Boglári bagatellek

»The rest…?«

Itt ülök és megint arra a kertre nézek amelyre az a szoba nézett ahol születtem

és úgy érzem azóta se történt velem semmi fontosabb minthogy megláttam ezt a kertet

Ha minden élőlény életének legnagyobb erőfeszítése az hogy megszületik

nem az-e a legnagyobb eseménye is

Megszülettem

s ezzel

(úgy érzem most hogy itt ülök megint)

meg is történt a legfontosabb ami megtörténhetett

A többi?…

A többi már csak halálfélelem s aztán a félelem vitathatatlan beigazolása

Vége

Vége van

mondjuk ha valaminek

(fájdalmasan vagy örvendetesen)

vége van az életünkben

pedig akkor is vége van mindig ha nincs vége

a kezdetnek is vége van

már a kezdet kezdetén (mint kezdetnek)

vége van mihelyt elkezdődött

és a folytatásnak is vége van (mint folytatásnak)

éppen amikor folytatódik

csakis vége van mindennek mása sincs

csak vége

vége van akkor is ha azt mondjuk most kezdődik

vége van akkor is ha azt mondjuk sose lesz vége

ebben a véges életben

amely minden kis részében oszthatatlanul véges

és állandó ideiglenességében mindig végleges

Műhelytitok

Mint nyárutói nyaralóhelyek

(először egy vers [talán szonett] utolsó

soraként bukkant fel bennem az azonos tő-

ből képzett [tehát első szótagát ismétlő]

ám ellentétes vonzással egymáshoz tapadó

jelző és jelzett szó együttese amelyet

véletlenül [? a nyelvben minden véletlen]

még a mindkét szó végefelé felhangzó el-

nyújtott ó-hang is összekapcsol)

(mint egy vers utolsó sora egy hasonlat

második tagjaként amelynek első tagja ké-

pezné a vers elejét)

(de aztán az is felbukkant bennem hogy ez

az „utolsó” sor voltaképpen fölöslegessé

teszi mert magában foglalja a megelőzőket)

(pontosabban egyedül állva többet foglal

magába a hasonlat első tagját képezhető

hasonlóságok sorából mint azok valóságos

éppen ezért korlátolt felsorolása)

(a hasonlatnak ez a csonka második tagja

nem csupán azt vonhatja első tagként ma-

gához ami az én élettapasztalatomban ha-

sonlítható hozzá hanem mindazt ami bárki-

ben külön-külön hozzákapcsolódhat)

az olvasóra vár tehát hogy felidézze ma-

gában

(ha úgy tetszik a szonett ölelkező rímeivel

és belső metszetével ha úgy tetszik bármi

más formában)

mindazt ami számára

(benne kívüle körülötte)

olyan

mint nyárutói nyaralóhelyek

Nyárvégi villa

Bevetve az ágyak.

Leszedve az asztal.

Szekrényben a holmik.

Függönyök behúzva.

Villanyok kioltva.

Rázárva az ajtók.

El lehet indulni.

A télbe.

(De még nyílnak a kertben

a nyári virágok)

Nyárvégi ég

Nem lehet igaz.

Hogy olyan messze vannak.

Ezek a csillagok.

Nyárvégi nyár

(régiesen)

A rózsa még ma is kifeslett

A fa még talpig zöldben áll

A víz is vonzza még a testet

Még minden olyan mint a nyár

Még olyan Olyan még De már csak

Olyan Milyen? E még s e már

Közt nem tudod milyen a nyár Csak

Azt tudod hogy elmúlt a nyár

Műhelytitok/2

amire rápillantok

kifordul önmagából

a vers-oldalát mutatja

Süketnéma gyerekek a strandon

Nézed őket a vízben és nem érted

sokáig nézed őket értetlenül

aztán egyszerre csak megérted hogy éppen azzal

érted meg őket hogy nem érted

megérted hogy nem tudják megértetni magukat

hogy nincs tükrük magukat ellenőrizni

nem fordulhatnak szembe önmagukkal a szóban

kedveskedésük csupa erőszakosság

boldogságuk csupa nyomorúság

torz üvöltéseik kacsáznak a sima vizen

mint Johny Weissmüller rikoltása az első Tarzanban

de az dallamos volt hiszen beszélni tudók

találták ki a beszélni nem tudónak

de ők valóban nem tudnak beszélni

s mozdulataik éppoly tisztátlanok mint hangjaik

testük folytonosan változó írásjel

ahogy artikulátlanul gesztikulálnak vele

görcsös erőfeszítésük hogy megértessék magukat

érthetetlenné teszi boldogságukat is

az érthető a sima vízben hancurozva

nézed őket

és látod magadat az idők mély vizében görcsösen tátogva

Mi volna ha akkor másképp történik?

Ilyen lenne költészet nélkül az emberiség

Műhelytitok/3

amit írok

talán olvasni fogják

de ami vagyok

sosem lesz olvasható

a lélek is

csak bőrbe bújtatva

érintkezhet a külvilággal

csak írásba bújtatva

mint a test