Szülőház
A végén ott volt a negyedik szoba. Előszoba. Kisszoba. Hálószoba. Ebédlő. Mindnek volt neve. Akárcsak nekem magamnak. És utánuk következett. Ez a nevesincs. Amit csak számon lehetett tartani. Mint egy negyedik dimenzió. Negyedik halmazállapot. A paraszti tisztaszobák tisztán metafizikai korrelátuma. A belül, ami kívül van. Lakásonkívüli szoba. Szobánkívüli lakás. Magánkívüli önmaga. Ex… Eksztatikus. Egzotikum. Expedíció. Egyszer nem találtak valamit, s azt mondták, menjek, nézzem meg a negyedik szobában. Úgy léptem be az ajtón, ahogy Rimbaud hatolhatott be Ogadenbe, az első európaiként. Ugyanúgy be volt rendezve, mint a többi. Asztal, székek, dívány, szekrény. De senki sem aludt, ült, dolgozott, rakodott benne. Mint egy túlfolyó a zárt csőrendszerekben. Túlcsillag a nyitott csillagrendszerekben. Fehér folt. Fekete lyuk. A szükséges fölösleg. Ami nélkül a szükséges se lehet meg. Nem tudni, mire való. Bár éppolyan való, mint a többi. Mindnyájunkban benne való. Csak nem tudunk róla. A végén mindennek ott van a negyedik szoba. |
Zeitgedicht II.
|
| Vö. Garay János, Babits, József, |
| Weöres, Zelk, Jékely, Orbán stb. |
|
| (Zeitgedichthez dátum dukál) |
| vagy mondjuk a „Riói csúcs” |
|
| de balladám nézd mi az ott |
| száz jó vadász Szigetre tart |
| állnak ahol szakad a part |
|
| fekhetnek fákon fák alatt |
|
| de ki mondja meg hogy kik és |
| mily határt sért vadász vitéz |
|
| bizony nem csak országhatárt |
| s a Parancsot sértette meg |
| lesz a látvány mit generált |
|
| tanácsnok szól miniszter int |
| elcsitul minden mint a pinty |
| vagy mint a meglőtt kormorán |
|
| nem ebből nem lesz hitvita |
| egyetért Újszöv. és Korán |
|
| hisz együtt élünk szüntelen |
|
| koromként hull a kormorán |
|
| minden tisztázva mocskosul |
| mindegy ki vitéz ki vadász |
|
| holt szemgödör halott sirály |
| zuhan ezernyolcszáz madár |
| hazatér száz vadász vitéz |
|
| zuhan ezernyolcszáz madár |
| terror s terror közt nincs határ |
|
| égre lobogjon? – földre sem |
| a két nagy költő-mostoha- |
| testvér édestestvér-szava |
|
| a Föld alatt a part szakad |
| Szigeten nincs szigetlakó |
| ne kérdezd hogy mivégre vagy |
| a lét csak léttel osztható |
|
| bár tudnánk madárul dalolni |
| szárnyakat ránk múzsa repíts |
| most kéne hymni odi psalmi |
|
| hazájukért haltak szegények |
| s hogy mért éltek – éltek csak éltek |
| mint te meg ő mind aki Lett |
|
| ha senki más hát én te mi |
|
|
Kis szigligeti hőseposz
|
A Magyar Művészeti Alapítvány Kuratóriumának
és a Ház belső kollektívájának ajánlva
| Nem kusza árnyak támolygása a fűben a fák közt |
| gyökereznek itt a talajban mint a vedlő óriásősgyík platánok |
|
amiket utolsó ép nyarán kicsinyít vízfesték-lapokká a |
| vézna kamasz öreg szobrász ez az igazi Benjámin-Benóni |
|
Bénike az áldott fiú aki majd bénult jobb keze minden |
| tudományát a baljába emeli mint egy félkarú akrobata |
|
aztán hajón szeljük át a reményteli-baljós koraőszt a |
|
(Evoé, Élet (megint) be gyönyörű Ősz jött!) |
|
a lemenő napban villogva vijjogó sirályok uszályában |
| mint egy közelgő láthatatlan tragédia kórusától kísérve |
|
István életének hány egyperce villan fel itt mint a déli |
| verő szikrái habról habra amiket ki nem olthat a víz |
|
itt hömpölygeti a tó kék-zöld metrumaiba Gabi a borszí- |
|
itt siratja a mille e tre snájdig apostola Don Emici a |
| halálban végre megtalált egyetlen szerelmét |
|
itt buktatja asszír arcélét az írótábla fölé Pista mint egy |
| íródeák hogy ezernyi oldalakba olvasszon Azelőttöt és Az- |
| utánt az „ahogy lehetett” kompromisszumok fölé magaso- |
|
itt tölti eretnek mézesheteit Apokrif Szent János a szőke |
| germán istennővel a fekete hattyú hátán lebegve |
|
itt Ágnes már halállal-eljegyzettségének himlőhelyes |
| magányát egyedül maradva utolsó verssoraival |
|
itt trónol még Milán király is a Nagyszoba külön teraszán |
| fogadva hódolói kis csapatát a szieszta és a vacsora közti |
| kurta kihallgatásokon életének talán egyetlen enyhült pil- |
| lanatában amikor végre az a fejedelem lehetett aki volt |
|
itt csatolja csonka testére mint egy protézist a rozoga ladikot |
| Lacika a Nagy hófehér haján hófehér vászonsipkával |
|
atléta mellén csíkos matróztrikóval azon csorog lefelé |
| szerény büszkeséggel mint egy hosszújáratú kapitány a |
| folyam deltáján végre igazi elemébe az óceánba aztán kis- |
| késsel „muzsikát” farag nádból a gyerekeknek mert kicsi- |
| ben rejlik a nagyság s a nagyságban a kicsi is nagy |
|
itt vannak persze a balatonivihar szerelmek válások szakí- |
| tások a kimeríthetetlen szóbeszédtárgyak kis és nagy duhaj- |
| kodások néha az éjszaka betört szobaajtóig fajuló botrányok |
| szelíd és kegyetlen csínyek ártatlan és megbocsáthatatlan |
| tréfák meg a békítő szalonnasütések és a hirtelen szívhalálok |
| éjszakai folyosói csődületei satöbbi vagyis az élet |
|
az alkotások tükrének e szakadozott foncsora – mégis |
|
itt törtek össze rabigát négy rácsos évtized veszélyeztetett |
| halhatatlanjai nagy iromba rőtvadak és kékvillanású impalák |
| kihaló bölények és maszületett bolondos pandafiak |
|
ebben a rezervátumban amelyet védeni kell mint az |
| egyetlen kincset ami nincs |
|
|
a Parthenont is csak idegen hordák dúlták fel és idegen |
| uraságok fosztogatták titokban de senki se mert nyíltan a |
|
két és fél évezrede senkinek se jutott eszébe a tőzsdei |
|
se akármilyen Nagyurak által elvágott nemzetiszí- |
| nű szalaggal Casinóvá Turistapalifogóvá vagy Topless- |
| bárrá felavatni a Pantheont |
|
|
Ezredvégi epigramma
|
Szentkuthynak
| a FÖLDnek nevezett szabálytalan gömb alakú test nélküli |
|
kozmikus óriásfej ötmilliárd villogó szemében |
| ma hetvenhétféle új (new! neu! novaja! nouveaux! nova! |
|
nueva!) mosópor márkája tükröződött vissza |
| amelyek mindegyike eddig soha nem látott módon mindenből |
|
minden piszkot kimos mint a patyolat |
| ezzel szemben úgy látszik mindnyájan egyre koszosabb |
|
ingben-gatyában rójuk utunkat szerteszét |
| amiből semmi se távolítja el az egyre tovább terjedő vérfoltokat |
|
a folyamatosan ülésező konferenciákon megint |
| kijelentették hogy minden tőlük telhetőt megtesznek |
|
és egyben megint azt is hogy semmi sem telik tőlük |
| ekképpen a három egyakolból-egyalomból származó népség- |
|
katonaság parádés lovagi tornája tovább gyűrűzik |
| ötmilliárdos nézősereg zsúfolt tribünjeinek szeme láttára |
|
méltó záradékául az ezredéves hadijátékok fényes sorának |
| a hétszer megadóztatott adók valamint pót-pótadók kamatos |
|
kamataiból se tudják törleszteni az egyesülő vagy szétváló Államok |
| egymástól fölvett kölcsöneiket a kamatokkal és kamatos |
|
kamatokkal együtt sem pedig azok nélkül |
| amiből fedezni lehetne a felemelt vagy csökkenő munkabéreket |
|
a tungúziai trágyabányákat üzemeltető nyugat-keleti- |
| kelet-nyugati konzorcium bejelentette hogy |
|
addig nem fizeti ki a trágya-vájók munkabérét amíg
|
| azok nem hagyják abba a sztrájkot amit azért kezdeményeztek |
|
mert a konzorcium eddig nem fizette ki a munkabéreket |
| 32 évesen sikeresen a sínek közé löktük József Attilát |
|
a 39 éves Rimbaud gangrénás lábát térdből sikertelenül |
| amputáltuk miközben arra kényszerítettük hogy |
|
agóniájában akarata ellenére magához vegye a szent áldozatot |
| 35 éves korában tömegsírba dobták – dobtuk – a kis |
|
Wolferlt vagyis Wolfgang Amadeust |
| úgy tetszik az évezredre kijelölt előirányzatokat |
|
maradéktalanul és közmegelégedésre telsőttúlteljesítettük |
| a még hátralevő potom hét esztendőt tehát teljes lelki |
|
nyugalomban szentelhetjük a fergeteges mulatozásnak |
| zene! indulhat a divertimento |
|
Még egy nyilatkozat
| háta mögött a dalok-mártírja-szoborral |
| oda nyilatkozott hogy „ha |
| valaki megnézi két budapesti kiállítását, |
| mit kell tennie az emberért”. |
| Valóban, verset tákolni, szobrot felrakni |
| mindenkinek csak ebben a hiszemben lenne szabad. |
| De én már nem vagyok ebben a hiszemben, |
| vagy hajdan, talán, mégis. |
| Mindenesetre egyre kevésbé, ahogy egyre több |
| szíjat hasít hátamból az idő, |
| bőrömön, a bőrömre, a bőrömért. |
|
Isten-kísértés
|
|
| Mert nem hihettem, hogy mindezt megtehette velünk. |
| Ha most hinnem kell Benne, csak azért, hogy elmond- |
| jam Neki, mennyire csalódtam volna, ha hiszek. |
| Illetve, hogy nem csalódtam, mikor nem hittem. |
| Vagyis, mikor azt hittem: ha van, csak jobb lehet ennél. |
| Más szóval: a Jót hittem Róla. Azért nem hittem Benne.
