Paestum

Amíg elbűvöl itt e két sor arany oszlop s a köztük perdülő-bújkáló könnyü ég, a súly és libbenés e kék tánca – tudod, hogy hajdan tető födte rideg fehér kövét; nem bújkált közte ég, s e tág tengeri táj is más volt itt: gyarmati nyüzsgő görög polisz, benn kereskedelem s politika reális köznapjai, mocsok, lárma, mint máshol is. Hát mit csodálok így? Amit senki soha nem épített s nem is álmodott meg, csak a szélhámos századok szemfényvesztő szeszélye? Az örökös habok csillannak lenn a parton. S még azt se tudhatom, mi ment itt feledésbe: koszorús Héra-e vagy földrázó Poszeidón?