A boglári parton

 
Hát kellett a világba menned,
Nem jobb leende neked itt?
 
[VAJDA JÁNOS: OTTHON]
 

1 [újra]

NEM JOBB…?

először azt kellene eldönteni mi jó (és akkor még mindig kétes maradna mi jobb        minél) annyi bizonyos hogy „kozmopolita” lantom (hogy azt ne mondjam amiről oly keveset tudok        a szivem) most is megrezdül azoknak az édes cseresznye-kerek e-knek váratlan érintésére amik csak itt buggyannak emberi ajkakon        és az is bizonyos hogy nincs olyan leonardói vonalvezetés amely teljesen betölthetné azt a belém kódolt esztétikai (vagy milyen?) igényt amelyet a túlparti bazalttúfa-irónok rajzoltak elém valaha a láthatárra

LEENDE…?”

(milyen tékozlóan hajigálja el a nyelv legszebb kincseit!) ez a szó maga is akár a jelentése múlttá lett jövő amely (lehet?) mégse múlt el egészen mégse múlt el (talán?) visszahozhatatlanul       az alakítható idő ábrándjának e tündér igealakja        ha ez nincs talán Vajdát se fogja el ez a máig sajgó nosztalgia a „más” a „lehetett-volna” a soknál talán több kevesebb (minél több? és minél kevesebb?) után és engem se tart most puha karmai közt e gyermeki parton

NEKED…?”

nekem is jobb lett volna? (először azt kellene eldönteni mi jó) jobb lett volna nekem? hol? „ITT?”

ezen a parton ahol máshol eltöltött időm minden részecskéje együtt csillog az aranyhíd milliárd csillámában a vizen

(csupa káprázat optika metafora        )mit tegyünk ha mindig valóság látvány és nyelv háromszögelési pontjaival kell keresni azt amiről pedig tudjuk hogy itt van bennünk valahol

 

2

A föld mindig vizet
A víz mindig földet ér
Vízzel tele a föld
Földdel tele a víz
Egymás húsát eszik
És egymást etetik
Egymásból élnek és
Egymást ölik
A hullám végesvégig
Foga közt tartja a partot
A part a föld alatt sem
Ereszti a vizet
Jóban és rosszban
(Mi rossz? mi jó? nekik?)
Földmállasztó hevekben
Vízbörtönző fagyokban
Soha el nem hagyják
(Nem hagyhatják el) egymást
Lentről induló rengés
Föntről zúduló özön
Ki nem mozdíthatja
Mindig közös határuk
Testetlen napsugár
Se fér testük közé
Villám lángpallosa
Se vágódhat közébük
Választó viharok
Se választják el őket
Mag- és űr-fizikák
Tapasztják össze őket
Szakadna el a part
De szakad utána a hullám
Átcsap magán a hullám
De csak a partra csap
A föld nem föld többé
Ha nem vízhez simul
A víz nem víz többé
Ha nem földet ölel
 

3

Életemben először Simon néni halt meg
(a szomszéd házban)
(éjszaka kihajolt ágyam fölött az ingaórán
ahogy délutánonként az ablakán szokott)
Nagymamát a szive vitte el       a jó szive
(amely őhozzá már oly régóta rossz volt)
(a szive amelyre annyira vigyázott
jeges tömlőkkel és kicsi zöld labdacsokkal)
(de amely annyira nem vigyázott őrá)
(a kőfallal körülzárt kis temetőben fekszik
neki még a neve is ott áll a tó fölött)
De nagyapának elvitték a nevét
(vagonba rakták hetvenöt esztendejével)
(ehhez nincs több hozzáfűznivalóm
a többit a történelemre bízom
ha lesz még történelem
vagy ha már nem történelem lesz)
Janikát és Évikét messze innen elégették
(mint valami gazdaságos üzemanyagot)
(tizennyolc illetve húsz évesen)
(ehhez sincs       lásd mint fent)
A többiek halálát már kezdtem megérteni
Ők már nem hajoltak ki a faliórán
Se a történelem ablakán utánam
Nem az őrjítő ismeretlenségbe zuhantak
Csak szépen elindultak előttem azon az úton
Amelyet egyre jobban megismerek általuk.
AJÁNLÁS
Vitatkoznak:
a pannón tenger reliktuma?
vagy a tenger elvonultával lesúvadt
poligenetikus ciszternában megrekedt esővíz?
Hát nem látják hogy olyan
mintha egy fiatal lány
a szomszéd kútról hordta volna korsónként ide
az első szerelem után vett
édes fürdővizül magának?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]