|
Mikor már minden elrendeződött, kivált és önmagává meredt, összeállt és szétbomlott
a káoszból delejes ujjainak gondolattalan és érzéstelen vonzata által és megkezdte változhatatlan
kerengését az idő önmagába visszatérő görbéjén – az ÚR elnyújtóztatta elfáradt tagjait a
megteremtett örök egyformaság heverőjén és eddig még gondolattalan agyából és érzéstelen
szivéből pattanni kezdtek örök életre és örök megsemmisülésre szánt érzései és gondolatai.
És az örök egyformaság felbillent alatta és ŐT az örök változásba vetette.
Rohannia kellett – a kipattanó gondolatokkal versenyeznie, mert egyiket sem akarta
örökre elengedni magától, mindegyiket meg akarta tartani.
De azok egyre sebesebben száguldottak most már szivéből és agyából minden irányba.
Nem tudta magát egészen átadni egynek, hogy azt vésse és gyúrja tökéletessé –
mindegyikből teljes egészet akart faragni.
Gyáva művész volt.
Riadtan kapkodott egyiktől a másikig, egyiken ezt, másikon azt a vonást dolgozva
csak ki tökéletesen.
Gyáva és erőtlen művész volt.
Ezért maradt mind tökéletlen és töredékes és csalódott.
Nyugtalan, kapkodó és felelőtlen művész felemás, soha be nem fejezhető, torzzá-omlott remekmű-kísérlete.
|