Kis szigligeti hőseposz

A Magyar Művészeti Alapítvány Kuratóriumának

és a Ház belső kollektívájának ajánlva

 
Nem kusza árnyak támolygása a fűben a fák közt
 
nem is emlékek Ők maguk
gyökereznek itt a talajban mint a vedlő óriásősgyík platánok
 
amiket utolsó ép nyarán kicsinyít vízfesték-lapokká a
vézna kamasz öreg szobrász ez az igazi Benjámin-Benóni
 
Bénike az áldott fiú aki majd bénult jobb keze minden
tudományát a baljába emeli mint egy félkarú akrobata
 
aztán hajón szeljük át a reményteli-baljós koraőszt a
tavon
 
(Evoé, Élet (megint) be gyönyörű Ősz jött!)
 
a lemenő napban villogva vijjogó sirályok uszályában
mint egy közelgő láthatatlan tragédia kórusától kísérve
 
István életének hány egyperce villan fel itt mint a déli
verő szikrái habról habra amiket ki nem olthat a víz
 
itt hömpölygeti a tó kék-zöld metrumaiba Gabi a borszí-
nű homéroszi tengereket
 
itt siratja a mille e tre snájdig apostola Don Emici a
halálban végre megtalált egyetlen szerelmét
 
itt buktatja asszír arcélét az írótábla fölé Pista mint egy
íródeák hogy ezernyi oldalakba olvasszon Azelőttöt és Az-
utánt az „ahogy lehetett” kompromisszumok fölé magaso-
dó titkos bölcsességével
 
itt tölti eretnek mézesheteit Apokrif Szent János a szőke
germán istennővel a fekete hattyú hátán lebegve
 
itt Ágnes már halállal-eljegyzettségének himlőhelyes
magányát egyedül maradva utolsó verssoraival
 
itt trónol még Milán király is a Nagyszoba külön teraszán
fogadva hódolói kis csapatát a szieszta és a vacsora közti
kurta kihallgatásokon életének talán egyetlen enyhült pil-
lanatában amikor végre az a fejedelem lehetett aki volt
 
itt csatolja csonka testére mint egy protézist a rozoga ladikot
Lacika a Nagy hófehér haján hófehér vászonsipkával
 
atléta mellén csíkos matróztrikóval azon csorog lefelé
szerény büszkeséggel mint egy hosszújáratú kapitány a
folyam deltáján végre igazi elemébe az óceánba aztán kis-
késsel „muzsikát” farag nádból a gyerekeknek mert kicsi-
ben rejlik a nagyság s a nagyságban a kicsi is nagy
 
itt vannak persze a balatonivihar szerelmek válások szakí-
tások a kimeríthetetlen szóbeszédtárgyak kis és nagy duhaj-
kodások néha az éjszaka betört szobaajtóig fajuló botrányok
szelíd és kegyetlen csínyek ártatlan és megbocsáthatatlan
tréfák meg a békítő szalonnasütések és a hirtelen szívhalálok
éjszakai folyosói csődületei satöbbi vagyis az élet
 
az alkotások tükrének e szakadozott foncsora – mégis
 
itt törtek össze rabigát négy rácsos évtized veszélyeztetett
halhatatlanjai nagy iromba rőtvadak és kékvillanású impalák
kihaló bölények és maszületett bolondos pandafiak
 
ebben a rezervátumban amelyet védeni kell mint az
egyetlen kincset ami nincs
 
a Parthenont is csak idegen hordák dúlták fel és idegen
uraságok fosztogatták titokban de senki se mert nyíltan a
Piacra menni vele
 
két és fél évezrede senkinek se jutott eszébe a tőzsdei
alkuszokra bízni
 
se akármilyen Nagyurak által elvágott nemzetiszí-
nű szalaggal Casinóvá Turistapalifogóvá vagy Topless-
bárrá felavatni a Pantheont
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]