Ötven év

1920. november 28-án születtem Balatonbogláron. Mint már jó korán felfedeztem magamnak, ugyanaz napon, mint éppen száz, illetve százhetvenhárom évvel előbb Friedrich Engels és William Blake. Ezt azóta sem érzem egészen jelentés nélkül valónak. Amit ők a legmagasabb szinten képviselnek, egyfelől az elvont gondolkodás, másfelől az elszabadult lírizmus hajlamának végleteit érzem magamban, mióta csak eszmélni kezdtem. Apám Somlyó Zoltán, az „átkozott költő”; anyai ágon kézművesek, cipészek és bádogosok a felmenőim.

Számtalan szál fűz szülőföldemhez, de ez mindig magától értetődően összeegyeztethető volt számomra azzal, hogy jogaimat és kötelességeimet az egész emberi nem nevében fogjam föl, hogy az emberiség egész történetét, benne a művészetek egyetemességét érezzem magaménak. Mindig csodálkozással tölt el, ha kétségbe vonni látom azt a minden e földre született emberre érvényes megfellebbezhetetlen tényt, amelyet Lorca így fejezett ki: „Spanyolországot éneklem és a csontom velejében is Spanyolországot érzem. De mindenekelőtt az egész világ embere vagyok, mindenki testvére.” Ennek jegyében mohó vágy élt bennem mindenfajta tudásra. Ezt képességeim és körülményeim sajnos csak nagyon csekély mértékben engedték kielégítenem.

Tanulmányaim idején való megkezdésében a háború és „származásom” megakadályozott. Talán innen is ered részben az az elmaradás, amelyet sohasem sikerült behoznom. Képzettségemnek így már a kezdet kezdetén behozhatatlanná vált s az idők során egyre növekvő hiányait mind keserűbben jóvátehetetlennek érzem mindmáig. A kedvezőtlen induláson csak valamit segíthetett az, hogy a háború után nem sokkal egy szerencsés ösztöndíj jóvoltából későn kezdett egyetemi tanulmányaimat a Sorbonne-on folytathattam két éven át.

Hazatértem után a kulturális élet különböző helyein tevékenykedtem, színháznál, filmnél, könyvkiadónál, szerkesztőségben, rádiónál. Több mint egy évtizede munkásságom elsősorban az írói és fordítói tevékenységre összpontosul, ha nem számítom a Költészet Napjai elnevezésű nemzetközi költőtalálkozók szervezését és az Arion című többnyelvű költői almanach szerkesztését.

Első verseskönyvem közvetlenül az érettségit követő napokban jelent meg. Ezt azóta még tizennégy követte. Tanulmányaim hat kötetet, versfordításaim nehezen számon tartható mennyiséget tesznek ki. Ezeknek summáját adja most e háromkötetes válogatás. Azt remélem, nemcsak lezárásául a pálya egy szakaszának, hanem talán nyitányául is egy új szakasznak, amely más műfajok, a dráma, a regény, az átfogóbb esszé felé is kitágulhat.

Koraéretten kezdtem az írást; de máig sem érzem érettnek, amit eddig írnom sikerült. Mellőzés sosem tudott megingatni abban, amit munkám értékének éreztem; az esetleges elismerés sem adott hamis elégtételt azért, amit munkám hiányának érzek. Legfőbb kívánságom még mindig az, amit húszéves koromban így jegyeztem fel magamnak: „Ó, ha csak egyszer tudhatnám azt, amit tudok!”