|
| Nem hittem, hogy erre a Rosszra teremtett volna, ha |
| Ha most mégis hiszek ebben a Létezésben, csak azért, |
| hogy számon, kérjem ezt a Létezést. |
| (Hitetlenségem ellenére.) |
| (Hiszen létezésének bizonyára nem az én hitem a |
| Ha talán mégis létezhet ebben az istentelenségben. |
| És Teremtményeit ennyire a maga képére teremtette ez |
| Faragott képet csinált magának, ő, aki megtiltotta |
| nekünk, hogy faragott képeket csináljunk. |
| Ha van, és hogyha olyan, amilyen (amilyen lehet), |
| legalább miért nem valaki másnak a képére teremtett |
| Hogy aztán mi is, akik a magunk képére teremtettük |
| Őt, valami más képre teremthettük volna? |
| Amitől talán Ő is megváltozna. |
| Talán még meg is válthatta volna magát. |
| Ahelyett, hogy egy egész Örökkévalóságra ilyen kár- |
| Lehet, hogy még a megváltásra sem áhítozott? |
| De hát akkor miért teremtett bennünket olyanná, akik |
| folyvást a megváltásunkra várunk? |
| Ha nem várnánk folyvást a megváltásunkra – az ő |
| belénk plántált Szándéka szerint –, ami pedig sosem |
| jön el, akkor talán jobban tudnánk hinni Benne. |
| Akkor nem kellene csalódniuk Benne a Benne hívőknek. |
| Akkor talán nem lehetnének olyan elégedettek Vele a |
| Hátha nem is akarta, hogy higgyünk Benne? |
| Talán éppen az volt a Teremtő Szándéka, hogy ne |
| Ki fürkészheti ki a Teremtő kifürkészhetetlen Szándé- |
|
Quia absurdum? És miért ne hihetnők el azt, ami hihető?
|
| Akkor pedig lehet, hogy Ő van, csak egészen más, mint |
| Lehet, hogy van, és ő robbantotta belénk ezt a szaka- |
| dékot hit és hitetlenség között? |
| Elhitette velünk, hogy csak hinnünk vagy nem hinnünk |
| Ezt a sivár alternatívát. |
| Hátha lehetne más is. Se hinni, se nem hinni. |
| Ha van, talán ezt fogadná legszívesebben: |
| Hogy ne tudjuk Róla, hogy van-e.
|
|
|
|
Gondolatok a könyvtáron kívül
|
Hommage à Vörösmarty
| …hogy nem fogadták el a Messiást? |
| de hát a messiást nem is lehet |
| elfogadni. rá csak várni lehet. |
| ő a várakozás mint paradigma. |
| vagyis az időből az ami a |
| mi részünk, az örök – nem visszatérés |
| hanem várakozás. vagyis az élet |
| nyersanyaga. mely egyre nő miközben |
| mindegyre fogy. különben is az ő |
| dolguk volt s egyedül csak az övék |
| hogy elfogadják-e. mint a szerelmes |
| ha vágya teljesül. de hisz sosem |
| teljesülhet. mert vágy. lévén maga |
| a soha-be-nem-teljesülhetőség. |
| amit elfogadni sosem lehet. csak |
| beletörődni hogy ez az ami |
|
nem az ami. kinek mi köze hozzá? |
| (vagy örökké lázadni ellene.) |
| s hogy megölték? először is nem ők |
| ölték meg. aztán pedig. s ha megölték? |
| csak úgy ahogy. képletesen. melyik törzs |
| nem falja fel a legkülönbjeit? |
| hogy megszabaduljon terhüktől és/vagy |
| hogy teljesen bekebelezze őket. |
| a Deviánst e végső derivánsát |
| mindennek mi a legszörnyűbb s a legjobb |
| bennünk. egyébként közülük kerültek |
| ki az elsők kik vad Pál-fordulásban |
| befogadták a befogadhatatlant. |
| az ősgyíkok e Saulus-saurusok. |
| kik apostoli léptekkel bemérve |
| kifaragták a tilos faragott |
| képet magukból. és kettébe törték |
| újra azt az Egyet kit ők teremtü- |
| vék. szóval a történelmet le kell |
| bontani az atomi szintig. az |
| egyénig. nem is szólva az atom |
| alattiról. s az egészen elégő |
| áldozat jonhaiból fejteni |
| meg indítékait és eredőit. |
| s akkor megértjük vagy hogyha nem értjük |
| a nemértésből értjük meg miért nem. |
| aztán szétszóródtak. szerte. a ketté |
| tört Egyisten vesztes felével. így |
| éltek (mint a veszett fejsze nyele) |
| (mely azért mégse veszett el egészen) |
| történet nélkül. amely mégiscsak van. |
| csoda vagy botrány? botrány és csoda. |
| úgy ahogy lehet. ennek a Világgá |
| lett Történelemnek megannyi szebbnél |
| szebb története közt. még az a „végső” |
| megoldás sem az ő történetük lett. |
|
számon kívül maradtak akkor is |
| mikor izzó számmá lett a nevük. |
| a kiválasztottság e hajmeresztő |
| paradoxonába falazva meg- |
| szólíthatatlanul. kikről az antik
|
| s a filók és önmaguk egyaránt |
| nem tudják kicsodák. a Névadók. |
| kik földnek és egeknek nevet adtak. |
| föld barmainak. égi madaraknak. |
| napnak és éjnek. nőnek férfinak. |
| így lettek megnevezhetetlenek. |
| akár kimondhatatlan istenük. |
|
El Escorial
San Lorenzo napján – Monet után
| finom acélkék szemcsékre porlasztja szét |
| hogy fényfoltokból újra összerakja |
| ezt az óriási szürke salakhányót
|
| a ferdén belevágódó reggeli nap |
| Sierrák és Inkvizíciók kopár sziklahatalmát |
| mely a magasba törve is alacsony |
| mint a fenséges hálószobák mennyezete |
| most a semmiben lebegnek az egyenesen |
| a Nagyoltárra nyíló parányi alkov-erődök |
| a balusztrádok és timpanonok mögött |
| s alattuk az örök álmukat alvók szuperbarokk fachjai |
| „ott a sírba lent”, ahogy majd az egyik Don Felipe dalolja |
| a sok Felipe Carlos Alfonso Juan Infante és Infanta közül |
| mintha nem is égne legalul az örökizzó rács |
| amivel a szentet a kemencébe lapátolták vala |
| kicsinyített másai ünnepi vörös neonfényben |
| ott imbolyogtak tegnap éjszaka a falu utcái fölött |
|
| most már nincs irgalom a kupolákba növő |
| kupoláknak a tornyokba kapaszkodó tornyoknak |
| a merőleges sugarak kegyetlenek és kegyeletlenek |
| e jézustalan Egy-Ház királyi luxusbörtöneihez |
| a mártírium alaprajzára emelt szentségtörő |
| fényűzés építészete nem megfagyott zene |
| csak a megégetett szent hamvaiból magasba |
| gomolygó füstoszlopok kővé vált szürkesége |
|
| a szürkületben még szürkébb a kő |
| a szürkeség hatványaira nő |
| a Salakhányó most valóban ő |
| salakfalak fölött salaktető |
|
| az Arany Századnak nincs aranya |
| napjának évi ezermillió karátja |
| nem elég hogy egy pont aranyra váltsa |
| ami sosem volt más csak escoria
|
|
|
| a víztől s vértől egyaránt |
| kiszáradt hírneves folyók |
| Henares Manzanares Jarama |
|
| a két páncélos lovag egymás halványodó |
| tükrében nézi magát az égbolt zöld gyepén |
| mindennapos konok bajvívására készen |
| tornyok kupolák ívek kriptaboltok |
| lassan sötétbe roskadó romjain |
|
| minthogyha mégis lenne győzelem |
| éjfél körül a katedrális ormán már egymagában |
| áll a rémülettől kifehéredett szemű telihold |
| s ebben az ünnepi-kísérteties felső kivilágításban |
| egyszerre önnevét legyőzve megint feltámad a salak
|
| s inkább az izzó láva jelentésére hajlik |
| a szent mártíriumának tüzeiben hamvadozva |
| parázsló alaprajzának máglyája fölött |
|
|
„El tiempo intrasferabile”
Változatok egy spanyol verssorra
Kisebbfajta kérdés
| miért nem tudom levenni róla a szemem? |
|
a látás éppoly termékeny és éppoly tékozló |
| mint a természet maga amit látványává szül |
|
ugyanolyan gyilkos burjánzással pazarolja |
| magát amiből több halál születik mint élet |
| több életelőtti halál mint halálelőtti élet |
| miért nem tudom levenni róla a szemem? |
|
minden szempár ágai közt naponta annyi |
| látvány sarjad mint falevél az erdőn magvak |
| a földeken sperma a hímek húmuszában |
| miért nem tudom róla levenni a szemem? |
|
mikor még az emlékezetem se tudja majd |
| kiválasztani a pillantások nyüzsgő milliói |
|
mikor semmi tervem célom szándékom még csak |
| ábrándom sincs azzal kapcsolatban aki ő |
| és nem is őt nézem és nem is én nézek |
|
hát ki az aki nem tudja levenni róla a szemét? |
| bízvást lehetne bölcsebb és sorsabb kérdéseket |
| de a kérdések is éppoly pocsékbamenő burján- |
| zással és éppoly számontarthatatlanul teremnek |
| és szóratnak szét bennünk mint a magvak a levelek |
| spermák földek és húsok között |
| ki az aki nem tudja levenni róla a szemét? |
| ki az aki nem tudja mit kérdez és miért? |
|
Banal banalísimo
A „Manila” teraszán ülök (Gran Vía, Madrid). Az előbb nem adtam a koldusnak. Soy extranjeros. És ha mindegyiknek adnék?… Különben is csak egy 500 pesetás van a zsebemben. Nézem, ahogy botorkál mankójával az asztalok között. Eddig még senki sem adott neki. Nemhogy egy 25 pesetásat. Még egy tekintetet sem. Kávé, naranjada, cola, helado, gin-fizz, cuba libre – minden érdekesebb. Abba bámulnak, mikor látják, hogy közeledik. Csak én nézem. Az arcát, de már nem látom, milyen. Már mögötte vagyok. A magam arcát se látom. Annak is mögötte vagyok. De a bőrömön érzem, ahogy olyan lesz, mint az övé. „Fiatal koldus, mankóval.” Érzem, hogy torzul az arcom, ahogy belülről átformálja magát. Nem szégyellem magam. Csak nem tudom, miért ülök a „Manila” teraszán, Madridban, a Gran Vía és a Calle de los Preciados kereszteződésében. De azért nem is becsülöm nagyra méltóságomat a Nagyméltóságok utcasarkán. Kik lehettek azok? és kik ma? Különben is: csak a föld függőkertjének egyik teraszán ülök – mint mindig. Ezen a gyönyörűséges terepen, ahol siketen úgy vonít az élet, mint a Quinta del Sordo süllyedő kutyája. |
