Csokonai

Világ szelével s egy ország sarával nyakba kapott deák-köpönyegén, baktatott a vándor szegénylegény, egy szóra, kortyra itt-ott meg-megállva. Farsangra, torra, nászra, paszitára mindig kész volt nála a költemény, de a zsíros hon néma mezején csak az Echó felelt esdő szavára, míg egy késő századról álmodott, hol egyszer legalább megemlegessék édesebb Lillák, s társak, szabadok. Hát felelj neki te, mormolva versét, azzal, hogy emberibbé hogy tehetnéd nem a későt, de ezt a századot!