek az egyetemes vérben- |
|
fürdésnek a mocskában meg tudta őrizni első |
| vértől-lefürdetésének tisztaságát amiért meg |
|
tudta tartani az Ötezeréves Ötödik Pa- |
| rancsolatot (amelyet ötezer év óta nem tudunk meg- |
|
tartani) nézem az ő kezüket (amelyek |
| nem tudták megtartani) amelyek (Moszkva alatt |
|
és El-Alameinnél és Sztálingrádban és |
| Szicília partjain) értem öltek nézem a két kezem |
|
amely sosem ölt és nem tudom nem az volt- |
| -e az üldözöttség legpótolhatatlanabb csonkolása |
|
amely az ölés jogát amputálta le a kezem- |
| ről (rólam) nézem a kezeket amelyek (El- |
|
Alameinnél és Sztálingrádban és Szi- |
| cília partjain és Buda romjain) öltek értem |
|
nézem a két kezem amely sosem ölt |
|
Lázálom (2)
| Az igazság itt áll előttünk |
| De nem lehet megszólítani |
| Mert tilos kiejteni a nevét |
| Mint a Bibliában az istenét |
| Vagy csak nem tudjuk a nevét? |
|
| Az igazság itt áll karnyújtásnyira |
| Mint Hölderlinnél az isten |
| De senkinek sincs hozzá elég hosszú karja |
| Pedig mindenki a bőrén érzi forró közelét |
| Láthatatlanul mint a sirokkót |
|
| A jogtalanságot kellene megmarkolnia |
| De akkor előbb a saját fejét kellene szétzúznia |
|
| Nyomát vagy magát a jogot |
| Miképp adjunk jogot a jognak |
| Hogy joga legyen jognak lennie |
|
| Majd megszakad érte a szívünk |
|
|
|