Úgy nézd őket
| Vagy kétidejűek mint a csillagok. |
| Amit észlelsz belőlük már nem létezik. |
| De ők csak léteznek tovább |
| az idők partjait cserélve. |
|
Saragossai lány
| Egyszerre felé fordultak a vének |
| Volt ugyan köztük néhány ifju is |
| De itt zsuzsánnai vonatkozásban |
| Ifjú és öreg mind egyszerre „vén” lett |
|
| Mindegyikbe beköltözött a vétek |
| Mikor belépett a zsúfolt terembe |
| Fekete szoknyájában is ruhátlan |
| Mint aki fürdőjéből épp kilépett |
|
| Mikrofonok árnyékában lapulva |
| Lesték tudós lírai doktorok |
| Ahogy gyanútlan (?) átsuhant a termen |
|
| A férfiszem összetett mint a légyé |
| Így vált bennük ezernyi fénytöréssé |
| A saragossai lány Neve Carmen. |
|
|
Carmen Macarronea
estás aquí el sueño of all men |
eres la poesía en sus oraciones obscenas de la tarde |
you were mi amor infeliz cette semaine |
(ya que uno siempre necesita del amor infeliz también) |
we all have a hungry heart |
mondja mellettem a bárnál kissé elázva egy ifjú Irish Bard |
tú la reina de tous ces petits rois |
tú rimas a la muy hermosa palabra húngara: |
|
Egy korai Goya
| „Siket-Lak” fekete drapériái |
| közül már másként látom egy kicsit |
| fehérnél világosabb színeit |
| a vázlatoknak, miket a „Királyi |
|
| Szőnyegszövő Műhely”-nek szállitott. |
| Ezek a szinte színelőtti színek, |
| e majd fenséges falakra feszített, |
| „népünk” derűjét ontó kárpitok: |
|
| piknik, szüret, girland, bujócska – mind báb. |
| Igazságnál kegyetlenebb hazugság, |
| színből szín, testből hiányzik a test, |
|
| az ég se látszik égnek, zöld se zöldnek. |
| Csak: ahogy két társa viszi a görbedt, |
| állványáról lezuhant kőmivest… |
|
| Colossust, Asmodeust, Atropost. |
|
| Csak játszani kellett a kárpitost. |
|
|
San Lorenzo de El Escorial, Eurofórum,
Hotel „Felipe Segundo” – Madrid. 1992. augusztus
|
|
Eraó
|
…ezért kellett a szerelmes verseket |
|
alkotó költőket kiűzni a városokból. |
|
Előadások a Tízparancsolatról, 1326. |
A Múzsa csókjai – mint Isten útjai – kiszámíthatatlanok
|
P. J.-nek
| A költő – mondják – akkor ír verset ha a Múzsa homlokon |
| vagy akkor – mondom én – ha azt várja hogy a Múzsa hom- |
| vagy akkor ha semmi reménye sincs arra hogy a Múzsa hom- |
|
lokon (vagy akárhol) megcsókolja |
| illetve akkor ha azt reméli hogy éppen e verse fogja a |
|
Múzsát rábírni arra hogy (valahol) mégis megcsókolja |
| vagyis azt lehet mondani hogy a múzsacsók és a költemény |
| felcserélhetők és kölcsönösek egymással s bár ennek a köl- |
|
csönösségnek mértéke mennyisége és minősége módfelett |
|
változó a műveletek éppoly véges/végtelen téridejében |
|
megy végbe mint a világegyetem minden eseménye |
| csak világegyetem kell hozzá és téridő és – talán-talán – |
|
vagy múlt idejű (a költeményhez képest) |
|
vagy semmilyen valós idő nem rendelhető hozzá vagy ok |
| vagy okozat vagy az okozat okozata |
|
vagy két egymás számára megközelíthetetlen rendszer |
| a lényeg csak az hogy Múzsa – legyen
|
|
Még három (prae-posztmodern) szonett
| csacska kis lény ártatlan megesett lány |
| kiterítve hever az esemény
|
| borzadva s ámuldozva esetén |
| hogy ő is merő eset lehetett – lám |
|
| lehet hogy a semleges eset: én
|
| s már semmi más nem lesz csak mindig: aztán
|
| soha többé előbb – minél? csak: annál
|
| s nem rémálom régi rémálma: tény
|
|
| Nincs: – ha… ha nem… ha máskor… ha nem ott… |
| hiába tűnnek el tanúk nyomok |
| istenek fölött mohák szőve szálat |
|
| melyen már véglegesen ott a bog |
| megy összeszedi a széthányt ruhákat |
| nyitná az ajtót sehol sincs kijárat |
|
|
| hol lehetnek ők akik szerettek |
| szerteszét gazdanélküli nyáj |
| földbe vagy más földre menekedtek |
| rajtuk van rólam egy kósza szál |
|
| s ők tudják-e hol van Kékszakáll |
| körötte gubancos pókfonál |
| partvissal a plafonról leszedve |
|
| e nekik-szőtt hiú férfi-mértan |
| mit nyirokból és sorsból sodort |
| mind ami lett volna s ami volt |
|
| vér virág fegyvertár kincseskamra |
| mint ők az ő celláiba – ő van |
|
|
| végül mindenki önmagát találja |
| fél az úttól és mégis útra kél |
| vagy nem kél útra mert utazni fél |
| mindegy akárhogy nincs más semmi hátra |
|
| csak ez az előre az út csodája |
| s rémülete ez a két-egy „nem ér |
| a nevem én nem ezt és nem ezért |
| akartam itt játszani” mondaná – ha |
|
| nem érezné hogy elfogyott a szó |
| a tükörben mit rávillant Szimorg*
|
| látja az út vége is maga volt |
|
| a fény árnyat az árny fényt vet az útra |
| többé nincs úticél se utazó |
| csak út van még csak út utaknak útja |
|
|
|
Négy lányportré egy kiállításról
|
JOHANNA – NEM A MÁGLYÁN – a fotelben |
| Mégis olyan akár egy hőseposz |
| Bár alakjában semmi hősi póz |
| Koptatott-farmeres lábszára L-ben |
|
| Átvetve a másikon – zárt kapocs |
| Se vért se kámzsa nem feszül e mellen |
| Csak fehér T-shirt ezen a Pucelle-en |
| Mégis sötét igékkel jóslatos |
|
| Ha nem gondol is mártíriumára |
| Azon ég éghetetlen ifjusága |
| Nyaka tartásában suháng fölény |
|
| Oly egyenes mint előtte a pálya |
| Úgy kel fel mintha harci paripája |
| Nyergébe pattanna „Isten szavára” |
|
| De lobogó máglyát hagy hűlt helyén |
|
|
| Szentnek senki se vélné Barbarát |
| Pedig ő is ott ül toronyba zárva |
| Ez ordas pesti Nikodémiába’ |
| Őrzi a láthatatlan porkoláb |
|
| Hiába látod selyemsár haját |
| Ahogy a körút-éji szél cibálja |
| Vagy sietősen lakásról lakásra |
| Hordja félszűz Massina-mosolyát |
|
| A te karodba vagy ha más karokba |
| Dőlve mindig a saját tornya szobra |
| Kívül-belül-körül viselt Jelül |
|
| Karján hordozza s maga benne ül |
| Míg ágyak hullámán sodródik A |
| Mindennapos közbarbár gótika |
|
| Parázna kis paradox szentje ő |
| (Fényeskedj néki égi Glória) |
|
|
| Nem nem a Mindenség – csupán annak a része |
| Ahogy a mindenség is része őneki |
| Két lantalaku kar – közöttük pengeti |
| Kibomló tincseit – hajszálai zenésze |
|
| Két mell egész kicsi mely rejtőzködve tüntet |
| Egyszerre bújik el s bukkan ki valahol |
| Két lábszár – csúnya? szép? fénysugárként hajol |
| Mindnyájunk sorsaként járva görbült terünket |
|
| Orr – kétfelől Bastet istennő két agátja |
| Egy macska-végtelen két párhuzamosa |
| Szimmetria és a- és disszimmetria |
|
| A kettős számrendszer nagy alternatívája |
| Páros szárnyak között a kvarccsillámu Agy |
| S a fel nem táruló Fekete Lyuk: az Egy |
|
|
4. Szvetlána, Szanja – vagy…
| Párizsból rettegve indult haza |
| Érezte már a vészes strukturákat |
| Egy teraszon ittuk langyos teánkat |
| Haza? vagy csak csetnik és usztasa |
|
| Moszlim – vagy – azt se tudta mi az a |
|
Mi ami (érezte) ellene támad |
| Ő-e a „történelem”? vagy e század |
|
| Él-e? nem él? szűzen? (az volt) vagy meggyalázva |
| Vagy egy (eltévedt –?) golyótól találva |
| (Hiszen rá irányul minden golyó) |
|
| Vagy mint egy eszelős hon „honleánya” |
| (Már semmi még ez sem kizárható) |
| Új évezred előtt Párizs Szarajevó |
|
|
|
Mimóza
| Nincs – lírai – tárgy líraibb: |
| Ha kicsit is hihetni Freudnak |
| Fele – sejtfala – a tudatnak |
| Ha félig ez hát félig az vagy |
| Egyfeled ott másfeled itt |
| Majd visszajössz érte hiszen |
| A mimóza hosszan-kitartott |
| Hervadás kivárja az akkort |
| Mint egy feloldhatatlan akkord |
|
Abaelardus: Sic et non
| egy évig ültek egymás mellett, mindegyik |
| a másik mozdulatára várva. de hát az maga |
| volt a quia absurdum. várni még csak. de |
| tenni? olyan nagy különbség rejlenék a |
| testhelyzetek között? ülni vagy feküdni? |
| nem az egymás mellett a lényeges? csak |
| egy árammal telített rezgő levegőoszlop |
| választotta el őket. de hideglelősen |
| vigyáztak rá hogy bele ne mozduljanak. |
| illetéktelenül mint egy idegen képbe. de |
| félve az áramütéstől is. hiszen épp az |
| tartotta őket egybe. a távolságtartás. csak |
| a papíron értek egymáshoz. ott összefonódtak. |
| a szintakszis és a metrum vad módozataiban. |
| egy rím kibontakozhatatlan ölelésében. egy |
| jelentés fölött köröző ragadozó vitában. a |
| préda fölött, de mi volt a préda? és a |
| jelentés jelentése őnekik? azt nem akarták |
| tudni. aztán egyszerre mégis. minden jelen- |
| tésen túl. de akkor úgy zuhantak egymásra |
| mint a fahasábok a tűzbe. nem a papírra. |
| nem is a párnára. magába az emésztő kép- |
| telenségbe. a sic et non (hic et nunc?) összecsapó lángjai |
| között. mint az egészen elégő áldozat. |
|
Ezután esméré
| amennyire persze ismerni lehet |
| legalább úgy mint egy asztalt |
| egy macskát egy autót egy virágot |
| vagy egy szó jelentéseinek bozótját |
| már csak az édenkerti ismeret hiányzott |
| ezután Ádám esméré az ő feleségét az Évát |
| s azóta tudja hogy egyáltalán nem ismeri |
| nem is ismerte és soha nem fogja megismerni |
| mert sose tudhatjuk kivel alszunk
|
| mindig inkognitóra vetkezünk le |
|
Csak ők értik (?)
