Seb és kés
A kés és a seb viszonya változó. A seb vérzik. A kés bevéreződik. A seb
sajog. A kés kicsorbul. A seb fájva emlékezik a késre. A kés nem emlékezik a sebre.
A seb beheged. A kés sebe tartós. Egyszer a seb is elfeledi a kést. A késnek nincs mit
felednie. A kés gyönyört lel a sebben, mint a kinyíló testben. A seb is gyönyörét lelheti
a késben, mint a beléhatoló testben. A seb irtózik a késtől. A kés is irtózhat a sebtől.
Vannak, akik a sebtől irtóznak. Vannak, akik a késtől. Van, aki mindakettőtől. A seb
szeretheti is a kést. A kés is szeretheti a sebet. Megeshet, hogy a kés úgy sajog, mint a
seb. Megeshet, hogy a seb oly érzéketlen, mint a kés. A seb előbb-utóbb begyógyul. A
kés beletörhet a sebbe. A kés sokszor mondja azt: Én vagyok a Seb. Egyszer a seb is azt
mondhatja: Én vagyok a Kés. A seb és a kés viszonya változó. Csak egy változatlan.
Hogy van seb és van kés. A kés a seb kése. A seb a kés sebe. Nem lehetnek meg egymás
nélkül. |
Ember és lant
amely baljába szinte belenőtt, |
mint olajágak közé rózsaindák. |
Rilke: Orpheusz. Eurüdiké. Hermész. |
Ember és lant
amely baljába szinte belenőtt, |
mint olajágak közé rózsaindák. |
[RILKE: ORPHEUSZ. EURÜDIKÉ. HERMÉSZ.] |
|
1. Hárfás-szobor (Kérosz, i. e. 3. évezred)
Egymásból és egymásba nő a szék a comb a hárfa a kar |
A letört kar amely úgy sajog vissza a kőben |
Mint a csontban az amputált tag |
Mint a hárfában a húrok hiánya |
Mint a márványban a beléje tört idő |
Mint bennünk a belőlünk kitört idő |
Mint az idő csonkjaiban a költészet |
Ez az örökké-sajgó fantom-fájdalom |
|
2. Oszip Zadkin: A költő (i. sz. 20. század közepe)
Nem a kezében tartja a lantot |
A lant tartja a kezében őt A lant |
Amely már rég kitört a kezéből |
A lant amelynek csak atavisztikus |
Sejtelme sajog a testében mint az |
Amputált tag A lant amely már csak sajgó |
Jelkép Önmaga sajgó hiánya A hiány |
Jelképe A költészet fantom-fájdalom |
Az ami mindig mindenből hiányzik és |
Ami nélkül minden mindig hiányos |
Aminek a hiánya nélkül semmi sem egész |
Aminek a hiánya mindenben benne van |
A vacuum amely nem bírja elviselni és |
Önnön hiányával tölti be önmagát |
(Mint az üregek szobra a Kéroszi és |
Zadkin vagy Vilt szobraiban) A költő |
Már rég nem lantot tart a kezében |
Az elveszített lant elveszíthetetlen |
Hiánya tartja kezében a költőt |
|
3. Vilt Tibor: Orpheusz (1965)
Nem a kezében tartja a lantot |
Kezében van a lant nincs is keze |
Orpheusz testébe belenő a lant |
Orpheusz testéből nő ki a lant |
Orpheusz mindig újra szűli a lantot |
Önmagát szűli lanttá Orpheusz |
A kezéből kitört lant helyett |
Nincs is keze hogy pengesse a lantot |
Mert tudja hogy csak addig övé |
Amíg hozzá nem ér Szája sincs mert |
Tudja hogy csak addig övé amíg |
Nem adja hozzá a hangját Szeme |
Sincs mert tudja hogy csak addig |
Övé amíg meg nem pillantja egyszer |
Arca sincs mert tudja hogy csak |
Addig övé amíg meg nem fordul utána |
Csak addig övé amíg nem az övé |
Ez a mindig maga előtt sejtett |
És mindig mögötte imbolygó Eurüdiké |
(Akinek ma sem tudjuk jobban a nevét) |
|
(költő olvasó itész hercegek |
segítsetek megírni versemet): |
|
V g
o |
|
|
Részletek egy megírhatatlan versesregényből
Én sose voltam igazán magam – |
|
Magam én énmagam még sose voltam. |
Hogy választhatnám hősömül magam? |
|
Hogy dalolhatnám azt, ki nem is voltam? |
Közhely lenne csak úgy, Rimbaud-ian – |
|
De tán nem az így, stancákba csiszoltan. |
A hang tehát tassói, byroni – |
S csak Arany által némiképp honi. |
|
A régi forma váltson új köpenyt? |
|
Új köpenynek se árt a régi forma. |
Egy stanca-csepp, és máris benne cseng |
|
A vers-kontínuum tengernyi gondja. |
Az intenzív s extenzív végtelent |
|
Végességében is magába fonja. |
A puszta szórím megengedhető-e |
Például? Használhatta volna Goethe? |
|
De ennél kisebb gondom is nagyobb. Itt |
|
Van (hogy ne mondjak mást) a kozmopo- |
(Be sem végzem, úgy tán ki sem tudódik – |
|
Arany is erre volt az apropó). |
De legfőként az új s a régi módik |
|
Űzik egymást, mint vadat a kopó. |
Hagyomány: hagyományok hagyománya. |
Meddőhányó és kincsek-kincse bánya. |
|
S ha már Goethe… ő tudta, s tőle tudjuk |
|
(Ha magunktól nem), mily döntő a nem: |
Ha ugyanazt disztichonokba fújjuk, |
|
Botrány lesz az, ami stancákba’ nem. |
A forma a kétesvésésű kulcslyuk, |
|
Melyen át kukucskál a kandi szem. |
Forma mint kulcslyuk – nem is rossz hasonlat. |
De hol marad helye a tartalomnak? |
|
A tartalomnak, melynek nincs határa, |
|
Míg a forma szűk, s zártvonalu test, |
S mégis e szűk nyílás az, mely kitárja |
|
A változóban ezt a véglegest: |
Eltűnik, hogy a láthatót a látha- |
|
Tatlan láttatottjaként tételezd. |
De míg azt hiszed, belénklátsz, te dőre, |
Csak önnön bensődnek vagy voyeure.
|
|
Mert a végtelennek két vége van |
|
(Pongyolán fogalmazva): aktuális |
És potenciális is, máshogyan |
|
(Nem matematikailag) magán- is |
Meg köz- is, és viszonylataiban |
|
Kívül s belül folyton egymásba játszik: |
Akár a csiki-csuki a malom- |
Játékban: így forma, úgy tartalom. |
|
Miről is szól e vers? Persze a versről. |
|
Van napjainkban ennél fontosabb? |
Ki más tudja semmiből s végtelenből |
|
A sarki kocsmához vivő utat? |
Meg azt, hogy a lelkünk vetése megdől, |
|
S Kukutyinban milyen hegyes a zab? |
Bölcsek köve? Egységes térelmélet? |
Tessék! tessék! itt látható az – élet. |
|
A műfaj jeles mintái nyomán |
|
Most kéne belefognom a mesébe. |
De hol a hős? Istók vagy Don Juan? |
|
(Tankréd lovagról már nem is beszélve.) |
Átperegtek, mint jó liszt a szitán. |
|
És nem maradt helyettük már az Én se, |
A jó öreg lírai lelemény. |
Nem ér a nevem! – tapsol a Nem-én. |
|
„Én – az valaki Más”, így mondja Rimbaud. |
|
„Én – az Senkisem”, tódítja Pessoa. |
Autentikus létről már szólni sincs szó, |
|
Tán csak a csecsemő oá-oá.
|
Aztán: „Ipi-apacs!” és „Ki a húnyó?” |
|
Fogócskázik a Je és a Moi.
|
Ittlét és Ottlét között ténfereg |
Heidegger meg a többi rossz gyerek. |
|
Hogy meséljek arról, mi nem vagyok? |
|
S amiről én (?) tudom csak, hogy lehetnék.
|
A mese jelenbe leforgatott |
|
Múlt, vagy a múltba vetített jelenlét, |
Idő – jövő, s feltételes – a mód |
|
Nem lehet ott, ahol feltétlen a jelkép: |
A kép az a kép, amely sose más kép: |
Történet, mi nem történhetne másképp.
|
|
Csakhogy… nem óhajtanék sarlatánmód |
|
Turkálni abban, ami nem enyém, |
Dehát: versben vagy függvényben, akárhogy: |
|
Az esemény mégiscsak esemény, |
S akár belátod, akár kitalálod: |
|
Van múlt, mely a jövő végtelenén |
Úgy úszik el, mint ami sohasem lett, |
És sose része semmilyen jelennek. |
|
Míg a (mondjuk) a fin térben maradsz, |
|
(Hogy mit szólt volna ehhez Euklídesz?), |
Akármilyen sebességgel haladsz, |
|
A fénysebességhez nem közelítesz – |
Így marad mindig éppoly messze az, |
|
Amit átélt Istók, Juan vagy Ínez, |
Attól, amit a költő versbe foglal, |
Akárhogy felgyorsított metrumokkal. |
|
A metrika is… ha már itt e szó… |
|
Bár e vers – neve is Ottava Rima – |
Sorokba mérhető s rendezhető, |
|
S háromszor kettő s kétszer egy a ríme |
(Ha olykor kancsal is, s most ó vagy ő, |
|
A vagy e tetszés szerint visszahívja), |
Mégsincs vége – kontárul így tanítnám: |
Minden vers végen túli, trans finit szám. |
|
Arany mondja, s rá jó, ha odahallgatsz |
|
(Majd Valéry is megerősiti): |
A vers előbb csak kósza dalt sugalmaz, |
|
A szó, mely szülte, később tölti ki – |
Mi más tehát a forma? üres halmaz,
|
|
Amelynek nincsenek elemei. |
Abszolut abszolut és szófia. |
|
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
|
|
Nem titok
nem mondhatom el senkinek |
mindenkinek sem mondom el |
megérni csak meg lehetett |
szabadni szabad volna csak |
úgy lehet lehetni nem lehet |
nem mintha titok volna nem |
csak éppen el nem mondható |
csak mint a víz nem fogható |
csak nem kaphat bele a szó |
mint azbesztruhába a láng |
és nincsen hol fejezni be |
nincs benne semmi különös |
azt se mondanák „na ne mondd!” |
„ki hitte volna?” „nem lehet!” |
nem gyönyörűbb nem iszonyúbb |
ha csak talán nem épp azért |
nem el- és nem leleplezés |
nem botrány nem szenzáció |
döngetnek mind a tébolyig |
csak úgy érzem semmit amit |
nem mondtam addig el amíg |
ezt egyszer el nem mondhatom |
|
Szülőház
A végén ott volt a negyedik szoba. Előszoba. Kisszoba. Hálószoba. Ebédlő. Mindnek volt neve. Akárcsak nekem magamnak. És utánuk következett. Ez a nevesincs. Amit csak számon lehetett tartani. Mint egy negyedik dimenzió. Negyedik halmazállapot. A paraszti tisztaszobák tisztán metafizikai korrelátuma. A belül, ami kívül van. Lakásonkívüli szoba. Szobánkívüli lakás. Magánkívüli önmaga. Ex… Eksztatikus. Egzotikum. Expedíció. Egyszer nem találtak valamit, s azt mondták, menjek, nézzem meg a negyedik szobában. Úgy léptem be az ajtón, ahogy Rimbaud hatolhatott be Ogadenbe, az első európaiként. Ugyanúgy be volt rendezve, mint a többi. Asztal, székek, dívány, szekrény. De senki sem aludt, ült, dolgozott, rakodott benne. Mint egy túlfolyó a zárt csőrendszerekben. Túlcsillag a nyitott csillagrendszerekben. Fehér folt. Fekete lyuk. A szükséges fölösleg. Ami nélkül a szükséges se lehet meg. Nem tudni, mire való. Bár éppolyan való, mint a többi. Mindnyájunkban benne való. Csak nem tudunk róla. A végén mindennek ott van a negyedik szoba. |
Kondor Béla két sorozatához
mindegy ki? haj száj szem
|
és persze fül orr homlok „Goethe-csont” |
és a többi mindig ugyanaz a nóta |
a NAGY TÉMA amivel az oly soká |
sikertelenül kísérletező természet |
végre „megfogta az isten lábát” |
s most végtelen változatokat játszik rá |
(jóideje már maga se tudja mióta |
idegen-lelkű gépekkel számlálja |
vagy sugár-mutatójú kobalt-órákkal) |
a porcoshalaktól eddig a valakiig
|
tehozzádig vagy énhozzámig |
haj száj szem és fül orr homlok |
és „Goethe-csont” és a többi és a többi |
taraj vagy bóbita vagy sörény vagy micisapka |
az aki itt ül önmagával szemben |
az üres vászon tükrében nézve magát |
míg saját arcából kirajzol rá valaki mást |
(haj száj szem fül orr homlok „Goethe-csont”) |
És attól kérdezi hogy lehet |
hogy épp ez a valaki lettem én
|
hogy épp én lettem ez a nem mindegy |
|
nem az emlékeimet a gondolataimat |
a sejtelmeimet a képzeteimet |
a reményeimet az esélyeimet |
a megbánásaimat a vágyaimat |
nem négyszázmillió év kódjait |
nem is e pillanat egyszeri mutációját |
ahogy csorgatott-ezüst felhők között |
durva aranyrögökből egyszerre |
kerek érmévé veretik a hajnali Nap |
és kifogyhatatlanul önmagára váltja magát |
a belenéző szem jutalmaként |
és soha senki nem fogja látni többé |
|
|
Boglári bagatellek
(De még nyílnak a kertben |
|
|
Hogy olyan messze vannak. |
|
|
A rózsa még ma is kifeslett |
A fa még talpig zöldben áll |
A víz is vonzza még a testet |
Még minden olyan mint a nyár |
|
Még olyan Olyan még De már csak |
Olyan Milyen? E még s e már
|
Közt nem tudod milyen a nyár Csak |
Azt tudod hogy elmúlt a nyár |
|
|
|
Nyár (vége)
Még nyílt szemmel igazukat hazudják |
Nyár hamis tanúi a dáliák |
Hogy létezik e földön más világ |
És másfelé is tudná venni útját |
|
Hogy kétesebb ez mint azt lombjahullt fák |
Levert dió levált birs vallanák |
Lomb rozsdáját késő alkímiák |
Koholt fényei arannyal befutják |
|
Még egy őszi szonett a Nagy Talonban |
A csörömpölő ócskavashalomban |
Mit összehord a kertben a gereblye |
|
A Nagy Perben még egy vesztes szonett De |
Valljátok csak álságtok igazát |
Ti nyár hamistanúi dáliák |
|
|
Aug. 14.–szept. 27.
most is meghozta a magáét. |
mézöntők. lángszórók. lilák. |
|
imbolygó kis szagukkal mint az árnyék |
egész kis fényűző világvég. |
|
nyárvég. évvég. nap vége. vége |
kései fény sző könnyü szöszt |
a keserű őszirózsa-levélre. |
|
mindig boglári virágok hozzák az őszt. |
|
|
Gyerek-sor
|
Mottó: „Költő az, aki, ha úgy esik, ötödfeles jambusba tudja szedni azt is, hogy: »LFS.«”
(Kodály Zoltán intelme egy ifjú költőhöz – az ifjú költő bizalmas közlése szerint.)
*
Egy hexameterbe minden belefér. (Egy régi görög bölcselő.)
|
Kűmé, Szmürna, Khiosz, Kolophón, Pülosz, Argosz, Athéna: |
|
Hét város verseng: melyike szülte Homért? |
Hét lány volt ama tisztes kis boglári családban: |
|
Hexameterbe simul szépen az ő nevük is. |
Annyi nevet vésnek föl könyvbe, szoborra, plakettre, |
|
Mért ne legyen védőszentjeimé ez a vers? |
Irma, Adéla, Aranka, Bianka, Szerén, Gizi, Terka: |
|
Újra együtt lesznek: nagymama és hugai. |
|
Őszi szonett
Hagyományos. De milyen hagyományos. |
Rácsos nap. Hullámzó víz. Vadkacsák. |
Szélcsend. És csönd. November-árvaság. |
Csak a hullám. Mely hullámot utánoz. |
|
A természet. Ismétli önmagát. |
A szokásos. De még milyen szokásos. |
A szél. Nem fúj. Nádszál sem ér a sáshoz. |
Az ok. Mintha nem tudná az okát. |
|
Ma nincs szél. Csak a tegnapi. A tegnap- |
Előtti. Mely a mélyből újra felcsap. |
Önmagát önmagával mozgató. |
|
De nem. Vihar nem lesz. A nyár. (Viharnak |
S mámornak gerjesztője.) Rég kihamvadt. |
Ne hidd. Hogy tükröt tart eléd. A tó. |
|
|
Helyi változatok – általános közhelyekre
ezek a kék hegyek a túlsó parton |
derekukon azokkal a zöld foltokkal |
azokkal a kék foltokkal a derekukon |
(aszerint hogy milyen fény esik rájuk |
aszerint hogy hogy esik rájuk a fény) |
ez a túlsó part amely mindig a túlsó part |
akár közeledik akár távolodik |
a jóra vagy rosszra forduló időben |
ezek a mindig változó színek |
a tejfehértől a pléh- galamb- eső- és acélszürkén |
szellőkéken vagy viharzölden át az ősi borszínűig |
az ég mindig változó tükre előtt |
minden pillanatban átöltöző vizen |
ez a templomtoronnyal a parthoz szögezett két |
ezek a mindig a tó felé induló platánok |
ezek a vörös kövek a mólón |
ezek a vörös rózsák a kertben |
ha itt vagyok és ha nem vagyok itt |
|
Balatonboglár, 1982. június 26. |
|
Egy este
nem nem a lelkiismeret vala- |
mi más alig tudom magam az ágyra |
feszíteni mintha kínpadra vágyva |
mint varsa le-föl vergődő hala |
|
egyetlen nagy háló az éjszaka |
nem bűnbánat nem is a hiánya |
a nap tűzpróbáját ki ma sem állva |
kezembe-égett izzó szén a ma |
|
ma sem ma is mais ez a masem |
ma is megint innen a limesen |
nem magamnál tovább még magamig sem |
|
megloptak magamtól is mi lopott meg? |
ma is? ma sem az voltam ami lettem |
ma is dolgomvégezetlen halok meg |
|
|
Részletek egy megírhatatlan versesregényből
Már az Első is maga volt a képte- |
|
Lenség, önnön merő cáfolata, |
Hát még ez X-edik Ének… De létre |
|
Úgy jött, akár maga a Lét, aka- |
Ratom s jobb belátásom ellenére – |
|
S nem mindig ez-e az írás maga? |
Nem az, ami – csak annak (égi?) mása: |
Önnön tagadásának tagadása. |
|
Bízzuk a biztost a bizonytalanra. |
|
A nyelv váratlan ajándékai |
Nagylelkűn hullanak, akár a manna, |
|
Nem kell más, csak a szádat tátani: |
A rím fölfedi azt, amit takarna |
|
(S ha kell, a fölfedettet elfödi); |
S az akrosztikon meg az anagramma, |
Mely Villon titkát rejti* – és kiadja: |
|
Kijöttek öt százados reskontói, |
|
Elárulva a szép Catherine Vausalles-t – |
E századnak… De hagyjuk ezt az ósdi |
|
Módszert, nem dívnak már a rég csodált |
Tudós költészet machinációi, |
|
Ma (nálunk) nem csípik a clus trobart.*
|
A vers csak akkor tetszik, ha közért- |
Hető. S bár az olvasó a Közért |
|
Szabadpolcain már kedvére választ |
|
Kenyeret, WC-papírt, fogkefét, |
Ha aisthesisben* is önkiszolgál, azt |
|
Nem kedveli az elméletiség: |
A költő tartson csak bő áru-választ, |
|
De kérdéseit föl mások tegyék. |
Csak egy értelme legyen (vagy ha egy se), |
Úgy jó a beste dalnok verse-berse. |
|
Különben majd még belemagyaráznak |
|
Ezt-azt a fránya (nyájas) olvasók, |
Képesek és még nem azon vitáznak, |
|
Hogy mit „akart” vele (az oktatók |
Szerint) a költő „mondani” – gyalázat! |
|
Netán azt fürkészik: mit mondhatott?
|
Mit mondott? – amiről tán nem tud ő se, |
Csak az olvasó, a valódi hőse. |
|
Én is, hogy mit akartam mondani? |
|
Tán épp azt, hogy nem mondani akartam: |
Másvalamit, valami mást, ami |
|
A mondás küszöbe fölött s alatt van; |
A láthatatlan akar látszani |
|
Általa, anyag az antianyagban, |
Lámcsak, megint a tartalom s a forma, |
E róka-fogta-csuka-csuka-fogta- |
|
Róka, amely sosem ereszti egymást. |
|
Szimmetria és disszimmetria |
(Világ törvényének hol azt, hol ezt lásd, |
|
Tanítja fizika s esztétika), |
S még könnyedén mondhatnánk róla egy s mást, |
|
Sellő, kentaur, fából vaskarika… |
Hibás kör, melyben egyre kergetőzöm, |
Hogy megtaláljam valahára – hősöm |
|
(Aki sehol önmagát sem találja, |
|
Se személyije, se munkahelye, |
Nemhogy hétvégi, hétközi tanyája, |
|
Nemhogy ingatlana, ingója se, |
Biztos úr, legjobb lesz, ha sittre vágja |
|
E kéteset, eljárást ellene |
Magam kérek – legalább megmenekszem |
Attól, hogy versben kelljen megkeresnem): |
|
Jogalany, aki minden jog híján van, |
|
Illetőség nélküli illető, |
A folyamatos nemlét státusában |
|
Mégiscsak létezőként létező – |
Vagy pontosabban hogy definiáljam? |
|
Tükör? típus? ihletett? ihlető? |
Merő általánosság s különösség. |
Hős, aki keresi a maga hősét. |
|
(Mi legyen hát a neve? Nemtudomky.
