Sixtus kápolna

Mint éjszaka lélegző nyári kertben a csöndre intő csillagok alatt, némán fekszünk a padokon hanyatt, e festett világűrben elveszetten, mintha szférák lennének a falak, és ez emberi tejút-rendszerekben egy istent érez a tágrameredt szem, egy istent, hiszen az élő anyag nem termett ilyet, s azt se hiheted, hogy magadfajta véges kéz talál rakni föléd ily végtelen eget, melyen nem titkos konstellációkban, de szabad szemmel is olvashatóan, az ember roppant sorsa írva áll.