| igen. persze hogy te is emlékszel rá hogy |
| egyszer véletlenül hozzáértél. és vélet- |
| lenül épp ott. ahol. vagy mégse? mégsem |
| véletlenül? mindenesetre szándék nélkül. |
| szégyellted volna is a véletlent eljátszani. |
| vagy-vagy. ha már. de azért. ki tudhatja |
| azt hogy tudja ezt? mindenesetre boldoggá |
| tett azzal hogy emlékezett rá. s hogy em- |
| lékeztetett. most persze biztos azt hiszi |
| már tudja is miért véletlenül. pedig nem. |
| nem azért. így persze majdnem egy egész év |
| elveszett. vagy egy egész évet nyertetek. |
| amely most vész el. pedig nincs sok év. soha |
| sincs sok. és kivált nincs sok ilyen. amilyen. |
|
|
erre meg neki kell emlékeznie. s ha nem – |
| most te emlékezteted rá. hogy boldoggá teszi- |
| e? azt nem lehet tudni. csak azt hogy téged |
|
akkor boldoggá tett. (most az egyszer még ez |
| a trivialitás is megkockáztatható.) Lehet |
| hogy ez a két szó marad meg az egészből? mint |
| egy összetört asszír kő-feliratból. két szó. |
| a többi rekonstruálhatatlan. ezért nem is |
| értelmezhető. ki is fordítható önmagából. |
| olvasata akár ez is lehetne: „szenvedj belém”. |
|
|
Explication de texte
Then from amaze into delight he fell |
To hear her whisper woman’s lore so well |
|
| a szóban forgó szöveget alkotó szintagmát semmilyen idegen |
|
nyelvre nem lehetne lefordítani |
| bár eredetiben úgy hangzik mintha valami távoli nyelvből |
| hacsak nem a szótárakban hsz- illetve ik-ként definiált |
|
szócska első személyragos használata párosult vagy pá- |
| egy olyan ige felszólító mód második személyű alakjával |
|
amellyel a nyelvtörténet hosszú csábítási és megkísér- |
|
tési manőverei során sem került soha szorosabb kapcsolatba |
| és mégis csak ezen az egy nyelven születhetett meg |
| mintha éppenséggel a nyelv legtitkosabb mélytalajából vagy |
|
jonhaiból szakadt volna ki mint egy ismeretlen csíra vagy |
|
egy drámai jóslat azonféleképp ahogy Heidegger |
|
konstrukciós vagy Derrida dekonstrukciós szótorzulatai |
| nem írott szöveg (itt sem íródik le) csak mondott (de itt |
| olyan diskurzus amelyben a beszéd – képzése pillanatában – |
|
visszacsavarodik (mint Rilke Apollón-torzójának nézése) |
|
a testbe a testből született szó azonnal testet ölt |
| konnotációjában a sejtozmózis működéseként járja át egymást |
|
akt akta aktus szinte teljeskörű jelentése |
| bár két kétszótagos szavában fenti tárgyak és fogalmak |
|
jelének egyetlen hangzója sem szerepel ellenben rejtve |
|
rímel a tükörszimmetrikus é-e – e-é hangsor a közepütt |
|
álló likvida ismétlésével |
| ahogy az ajkak között megjelenő szöveg közvetlen test- |
|
melegében egyszerűen átköltözik a másik testmelegbe |
|
éppúgy mint az amire vonatkozik (a testből testbe belépő test) |
| láthatatlan rejtjeles titkosírás ebbe az egyetlen pillanat- |
|
ba kódolva amelynek igazi jelentését soha nem lehet |
|
többé dekódolni de semmi nem is törölheti ki soha |
|
Sziámi ikrek
| Még emlékszem rájuk gyerekkoromból |
| A képeslapokban sétáltak össze- |
| Nőtt lapjaikkal mint egy kinyitott könyv |
| Két napernyő két szív két nemiszerv |
| Aztán a sebészi szenzáció |
| Szétoperálták őket kétfelé |
| Két könyv amibe más és más van írva |
| De ketten lettek-e? (És ami mind- |
| Kettejükbe bele volt…?) Merre tették |
| Első külön lépésüket? Hová |
| Mentek? Külön-külön? Tovább is együtt? |
| És azután? Hogy lettek önmaguk |
| A másik nélkül? Másik másikakkal? |
| Hogyan rejtették el vékonyukon |
| A másik gyógyíthatatlan sebét? |
|
Sziámi ikrek 2
| És ami mindkettőjükbe be volt |
| – vagy nem volt beírva? Hol van? Hová |
| lett? Mind elveszett? Ami őbeléjük |
| lehetett csak beírva? Ez az ő |
| Könyvük. A lapok között hány üres lap. |
|
Mit fehérsége véd. A kardos angyal. |
| (Vagy csak az ő félelmük tőle?) Trisztán |
| kardja (Marke király korában?) A |
| megnemtörténtek. A nemek. A nem
|
| mégis felparázsló igenjei. |
| Külön-külön. Habár együtt – akárhol |
| voltak. S hogy „bánni” fogja-e? Vajon |
| Heléna bánta-e? Ez az ami |
| soha sincs megírva. Minden csak egy |
| oldaláról rögzíthető. A nincs |
| ami van. A van ami soha sincsen: |
| ez az antianyag. A titkok. Úgy |
| csereberélték gyermekesen őket, |
| mint gyerekek színes üveggolyókat |
| bélyeget vagy számolócédulát. |
| (Elcserélt gyűjtemény.) Vagy tőrüket |
| Hamlet és Laertes. A meccs után mezt |
| a győztes és a vesztes. Titkaik |
| egymásbafolytak mint a nedveik. |
| Csordultig teltek velük. Esővízzel |
| ciszterna – szennyvízzel csatorna. Egymás |
| bőre alá nyúltak. Az eleven hús |
| nyers illataiba. Szájukba vették |
| egymást. Kutya a kölykét kicsinyét |
| a macska. Önmaguk ízét a másik |
| ajkáról. Két ujj önmagához ért |
| két nyílás válaszfalán át. A rózsa |
| kinyílt és összecsukódott. „Szülők! |
| a gyerekeiteknek!” Ők el is |
| mesélték. Egyszer volt… Hol nem? S a vége? |
| Hol lesz a véle? Hogyha vége – van? |
|
Egy idézet között
| minden elválásban van valami a tébolyból |
| (dixit Goethe) |
és mindig eleve már fordított sorrendben a |
| válást választotta az egyesülés előtt |
| válást választotta az egyesülés előtt |
a Wahlt a Verwandschaft
|
| helyett akár az udvari skandalumok irodalomtörténetivé |
| magasztosult gyáva szökések árán és vámján és révén ke- |
| resztül |
– a Reisét amely még nem a Voyage ugyan csak |
| annak fordított előzménye a kiábrándulás százados nagy |
| zarándokútjain – |
hogy elszökjön az elválás (vagyis az egye- |
| sülés) elől hogy eleve az elválás tébolyát válassza |
| sülés) elől hogy eleve az elválás tébolyát válassza |
azért hogy |
| ne kelljen elválnia és megmenekedjen a tébolytól |
| ne kelljen elválnia és megmenekedjen a tébolytól |
amivel fen- |
| séges józansága eleve és véglegesen össze volt kötözve |
| mert |
minden elválásban van valami a tébolyból |
|
Fel-nő-ni
| Vajmi nehéz felnőni abból a hiedelemből |
| (ami nőttön-nőttünkbe mindjobban belenő) |
| hogy a nők vagy vízitündérek vagy boszorkák |
| vagy megközelíthetetlenek vagy messze elkerülendők |
| s eszerint kell megközelíteni vagy elkerülni őket |
| Még inkább abból a másik hiszemből |
| hogy a Meglátni És Megszeretni Egy Pillanat Műve volt |
| című darabban egy pillanat műve volt felismerni |
| melyikük melyik szerepben lép föl |
| s hogy egyáltalán két szerep-e ez vagy egy és ugyanő
|
| S nem keverednek-e ezek össze mindig |
| mint a görögök bora – a legcsodásabb hajlatú kratérban is |
| (amely amúgyis mindig egy tűzhányó krátere) |
|
Ronsard kommentárja Imre Flóra szonettjéhez
(„Ronsard bevallja korát”) *
| én nem is tagadom nem tagadtam sosem |
| töredelmetlenül bevallom mint a bűnöm |
| s nem kérem senkitől hogy rajtam könyörüljön |
| mégis csak te meg én és csak a szerelem |
|
| nem fontos semmi más halál csábdala sem |
| jó is lesz ha tudod (Ronsard-ul szólva) úrnőm
|
| én nem hagyom el az ifjúságot ki úgy jön |
| utánam lihegőn mint kócos hű ebem |
|
| nem állítom le a kanyarban a kocsit |
| hogy bűntudatosan kitehessem a szűrét |
| lettem aki vagyok s ő hozzám tartozik |
|
| benned az ifjúság még múló hatalom |
| bennem bűvös levét hűvös hordókba szűrték |
| igen csak te meg én és semmi irgalom |
|
|
Ronsard: Les amours
|
Szerelmeink összetéveszthetők |
| Cassandre Marie Hélène de Surgère |
| Meglátod őket egy este az R.E.