|
|
[De visszaélni ezzel sem fogok.] |
Legyen csak Bárki… Ez, Az… Humpty-Dumpty… |
|
[Minden név nyakunkba vetett hurok.] |
Vagy mint… a névtelen, eleve-Senki |
|
Ifjú társam, ki névtelen bukott |
A sírba, s egyetlen könyve fölé jó- |
Előre ezt írta: Nobody Nemo.) |
|
Azt se tudni, farmer, frakk, tóga, mente |
|
Lenne, ha viselné, amit visel, |
Gyökértelenség kósza meztelenje, |
|
Még annyi sincs róla jegyezve fel, |
Hogy „egy napon bekukkant Debrecenbe”, |
|
Nincs mögötte epikai hitel, |
Nem igazolja néphit, mese, míthosz, |
Csak önmagából hozza azt, amit – hoz. |
|
De keresetlenül is, mégis ott áll, |
|
Hol mindig is állt minden hősi ős, |
A kikerülhetetlen hármasútnál, |
|
Melyet vasorrú bába őriz és |
Aranyalmafa, s még mi? – mit tudom már? |
|
Ami csak a mesékből ismerős, |
De amit önmagunkban megtalálunk, |
Épp, ha a mesét magunkról lehántjuk. |
|
S a választás néki éppoly nehéz az |
|
Utak közt, mint a hősök közt nekem. |
Nem hármas út – nyüzsög, akár a méhkas, |
|
Utak rajától az a tájelem, |
Hol indulnia kell – maga felé, s a |
|
Sorsa felé, mely, hogyha meglelem, |
Enyém is lesz, s így egyesülve ketten, |
Létrejön valami, ami – egyetlen. |
|
A tények szerint tévedett Adorno, |
|
Mert hisz, csodák csodája, lehetett
|
A máglyákon torlódó szörnyű pornó, |
|
A csont-group-sexben égő tetemek |
Világra- (vagy azon is túlra-) szóló |
|
Botránya után írni verseket, |
S valónak venni a Kilencedik
|
Fülünkbemászó hiedelmeit. |
|
De hátha most ők tévednek, a tények? |
|
(Hisz a tények ténye is relatív.) |
S pusztán csak költöttek a költemények, |
|
S egy sem valódi, csupán művi mív. |
S minden neo- és poszt-neo-kísérlet |
|
Ellenére sem tud az ész s a szív |
(Mi más?) új műfajjal felelni a |
|
Totális után már szupertotális |
|
Háború (melynek -sége oly kerek, |
Mint a földé), s immár interstelláris |
|
Támadó (s védő?) fegyverrendszerek, |
Közben meg, mintegy intermediális |
|
Módon, koholt rímek s koholt perek, |
Végül: nem szorítkozva fajra, népre, |
A genocídium nembeliesítése.*
|
|
S a „régi” műfajok? Mind virulandók |
|
Azok is korunk dús kertjeiben: |
Orgyilkosság? ilyen s olyan kommandók |
|
Vállalják büszkén szárazon, vízen, |
S persze légben, s – ó túlélő halandók! – |
|
Megint szent háborút hirdetni sem |
„Kétségbe’sett kacaj” – annyi galádul |
Felszentelt háború gyalázatán túl. |
|
Hősömnek (ha volna – és lenni nem rest, |
|
Miként jómagam sem) ezt kellene, |
Mindezt, ahogy elő van írva, megtest- |
|
Esíteni, hogy hősnek megfele- |
Lően feleljen ez egyetemes teszt
|
|
Kifogyhatatlan kérdéseire, |
S tényleg, megírhatóan, az lehessen: |
Versem hőse, hősöm verse: a versem. |
|
Mely mégis van. Bár kifullad ez ének |
|
Már, s még most is hiába keresem |
Jogát s értelmét kétes lételének, |
|
Mely, amíg nincs, az én kísérletem |
Csupán, belémjáró makacs kísértet, |
|
Ki testtelenül mindig megjelen, |
De azt súgja, hogy a való s a költött |
Mégis együtt ölt testet benne… |
|
|
|
Mi?
Nagyapa sír könnyei megcsillannak a görögdinnye- |
|
szelet szivárvány-fényében (a nyári asztal- |
nál ülünk a verandán) (vagy a verandán ülünk a nyári |
|
asztalnál) Nagyapa sír és én vagyok az oka |
hogy sír megbánásomba ámulat vegyül (ámulatomba |
|
megbánás) hogy is hihettem volna Nagyapa sír |
mert azt találtam (vagy azt sikerült vagy azt voltam |
|
kénytelen) mondani hogy az életben nem |
a pénz a legfontosabb meg vagyok döbbenve hogy Nagyapa |
|
sír (hogy ez az axióma vitát kelthet sőt |
érzelmeket) hiszen neki se az a legfontosabb tudom |
|
de ő csak ezzel tudja kifejezni amit nem |
tud mással kifejezni |
Ki kell fejteni, mi a befolyása annak, hogy min- |
|
den viszony átváltozik pénzviszonnyá…*
|
|
ki kellene fejteni miért négy gyereket nevelt |
föl (ahogy mondani szokás nem is akárhogyan) és |
|
most még az unokáját is ő neveli mert apám |
(apám mással fejezi ki magát) Nagyapa sír ő is |
|
ki tudja hát magát fejezni mással is a könnyek |
pénzével is mintha a vas könnyeket ejtene de |
|
hisz Nagyapa a forrasztóvasat is meg tudja |
könnyeztetni nagy ezüst könnycseppeket hullajtat |
|
vele a bádogra de ő talán sose sírt még vagy |
én nem tudom elképzelni hogy sírt volna nekem |
|
is sírhatnékom van én se tudom hogy mi a |
legfontosabb az életben most döbbenek rá próbálom |
|
megtalálni rá a szót (a szóval megkörnyékezni |
azt amire nincs szó) (mindig ezt tesszük) jóság? |
|
szeretet? költészet? (még ki se mondtam |
és már nem igaz) valami ezeken túl vagy ezeken |
|
innen és még valami más |
Az emberek a dolgot (a pénzt) |
|
megajándékozzák azzal a bizalommal, amellyel egymást nem aján- |
|
dékozzák meg…*Marx i.m. I. 77. |
talán |
ez a hiányzó bizalom de biztos hogy nem |
|
a pénz de hiszen neki se az csak ő se tudja |
mi a pénzről tudja Nagyapa sír az asztalnál |
|
ülünk a verandán az egész család a nyár |
aranyában nem világos hogy nem a pénz a legfontosabb |
|
de akkor mi talán az hogy ne bántsuk |
akit szeretünk de akkor miért mondok olyat |
|
amitől Nagyapa sír és mégis ezt kellett |
mondanom és megint csak ezt kellene pedig nem |
|
tudom elviselni hogy Nagyapa nagymama igen |
meg én is mi ilyenek vagyunk egyfajták de |
|
Nagyapa másfajta a verandán ülünk nyári |
ebéd után Nagyapa sír a dinnyegerezd szivár- |
|
ványán (maradjunk a már bevált hasonlatnál) |
(különben is az előbb állt el az eső) csillognak |
|
a könnyei szeretném ha nem mondtam volna de |
nem lehetett hogy ne mondjam pedig (most |
|
döbbenek rá) én se tudom hogy akkor mi Lesz-e |
majd valaki aki egyszer megmondja hogy az életben |
|
mi hogy mi az életben a legfontosabb |
|
Illusztráció
a „Nagy csaták” c. tv-dokumentumfilm-sorozathoz
Nézem a két kezem amely sosem ölt amíg Dun- |
|
querque fölött és Moszkva alatt amíg El- |
Alameinnél és Sztálingrádban amíg a tenger alatt |
|
és a sivatagban a sztyeppen és az utcákon |
a szabad emberek öltek (és meghaltak) értem az |
|
üldözöttért én az üldözött nem öltem |
magamért sem jogfosztott az ölés jogától is meg |
|
voltam fosztva (megbújtam az üldözött- |
ség védelmében) nem öltem (fel voltam mentve |
|
az ölés kategorikus imperatívusza alól) |
nézem a két kezem amely annyiszor majdhogynem bol- |
|
doggá tett (amiért sosem ölt) amelyet |
annyiszor éreztem csodás kárpótlásnak az |
|
üldözöttség csonkításáért amiért |
ebben az egyetemes vassal-vértezettségben meg |
|
tudott maradni eredendően-esendő puha |
védtelenségében amiért ennek az egyetemes vérben- |
|
fürdésnek a mocskában meg tudta őrizni első |
vértől-lefürdetésének tisztaságát amiért meg |
|
tudta tartani az Ötezeréves Ötödik Pa- |
rancsolatot (amelyet ötezer év óta nem tudunk meg- |
|
tartani) nézem az ő kezüket (amelyek |
nem tudták megtartani) amelyek (Moszkva alatt |
|
és El-Alameinnél és Sztálingrádban és |
Szicília partjain) értem öltek nézem a két kezem |
|
amely sosem ölt és nem tudom nem az volt- |
-e az üldözöttség legpótolhatatlanabb csonkolása |
|
amely az ölés jogát amputálta le a kezem- |
ről (rólam) nézem a kezeket amelyek (El- |
|
Alameinnél és Sztálingrádban és Szi- |
cília partjain és Buda romjain) öltek értem |
|
nézem a két kezem amely sosem ölt |
|
Lázálom (2)
Az igazság itt áll előttünk |
De nem lehet megszólítani |
Mert tilos kiejteni a nevét |
Mint a Bibliában az istenét |
Vagy csak nem tudjuk a nevét? |
|
Az igazság itt áll karnyújtásnyira |
Mint Hölderlinnél az isten |
De senkinek sincs hozzá elég hosszú karja |
Pedig mindenki a bőrén érzi forró közelét |
Láthatatlanul mint a sirokkót |
|
A jogtalanságot kellene megmarkolnia |
De akkor előbb a saját fejét kellene szétzúznia |
|
Nyomát vagy magát a jogot |
Miképp adjunk jogot a jognak |
Hogy joga legyen jognak lennie |
|
Majd megszakad érte a szívünk |
|
|
Campo de’ Fiori
Itt állt a máglya. Jordanus barát |
itt vált hamuvá, sercegő nyirokká. |
Sűlt a velő; amelyben Elvvé s Okká |
értelmesült az esztelen világ. |
|
Lángolt a Mindenség és a Monád,
|
s a zárt ajak némán égett konokká. |
Aztán a hóhér hűlt hamut kotort rá, |
s mentek. S csend lett három századon át. |
|
A hajdan tigrisek elé vetett |
szentek ükeiből ez lehetett! |
Hát mit remélsz, mily ábránd vigaszát? |
|
Ha csak azt nem – ó, hány halálraszánt, |
magávalvívó kor vigasza volt ez! –, |
hogy egyszer minden máglyából szobor lesz. |
|
|
Még egyszer a Campo de’ Fiorin
és visszavonom és megtagadom |
szerettelek merész vigasztaló vers |
„hogy minden máglyából egyszer szobor lesz” |
de megtagadom és visszavonom |
|
mert nem minden máglyából lesz szobor |
millió máglya húny ki mint a borszesz |
és nem szobor csak isa hamu por lesz |
és ha szobor? – a Vásártér lohol |
|
itt és mindenütt mindenki saját |
kis élethaláláért áll az alku |
és senki rád se ránt és meg se lát |
|
Mostiségő Összeszorított Ajkú – |
az se ki alá készül már a máglya |
az se ki készül gyújtani alája |
|
|
Folyóirat-sirató
vagy J. A. halálának évfordulójára vagy A költészet (megszűnt?) napjára (vagy évszázadára?)
|
„…a méthümniabéli Arión teljes díszbe öltözött, |
lanttal a kezében az evezőpadokra állt, a Nomosz |
Orthioszt adta elő, az ének végeztével pedig |
bevetette magát a tengerbe (…) A delfin hátán |
érkezett meg Tainaronba. (…) Ezt mondják hát |
a korinthosziak és a leszbosziak…” |
|
(Devecseri Gábor fordítása) |
|
„A lantot, a lantot…” Arany János |
|
Európa felé – európátlanitón |
Így csörtet a Bika keresztül hét határon |
Égő olajkutaktól vérző láthatáron |
Hasad szét a világ – fa a favágitón |
|
A Nomosz Orthiosz nem tesz csodát e tájon |
Nincsenek is csodák Nem hozza Arión |
Lanton-vert aranyát s nem várja Tainarón |
Még a lantjától is megfosztatik e vámon |
|
A kultúra úgy hull le rólunk mint ruha |
Csak nem boldog szerelemben de potom áron |
Vesztes zsugás viszi ingét a zaciba |
|
Kinek zeng – hogyha peng – a sajgó lantideg |
Kalózhajó jár csak ezen a szennyes áron |
Ezen a tengeren nincsenek delfinek |
|
|
|
Zeitgedicht
Mit kapni húsz forintért Budapesten |
(Kilencvenegy március idusán) |
(Egy jatt egy tankolás benzin után) |
Egy fél kiló jobbféle kenyeret sem |
|
Két sárga villamosjegyet jutány- |
Osan – ha most még sietve beszerzem |
Egy kávét eszpresszóban közepesben |
Egy feleset itt a sarkon talán |
|
No meg – ha kedved (éppen erre) szottyan – |
Ott hol eleink ültek a New Yorkban |
|
(Ott ahol a hatos – most is – megáll) |
Két percig nézheted ahogy a boxban |
Ezét-amazát riszálja a lány |
|
(Még fekete gyöngysor sincs a nyakán) |
Hát nem mondhatjuk: megálljunk legottan? |
Mert itt van már eljött a Kánaán |
|
|
Zeitgedicht II.
|
Vö. Garay János, Babits, József, |
Weöres, Zelk, Jékely, Orbán stb. |
|
(Zeitgedichthez dátum dukál) |
vagy mondjuk a „Riói csúcs” |
|
de balladám nézd mi az ott |
száz jó vadász Szigetre tart |
állnak ahol szakad a part |
|
fekhetnek fákon fák alatt |
|
de ki mondja meg hogy kik és |
mily határt sért vadász vitéz |
|
bizony nem csak országhatárt |
s a Parancsot sértette meg |
lesz a látvány mit generált |
|
tanácsnok szól miniszter int |
elcsitul minden mint a pinty |
vagy mint a meglőtt kormorán |
|
nem ebből nem lesz hitvita |
egyetért Újszöv. és Korán |
|
hisz együtt élünk szüntelen |
|
koromként hull a kormorán |
|
minden tisztázva mocskosul |
mindegy ki vitéz ki vadász |
|
holt szemgödör halott sirály |
zuhan ezernyolcszáz madár |
hazatér száz vadász vitéz |
|
zuhan ezernyolcszáz madár |
terror s terror közt nincs határ |
|
égre lobogjon? – földre sem |
a két nagy költő-mostoha- |
testvér édestestvér-szava |
|
a Föld alatt a part szakad |
Szigeten nincs szigetlakó |
ne kérdezd hogy mivégre vagy |
a lét csak léttel osztható |
|
bár tudnánk madárul dalolni |
szárnyakat ránk múzsa repíts |
most kéne hymni odi psalmi |
|
hazájukért haltak szegények |
s hogy mért éltek – éltek csak éltek |
mint te meg ő mind aki Lett |
|
ha senki más hát én te mi |
|
|
Szent Carpentras első levele az antiszemitákhoz
1. …azt vélem, hogy a világ sem foghatná be a könnyueket mellyec irattatnának (János XXI 25)
2. mondják azért gyűlölitek ti a zsidókat mert ők ölték meg vala Jézust akit ti imádtok
3. de én azt kérdem tőletek nem kellene-e inkább szeretnetek a zsidókat azért mert Jézus is zsidó volt vala
4. mikor megfeszítették aznap innep esti volt, és következic vala a szombatnak napja (Lukács XXIII 54)
5. I (esus) N (asarenus) R (ex) I (udeorum)
6. amint Megírá pedig Pilatus a Titulust-is, és a kereszt-fára fel-tövé. Ez vala pedig az írás: NAZÁRETBELI JÉSUS A’ SIDOKNAK AMA’ KIRÁLLYOK (János XIX 19)
7. amiként a töviskorona fölött most is mindnyájan olvashatjátok a betűkoronát
8. csakhogy ismeritek-e mindnyájan amit olvastok és imádtok a betűk jelentését hogy a jelentőségét is ismerhessétek? És megkérdé őtet Pilatus: Te vagyé a Sidocnac ama királlyok? és ő feleluen monda: Te mondod (Márk XV 2)
9. Én vagyok az! mondá az Istenfia (mint maga az Isten) akit megfeszítettek és feltámadott.
10. de valjon bennetek is megfeszíttetett és föltámadott-e
11. hány törzs népség nemzetség ölte meg az királyait és rebelliseit az ő prófétáit és szentjeit?
12. hiszen – fájdalom és gyalázat – ez a világnak a rendje – egyik rendje a világnak – mert az eleitől fogva ember öldöklő volt, és az igazságban nem állott meg (János VIII 44)
13. de gyűlöljük-e azért mind a keresztényeket valamint a keresztények unokáit és unokáinak unokáit mert ők elevenen megégették vala Jordanus barátot a keresztényt?
14. valamint a reformátákat mert ugyanezt cselekvék Servetóval a reformátorral?
15. a franciákat amiért lecsapták a fejét Dantonnak akinek szobra ott áll mint egy 0-kilométerkő Lutéciának kellős közepén?
16. és gyűlölitek-e mind-mind a magyarokat mert ők maguk ültették tüzes trónra a magyari Dózsa Györgyöt?
17. Carpentras többszörösen meggyilkoltjai egyszer se gyilkolták meg se Jézust se Jézus tanítványait és imádóit se szentjeit se álszentjeit se igaz se hamis tanítványait
18. objektívek és álobjektívek a zsidókban keresik az okot – a hibát és a vétket – amiért gyűlölik őket
19. és bizonyosan lakozik hiba és vétek a zsidókban – ki az akiben ne lakoznék?
20. de én azt mondom néktek az okot inkább magatokban keressétek amiért gyűlölitek a zsidókat – mert az bennetek lakozik
21. és amiért kiforgatjátok őket még a sírjaikból is – pedig ők is megszolgálták éltükkel ama sírokat
22. miképpen megszolgálta azt minden ami valaha is élt vala
23. hogy pedig a zsidóknak nem lenne hazájuk – ahogy ti mondjátok
24. de valjon meg kell-e ölni és ki kell-e forgatni sírjaikból a hazátlanokat – nem inkább segélni hogy hazára leljenek?
25. és nem hazája-e a föld mindannak ami bárhol e földön a földre született?
26. és a szétszórtak a kiválasztottak és kirekesztettek nem teremnek-e meg mindenütt a földön mint a fű fa föveny mely mindenütt befedi a földet a vizek között és az ég alatt?
27. és Párizs és Budapest és Boglár és Carpentras szülöttjeinek nem mindnyájunknak egyformán szülőföldje-e Budapest vagy Párizs Carpentras vagy Boglár?
