ω + 1-edik ének

Halunk a halókkal:

Nézd, távoznak és mi velük megyünk.

Megszületünk a halottakkal:

Nézd, visszatérnek és minket is magukkal hoznak.

T. S. Eliot: Little Gidding V.

(Vas István fordítása)

I

(1937/1/7)

Gyerek volt a gyerek. Nem hitte, hogy…

De azt se hihette… Két hihetetlen

Közt a hihetőért viaskodott.

És közben – mintha máskor – Edna Ferber

„Pengős” regényéről vitatkozott

(Akárha nem az volna) a beteggel.

S szűkölt, míg nézte, hogy üt ki orozva,

Mint a holtakén, arcán a borosta.

2

S a haj. Amin „nem győzhetett a dér”,

Mit a barátok is megénekeltek,

A haj, a „szuroksötét”, amiér

Az átkozottat is „szeretni kellett”:^*

Oly valóságos volt, mint ami – él,

S most is sámsoni reménnyel kecsegtet.

Haj és szakáll, mint álcára az álca,

Nőtt a facies hippocraticára.

3

És a másnap. Az éjszaka. A reggel.

A telefon. A hír. A hír-telen.

Egyszerre tele rég-tudott hirekkel.

A szoba: régtől fogva cinterem.

Az ágy mellett még nyitva Edna Ferber…

(„Bár én volnék olyan jól, amilyen

Jó író…”, mondta még. S a Domopon

Után tapogatott a paplanon.)

4

A lépcsőn sebhedt csempék. Mint a stigmák.

A kaputól a gyerek már futott. (Én.)

Gyerek volt. Nem tudta, mi az, amit lát.

Egy lényéből sarkig kifordított lény

Legvégső biológiai nyitját

Leste, szürke kéjleső, a halottkém.

Mint egy in flagranti. A kitudódott

Titok. Apja hátán a hullafoltok.

5

De hisz tudta – most tudja, tudta rég

(Hány tudás áramlik a nem-tudásban!),

Már tudta rég (bár most sem tudja még),

Amit ott tudott meg egy villanásra,

S amit soha se lehet tudni vég-

Legesen, csak megújra elodázva:

Hogy, míg egyre az életünkre várunk,

Ránk, amíg élünk, egy vár csak: halálunk.

6

És visszafordították. Letakarták.

(Meglesve már minden megleshető.)

A többi csak az aktusok s az akták

Paramétereivel mérhető.

Tegnap-még-volt-ma-nincs-holnapi-arcát

(Akárcsak az élőkét) tüntető

Értelmetlenséggel sűrűn benőtte

Haj és szakáll abszurd igeidője.

7

Míg élt, az életét csak egyre várta.

De az nem várt rá. Mindig-elnapolt,

Helyszínt s időt nem találó találka.

Nem hitte, hogy nem lesz – ha sose volt.

Most tudta, hogy nem várt, csak a halálra,

Miben magával végre egybeforrt,

S e test, mely testként magát élte túl,

Halálát hitte, halhatatlanul.

8

A gyerek gyerek volt. Ha tudta is,

Olyan volt neki, mintha mégse tudná.

Nem hitte, amit tud; s amit ha hisz,

Nem tudta. S nem úgy, mint Istent Tertullia-

Nus^*: ő azért nem hitte, mert oly ész-

Szerű (hogy attól válunk tébolyulttá).

Csak állt. És várt. Mint oszlopállta szent.

Valami hihetőt! Mert esztelent!

II

(1967/9/23)

9

A gyerek felnőtt már. (De még gyerek.)

(Hisz még van anyja.) Tudja már… ha még nem

Hiszi is (vagy fordítva)… Most vezek-

El, bűnösen? bűntelenül? amért nem

Tudta tudni akkor… A képzelet

Átgázol minden tudáson, hivésen:

Az örökmozgó időt görcsbe rántja –

S egymásba csúszik előttje s utánja.

10

A betegség rángó köldökzsinórja –

(Micsoda kép?) De ő – hány éven át? –

Hordta, terhesen, míg végül kihordta

Anyja halálát, mint a magzatát.

Még gyerek volt. Hiszen még anyja volt. (Ha

Most már tudta is, hogy halálra szánt.)

S ő is a levegőt kapkodta hagymáz-

Asan, ha jött a kisvérköri pangás.

