Szent György
| „A név a végzet”? Nem hiszem. De mégis |
| gyerekkoromtól meg-meglátogat |
| vértjében a sárkányölő lovag, |
| kinek neve véletlenül enyém is. |
|
| A szörny bűzös lehe arcomba csap |
| s érzem Galerius véres dühét is, |
| s rá a lassú, kéjes tűz-sercegést is, |
| ahogy szörny szajhaként testébe kap; |
|
| vagy ahogy régen Kappadóciában |
| lengett felé a lányok leple, lágyan, |
| hisz szép volt, ifjú, és bátor vitéz. |
|
| Túl legendák s babonák sűrü árnyán |
| hadd képzeljem egy percre el a máglyán |
| ropogó, csupasz emberi hitét. |
|
|
|