28. bárhol forgassátok is ki őket a földből – a szülőföldjükből sehogyse forgathatjátok ki őket
29. mert az az övék éppúgy mint a tiétek
30. és bármi légyen is kinek-kinek az ő anyanyelve – az az ami az ő anyjának nyelvének rendeltetett
31. és aki különbséget teszen anyanyelv és anyanyelv között és aki különbséget teszen anya és anya között
32. bizony mondom nektek az a saját anyanyelvét és a saját anyját tagadja meg
33. mert Az Isten nem a holtac Istene, hanem élőké, ti azért igen tévelgetec (Márk XII 27)
[Párizs, 1990. május 14–18.] |
|
Radnóti és Desnos
Oly korban éltem én… …j’ ai vécu dans ces temps
|
Így szinte szószerint egyformán kezdte egyik |
utolsó versét (lásd még: „…egyik utolsó versét |
e sorral kezdte Ronsard”) Radnóti [így fonódnak |
egybe téren s időn (s még miken!) át a költők] |
ugyanazon szavakkal persze ha nem tekintjük |
a nyelvek különbségét mitől még vakítóbb lesz |
a szavak egyezése egyszóval szószerint |
(ha igaz hogy a szónak csak a használatában |
lesz jelentése s így azonos jelentése |
azonos használatban) szóval ugyanazokkal |
a szavakkal s ugyan abban az évben az |
Iszonyat Nagy Világ Évében éppen akkor |
Apokalipszisünk e negyedik nyarán hol |
A láthatár alól már furcsa fény dereng |
(ahogy Aragon írta) ugyanabban az évben |
Desnos és Radnóti Radnóti és Desnos |
ugyanabban az évben s tán ugyanaz napon |
(május 19?) (Radnótinál ez áll) |
oly korban éltem én… j’ai vécu dans ces temps… |
(köznapi beszédfoszlány s égő csipkebokor |
agyongyűrt papiros-szó s villám-varázsige) |
nem is csak a szavak s a szótagok a szótag- |
szám is egyforma csak a mondatrészek rendje |
fordul át fonákjára (hja a nyelv „szelleme”) |
„fordul” át mintha csak fordítanák akárha |
egyik a másikat (másik az egyiket?) |
fordítaná le s hozzá „formahíven” szelídebb |
korok szép mezei s múzsai szorgalmával |
fél-alexandrinust fél-alexandrinusra |
halottaikban is halhatatlan mívesek |
s még az igeidő is a vad igeidő |
egyforma mind a ketten jövőt jelenbe rántva |
jelent jövőbe vetve múlt időbe teszik |
még elő éltük |
mert már csak múlt idő van |
ez ezer éve holtak tarkónlőtt nyelvtanában |
sem emlék sem varázslat non déchu mais traqué |
Abda vagy Terezin Terezin Abda mindegy |
csak a szavuk kiált miránk kiáltja kelj fel!
|
s mint egy világfalára karcolt Menétekel
|
itt bennünk figyeli halljuk-e még e mái |
világ-tarkólövés felé irányított |
|
Isten-kísértés
|
|
Mert nem hihettem, hogy mindezt megtehette velünk. |
Ha most hinnem kell Benne, csak azért, hogy elmond- |
jam Neki, mennyire csalódtam volna, ha hiszek. |
Illetve, hogy nem csalódtam, mikor nem hittem. |
Vagyis, mikor azt hittem: ha van, csak jobb lehet ennél. |
Más szóval: a Jót hittem Róla. Azért nem hittem Benne.
|
Nem hittem, hogy erre a Rosszra teremtett volna, ha |
Ha most mégis hiszek ebben a Létezésben, csak azért, |
hogy számon, kérjem ezt a Létezést. |
(Hitetlenségem ellenére.) |
(Hiszen létezésének bizonyára nem az én hitem a |
Ha talán mégis létezhet ebben az istentelenségben. |
És Teremtményeit ennyire a maga képére teremtette ez |
Faragott képet csinált magának, ő, aki megtiltotta |
nekünk, hogy faragott képeket csináljunk. |
Ha van, és hogyha olyan, amilyen (amilyen lehet), |
legalább miért nem valaki másnak a képére teremtett |
Hogy aztán mi is, akik a magunk képére teremtettük |
Őt, valami más képre teremthettük volna? |
Amitől talán Ő is megváltozna. |
Talán még meg is válthatta volna magát. |
Ahelyett, hogy egy egész Örökkévalóságra ilyen kár- |
Lehet, hogy még a megváltásra sem áhítozott? |
De hát akkor miért teremtett bennünket olyanná, akik |
folyvást a megváltásunkra várunk? |
Ha nem várnánk folyvást a megváltásunkra – az ő |
belénk plántált Szándéka szerint –, ami pedig sosem |
jön el, akkor talán jobban tudnánk hinni Benne. |
Akkor nem kellene csalódniuk Benne a Benne hívőknek. |
Akkor talán nem lehetnének olyan elégedettek Vele a |
Hátha nem is akarta, hogy higgyünk Benne? |
Talán éppen az volt a Teremtő Szándéka, hogy ne |
Ki fürkészheti ki a Teremtő kifürkészhetetlen Szándé- |
Quia absurdum? És miért ne hihetnők el azt, ami hihető?
|
Akkor pedig lehet, hogy Ő van, csak egészen más, mint |
Lehet, hogy van, és ő robbantotta belénk ezt a szaka- |
dékot hit és hitetlenség között? |
Elhitette velünk, hogy csak hinnünk vagy nem hinnünk |
Ezt a sivár alternatívát. |
Hátha lehetne más is. Se hinni, se nem hinni. |
Ha van, talán ezt fogadná legszívesebben: |
Hogy ne tudjuk Róla, hogy van-e.
|
|
|
|
Gondolatok a könyvtáron kívül
Hommage à Vörösmarty
…hogy nem fogadták el a Messiást? |
de hát a messiást nem is lehet |
elfogadni. rá csak várni lehet. |
ő a várakozás mint paradigma. |
vagyis az időből az ami a |
mi részünk, az örök – nem visszatérés |
hanem várakozás. vagyis az élet |
nyersanyaga. mely egyre nő miközben |
mindegyre fogy. különben is az ő |
dolguk volt s egyedül csak az övék |
hogy elfogadják-e. mint a szerelmes |
ha vágya teljesül. de hisz sosem |
teljesülhet. mert vágy. lévén maga |
a soha-be-nem-teljesülhetőség. |
amit elfogadni sosem lehet. csak |
beletörődni hogy ez az ami |
nem az ami. kinek mi köze hozzá? |
(vagy örökké lázadni ellene.) |
s hogy megölték? először is nem ők |
ölték meg. aztán pedig. s ha megölték? |
csak úgy ahogy. képletesen. melyik törzs |
nem falja fel a legkülönbjeit? |
hogy megszabaduljon terhüktől és/vagy |
hogy teljesen bekebelezze őket. |
a Deviánst e végső derivánsát |
mindennek mi a legszörnyűbb s a legjobb |
bennünk. egyébként közülük kerültek |
ki az elsők kik vad Pál-fordulásban |
befogadták a befogadhatatlant. |
az ősgyíkok e Saulus-saurusok. |
kik apostoli léptekkel bemérve |
kifaragták a tilos faragott |
képet magukból. és kettébe törték |
újra azt az Egyet kit ők teremtü- |
vék. szóval a történelmet le kell |
bontani az atomi szintig. az |
egyénig. nem is szólva az atom |
alattiról. s az egészen elégő |
áldozat jonhaiból fejteni |
meg indítékait és eredőit. |
s akkor megértjük vagy hogyha nem értjük |
a nemértésből értjük meg miért nem. |
aztán szétszóródtak. szerte. a ketté |
tört Egyisten vesztes felével. így |
éltek (mint a veszett fejsze nyele) |
(mely azért mégse veszett el egészen) |
történet nélkül. amely mégiscsak van. |
csoda vagy botrány? botrány és csoda. |
úgy ahogy lehet. ennek a Világgá |
lett Történelemnek megannyi szebbnél |
szebb története közt. még az a „végső” |
megoldás sem az ő történetük lett. |
számon kívül maradtak akkor is |
mikor izzó számmá lett a nevük. |
a kiválasztottság e hajmeresztő |
paradoxonába falazva meg- |
szólíthatatlanul. kikről az antik
|
s a filók és önmaguk egyaránt |
nem tudják kicsodák. a Névadók. |
kik földnek és egeknek nevet adtak. |
föld barmainak. égi madaraknak. |
napnak és éjnek. nőnek férfinak. |
így lettek megnevezhetetlenek. |
akár kimondhatatlan istenük. |
|
Drámatöredék
Itt mindig „zsidónak” kellett lennie |
Olykor nagylelkűen befogadott zsidónak |
Ha éppen nem kirekesztett zsidónak |
Vagy szemétre szórandó zsidónak |
De csakazértis-szeretett zsidónak is |
Vagy szégyenlősen-szeretett zsidónak |
Irigykedve szeretett zsidónak |
Fölényesen szeretett zsidónak |
Bűntudattal szeretett zsidónak |
Őszinte részvéttel szeretett zsidónak |
De őszinte barátsággal szeretett zsidónak is |
Időnként még zsidóknak kijáró elismeréssel kitüntetett zsidónak is |
Volt hogy kellő mérséklettel megtisztelt zsidónak |
(És így tovább és így tovább) |
|
Kivéve a gyengébb nem között |
Amely sokszor sokkal erősebb mint az erősebb |
És persze ott a kapcsolatok is (ha létrejönnek) |
Eleve egy másik színpadon játszódnak |
A süllyesztőben a Nagyérdemű társadalom látköre alatt |
Testtől testig lélektől lélekig |
Valahol abban a Paradicsomban |
Ahonnét pedig alighogy kivirágzott a Földön |
Máris viharosan kiűzettünk |
De ahová némi szerencsével dörgés és villám villám és dörgés között |
Mégis vissza-visszatalálunk |
(Hogy mindig újra meg újra kiűzessünk) |
De azok a ritka pillanatok… |
|
a két még érintetlen Fa alatt… |
|
Máshol?… Általában csak így vagy úgy – valakinek |
Amolyan Jederman-nak vagy Nobody Nemo-nak |
Kinek úgy – kinek így – vagy amúgy – Ahogy dukál |
S’il vous plait M’sieur vagy Salut Georges
|
Egynek a Sok közül – sőt itt-ott a Sok között is Egynek |
Olykor jobbnak is mint amilyennek hitte magát |
Olykor talán még olyannak is amilyen – annak ami |
Per definitionem – dehát ez ritkaság |
|
(Herceg nincs is mért panaszkodnom) |
(Csak úgy mondom – ha eddig még sose mondtam) |
Vagy így vagy úgy vagy amúgy addig amíg |
Az ember akárhol is születik |
Az élet általában eltelik |
|
|
Ezredvégi epigramma
Szentkuthynak
a FÖLDnek nevezett szabálytalan gömb alakú test nélküli |
|
kozmikus óriásfej ötmilliárd villogó szemében |
ma hetvenhétféle új (new! neu! novaja! nouveaux! nova! |
|
nueva!) mosópor márkája tükröződött vissza |
amelyek mindegyike eddig soha nem látott módon mindenből |
|
minden piszkot kimos mint a patyolat |
ezzel szemben úgy látszik mindnyájan egyre koszosabb |
|
ingben-gatyában rójuk utunkat szerteszét |
amiből semmi se távolítja el az egyre tovább terjedő vérfoltokat |
|
a folyamatosan ülésező konferenciákon megint |
kijelentették hogy minden tőlük telhetőt megtesznek |
|
és egyben megint azt is hogy semmi sem telik tőlük |
ekképpen a három egyakolból-egyalomból származó népség- |
|
katonaság parádés lovagi tornája tovább gyűrűzik |
ötmilliárdos nézősereg zsúfolt tribünjeinek szeme láttára |
|
méltó záradékául az ezredéves hadijátékok fényes sorának |
a hétszer megadóztatott adók valamint pót-pótadók kamatos |
|
kamataiból se tudják törleszteni az egyesülő vagy szétváló Államok |
egymástól fölvett kölcsöneiket a kamatokkal és kamatos |
|
kamatokkal együtt sem pedig azok nélkül |
amiből fedezni lehetne a felemelt vagy csökkenő munkabéreket |
|
a tungúziai trágyabányákat üzemeltető nyugat-keleti- |
kelet-nyugati konzorcium bejelentette hogy |
|
addig nem fizeti ki a trágya-vájók munkabérét amíg
|
azok nem hagyják abba a sztrájkot amit azért kezdeményeztek |
|
mert a konzorcium eddig nem fizette ki a munkabéreket |
32 évesen sikeresen a sínek közé löktük József Attilát |
|
a 39 éves Rimbaud gangrénás lábát térdből sikertelenül |
amputáltuk miközben arra kényszerítettük hogy |
|
agóniájában akarata ellenére magához vegye a szent áldozatot |
35 éves korában tömegsírba dobták – dobtuk – a kis |
|
Wolferlt vagyis Wolfgang Amadeust |
úgy tetszik az évezredre kijelölt előirányzatokat |
|
maradéktalanul és közmegelégedésre telsőttúlteljesítettük |
a még hátralevő potom hét esztendőt tehát teljes lelki |
|
nyugalomban szentelhetjük a fergeteges mulatozásnak |
zene! indulhat a divertimento |
|
Politika
|
Peiszisztratosztól mentesen |
(Kappanyos András fordítása) |
|
Rémlik hogy már ötven éve |
Ilyen címmel (ámmal-ímmel) |
Írtam verset (máris élve) |
S most e vers is arra rímel |
|
Mintha barlangfalra – írtam |
(Mi másért is ír az ember |
|
Ötven vagy húszezer éve?) |
Mért ír mért rajzol az ember? |
Hogyha kell – szívét kitépve? |
S ha nem is – foggal-körömmel? |
|
Kik vésték – hiába vésték |
|
Hogy tanuljuk és tanítsuk |
|
Ez a Szfinksz örök talánya |
(Van-e aki választ ad rá?) |
S nem csinálja aki tudná” – |
|
Mi az? – Ne kutasd királyi |
|
|
|
Zsoltár férfihangra
Töredelem nélkül bevallom Uram |
(bár még sohasem kérdeztél) |
hogy olyasmire vágytam amim nem volt |
hogy az se legyen amim van) |
(tükör-ábrándos hiúsággal) |
cápafejű macskaléptű új kocsira |
mindig újabb és még újabb könyvekre |
hogy a meglévők is elhagyjanak) |
mindenre amiről csak azt hittem hogy kellene nekem |
(bár tudtam hogy nem is igazán kellene) |
hogy olykor még irigyeltem is azokat |
(bár még többször azokat irigyeltem |
akik a kevesebbel is beérték |
vagy akár csak kénytelenek voltak |
az emberélet útjának felét elhagyva rég |
(hiszen azt mondják mindent látsz Uram) |
még tető sincs a fejem fölött |
(amely a tulajdon biztonságával ámítana) |
(hogy jótékonyan mindig figyelmeztessen |
egyre ideiglenesebb ittlétem ideiglenességére) |
készülő munkáim kemény ülőhelyével |
és szorongásaim szöges ágyával |
kényelmetlenül bebútorozva |
bevallom neked Uram (csak Neked) |
(bár tudom hogy nem érdekel) |
|
talán éppen ez volt amire vágytam |
|
|
Epigramma
A medencét mindennap átuszod. |
Élvezed itt egyenlő státuszod. |
A Sheraton elsőrendű hotel, |
otthont játszik a vendégeivel. |
S aki itt a Sheratonban lakik |
az bizonyára otthon is – lakik.
|
Mint az bízvást rólad is tartatik. |
Édes titkod csupán benned lakik: |
ti. hogy te nem laksz – csak itt.
|
Berendezkedsz, akár a többiek, |
mint otthon, bárha átmenetileg. |
Ha egyenlőséged (mint általában) |
csupán az egyenlőség látszatában |
merül is ki – ám a látszat s a lényeg |
igen dialektikus minőségek |
s csak vendég-lét minden ittléted Ittlent, |
bármily házat sikerül bekerítned. |
Így okoskodsz – s nem is oktalanul. |
Csak mikor majd ki-ki hazavonul, |
hogy vendégül saját magát fogadná, |
csak otthon válsz megint otthontalanná. |
Szöul, 1988. a Nemzetközi PEN Club kongresszusán |
|
Jövendő emléktáblájára írandó
Albérletek világrekordere |
(harminchatot vallott valaha be, |
persze, ahogy illik, versben) –, Apám |
holtában egész utcát birtokol ma, |
és emléktábla van a ház falán, |
hol bérleménye volt két-szoba-konyha |
(bérét ritkán egyenlítette ki); |
egy másik ház fala is hirdeti, |
hogy egykor abban „élt és alkotott” |
(ennyi késő áldás az „átkozott” |
költőnek is kijár – ha már halott); |
az „elborult, viharos homlok”-ot |
a Sétányon (bronzba öntve) szelíd |
lombok árnyai szelídítgetik |
e Városban, hol fia – nem lakik. |
Csak nézed itt-ott, erre-arra járva, |
a házfalakat, miken majd a tábla |
a te neved is óaranyba metszi, |
melyet most egy ajtóra se tehetsz ki. |
|
Mennyit? minek?
Ki ennyit ki annyit engedélyezne |
(Letagadnom – mint gazdagok az adóból) |
A nagylelkű jó- vagy rosszakarók |
De én semennyit sem akarok |
Tudom csak a számok számítanak |
A lény a számok örvényében forog |
Hacsak nem egy léha isten álma |
Az élet hanem valós téridős esemény |
Az lesz ami volt és az volt ami lett |
|
De azt sem hiszem el amit tudok |
És azt sem tudom amit nem hiszek) |
|
|
Időzavar – zavart idő
alighogy lett máris nemlét |
|
S mint borostyánba szorult |
|
jelen? jövő? vagy a múlt tán? |
|
|
Személyeskedés
Szilveszteri könyv-köszönő*
AZ »ETRUSZKO-KORINTHOSI VÁZAFESTÉSZET« SZERZŐJÉNEK (KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A 247. L. 59. JEGYZETÉRE)
Jancsikám, művedre s a (halhatatlan- |
ság-igérő – nékem-e? vagy neked? majd |
elválik!) JEGYZETre a léha lantos |
|
mást mit is nyújthatna szerény hommage-ul? |
(kívül emlékén ama régi fénynek, |
ifju arcunk mely beragyogta egy nap |
|
hol Tanítvány volt, ki ma, íme, Mester?) |
Pyxis, skyphos, amphora, omphalos-tál, |
deinos és kylix, alabastron, olpé,
|
|
egyre-másra csak befogadja mind a |
sapphicum karcsú keverő-edénye |
(értse csak dolgát a serény korongos!), |
|
Foeli festő (vagy, ha netán AMYXé |
volna – Isten ments! – a helyes megoldás: |
Mingor) és a Masch’ra Umana-izmus – |
|
Szembe fú egyszerre megint az Atlant |
nagy kratérjából süvitő fagyos szél, |
mint mikor hívott a Nouveau Musée-be |
|
holmi cseprő vers-faragás helyett a |
Nagy Tudást kísértve – mi újra verset |
szült csak, mert: Így lesz kutatásuk önma- |
|
mint a Mester mondja, ki oly igen bölcs. |
Hát fogadd jó szívvel e tiszta szívvel |
s borral is telt, arc-alakúra formált |
|
|
|
Egyperces novella a Regényről*
Kurtág György zeneszerzőnek
Örkény István írónak
Tandori Dezső költőnek
és X. Y. szobrásznak
A vezető folyóirat vezető helyen közölte a Regényről szóló tanulmányt.
A következő számban a fiatal költő-generáció hagyományt és újítást
szerencsésen vegyítő vezéralakja versciklusban fűzött széljegyzeteket a Regényhez,
egy-egy szonettel játszva változatokat minden fejezetére.
A koncert-műsorok már jelezték a nemzetközi hírű fiatal komponista
elektronikus gongra, két zongorára és harangra írt új szerzeményének ősbemutatóját, „Regény-parafrázis” címmel.
Az újonnan megnyílt Kis Galéria első kiállítását egyetlen különös műanyag-plasztika képezte: hatalmas fej, középen félbevágott és enyhén egymással
szembeforduló félarccal: „A Regény arcai”.
Az olvasók azonban hiába keresték a Regényt a könyvesboltokban. Sehol
sem tudtak róla. Az elárusítók udvarias tanácstalansággal tárták szét karjukat.
Olvasták hát a Regényről szóló értekezést.
Borzongtak a Regényről írt versek fölött.
Izgatottan várták a Regényre készült zenei parafrázis megszólalását.
Ámulva álltak a Kis Galériában a Regény rájuknéző kettős arca előtt.
(Elolvassák ezt a Regényről szóló Egypercest is.)
És lassan már nem is tudják, olvasták-e voltaképpen a Regényt vagy sem.
De talán már nem is kell olvasni.
Talán meg se kellett írni.
Lehet, hogy meg se írták?!
