Szonett: Közjáték

Közben ködbe merült a folytatás. Január és önmagam köde fojtott. Zord légtömegek betörték a frontot. Ó, imádott istenünk, alkotás! egyszerre rühes szolgává aláz az élősdi „élet”, csöpp-csápu gondok csontig csíphetik érzékeny mivoltod: egy női könny, egy telefon-hivás. Ó, rá is hány ily köd szakadhatott! Az „isteni” arányra rácsapott a sajgó emberi aránytalanság. De ma megint gyöngyházból kelt a reggel. És megtölti a szomjazott szinekkel a fal tátongó, tikkadt csoda-kútját.