|
|
R.-en vagy hol s oly megvesztegetők |
|
| Észveszejtően mások ők az ők
|
| Mind egy-egy vita nuovát ígérő |
| Pillantásuk zsigereidig érő |
| Megejt benned minden megejthetőt |
|
| Míg le nem hull az arcukról az álarc |
| Vagy álarcukról a rá applikált arc |
| És megtudod hogy egyek ezeregyek |
|
| Mind csak Ronsard bordájából szövettek |
| Nyomukban csak saját nyomod követted |
| Rajtuk át jutsz – magadtól magadig |
|
| Hogy azt se tudod már melyik melyik |
| Fényük a te homályod A szerelmek?
|
| Mi mást vártál? A te szerelmeid |
|
|
Ronsard platonizál
| Sorsom bárhová is hurcolja sorsát |
| (most épp Barcelonában landolok), |
| csak a te varázsgömbödben forog, |
| mindig te vagy a meditációs tárgy. |
|
| Olyan vagy mint egy nyomasztó adósság – |
| bár hitelező érte nem kopog, |
| csak saját magam adósa vagyok: |
| szegény-gazdag magam-nélküli Ronsard. |
|
| S hogy te ki vagy? Nem tudja senki; én se. |
| Barlangfalamon árnyék jelenése, |
| mely hátam mögé rejti lényegét. |
|
| Folytonos ittnemléteddel beteltem. |
| Elérted azt, hogy már nem is szerelmem, |
| csak szerelmes verseim tárgya légy. |
|
|
Ronsard felel a kihívásra
| már nem mondok neked se jót se rosszat |
| mért kéne nekem megítélni hogy |
| ez a szoknya vagy az a blúz a jobb |
| s hajad hogy szebb ha rövidebb ha hosszabb |
|
| ujjad így is úgy is közte motozgat |
| s én is tudom ahogy te is tudod |
| csak visszautasító mosolyod |
| amit kihívásod cserébe hozhat |
|
| s éppily felemás a feleletem |
| amire vágyom már csak tettetem |
| s amit megtagadsz talán meg is adnád |
|
| ha nem kívánnám olyan élethűen |
| így játszadozunk gondtalan mi csacskák |
| nem is a tűzzel – de benne a tűzben |
|
|
Ronsard nem tudja mit gondol s nem gondolja amit tud
| már csak elalvás előtt gondolok rád |
| nem szeretlek már hát nem is gyűlöllek |
| pedig tudom gyűlölnöm kellene |
| ha tudnám gyűlölni akit szerettem |
|
| most sokan másra gondolnak tudom |
| de te tudod hogy én rád gondolok |
| ez is a kettőnk titka mint a többi |
| gondolhat róla bárki bármit is |
|
| s hogy te kire gondolsz és mit feledtél? |
| már azt se tudom szeretném-e tudni |
| betörtél mint gyerek egy ablakot |
|
| nem tükröződik benne vissza semmi |
| csak az ahogy vacogva itt maradtál |
| s aztán magadtól megriadva elfutsz |
|
| de első éjszakánk testszaga most is |
| élő testként fekszi meg ágyamat |
| vele alszom el és rá ébredek |
|
| (de hát tudom ezt is csak gondolom |
| könyvem letéve mielőtt elalszom) |
|
|
Ronsard most Rimbaud-t idézi
|
Zut alors! vagy: na és? Adtál és visszaloptál. |
| Csakúgy ahogy szokás. Mint sorsunk rendeli(?). |
| Elmentél, mint a Nap, a minden-alkonyi |
| közönyös fényözönnel, elvíve, amit hoztál. |
|
|
Michel et Christine – vagy Heléna és Ronsard? |
| Minden kasszasiker mélyen tragikai. |
|
Vén Európa hordákkal – lesz? VAN már – teli.
|
| Környezetvédelmünk sikerdarabja Mostar. |
|
| És a szerelemé? Hogy Michel itt Christine-nel |
| és Christine Michellel mit mível és mit mímel? |
| Érdekes? Játsszuk a Nagy Vaudeville-t – kicsiben. |
|
| Gyilkolást tárgyalás, tárgyalást gyilkolás |
| követ. A Követek nem gyilkolnak sosem, |
| csak föllendítik a luxus- és szex-turizmust. |
|
| Aztán mennek haza. Csakúgy ahogy szokás. |
| Közhírré teszik a kudarcot vagy sikert. |
| Látunk-e sárguló erdőt még s völgyi tisztást? |
|
| Felégetett szavak közt egy fasornyi textust? |
| S köztük a színpadon egy Christine et Michel-t? |
|
(Fin de l’Idylle) – és a Bárányt – s a Krisztust?
|
|
|
Kis trilógia
Mellékdal egy szerelmesvershez (vagy Használati utasítás vagy Élet és Irodalom vagy Ars Poetica)
teneked is és teneked sem |
|
|
(etimológiailag és vizuálisan) |
|
egyetlen önfeledt mozdulattal |
|
mint egy rászabott modellt |
| (nomen est carmen carmen est nomen) |
|
egyetlen felvillanó gondolattal |
| saját testébe öltöztette a verset |
|
mintha a saját bőrébe bújna bele |
|
azonosult vele mint egy sikeres |
| szervátültetésben az idegen anyaggal |
|
mintha csak régóta erre várna |
|
hogy tudta nélkül is régóta erre várt |
|
mert mindenkinek szüksége van olykor |
| kicsit másnak lenni mint amilyen |
|
ahhoz hogy megint önmaga újmaga lehessen |
|
|
Tragikomikus (1945 márciusából)
| ez bizony tragikomikus – anek |
| dota méghozzá. („Az anekdota:
|
| soká rejtegetett kis részletek.” |
| Voltaire) nincs mért rejtegetni tovább. |
| így volt. tehát így lesz. három nap és |
| három éjjel fészkelődtek az ágyban. |
| úgy hogy lábujjuktól fejükbúbjáig |
| be voltak kötve a büdös kenőccsel |
| (az illő illatos kenet helyett). |
| mint mézzel indiánok foglyai. |
| hogy ellepjék őket a darazsak. |
| vagy repülőkatasztrófa után |
| tetőtől talpig gipszbe-gézbe gyűrt |
| élőhalottak. kimozdulni sem. |
| moccanni is alig. így rühelődtek. |
| rühelltek még egymáshoz érni is. |
| és rühellték hogy így rühellik egymást. |
| és úgy birkóztak körmeik a rühhel |
| (Dante. Pokol. huszonkilencedik ének.) |
| mintha szakács késsel kaparna pontyot. |
| sírni szerettek volna de nevettek. |
| nevetni szerettek volna de sírtak. |
| hogy e rühös történelem alighogy |
| épp véget ért a felszabadulással |
| együtt rájuk szabadította még |
| ezt a rühöt is. hisz képletesen |
| rühös kutyák voltak már évek óta. |
| de most aztán igazán. szó szerint. |
| ha már nem is kutyák. de rühösek. |
| csak nevettek és sírtak és nevettek. |
| nevették hogy ezen sírni lehet. |
| annyi sírnivaló után s között. |
| hol kaphatták? melyikük adta át |
| a másiknak? miközben ölelőztek. |
| ki tudja ezt? s mért kéne tudniuk? |
| mint azt mikor s melyikünk adja át |
| a másiknak s melyikünk kapja el |
| a másiktól a viszketeg szerelmet. |
|
A vers mint hódolat és játék
| Postás vidd e verseket Mallarméhoz |
| Bár mind orozmány tákolmány koholmány |
| De Tőle való az erósz s az éthosz |
| (Cím: Lant-Csillag PO Box nemtudomhány) |
Játékok
Hommage à Kurtág György és Márta
| csak az ujjak az ujjak az ujjak |
| egy oktávval a billentyűk fölött |
| mintha nem is érinthetnénk meg |
| csak az ujjak érinthetik egymást az ujjak |
| az áthajló áthatoló átnyúló átbukó ujjak |
|
ők ki se látszanak a zenéből |
| ki se hallatszik közülük a zene |
|
| nem interpretáció nem előadás |
| nem élmény és nem szerzemény |
| Kurtágék nem Bachot játszanak |
| nem Bachot és nem Kurtágék |
| „a táncosnő nem nő aki táncol” |
| aki szól ami szól (mintha nem szólna) |
| valaki más valami más mi ez? ki az? |
| a közébük szorult évszázadok? |
| a közülük kihullt évszázadok? |
|
| és hogy lehet meghallgatni? |
| szinte illetlen intimitás |
| nem meg- csak hallgatni lehet |
| odatapadni az ő hallgatásukhoz |
| valami obszcén bensőség a távolságban |
| az együtt szó őstörténete |
|
|
Hommage à Kavafisz
Egy irodalmi lány, Kr. u. 1930-as évek vége, Budapest
| Olyan volt, mint egy riadt kis őzike, |
| akit mindjárt megesznek az irodalom fogcsattogtató |
|
ifjú vagy éltesebb lionjai, |
| és belül attól rettegett, hogy meg is eszik, |
| és kívülről is az volt a látszat, hogy megeshetik vele, |
| mutatkoztak olyan jelek, hogy félteni lehetett ettől. |
| Túlzottan félt a látszatoktól is, mintha ezzel a félelmével |
|
inkább táplálni mint elnyomni kívánná azokat, |
| hogy a látszatok talán valóban látszatoknak látsszanak. |
| De aztán lettek néhányan, akik meggyőződhettek róla, |
|
hogy valójában nem a körülötte gyülekező arszlánoktól |
| – mint kívülről látszhatott –, és nem is ezektől a |
|
látszatoktól, hanem a mindenirányú féktelen |
| érzékiség benne toporzékoló párducától kellett igazán rettegnie |
|
ennek a mindenkitől riadozó bűvöletes kis őzikének. |
|
Dimitriosz Hadzisz emigrációban Budapesten
| Senki se tudta róla itt a száműzetésben, |
| hogy Hellasznak, ahonnan menekülnie kellett, |
| egyik legjobb írója, ha nem a legeslegjobb. |
| Nálunk, inkognitóban szinte – hisz érdekelt is |
| valaha nálunk bárkit egy kis nyelv nagy írója? – |
| a tanszéken tanított vajmi gyér hallgatóság |
| előtt: újgörög nyelvtant, az Akathisztosz Hümnoszt,
|
| Bizáncot, Nea Píszit. Egy-két költő-barátra |
| mégis talált, ezeknek magyarázta rajongva |
| kedves Kavafiszát. Mint egy bizánci főúr,
|
| ki a száműzetésben verselget. Vigaszul tán |
| vigasztalan magányért, a lakótelepért, a |
| kietlen házasságért (az is száműzetés volt). |
| Az íróasztalunkon így keveredhetett el |
| a magyar költészettel (hol vagy Vas Pista! Hadzisz!) |
| A barbárokra várva, A beiruti kocsmában, |
|
Alexandrosz Tannaiosz és Ithaka s A város.