|
Egy karton »Gauloises Bleus«-re
foglalt helyet (ne vedd zokon, |
ha emlékszem rá, Zolikám) |
|
Jó öreg, jó magyar (s okos) |
„népi költőnek” mi dukál? |
Cifra szűr? faragott fokos? |
vagy egy koszorú Caporal? |
vagy miniszterlátta babér? |
Jó nekünk, tudjuk, Zolikám, |
e Párizs látta kék dohány. |
|
|
|
NB
Az ifjú is kerülte a siralmi |
Költészet sok tribálját és triádját |
És úgy írta Adónisz siratását
|
Mintha szóból márványt tudna faragni |
|
Most őszikék kesernyés szagú szirma |
Az egész lant s a késő szenvedély tri-
|
(Vagy cento) lógiája – ez kísérti |
A rozsdamart arany az öregkori líra |
|
Míg életem naponta újratermelem |
Nem tartóztat se botrány se szemérem |
S hogy az ingovány én-i televényen |
Milyen gyom és milyen szirom terem |
|
Se az hogy becses lírai személyem |
Személyes-e avagy személytelen |
|
|
Infantilis rapszódia
saját fiammá visszakorosodni |
önnemzéssel magamat újranemzeni |
akkor talán még enyém is lehetne |
a szépséges Isabelle Adjani |
meg Jutka Panna Zsuzska Lenke |
(Fordhondával robognék érte a fjordra) |
Trinidadban (ha van még) a Kiss Tina |
a Malvinákon az egyik Malvina |
az Iravadi partján Vadi Ira |
A Titicaca-tónál Titika Katica |
Veracruzban Cortez Veronika |
Ámerikában (persze) Ámer Ika |
Costa Ricában Koszta Erika |
Mauritániában – nincs is vita – |
a törökből lett Maori Rita |
de hát nemcsak szerelemmel |
szellemmel is él az ember |
létem létszámfölötti nem lenne |
félsertés helyett tehátlan |
könyvek alatt nyögne a vállam |
megtanulnék negyven nyelven |
pénzt se kéne még keresnem |
s elfeledném amit nem tudok |
csak a verstan és a nyelvtan |
csak az élvtan és az elvtan |
kár hogy eddig nem tanultam |
modernnek lennem testestül |
lehetnék még prae-modern is |
vagy ha tetszik posztmodern is |
a felépíthetetlen s a Báb- el- |
Mandeben hajózva mint Sanyika |
merengnék: ez a világ vékonya |
a volt a lesz a semmi lika |
melyből mindig újjászületik a |
csak törném a lelkem-agyam |
míg megtalálom benne magam |
s akkor semmit se kéne csinálnom |
csak átcsempészni magam a vámon |
akkor talán az lennék aki |
s lehetne még belőlem valami |
|
Nyári napforduló
hol lehet az a Heszperiszek-kertje |
aki mellé nem is feküdtem le |
|
ahol azt szerethetem epekedve |
maga-vesztve fut előlem nádi berekbe |
|
úgyis elillan az aranyalma |
álma e rövid éjszaka hatalma |
aztán megint csak az van amit lehet
|
|
tündér Titánia növesztess |
hát rajtam elálló nagy szamárfüleket |
hogy újra belém szerethess |
|
|
Kis epe-gramma
vagy Egy monorím töprengése a minden irodalmi díjak speciális és általános relativitásáról
|
az érdemből soká lesz érem |
(nem is hittem már hogy elérem) |
de ha… mégis… szorongva kérdem |
(mert kérdéses) valóban érdem |
|
nem leledzik-e tévedésben |
– hisz többször volt rá érkezésem – |
s netán más méltóbbak helyében) |
|
és nekem még – mégis elérnem |
beérnem – és vele beérnem |
|
„ó mért oly későn…” ó miért nem |
s nem a hulló levelekében |
hogy lett volna időm kiérdem |
elni és nem – csak úgy – megérdem |
elnem – az „ifjú álmok” és nem |
koros álmatlanság jegyében |
mikor a dics már szinte szégyen |
|
(bár tudom – ki tudná ha én nem – |
milyen kétes egyeztetésben |
fej vagy írás véletlenében |
kétoldalú mint minden érem |
attól függ ki s mi felől nézem |
és nézi más – s az ő helyében |
énnekem hogy kellene néznem) |
|
most ebben a nothappy végben |
hol legföljebb ha azt reméllem |
hogy kissé nagyobb tisztességben |
|
s nem ily karmos ars criticán
|
|
Hol lehetnek
hol lehetnek ők akik szerettek |
szerteszét gazdanélküli nyáj |
földbe vagy más földre menekedtek |
rajtuk van rólam egy kósza szál |
|
s ők tudják-e hol van Kékszakáll |
körötte gubancos pókfonál |
partvissal a plafonról leszedve |
|
e nekik-szőtt hiú férfi-mértan |
mit nyirokból és sorsból sodort |
mind ami lett volna s ami volt |
|
vér virág fegyvertár kincseskamra |
mint ők az ő celláiba – ő van |
|
|
Hat bagatell
Anton Webern hat bagatelljéhez
és annyi mindent elmondani |
|
ezt mégegyszer kellene hallanom |
különben olyan mintha nem is hallottam volna |
ha nem élhetem át újra amit átéltem |
olyan mintha át se éltem volna |
elmúlt annyi mint nem volt |
semmi se volt tehát nincs is semmi |
minden olyan mintha nem volna |
|
mindent amit el szeretnék mondani |
a múlhatatlan jelen bélyegét sütni |
|
|
Egy Horatius-óda imitációja – egyéni élmény alapján módosított eszmei tartalommal
Egy fához, amely majdnem a halálát okozta
Ki mit kerüljön? mit hoz a perc? soha |
|
[Vö. Még: Konsztantinosz Kavafisz: |
Visszavonhatatlan dolgok] |
|
Hét éve történt, s hordja a forradást |
törzsed ma is még, s én is a rémület |
|
hegét zilált idegzetemben, |
|
s véle a régi felismerést, hogy |
|
quid quisque vitet, nunquam homini satis |
cautum est in horas. Mégse haragszom én |
|
rád, és nem átkozlak, hiszen, ha |
|
nem neked ütközöm ott kocsimmal, |
|
talán a járdán arramenőt ütöm |
gondatlanúl el, vagy kerités vasa |
|
zúz össze, a volánra döntve, |
|
s semmi se ment meg a szörnyüségtől. |
|
Ki mondja meg, hogy mit hoz a perc? a vész, |
mely most utunkba áll, nem a még nagyobb |
|
veszélyt segít-e elkerülnünk, |
|
azt, amelyik csak utána várt ránk? |
|
Hordjuk közös seb csúnya nyomát, de már |
hét éve hordjuk. Hány üde ág fakadt |
|
azóta roncsolt törzseden, s hány |
|
versem e sokkszerü intelemből! |
|
Fa, meglehet hát, jó napon ültetett, |
akárki plántált, nem gonoszul nevelt, |
|
őrangyalom köszöntöm inkább |
|
benned, ahányszor utam csak elvisz |
|
melletted, nem rossz szellememet, hiszen |
élek, naponta látom e kérgeden |
|
rémlő pecsétet, s tán e példa |
|
őriz azóta is annyi rossztól. |
|
Nemcsak te voltál vész jele énnekem, |
én is lehettem volna a gyilkosod, |
|
s kidőlve fekhetnél az úton, |
|
dús koronáddal a porba hullva. |
|
Megáldlak inkább, végzetem-adta fa, |
ki nem kimélvén önmagadat, nagyobb |
|
vészektől óvtál engem, és a |
|
vész tudatát idegembe vésted. |
|
|
XV. századi magyar litánia
Ha nem szeretek többé szembenjő az halál |
Elmegyek meghalni ha nem szeretek többé |
|
Ha nem szeretek többé bennem nyűek tenyésznek |
Szavaim kilőtt szemek ha nem szeretek többé |
|
Ha nem szeretek többé hülyeség nyálzik számon |
Serte lepi be testem ha nem szeretek többé |
|
Ha nem szeretek többé délszínben is tapogatok |
Mint vakok a sötétben ha nem szeretek többé |
|
Ha nem szeretek többé fehérjék elbomolnak |
Ereim eltömődnek ha nem szeretek többé |
|
Ha nem szeretek többé sohult nem lesz helyem |
Elbitangolt csorda leszek ha nem szeretek többé |
|
Ha nem szeretek többé romlandó lesz időm |
Összefut mint a tej ha nem szeretek többé |
|
Szembenjő az halál ha nem szeretek többé |
Ha nem szeretek többé elmegyek meghalni |
|
|
A Pléiade ismeretlen csillagának szonettje
Magányra vágyom és nem bírom a magányt. |
Osztatlan napokra, mik egy tömbben maradnak, |
Mik magamból magamban magammá faragnak, |
De magamat csak úgy élem át, mint hiányt. |
|
Ha nem vagyok magam, magam hiánya bánt, |
S ha magam maradok, kevés vagyok magamnak. |
Rámtörő éjeim a semmibe ragadnak, |
S jó, ha a semmiből a nappal visszaránt. |
|
Ki itt van, azt lesem, mikor hagy már magamra. |
S ki magamra hagyott, csak azt, hogy nem jön-e. |
Szélednék hétfelé, ha egyfelé terelnek. |
|
S egyfelé se megyek, ha nincs kiért s ki mellett. |
Rángó idegeim rácsain fennakadva |
Magam vagyok magam lakatlan börtöne. |
|
|
Szenczi Molnár Albert szonettje a poétai conditióról
Albertus Molnar száz harmintz külömböző |
Franciai versek nemeit plántálta át Magyar |
nyelvre. Miért ne plántálhatott volna át |
egy százharmincegyediket is? |
|
Mint az szép hives patakra az szarvas |
Ugy én is olly igen kivánkozok |
(nem Uramra de) hogy amit hozok |
vönnék kegjessen Nagyságos Hatalmas |
|
es Kegyes Urak lelki Pásztaroc |
es Scholamesterec hogy az ki olvas |
tudná minemő nagj munkába volt az |
első Magyar nyelvü Psalteriumot |
|
öszveszoritnom hogy syllaba több |
ne legyen benn se sensus kevesebb |
s (bár gyülölőim nevetnec rutolnac) |
|
őis olly igen kivánkozna szomjas |
ohaytással vizére Soltaromnak |
mint az szép hives patakra az szarvas |
|
|
Victor Hugo – Juliette D.-hez
Bújtunk a lomb közé, nem volt máshova bújnunk. |
Félrehajtott bokor meg ág sebezte ujjunk, |
keresve a helyet, hol minket senki se, |
s mi láthatunk egy rést, mely kék éggel tele; |
ahol magunk vagyunk, elzárva a világtól, |
s mégis egész világ velünk, ha a madár szól; |
hol lágy fekvőhelyet igér tömött avar, |
s az alkony betakar bársony árnyaival; |
hol menedékre lel a csók, ez üldözött őz, |
s szomjasan lehajol a csobogó özönhöz; |
szegényes menedék annak, kit palota |
illetne, szeretők aranya s bíbora. |
Hiába, üldözött a földön, ami édes, |
s keserű íz tapad az ember öröméhez. |
Feléreztél minden neszre idegesen. |
A kilakoltatott, meghajszolt szerelem, |
mint a szelíd vadak, egyre izgékonyabbra |
válik, s fél attól is, mi biztonságot adna. |
Mentünk is volna már tovább, el innen is, |
akárhová, ha már nincs út, mely haza visz. |
De volt valami, nem tudtuk mi, ami áthat, |
nem engedett a csönd, mint valami varázslat, |
a lombok közeit behálózó homály, |
az est testéből szőtt milljó selyem fonál; |
s éreztük, remegő falaiba bezárva, |
lassan épül körénk a gyönyör palotája. |
|
Még egy talizmán
|
Elkésett s már rég esedékes pótlás a Talizmán címen elkezdett, Ami élni segít címmel folytatódó s végül 1965-ben újból Talizmán cím alatt – a szerző szándéka szerint befejezett, de úgy látszik, befejezhetetlen – szonett-folyamhoz. A nyolcvanéves Déry Tibornak szeretettel ajánlva. |
a mondat mely szemünk előtt fakad |
de ki tudja mily barlang-járatoknak |
tudat-előtti földjéből sodorhat |
|
ásványokat kötőszó-savakat |
jelző-sókat napoknak századoknak |
hordalékát hömpölygetve a mondat |
míg a papír kútfőjén a tudat |
|
szomjas ajkával fölébe hajolhat |
s a szavak közt medret ásat vele |
s gátat rak hogy át ne csapjon a medren |
|
s szemünk előtt fakadjon föl a mondat |
amelynek nem volt soha kezdete |
a mondat mely mindig befejezetlen |
|
|
|
Még egy talizmán
Gobbi Hilda emlékkönyvébe
egyetlen létünkre millió hasonlat |
millió létünk egy varázslata |
ki bőréből kibújva lesz maga |
faljáró ki önmagán áthajolhat |
|
rés amin énünk titkon átosonhat |
egy másik én tilos tájaira |
aki helyettünk megy meghalni ma |
hogy értünk támadjon fel újra holnap |
|
senki aki minden lehet s utána |
ha elmázolódott arcán a festék |
újra boldog senkiként tér haza |
|
metaforák élő travesztiája |
meztelen testünkön a száz ruha |
száz ruhánk alatt az egy meztelenség |
|
|
Két Carpaccio-reprodukció
»Az Ararát-hegy tízezer megfeszítettje« (részlet)
Hogy miért épp ezek a lovasok? |
S mért nem inkább a…? Rá van írva: (részlet); |
és bennük tündököl fel a festészet, |
a szín-robbanássá alakitott |
|
nap-energia. Nyíltan szembenéznek |
a hóhérok. Turbán és arc ragyog. |
S a lovak. Sörények és tomporok. |
Mintha a festő feléje se nézett |
|
volna képe nagyobb, felső felének |
(amit itt most én is eltakarok). |
S hol, mint monochrom statisztéria, |
|
szín- s névtelen a fákra kiszögezve |
szerteszét himbálózva lóg az – A- |
rarát-hegy tízezer megfeszítettje. |
|
|
»Szent Orsolya mártíriuma« (részlet)
Mi ez? A festő eltévelyedése? |
Vagy a festészeté? Ez a gyönyör, |
mely perverz módon épp ott tündököl, |
ahol elundorodva abba kéne |
|
hagynia, szökve a festés elől, |
s rázuhanni eldobott ecsetére? |
De nem. A hóhér pompás fenekére |
a pompás nadrág pompásan feszül, |
|
akár manapság egy igazi „blue jeans”.
|
A festő szemében egy csöppnyi bú sincs, |
míg biztos kézzel rátalál az átvitt |
|
értelmű legkecsesebb mozdulatra, |
mellyel elegáns hőse lenyilazza |
közvetlen közelből a szűzi mártírt. |
|
|
|
József Attila fiktív öregkori verseiből
Már kisgyerekként izgattak az élek, |
a sínek, e tébolyult paralellák, |
hol a vak én önmagán túl is ellát, |
s amin nem innen – túl van az ítélet. |
|
Csak mentem, boldogan, hogy senki sem lát, |
mert senki nem akarta már, hogy éljek. |
Tudtam, ez lesz az utolsó kísérlet, |
bár el sem értem az oscura selvát, |
|
ahol nyomunk az Alvilágba vész el. |
De hirtelen megállított a vészjel. |
S indultam. Haza. Tudva: odaérek. |
|
Síp s mozdonycsikorgás elbánt az ésszel. |
Tudtam, senki se tudja: már nem élek. |
S azóta is élek. Mint egy kísértet. |
|
|
Két szonett-töredék a hagyatékból
Én voltam, akinek minden nagyon fájt, |
és én az, aki senkinek se fájtam. |
És mégse hagytam el ezt a vadon tájt: |
élő-halott – halott élőre váltan. |
|
Háromszor halt meg bennem a halál, |
mint a sérült anyaméhben a magzat. |
Tiprott fű közt maradtam buja gaznak, |
amit senki még csak ki sem kapál. |
|
|
|
Hommage à Kavafisz
Egy irodalmi lány, Kr. u. 1930-as évek vége, Budapest
Olyan volt, mint egy riadt kis őzike, |
akit mindjárt megesznek az irodalom fogcsattogtató |
|
ifjú vagy éltesebb lionjai, |
és belül attól rettegett, hogy meg is eszik, |
és kívülről is az volt a látszat, hogy megeshetik vele, |
mutatkoztak olyan jelek, hogy félteni lehetett ettől. |
Túlzottan félt a látszatoktól is, mintha ezzel a félelmével |
|
inkább táplálni mint elnyomni kívánná azokat, |
hogy a látszatok talán valóban látszatoknak látsszanak. |
De aztán lettek néhányan, akik meggyőződhettek róla, |
|
hogy valójában nem a körülötte gyülekező arszlánoktól |
– mint kívülről látszhatott –, és nem is ezektől a |
|
látszatoktól, hanem a mindenirányú féktelen |
érzékiség benne toporzékoló párducától kellett igazán rettegnie |
|
ennek a mindenkitől riadozó bűvöletes kis őzikének. |
|
Dimitriosz Hadzisz emigrációban Budapesten
Senki se tudta róla itt a száműzetésben, |
hogy Hellasznak, ahonnan menekülnie kellett, |
egyik legjobb írója, ha nem a legeslegjobb. |
Nálunk, inkognitóban szinte – hisz érdekelt is |
valaha nálunk bárkit egy kis nyelv nagy írója? – |
a tanszéken tanított vajmi gyér hallgatóság |
előtt: újgörög nyelvtant, az Akathisztosz Hümnoszt,
|
Bizáncot, Nea Píszit. Egy-két költő-barátra |
mégis talált, ezeknek magyarázta rajongva |
kedves Kavafiszát. Mint egy bizánci főúr,
|
ki a száműzetésben verselget. Vigaszul tán |
vigasztalan magányért, a lakótelepért, a |
kietlen házasságért (az is száműzetés volt). |
Az íróasztalunkon így keveredhetett el |
a magyar költészettel (hol vagy Vas Pista! Hadzisz!) |
A barbárokra várva, A beiruti kocsmában, |
Alexandrosz Tannaiosz és Ithaka s A város.
|
Mégiscsak besugárzott egy kis mediterrán nap |
az újpesti panelház csúf télvizébe olykor. |
Hatvan-hetvenes évek, konszolidált sivárság. |
Aztán megdőlt a junta, a tábornokok mentek, |
őt hívta a szabadság (ha nem is az a régi, |
amiért ifjan küzdött, és már akkor se az volt). |
De nem tartott sokáig. Hirtelen nagy dicsőség. |
Hirtelen összeomlás. Újabb száműzetésbe, |
most immár véglegesbe sodorta a betegség. |
De az illúzióból neki még tán futotta. |
Talán még hitte, nem kell a barbárokra várni. |
Hátha lesz más megoldás. (Bár hiszen ezt ki tudja?) |
|
Kavafisz első verseit írja, 900-as évek, Alexandria
Ő nem várta a barbárokat, |
mert tudta, hogy el fognak jönni, |
már ott is állnak a limeseken. |
Tudta, hogy el fognak jönni több hullámban |
|
és feltartóztathatatlanul elözönlik e századot. |
Ezért elhatározta, hogy nem adja ki a verseit, ezt sem, |
csak tizegynéhány példányt nyomtattat belőlük a barátainak |
de azokat aztán merített Heliona papiroson, archaikus |
|
sztélékről másolt de klasszicizált Heraklit betűkkel. |
Tudta, hogy a történelem folytonosan elküldi és elvárja a |
|
barbárokat és a barbárok folytonosan eljönnek, |
de nem hoznak semmire megoldást, |
és hogy a barbárok ellen csak ezekkel a merített |
|
papirosokon féltő gonddal elhelyezett különleges betűkkel |
csak azokon sejlik át és csak ha a fény elé megfelelő szögben |
ennek a tudásnak egyetlen vízjele, |
amivel jelezni lehet az eljövendőknek, |
hogy a barbárok mindig itt lesznek, |
de a megoldás – ha van – mindig másutt lesz, |
mindig ezekben a kézzel metszett tipográfiákban ezeken a |
|
történelem mocskos fürdőjéből kézzel kimerített |
|
patyolattiszta Heliona papirosokon. |
|
|
„Játékok”
Hommage à Kurtág György és Márta
csak az ujjak az ujjak az ujjak |
egy oktávval a billentyűk fölött |
mintha nem is érinthetnénk meg |
csak az ujjak érinthetik egymást az ujjak |
az áthajló áthatoló átnyúló átbukó ujjak |
ők ki se látszanak a zenéből |
ki se hallatszik közülük a zene |
|
nem interpretáció nem előadás |
nem élmény és nem szerzemény |
Kurtágék nem Bachot játszanak |
nem Bachot és nem Kurtágék |
„a táncosnő nem nő aki táncol” |
aki szól ami szól (mintha nem szólna) |
|
valaki más valami más mi ez? ki az? |
a közébük szorult évszázadok? |
a közülük kihullt évszázadok? |
|
és hogy lehet meghallgatni? |
szinte illetlen intimitás |
nem meg- csak hallgatni lehet |
odatagadni az ő hallgatásukhoz |
valami obszcén bensőség a távolságban |
az együtt szó őstörténete |
|
|
Kurtagenda
Koncertkíséret – születésnapra
Mintha a húrok még eredetükre hangolnának |
Állati belek perisztaltikája |
|
Mintha már csak önnön ideájukra |
Egy szál kitépett holdsugár a szívből |
|
Túl harmónián és diszharmónián |
|
Az elérhetetlent közelítve |
|
Vissza-visszaszerzett zenék |
|
Túl zenén és zenétlenségen |
|
|
Csók összetapadó ajkai közül |
|
|
Szférák és kvarkok zenéje |
|
Túl rabságon és szabadságon |
|
|
Nem rabláson gazdagszik az igazi gazdag |
|
|
A mindent egy lapra tétel |
|
(Ha még maradt valami szent) |
|
(Ami sohasem törhető meg) |
|
|
|
Négy vers
À la manière de Takács Zsuzsa
Ezt a formát is kipróbálom. Jóvátételül. |
Nem Így írtok ti. Inkább: így is írok én. |
Vagy így is írhatnék. Azért is mert oly |
|
idegen tőlem. S mert oly rokon. Mint minden idegen. |
S mert egyszer azt kérdeztem egy ifjú költő- |
nőtől: miért olyan levertek a versei? Mikor |
|
igazán semmi oka rá (?). Az ember már nem |
fiatalon is ilyen suta tud lenni. Pedig |
egyszer ő maga is volt fiatal költő. S akkor |
|
vajon mit szólt volna egy ilyen kérdéshez? |
Igaz, mit is szólt? Hiszen majdnem ugyanez |
hangzott el – neki szánva – egy másik, régi kávéházban. |
|
Kipróbálja ezt a formát is. Látszólag |
nagyon egyszerű. Túlságosan. Aztán kiderül. |
Se rím, se betartandó sorhossz. Csak |
|
valami immaginárius lépték. Csupa |
primér kijelentés. Egymás után. De |
közben szakadékok, alagutak. Utalások |
|
amik – másoknak – nem utalnak semmire. |
Fölényes távoltartás és esendő testközelség. |
Nagyon női. Egyszerre vetkőzés előtt és után. |
|
Szóval, ha akkor éjszaka magánál tartja és |
nem kíséri haza ijedten a fagyos utcák során |
gyalog. Akkor talán. De hazakísérte. |
|
Kezem a térdén. Ez is egy mozzanat |
a világtörténelemből. Bár az ilyet |
csak az irodalom tartja számon. (Hiszen |
|
erre való.) Úgy banális, hogy közben egyetlen |
és egyszeri. Kordfarmer, lopva, asztal alatt. |
Még sosem fordult elő – és így nem is fog |
|
többé soha. Mint Brutus tőre Caesar |
hasában. Vagy a kihaló cezarosaurus |
roggyanó lépte a mocsárban. Persze ezzel |
|
a mozzanattal sok minden összefügg. Az élet |
egyetemes concettója. S az élet mindenkire |
külön kiszabott egyedi véletlene. |
|
Nem kell félnie attól hogy belészeretek. |
Hiszen annál magam is jobban félek ettől, |
semhogy belészerethessek. Lehet |
|
hogy kellek neki de bizonyos hogy nem én
|
vagyok az aki kell. Csak kellenék – ha. |
És ugyanígy vagyok vele én is. Csak |
|
annak kellene aki már nem én vagyok |
és csak annyira kell amennyire még |
az vagyok aki vagyok. Hiszen az is |
|
vagyok aki voltam. Nem, attól nem kell |
félnie hogy belészeretek. Így hát marad |
a vers. Az szerethet. Azt szeretheti. |
|
Az most is az ami volt. És ami lesz. |
Kezem a térdén. Talán beljebb, a térde közt. |
|
|
Hommage à B. L.
