A vers mint hódolat és játék
| Postás vidd e verseket Mallarméhoz |
| Bár mind orozmány tákolmány koholmány |
| De Tőle való az erósz s az éthosz |
| (Cím: Lant-Csillag PO Box nemtudomhány) |
Játékok
Hommage à Kurtág György és Márta
| csak az ujjak az ujjak az ujjak |
| egy oktávval a billentyűk fölött |
| mintha nem is érinthetnénk meg |
| csak az ujjak érinthetik egymást az ujjak |
| az áthajló áthatoló átnyúló átbukó ujjak |
|
ők ki se látszanak a zenéből |
| ki se hallatszik közülük a zene |
|
| nem interpretáció nem előadás |
| nem élmény és nem szerzemény |
| Kurtágék nem Bachot játszanak |
| nem Bachot és nem Kurtágék |
| „a táncosnő nem nő aki táncol” |
| aki szól ami szól (mintha nem szólna) |
| valaki más valami más mi ez? ki az? |
| a közébük szorult évszázadok? |
| a közülük kihullt évszázadok? |
|
| és hogy lehet meghallgatni? |
| szinte illetlen intimitás |
| nem meg- csak hallgatni lehet |
| odatapadni az ő hallgatásukhoz |
| valami obszcén bensőség a távolságban |
| az együtt szó őstörténete |
|
|
Hommage à Kavafisz
Egy irodalmi lány, Kr. u. 1930-as évek vége, Budapest
| Olyan volt, mint egy riadt kis őzike, |
| akit mindjárt megesznek az irodalom fogcsattogtató |
|
ifjú vagy éltesebb lionjai, |
| és belül attól rettegett, hogy meg is eszik, |
| és kívülről is az volt a látszat, hogy megeshetik vele, |
| mutatkoztak olyan jelek, hogy félteni lehetett ettől. |
| Túlzottan félt a látszatoktól is, mintha ezzel a félelmével |
|
inkább táplálni mint elnyomni kívánná azokat, |
| hogy a látszatok talán valóban látszatoknak látsszanak. |
| De aztán lettek néhányan, akik meggyőződhettek róla, |
|
hogy valójában nem a körülötte gyülekező arszlánoktól |
| – mint kívülről látszhatott –, és nem is ezektől a |
|
látszatoktól, hanem a mindenirányú féktelen |
| érzékiség benne toporzékoló párducától kellett igazán rettegnie |
|
ennek a mindenkitől riadozó bűvöletes kis őzikének. |
|
Dimitriosz Hadzisz emigrációban Budapesten
| Senki se tudta róla itt a száműzetésben, |
| hogy Hellasznak, ahonnan menekülnie kellett, |
| egyik legjobb írója, ha nem a legeslegjobb. |
| Nálunk, inkognitóban szinte – hisz érdekelt is |
| valaha nálunk bárkit egy kis nyelv nagy írója? – |
| a tanszéken tanított vajmi gyér hallgatóság |
| előtt: újgörög nyelvtant, az Akathisztosz Hümnoszt,
|
| Bizáncot, Nea Píszit. Egy-két költő-barátra |
| mégis talált, ezeknek magyarázta rajongva |
| kedves Kavafiszát. Mint egy bizánci főúr,
|
| ki a száműzetésben verselget. Vigaszul tán |
| vigasztalan magányért, a lakótelepért, a |
| kietlen házasságért (az is száműzetés volt). |
| Az íróasztalunkon így keveredhetett el |
| a magyar költészettel (hol vagy Vas Pista! Hadzisz!) |
| A barbárokra várva, A beiruti kocsmában, |
|
Alexandrosz Tannaiosz és Ithaka s A város.