|
| Mégiscsak besugárzott egy kis mediterrán nap |
| az újpesti panelház csúf télvizébe olykor. |
| Hatvan-hetvenes évek, konszolidált sivárság. |
| Aztán megdőlt a junta, a tábornokok mentek, |
| őt hívta a szabadság (ha nem is az a régi, |
| amiért ifjan küzdött, és már akkor se az volt). |
| De nem tartott sokáig. Hirtelen nagy dicsőség. |
| Hirtelen összeomlás. Újabb száműzetésbe, |
| most immár véglegesbe sodorta a betegség. |
| De az illúzióból neki még tán futotta. |
| Talán még hitte, nem kell a barbárokra várni. |
| Hátha lesz más megoldás. (Bár hiszen ezt ki tudja?) |
|
Kavafisz első verseit írja, 900-as évek, Alexandria
| Ő nem várta a barbárokat, |
| mert tudta, hogy el fognak jönni, |
| már ott is állnak a limeseken. |
| Tudta, hogy el fognak jönni több hullámban |
|
és feltartóztathatatlanul elözönlik e századot. |
| Ezért elhatározta, hogy nem adja ki a verseit, ezt sem, |
| csak tizegynéhány példányt nyomtattat belőlük a barátainak |
| de azokat aztán merített Heliona papiroson, archaikus |
|
sztélékről másolt de klasszicizált Heraklit betűkkel. |
| Tudta, hogy a történelem folytonosan elküldi és elvárja a |
|
barbárokat és a barbárok folytonosan eljönnek, |
| de nem hoznak semmire megoldást, |
| és hogy a barbárok ellen csak ezekkel a merített |
|
papirosokon féltő gonddal elhelyezett különleges betűkkel |
| csak azokon sejlik át és csak ha a fény elé megfelelő szögben |
| ennek a tudásnak egyetlen vízjele, |
| amivel jelezni lehet az eljövendőknek, |
| hogy a barbárok mindig itt lesznek, |
| de a megoldás – ha van – mindig másutt lesz, |
| mindig ezekben a kézzel metszett tipográfiákban ezeken a |
|
történelem mocskos fürdőjéből kézzel kimerített |
|
patyolattiszta Heliona papirosokon. |
|
|
Olykor az ábrándot is kérdőre kellene vonni
|
Vörösmartynak, bocsánatkéréssel
| És annak minden gondolatját, |
| S képzelmeim édes tartományát; |
|
| Felölteném-e zöld lombozatját, |
| Eltűrném-e villám s vész haragját, |
| S meghalnék-e minden év telén |
|
| Lennék-e bércz-nyomta kő, |
| Ott égnék-e földalatti lánggal, |
| Kihalhatatlan fájdalommal, |
|
| Istentől újra visszakérném-e,
|
| Dicsőbb erénnyel ékesítném-e,
|
| S örömmel nyújtanám-e neked |
|
|
Még egy talizmán
a közismert végeérhetetlen szonett-folyam 102. és a ~ közötti egy darabja
| Megállék itt, s – ha már – írok még egy szonettet. |
| Hangtáramból, ahol más régibb bölcseynk
|
| Megszólalnak, ugyis hiányzik Kölcseynk.
|
| Az oszlopok között rémalakok lebegnek,
|
|
|
S „Honfi!”, szólnak reám – de már rájuk legyint |
| A Két Csé, kit takart eddig a sűrü felleg:
|
| „Mért hizelegtek e nép-nemzet-idegennek, |
| Hisz keble nem eped bús düledékein
|
|
| E romvár-múltnak, hol épp felkel a kerek hold?” |
| Igen, jövendővel vetek össze jelenkort,
|
| Hogy le ne késsük az utolsó éji buszt |
|
| Még Európa felé. És kételyeim elfojt- |
| Andó, lássátok ím: nincs benne semmi kunszt, |
| Pentameterből vésni alexandrinust: |
|
|
Bús düledékeid így intnek, néma Huszt:
|
| „Hass, alkoss, gyarapíts: ha mást amúgyse tudsz!” |
|
|
Verseny-szonettt kettős (rím) spirálra
A dallam nem változtat szövegén |
|
| a szöveg nem változtat dallamán |
| ahogy a dallam se a szövegén |
| s nem rettenünk születni (te meg én) |
| mi ötmilliárd párosult magány |
|
| az emberiségért? (vagy? csak? talán?) |
| a nukleinsavak láncán a gén |
| fogfúróra spirálzó idegén |
| a végtelen szeszélyes spulniján |
|
| ötmilliárd egyénbe zárt egyén |
| önmaga talányába zárt talány |
| saját átjárhatatlan sejtfalán |
| dörömbölve (mi van a túlfelén?) |
|
| úgy feszülve bekódolt szövegén |
| akár a Megváltatlan Hét Szögén |
|
|
József Attila fiktív öregkori verseiből
| Már kis gyerekként izgattak az élek, |
| a sínek, e tébolyult paralellák, |
| hol a vak én önmagán túl is ellát, |
| s amin nem innen – túl van az itélet. |
|
| Csak mentem, boldogan, hogy senki sem lát, |
| mert senki nem akarta már, hogy éljek. |
| Tudtam, ez lesz az utolsó kisérlet, |
| bár el sem értem az oscura selvát,
|
|
| ahol nyomunk az Alvilágba vész el. |
| De hirtelen megállított a vészjel. |
| S indultam. Haza. Tudva: odaérek. |
|
| Síp s mozdonycsikorgás elbánt az ésszel. |
| Tudtam, senki se tudja: már nem élek. |
| S azóta is élek. Mint egy kisértet. |
|
|
Két szonett-töredék a hagyatékból
| Én voltam, akinek minden nagyon fájt, |
| és én az, aki senkinek se fájtam. |
| És mégse hagytam el ezt a vadon tájt: |
| élő-halott – halott élőre váltan. |
|
| Háromszor halt meg bennem a halál, |
| mint a sérült anyaméhben a magzat. |
| Tiprott fű közt maradtam buja gaznak, |
| amit senki még csak ki sem kapál. |
|
|
| A konyhában merengek egy hokerlin: |
| hogy is indítsam el ezt a szonettet; |
| A határidő vészesen közelget, |
| döntenem kéne: melyik ez a Merlin? |
|
| A Merlin-nek vagy a Mörlin-nek ejtett? |
| A legendás, kit dalolt százezer rím? |
| Vagy csak itt e dalnok-cirkuszi helyszín? |
| Vagy épp: bármilyen varázslói helyzet? |
|
| Engem inkább a cervantes-i ihlet: |
| ál-lovagregényben ál-druida, |
| ő az, ki most hozzánk legjobban illhet |
|
| (hisz a líra már csak paródia), |
| kitől Sancho ezerszer veretik meg, |
| elhívén, hogy szép lesz Dulcinea. |
|
|
Jegyzetek
9. sor: 1. Don Quijote, II. rész XXXV. fejezet.
13. sor: a szöveg szerint háromezerháromszázszor – de ez mind a nemes lovász, mind a verssor számára elviselhetetlenül hosszúnak bizonyul.
|
Hommage à B. L.
