Freskó: Konstantin győzelme Maxentiuson

Dárdaerdőre ver sátrat a távlat, minden pontján fényben ropog a reggel, úgy, ahogy minden idők óta felkel, s ahogy, emberszem, mégse, sose láttad. Titkos násza álomnak és aránynak, a férfi formának a nő szinekkel; minden önmaga – s még egy ritka hangszer, lovak lábai lépkednek fugákat. Középkor hajnala? a reneszánszé? Oldalt nem inkább nekünk harsonáz-é e vértelen győzelem kürtöse: kék folyóknál és kék egek alatt majd meglátni ez emberszem-még-sose- látta, de bennerejtett-fényü hajnalt?