11

Folytonos sietség… Csak itt, a másik

Szobában, s száz kilométernyire,

Vagy tízezerre, eddig a szobáig

Tágult mindig kis- és nagyvérköre:

Két szó között az asthma cardialis

Görcsében fuldokolt – képzelete,

Akárhol, máris, újra, egyre készen,

Csak hogy egyszer, épp akkor el ne késsen.

12

Betegség, egyetlen édes menekvés

Annak, aki már sosem lesz egész –

Roham, Nagy Lutri, hol vagy minden elvész,

Vagy visszatérül egy csepp enyhülés.

Hátha ez egyszer még lehet szerencsés,

Szűköl az egy lapra tett létezés.

Saját csapdájában foglyul esett lét

Egyetlen szörnyű esélye. Betegség.

13

Az ajkon táncoló csáb-lehelet,

Mely ellibben, mikor utána kaptunk.

Szörcsögő hörgők, vizenyős köpet,

Megrekedt vér az eldugult szivattyún.

Fulladás, amit fulladás követ.

Az Ürdönggel kötött pokoli paktum.

Ha cserébe a visszahozhatatlan

Visszatér tán a megváltó rohamban?

14

Ó, a megbokrosodott paripa!

Amily szorosra csak lehet, a gyeplőt!

Roham! az élet határaira

Ragadj! Aztán rohanva a fecskendőt.

Éled a máskor halott éjszaka.

Felnőtt lett a gyerek? gyerek a felnőtt?

Együtt árad szét feltárt erein

Az elcsitult vágy s a Diaphylin.

15

Hogy szeresse a gyerek (aki felnőtt) –

Újra meg újra megölte magát.

Szeretet-alázat és szeretet-gőg

Dantei „titkait” ki érti át?

(A díványon fekve a lámpaernyőt

Bámulta, s várt egész estéken át.)

Hogy tudná, hol van a „jobb vagy bal útja”,

Önnön sötétjében, a Kreatúra?

16

Mert addig élsz, míg mást tudod hogy éltetsz,

S más éltet, azzal, hogy te élteted,

Közeledve veszélyes limeséhez,

Hogy differenciál a szeretet!

De számíthatsz, magyarázhatsz, mesélhetsz,

Minden csak ahhoz vezet közelebb.

Minden halál a szeretet halála.

S rángni kezd a szívizom cérnaszála.

17

Anyám szive Bévülről ostromolt ház

Magára döntött odvas pincebolt

Anyám szive Vad ártól elsodort váz

Anyám szive Roncs padmaly Beomolt

Kamra pitvar Befalazott sikoltás

Anyám szive Pulzus-világrekord

Anyám szive Szent Vitus táncoló

Vak motollája Fibrillatio

18

Minden halál gyilkosság s öngyilkosság.

Ha már nem képes… ha nem vagyok én…

Amik szivünk ernyesztik s összehúzzák,

Myogén, neurogén vagy – pszychogén

Erők? Tudod? Hogy feslik fel az okság,

Egyetlen kihagyó perc szövetén?

Csak búcsuzol, tétova kézzel intesz –

S elfordul egy mindentudó tekintet.

19

Anyám szeme Mennyei Rózsa szirma

Mikor riadt gyermekéjembe nyit

Anyám szeme Az ajtóban felizzva

Mikor sorsom a vészből hazavitt

Anyám szeme Széthasadt tűzü prizma

Mikor a roham felerősödik

Anyám szeme Fekete lyuk vak titka

Mindentudón Már nem is nézve vissza.

20

Nem mondom el hogy azután mi történt

Nem mondom el amit mondtak nekem

Nem mondom el amit nekem se mondtak

Nem mondom el A Nagy Diszkréció

Nem mondom el Az Orvosi Titok

Nem mondom el Majd mindőnk titka lesz

„Mi nem embernek való látomás”

S mit egyszer majd mindenki látva lát

21

Nincsenek vele aranyos kösöntyűk

Nincsenek vele gyöngyös fibulák

Nincsenek vele guzsalyok se rokkák

Nincsenek vele csuprok csobolyók

Nincsen vele tört lába görbe csontja

Nincs vele széthasadt csillag szeme

Sírfolt se jelzi hol van hol nem hol volt

Egy bronz-négyzet a falban B/28