Csak az, amivel nincs tele
Csak a veszett fejsze nyele. |
Csak a beomlott ház fala. |
Csak a kiszáradt tó hala. |
|
Csak az, amivel nincs tele. |
Az ősz nyara, tavasz tele. |
|
Csak a semminek hűlt helye. |
Csak a hely izzó szelleme. |
|
Hogyha nem volt is eleje, |
Itt a vége, fuss el vala. |
|
|
Csak száguld, mint egy jamaha
Vagy tárgya van vagy alanya. |
Azt se, hogy eme vagy ama. |
|
Ha van apa, nincsen anya. |
Ha csecsemő, nincsen neme. |
Nem tudni: igen-e, nem-e. |
S hogy sohase vagy valaha. |
|
Csak száguld, mint egy Jamaha, |
Halunk vagy nem halunk bele. |
Ha így – ha úgy – ha se – ha ha. |
|
|
|
Quatrain
Hommage à Horváth Imre
Ha csak négy minor sorból áll is, |
Négysorosod monumentális. |
|
Négy fonák
Paundiás – Dzsoisziás – Prusztiás – Steiniás
a boltok pultjain hegyekké torlódik föl a hiány |
a lelkek polcain a várakozásban megromlott sóvárgások |
és kifogyhatatlanul kígyózik a fogyasztók kígyója |
uzsora nélkül a Pénzváltók ablakai előtt egymást tapossa a nép |
nem nőnek ki az utcából a Pénzváltók irgalmas katedrálisai |
nem nyílhatnak meg a Szentlélek Bankjának fiókjai se |
a Pápa se terjesztheti ki áldó kezét széles e földgolyón |
mint egy elsőáldozó kamasz kopasz fejecskéje fölé |
uzsora nélkül nem járják a szerencse vitustáncát a rulett golyói |
ismeretlen neve se villódzik éjszaka |
vörösben játszva a világvárosok vízfején |
nem fekszenek hanyatt a kupolák alatt a freskófestészet erőművészei |
nem lebegne tünde fátyolként öt évszázada Európa véreres |
szemei alatt a Gioconda mosolya |
a tehetősek sem tehetnek semmit a nincstelenek nincstelensége ellen |
még a népkonyhák bűzösen ínycsiklandó gőzei sem |
gomolyognának a dúskálás delében |
nem párolognának a jeges frontokon a gulyáságyúk |
és a rakéták is elzüllenének az ionoszféra iránytalanságában |
uzsora nélkül nincs nyoszolya a szeretőknek |
kégli a titkos találkozókra |
uzsora nélkül nem záródnak egymásba az egymásba nyíló |
a kemikáliák és a fotoszintézis optimális egyensúlya megbomlik |
nem tartatnak titokban az Eleusziszi misztériumok |
és a titkos szolgálatok titkai |
a Boboli kert szalviái se |
se Csillagszóró Liliom se vadparéj |
a hibiszkuszok se vegyítik bűvillatukat az autópályák benzinbűzébe |
Költő hiába lúdbőröznek felborzolt illúzióid hiába |
omlik össze évezreken át kiérlelt immunrendszered |
a legvékonyabb verseskötet kiadására sincs elég papír |
Apollónuzsora nélkül |
és az ibolyafürtű múzsák |
és az ibolyafürtű múzsákApollónuzsora nélkül |
arany lantjához |
virrasztóasszonyok se jajveszékelnének a széki éjszakában |
az alvilági lelkek raja se sírna |
|
|
„Anna was, Livia is, Plurabell’s to be” |
mondj el mindent Anna Líviáról! Mindent tudni akarok Anna Líviáról. Hát te ismered Anna Líviát? Ki ne ismerné Anna Líviát? De ki ismerheti Anna Líviát? Valaki mindenkit ismer. Mindenkit ismer valaki. Ami annyi, mintha senki seeeeeeeeeeeeeem ismerne senkit. Azért csak mondd mondd mesemondd mesemondamondd. A fát vagy a követ? Inkább Anna Líviát. De hiszen ő a kő is meg a fa is. Tengercsiszosodorta kavics. Földszélben állsuhanó fa. Plurabella. Bár volt aki rula mondta: Pluraronda. Százszorszép. Százszorrút. Amikor azt a papírt adta hogy aláírd. Írdalápapírt. Mint a koncepcijós(?) konstrukcijós(?) konspirácijós(?) perekben. De hiába vontakel felvonót. Hiába döglöttcsótánytenyésztő Banya. Hiába a rosszhiszemű jóhiszemű-jogcímnélkülije. Jogcím: jog – min? Ó mondj el mindent róla alóla fölüle belüle. Ahogy leüle, ahogy fölüle. Ahogy elcsábított, miután megcsalt. Elcsábított, miután megcsahahahalt. Tiszta sor, amijen a zsákja, ojan a fótja. De milyen a zsákja? Amíg azt nem tudod, hogy tudnád, milyen a fótja? Micsoda skandalus! Hogy mondhatnád, hogy ismered? De hogy mondhatnád, hogy nem ismerted? Legalább a felefelelősség a tied. Hiszen annyi mindent tudsz róla. Tudtál, csak nemtudniakartál. Ha mindent mindent elmesemondanál!… Ó
feketelórelejdelej Plurabell! Fává válok, ha kővé válik. Kővé válok, ha fává válik. Mégis ott leszünk örökre ahol voltunk. Hol nem volt hol volt. Egyszer már ellőn dalolva (melyik évben? eónok előtt?):
Ki ez az Anna, aki volt, (mikor |
mi még nem voltunk vele) és ki ez |
a Százszorszép, ez a Mindenlehet |
Plurabell, aki lesz, mikor mi már |
nem leszünk vele, vagy – már nem leszünk? |
És aki van, aki itt van velünk (amíg |
velünk van) (amíg mi vele vagyunk) |
ki mondja meg, ki ő már és ki még |
e Már-Nem-Anna-Még-Nem-Plurabell, |
ki ez a Lívia-Itt-Van-Lívia? |
|
Melyik évben? Mindig épp ezt akartam már kérdezni. Az özön után vagy az özön előtt? Azért csak megtaláljuk? Mint ahogy Niemann von Nirgends meglelte a Nihilt? Tévedsz itten, borzalmasan tévedsz. Ez még eónokkal előbb volt. Amikor még a mindigek seholtak. Mindenek mindigeltek. Bastet istennő boldog birodalmában. Szerelemszerdán. Csókcsütörtökön. Akkor, akkor minden, ami volt, szépvolt. Amikor leengedte a haját és lecsurogtak a bokájáig az örvénylő kanyarok. Primavera vagy Medúza. Primavera-Medúza. Egy fonatba csavarodott két arc, három idő: Anna was, Livia is, Plurabell’s to be… or not to be… Ubi amor ibi oculus… Énekek Éneke. Tubicám, cicám, és minden más iá-m és -em, kedvesem, kezesem, jegyesem, szerelmesem… Éppenhogy a látás. Nem lett volna szabad látni ezt az égapészen polü-t, ezt a So-geliebte-t, ezt a Nagyon-szeretettet, ezt az Eurüdiké-Primavera-Plurabella-Medúzát. Nem lett volna szabad visszanézni. Nem lenne szabad visszalátni. Ki látta Líviát? Elfolyik, mint a Liffey és a Danubius vize. Visszafordul, mint az örvény. Szétágazik, mint az Ygdrasill. Kifut a síkságra, beleömlik a tengerbe, kinő a sivatagban. És nyoma sincs. De mindenütt látni. Mondják, a szerelem vak. De, ha már csak mondásról, vagyis hitről van szó, ne inkább Augustinusnak higgyünk-e? Si amamus, videmus. És Szent Victori Richardus (1117) nem azt mondja-e: Ahol a szerelem – ott a látás?
|
„A rose is a rose is a rose is a rose” |
|
A rózsa csak rózsa csak rózsa |
Csak rózsa? no ne mondja… |
Lawrence azt mondja egyik versében |
„minden eleven érzékével eszi azt” |
és megérzi benne mindazt, „amit |
egy jó almában bizonnyal érezhet” |
meg – teszem hozzá – azt is |
De azért persze Gertrude Steinnek is igaza van |
(kinek nincs „igaza” kerek e világon |
hiszen mindenki puszta léte az igazsága
|
aminél nincs is nagyobb igazság |
mint az almáé az hogy alma és hogy nemcsakalma) |
Ezt persze megint csak kézből megkontrázhatom |
kapásból visszaüthetem fonákkal |
(éppúgy megvannak erre kellő érveim |
mint másnak az arra alkalmasak) |
Szóval a rózsa csakrózsa is |
némelyek szerint amíg a költő annak nem nevezi) |
tárgy is és szó is (sok soknyelvű szó |
más-más jelölő héja melyben a jelölt húsa is más lesz) |
és jelkép is (sokféle különböző |
és egymást megsemmisítő valamint |
Ha fel tudnánk fejteni a költészet |
véghetetlen szőtteséből a rózsamotívumot |
mert a rózsa az is a líra örökpiros paradigmája |
(énekek éneke) az Énekek Éneke rózsájától |
(amely nem is rózsa hanem liliom) |
míg végül is tiszta ellentmondás lesz belőle |
Mutanabbi rózsájától és Háfiz rózsájáig |
Ronsard szelíd kerti rózsája és Goethe tüskés vadrózsája |
Blake féregrágtaszívű rózsája |
Milton rózsájától Borges Milton-rózsájáig |
és Mallarmé sötétség-rózsájáig |
és Kosztolányi ötszörös rózsájáig |
és a Vaséig amely minden őszökön újra remontál
|
Mert ha már az őszök is elillannak majd a nyár s a tél közül |
és ha már ma sem az semmi ami volt |
és amikor majd ami lesz se lesz az ami lesz |
„a Rózsa – holnap is rózsa lesz még” (Jorge Guillén) |
hajdani rózsánkból csak a név lesz nomina nuda
|
|
|
Ajánlás
Herceg igazad van (ha nincs is) |
A költészet nincs egyedül |
Nem látjátok hogy minden körülötte forog |
Az ember dichterisch lakja e földet
|
Ez kenyere és bora Csak nem tud róla de |
Villám és Dörgés Dörgés és Villám között |
|
Mit tudom én mire kell ínséges időben a költő |
|
De ami megmarad azt a költők teremtik |
|
(És ha csak a semmi marad meg akkor a semmit) |
|
|
A macska tízezer létezésmódja
Talán, talán – mindenekelőtt |
Mészöly Miklós: Érintések |
A macska tízezer létezésmódja
porszívót kikerült maszat |
szemétből kikotort szemét |
közelségétől és távolságától |
zsákmánya és zsákmányolója |
megbűvöltje és megbűvölője |
|
4. … mint távollét és jelenlét
ki kellett zárnom a szobából |
hogy varázsköréből kitörjek |
hogy én fogjam varázskörömbe |
|
ugyanolyan önfeledten játszik |
az egérrel mint az ezüstpapírral |
és ugyanúgy életre-halálra |
megküzd a papírral mint az egérrel |
ugyanolyan szoros rituálé szerint |
ahogy az asztalról lepöcköli |
semmit nem tesz ami nem fontos |
és semmit ami nem élvezetes |
semmit ami ne volna szükséges |
és semmit ami ne lenne szép |
aki puszta lényével eltörli |
kultúrtörténet és genetika |
játékos létének szigorú játékszabályait |
|
nyújtózik egyet a szőnyegen |
|
10 001. … mint propria manu
(vagy az asztaltetején vagy a fotelkarfán |
a könyvespolcon vagy az erkélykorláton stb.) |
|
a frissen megrakott tányér felé |
a fölötte köröző légy után |
egy iramodással a pitvarban vagy a harmadik szobában |
megmagyarázhatatlan céloktól vezérelve |
tudatalatti teleológiáját követve |
|
10 004. … mint szemfénytévesztő
tűvé tettük érte az egész lakást |
és magunk is bebújtunk utána |
hozzá hasonlóan az utolsó zugba is |
egyszerre csak itt lábatlankodik |
mint aki mindig is itt volt |
vagy mint aki örökre elveszett |
de visszavarázsolta magát |
|
mikor már épp azt hinnénk |
Aphrodité emberré (pontosabban |
csak épp hogy meg nem szólal |
s félrehajtott fejjel alulról |
oly ártatlanul néz a világba |
nem is a teraszra szállt galamb |
csak egy kósza nyárvégi muslica láttán |
mint egy nevetséges kis tigris |
|
10 006. … mint heteroníma
néha olyan mint veszélyes nénikéje |
néha mint megszeppent tapsifüles |
néha a könyvek tetején gubbasztva |
és néha mint egy másik macska |
|
10 009. … mint regresszió
a lehető legcivilizáltabbak |
olykor mint egy kecses és előkelő érintő |
mindig előzékenyen fölveszi |
|
Caesart és Napóleont majd |
hacsak egy magadfajta az útjába került |
Albert Schweitzer azonban |
az emberi nyomorúság elől való menekülésben |
te értelemnélküli értelem |
|
|
A cica sziesztája
Mintha teste nem is testi |
Csak egy benső körző véső |
|
Változatok egy Chagall-képre
Fittyet hányva anatómiának és gravitációnak? |
|
S fölötte ti az álmok kék lován repülve |
|
Csak ennyi volna az egész? |
|
|
Jól kapaszkodjatok egymásba |
Kapaszkodjatok jól a lovacska nyakába |
Mert éppoly könnyen megbokrosodik |
Amily szelíden hajtja most hozzátok a fejét |
És ha egyszer levet a hátáról |
Olyan messzire zuhantok majd róla kétfelé |
Magatokat se találjátok meg többé soha |
|
|
Énekek éneke
|
lábujjai körömmel elkendőzött arcú tanagrák |
térde mint tavaszi ágyásokban zsendülő palánta |
egymásbakulcsolódó ropogós levelei |
ahogy az ízület rejtett titkára borulnak |
|
lábszárai faragott kapubálványok |
valamely kiásott ősi romváros piacán |
kizárnak és befogadnak becsuknak és kirekesztenek |
mint az idők elénk meredő felkiáltójelei |
|
tompora pedig olyan mint két nap az égen |
káprázó szemünkben egymásba szikrázó körvonalával |
két melle mint számtalan hullámra bukó hullám |
|
mely mindig tovairamlik az ujjak között |
hasa érinthetetlen bronz parázstartó tál |
tűznyelők merész étke a belőle kicsapó szeszláng |
|
|
|
|
nem szeretem nem-szeretni akit szeretek |
hiszen éppen azért szeretek hogy szeressek |
kiokádom ezt a catullusi-freudi ambivalenset |
ezt a zagyva koktélt amitől a lelkem kevereg |
|
ha a szeretet/szerelem vak hát vakságba essek |
csak érezzem ujjaim hegyén az érinthetetlen teret |
csak halljam amit másképp hallani nem lehet |
csak az egyetlen édességbe bele ne keseredjek |
|
mert a gyűlöletnél nincs gyűlöletesebb |
akkor se ha persze hogy nem a szeretet
|
mozgat napot és minden csillagot meg miegyebet |
|
feltételnélküliségéért e feltételesnek |
azért élek hogy gyűlölet nélkül szeressek |
hisz az egyetlen halál ha már nem szeretek |
|
(s hogy mért teszem? én se tudom…) |
|
|
Michel Deguy „Lucretiusból kivonatolt szonett”-jére (De Rerum Natura IV/1100–1114)
(…) mint ki zajgó ár közepén iszik |
s majd szomjan hal be soha ők se telnek |
egymás nézésével s kezük se szedhet |
testük gyümölcséből bár ujjaik |
|
végigpásztázzák egymást s kivirít |
bennük már az ami kéjjel kecsegtet |
s Vénusz a nő-barázdákba magot vet |
test testtel nyál nyállal keveredik |
|
egymást lélegzik be s fog mar a szájba |
de így se falhatják egymást – hiába |
egész testük egymásba nem hatolhat |
|
bár közben úgy tetszik épp erre vágyva |
hajtják fejük a vénuszi igába |
s a remegő tagok gyönyörben olvadoznak (…) |
|
|
„La métamorphose des Déesses”
Szent Anna Beatrice d’Este leonardói talánya |
meg egy parádés giccsfestő észvesztő Hawai lánya
|
rózsaszín és fehér tamariszkusszal kibontott hajába |
az „első nagy szerelem” békebeli tangó-nosztalgiája |
a kírénéi Thea diadémja Van Eyck Bárányokimádásának |
az a Bronzino a fejékkel a kaligáthi Ékszereit felrakó dáma
|
|
Nina Ricci és Dior öltöző-vetkező manöken-hisztériája |
Csikomekóatl torz maya mosolya Goya: Meztelen Maya
|
a pompéji Dioszkurosz-szoba Szatírelragadta menádja
|
Chagall Szerelmeseivel együtt a síkfelület terébe szállva |
Primaticcio hosszúderekú Nimfája Modigliani hosszúnyakú |
|
napkorongtomporú Párváti az ellorai sziklába vájva |
és minden kallipügoszok fény-görbítő gravitációja |
a trapezunti hercegnő a ló rengeteg farát csudálva |
Matisse Fordított aktjának perverz parabolája |
|
Michalengelo kő Éjszakája Giambologna vízbefaragott |
Ingres Fürdőzőjének mennyei háta Picasso Tengerparti
|
Lucien Clergue fotóin a hullámok teste a testek hullám- |
|
egy sárguló századeleji fénykép kontyba zuhanó hajlavinája |
Dürer almafaleveles Évája Giorgione Alvó Vénusza Bellini |
|
MINDEN TEREK ÉS IDŐK MODELLJE AZ ÉVEZREDEK PRÓBABABÁJA
|
|
|
|
Poháralátét
deakik együtt jöttek |
külön |
különdeakik együtt jöttek |
mennek el |
|
|
Naivságok naivságának litániája
szeretem mindenemet odaadni annak akit szeretek |
de nem szeretem ha elvárja hogy mindenemet odaadjam |
bár lehet hogy még azt is szeretem ha szeretem |
hiszen mindent szeretek azzal akit szeretek |
és mindenekfelett és minden mértéken felül szeretni |
|
szeretem azt akit szeretek |
még azt is szeretem amit nem szeretek azzal akit szeretek |
szeretem ha van akit feltétel nélkül szerethetek |
szeretem ha feltétel nélkül szeret aki szeret |
szeretek nem lenni rest a jóra azzal akit szeretek |
de talán minden rosszra is hajlamos lennék azzal |
semmit se szeretek csinálni anélkül akit szeretek |
szeretek felkelni azzal akit szeretek |
szeretek elaludni azzal akit szeretek |
szeretek reggeli kávét vinni az ágyba annak akit szeretek |
szeretem megsimogatni a haját annak akit szeretek |
|
mikor munka közben elém teszi a kávét |
szeretek mindent megszerezni azért akit szeretek |
szeretek mindent feláldozni azért akit szeretek |
szeretek mindent megtartani azért akit szeretek |
szeretek mindenről lemondani azért akit szeretek |
szeretek várni arra akit szeretek |
szeretem ha nem kell várni arra akit szeretek |
szeretem ha mindig velem van akit szeretek |
szeretek távol lenni attól akit szeretek |
szeretek visszatérni ahhoz akit szeretek |
szeretek mindent elmondani annak akit szeretek |
szeretem hosszan elhallgatni azt akit szeretek |
szeretek hosszan hallgatni azzal akit szeretek |
szeretek hivalkodni azzal akit szeretek |
szeretek elrejtőzni azzal akit szeretek |
szeretek robogni az utakon azzal akit szeretek |
szeretek otthon ülni azzal akit szeretek |
a legrosszabb mozit is szeretem nézni azzal akit szeretek |
a legszebb zenét se szeretem hallgatni anélkül akit szeretek |
szeretek oda menni ahová az akar akit szeretek |
szeretek vitatkozni azon hová menjünk azzal akit szeretek |
szeretek egyetérteni azzal akit szeretek |
szeretek tanulni attól akit szeretek |
szeretem ha taníthatom azt akit szeretek |
szeretek két szó között a munkából kizökkenni |
|
arra gondolva akit szeretek |
szeretem ha két szót sikerül összeforrasztanom |
|
annak a gondolatával akit szeretek |
szeretek az óperenciás tengeren is túlra röpülni |
szeretek csak úgy a rakparton kószálni azzal akit szeretek |
beletaposni az időbe mint egy gázpedálba |
leszakítani az időt mint egy szál virágot |
várni arra a pillanatra aminek azt mondhatom Megállj! |
táncba vinni az időt mint egy elsőbálozó lányt |
táncba menni az idő démoni forgatagával |
szeretek semmit se csinálni azzal akit szeretek |
mindent szeretek azzal akit szeretek |
amit férfi és nő megtehet egymással |
a kezdet kezdetének kezdete óta |
azért a kurta üdvért amit stopperrel mérnek a csillagok |
s ami mindahányszor annyival elhalasztja halálunk percét |
de talán meghalni is szeretnék azzal akit szeretek |
hiszen a szeretetnélküliség úgyis halál hívságok hívsága |
|
és zengő érc és pengő cimbalom vagy még az se |
és halálom percéig nem fogom megérteni hogy jobban lehet |
mást szeretni mint a szeretetet |
|
Őszi levél – A.-nak
Hát ez a feladat. Ki tűzte ki? |
Az alany vagy a tárgy? Ő-e vagy Én-e? |
Az én sorsom? Az ő sorsnélkülisége? |
Állandó szökésem az igazi |
|
feladattól? Véletlen töredéke |
egy percnek elég megállítani |
hullásában ezt az egyedüli |
részét az egésznek? Szóval: a séta |
|
a fák alatt. Aztán a heverészet, |
melyben a rész egyszerre csak egész lett: |
Egy – milliókból. Milliók az egyben. |
|
Barna, eres, ötujjú falevél. |
Felvettem. Mit kezdjek vele? Elejtem. |
Fújja lábad elé a rím. (A szél.) |
|
|
(Még egy) őszi levél – A.-nak
Még csak próbálja. Tartja még az ág. |
De érzi már, ahogy lassan leválik. |
Mellette még zölden rezdül a másik |
(de azt is már rozsda lyuggatta át). |
|
A szárvégen még megtapad az ágvég, |
kapaszkodik a konvexbe a konkáv, |
de egymásból egymást mégis kibontják, |
hogy betelljen egy rajtuk túli szándék. |
|
Már visszavonja magát közülük |
a nedv, amitől forrt s bomolt a rügy. |
De holt-e a levél, míg a fa él? |
|
(Ki kérdi ezt? S választ? Kitől kivánnál?) |
Megborzong. Könnyedén. És most levált. Már |
sodorja is (talán feléd) a szél. |
|
|
Mimézis
tíz hosszú szárú lila tulipán |
egy sárga pettyes fekete mázas agyagvázában |
csak az állagát tapintani |
csak egyhelyben forgó táncát |
ezeknek az őrjöngő derviseknek |
ezeknek az oszlopos szenteknek |
ezeknek a halálratáncoltatott lányoknak |
ezeknek a boldog mártíroknak |
nem a léha és gőgös alkotást |
hogy még egyszer az legyen ami |
ontológiáját és teleológiáját |
néma alázattal megtalálni |
a virág előtti a szárerelőtti a sziromelőtti |
egy sárga pettyes fekete mázas agyagvázában |
tíz hosszú szárú lila tulipán |
|
Mimóza
Nincs – lírai – tárgy líraibb: |
Ha kicsit is hihetni Freudnak |
Fele – sejtfala – a tudatnak |
Ha félig ez hát félig az vagy |
Egyfeled ott másfeled itt |
Majd visszajössz érte hiszen |
A mimóza hosszan-kitartott |
Hervadás kivárja az akkort |
Mint egy feloldhatatlan akkord |
|
Népmese-fordítás
|
Dudvák nyüzsgése, vad, buja, nyers, |
miknek nevétől borzad a vers… |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
csak mi változtunk, nem a Kert. |
Shelley–Babits: Az érzékeny plánta |
|
lett röhögők röhökki röheje |
|
ahova nézünk szinte más sincs |
de hogyha akadt valaha más is |
hát ez volt az originális |
|
ez volt a csoda a rendhagyó |
|
hét tengeren ringott az az ágy |
|
hét évre hitelesítve a sejt |
kínt is elejt kéjt is felejt |
|
mert nincs seholse maradás |
Rilke mondja nem kis dudás |
hol van már az órjás hivás
|
mely felemelte őket a földről |
|
mely ha lesújt is felemel |
|
az asztal alól rájuk se néz |
|
hogy ilyesmiből lesz a tragédia |
abból pedig újra tragédia |
|
nem minden bokorban terem ilyen |
az ilyenek sírján liliom terem |
ennek a sírján gyom se terem |
|
most őmaga lett az ártalom |
|
oly esztelen hogy el se hiszem |
|
ilyen mesebeli ritka frigy |
s miként jósló is annyi irigy |
lett belőle piszkos kis ügy
|
|
kik voltak egymásnak becses |
most ingóságuk lett a becses |
íme a példa mi módra lesz |
szeretőkből fel- s alperes |
|
es ist eine alte geschichte |
de mindig új a mostja az ittje |
und wem es just passieret |
annak a szíve a szíve a szíve |
|
„úgy szeretlek majd megeszlek” |
lett belőle „tönkreteszlek” |
„olyan szép vagy senki sem szebb” |
voltak sztárjai a szexnek |
lettek frigida-impotensek |
|
Őfelsége a Subick a Szamóca
|
lett önmaga szomorú bohóca |
és Micmic a Maca a Macóka
|
saját nevének megtagadója |
|
földön levegőben tengeren |
oly esztelen lett hogy el se hiszem |
|
szerelem vala emocionális |
(azonfölül pedig morális) |
|
et la morale de l’histoire |
vagyis hogy mi ez a morál
|
|
válasszanak csak az olvasók jól |
a lehetséges olvasatokból |
mert mégsem mégsem a sokk szól |
e hevenyén átültetett sorokból |
|
hogy fel ne boruljon a mese rendje |
hisz úgy ment minden mint annak a rendje |
csak az esztelen vált még esztelenebbre |
|
szép ifiak csunyácska öregek |
mégse mondhat hát a Mondó egyebet |
ami lényegetek csak az legyetek |
szeressetek és szeressetek |
|
|
|
mert csak mi változtunk, nem a Kert.
