Eszkhara

Egy oltárkő megilleti. Egy esz- khara. S talán a bárány vére is, mely rácsorog. Hisz annyi vér megy pocsékba méltatlanabbul is. Ő csak egyetlen pontra irányult mindig: önmagára; vagy démonára: arra mi nem ő. És ha kitért, mindig csak önmagából tért ki, hogy az útfélre hányva kelljen feltápászkodnia. Mindig maga volt saját áldozata. Soha más. Mindenét mindig elvesztette, hogy visszanyerje magát a veszteségből. Nem védekezett. Kitért. Tudta, nincs más védelme, csak ha nem védi magát. Csak egyre összpontosított. Ha nem is istenre, valamire, ami istenhez hasonlít. Ha van ilyen. Megilleti tehát a kő, az állat vére és az ital. Ha majd az ő vére is elcsorog. Hiszen maga is az volt, az lesz, mint mindannyian. Egy oltárkő megilleti. Ha majd