|
| A csont vagyok, a szikár szerkezet, |
| mit mindig önmagán túl hajt a gondja, |
| az elv, mely a világot összefogja, |
| mindig csak az vagyok, ami leszek. |
|
| Én az, ami van. Csupa felület, |
| csupa hús, csupa látvány, csupa forma. |
| Én az idő, mely mindig messzefolyna. |
| Én a pillanat, mely befejezett. |
|
| A mag vagyok, mely érni, nőni vágyik. |
| A magány, amely magából kilát. |
| Én a virágzás, amely elvirágzik. |
|
| Én csupa út és útmelletti árok, |
| elérem s elveszítem a világot. |
| Én csak állok. Én vagyok a világ. |
|
|
|