Babits Mihály halálára
| Mi begubózva még az evilági lét |
| bonyolult szálain sorsunkba, titkainkba, |
| kegyetlen ágakon szédülve, lengve-ingva, |
| csak kezdjük szőni még végzetünk szövetét. |
|
| Csak kezdjük szőni még, és szőjjük bűnbe-kínba |
| és bűnből-kínból is, míg rá nem zeng: elég! |
| Apánk! költő, ki már mindazt elvégezéd, |
| mit elvégezni kell, ó nézz le fiaidra. |
|
| Még egyszer, s azután e földet is feledve, |
| hol hullni reszketünk, ha himbál egy levél – szép, |
| könnyű lepkei sors emeljen tág egekbe, |
|
| hol már csak élve él az újjászületett. |
| Itthagyva, hogy legyen sötét korunkra mérték, |
| sűrűselymű gubód, nagyfényű művedet. |
|
|
|