Mese a kivételről

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

„Azt hiszed”, szólott séta közben Szókratész az ifjú Phaidroszhoz, aki dolgát panaszolta neki, „azt hiszed, hogy amért az istenek arcodat szebb vonásokkal, elmédet fénylőbb értelemmel, szívedet nagyobb jósággal ajándékozták meg, hogy ezért most már még egyszer meg kell hogy ajándékozzanak mindezzel az adománnyal, s mind azokban is meg kellene találnod ugyanezeket a szép tulajdonságokat, akikkel az életben dolgod akad?

Nagyon rosszul okoskodsz, Phaidroszom.

És akkor is, ha azon keseregsz, hogy lám, a nálad kevésbé megnyerő külsejűek és kevésbé szikrázó eszűek és kevésbé nyílt szívűek mindezen tulajdonságokból többnyire többet találnak azokban – például tebenned! – akikkel a sors összehozza őket.

Mert amazokat úgy kell jónak találnod, amilyennek az istenek teremtették őket. De téged azok, akik szeretnek, mindenestül olyannak akarnak, amilyen te vagy, szépnek és okosnak és jónak, és nem elégedhetnek meg kevesebbel. És igen, hozzá azonfölül még hűségesnek is akarnak. Hűségesebbnek – csodálkozol? – mint azokat, akik kevésbé okosak és kevésbé szépek és kevésbé jók. Mert téged éppen ezek miatt a tulajdonságaid miatt nehezebb elveszíteni, mint amazokat, s még csak egy kicsit nélkülözni is nehezebb belőled, mint amazokat talán egészen nélkülözni.

És ne is keseregj ezen és ne mondd, hogy neked e fenti tulajdonságaidért az járna, hogy kevesebbel is beérjék, hiszen belőled még az a kevesebb is több: mert éppen tőled nem követelhetnek kevesebbet, s tőled még a legtöbb is kevésnek látszik ahhoz képest, amit tőled elvárhatónak éreznek.

És a te hűtlenséged éppen ezért sokkal nagyobb hűtlenség, mint a másoké, mert többet vesz el attól, akitől elveszi, és az, hogy eddig több jutott valakinek, mint másoknak, nem vigasztalja őt azért, hogy most többet is kell elveszítenie másoknál.

Valamint nem vigasztalja az se, hogy neked ő kevesebbet adott, mint te őneki, s hogy talán neked is jogod volna többet kapnod az élettől. Mert ehhez be kellene látnia maga előtt, hogy kevesebb nálad, s ezt vagy nem képes belátni, vagy ha igen, az csak annál elviselhetetlenebb érzés számára, hiszen akkor mindehhez még saját magát is kell okolnia balsorsáért.

És bármennyire igazságtalannak érzed is ezt, kedvesem, és bármennyire megnehezíti is ez minden lépésedet az emberek között, nincsen igazad, mert ez így igazságos, és ne is akarj rajta változtatni, és jaj neked, ha cselekedeteidben azzal áltatod magad, hogy lehetne rajta változtatnod bárhogyan is.”

Ezzel Szókratész aznapra magára hagyta az ifjú Phaidroszt, hogy elmélkedjék a dolgok fölött.