Eszkhara

Egy oltárkő megilleti. Egy esz-
khara. S talán a bárány vére is, mely
rácsorog. Hisz annyi vér megy pocsékba
méltatlanabbul is. Ő csak egyetlen
pontra irányult mindig: önmagára;
vagy démonára: arra mi nem ő.
És ha kitért, mindig csak önmagából
tért ki, hogy az útfélre hányva kelljen
feltápászkodnia. Mindig maga
volt saját áldozata. Soha más.
Mindenét mindig elvesztette, hogy
visszanyerje magát a veszteségből.
Nem védekezett. Kitért. Tudta, nincs más
védelme, csak ha nem védi magát.
Csak egyre összpontosított. Ha nem
is istenre, valamire, ami
istenhez hasonlít. Ha van ilyen.
Megilleti tehát a kő, az állat
vére és az ital. Ha majd az ő
vére is elcsorog. Hiszen maga
is az volt, az lesz, mint mindannyian.
Egy oltárkő megilleti. Ha majd
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]