|
For Love, and Beauty, and Delight |
there is no death nor change: their might |
exceeds our organs, wich endure |
no ligth, beeing themselves obscure. |
|
|
Ronsard új szonettjei Az új Heléna számára
Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
S ki tudja tán atomlámpa fényében ül |
S keze közt biztosan nem rokka penderül |
Vajon majd bánja-e – nem is azt a „szerelmet” |
|
S nem azt a „megvetést” – hisz tudjuk nem vetett meg |
S enyém leende ha csak afféle körül- |
Mények közt is ahogy az annak sikerül |
Ki magából nem ad mást csak a nemiszervet |
|
Vajon majd bánja-e – nem amit nem adott |
Hanem amit kapott de el nem fogadott |
Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló |
|
De belőlem fakad majd akkor is a Vágy |
Rózsája miben Önt verssé tükrözte Ronsard
|
S amiben Ön sosem ismerte föl magát |
|
|
Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
Nem tudom hol s mi lesz és ki tudja milyen |
Számláján gyűlik-e a dollár márka jen |
Vagy olcsón szórja szét mit olcsón osztva szerzett |
|
Úgy érzi érdemes volt így tépni a percet |
Ronsard-t s Horatiust idézve – tévesen |
Miközben tudja jól hogy nem rózsát terem |
Magának csak tövist csalánt csömört keservet |
|
Ingyen se higgye hogy ifjúságát irigylem |
Hisz az nekem talált kincsesszigeti kincsem |
Bronzfibula szeme selyemsár haj alatt |
|
És az lesz akkor is ha majd a földbe vetnek |
S belőlem s Önből is más semmi sem marad |
Se rózsa se tövis – csak ezek a szonettek |
|
|
A szonettek ezek az „ércnél maradóbbak” |
De maradóbb-e még merő húsnál az érc |
És az ércnél a vers hisz feslik mint a férc |
S már nem kecsegteti a költőt se a holnap |
|
Mi kecsegtesse hát Önt Kósza Kis Lidérc |
Akinek működő tőkét csak teste hozhat |
S bár tudja mi a rossz nem tudja mi a rosszabb |
Mi tartsa vissza? félsz? törvény? hit? eszme? AIDS? |
|
Milyen legyen? Tisztességes? Miért legyen? |
Mi győzze meg: miért ne tisztességtelen? |
Már őrlőbb férgeink is vannak mint a tetvek |
|
Egymást faló nyüvek: szonettek s poszt-szonettek |
S csak akkor tudja meg tán mi a szerelem
|
Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
|
|
|
(Hiteles: „Vous ruisseaux, vous rochers…”) |
|
Ti sziklák, patakok, magányos rejtek odvak, |
Tölgyek, ti erdei csönd örökösei, |
Utolsó sóhajom jöjjetek hallani, |
Jegyzői legyetek végső akaratomnak. |
|
Ti, hű írnokai végzetes bal-soromnak, |
Hadd nőjjön kérgetekbe vésve ott a ti |
Törvényetek szerint: míg sorsom messze hí |
Engem, hol testemtől s lelkemtől megrabolnak. |
|
Halálra engem egy széplány vad gőgje vet, |
Kiben nincs becsület, hűség, jog, szeretet, |
S véremet szívja, mint a sivatagi tigris. |
|
Erdő, isten veled! fáid, zöld enyheid |
Boldogok, amiért Ámort nem ismerik, |
Se anyját, akitől eszét veszti a bölcs is. |
|
|
El kell magunkat adni – csak persze nem olcsón*
|
Énekli a szabad sajtó a média |
Mily fülcsiklandozó édes melódia |
Legyen Végeladás ha megbukott a Kölcsön |
|
Dicső vérfolt virít ropogós nászi gyolcson |
A tőkének – ha jön – lesz mit működnie |
Eltépi a papírt nincs mért küszködnie |
Így is tetszik nekünk nem kell túlsokat költsön |
|
Ház Ház Európaház Zálogház Áruház |
Vagy Zártház Gyere be – a sarkon így dalolnak |
Így leszünk bejegyzett cégtársai Platónnak |
|
Dante Spinoza Bach majd mindent ránkruház |
Míg delibb szűzeink – példánk utat mutat – |
Eladják s persze olcsón adják el magukat |
|
|
Ha majd öreg lesz Ön – de ki tudhatja lesz- |
E az? Vagy mi vagyunk e nemben utolsók tán |
Sokszoros túlélők akiket csak a csótány |
Fog túlélni e szép jövőjű species |
|
Manapság tán ezért lesz „gerontofiles” |
Annyi kis jobbra-rossz s rosszra-jobb csavargó lány |
S ezért lesz önmaga tar ágán ifjú oltvány |
Annyi öreg fiú híres meg nem híres |
|
Tudja: az ifjúság már elröpült fölötte |
S tudja a választ is ha kérdezi: Hova? |
A kétezerévest: „vissza hozzád soha”*
|
|
Mégis fiatalabb mint némely röpke szöszke |
És egy pillanatért mely egyetlen s örök |
Meghalna szívesen – még halála előtt |
|
|
Ha mégis öreg lesz – s tán engem emleget |
(Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló |
Ki lepergett akár a rokkáján az orsó) |
Ne idézgesse e bánatos verseket |
|
Mélázzon csak azon hogy Ronsard elveszett |
Sok ifjúsága közt Öné lett az utolsó |
Mivel úgy látszik ő e földön arra volt jó |
Hogy lássuk: halandó csak az élet lehet |
|
Az ifjúság örök Mint szőllős Én-Gedi |
Sivatagán fakadt biblikus mellei |
A mindigtőllevőt ki láthatná öregnek? |
|
Hét életre való tartalék-szeretetnek |
Kincstára süllyed el velem ha mélybe vetnek |
Mit Önre pazaroltam (volna – ha engedi) |
|
|
Ha mégis öreg lesz – vagy inkább ifju még |
És már nem én hanem Nem-Én hívja tetemre |
Azt értse meg hogy Önt Ronsard azért szerette |
(Ha tudható ki hogy szeret kit és miért) |
|
Mert épp az volt ami éppolyan és akképp |
Ott és akkor ahogy s amilyen – teste-lelke |
De ugyanemiatt roppant is meg szerelme |
Mert nincsen Jelenés nem nyílik meg a Hét
|
|
Pecsétes Könyv soha: a vonzás és a válás |
Úgy járkál mibelénk s mibennünk mint a fájás |
Szereted kit gyűlölsz s gyűlölnöd kell akit |
|
Szeretnél A Titok soha fel nem fakad |
A mélyből feljövő tízszarvú Fenevad |
Mely vala s nincs noha létezni láttatik*
|
|
|
Ha mégis öreg lesz – és majd találkozik |
Talán az ifjan elszalasztott szerelemmel |
(Hisz annak higgye meg minden életben el kell |
Egyszer érkeznie – bárhogy tiltakozik) |
|
Akkor majd úgyis az én emlékem dereng fel |
Míg atomfény (vagy mécs?) mellett ábrándozik |
S a foszfénák között felsejlik az amit |
Nem tudott vagy nem tudhatott meglátni egyszer |
|
Hogy nem azért szerettem hogy engem szeressen |
Hanem hogy ne legyen ily kósza szeretetlen |
Ki mindenkinek kell de nem kell senkinek |
|
És nem is csak azért hogy az enyém lehessen |
Hanem hogy önmagáé legyen hogy sors a sorsa |
Mikor én – sorstalan – már a földé leszek |
|
S azért hogy általam tanúságot szerezzen |
Arról hogy semmi más nem fontos csak a Rózsa*
|
És rózsát tépni nem késő még öregen sem |
|
|
|
Nem ilyen verseket szerettem volna írni |
Titeket zengeni Laurák Beatricék |
Az hozta volna meg lantom becsét s dicsét |
A trubadúri dal a dantei ovídi |
|
Ha a győztes mosoly qual io allor vidi*
|
Lelhette volna meg versemben tükörét |
A visszafordító vigasztaló zenét |
Az én műfajom a tragikusan-idilli |
|
Az édes gyötrelem hétpróbáját kibírni |
A sosemteljesült örök szerelmekét |
És nem a teljesült megkeseredtekét |
|
De ki írhatja azt amit szeretne írni? |
Szerelmünk „jobb s bal útját”* ki választja szét? |
S ki szeretheti azt kit szeretne szeretni? |
|
|
|
Történelmen kívül
Ki megy a mozgólépcsőn lefelé? |
Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
|
Egy sírás megy a mozgólépcsőn lefelé |
(Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé?) |
Egy lány megy a mozgólépcsőn lefelé |
Egy kézbe rejtett arc megy a mozgólépcsőn lefelé |
|
Egy arcot rejtő kéz megy a mozgólépcsőn lefelé |
(Mi megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
Egy szem amely látja az arcot rejtő kezet |
Egy szem amely nem látja a kézbe rejtett arcot) |
|
Mi megy a mozgólépcsőn lefelé? |
Valami amitől valakinek sírnia kell |
Valami amiről senki se fog tudni soha |
(Se aki a mozgólépcsőn lefelé megy |
Se aki a mozgólépcsőn fölfelé megy) |
Valami ami miatt el kell rejteni az arcot |
(A mozgólépcsőn fölfelé menők elől) |
Valami ami valakinek mindennél fontosabb |
S amiről mindenki más tudomást se vesz |
(Se aki fölfelé megy a mozgólépcsőn |
Se aki lefelé megy a mozgólépcsőn) |
(Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
Ez más kérdés amit most ne is firtassunk |
Elég annyi hogy az aki tudni szeretné |
Ki megy a mozgólépcsőn lefelé) |
|
Egy lány sír a mozgólépcsőn lefelé |
Mért sír a lány a mozgólépcsőn lefelé? |
Senki se tudja és senki se fogja tudni |
Pedig ez a történelem mindenkori igazi kérdése |
Amit sose tesz föl magának a történelem |
|
A metró Deák téri állomásán |
|
|
„Portré vagy Dulcinea”
sokáig követtem. hozzáláncolva mint |
egy vontatott kocsi. aztán leszakadtam |
róla. hagytam. hadd tűnjön el a sűrűben. |
amiből vétetett s amibe visszatér. |
az utca számtalan lába között. |
lehet egy térdhajlatot megszólítani? |
|
eltűnt. de visszatért. valamely elrendelésből. |
hihettem volna. ha netán hiszek |
valamely elrendelésben. de nem. |
lehet-e a véletlen törvényszerű |
amikor a törvény véletlenszerű? |
|
például ez. hogy lehetséges millió |
közt egy ilyen térdhajlatot megteremteni? |
„tudja a teremtő”? ő a legkevésbé. |
ha tudná sose teremtene mást. |
csak ilyen térdhajlatot. milliót. |
|
a teremtés? kontár. csupa szerencse |
ha olykor legjobb formáját kifutja. |
azt is részlegesen. egy térdhajlatban. |
vagy egy tekintetben. olykor. a kettő |
együtt? s hozzá a többi? nem jön össze. |
|
visszatért. s megint eltűnt. magába |
visszafordulva. önmagával szemközt. itt volt |
és nem volt itt. nem volt itt és itt volt. akár |
ama Baudelaire-i tekintet. ott van-e |
valahol? az „örök időn”? a világ grafikonján |
meghatározható helyen? van-e „valahol”? |
|
|
Négy lányportré egy kiállításról
JOHANNA – NEM A MÁGLYÁN – a fotelben |
Mégis olyan akár egy hőseposz |
Bár alakjában semmi hősi póz |
Koptatott-farmeres lábszára L-ben |
|
Átvetve a másikon – zárt kapocs |
Se vért se kámzsa nem feszül e mellen |
Csak fehér T-shirt ezen a Pucelle-en |
Mégis sötét igékkel jóslatos |
|
Ha nem gondol is mártíriumára |
Azon ég éghetetlen ifjusága |
Nyaka tartásában suháng fölény |
|
Oly egyenes mint előtte a pálya |
Úgy kel fel mintha harci paripája |
Nyergébe pattanna „Isten szavára” |
|
De lobogó máglyát hagy hűlt helyén |
|
|
Szentnek senki se vélné Barbarát |
Pedig ő is ott ül toronyba zárva |
Ez ordas pesti Nikodémiába’ |
Őrzi a láthatatlan porkoláb |
|
Hiába látod selyemsár haját |
Ahogy a körút-éji szél cibálja |
Vagy sietősen lakásról lakásra |
Hordja félszűz Massina-mosolyát |
|
A te karodba vagy ha más karokba |
Dőlve mindig a saját tornya szobra |
Kívül-belül-körül viselt Jelül |
|
Karján hordozza s maga benne ül |
Míg ágyak hullámán sodródik A |
Mindennapos közbarbár gótika |
|
Parázna kis paradox szentje ő |
(Fényeskedj néki égi Glória) |
|
|
Nem nem a Mindenség – csupán annak a része |
Ahogy a mindenség is része őneki |
Két lantalaku kar – közöttük pengeti |
Kibomló tincseit – hajszálai zenésze |
|
Két mell egész kicsi mely rejtőzködve tüntet |
Egyszerre bújik el s bukkan ki valahol |
Két lábszár – csúnya? szép? fénysugárként hajol |
Mindnyájunk sorsaként járva görbült terünket |
|
Orr – kétfelől Bastet istennő két agátja |
Egy macska-végtelen két párhuzamosa |
Szimmetria és a- és disszimmetria |
|
A kettős számrendszer nagy alternatívája |
Páros szárnyak között a kvarccsillámu Agy |
S a fel nem táruló Fekete Lyuk: az Egy |
|
|
4. Szvetlána, Szanja – vagy…
Párizsból rettegve indult haza |
Érezte már a vészes strukturákat |
Egy teraszon ittuk langyos teánkat |
Haza? vagy csak csetnik és usztasa |
|
Moszlim – vagy – azt se tudta mi az a |
Mi ami (érezte) ellene támad |
Ő-e a „történelem”? vagy e század |
|
Él-e? nem él? szűzen? (az volt) vagy meggyalázva |
Vagy egy (eltévedt –?) golyótól találva |
(Hiszen rá irányul minden golyó) |
|
Vagy mint egy eszelős hon „honleánya” |
(Már semmi még ez sem kizárható) |
Új évezred előtt Párizs Szarajevó |
|
|
|
Saragossai lány
Egyszerre felé fordultak a vének |
Volt ugyan köztük néhány ifju is |
De itt zsuzsánnai vonatkozásban |
Ifjú és öreg mind egyszerre „vén” lett |
|
Mindegyikbe beköltözött a vétek |
Mikor belépett a zsúfolt terembe |
Fekete szoknyájában is ruhátlan |
Mint aki fürdőjéből épp kilépett |
|
Mikrofonok árnyékában lapulva |
Lesték tudós lírai doktorok |
Ahogy gyanútlan (?) átsuhant a termen |
|
A férfiszem összetett mint a légyé |
Így vált bennük ezernyi fénytöréssé |
A saragossai lány Neve Carmen. |
|
|
Ronsard: Les amours
Szerelmeink összetéveszthetők |
Cassandre Marie Hélène de Surgère |
Meglátod őket egy este az R.E.
|
R.-en vagy hol s oly megvesztegetők |
|
Észveszejtően mások ők az ők
|
Mind egy-egy vita nuovát ígérő |
Pillantásuk zsigereidig érő |
Megejt benned minden megejthetőt |
|
Míg le nem hull az arcukról az álarc |
Vagy álarcukról a rá applikált arc |
És megtudod hogy egyek ezeregyek |
|
Mind csak Ronsard bordájából szövettek |
Nyomukban csak saját nyomod követted |
Rajtuk át jutsz – magadtól magadig |
|
Hogy azt se tudod már melyik melyik |
Fényük a te homályod A szerelmek?
|
Mi mást vártál? A te szerelmeid |
|
|
Ronsard platonizál
Sorsom bárhová is hurcolja sorsát |
(most épp Barcelonában landolok), |
csak a te varázsgömbödben forog, |
mindig te vagy a meditációs tárgy. |
|
Olyan vagy mint egy nyomasztó adósság – |
bár hitelező érte nem kopog, |
csak saját magam adósa vagyok: |
szegény-gazdag magam-nélküli Ronsard. |
|
S hogy te ki vagy? Nem tudja senki; én se. |
Barlangfalamon árnyék jelenése, |
mely hátam mögé rejti lényegét. |
|
Folytonos ittnemléteddel beteltem. |
Elérted azt, hogy már nem is szerelmem, |
csak szerelmes verseim tárgya légy. |
|
|
Nem Petrarcák utóda
Nincs Laurám, Lillám, Déliám, Helénám – |
ó e kegyetlenek, e kegyesek. |
Élményeim e nemben vegyesek. |
Menny és Pokol a költők jussa – s méltán –, |
|
az enyém csak közemberi eset. |
Szörnyebbet se, csodásabbat se mért rám |
a sors, mint amit ez alanti szférán |
az em(ném)berek nyernek/vesztenek. |
|
Nem kaptam tőlük Poklot és Eget – |
hogy lenne kimeríthetetlen témám |
a vesztett üdv s a mennyei remény tán… |
|
Későn, már csak azon merenghetek, |
hogy nem én siratom őt – sírva énrám |
néz Odatúlra majd az én Helénám. |
|
|
Mégis petrarkizálva
Most már hiába minden. Halhatatlan |
Leszel. E sorsra jutsz, bárhova fuss. |
Monumentum. Aere Perennius. |
Akard, vagy sem. Akarjam. Ne akarjam. |
|
Nem rajtad múlik és éppúgy se rajtam. |
Névtelenül is nevedé e juss. |
Rég volt április május július?
|
És június? Itt marad e szavakban. |
|
Feledni lehet – el-feledni semmit. |
Lettünk ami lettünk. És nem lelettünk |
Más mint ami voltunk. Elválva? Együtt? |
|
Az idő nem ront semmin nem is enyhít. |
Van ami volt. Lesz a van. Száz alakban.
|
Mit tehetsz? Élve így vagy halhatatlan.
