Kosztolányi

Apával egyszer együtt vártatok délben az iskola előtt. Akárcsak egy régi versből, most is ideszállnak az utcán kavargó, hűs illatok s a kettőtökből áradó dohányszag. És az az édes büszkeség, ahogy azon futtomban felkapott karod – és felemelt, hogy a magasba lássak. Lehet, hogy nem tudtál megváltani minket se vétektől, se szenvedéstől, mitől roskadnak korunk vállai. De nem elég, hogy oly sokszor, te Kedves! az embert a mély-mély keserüségből egy édes pillanatra felemelted?