Csak az, amivel nincs tele
| Csak a veszett fejsze nyele. |
| Csak a beomlott ház fala. |
| Csak a kiszáradt tó hala. |
|
| Csak az, amivel nincs tele. |
| Az ősz nyara, tavasz tele. |
|
| Csak a semminek hűlt helye. |
| Csak a hely izzó szelleme. |
|
| Hogyha nem volt is eleje, |
| Itt a vége, fuss el vala. |
|
|
Csak száguld, mint egy jamaha
| Vagy tárgya van vagy alanya. |
| Azt se, hogy eme vagy ama. |
|
| Ha van apa, nincsen anya. |
| Ha csecsemő, nincsen neme. |
| Nem tudni: igen-e, nem-e. |
| S hogy sohase vagy valaha. |
|
| Csak száguld, mint egy Jamaha, |
| Halunk vagy nem halunk bele. |
| Ha így – ha úgy – ha se – ha ha. |
|
|
|
Négy vers
À la manière de Takács Zsuzsa
| Ezt a formát is kipróbálom. Jóvátételül. |
| Nem Így írtok ti. Inkább: így is írok én. |
| Vagy így is írhatnék. Azért is mert oly |
|
| idegen tőlem. S mert oly rokon. Mint minden idegen. |
| S mert egyszer azt kérdeztem egy ifjú költő- |
| nőtől: miért olyan levertek a versei? Mikor |
|
| igazán semmi oka rá (?). Az ember már nem |
| fiatalon is ilyen suta tud lenni. Pedig |
| egyszer ő maga is volt fiatal költő. S akkor |
|
| vajon mit szólt volna egy ilyen kérdéshez? |
| Igaz, mit is szólt? Hiszen majdnem ugyanez |
| hangzott el – neki szánva – egy másik, régi kávéházban. |
|
| Kipróbálja ezt a formát is. Látszólag |
| nagyon egyszerű. Túlságosan. Aztán kiderül. |
| Se rím, se betartandó sorhossz. Csak |
|
| valami immaginárius lépték. Csupa |
| primér kijelentés. Egymás után. De |
| közben szakadékok, alagutak. Utalások |
|
| amik – másoknak – nem utalnak semmire. |
| Fölényes távoltartás és esendő testközelség. |
| Nagyon női. Egyszerre vetkőzés előtt és után. |
|
| Szóval, ha akkor éjszaka magánál tartja és |
| nem kíséri haza ijedten a fagyos utcák során |
| gyalog. Akkor talán. De hazakísérte. |
|
| Kezem a térdén. Ez is egy mozzanat |
| a világtörténelemből. Bár az ilyet |
| csak az irodalom tartja számon. (Hiszen |
|
| erre való.) Úgy banális, hogy közben egyetlen |
| és egyszeri. Kordfarmer, lopva, asztal alatt. |
| Még sosem fordult elő – és így nem is fog |
|
| többé soha. Mint Brutus tőre Caesar |
| hasában. Vagy a kihaló cezarosaurus |
| roggyanó lépte a mocsárban. Persze ezzel |
|
| a mozzanattal sok minden összefügg. Az élet |
| egyetemes concettója. S az élet mindenkire |
| külön kiszabott egyedi véletlene. |
|
| Nem kell félnie attól hogy belészeretek. |
| Hiszen annál magam is jobban félek ettől, |
| semhogy belészerethessek. Lehet |
|
| hogy kellek neki de bizonyos hogy nem én
|
| vagyok az aki kell. Csak kellenék – ha. |
| És ugyanígy vagyok vele én is. Csak |
|
|
annak kellene aki már nem én vagyok |
| és csak annyira kell amennyire még |
| az vagyok aki vagyok. Hiszen az is |
|
| vagyok aki voltam. Nem, attól nem kell |
| félnie hogy belészeretek. Így hát marad |
| a vers. Az szerethet. Azt szeretheti. |
|
| Az most is az ami volt. És ami lesz. |
| Kezem a térdén. Talán beljebb, a térde közt. |
|
|
Infantilis rapszódia
| saját fiammá visszakorosodni |
| önnemzéssel magamat újranemzeni |
| akkor talán még enyém is lehetne |
| a szépséges Isabelle Adjani |
| meg JutkaPannaZsuzskaLenke |
| (Fordhondával robognék érte a fjordra) |
| Trinidadban (ha van még) a Kiss Tina |
| a Malvinákon az egyik Malvina |
| az Irawadi partján Vadi Ira |
| a Titicaca tónál Titika Katica |
| Veracruzban Cortez Veronika |
| Ámerikában (persze) Ámer Ika |
| Costa Ricában Koszta Erika |
| Mauritániában – nincs is vita – |
| a törökből lett Maori Rita |
| de hát nemcsak szerelemmel |
| szellemmel is él az ember |
| létem létszámfölötti nem lenne |
| félsertés helyett tehátlan |
| könyvek alatt nyögne vállam |
| megtanulnék negyven nyelven |
| pénzt se kéne még keresnem |
| s elfeledném amit nem tudok |
| csak a verstan és a nyelvtan |
| csak az élvtan és az elvtan |
| kár hogy eddig nem tanultam |
| modernnek lennem testestül |
| lehetnék még prae-modern is |
| vagy ha tetszik posztmodern is |
| a felépíthetetlen s a Bab El |
| Mandeben hajózva mint Sanyika |
| merengnék: ez a világ vékonya |
| a volt a lesz a semmi lika |
| melyből mindig újjászületik a |
| csak törném a lelkem-agyam |
| míg megtalálom benne magam |
| s akkor semmit se kéne csinálnom |
| csak átcsempészni magam a vámon |
| akkor talán az lennék aki |
| s lehetne még belőlem valami |
|
Ha–gnosztikus
| ha meg akarta volna tudni |
| ha véletlenül tudomására jut |
| ha nem lett volna önmaga If várába zárva |
| ha látta volna az Ife szigeti joruba szobrokat |
| talán nem volna bezárva önmagába |
| talán ismerné a joruba figurákat |
| talán véletlenül tudomására jut |
| még ha nem akarja is megtudni |
| talán meg akarta volna tudni |
|
Fraktál
|
Perneczky Gézának
| miféle művirág-csokorral traktál |
| (mert nincs mit egy jó rímért el ne adnál) |
| a kompjuter-nemzette-szülte fraktál |
| csupa papírmasé-barokk aranytál |
| zálogházi-végtelen ócska-raktár |
| ó büszke ön- s közmegváltó avangár
|
| milyen képtelen képekbe akadtál |
| az én kis macskahelyem megmarad már |
| a sutba dobott géptelen szavaknál |
| annál mi még a fraktállal se paktál |
| (vagy ami még a paktállal se fraktál) |
| a versből szőtt végtelen sugaraknál |
|
Négy fonák
Paundiás – Dzsoisziás – Prusztiás – Steiniás
| a boltok pultjain hegyekké torlódik föl a hiány |
| a lelkek polcain a várakozásban megromlott sóvárgások |
| és kifogyhatatlanul kígyózik a fogyasztók kígyója |
| uzsora nélkül a Pénzváltók ablakai előtt egymást tapossa a nép |
| nem nőnek ki az utcából a Pénzváltók irgalmas katedrálisai |
| nem nyílhatnak meg a Szentlélek Bankjának fiókjai se |
| a Pápa se terjesztheti ki áldó kezét széles e földgolyón |
| mint egy elsőáldozó kamasz kopasz fejecskéje fölé |
| uzsora nélkül nem járják a szerencse vitustáncát a rulett golyói |
| ismeretlen neve se villódzik éjszaka |
| vörösben játszva a világvárosok vízfején |
| nem fekszenek hanyatt a kupolák alatt a freskófestészet erőművészei |
| nem lebegne tünde fátyolként öt évszázada Európa véreres |
| szemei alatt a Gioconda mosolya |
| a tehetősek sem tehetnek semmit a nincstelenek nincstelensége ellen |
| még a népkonyhák bűzösen ínycsiklandó gőzei sem |
| gomolyognának a dúskálás delében |
| nem párolognának a jeges frontokon a gulyáságyúk |
| és a rakéták is elzüllenének az ionoszféra iránytalanságában |
| uzsora nélkül nincs nyoszolya a szeretőknek |
| kégli a titkos találkozókra |
| uzsora nélkül nem záródnak egymásba az egymásba nyíló |
| a kemikáliák és a fotoszintézis optimális egyensúlya megbomlik |
| nem tartatnak titokban az Eleusziszi misztériumok |
| és a titkos szolgálatok titkai |
| a Boboli kert szalviái se |
| se Csillagszóró Liliom se vadparéj |
| a hibiszkuszok se vegyítik bűvillatukat az autópályák benzinbűzébe |
| Költő hiába lúdbőröznek felborzolt illúzióid hiába |
| omlik össze évezreken át kiérlelt immunrendszered |
| a legvékonyabb verseskötet kiadására sincs elég papír |
| Apollónuzsora nélkül |
és az ibolyafürtű múzsák |
| és az ibolyafürtű múzsákApollónuzsora nélkül |
arany lantjához |
| virrasztóasszonyok se jajveszékelnének a széki éjszakában |
| az alvilági lelkek raja se sírna |
|
|
„Anna was, Livia is, Plurabell’s to be” |
mondj el mindent Anna Líviáról! Mindent tudni akarok Anna Líviáról. Hát te ismered Anna Líviát? Ki ne ismerné Anna Líviát? De ki ismerheti Anna Líviát? Valaki mindenkit ismer. Mindenkit ismer valaki. Ami annyi, mintha senki seeeeeeeeeeeeeem ismerne senkit. Azért csak mondd mondd mesemondd mesemondamondd. A fát vagy a követ? Inkább Anna Líviát. De hiszen ő a kő is meg a fa is. Tengercsiszosodorta kavics. Földszélben állsuhanó fa. Plurabella. Bár volt aki rula mondta: Pluraronda. Százszorszép. Százszorrút. Amikor azt a papírt adta hogy aláírd. Írdalápapírt. Mint a koncepcijós(?) konstrukcijós(?) konspirácijós(?) perekben. De hiába vontakel felvonót. Hiába döglöttcsótánytenyésztő Banya. Hiába a rosszhiszemű jóhiszemű-jogcímnélkülije. Jogcím: jog – min? Ó mondj el mindent róla alóla fölüle belüle. Ahogy leüle, ahogy fölüle. Ahogy elcsábított, miután megcsalt. Elcsábított, miután megcsahahahalt. Tiszta sor, amijen a zsákja, ojan a fótja. De milyen a zsákja? Amíg azt nem tudod, hogy tudnád, milyen a fótja? Micsoda skandalus! Hogy mondhatnád, hogy ismered? De hogy mondhatnád, hogy nem ismerted? Legalább a felefelelősség a tied. Hiszen annyi mindent tudsz róla. Tudtál, csak nemtudniakartál. Ha mindent mindent elmesemondanál!… Ó
feketelórelejdelej Plurabell! Fává válok, ha kővé válik. Kővé válok, ha fává válik. Mégis ott leszünk örökre ahol voltunk. Hol nem volt hol volt. Egyszer már ellőn dalolva (melyik évben? eónok előtt?):
| Ki ez az Anna, aki volt, (mikor |
| mi még nem voltunk vele) és ki ez |
| a Százszorszép, ez a Mindenlehet |
| Plurabell, aki lesz, mikor mi már |
| nem leszünk vele, vagy – már nem leszünk? |
| És aki van, aki itt van velünk (amíg |
| velünk van) (amíg mi vele vagyunk) |
| ki mondja meg, ki ő már és ki még |
| e Már-Nem-Anna-Még-Nem-Plurabell, |
| ki ez a Lívia-Itt-Van-Lívia? |
|
Melyik évben? Mindig épp ezt akartam már kérdezni. Az özön után vagy az özön előtt? Azért csak megtaláljuk? Mint ahogy Niemann von Nirgends meglelte a Nihilt? Tévedsz itten, borzalmasan tévedsz. Ez még eónokkal előbb volt. Amikor még a mindigek seholtak. Mindenek mindigeltek. Bastet istennő boldog birodalmában. Szerelemszerdán. Csókcsütörtökön. Akkor, akkor minden, ami volt, szépvolt. Amikor leengedte a haját és lecsurogtak a bokájáig az örvénylő kanyarok. Primavera vagy Medúza. Primavera-Medúza. Egy fonatba csavarodott két arc, három idő: Anna was, Livia is, Plurabell’s to be… or not to be… Ubi amor ibi oculus… Énekek Éneke. Tubicám, cicám, és minden más iá-m és -em, kedvesem, kezesem, jegyesem, szerelmesem… Éppenhogy a látás. Nem lett volna szabad látni ezt az égapészen polü-t, ezt a So-geliebte-t, ezt a Nagyon-szeretettet, ezt az Eurüdiké-Primavera-Plurabella-Medúzát. Nem lett volna szabad visszanézni. Nem lenne szabad visszalátni. Ki látta Líviát? Elfolyik, mint a Liffey és a Danubius vize. Visszafordul, mint az örvény. Szétágazik, mint az Ygdrasill. Kifut a síkságra, beleömlik a tengerbe, kinő a sivatagban. És nyoma sincs. De mindenütt látni. Mondják, a szerelem vak. De, ha már csak mondásról, vagyis hitről van szó, ne inkább Augustinusnak higgyünk-e? Si amamus, videmus. És Szent Victori Richardus (1117) nem azt mondja-e: Ahol a szerelem – ott a látás?
