|
Akik mindig a másik szobában ülnek egyedül.
És hallgatják a szomszéd szobából az élet társas neszeit…
…Nem az árvák a legárvábbak, hiszen ők csak előbb kezdik egy kicsit
mindnyájunk közös árvaságát.
Nem is az elárvult öregek, akik egyedül várják távollevő fiaikat, s magányos szobájukat benépesíti a jobbravárás ezer titkos nesze.
Hanem azok, akik mellett a szomszéd szobában most is ott él a belőlük kiszakadt élet, mint kicsi korában; akik szobájuk kietlen űrében hallgatják a szomszéd szobába átszivattyúzott élet társas neszeit, akik a számukra kiméretett legjobbat szenvedik a tölcsérek kérlelhetetlen geometriájával szűkülő idejükben, s a körülöttük fenyegetően dongó reménykedések hálójában, a jobb-már-nem lehet remény-nélküli légszomjával
ülnek, mindig a másik szobában, egyedül.
|