|
|
|
És június?…
Kiegészítés egy Hölderlin-vershez
|
April und Mai und. Julius sind ferne. |
Ich bin nichts mehr. Ich lebe nicht mehr gerne. |
(Április, Május, Július be régi. |
Semmi vagyok már. Nincsen kedvem élni.) |
|
Hiszen majd az is olyan régi lesz. |
Kihullt az idő felbomlott szövedékéből? |
(Vagy fennakadt a bomlott agy rostáján?) |
Egy valaha-volt és sose-volttá lett |
Egy bika amely kitört a hónapok csordájából? |
Vagy egy tag amely kitört az idő márványából? |
Egy megismételhetetlen, június nélküli év? |
(Vagy egy megismételhetetlen év |
vagy folytathatatlanul beteljesedett idő? |
Érthetetlen törlés a múlt szövegében? |
Vagy olvashatatlan írás a jövőnek szánt üzeneten? |
Az az elfeledhetetlenül elfeledett |
amelytől majd április május (június) |
is elfelejtkezik önmagáról |
amely kilopta magát a kerengő időből |
Hiányzó számjegy a sorban |
amelytől hibás lesz a lélek számítása |
Saját ragyogásának kövétől |
felbillenthetetlen napéjegyeni lebegésével |
és mindent felborító váratlan viharaival |
Egy június amely sohase volt |
őrületként közénk csörtető |
|
|
Ronsard felel a kihívásra
már nem mondok neked se jót se rosszat |
mért kéne nekem megítélni hogy |
ez a szoknya vagy az a blúz a jobb |
s hajad hogy szebb ha rövidebb ha hosszabb |
|
ujjad így is úgy is közte motozgat |
s én is tudom ahogy te is tudod |
csak visszautasító mosolyod |
amit kihívásod cserébe hozhat |
|
s éppily felemás a feleletem |
amire vágyom már csak tettetem |
s amit megtagadsz talán meg is adnád |
|
ha nem kívánnám olyan élethűen |
így játszadozunk gondtalan mi csacskák |
nem is a tűzzel – de benne a tűzben |
|
|
Ronsard nem tudja mit gondol s nem gondolja amit tud
már csak elalvás előtt gondolok rád |
nem szeretlek már hát nem is gyűlöllek |
pedig tudom gyűlölnöm kellene |
ha tudnám gyűlölni akit szerettem |
|
most sokan másra gondolnak tudom |
de te tudod hogy én rád gondolok |
ez is a kettőnk titka mint a többi |
gondolhat róla bárki bármit is |
|
s hogy te kire gondolsz és mit feledtél? |
már azt se tudom szeretném-e tudni |
betörtél mint gyerek egy ablakot |
|
nem tükröződik benne vissza semmi |
csak az ahogy vacogva itt maradtál |
s aztán magadtól megriadva elfutsz |
|
de első éjszakánk testszaga most is |
élő testként fekszi meg ágyamat |
vele alszom el és rá ébredek |
|
(de hát tudom ezt is csak gondolom |
könyvem letéve mielőtt elalszom) |
|
|
Ezután esméré
amennyire persze ismerni lehet |
legalább úgy mint egy asztalt |
egy macskát egy autót egy virágot |
vagy egy szó jelentéseinek bozótját |
már csak az édenkerti ismeret hiányzott |
ezután Ádám esméré az ő feleségét az Évát |
s azóta tudja hogy egyáltalán nem ismeri |
nem is ismerte és soha nem fogja megismerni |
mert sose tudhatjuk kivel alszunk
|
mindig inkognitóra vetkezünk le |
|
Mellékdal egy szerelmes vershez
(vagy Használati utasítás vagy Élet és Irodalom vagy Ars Poetica)
teneked is és teneked sem |
|
Csak egy szonett
Ha mindent is – magad mégsem raboltad |
El tőlem – s magam önmagamtól én sem |
Félbe-hasított faként is egészben |
Maradtunk mind a ketten kiraboltak |
|
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak |
Mint ahogyan lehet e Téridőben |
A közöttünk mindegyre terjedőben |
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav |
|
S téged se raboltalak el magamtól |
Bennem mindig akkor marad az akkor
|
Én maradok az állandó jelennél |
|
Nem házalok se jövőnél se múltnál |
Mindent megőrizek ami lehetnél |
És mindent elfelejtek ami voltál |
|
|
Szümpozion
se mások feneketlen bendők |
nemcsak vitamint s albumint |
|
falunk folyton de kínt de színt |
és szót és múltat és jövendőt |
és remegést és eleven hőt |
|
mindig csak a másikba férünk |
|
egymást mind egymásra ítéljük |
mindig csak a másikból élünk |
|
|
Jött-ment
Úgy jött mint aki már régóta jön |
Leszállt a néptelen állomáson és várta hogy várják |
Poggyászában elhozta magát a titkaival együtt |
A cselló nyakával a nyakában mintha vesszőt |
Jelképező kígyó ágaskodna feléje |
Torkából dalra kelt magánhangzók röppentek ki |
Ujjai közt tűznyelvek szörnyei támadtak |
Sivatagi pályaudvarokon meztelen testek |
Peregtek ki a peron homokjára |
És úgy ment el mint aki itt se volt |
Nem vitt el semmit és nem hagyott itt semmit |
Mint egy tisztáson átiramló könnyű rőtvad |
Kivillant az aljból s már el is tűnt az aljban |
Irhájának nyoma se maradt az ágyamon |
Ágyamnak nyoma se maradt az irháján |
Csak a hangja tapadt meg az üzenetrögzítőn |
Azóta folyvást ugyanazt hajtogatja mint egy rekedt |
Papagáj míg végleg le nem törlöm A teste |
A lelke amely itt volt (ha volt) |
|
Madrigál (I)
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
|
Madrigál (2)
Egy nő. Nem tudom, szeret-e. Feltehetően nem. Csak szeretne. Én is szeretném. Ha szeretne. És ha szeretném. De valami mindakettőnket meggátol ebben. Az idők nem egyeztethetők. Akár azok az igék, amelyeknek nincs múlt idejük. Illetve jövő idejük. De akkor mihez képest legyenek jelen? Pedig jelen van bennem. És jelen vagyok benne. Bár lehet, hogy csak a múltam van benne jelen. A melle napraforgó. Mindig felém fordul. Akkor is, ha hátat fordít. A hátulja mindig hűvös távolságban marad. Akkor is, ha felém fordul. A legfelémebben. Mikor a két tenyerembe fogva, mint egy hűvös sima kőkorsót, illető áhítattal a számhoz emelem. Különben imádja Bach 1. G-dúr cselló szólószvitjét (BWV 1007). Akárcsak én. Ez összeköt. A zene időtlen kötelékeivel. Mit számít Bachnak hogy mikor élt? és mikor mi? Meg Schiele és Modigliani is – egyszerre. Nem is az a kérdés, Modigliani vagy Schiele. Tudjuk, hogy ilyenek is vagyunk meg olyanok is. Mint a szemcsés homokkő meg a márvány. Mit számít köztük az a porszemnyi idő? Azért néha találkozunk egymásban. Mint aki elkésve is eléri a várva várt vonatot, amelyik – véletlenül – szintén késve érkezik. A már-már reménytelen várakozásban végre ott találják magukat (egymást?) egymás mellett a
néptelen pályaudvaron. A poggyászuk, titkaikkal tömve, a lábuk előtt hever. Mint egy hűséges, de hamis kutya. |
Madrigál (3)
S most itt van bár senki se tudja hol |
Kincses sziget vagy Kalózok szigete |
Hullámmelle hullámok hátán gördül ki a partra |
A tengerek seholján ott ahol nem |
De a fuldokló mégis megtalálja |
És maradék erejével felkapaszkodik rá |
Ha mind a tíz körme beleszakadna is |
Hogy sómarta ajkaival elérje a kincses |
Kútkávát a kincs édes locusát |
És ne tudja ez még az élet-e vagy már a halál |
|
Madrigál (4)
|
„Úgy éltem a boldogtalanság |
közepén, mint szeretőm köldöke a hasán: az az |
icipicike mélyedés volt számomra a női test- |
virág visszafejlődött kelyhe […], |
a centralitás legszebb paradigmája…” |
|
láttam a bal lábujjhegyét |
mely lába szárán fölhalad |
mígnem két ágra válva szét |
csak a skurcba dőlt vállakat |
s az orr a száj az áll alatt |
a korongon csiszolt nyakat |
csak melle két félholdivét |
borostyánba zárt kezdetét |
|
s míg nem láttam a köldökét |
nekem nyugalmat már a vak |
|
|
Madrigál (X)
Ez nem Orlando madrigálja |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
Ez nem Orlando madrigálja |
Nem is Bach szóló-gordonkája |
(C-dur 1009 az opus-száma) |
Sose lép tonikáról dominánsra |
(Inkább csak Tónikáról Domikára) |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
|
[Párizs–Budapest, 1995. június] |
|
Kétféle – kétfelé
talán úgy |
mint a pünkösdi rózsa |
talán így |
ahogy hulltukban is |
pirosan lüktető |
szirmaiba temetkezik |
maga körül a földön |
magával veszi körül magát |
éppoly szabályosan |
és éppoly szertelenül |
akár eddig a szárán |
nem más lesz csak egy másik |
|
(Talán úgy |
hogy köréd hullok |
mint szirmaival |
maga köré a pünkösdi rózsa |
|
|
Jutalom
Nem ismertem volna meg őt |
|
Sosem ismerem meg a világot |
|
Ha előbb haltam volna meg |
Sosem tudnám meg mi a halál |
|
|
Vers (?)
|
közmológiám és kozmogóniám |
|
idegológiám és mitonómiám |
monado- és mondandológiám |
csupa ál-ok váló-ok a valótól |
mely felröppen a habokból |
|
hisz illik az egy halótól |
|
hogy legyen még nála jókor |
|
(ha nem hát a sarki boltból |
|
„If” várában
… ha nem ugyanazon a villamoson |
… ha nem ugyanazon a villamoson |
(buszon lovon kocsin |
vonaton repülőn) |
utaznak amelyiken… |
utaznak amelyiken…vonaton repülőn) |
vagy épp azon |
a villamoson amelyik az áramszünet vesztegzárában |
|
ha az egyik nem gondolja meg magát… |
ha a másik nem gondolja meg magát… |
ha a másik nem gondolja meg magát… |
ha az egyik |
mégis meggondolná magát… |
ha ezúttal (szerencsé- |
jükre) |
(vagy szerencsétlenségükre) |
(vagy szerencsétlenségükre)jükre) |
az egyik is |
a másik is meg- |
vagy nem gondolja meg magát… |
ha megváltozik |
(ha nem változik meg) |
(ha nem változik meg)ha megváltozik |
meteorológiai |
metaforába foglalt |
érzelmi előrejelzésük a |
legközelebbi jövőt illetően… |
legközelebbi jövőt illetően… |
ami aztán az |
örökkévalóság vonatkozásában is rögződik… |
de ha mégis…ha nem…ha… |
akkor… |
akkor…de ha mégis…ha nem…ha… |
talán… |
talán…akkor…de ha mégis…ha nem…ha… |
ott |
|
lesznek… |
vagy mégse lesznek |
vagy mégse leszneklesznek… |
akkor… |
akkor…vagy mégse leszneklesznek… |
ott |
|
|
Nunc
ami megtörténhetett volna |
aminek meg kell történnie |
aminek nem szabad megtörténnie |
ami akkor se történne meg |
|
Mesemény
Egyszer volt – hol nem volt… |
Lehetett volna. Miért ne? |
Mintha nem is lehetett volna. |
|
– De a képzelet még sose volt uralmon. |
|
– Nem olyan, mintha lett volna? |
|
|
Még
MÉG |
mindig megkapaszkodik |
homályló mosolyban valami |
megfoghatóban vagy inkább valami |
az kockázat nélküli vagy csak egy |
zene biztosan lebegő Ariadne-fonalában vagy egy |
névben amely hosszan kanyarog előtte mint |
Balga előtt a kolbász így |
úgy érzi talán kitarthat még amíg |
azt a látszatot is fenntartva maga előtt hogy |
talán nincs is mit kitartania |
talán nincs is mit kitartania |
még |
mindig megkapaszkodik valamiben az |
Élet Zajgó Tengerén vergődve ahogy |
gyerekkorukban egymás Emlékkönyvébe |
rótták fel cirkalmas betűkkel népművészeti |
tulipántok szárának kacskaringójába kanyarítva |
mindig megkapaszkodik tehát valamiben az |
élet eme tengerén amely már nem |
csöndesen gyűrűzik parttalanságában |
előtte és mögötte és alatta és |
nemsoká (egy könnyű loccsanás) fölötte |
a legtriviálisabb képletességgel érzékeltessük |
azt a mindennapos trivialitást amely |
egyedül csak az ő számára lesz |
egyetlenegyszeri sohamegnemismételhető |
|
Két szöveg – egy kottára
|
D-dúr gordonka szólószvit |
|
|
az eljövetel derengésében |
|
s így nem lehet távozó sem |
ahogy elmentem annyi éven át |
|
se suhant mellettem annyi éven át |
vagy talán mindig itt volt a közelemben |
|
csak én nem voltam hozzá közel |
vagy épp a közelembe se került |
azt se tudtam hogy létezik |
mintha valaki félne hozzáérni |
|
ez a véghetetlen egyhúronpendülés |
amin át egyszerre kihallani |
|
|
ez a végeérhetetlen neszezés |
ez a megunhatatlan unalom |
|
(ki se merem mondani, mivel)
|
|
|
A sintrai úton
Már előre elhatároztam hogy ha majd |
ráfordulok a sintrai útra |
ráfordulok a sintrai útra |
– lehet-e |
bocsánattalanabb bűne a költőnek mint hogy |
már előre elhatározza az elhatározhatatlant |
ráfordulok a sintrai útra (hiszen minden valószínűség szerint |
– ha van egyáltalán az életben valami való-színű – rá fogok |
fordulni mivel oda vagyok meghíva nemsokára indulok) |
ha majd ráfordulok a sintrai útra – bár nem is egy Chevroleten |
talán valami minibuszon a többi meghívottal együtt vagy |
taxin – mindenesetre egyiket se én fogom vezetni így |
hát nem is beszélhetek a volán mellől –
|
hát nem is beszélhetek a volán mellől – |
hogy ha majd |
a sintrai úton haladok robogva vagy araszolva |
Lisszabon felől Sintra felé |
versbe fogok kezdeni az útról hódolatul Pessoának |
a sintrai úton vagy egy álombeli úton vagy az élet útján |
az útról amely mindig odisszea és mindig damaszkuszi és |
– Pessoa óta – sintrai út is – |
megtalálom-e az útszéli viskót és a fiatal lányt |
aki a konyhaablakból oly irigykedve néz utánam |
vajon lesz-e damaszkuszi utam ez a sintrai út |
feltámad-e mint mindig (bennem is) a szellem túlzott
|
szorongása minden semmiségért a minden utak mindig kikerülhetetlen |
kérdése – míg zokogok a sintrai úton |
a sintrai úton Sintrához egyre közelebb |
egyre közelebb érek-e magamhoz |
vagy magamtól egyre távolabb |
|
„Tiszta” költészet
A tavon egy hattyú a fényben |
A fényben a tavon egy hattyú |
Egy hattyú a fényben a tavon |
A tavon a fényben egy hattyú |
Egy hattyú a tavon a fényben |
A fényben egy hattyú a tavon |
|
A tavon egy hattyú a fényben |
|
|
„Tiszta” próza
„Mountolive biztonsággal, szinte kéjesen zökkent vissza a megszokott életmódba.”
Itt tartottam a könyvben, mikor a rádió bemondta, hogy írója meghalt.
Felkaptam a fejem. Aztán újra visszahajoltam a könyvbe.
Azt vártam, hogy a betűk egyszerre, gyors fémes peregő hangokat adva lecserélődnek a papíron, mint a reptéri információs táblákon.
Az elindult járatok helyén az induló járatok. A megérkezettek helyén az érkezők.
De egyetlen betű se moccant.
Mountolive (továbbra is) biztonsággal, szinte kéjesen zökkent vissza a megszokott életmódba.
Legalább egy vessző kihullt volna a mondatokból, mint koszorúból egy szál virág a sír felé vezető úton. Vagy a következő mondat egyszerre megmondaná, hogyan lehet – akár bizonytalanul is – ha nem is kéjesen – belezökkenni a szokatlan halálmódok valamelyikébe.
De nemcsak „a bolygó szíve nem repedt meg tőle…” Egy betű se. A könyv se rezzent meg a kezemben.
Legalább egy mondat, amely hűlt helyét hagyná a papíron, hogy mellé temetkezzék. Mint az indusok asszonyai. A törzsfőnök kincsei. A császárok kedvenc paripái. Egy szó.
Tovább olvastam az (előbb, tudomásom szerint még élő) író könyvét. Aki már nem élt.
Ezennel ünnepélyesen kitagadom minden saját könyvemet.