|
„A rose is a rose is a rose is a rose” |
|
| A rózsa csak rózsa csak rózsa |
| Csak rózsa? no ne mondja… |
| Lawrence azt mondja egyik versében |
| „minden eleven érzékével eszi azt” |
| és megérzi benne mindazt, „amit |
| egy jó almában bizonnyal érezhet” |
| meg – teszem hozzá – azt is |
| De azért persze Gertrude Steinnek is igaza van |
| (kinek nincs „igaza” kerek e világon |
| hiszen mindenki puszta léte az igazsága
|
| aminél nincs is nagyobb igazság |
| mint az almáé az hogy alma és hogy nemcsakalma) |
| Ezt persze megint csak kézből megkontrázhatom |
| kapásból visszaüthetem fonákkal |
| (éppúgy megvannak erre kellő érveim |
| mint másnak az arra alkalmasak) |
| Szóval a rózsa csakrózsa is |
| némelyek szerint amíg a költő annak nem nevezi) |
| tárgy is és szó is (sok soknyelvű szó |
| más-más jelölő héja melyben a jelölt húsa is más lesz) |
| és jelkép is (sokféle különböző |
| és egymást megsemmisítő valamint |
| Ha fel tudnánk fejteni a költészet |
| véghetetlen szőtteséből a rózsamotívumot |
| mert a rózsa az is a líra örökpiros paradigmája |
| (énekek éneke) az Énekek Éneke rózsájától |
| (amely nem is rózsa hanem liliom) |
| míg végül is tiszta ellentmondás lesz belőle |
| Mutanabbi rózsájától és Háfiz rózsájáig |
| Ronsard szelíd kerti rózsája és Goethe tüskés vadrózsája |
| Blake féregrágtaszívű rózsája |
| Milton rózsájától Borges Milton-rózsájáig |
| és Mallarmé sötétség-rózsájáig |
| és Kosztolányi ötszörös rózsájáig |
| és a Vaséig amely minden őszökön újra remontál
|
| Mert ha már az őszök is elillannak majd a nyár s a tél közül |
| és ha már ma sem az semmi ami volt |
| és amikor majd ami lesz se lesz az ami lesz |
| „a Rózsa – holnap is rózsa lesz még” (Jorge Guillén) |
| hajdani rózsánkból csak a név lesz nomina nuda
|
|
|
Két megnemírt Mallarmé-szonett
| Virultak versben a rózsák |
|
| Nem volt rózsa tövis nélkül? |
|
| Versünk tél vermébe hányja |
|
|
| Itt voltam és nem leszek itt |
| Akhillész: futok s nem jutok |
|
| Soha sincs itt mindig csak ott |
| A hol sincsen sehol Melyik |
| Milyen miért? csak kapkodok |
|
| Kibicsaklik a nyelv(tanunk) |
| És mi-ti-ők? benne vagyunk? |
|
| Csak tántorog mint a hülyék. |
|
|
|
Gyerek-sor
|
Mottó: „Költő az, aki, ha úgy esik, ötödfeles jambusba tudja szedni azt is, hogy: »LFS.«”
(Kodály Zoltán intelme egy ifjú költőhöz – az ifjú költő bizalmas közlése szerint.)
*
Egy hexameterbe minden belefér. (Egy régi görög bölcselő.)
|
| Kűmé, Szmürna, Khiosz, Kolophón, Pülosz, Argosz, Athéna: |
|
Hét város verseng: melyike szülte Homért? |
| Hét lány volt ama tisztes kis boglári családban: |
|
Hexameterbe simul szépen az ő nevük is. |
| Annyi nevet vésnek föl könyvbe, szoborra, plakettre, |
|
Mért ne legyen védőszentjeimé ez a vers? |
| Irma, Adéla, Aranka, Bianka, Szerén, Gizi, Terka: |
|
Újra együtt lesznek: nagymama és hugai. |
|
Sírvers
| Akkor már bizonyos hogy mindenki meghal |
| De az is bizonyos hogy van |
|
Levél a félálomból
T. C. azaz Tisztelt Cím ezúton tudatom önnel (bár tudatom alatt is tudomásom van róla hogy ez a legcsekélyebb módon sem érdekli még kevésbé érinti önt sőt el sem ér a tudatáig nem hatolhat be leglazább érzékeny hámszövetei közé se) hogy mostanában (megint) minden reggel ilyen ugrásra kész hímtaggal ébredek amely ön után ágaskodik a semmibe mint egy belőlem kinőtt állat minden izmát megfeszítve egzisztenciája legtömörebb állapotában önmagával teletöltekezve mint a cicám mikor most mindjárt (mihelyt felébredek) kinyitom előtte az éjszakára bezárt hálószobaajtót közben reménytelenül győzködöm azt a fekete sárkánysörényű lányt aki a kiadótól jött közölni velem hogy apám éppen most halt meg a halottkémek már megvizsgálták a halál lila foltjait a hátán amelyek úgy terjednek mint a pacák az itatóson a pecsétek az okiratokon semmi kétség eredetiek miközben én tizenhat évesen vacogok a fekete cinteremben nyirkos hideg januári nap a temető is ugyanolyan fekete lepellel borítva mint a cinterem ismeretlen felnőttek szorongatják a kezemet a fáklyák vitustánca alatt a kiadói lány a nemiszervemet veszi puhán a kezébe úgy fejezi ki részvétét és közli hogy a kiadó máris el kívánja kezdeni apám minden
munkái kiadását mindenekelőtt a kiadatlan műveken kezdve a drámákon (amiket nem ismerek) a logiko-filozófiai traktátusokon (amikről sose hallottam) egy egész kötetre való szerződésblankettát rak elém aláírásra hiába erősgetem hogy nincs hozzá jogom apám több mint félszázada halott kérem vegye el a kezét is csak lapozza előttem egyenként az aláírandókat egy nagy fekete mappában mint egy nagyvállalkozó íróasztalán az ágyamon már itt fekszik az ágyamban fejezzük be mondom az irodalomtörténetnek azt az átkozott szakaszát mikor hagyták éhenhalni a költőket aztán mihelyt éhenhaltak mindenüket kiadják a halhatatlanságnak nem nem vesz rá erre az incesztusra próbálok kibontakozni a karjai közül és a szerződések karjaiból tizenhat évesen fekszem a frissen feltornyosított síron kapálózom a lány ellen a papírok ellen a papírlány ellen a lánypapírok ellen a sírhant olyan mint egy koporsó fölé púpozott koporsó most halt meg az apám de ez a most érzem nem most van akkor kellett volna jönnie mondom a lánynak közölje a kiadóval akkor kellett volna jönnie vagy akkor jöjjön majd mikor az én kiadatlan könyveimre kerül sor apám jogai fölött nem rendelkezem a sajátjaim még nincsenek is tizenhat évesen vacogok a síron a lányról röpködnek a papírok mint a szétdobált fehérnemük rámhullnak róla csak egy marad
a térdén kérdem mért nem dobja le azt is azt feleli azért hogy ne legyen meztelen végre felszabadultan mosolygunk én meg halmozom magamra vég nélkül a papírneműt mind magasabbra mind áthatolhatatlanabbra hogy egyre meztelenebb hogy egészen meztelen legyek amíg a föld ruháiba nem öltözöm |
„Valami szépet”?
| Országok rongyának bőrödhöz tapadt |
| ringyéből még többet begyömöszölni |
| Munkára serkentő elismerést? |
| Elismerésre serkentő munkát? |
| Megélni a megélhetetlent? |
| Még vissza valamit az elveszettből? |
| Vagy egy lábjegyzetet még hozzá is biggyeszteni? |
| És úgyis elmulaszthatatlan. |
| Egy pillanatot ami kilép az időből? |
| Ha van is idő – minden része: nincs.
|
| Volt-van. Vagy nem-is-volt. |
| Csak mese. Amit valóságnak neveznek. |
| mint egy gyötrelmes Nesszosz-ing |
| halálodig rádég az ifjuság. |
|
Eszkhara
| Egy oltárkő megilleti. Egy esz-
|
|
khara. S talán a bárány vére is, mely |
| rácsorog. Hisz annyi vér megy pocsékba |
| méltatlanabbul is. Ő csak egyetlen |
| pontra irányult mindig: önmagára; |
| vagy démonára: arra mi nem ő. |
| És ha kitért, mindig csak önmagából |
| tért ki, hogy az útfélre hányva kelljen |
| feltápászkodnia. Mindig maga |
| volt saját áldozata. Soha más. |
| Mindenét mindig elvesztette, hogy |
| visszanyerje magát a veszteségből. |
| Nem védekezett. Kitért. Tudta, nincs más |
| védelme, csak ha nem védi magát. |
| Csak egyre összpontosított. Ha nem |
| is istenre, valamire, ami |
| istenhez hasonlít. Ha van ilyen. |
| Megilleti tehát a kő, az állat |
| vére és az ital. Ha majd az ő |
| vére is elcsorog. Hiszen maga |
| is az volt, az lesz, mint mindannyian. |
| Egy oltárkő megilleti. Ha majd |
|
NB
| Az ifjú is kerülte a siralmi |
| Költészet sok tribálját és triádját |
|
És úgy írta Adónisz siratását |
| Mintha szóból márványt tudna faragni |
|
|
Most őszikék kesernyés szagu szirma
|
|
Az egész lant s a késő szenvedély tri- |
|
(Vagy cento)lógiája – ez kisérti
|
| A rozsdamdart arany az öregkori líra |
|
| Míg életem naponta újratermelem |
| Nem tartóztat se botrány se szemérem |
| S hogy az ingovány én-i televényen |
| Milyen nyom és milyen szirom terem |
|
| Se az hogy becses lírai személyem |
| Személyes-e avagy személytelen |
|
|
|
