T. C. azaz Tisztelt Cím ezúton tudatom önnel (bár tudatom alatt is tudomásom van róla hogy ez a legcsekélyebb módon sem érdekli még kevésbé érinti önt sőt el sem ér a tudatáig nem hatolhat be leglazább érzékeny hámszövetei közé se) hogy mostanában (megint) minden reggel ilyen ugrásra kész hímtaggal ébredek amely ön után ágaskodik a semmibe mint egy belőlem kinőtt állat minden izmát megfeszítve egzisztenciája legtömörebb állapotában önmagával teletöltekezve mint a cicám mikor most mindjárt (mihelyt felébredek) kinyitom előtte az éjszakára bezárt hálószobaajtót közben reménytelenül győzködöm azt a fekete sárkánysörényű lányt aki a kiadótól jött közölni velem hogy apám éppen most halt meg a halottkémek már megvizsgálták a halál lila foltjait a hátán amelyek úgy terjednek mint a pacák az itatóson a pecsétek az okiratokon semmi kétség eredetiek miközben én tizenhat évesen vacogok a fekete cinteremben nyirkos hideg januári nap a temető is ugyanolyan fekete lepellel borítva mint a cinterem ismeretlen felnőttek szorongatják a kezemet a fáklyák vitustánca alatt a kiadói lány a nemiszervemet veszi puhán a kezébe úgy fejezi ki részvétét és közli hogy a kiadó máris el kívánja kezdeni apám minden munkái kiadását mindenekelőtt a kiadatlan műveken kezdve a drámákon (amiket nem ismerek) a logiko-filozófiai traktátusokon (amikről sose hallottam) egy egész kötetre való szerződésblankettát rak elém aláírásra hiába erősgetem hogy nincs hozzá jogom apám több mint félszázada halott kérem vegye el a kezét is csak lapozza előttem egyenként az aláírandókat egy nagy fekete mappában mint egy nagyvállalkozó íróasztalán az ágyamon már itt fekszik az ágyamban fejezzük be mondom az irodalomtörténetnek azt az átkozott szakaszát mikor hagyták éhenhalni a költőket aztán mihelyt éhenhaltak mindenüket kiadják a halhatatlanságnak nem nem vesz rá erre az incesztusra próbálok kibontakozni a karjai közül és a szerződések karjaiból tizenhat évesen fekszem a frissen feltornyosított síron kapálózom a lány ellen a papírok ellen a papírlány ellen a lánypapírok ellen a sírhant olyan mint egy koporsó fölé púpozott koporsó most halt meg az apám de ez a most érzem nem most van akkor kellett volna jönnie mondom a lánynak közölje a kiadóval akkor kellett volna jönnie vagy akkor jöjjön majd mikor az én kiadatlan könyveimre kerül sor apám jogai fölött nem rendelkezem a sajátjaim még nincsenek is tizenhat évesen vacogok a síron a lányról röpködnek a papírok mint a szétdobált fehérnemük rámhullnak róla csak egy marad a térdén kérdem mért nem dobja le azt is azt feleli azért hogy ne legyen meztelen végre felszabadultan mosolygunk én meg halmozom magamra vég nélkül a papírneműt mind magasabbra mind áthatolhatatlanabbra hogy egyre meztelenebb hogy egészen meztelen legyek amíg a föld ruháiba nem öltözöm