|
| Mégiscsak besugárzott egy kis mediterrán nap |
| az újpesti panelház csúf télvizébe olykor. |
| Hatvan-hetvenes évek, konszolidált sivárság. |
| Aztán megdőlt a junta, a tábornokok mentek, |
| őt hívta a szabadság (ha nem is az a régi, |
| amiért ifjan küzdött, és már akkor se az volt). |
| De nem tartott sokáig. Hirtelen nagy dicsőség. |
| Hirtelen összeomlás. Újabb száműzetésbe, |
| most immár véglegesbe sodorta a betegség. |
| De az illúzióból neki még tán futotta. |
| Talán még hitte, nem kell a barbárokra várni. |
| Hátha lesz más megoldás. (Bár hiszen ezt ki tudja?) |
|
Kavafisz első verseit írja, 900-as évek, Alexandria
| Ő nem várta a barbárokat, |
| mert tudta, hogy el fognak jönni, |
| már ott is állnak a limeseken. |
| Tudta, hogy el fognak jönni több hullámban |
|
és feltartóztathatatlanul elözönlik e századot. |
| Ezért elhatározta, hogy nem adja ki a verseit, ezt sem, |
| csak tizegynéhány példányt nyomtattat belőlük a barátainak |
| de azokat aztán merített Heliona papiroson, archaikus |
|
sztélékről másolt de klasszicizált Heraklit betűkkel. |
| Tudta, hogy a történelem folytonosan elküldi és elvárja a |
|
barbárokat és a barbárok folytonosan eljönnek, |
| de nem hoznak semmire megoldást, |
| és hogy a barbárok ellen csak ezekkel a merített |
|
papirosokon féltő gonddal elhelyezett különleges betűkkel |
| csak azokon sejlik át és csak ha a fény elé megfelelő szögben |
| ennek a tudásnak egyetlen vízjele, |
| amivel jelezni lehet az eljövendőknek, |
| hogy a barbárok mindig itt lesznek, |
| de a megoldás – ha van – mindig másutt lesz, |
| mindig ezekben a kézzel metszett tipográfiákban ezeken a |
|
történelem mocskos fürdőjéből kézzel kimerített |
|
patyolattiszta Heliona papirosokon. |
|
|
Olykor az ábrándot is kérdőre kellene vonni
|
Vörösmartynak, bocsánatkéréssel
| És annak minden gondolatját, |
| S képzelmeim édes tartományát; |
|
| Felölteném-e zöld lombozatját, |
| Eltűrném-e villám s vész haragját, |
| S meghalnék-e minden év telén |
|
| Lennék-e bércz-nyomta kő, |
| Ott égnék-e földalatti lánggal, |
| Kihalhatatlan fájdalommal, |
|
| Istentől újra visszakérném-e,
|
| Dicsőbb erénnyel ékesítném-e,
|
| S örömmel nyújtanám-e neked |
|
|
Még egy talizmán
a közismert végeérhetetlen szonett-folyam 102. és a ~ közötti egy darabja
| Megállék itt, s – ha már – írok még egy szonettet. |
| Hangtáramból, ahol más régibb bölcseynk
|
| Megszólalnak, ugyis hiányzik Kölcseynk.
|
| Az oszlopok között rémalakok lebegnek,
|
|
|
S „Honfi!”, szólnak reám – de már rájuk legyint |
| A Két Csé, kit takart eddig a sűrü felleg:
|
| „Mért hizelegtek e nép-nemzet-idegennek, |
| Hisz keble nem eped bús düledékein
|
|
| E romvár-múltnak, hol épp felkel a kerek hold?” |
| Igen, jövendővel vetek össze jelenkort,
|
| Hogy le ne késsük az utolsó éji buszt |
|
| Még Európa felé. És kételyeim elfojt- |
| Andó, lássátok ím: nincs benne semmi kunszt, |
| Pentameterből vésni alexandrinust: |
|
|
Bús düledékeid így intnek, néma Huszt:
|
| „Hass, alkoss, gyarapíts: ha mást amúgyse tudsz!” |
|
|
Verseny-szonettt kettős (rím) spirálra
A dallam nem változtat szövegén |
|
| a szöveg nem változtat dallamán |
| ahogy a dallam se a szövegén |
| s nem rettenünk születni (te meg én) |
| mi ötmilliárd párosult magány |
|
| az emberiségért? (vagy? csak? talán?) |
| a nukleinsavak láncán a gén |
| fogfúróra spirálzó idegén |
| a végtelen szeszélyes spulniján |
|
| ötmilliárd egyénbe zárt egyén |
| önmaga talányába zárt talány |
| saját átjárhatatlan sejtfalán |
| dörömbölve (mi van a túlfelén?) |
|
| úgy feszülve bekódolt szövegén |
| akár a Megváltatlan Hét Szögén |
|
|
József Attila fiktív öregkori verseiből
| Már kis gyerekként izgattak az élek, |
| a sínek, e tébolyult paralellák, |
| hol a vak én önmagán túl is ellát, |
| s amin nem innen – túl van az itélet. |
|
| Csak mentem, boldogan, hogy senki sem lát, |
| mert senki nem akarta már, hogy éljek. |
| Tudtam, ez lesz az utolsó kisérlet, |
| bár el sem értem az oscura selvát,
|
|
| ahol nyomunk az Alvilágba vész el. |
| De hirtelen megállított a vészjel. |
| S indultam. Haza. Tudva: odaérek. |
|
| Síp s mozdonycsikorgás elbánt az ésszel. |
| Tudtam, senki se tudja: már nem élek. |
| S azóta is élek. Mint egy kisértet. |
|
|
Két szonett-töredék a hagyatékból
| Én voltam, akinek minden nagyon fájt, |
| és én az, aki senkinek se fájtam. |
| És mégse hagytam el ezt a vadon tájt: |
| élő-halott – halott élőre váltan. |
|
| Háromszor halt meg bennem a halál, |
| mint a sérült anyaméhben a magzat. |
| Tiprott fű közt maradtam buja gaznak, |
| amit senki még csak ki sem kapál. |
|
|
| A konyhában merengek egy hokerlin: |
| hogy is indítsam el ezt a szonettet; |
| A határidő vészesen közelget, |
| döntenem kéne: melyik ez a Merlin? |
|
| A Merlin-nek vagy a Mörlin-nek ejtett? |
| A legendás, kit dalolt százezer rím? |
| Vagy csak itt e dalnok-cirkuszi helyszín? |
| Vagy épp: bármilyen varázslói helyzet? |
|
| Engem inkább a cervantes-i ihlet: |
| ál-lovagregényben ál-druida, |
| ő az, ki most hozzánk legjobban illhet |
|
| (hisz a líra már csak paródia), |
| kitől Sancho ezerszer veretik meg, |
| elhívén, hogy szép lesz Dulcinea. |
|
|
Jegyzetek
9. sor: 1. Don Quijote, II. rész XXXV. fejezet.
13. sor: a szöveg szerint háromezerháromszázszor – de ez mind a nemes lovász, mind a verssor számára elviselhetetlenül hosszúnak bizonyul.
|
Hommage à B. L.
Csak az, amivel nincs tele
| Csak a veszett fejsze nyele. |
| Csak a beomlott ház fala. |
| Csak a kiszáradt tó hala. |
|
| Csak az, amivel nincs tele. |
| Az ősz nyara, tavasz tele. |
|
| Csak a semminek hűlt helye. |
| Csak a hely izzó szelleme. |
|
| Hogyha nem volt is eleje, |
| Itt a vége, fuss el vala. |
|
|
Csak száguld, mint egy jamaha
| Vagy tárgya van vagy alanya. |
| Azt se, hogy eme vagy ama. |
|
| Ha van apa, nincsen anya. |
| Ha csecsemő, nincsen neme. |
| Nem tudni: igen-e, nem-e. |
| S hogy sohase vagy valaha. |
|
| Csak száguld, mint egy Jamaha, |
| Halunk vagy nem halunk bele. |
| Ha így – ha úgy – ha se – ha ha. |
|
|
|
Négy vers
À la manière de Takács Zsuzsa
| Ezt a formát is kipróbálom. Jóvátételül. |
| Nem Így írtok ti. Inkább: így is írok én. |
| Vagy így is írhatnék. Azért is mert oly |
|
| idegen tőlem. S mert oly rokon. Mint minden idegen. |
| S mert egyszer azt kérdeztem egy ifjú költő- |
| nőtől: miért olyan levertek a versei? Mikor |
|
| igazán semmi oka rá (?). Az ember már nem |
| fiatalon is ilyen suta tud lenni. Pedig |
| egyszer ő maga is volt fiatal költő. S akkor |
|
| vajon mit szólt volna egy ilyen kérdéshez? |
| Igaz, mit is szólt? Hiszen majdnem ugyanez |
| hangzott el – neki szánva – egy másik, régi kávéházban. |
|
| Kipróbálja ezt a formát is. Látszólag |
| nagyon egyszerű. Túlságosan. Aztán kiderül. |
| Se rím, se betartandó sorhossz. Csak |
|
| valami immaginárius lépték. Csupa |
| primér kijelentés. Egymás után. De |
| közben szakadékok, alagutak. Utalások |
|
| amik – másoknak – nem utalnak semmire. |
| Fölényes távoltartás és esendő testközelség. |
| Nagyon női. Egyszerre vetkőzés előtt és után. |
|
| Szóval, ha akkor éjszaka magánál tartja és |
| nem kíséri haza ijedten a fagyos utcák során |
| gyalog. Akkor talán. De hazakísérte. |
|
| Kezem a térdén. Ez is egy mozzanat |
| a világtörténelemből. Bár az ilyet |
| csak az irodalom tartja számon. (Hiszen |
|
| erre való.) Úgy banális, hogy közben egyetlen |
| és egyszeri. Kordfarmer, lopva, asztal alatt. |
| Még sosem fordult elő – és így nem is fog |
|
| többé soha. Mint Brutus tőre Caesar |
| hasában. Vagy a kihaló cezarosaurus |
| roggyanó lépte a mocsárban. Persze ezzel |
|
| a mozzanattal sok minden összefügg. Az élet |
| egyetemes concettója. S az élet mindenkire |
| külön kiszabott egyedi véletlene. |
|
| Nem kell félnie attól hogy belészeretek. |
| Hiszen annál magam is jobban félek ettől, |
| semhogy belészerethessek. Lehet |
|
| hogy kellek neki de bizonyos hogy nem én
|
| vagyok az aki kell. Csak kellenék – ha. |
| És ugyanígy vagyok vele én is. Csak |
|
|
annak kellene aki már nem én vagyok |
| és csak annyira kell amennyire még |
| az vagyok aki vagyok. Hiszen az is |
|
| vagyok aki voltam. Nem, attól nem kell |
| félnie hogy belészeretek. Így hát marad |
| a vers. Az szerethet. Azt szeretheti. |
|
| Az most is az ami volt. És ami lesz. |
| Kezem a térdén. Talán beljebb, a térde közt. |
|
|
Infantilis rapszódia
| saját fiammá visszakorosodni |
| önnemzéssel magamat újranemzeni |
| akkor talán még enyém is lehetne |
| a szépséges Isabelle Adjani |
| meg JutkaPannaZsuzskaLenke |
| (Fordhondával robognék érte a fjordra) |
| Trinidadban (ha van még) a Kiss Tina |
| a Malvinákon az egyik Malvina |
| az Irawadi partján Vadi Ira |
| a Titicaca tónál Titika Katica |
| Veracruzban Cortez Veronika |
| Ámerikában (persze) Ámer Ika |
| Costa Ricában Koszta Erika |
| Mauritániában – nincs is vita – |
| a törökből lett Maori Rita |
| de hát nemcsak szerelemmel |
| szellemmel is él az ember |
| létem létszámfölötti nem lenne |
| félsertés helyett tehátlan |
| könyvek alatt nyögne vállam |
| megtanulnék negyven nyelven |
| pénzt se kéne még keresnem |
| s elfeledném amit nem tudok |
| csak a verstan és a nyelvtan |
| csak az élvtan és az elvtan |
| kár hogy eddig nem tanultam |
| modernnek lennem testestül |
| lehetnék még prae-modern is |
| vagy ha tetszik posztmodern is |
| a felépíthetetlen s a Bab El |
| Mandeben hajózva mint Sanyika |
| merengnék: ez a világ vékonya |
| a volt a lesz a semmi lika |
| melyből mindig újjászületik a |
| csak törném a lelkem-agyam |
| míg megtalálom benne magam |
| s akkor semmit se kéne csinálnom |
| csak átcsempészni magam a vámon |
| akkor talán az lennék aki |
| s lehetne még belőlem valami |
|
Ha–gnosztikus
| ha meg akarta volna tudni |
| ha véletlenül tudomására jut |
| ha nem lett volna önmaga If várába zárva |
| ha látta volna az Ife szigeti joruba szobrokat |
| talán nem volna bezárva önmagába |
| talán ismerné a joruba figurákat |
| talán véletlenül tudomására jut |
| még ha nem akarja is megtudni |
| talán meg akarta volna tudni |
|
Fraktál
|
Perneczky Gézának
| miféle művirág-csokorral traktál |
| (mert nincs mit egy jó rímért el ne adnál) |
| a kompjuter-nemzette-szülte fraktál |
| csupa papírmasé-barokk aranytál |
| zálogházi-végtelen ócska-raktár |
| ó büszke ön- s közmegváltó avangár
|
| milyen képtelen képekbe akadtál |
| az én kis macskahelyem megmarad már |
| a sutba dobott géptelen szavaknál |
| annál mi még a fraktállal se paktál |
| (vagy ami még a paktállal se fraktál) |
| a versből szőtt végtelen sugaraknál |
|
Négy fonák
Paundiás – Dzsoisziás – Prusztiás – Steiniás
| a boltok pultjain hegyekké torlódik föl a hiány |
| a lelkek polcain a várakozásban megromlott sóvárgások |
| és kifogyhatatlanul kígyózik a fogyasztók kígyója |
| uzsora nélkül a Pénzváltók ablakai előtt egymást tapossa a nép |
| nem nőnek ki az utcából a Pénzváltók irgalmas katedrálisai |
| nem nyílhatnak meg a Szentlélek Bankjának fiókjai se |
| a Pápa se terjesztheti ki áldó kezét széles e földgolyón |
| mint egy elsőáldozó kamasz kopasz fejecskéje fölé |
| uzsora nélkül nem járják a szerencse vitustáncát a rulett golyói |
| ismeretlen neve se villódzik éjszaka |
| vörösben játszva a világvárosok vízfején |
| nem fekszenek hanyatt a kupolák alatt a freskófestészet erőművészei |
| nem lebegne tünde fátyolként öt évszázada Európa véreres |
| szemei alatt a Gioconda mosolya |
| a tehetősek sem tehetnek semmit a nincstelenek nincstelensége ellen |
| még a népkonyhák bűzösen ínycsiklandó gőzei sem |
| gomolyognának a dúskálás delében |
| nem párolognának a jeges frontokon a gulyáságyúk |
| és a rakéták is elzüllenének az ionoszféra iránytalanságában |
| uzsora nélkül nincs nyoszolya a szeretőknek |
| kégli a titkos találkozókra |
| uzsora nélkül nem záródnak egymásba az egymásba nyíló |
| a kemikáliák és a fotoszintézis optimális egyensúlya megbomlik |
| nem tartatnak titokban az Eleusziszi misztériumok |
| és a titkos szolgálatok titkai |
| a Boboli kert szalviái se |
| se Csillagszóró Liliom se vadparéj |
| a hibiszkuszok se vegyítik bűvillatukat az autópályák benzinbűzébe |
| Költő hiába lúdbőröznek felborzolt illúzióid hiába |
| omlik össze évezreken át kiérlelt immunrendszered |
| a legvékonyabb verseskötet kiadására sincs elég papír |
| Apollónuzsora nélkül |
és az ibolyafürtű múzsák |
| és az ibolyafürtű múzsákApollónuzsora nélkül |
arany lantjához |
| virrasztóasszonyok se jajveszékelnének a széki éjszakában |
| az alvilági lelkek raja se sírna |
|
|
„Anna was, Livia is, Plurabell’s to be” |
mondj el mindent Anna Líviáról! Mindent tudni akarok Anna Líviáról. Hát te ismered Anna Líviát? Ki ne ismerné Anna Líviát? De ki ismerheti Anna Líviát? Valaki mindenkit ismer. Mindenkit ismer valaki. Ami annyi, mintha senki seeeeeeeeeeeeeem ismerne senkit. Azért csak mondd mondd mesemondd mesemondamondd. A fát vagy a követ? Inkább Anna Líviát. De hiszen ő a kő is meg a fa is. Tengercsiszosodorta kavics. Földszélben állsuhanó fa. Plurabella. Bár volt aki rula mondta: Pluraronda. Százszorszép. Százszorrút. Amikor azt a papírt adta hogy aláírd. Írdalápapírt. Mint a koncepcijós(?) konstrukcijós(?) konspirácijós(?) perekben. De hiába vontakel felvonót. Hiába döglöttcsótánytenyésztő Banya. Hiába a rosszhiszemű jóhiszemű-jogcímnélkülije. Jogcím: jog – min? Ó mondj el mindent róla alóla fölüle belüle. Ahogy leüle, ahogy fölüle. Ahogy elcsábított, miután megcsalt. Elcsábított, miután megcsahahahalt. Tiszta sor, amijen a zsákja, ojan a fótja. De milyen a zsákja? Amíg azt nem tudod, hogy tudnád, milyen a fótja? Micsoda skandalus! Hogy mondhatnád, hogy ismered? De hogy mondhatnád, hogy nem ismerted? Legalább a felefelelősség a tied. Hiszen annyi mindent tudsz róla. Tudtál, csak nemtudniakartál. Ha mindent mindent elmesemondanál!… Ó
feketelórelejdelej Plurabell! Fává válok, ha kővé válik. Kővé válok, ha fává válik. Mégis ott leszünk örökre ahol voltunk. Hol nem volt hol volt. Egyszer már ellőn dalolva (melyik évben? eónok előtt?):
| Ki ez az Anna, aki volt, (mikor |
| mi még nem voltunk vele) és ki ez |
| a Százszorszép, ez a Mindenlehet |
| Plurabell, aki lesz, mikor mi már |
| nem leszünk vele, vagy – már nem leszünk? |
| És aki van, aki itt van velünk (amíg |
| velünk van) (amíg mi vele vagyunk) |
| ki mondja meg, ki ő már és ki még |
| e Már-Nem-Anna-Még-Nem-Plurabell, |
| ki ez a Lívia-Itt-Van-Lívia? |
|
Melyik évben? Mindig épp ezt akartam már kérdezni. Az özön után vagy az özön előtt? Azért csak megtaláljuk? Mint ahogy Niemann von Nirgends meglelte a Nihilt? Tévedsz itten, borzalmasan tévedsz. Ez még eónokkal előbb volt. Amikor még a mindigek seholtak. Mindenek mindigeltek. Bastet istennő boldog birodalmában. Szerelemszerdán. Csókcsütörtökön. Akkor, akkor minden, ami volt, szépvolt. Amikor leengedte a haját és lecsurogtak a bokájáig az örvénylő kanyarok. Primavera vagy Medúza. Primavera-Medúza. Egy fonatba csavarodott két arc, három idő: Anna was, Livia is, Plurabell’s to be… or not to be… Ubi amor ibi oculus… Énekek Éneke. Tubicám, cicám, és minden más iá-m és -em, kedvesem, kezesem, jegyesem, szerelmesem… Éppenhogy a látás. Nem lett volna szabad látni ezt az égapészen polü-t, ezt a So-geliebte-t, ezt a Nagyon-szeretettet, ezt az Eurüdiké-Primavera-Plurabella-Medúzát. Nem lett volna szabad visszanézni. Nem lenne szabad visszalátni. Ki látta Líviát? Elfolyik, mint a Liffey és a Danubius vize. Visszafordul, mint az örvény. Szétágazik, mint az Ygdrasill. Kifut a síkságra, beleömlik a tengerbe, kinő a sivatagban. És nyoma sincs. De mindenütt látni. Mondják, a szerelem vak. De, ha már csak mondásról, vagyis hitről van szó, ne inkább Augustinusnak higgyünk-e? Si amamus, videmus. És Szent Victori Richardus (1117) nem azt mondja-e: Ahol a szerelem – ott a látás?
|
„A rose is a rose is a rose is a rose” |
|
| A rózsa csak rózsa csak rózsa |
| Csak rózsa? no ne mondja… |
| Lawrence azt mondja egyik versében |
| „minden eleven érzékével eszi azt” |
| és megérzi benne mindazt, „amit |
| egy jó almában bizonnyal érezhet” |
| meg – teszem hozzá – azt is |
| De azért persze Gertrude Steinnek is igaza van |
| (kinek nincs „igaza” kerek e világon |
| hiszen mindenki puszta léte az igazsága
|
| aminél nincs is nagyobb igazság |
| mint az almáé az hogy alma és hogy nemcsakalma) |
| Ezt persze megint csak kézből megkontrázhatom |
| kapásból visszaüthetem fonákkal |
| (éppúgy megvannak erre kellő érveim |
| mint másnak az arra alkalmasak) |
| Szóval a rózsa csakrózsa is |
| némelyek szerint amíg a költő annak nem nevezi) |
| tárgy is és szó is (sok soknyelvű szó |
| más-más jelölő héja melyben a jelölt húsa is más lesz) |
| és jelkép is (sokféle különböző |
| és egymást megsemmisítő valamint |
| Ha fel tudnánk fejteni a költészet |
| véghetetlen szőtteséből a rózsamotívumot |
| mert a rózsa az is a líra örökpiros paradigmája |
| (énekek éneke) az Énekek Éneke rózsájától |
| (amely nem is rózsa hanem liliom) |
| míg végül is tiszta ellentmondás lesz belőle |
| Mutanabbi rózsájától és Háfiz rózsájáig |
| Ronsard szelíd kerti rózsája és Goethe tüskés vadrózsája |
| Blake féregrágtaszívű rózsája |
| Milton rózsájától Borges Milton-rózsájáig |
| és Mallarmé sötétség-rózsájáig |
| és Kosztolányi ötszörös rózsájáig |
| és a Vaséig amely minden őszökön újra remontál
|
| Mert ha már az őszök is elillannak majd a nyár s a tél közül |
| és ha már ma sem az semmi ami volt |
| és amikor majd ami lesz se lesz az ami lesz |
| „a Rózsa – holnap is rózsa lesz még” (Jorge Guillén) |
| hajdani rózsánkból csak a név lesz nomina nuda
|
|
|
Két megnemírt Mallarmé-szonett
| Virultak versben a rózsák |
|
| Nem volt rózsa tövis nélkül? |
|
| Versünk tél vermébe hányja |
|
|
| Itt voltam és nem leszek itt |
| Akhillész: futok s nem jutok |
|
| Soha sincs itt mindig csak ott |
| A hol sincsen sehol Melyik |
| Milyen miért? csak kapkodok |
|
| Kibicsaklik a nyelv(tanunk) |
| És mi-ti-ők? benne vagyunk? |
|
| Csak tántorog mint a hülyék. |
|
|
|
Gyerek-sor
|
Mottó: „Költő az, aki, ha úgy esik, ötödfeles jambusba tudja szedni azt is, hogy: »LFS.«”
(Kodály Zoltán intelme egy ifjú költőhöz – az ifjú költő bizalmas közlése szerint.)
*
Egy hexameterbe minden belefér. (Egy régi görög bölcselő.)
|
| Kűmé, Szmürna, Khiosz, Kolophón, Pülosz, Argosz, Athéna: |
|
Hét város verseng: melyike szülte Homért? |
| Hét lány volt ama tisztes kis boglári családban: |
|
Hexameterbe simul szépen az ő nevük is. |
| Annyi nevet vésnek föl könyvbe, szoborra, plakettre, |
|
Mért ne legyen védőszentjeimé ez a vers? |
| Irma, Adéla, Aranka, Bianka, Szerén, Gizi, Terka: |
|
Újra együtt lesznek: nagymama és hugai. |
|
Sírvers
| Akkor már bizonyos hogy mindenki meghal |
| De az is bizonyos hogy van |
|
|