El Escorial

San Lorenzo napján – Monet után
 

1. reggel

finom acélkék szemcsékre porlasztja szét
hogy fényfoltokból újra összerakja
ezt az óriási szürke salakhányót
a ferdén belevágódó reggeli nap
Sierrák és Inkvizíciók kopár sziklahatalmát
mely a magasba törve is alacsony
mint a fenséges hálószobák mennyezete
most a semmiben lebegnek az egyenesen
a Nagyoltárra nyíló parányi alkov-erődök
a balusztrádok és timpanonok mögött
s alattuk az örök álmukat alvók szuperbarokk fachjai
„ott a sírba lent”, ahogy majd az egyik Don Felipe dalolja
a sok Felipe Carlos Alfonso Juan Infante és Infanta közül
mintha nem is égne legalul az örökizzó rács
amivel a szentet a kemencébe lapátolták vala
kicsinyített másai ünnepi vörös neonfényben
ott imbolyogtak tegnap éjszaka a falu utcái fölött
 

2. dél

most már nincs irgalom a kupolákba növő
kupoláknak a tornyokba kapaszkodó tornyoknak
a merőleges sugarak kegyetlenek és kegyeletlenek
e jézustalan Egy-Ház királyi luxusbörtöneihez
a mártírium alaprajzára emelt szentségtörő
fényűzés építészete nem megfagyott zene
csak a megégetett szent hamvaiból magasba
gomolygó füstoszlopok kővé vált szürkesége
 

3. alkony

a szürkületben még szürkébb a kő
a szürkeség hatványaira nő
a Salakhányó most valóban ő
salakfalak fölött salaktető
salakkupolán salakkupola
az Arany Századnak nincs aranya
se Inka kincse se Ibéria
napjának évi ezermillió karátja
nem elég hogy egy pont aranyra váltsa
ami sosem volt más csak escoria
 

4. naplemente

sierrák és sierrák
ameddig a szem ellát
(hogy egy rím is legyen)
(ha már kéznél vagyon)
de a tornyok mögött
csak a sík gőzölög
és „ott a sírba lent”
messziről feldereng
a víztől s vértől egyaránt
kiszáradt hírneves folyók
árama
Henares Manzanares Jarama
 

5. este

a két páncélos lovag egymás halványodó
tükrében nézi magát az égbolt zöld gyepén
mindennapos konok bajvívására készen
tornyok kupolák ívek kriptaboltok
lassan sötétbe roskadó romjain
 

6. éjszaka

minthogyha mégis lenne győzelem
éjfél körül a katedrális ormán már egymagában
áll a rémülettől kifehéredett szemű telihold
s ebben az ünnepi-kísérteties felső kivilágításban
egyszerre önnevét legyőzve megint feltámad a salak
s inkább az izzó láva jelentésére hajlik
a szent mártíriumának tüzeiben hamvadozva
parázsló alaprajzának máglyája fölött
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]