[Szigliget, 1990. november 5.] |
|
Részletek egy megírhatatlan versesregényből
|
Nézd, távoznak és mi velük megyünk. |
Megszületünk a halottakkal: |
Nézd, visszatérnek és minket is magukkal hoznak. |
T. S. Eliot: Little Gidding V. |
|
|
Gyerek volt a gyerek. Nem hitte, hogy… |
|
De azt se hihette… Két hihetetlen |
Közt a hihetőért viaskodott. |
|
És közben – mintha máskor – Edna Ferber |
„Pengős” regényéről vitatkozott |
|
(Akárha nem az volna) a beteggel. |
S szűkölt, míg nézte, hogy üt ki orozva, |
Mint a holtakén, arcán a borosta. |
|
S a haj. Amin „nem győzhetett a dér”, |
|
Mit a barátok is megénekeltek, |
A haj, a „szuroksötét”, amiér |
|
Az átkozottat is „szeretni kellett”*: |
Oly valóságos volt, mint ami – él, |
|
S most is sámsoni reménnyel kecsegtet. |
Haj és szakáll, mint álcára az álca, |
Nőtt a facies hippocraticára. |
|
És a másnap. Az éjszaka. A reggel. |
|
A telefon. A hír. A hír-telen. |
Egyszerre tele rég-tudott hirekkel. |
|
A szoba: régtől fogva cinterem. |
Az ágy mellett még nyitva Edna Ferber… |
|
(„Bár én volnék olyan jól, amilyen |
Jó író…”, mondta még. S a Domopon |
Után tapogatott a paplanon.) |
|
A lépcsőn sebhedt csempék. Mint a stigmák. |
|
A kaputól a gyerek már futott. (Én.) |
Gyerek volt. Nem tudta, mi az, amit lát. |
|
Egy lényéből sarkig kifordított lény |
Legvégső biológiai nyitját |
|
Leste, szürke kéjleső, a halottkém. |
Mint egy in flagranti. A kitudódott |
Titok. Apja hátán a hullafoltok. |
|
De hisz tudta – most tudja, tudta rég
|
|
(Hány tudás áramlik a nem-tudásban!), |
Már tudta rég (bár most sem tudja még), |
|
Amit ott tudott meg egy villanásra, |
S amit soha se lehet tudni vég-
|
|
Legesen, csak megújra elodázva: |
Hogy, míg egyre az életünkre várunk, |
Ránk, amíg élünk, egy vár csak: halálunk. |
|
És visszafordították. Letakarták. |
|
(Meglesve már minden megleshető.) |
A többi csak az aktusok s az akták |
Tegnap-még-volt-ma-nincs-holnapi-arcát |
|
(Akárcsak az élőkét) tüntető |
Értelmetlenséggel sűrűn benőtte |
Haj és szakáll abszurd igeidője. |
|
Míg élt, az életét csak egyre várta. |
|
De az nem várt rá. Mindig-elnapolt, |
Helyszínt s időt nem találó találka. |
|
Nem hitte, hogy nem lesz – ha sose volt. |
Most tudta, hogy nem várt, csak a halálra, |
|
Miben magával végre egybeforrt, |
S e test, mely testként magát élte túl, |
Halálát hitte, halhatatlanul. |
|
A gyerek gyerek volt. Ha tudta is, |
|
Olyan volt neki, mintha mégse tudná. |
Nem hitte, amit tud; s amit ha hisz, |
|
Nem tudta. S nem úgy, mint Istent Tertullia- |
Nus*: ő azért nem hitte, mert oly ész-
|
|
Szerű (hogy attól válunk tébolyulttá). |
Csak állt. És várt. Mint oszlopállta szent. |
Valami hihetőt! Mert esztelent! |
|
|
A gyerek felnőtt már. (De még gyerek.) |
|
(Hisz még van anyja.) Tudja már… ha még nem |
Hiszi is (vagy fordítva)… Most vezek- |
|
El, bűnösen? bűntelenül? amért nem |
Tudta tudni akkor… A képzelet |
|
Átgázol minden tudáson, hivésen: |
Az örökmozgó időt görcsbe rántja – |
S egymásba csúszik előttje s utánja. |
|
A betegség rángó köldökzsinórja – |
|
(Micsoda kép?) De ő – hány éven át? – |
Hordta, terhesen, míg végül kihordta |
|
Anyja halálát, mint a magzatát. |
Még gyerek volt. Hiszen még anyja volt. (Ha |
|
Most már tudta is, hogy halálra szánt.) |
S ő is a levegőt kapkodta hagymáz- |
Asan, ha jött a kisvérköri pangás. |
|
Folytonos sietség… Csak itt, a másik
|
|
Szobában, s száz kilométernyire, |
Vagy tízezerre, eddig a szobáig |
|
Tágult mindig kis- és nagyvérköre: |
Két szó között az asthma cardialis
|
|
Görcsében fuldokolt – képzelete, |
Akárhol, máris, újra, egyre készen, |
Csak hogy egyszer, épp akkor el ne késsen. |
|
Betegség, egyetlen édes menekvés |
|
Annak, aki már sosem lesz egész –
|
Roham, Nagy Lutri, hol vagy minden elvész, |
|
Vagy visszatérül egy csepp enyhülés. |
Hátha ez egyszer még lehet szerencsés, |
|
Szűköl az egy lapra tett létezés. |
Saját csapdájában foglyul esett lét |
Egyetlen szörnyű esélye. Betegség. |
|
Az ajkon táncoló csáb-lehelet, |
|
Mely ellibben, mikor utána kaptunk. |
Szörcsögő hörgők, vizenyős köpet, |
|
Megrekedt vér az eldugult szivattyún. |
Fulladás, amit fulladás követ. |
|
Az Ürdönggel kötött pokoli paktum. |
Ha cserébe a visszahozhatatlan |
Visszatér tán a megváltó rohamban? |
|
Ó, a megbokrosodott paripa! |
|
Amily szorosra csak lehet, a gyeplőt! |
|
Ragadj! Aztán rohanva a fecskendőt. |
Éled a máskor halott éjszaka. |
|
Felnőtt lett a gyerek? gyerek a felnőtt? |
Együtt árad szét feltárt erein |
Az elcsitult vágy s a Diaphylin. |
|
Hogy szeresse a gyerek (aki felnőtt) – |
|
Újra meg újra megölte magát. |
Szeretet-alázat és szeretet-gőg |
|
Dantei „titkait” ki érti át? |
(A díványon fekve a lámpaernyőt |
|
Bámulta, s várt egész estéken át.) |
Hogy tudná, hol van a „jobb vagy bal útja”, |
Önnön sötétjében, a Kreatúra? |
|
Mert addig élsz, míg mást tudod, hogy éltetsz, |
|
S más éltet, azzal, hogy te élteted, |
Közeledve veszélyes limeséhez, |
|
Hogy differenciál a szeretet! |
De számíthatsz, magyarázhatsz, mesélhetsz, |
|
Minden csak ahhoz vezet közelebb. |
Minden halál a szeretet halála. |
S rángni kezd a szívizom cérnaszála. |
|
Anyám szíve Bévülről ostromolt ház |
|
Magára döntött odvas pincebolt |
Anyám szíve Vad ártól elsodort váz |
|
Anyám szíve Roncs padmaly Beomolt |
Kamra pitvar Befalazott sikoltás |
|
Anyám szíve Pulzus-világrekord |
Anyám szíve Szent Vitus táncoló |
Vak motollája Fibrillatio
|
|
Minden halál gyilkosság s öngyilkosság. |
|
Ha már nem képes… ha nem vagyok én… |
Amik szívünk ernyesztik s összehúzzák, |
|
Myogén, neurogén vagy – pszychogén
|
Erők? Tudod? Hogy feslik fel az okság, |
|
Egyetlen kihagyó perc szövetén? |
Csak búcsúzol, tétova kézzel intesz – |
S elfordul egy mindentudó tekintet. |
|
Anyám szeme Mennyei Rózsa szirma |
|
Mikor riadt gyermekéjembe nyit |
Anyám szeme Az ajtóban felizzva |
|
Mikor sorsom a vészből haza vitt |
Anyám szeme Széthasadt tűzű prizma |
|
Mikor a roham felerősödik |
Anyám szeme Fekete lyuk vak titka |
Mindentudón Már nem is nézve vissza. |
|
Nem mondom el hogy azután mi történt |
|
Nem mondom el amit mondtak nekem |
Nem mondom el amit nekem se mondtak |
|
Nem mondom el A Nagy Diszkréció |
Nem mondom el Az Orvosi Titok |
|
Nem mondom el Majd mindőnk titka lesz |
„Mi nem embernek való látomás” |
S mit egyszer majd mindenki látva lát |
|
Nincsenek vele aranyos kösöntyűk |
|
Nincsenek vele gyöngyös fibulák |
Nincsenek vele guzsalyok se rokkák |
|
Nincsenek vele csuprok csobolyók |
Nincsen vele tört lába görbe csontja |
|
Nincs vele széthasadt csillag szeme |
Sírfolt se jelzi hol van hol nem hol volt |
Egy bronz-négyzet a falban B/28
|
|
|
|
Sztélé
In Memoriam Devecseri Gábor |
|
Beszélték szerteszéjjel a városban |
az ilyen meg amolyan gyülekezetekben |
fönt a hegyen és lent, a körútakon |
Csoda mondták maguk a szadduceusok |
Csoda mondták a farizeusok is |
Csoda bólintott Iskariótes és Petrus is |
Csoda ámultak legfőként a Tizenegyek |
a hiányosak társuk nélkül maradt társai |
Csoda dadogták Magdalénái részegen Csoda |
Csoda mondták mind s már készítették vala |
lelküket a Mégnagyobb Csoda várására is |
Nincs itt hanem feltámadott és |
Mit keresitek a holtak között az élőt |
Hiszen tízszer is elhengeredett eléből a kő |
és tízszer is újra megjelent nekünk |
és az oldalába bocsájtottuk a kezünket |
Mert Kettősek közöttünk még a Legegyebbek is |
és adának néki hemendekszet és mákostésztát |
melyeket ő elvőn és előttünk evék |
Csoda mondták és a csodájára jártak |
emelkedett lélekkel örülvén néki és |
önmaguknak titkon magukban is alítva a csodát |
s észre se vették hogy közben már valami |
rég azt mondja bennük Túl sok a csodából |
túl sok mindennap ez a harmadnap |
túl sok ez a mindennapos vasárnap Túl sok |
a csodából Jöjjenek újra a csodanélküli |
a hétköznapian halálos hétköznapok |
ha már úgyis azoknak kell egyszer eljönniük |
Jöjjenek ha már úgyis itt állnak a kórházkapuban |
És kezdődjék megint újra a minden új halállal |
mindig újrakezdődő rettenetes megkönnyebbülést hozó új időszámítás |
|
Sírvers
Akkor már bizonyos hogy mindenki meghal |
De az is bizonyos hogy van |
|
Szívroham
Mire lesz aki felvegye a kagylót |
Mire az elektromágnesek az adott kapcsolásra forognak |
Mire a mentők szirénái végigvágnak a város üvegén |
Mire a fecskendő nyílásán kibuggyan a morphin próbacseppje |
Mire az oxigénsátor légvára felépül |
|
Már csak a puszta szirtre kitett magány |
Már csak a sivatagi tehetetlenség |
Már csak az égboltot megroppantó légszomj |
Már csak a rettegés barlangrajzai |
Már csak az isten aki nem segíthet |
|
|
Egy ember a föld egy pontján ősszel éjszaka
(az ember három fő testhelyzete közül az egyikben) |
e kicsiny kis földdarabon |
(amit a magyar nyelv talpalatnyinak mond) |
talpam alatt megzörren egy ázott levél |
(amely jövőre már nem lesz) |
fölöttem elképzelhetetlen messzeségben a csillagok |
(amelyek millió év múlva is lesznek) |
de megszámlálhatatlan létező |
(akihez majd hasonló leszek) |
|
(sötétség fények csönd zajok) |
és minden olyan mintha már itt se lennék |
|
|
A Föld túlsó felén
Sötétből a sötétbe indulunk |
Fölöttünk összeér két éjszaka |
Műszereink mint a költöző madarak |
Tudják amit mi nem tudunk |
|
A bordo de un avión de IBERIA entre |
Madrid y la Habana. Febrero 6/77 |
|
|
|
Parisiens
A nyelv álarc |
szavak borítják |
az arcom |
arcvonásaim szavak |
ezek az idegen szavak |
ezek az idegenként is enyémek |
csak egy álarc álarcai |
szavak |
álarca az arcom |
arccal álcázott álarc |
idegen szavaimmal arcomon |
idegen szavaimmal arcomon |
idegen |
arcommal szavaimon |
egyszerre olyan mint- |
ha mindig is csak |
szavakba bújtam volna |
amik nem én vagyok |
de mégis én leszek |
önmagam álruhája |
a szavak karneválján |
Párizs, a Királyi Palota kertje, „Velence Párizsan” ünnepély, 1986. február 15. |
|
Az én utcám |
nem tagadja meg nevét |
inkább kiadja |
a Velencei utca |
igazi velencei utca |
egy másik |
lagunára nyílik |
öreg erek |
a város bőre alatt |
finom erezetek |
a várostérkép fagyűrűi között |
velencei utcasarok |
a gondolaorr-alakú |
falkiszögellés lámpásának |
falkiszögellés lámpásának |
ámbrafénye alatt |
Velencei utca magányos |
elmeneteleim |
és hazatéréseim rio terrája |
és hazatéréseim rio terrája |
oly távol s oly közel |
előttem és mögöttem |
a Nagybulvárok |
Canale Grandejától |
„Velence Párizsban” |
Párizs Velencében |
ez a képmás a másom |
dominók és arlekinek |
álarcos időm |
karneválján |
a szendergő csobogásban |
amit felver a lagunán |
a tenger folytonos hiánya |
Párizs, rue de Venise, 1986: március 11. |
|
– egy régi versre emlékezve – |
– egy régi versre emlékezve – |
„Veled alszom és veled ébredek” |
Egyedül aludni |
egyedül kelni fel |
olyan mint egy Félbe |
Szakadt Teremtés |
Párizs, rue de Venise, 1986. május 6. |
|
Annyi az út |
e világ kerekén |
párhuzamosan |
keresztbe vagy kígyózva |
lejtőn és meredélyen |
TOUTES DIRECTIONS |
hogy igazán nehéz |
közöttük nem tévedni el |
Párizst elhagyva, az 1-es úton, 1986. május 25. |
|
|
Történetpszichológiai tanköltemény öt prózai tételben
1. az igazságért – nem ilyenért vagy amolyanért |
hanem magáért azért csak azért bármilyen is – |
vívott egymást szülő és egymást temető küzdelmeink |
csúfos kudarcot hoztak visszamenőleg is |
a századokat temető és századokat szülő századoknak |
|
2. a mostani legutolsónak kiterített foltos irhája |
itt fekszik a lábunk alatt mindenki jogos |
prédájaként az eszmék prehisztorikus dzsungelében |
méghozzá igazságosan – csak persze immáron |
nem az „igazság” végképp devalválódott jegyében |
|
3. amelyet egyébiránt ő maga devalvált már jóelőre |
mikor azt az igazságot írta vadonatúj bankóira |
hogy nem is az igazságért küzdtenek vala ők |
a századokat szülő és századokat temető századok |
sorra az igazságért szállván harcba – vélelmük szerint |
|
4. íme hát akkor mégiscsak megtétetett az igazság |
végre valahára igazság tétetett a földön |
a való igazsága nevében az igazság-tagadó igazság |
maga teremtette meg – hurrá! – a maga csúfos |
bukásának épp ezért megdönthetetlen igazságát |
|
5. bezárul a bűvös kör – a bűnös? az üdvös? – |
amelyből se kitörés se oda betörés többé nem lehet |
csak önmagunkba lehet mindig újra visszatérni |
az önmagába mindig visszatérő kör kerületén |
kiszámíthatatlanul mint a kétszer r-szer π |
|
|
Világlátni
a szemek mindenütt szemek. |
(s ahol nem ott szík vagy homok). |
a szó mindenütt szó marad |
(minden nyelv érthető: beszéd). |
fényt játszik mindenütt a fény. |
|
mindenütt más fényt játszik a fény. |
a nyelv mindenütt más csoda |
(de mindenütt csoda marad). |
más holtakból sarjad a fű |
(más a holtak emléke is). |
más szembe nézve más leszel. |
|
|
Csak út
végül mindenki önmagát találja |
fél az úttól és mégis útra kél |
vagy nem kél útra mert utazni fél |
mindegy akárhogy nincs más semmi hátra |
|
csak ez az előre az út csodája |
s rémületre ez a két-egy „nem ér |
a nevem én nem ezt és nem ezért |
akartam itt játszani” mondaná – ha |
|
nem érezné hogy elfogyott a szó |
a tükörben mit rávillant Szimorg |
látja az út vége is maga volt |
|
a fény árnyat az árny fényt vet az útra |
többé nincs úticél se utazó |
csak út meg út csak út utaknak útja |
|
|
Eszkhara
Egy oltárkő megilleti. Egy esz-
|
khara. S talán a bárány vére is, mely |
rácsorog. Hisz annyi vér megy pocsékba |
méltatlanabbul is. Ő csak egyetlen |
pontra irányult mindig: önmagára; |
vagy démonára: arra mi nem ő. |
És ha kitért, mindig csak önmagából |
tért ki, hogy az útfélre hányva kelljen |
feltápászkodnia. Mindig maga |
volt saját áldozata. Soha más. |
Mindenét mindig elvesztette, hogy |
visszanyerje magát a veszteségből. |
Nem védekezett. Kitért. Tudta, nincs más |
védelme, csak ha nem védi magát. |
Csak egyre összpontosított. Ha nem |
is istenre, valamire, ami |
istenhez hasonlít. Ha van ilyen. |
Megilleti tehát a kő, az állat |
vére és az ital. Ha majd az ő |
vére is elcsorog. Hiszen maga |
is az volt, az lesz, mint mindannyian. |
Egy oltárkő megilleti. Ha majd |
|
Sextina-kettős
Már nem temető volt Csak Temetődomb
|
Fűbe süppedt fejfák a fák alatt |
Keze először járt két verdeső comb |
Között Ahogy a semmiből előront |
A gömbvillámpattintott pillanat |
S ujján száradt szivárványló maszat |
|
|
(A versírók ma rühellik a verset |
|
[Isten tudja akkor mért verset írnak] |
|
A sornak befellegzett – furcsa szerzet – |
|
Lassan nem marad belőlük csak írmag |
|
Bújtatják mint szándékát a szatír vagy |
|
Mint kétlábúak lábuk közt a szexet) |
|
Ablakon át rájuk bukott a holdfény |
S egymásra ők Egymás alatt felett ők |
A csillagok közt csillagként kerengők |
Míg úgy csillogott mint az égre feljött |
Holdvilágban a tó tükrén a holdfény |
Tükrös hasán az énből kicsordult én |
|
|
(Bújtatják mint női blúzon az öltést |
|
Mint nadrágok sliccén cipzárt vagy gombot |
|
Mint gyilkos a szúrt sebbe beletört kést |
|
Mint pénzmosók piszkos titkát a bankok |
|
Mint barlang bejáratát a vakondok |
|
Úgy is mondhatjuk Mint költők a költést) |
|
Ádám-Évaként vacogva futottak |
Úgy is nem is mint a kitaszítottak |
A nyílt utcán kezük összefonódva |
Gyötrött szemérmükön Masaccio-módra |
Végül is a vetetlen ágyra rogytak |
Paradicsomból a Paradicsomba |
|
|
(Mint akik az üldözöttet bújtatják |
|
S mint ugyanő majd volt szállásadóját |
|
Mint Éva rejté Úr elől az almát |
|
Mint Nagymenedzser az áfás adóját |
|
Mint dunnák közé kiscsaja machóját |
|
Mint cica – dolgavégeztével – almát) |
|
Idegen neveddel volt tele szája |
Formázta ajka és becézte nyelve |
Harapva tépve kilökve lenyelve |
Suttogva és sikoltva és kiáltva |
Ahogy szüzességét neked kinálta |
Mint áldozati húst oltárra vetve |
|
|
(Mire felfognád a jelen csak emlék |
|
S ha át nem lényegülne a jövőbe |
|
A múlt – sosem lehetne múlt belőle |
|
Így válik mindig-új létté a nemlét |
|
Így költözik a semmi az időbe |
|
Így foszlik nemlettséggé a jelenség) |
|
Ahogy kinyílt – kékszilva magvaválva – |
Szája előtt a húsgyümölcs-tekervény |
Nem volt többé oly Ariadne-szála |
Mely a labirintusból kivezetvén |
A jó útra vitte volna Magába |
Csuklott mint egy megfejthetetlen rejtvény |
|
|
(Én vállaltam hogy vállalom e sorra |
|
Sort e feledés szülte újdon-újat |
|
Ahogy borongva egymáshoz simulnak |
|
S egy a mást messziről is átkarolja |
|
Mint közös görcsbe rándulnak az ujjak |
|
Ha férfiméretet vesz női forma) |
|
A hús a hús a minden húsok útján |
Csapong s téblábol mind ami nem is lett |
Telítés-ürítés üreg és nyúlvány |
Egyetemes Elve dicséri Istent |
Ahogy Seint a Zeittel összekutyulván |
Teremtüvé ezt a Semmit a Mindent |
|
(A történelem nem az ami történt |
Sejtelme sincs miről azt hiszi tudja |
Csak ami a millió magába tört lényt |
Idegsejtjei zárványába csukja |
[Ahogy beletörik tövis az ujjba] |
Kiválthatatlan kínként vagy gyönyörként) |
|
Hozsánna néktek és megint hozsánna |
Sárkánygyíkok Patások és Petések |
Ámor és Éva Vének és Zsuzsánna |
|
|
Költészet
Itt szobroz vacogó kéjvágyban lesve a placcon |
|
Ihlete jöttét mint kurva macho stricijét. |
|
Egyesek (sokasok) egyre (másra) azt prédikálják |
|
ennek az átmeneti (vagy milyen?) időnek |
És valóban ennek a (bizonyára?) „átmeneti” |
Ennek a (valóban?) átmeneti időnek |
|
csak a költészet a költészete |
|
|
Ahol van
mindenben halogatja a kezdést |
mert attól fél hogy be kell fejeznie |
|
reggel nehezére esik megnyitni |
aztán éppolyan nehezére esik |
a kádból se akaródzik kiszállnia |
hagyja hogy teste körül kihűljön |
ahogy körülötte lassan kihűl |
|
mindenütt rossz neki ahol van |
de akárhol legyen ott is jó |
pedig bárhol jobb volna ahol |
|
|
Egy kis régi éji költészet
mintha a nyelvből minden szó kihullna |
s nem maradna más csak a légbe meredt |
grammatika száraz ágbogai |
|
mintha az agyból kiperegne minden eszme |
csak a leszakadt idegek huzalai |
himbálóznának benne keresztül-kasul |
|
egyetlen nap alatt rátört a fákra az |
előrelátható de megelőzhetetlen kis |
őszi katasztrófa és lesodort minden levelet |
|
elázott csuszamlós tetemek a földön de |
hamarost összesöpri mindet az éles téli szél |
|
|
Papucsvásár
magadnak már nem kell lecserélni |
épp jó lesz bevonulni vele az |
ispotályba a pizsamával együtt |
amit már régen félretettél erre az |
alkalomra itt-ott még megtetszik |
valami de máris eszedbe jut elég |
amid van talán még túlsok is |
fontos és hogy mi nem fölösleges már |
nem is tudod próbáld-e ki még azt a |
tűzről pattant kis szövegszerkesztőt hátha |
kikopog belőled valami olyat ami |
valahol elveszett szerezz-e be egy |
új rizsma papírt mindig szeretted ha |
itt tornyosul az asztalon ki tudja |
mikor kezdődik el egy vakonlelt frázissal |
a réghalogatott drámacentológia |
de aztán rájössz megteszi már ez a jó kis |
toll is elég lesz hogy elakadj vele |
|
Kis drámaelemzés
A Phaedra-Story előadás margójára
billogával megpörkölt húsok |
a nemiségük lakatlan szigetére |
kivetettek vérnőszők önkielégítők |
szelíd Artemisz kegyetlen parancsát |
vetheti itt közibük varázsövét arany Aphrodité |
lődözheti szeleburdi nyilait szárnyas Erósz |
|
egy fallosz és egy vulva sem |
|
még a pimaszul hevenyészett |
|
kisded cseléd-bluette csele |
|
se lehet Troizénban esélyes |
senki se sérti meg a nászágy tisztaságát |
mint világszerte percenként milliók |
ebben a vérgőzös trágár tragédiában |
mindenki szemérmetlenül szűz marad |
|
Változat az Énekek Énekéhez
ha nem tudtam más ajándékot hozni |
ha nem tudlak mással megajándékozni |
ha nem tudlak megajándékozni magammal |
hajlítsd a csípőd köré szavaimat |
|
ahogy a kezem körébe hajol |
|
ahogy a combom közébük szorul |
ha nem tudlak magammal megajándékozni |
fogadd magadba sóvár nemlétemet |
|
Gnóma
AKÁRHOGY VOLT ÉS LESZ AKÁRMI |
NEM LEHETETT MEG NEM TALÁLNI |
|
Jegyzet prózában
Visszanézve (és visszanézni nem könnyű) úgy vélem, hogy kamaszkoromban a harmincas évek végén kezdődött költői pályám középpontját az úgynevezett „mesék” három könyve képezi (Mesék a mese ellen 1967; A mesék második könyve 1971; A Mesék könyve 1974). Ezek tetőzik be az előttük álló köteteket – vagy inkább hagyják fedél nélkül azoknak sokhelyütt omladozó falait. És ezek alapozzák meg a máig utánuk következő gyűjteményeket, amelyeknek anyagából ez a válogatás létrejött. Azok (nyilván kevesek) számára, akik netán a válogatás mögött álló választék iránt is érdeklődnének, ide iktatom a hat kötet címét: Épp ez 1976, Részletek egy megírhatatlan versesregényből 1981, Palimpszeszt 1990, Nem titok 1992, A negyedik szoba 1994, Törésvonalak 1997.
Ugyancsak „úgy vélem”, hogy amennyire e költészet első része, az indulás határozott hangja után többször is elvesztette eredeti karakterét, megcsuklott, a maga ellentétébe fordult, majd újból visszakanyarodott ahhoz, az utolsó hat kötetben sajátos egységbe rendeződött. Így alkalmasnak látszott arra, hogy gondos „utószürettel” talán egy hetedik egység is megteremthető legyen belőle, amely az előbbiek legjavát képviselve, talán egy sűrűbb, új és önálló tartalmat is kínál. Ezért is mellőztem e huszonöt év termésének összegyűjtésében a kronológiát; az egyes ciklusok sem a régebbi kötetek sorrendjét, sem az időrendet nem tartják be; csak hellyel-közzel egy-egy vers tapad egy aláírt évszámmal az időhöz.
A versek más, tartalmi, tematikus, ciklikus vonzatokkal követik egymást, nyitnak meg és zárnak le, vagy éppen hagynak abba, vagy alkotnak egymást metsző köröket.
Végül, mintegy valami zenei záradékként (amely esetleg preludium is lehet), néhány, kötetben még meg nem jelent vers jelzi a sem kötetekbe, sem más rendbe nem zárható időt.
|