Első ének

1

Ha már regény, jó, hát legyen regény.

Regény, méghozzá verses (vagy a vers

Regénye tán?), bár nemrég éppen én

Nyilatkoztam oda, hogy e kevercs-

Műfaj nyugszik már (örök?) nyughelyén,

Mint annyi más, mit sorra elfelejtsz.

Hisz csak halandó, mint… mint mi?… mi nem?

Miért ne lenne éppen egy mű-nem?

2

Az ichtyosaurusok is kihaltak.

Összeroskadnak a galaxisok.

Hát még a birodalmak, irodalmak,

Rómák, rímek, rítusok, ritmusok!

A földgolyó forgó agyába szaggat

Folyton a kozmikus elektrosokk.

Atom- és tudathasadások rázzák

A Metagalaxis nagy Sárga Házát.

3

De tovább halogatni mégsem illik.

Bár elkezdeni a legnehezebb.

Nagy választék ugyan nincs erre – mindig

Készen áll a két klasszikus recept:

In medias res vagy with the beginning,

Kétlem, hogy harmadikra szert teszek.

De hátha mégis! Mért ne kezdeném én

Ott, ahol más befejezi: a végén?

4

A végén kezdeni – micsoda ötlet!

Hogy erre még nem jött rá senki se!

Csak honnan tudható, a vége könnyebb-

E, mint a közepe vagy kezdete?

Holott közismert, hogy munkakörömnek

Mindig a könnyebb végét kerese-

M – szegény fejem ezért is kapkodom tán

A siker elől, mely csőstül zuhog rám.

5

Csak most aztán lássuk már, hol a vége.

Hadd fogjam meg – akár könnyű, akár

Nehéz –, énekem kezdetévé téve,

Hiszen végül úgyis visszatalál

Majd óhatatlanul a kezdetébe

Annak, ami így fejtetőre áll:

Aminek végén kezdődik a mű,

Hogy kezdetén végződjék. Egyszerű,

6

Nem? Kicsit én is belebonyolódtam.

Dehát mit tegyünk, hogyha féreg ás,

Mint az almában, minden fogalomban,

S mind kevésbé nyílik kigázolás

A szituból, amelyben ez a kor van,

A – mondjuk – adekvát ábrázolás

Felé, pedig az elvárás ez ám itt,

Amit egy mindig táruló szezám nyit.

(6/a)

(Itt van tehát – valaminek – a vége

[Mert itt kezdtem el], de vajon – minek?

Ezt kellene már eldönteni végre.

Csak ki mondja meg, hogy holnap mi lett

Abból, mi tegnap volt? Mindig kitéve

Az emlék kergetőzéseinek?

Egyszer volt hol nem volt körbefogódzva.

Te rózsa rózsa ispilángi rózsa.)

7

Mit várhatunk ily lebegő, „humán”

Tárgytól, mint a szegény irodalom

(Ily problémákkal nem küzdött Juan,

Sem az én őrdöngős Lord-dalnokom),

Amikor „abszolut invarián(s)

Az invariancia-fogalom

Maga sem lehet”, ahogy kereken kij-

Elenti a tudós Frank-Kamenyeckij.^*

8

Mi kósza dalnokok mindig az egzakt

Diszciplinákra bíztuk ihletünk:

Tény és Törvény, hagytuk, előre megszabd,

Csapongásunkban meddig merhetünk.

De hova kapkodjunk már, ha a legszakt-

Udományosabb teoréma-szint

Szédületben magasan veri most

Az Olympia-bajnok Pindaroszt?

9

Ó, ódát zengeni a Győztesekhez!

A kocsihajtó vagy fegyverfutó

Eredménye végleges: mindig ez s ez,

Abszolut, folytonos és tudható,

Éppolyan metrikus, mint az a vers lesz,

Mely tetteiknek örök hírt adó.

Ily tényektől felröppenhet az ének,

Szárnyán „istenácsolta szekerének”.^*

10

A hossz és időköz mérte időben

S térben – és versben (amíg van ilyen)

Minden megleli helyét eltünőben,

A rím, a mű-mezon, a szerelem,

Csak akkor vagyunk egyszerre a csőben,

Ha szemléletünk immár ezeken

Is átlépve, kezdet s vég cezuráján

Túl hősöm többé seholsem találnám.

11

Vezess hát, kamaszkor sátáni hőse,

Botrány-hős és szabadság-hős, vezess,

Ó stancák láncán új hős-keresőbe,

Mi nélkül sánta lesz az énekes,

Te sántán is a lelkek vezetője,

Vezess pokolra, hová végzetes

Útján végül sem szállhatott le hősöd.

Úgy vélted, jobb lesz, ha te megelőzöd.

12

Engem nem vár palotával Ravenna,^*

Csak egy garszon-albérlet itt Budán.

(S ha a -let nem is, de a bére mintha

[Bár al-] főúri volna igazán!)

(Elnézést, egy sorpárral többre ment a

Stanca, hiába, a lakáshiány!)

De itt is, ott is egy csak a gyehenna

(S különben se másé – az én hibám):

Képzeletem, ha tud, innen suhanna

Túl téridőn és Óperencián,

Kiséri bár vagy nem kiséri Guicc-

Ioli grófnő – de versem itt a giccs

13

Ingoványára téved már, pedig

Most kellene magasba hágnia,

Kezdettől végig, végtől kezdetig,

Merre csalja lidérces mágia,

Nem tudva még, hová emelkedik,

Dicsőség várja vagy malária –

És hátha egy új Missolounghinál

A váratlanul várt hősi halál?

14

Mert béke van most, nagypalástu béke,

De a háború lólába kilóg

Alóla mindenütt, Keletre, Délre

Indíthatsz újabb expedíciót,

Szabadságon szabadságot cserélve,

Csak arra kell vigyáznod szörnyümód,

Hogy hajódat mily öbölbe vezényled,

S regény lesz-e vagy rémregény – regényed.

15

(mellékdal)

Most olvasom, hogy NewYorkban Kenneth

Koch kartársam is rímekbe menekszik,

Újabban ő is stancákban zeneg,^*

Régi beat verse már nem oly projektív –

Meg is kapja érte az itemet,

Ami, félek, fölöttem is lebeg (sic!):

„Ha epika, hát legyen epika”^*

A kritika így talál telibe.^*

16

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –