Előhang

Én sose voltam igazán magam –   Magam én énmagam még sose voltam. Hogy választhatnám hősömül magam?   Hogy dalolhatnám azt, ki nem is voltam? Közhely lenne csak úgy, Rimbaud-ian –   De tán nem az így, stancákba csiszoltan A hang tehát tassói, byroni – S csak Arany által némiképp honi.   2 A régi forma váltson új köpenyt?   Új köpenynek se árt a régi forma. Egy stanca-csepp, és máris benne cseng   A vers-kontínuum tengernyi gondja. Az intenzív s extenzív végtelent   Végességében is magába fonja. A puszta szórím megengedhető-e Például? Használhatta volna Goethe?   3 De ennél kisebb gondom is nagyobb. Itt   Van (hogy ne mondjak mást) a kozmopo- (Be sem végzem, úgy tán ki sem tudódik –   Arany is erre volt az apropó). De legfőként az új s a régi módik   Űzik egymást, mint vadat a kopó. Hagyomány: hagyományok hagyománya. Meddőhányó és kincsek-kincse bánya.   4 S ha már Goethe… ő tudta, s tőle tudjuk   (Ha magunktól nem), mily döntő a nem: Ha ugyanazt disztichonokba fújjuk,   Botrány lesz az, ami stancákba’ nem. A forma a kétesvésésü kulcslyuk,   Melyen át kukucskál a kandi szem. Forma mint kulcslyuk – nem is rossz hasonlat. De hol marad helye a tartalomnak?   5 A tartalomnak, melynek nincs határa,   Míg a forma szűk s zártvonalu test, S mégis e szűk nyilás az, mely kitárja   A változóban ezt a véglegest: Eltűnik, hogy a láthatót a látha-   Tatlan láttatottjaként tételezd. De míg azt hiszed, belénklátsz, te dőre, Csak önnön bensődnek vagy voyeure.   6 Mert a végtelennek két vége van   (Pongyolán fogalmazva): aktuális És potenciális is, máshogyan   (Nem matematikailag) magán- is Meg köz- is, és viszonylataiban   Kívül s belül folyton egymásba játszik: Akár a csiki-csuki a malom- Játékban: így forma, úgy tartalom.   7 Miről is szól e vers? Persze a versről.   Van napjainkban ennél fontosabb? Ki más tudja semmiből s végtelenből   A sarki kocsmához vivő utat? Meg azt, hogy a lelkünk vetése megdől,   S Kukutyinban milyen hegyes a zab? Bölcsek köve? Egységes térelmélet? Tessék! tessék! itt látható az – élet.   8 A műfaj jeles mintái nyomán   Most kéne belefognom a mesébe. De hol a hős? Istók vagy Don Juan?   (Tankréd lovagról már nem is beszélve.) Átperegtek, mint jó liszt a szitán.   És nem maradt helyettük már az Én se, A jó öreg lírai lelemény. Nem ér a nevem! – tapsol a Nem-én.   9 „Én – az valaki Más”, így mondja Rimbaud.   „Én – az Senkisem”, tódítja Pessoa. Autentikus létről már szólni sincs szó,   Tán csak a csecsemő oá-oá. Aztán: „Ipi-apacs!” és „Ki a húnyó?”   Fogócskázik a Je és a Moi. Ittlét és Ottlét között ténfereg Heidegger meg a többi rossz gyerek.   10 Hogy meséljek arról, mi nem vagyok?   S amiről én (?) tudom csak, hogy lehetnék. A mese jelenbe leforgatott   Múlt, vagy a múltba vetített jelenlét, Idő – jövő, s feltételes – a mód   Nem lehet ott, hol feltétlen a jelkép: A kép az a kép, amely sose más kép: Történet, mi nem történhetne másképp.   11 Csakhogy… nem óhajtanék sarlatánmód   Turkálni abban, ami nem enyém, Dehát: versben vagy függvényben, akárhogy:   Az esemény mégiscsak esemény, S akár belátod, akár kitalálod,   Van múlt, mely a jövő végtelenén Úgy úszik el, mint ami sohasem lett, És sose része semmilyen jelennek.   12 Míg a (mondjuk) afin térben maradsz,   (Hogy mit szólt volna ehhez Euklídesz?), Akármilyen sebességgel haladsz,   A fénysebességhez nem közelítesz – Így marad mindig éppoly messze az,   Amit átélt Istók, Juan vagy Ínez, Attól, amit a költő versbe foglal, Akárhogy felgyorsított metrumokkal.   13 A metrika is… ha már itt e szó…   Bár e vers – neve is Ottava Rima – Sorokba mérhető s rendezhető,   S háromszor kettő s kétszer egy a ríme (Ha olykor kancsal is, s most ó vagy ő,   A vagy e tetszés szerint visszahívja), Mégsincs vége – kontárul így tanítnám: Minden vers végen túli, trans finit szám.   14 Arany mondja, s rá jó, ha odahallgatsz   (Majd Valéry is megerősíti): A vers előbb csak kósza dalt sugalmaz,   A szó, mely szülte, később tölti ki – Mi más tehát a forma? üres halmaz,   Amelynek nincsenek elemei. Abszolut abszolut és szófia. Valódi Kanti antinómia.   15 – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –